Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-22 / 110. szám, szerda

VALÉRIJ BRJUSZOV IVlagyimir Iljics Lenin ? Ki volt? Vezér, ki újra szabta J Az ember útját, népi tett l Irányítója, egy patakba ) Sűrített habzó éveket. \ Október tárta új világát, i Korok között szilárdabb sánc, \ Mint századok és törvénytáblák, / Attila vagy a röneszánsz. J A volt világ már oszlik-foszlik, 1 Az új — közösség-óceán — ) Lenin, mint óriás magaslik ( Orkánps október haván. ) Föld! Zöld bolygó! Planétarendek í Kis semmitmondó gömbje, te! í Díszeid közt szebb nem terem meg i S nagyságod — csak az ö neve! ŕ Meghalt; idők nagy sodrán végig Egy perc; de tettei nyomát Jobb sorsunk őrzi és igéit \ Mi hordozzuk most már tovább! Békés István fordítása 1 Felejthetetlen emlékként őrzik azok, akik akkoriban a. forradalom géniuszának közelében lehettek, vele való találkozásaik nagy élményeit. Megszólaltatunk két szovjet operatőrt, aki abban a szerencsében részesült, hogy filmszalagon megörökíthette Lenint az utókor számára. Eduard Tyissze így emlékezik élete nagy eseményére. Annak az időnek valóban lelkesítő és felejthetetlen eseményeit láthattam és örökíthettem meg. A benyomások és élmények erejénél és mélységénél fogva azonban egyik sem érhet fel azzal, amit a Leninnel való találkozás jelentett. 1919 március 18-án találkoztam vele először. Novickijjal együtt Szverdlov temetését filmeztük. A Tanácsok Házába tartó dolgozók egyik csoportjában menetelt Lenin is. Sikerült lefényképezni Vlagyimir Iljicset, amint a koporsó után lépkedett, továbbá a Vörös téren tartott gyászünnepély egyik pillanatában. Egy másik epizódot az általános katonai oktatás ünnepéről mesél el. „Vlagyimir Iljics szokásos felöltőjét és szürke sapkáját viselte. Mielőtt fellépett volna a teherautóra, hogy beszédet mondjon, megállott, egy kis noteszt vett elő a zsebéből, és ceruzavéggel valamit feljegyzett, majd újra zsebrevágta. Ahogy az autóhoz ért, észrevett a felvevőgéppel a kezemben és csendesen rámszőlt: Lenin 1919 májusában az általános katonai népén a Vörös téren. - Kevesebbet fényképezzen engem elvtárs, inkább azokat fényképezze, akik hallgatni fognak engem —, a frontra induló elvtársakat. Mit válaszolhattam? Tudtam, hogy ilyen pillanatok nem ismétlődnek meg az életben. Alekszandr Levickij .emléke is az általános katonai oktatás ünnepéhez fűződik. Lenint fényképezte úgy, hogy a nagy proletárvezér alakja és a Vörös téren tolongó tömegek, s a tér körvonalai is megörökítődjenek a képen. A körülállók az ördögbe küldték őt, mert berregő masinája zavarta őket Lenin beszédének hallgatásában. Lenin minden szavát hallani akarták. „Ön a film számára fényképez elvtárs,?" — kérdezte Vlagyimir Iljics. Igennel válaszoltam, s megemlítettem, hogy film készül a munkások mozgósításáról és 96 órás katonai kiképzéséről. - Kell a film, de miért fényképezi oly keveset a munkásokat és többnyire engem? Azt válaszoltam, hogy igyekeztem lefényképezni a munkásoktól ellepett Vörös teret és mindent, ami ott volt. - Hogy állnak a filmanyag dolgában? - Nagyon rosszul, Vlagyimir Iljics. Kevés van. Sajátunk nincs is, csak külföldi. - Melyik külföldi cégektől? Felsoroltam. - Saját film.kejl, hogy ne függjünk a külföldtől. Vlagyimir Iljics ezt is sebtiben feljegyezte , a noteszba, Szamuely Tibor beszéde befejezése után Vlagyimir Iljicshez tartott. Lefényképeztem beszélgetésüket, a munkásosztagok elvonulását és Vlagyimir Iljics hazatérését a Kremlbe. 220 méteres filmen örökítettem meg akkor Lenint. Ez a róla oktatás iin- készült leghosszabb felvétel. L. L. Monda vagy valóság ? Milyen körülmények közt került Lenin Opavára? Valahányszor arról írunk vagy olvasunk, hogy Lenin hazánk területén járt, a történelmi tényként megállapított prágai tartózkodásról van szó, 1912 januárjában. (Vlagyimir Iljics prágai napjainak további részletei sincsenek még pontosan felderítve, nemrég olvashattunk közleményeket arról, mely irányban folyik a kutatás ottani lakásának és kapcsolatainak megállapítása érdekében.) S mivel az opavai konferenciáról mindeddig kevés szó esett, nem csoda, hogy sokan kétkedve fogadják, hogy fél évvel Prága után mégegyszer megfordult nálunk. A párttörténet kutatóink feladata, hogy kimondják: legenda, vagy valóság-e az opavai Lenin-hagyomány alapja. Mert mi egyelőre csak hagyománynak tarthatjuk, melyet tisztelünk s ápolni fogunk majd akkor is, ha kitűnik, hogy nem megtörtént esemény az alapja, hanem csupán a nép szeretete, amelyből már annyi monda fogant Vlagyimir Iljics alakjával kapcsolatban. Mulasztást követnénk el, ha nem néznénk utána a dolognak már itt Opaván, ahol Lenin személyisége még most is élénken foglalkoztatja régi elvtársak emlékezetét és gondolatait. A városban felvilágosításért egyenesen a Sziléziai Tanulmányi Intézetbe megyünk, mely ennek az országrésznek a történelini és kulturális fejlődésével foglalkozik. Ficek Viktor tanárt keressük, akinek az emléktábla leleplezésének évében, 1947-ben, közleménye jelent meg az eseményről a „Slezský sborník" c. folyóiratban. Szavai nyomán s további sajtóhírek alapján kialakul előttünk a csaknem félévszázad előtt lezajlott konferencia érdekes története. Ősz harcosok tanúsága B. Sanetŕík és Al. Kudela foglalkoztak azzal, néhány idősebb elvtárs emlékezete alapján, hogy feledésbe ne merüljön az esemény s illő keretet kapjon a felszabadult városban. Hogy is volt csak?... SZILÉZIÁBAN I Ia az Opavára vetődött ideI j gen ízes ebédre s jó sörre j vágyik, az Otická utca 10-be, / ^ a „Lidový dúm"-ba irányítják. E népház azonban nemcsak a vendéglő, bálterem, hanem a kultürhelyiség és színház szerepét is betölti. Idős munkások, a környező üzemek dolgozói, a katonák szívesen töltik itt szabadidejüket. Csak elmenőfélben, midőn hátrafordultunk, hogy még egyszer szemügyre vegyük az épületet, pillantottuk meg, elég magasan a homlokzatán, az emléktáblát. Azt hirdeti, hogy 1912 júliusában itt járt V. I. Lenin, mint az orosz szociáldemokrácia opavai konferenciájának résztvevője. „Én szabadítottalak fel benneteket? Hiszen ti a harctérről jöttök." Ezt a lenini mondást idézi a tábla, amelyet 35 esztendő múltán lepleztek le az opavaiak. Akik Lenint filmezték Az opavai pártszervezethez kérdést intézett egy bécsi elvtárs, lehetséges lenne-e náluk megtartani az emigráns orosz szociáldemokraták konferenciáját. Ennek természetesen burkolt formában kellett megtörténnie. A szociáldemokrata pártnak abban az időben titkos tagja volt Axter Ignác vezető rendőrtisztviselő, aki ezt tanácsolta: Szerezzék meg a résztvevők számára az osztravai bányavidékről ötven bányász, kőműves és ács munkakönyvét s a vendégeket helyezzék el szállodában. A könyvecskéket Ján Prokeš szerezte meg. S így a konferencia, amelynek tartalmát egy hétre szabták, bányászkonferenciának volt bejelentve. „Majd a történelem bebizonyítja!..." Ismertetőjelként a megegyezés szerint belkezükön fehér kesztyűt viseltek az érkezők. Körülbelül negyvenen jöttek össze, fele Oroszországból, fele N. Altman: Lenin Lengyelország orosz részéből. Köztük a körtársak emlékezete alapján 10-12 nő. A „Vergissmeinnicht"-ben („Nefelejcs", így hívták akkoriban az opavai népházat), a söntés melletti különhelyiségben, Stephan Titz német szociáldemokrata szerkesztő, későbbi antifasiszta harcos mondotta az üdvözlő beszédet. Leninről senki sem tudta, honnan jött s hová ment, csak következtettek, hogy Bécs felől érkezett. Szerdán jelent meg a tanácskozáson; csütörtökön már el is utazott. Éles vita alakult ki Lenin és Trockij közt. Prágában Lenin harcot hirdetett az opportunizmus, a mensevikek ellen. Nyilván Opaván vívta meg velük nagy eszmei harcainak egyikét. Azok közt, akik az orosz forradalmároknak rendelkezésükre bocsátották saját útleveleiket, Titz is ott volt. Opaván tudják, hogy Titz szociáldemokrata lapja kb. egy évtizeddel az emigráns orosz szociáldemokraták opavai konferenciája után, már a Csehszlovák Köztársaság idején, megemlékezett a párttörténetnek e fontos eseményéről. Az újságnak azonban minden fellelhető példányát a fasiszták, akik fanatikus szenvedéllyel pusztítottak el minden haladó megnyilvánulást, tűzre vetették. Az emléktábla, mellyel Petr Bezruč városa Lenin ügye mellett tesz hitet, a szocializmus győzelmének korszakában méltó őrzője a tudományos megerősítésre váró hagyománynak. Szántó György N VIHAGOSSA 7K. kOMOWOV: Yi K a s in ó lakosai 1 920 -ban villanytelepet létesítettek. Abban az időben ez igen nehéz j eladat volt; a legszükségesebb kellékek beszerzése roppant nehézségbe ütközött, fehér holló volt még a szeg is a faluban. Ilyen körülmények között, saját erejükből, saját kívánságukat teljesítve, kezdték el a kasinói földmüvelók villanytelepük építését. Sok utánjárás eredményeképpen néhány göngyöleg ócska sodronyt szereztek. Több forrásból származott, jórésze igen vastag volt és összegabalyított. Harapófogókkal, csípővasakkal, vagy puszta kézzel csavargatták szét a sodronyt, majd kiegyenesítették és kiteregették a földön. Ekkor örömmel állapították meg, hogy elegendő sodronyuk van. Az erdőből szálfákat hoztak, azokat oszlopokká fűrészelték és simára gyalulták. Most már csak dinamót kellett szerezniök. Hanem, ha abban az időben nehéz volt szeget venni, valóságos csodaszámba ment valamilyen gép felhajszolása. Kasinó parasztjai Moszkvába utaztak. Ahol csak megfordultak, mindenütt arról kezdtek beszélni, hogy Lenin az egész állam villany o sít ását tervezi, — ők ebben is rendíthetetlenül követik. Ha nem is azonnal, de fáradozásukat egyszer mégis siker koronázta és végre megkapták a villanygépet. Elszállították Kasinóra és egy nagy csűrben helyezték el. (Lenin kasinói útja) Az utcákon felállították az oszlopokat, kihúzták a sodronyt és minden házikóban villanyégót szereltek föl. Mihelyt. mindezzel elkészültek, levelet írtak Leninnek, melyben tisztelettel meghívták a megnyitásra. A levelet elküldték — ám nem igen hittek Lenin eljövetelében; hiszen tenger sok a dolga... Mégis készülődtek a fogadására. Egy nagy házból minden fölösleges dolgot ládákat, ágyakat kihordták és egy nagy asztalt állítottak fel benne hosszú lócákkal. Azután sütöttek-főztek, amenynyit csak bírtak. Es elérkezett a megnyitás napja: november 14. Már azt se tudták a földművesek: várják-e Lenint, vagy se? Egyszer csak személyautó tűnt fel az úton. Gyermeksereg röpült elébe. Megállt az autó. Vlagyimir Iljics és Nagyezsda Konsztantyinovna ültek benne. Lenin megkérdezte a gyerkácöket: — Merre van a villanytelep? Megörültek a gyermekek: — Vegyél fel minket, megmutatjuk. Lenin beültette a gyermekeket az autóba és elindultak. A nagy ház előtt lelkes éljenzéssel fogadták. Benn a szobában kezdetét vette az élénk ismerkedés. Lenin érdekfeszítően beszélt a Vörös Hadsereg nagy diadaláról, melyet a fehérgárdisták fölött aratott és szerencsét kívánt a gazdáknak ehhez a győzelemhez. A vendéglátó földművelök pedig ügyes-bajos dolgaikról számoltak be. Lenin figyelmesen hallgatta őket. Mikor pedig olyik elbeszélő elhallgatott, Lenin bátorította: — Nos és tovább? Leninnek kiváló emlékezőtehetsége volt; mindenki nevét megjegyezte és azután névszerint szólította az öregeket: Alekszej Andrejovics, Vaszilisza Pavlovna. Aszóknak ez természetesen igen jól esett. A társalgás olyan érdekes volt Lenin és a parasztok számára is, hogy észre se vették a közeledő szürkületet. Csak egy ember izgult és indulatoskodott — a fényképész. Azért jött, hogy Lenint a parasztokkal lefényképezze, most meg a beszélgetésnek se vége, se hossza, lassan beesteledik és ő mehet dolgavégezetlenül. Végül nekibátorodott: — Vlagyimir Iljics, a gazdák szeretnék, ha lefényképezné magát a társaságukban. — Ah, vagy úgy! ? ... nem bánom, — szólt Lenin és folytatta a beszélgetést. Tíz perc múlva, amikor már ijesztően sötétedni kezdett, a fényképész kétségbeesetten mondta: — Néhány perc múlva késő lesz. Nem fényképezhetek. Vlagyimir Iljics ránézett, nagy kedve nem volt a fényképezéshez, ám tiszteletben tartotta a más ember munkáját: a fényképész őmiatta jött ki a városból, idejét ne töltse hiába? ... Es így szólt: — Menjünk hát ki az udvarra. Készüljön fel! Mindjárt jövünk Nagyezsda Konsztarítyinovával. A fényképész kiszaladt a géppel. Sok baja volt a kíváncsi, csetlő-botló gyerekekkel, akik mint a méhikék zsongvabongva rajzottak a masinája körül. Nemsokára kijött Vlagyimir Iljics és Nagyezsda Konstantyinovna is. A fény képész a parasztok csoportja közepébe ültette őket. De még ezalatt is folyton ott lábatlankodtak a gyerekek, mindenhol beléjük botlott, mert ők is Lenin közelében akartak lenni. A fényképész komolyan megharagudott, és rájuk förmedt, hogy azonnal legyenek csendben, mert a fénykép különben nem sikerül. Vlagyimir Iljics is igyekezett lecsöndesíteni a gyerkőcöket, a fényképezőgépre mutatva így szólt hozzájuk: — Nézzetek csak gyerekek oda, abba a fekete lyukba. Elhallgattak és mereven bámultak a fekete lyukba. A fényképész fekete kendőt dobot a fejére és mozdulatlanná vált. Lenin megszólalt: — Meg ne fagyjanak a gyerkőcök! Az emberek nevettek: — Nem történik ezeknek semmi bajuk. A mi gyermektink makkegészségesek, bírják ezek a hideget. A gyermekek, mivelhogy róluk volt szó, újból mozgolódni és élénkülni kezdtek. Ekkor a fényképész türelmét vesztve már nem tudott uralkodni magán és katonásan felkiáltott: — Vi — gyázz! Csönd!, Lenin elmosolyodott és ilyen mosolygósan sikerült lefényképezni őt. Azután megkezdődött a népgyűlés a téren. A piac közepén oszlop állott, az oszlopon ívlámpa: eddig még nem világított. Az egész oszlopot fenyögalylyal és vörös szalaggal díszítették fel. Alatta asztal volt, köröskörül állott a nép, de nemcsak a kasinóiak, hanem a környékbeli községek és falvak lakói is szép számban. Sokan jöttek el nagyobb távolságról is. Lenin az asztalhoz lépett és beszélni kezdett: — Községetek: Kasinó villanytelepe megkezdi működését. Ez bizony kiváló dolog! De csak a kezdet kezdete. A mi feladatunk, hogy az egész köztársaság területe villanyfényben ragyogjon ... Amikor Lenin befejezte beszédét, egy balalajka-zenekar rázendített a Internacionáléra. Abban a pillanatban, a csűrben, amelyben felállították a dinamót, a vilanyszerelő bekapcsolta az áramot. A teret elárasztotta a villanyfény és minden házikóban egyszerre kigyulladtak a lámpák. Azélőtt a kasinói parasztok kis füstölgő lámpácskákkal bíbelődtek-kínlódtak. Gyönge zöldes lángocskájuk aligalig pislákolt. Es most valaki, látva a tündöklő villanyfényt, így szólott: — Most felragyogott és világít nálunk Lenin lámpája. Lenin búcsúzott a földművesektől. Már öreg este volt. Hűvös novemberi szél fújt. Mikor a községet messze maga mögött hagyta az autó, Lenin visszanézett. A távolban, sötét szántások közepén szikrázva fénylettek a kasinói házikók ablakai. Sipos Győző fordítása ÜJ SZÓ 7 * 1959. április 24.