Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-20 / 108. szám, hétfő

Válogatott kerékpározóink gyengén szerepeltek Fáral nyerte az utolsó ellenőrző versenyt Ä harmadik ellenőrző versenyen, ame­lyet a Béke-versenyre induló kerékpáros válogatottunk tagjai tartottak, a bratisla­vai Fagala bieonyult a legjobbnak. Az utolsó negyedik vetélkedésen, ame­lyet tegnap tartottak, 120 versenyző ál­lott rajthoz. A verseny hűvös, esős idő­ben zajlott le, s a versenyzőket nagy erőfeszítésre késztette. A rajt a prágai Barrandov alatt volt, innen Indult az útvonal Prága— Mníšek—Dobŕíš—Mníšek— Prága irányába. Válogatott keretünk tag­jai közül Pecina és Hausmann hiányzott a startnál. E két versenyzőnk ugyanis az előző három találkozó összesítése alapján elveszítette reményét színeink képvisele­tére. A 116 kilométeres útszakaszon ver­senyzőink nem mutattak olyan teljesít­ményt, mint az előzőkön. A fáradság jelei mutatkoztak rajtuk. Mareš volt közöttük még a legeredményesebb, aki 25 kilomé­terrel a start után kitört a bolyból Šté­beták, Fáral és Krivka kíséretében. Az elszakadt csoport mindjobban fokozta ira­mát és előnye nőttön-nőtt. 50 kilomé­teres útszakasz után Krivka nem bírta az erős iramot és visszamaradt. A háromtagú vezető csoport (Mareš, Fáral és Štébeták) a fordulónál már 3 perces előnnyel ren­delkezett, s ezt az előnyt a célig meg is tartotta. Fáral nyerte a véghajrát Štébeták és Mareš előtt. 3 perccel később érkezett a célba Opavský, Ríš és Wiesner. Knežourek feladta a versenyt. Válogatott verseny­zőink közül sem Fagala, sem Janda nem nyújtotta a várt formát. Végeredményben: Fáral (Favorit Brno), Štébeták (Tesla Praha) és Mareš (a vá­logatott keret tagja) egyforma idővel, 3 o 01 p 15 mp-cel értek a célba. A négy ellenőrző verseny alapján ki­jelölték azt a hat versenyzőt, aki szí­neinket képv.iseli majd a Berlin—Prága —Varsó nemzetközi Béke-versenyen. Ezek a következők: Fagala, Janda, Rendi, Renner, Krivka, Mareš. Tartalékok: Ŕíš, Opavský. CHCEL Szlovákia mezei futó-bajnoka SSt ™ Sa í3®®B®®®®®S®B®®®EB®®®®E®®S®is]iaHHtillSJHllíl®0®®0[ Vasárnap Bratislavában jöttek össze legjobb mezei futóink, hogy Szlovákia bajnoki -íméért össze mérjék erejüket. Már a kora reggeli órákban borús volt az idő, ami kellemetlenül hatott a ver­senyzőkre. Mikor az atléták látták, hogy a rendezők milyen felületesen készítették elő az egész bajnokságot, elkedvtelenefl­tek. Ez érthető is. A rendezők ugyanis nem tartották szükségesnek, hogy előre rendesen kimérjék a pályát, látható je­lekkel és sípolokkal mutassák az irányt. Mindez nagyban befolyásolta a bajnok­ság lebonyolítását. Ennek ellenére férfi és női atlétáink mindhárom versenyszám­ban igen szép és lelkes küzdelmet vívtak. A női ezerméteres távon Šimonková (Slá­via Košice) győzött, 2. Holková (Nyitra), 3. Vokurková' (TŠZ Lučenec). A férfi 4000 m-es távon (verseny után megállapították, hogy a táv sokkal rövidebb volt) 1. Krl­štofik (Zvolen), 2. Škularik (Nyitra), 3. Stankovič (Dimitrov). A tízezer méteren jött össze a legerősebb mezőny. E. ver­senyszámban elsőnek Čikel ért célba 32 p 47,6 mp-cel. 2. Takáč, 3. Tejbus lett. Szükséges, hogy az Illetékesek e ha­nyagul előkészített versenyből levonják a szükséges következtetéseket. Semmi esetre sem szabad előfordulnia annak, hogy egy bajnokságot ily felelőtlenül és szervezetlenül készítsenek elő. Magyarorsiág—Jugoszlávia 4:9 (1:0) A Népstadionban 90 000 néző előtt játszották az országok közötti mérkőzést, melyre a magyar csapat így állt fel: Crosics — Mátrai, Sipoš, Sárosi — Bundzsák, Kotász — Sándor, Göröcs, Budai, Tichy. Fenyvesi. Az utolsó negyedórában a cse­peli Pál foglalta el Tichy helyét. Csúszós talajon előbb a magyarok, majd a jugoszlávok rohamoznak, de Bundzsák helyén van, később pedig a magyar vé­dők tisztáznak. Jó összjáték után Sán­dor lövését véd! Krivokucsa, a vendégek kapusa. A 10. percben a jugoszlávok két veszélyes támadást vezetnek. Grosics bi­zonytalankodik, de aztán ment. A 15. perc­ben ismét megered az eső, újra a ma­gyarok támadnak, de Krivokucsa megint védi Tichy lövését. A továbbiakban mind­két csapat rohamoz, jó helyzetek is akadnak, de a védők mindig idejében közbelépnek. A 31. percben gólhelyzetbe kerül a jugoszláv csapat, de Krsztics lesben áll. A 37. percben Sándor a part­vonal mentén lefut és lapos lövése a há­lóba kerül. l:0-ra vezetnek a magyarok. Az első félidő utolsó perceiben is többet támadnak, de gól már nem esik. Szünet után előbb mezőnyjáték folyik, de a 9. percben itt a második magyar gól: Mátrai nagyszerűen Tichyhez iveli a labdát és a magyar balösszekötő hom­lokáról a jugoszláv kapuba száll. A kö­vetk ző negyedórában mindkét csapat ki­sé enged az iramból, aztán Budai eredeti helyét foglalja el, 23. percben lefut, be­felé ivei és Tichy ismét eredményes. A 35. Hétfő, április 20. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: PRAHA: CablriB éjszakái (olasz) 10,30, 13.30, 16.15, 18.30, 20.45, METRO­POL: KI hallott Ilyet! (francia) 13.45. 16, . 18.15. 20.30. POHRANIČNÍK. Visszaút (cseh) 16.00, 18.15, 20.30. SLO­VAN: Történetek Leninről (szovjet) 16, 18.15, 20.30. TATRA- Vigyázat, La Toure (francia) 16 00. 18.15, 20.30. DUKLA A törhetetlen (indiai) 18, 20.15, MIER: Ma utoljára (cseh) 18, 20.15, NÁDEJ: Talál­kozás az élettel (argentin) 19, ZORA: Az utolsó mohikán (cseh) 18, 20, POK­ROK: Vasárnap köszönt be a szerencse (szlovák) 17.30, 20, OBZOR: Apuka (olasz) 18, 20.15, MÁJ: Kilenc élet (norvég) 18.30, 20.30, STALINGRAD: A tető (olasz) 18, 20.15, PARTIZÁN: A Spanyol téri lányok (olasz) 17.30, 20. A BRATISI AVAI SZÍNHÁZAK MOSÓRA: NEMZETI SZÍNHÁZ: Don Carlos (19), ÜJ SZÍNPAD: Harmadik kívánság (19), A KASSAI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Botcsinálta sofór (szovjet), TATRA: Halál a nyeregben (cseh). PAR­TIZÁN Emberek e nagyáruházban (szov­tet) DUKLA: Visszaút (c^eh), A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA: Álarcosbál (19), HOLNAP: Bajazid bég (19). A BtfAI ISI AVAI TELEVÍZIÓ MŰSORA: 18.35: Sporthíradó. 19.00: TV-híradó. 19.00: Hangverseny. 20.00: Lenin örökké él. 21.10: TV-híraďó. IDŐJÁRÁS Változó felhőzet, a borús idő tovább tart. A várható legmagasabb nappali hőmér­séklet az előző naphoz viszonyítva alig változik. percben Bundzsák lő gólt, de a játékve­zető nem adja meg. A 42. percben a lab­da Pálhoz kerül, aki kapuba talál. Ezzel vége is a mérkőzésnek. A találkozót az olasz Campanati vezette. •K Prága: A II. ligábajnokság leg­utóbbi fordulójának eredményei: Spartak Kr. Pole —Slovan Bratislava B 2:2 (0:2). 3000 néző. - Iskra Otro­kovice-Odeva Trenčín 2:1 (0:1). — Spartak Motorlet-SONP Kladno 2:2 (1:2). •K Lučenec: A divízió E-csoportjá­ban Lučenec-Opatová—Slovan Nové Zámky rangadóra került sor. A hazai csapat jobb felkészültséget mutatott és megérdemelten nyerte 4:0 (2:0) arányban ezt a mérkőzést. A losonci csapatból főleg Karres játéka érde­mel említést, aki 2 gólt szerzett. # WHITE PLAINS — A profi tenisze­zők küzdelmében az ausztráliai Hoad 6:4, 6:2 arányú győzelmet aratott Gon­zales (USA) felett. A két játékos közti találkozók aránya 10:5 • Hoad javára. Három ponttal vezet a ČH Bratislava Prágában döntetlenül játszott a Tatran Prešov • Saját otthonában vereséget szenvedett a Baník Ostrava • A Dynamo Žilina az utolsó helyre esett vissza A negyedik tavaszi forduló kiemelkedő eseménye a ČH Bratislava —Slovan ÜNV-találkozó volt, mely a ČH győ­zelmével végződött. A nyertesek ezzel megerősítették vezető helyüket, ehhez azonban lényegesen hozzájárult az is, hogy ezúttal mindenki nekik játszott. Legna­gyobb vetélytársuk, a Tatran Prešov, Prágában döntet­lenül mérkőzött a Spartak Praha Stallngráddal, a Baník Ostrava saját otthonában vereséget szenvedett a Spar­tak Ostítól s így a ČH Bratislava most már három ponttal és a mezőny legjobb gólarányával vezet. A ta­bella élén ennek ellenére sem változott a sorrend, de annál inkább a végén. Váratlan győzelmével a Spartak Üstí végre elkerült az utolsó helyről, melyre, miután kikapott a Dukla Pardubicétől, a Dynamo Žilina esett vissza. Jelentéseink: Slovan Bratislava —ČH Bratislava 0:2 (Osi) Á két bratislavai együttes találkozója ezúttal is nagy érdeklődés mellett került sorra a Slovan téglamezei stadionjában. Már a mérkőzés előtt rangadóhoz méltó hangulat uralkodott a közönség körében. Mindenki jóiramú, küzdelmes mérkőzést remélt és ez a rossz állapotban lévő pálya ellenére be is következett. Slovan-kezdéssel indul a játék, de rög­tön a ČH szerzi meg a labdát és Kacsá­nyi remek beadását Urban a szögletre menti. Röviddel utána Moravčík ugrik ki kecsegtető helyzetbe, de Hlavatý, a ČH kapusa, biztosan hárít. Azután Bálázik kitűnő beadását a tisztán álló Pažický elhibázza és oda a nagy helyzet. Változó érdekes a játék és mindkét kapu előtt adódik veszélyes helyzet, de vagy a hát­védek vagy pedig a kapus lép közbe idejé­ben, úgy, hogy az akciók nem érnek gól­lá. A 17. percben Hlavatý a tizenhatoson kívülre futva ment a jól kiugró Moravčík elöl. A 22. percben sokáig pattog a ČH kapuja előtt a labda. A Slovan csatárai egymás után célozzák meg a ČH kapu­ját, de nem tudják a rést megtalálni és így mindig a védőkről pattan vissza a labda, vagy a kapus zsákmányává válik. Veszélyes volt! Ezután feljön újból a ČH és ez egyik formás támadás végén Ka­csányi remek jobb alsó sarokba tartó lö­vését Schroift kitűnő elvetődéssel a me­zőnybe üti. A 32. percben Kacsányi feje­se a kapus fölött száll az alapvonal felé, ahonnan a kitűnően játszó fiatal Hrnčiar jól iveli be, de a Slovan kapusa másod­szorra már megszerzi a labdát. A 37. percben azután a sorozatos ČH támadások gólt hoznak. Gajdoš a tizenhatos sar­káról lőtt bombája ellen Schroift tehetet­len. l:0-ra vezet tehát a ČH. Továbbra is a vendégek maradnak támadásban, de az eredmény a félidő végig már nem vál­tozik. A II. félidőben rögtön a ČH csatárai veszik át a játék irányítását és már a 2. percben egymás után két szögletet ér­nek el. A másodiknál Scherer teljesen tiszta helyzetben elesik és a kapu közelében el­véti a labdát. A mérkőzés legnagyobb hely­zete volt. A kitűnően játszó ČH hát­védei és fedezetei által támogatott csa­társor nagyon szép és jó játékot produ­kálva sokat, veszélyeztette a Slovan kapu­ját. így a 7. percben Scherer az egész védelmet kicselezve és a kapust is átjátsz­va 20 méterről a hálóba gurítja a labdát és ezzel meflszerzi csapatának a második gólt és beállítja a végeredményt is. A 9. percben Jankovič lemegy a pályáról, helyet­te Cirka áll be. Azonban ez a csere sem hoz változást a Slovan játékában. Védelmük továbbra is nagyon bizonytalanul játszik, és a csatársor sem remekel. így azután nem csoda, hogy a ČH együttese inkább védekező taktikát alkalmaz és elöl csak a kiválóan játszó Kacsányi és Scherer tartózkodik. Ennek ellenére a Slovan csak egy rövid időre lángol fel és ve­zet néhány veszélyes támadást, de eze­ket a jól játszó ŐH-védelem rendre tisz­t$za. A mérkőzés vége előtt azután pa­rázs jelenet játszódik le a ČH kapuja előtt. Két játékos a földön fekszik, a többiek pedig egymással „vitáznak", ami­nek az a vége, hogy Vrbovec játékvezető — akinek teljesítménye sok kivánni va­lót hagyott maga után — Cimrát és Mo­ravčlkot leküldi a pályáról. A mérkőzés végéig már az eredmény nem változott, és így a ČH megérdemelten nyerte 2:0 arányban a találkozót. (K) Jednota Košice— Spartak Praha Sokolovo 2:0 (0:0) Szüntelen esőzésben nehéz, mély tala­jon vívta jóiramú mérkőzését a két ki­eséssel küzdő csapat. A Jednota megér­demelten nyerte a találkozót, mert min­den tekintetben, különösen a második félidőben múlta felül ellenfelét. A prá­gai csapat a mérkőzés elejétől kezdve védekezésre állította be játékát és az igen jól játszó Kraussal erősítette meg védelmét. Ez a körülmény nagy hátrányá­ra vált azonban a csapatnak, mivel hogy Dypamo Žilina—Dukla Pardubice 0:1 (0:1) Žilinai igen sáros talajon lépett pályá­ra a két csapat. Az első húsz percben a honi csapat szép támadásokat veze­tett. A jól védő vendégek kapusa azon­ban mindig a helyén volt. Rövidesen a vendégek is feljöttek. A játék ki­egyensúlyozódott és mindkét oldalon több gólhelyzet kínálkozott, amit egyik csa­társor sem tudott kihasználni. A 40. percben Nepomucky áttörte a tömörülő žilinai védelmet és belövi a mérkőzés egyetlen gólját. A csere után a vendégek hátra vonták Nepomuckyt, aki megerősí­tette a védelmet. Ez a húzás igen be­vált, mert így a Dukla el tudta hárítani a sorozatos Dynamo támadásokat. A mér­kőzés közepes színvonalú volt. A lelke­sebben játszó katonák teljes mértékben megérdemelték a győzelmet. A Dynamo Žilina ezen vereségével igen kényelmet­len helyzetbe kerül. Nem valószínű, hogy a hátralévő mérkőzésekből annyi pontot szeres a Dynamo, ami elegendő az I. ligában maradásra. RH Brno—Dynamo Praha 2:3(1:1) eredményes. Az egyenlítés után sokáig mezőnyjáték folyt a pályán. Az RH csa­tárai több Ízben megközelítették vendé­gek kapuját, de egyszer sem tudták be­venni. 16 perccel a mérkőzés befejezése előtt egy ártatlan támadásból Hercik har­madszor rúgja az RH kapujába a labdát. Ez a gól végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. A többet támadó Dynamo meg is érdemelte a győzelmet. A találkozót Hartman vezette. • Rio de Janeiro: Három brazil lab­darúgó-együttes, a Vasco de Gama, a Botafogo és a Madureira AC európai por­tyára készül a nyári hónapokban. Négy sportágban küzdöttek fiataljaink a bajnoki címért Szombaton és vasárnap ifjúsági sportolóink négy sportágban, birkózásban, ököl­vívásban, talajtornában és asztaliteniszben küzdöttek az elsőségért. Mind a négy bajnoki küzdelemről igen jó hírek érkeztek. Fiatal versenyzőink az egyes sport­ágakban a vártnál jobb teljesítményt nyújtottak, s a nézők igen színvonalas küzdelmeket láthattak. Az egyes bajnokságokról az alábbiakat jelentik: A brnói stadionban 12 000 néző előtt lépett pályára az RH a prágai Dynamo elleni mérkőzésre. Az időjárás itt is elég­gé rossz volt. A Dynamo nagy lendü­lettel kezdte a játékot. Sorozatos táma­dások után a 14. percben Hercik meg is szerezte a vezetést. Hat perccel később azonban Polaček eredményes és így 1:1 arányban végződött az első félidő. A cse­re után ismét a Dynamo kezdeményez. A nehéz talajon láthatóan pontosabban játszott a vendégcsapat. Az első ne­gyedórában a prágaiak Hoffmann révén ismét vezetéshez jutnak. Az egygólos előny nem tartott sokáig. A 20. percben gyors ellentámadásból Polakovič újból Birkózásban a Dunaj csapata a legjobb Szombaton és vasárnap a bratislavai Hajósok Házában vívták az országos ifjú­sági birkózóbajnokság döntő küzdelmeit. A végső összecsapásra hat csapat küz­dötte fel magát: a RH Praha, Tatran Tep­lice, Dynamo Jihlava, Spartak Brno, Dynamo Bratislava Dunaj és a Baník Prievidza, Mindegyik együttes 10—10 versenyzővel lépett szőnyegre, öt közülük görög-római, öt pedig szabadfogású stí­lusban mérkőzött. A találkozók Iránt nem várt nagy ér­deklődés nyilvánult meg, és mind a szombati, mind a vasárnapi küzdelmeket telt nézőtér előtt bonyolították le. A mérkőzések magas színvonalú vetélke­déseket hoztak, s a versenyzők jó felké­szültségét bizonyították. Végeredményben a bratislavai Dynamo Dunaj ifjúsági válogatottja bizonyult a legjobbnak és 9 ponttal az első helyen végzett. Ezzel a győzelmével megnyerte Csehszlovákia 1959. évi ifjúsági bajnok­ságát. 2. Baník Prievidza 7, 3. RH Pra­ha 5, 4. Spartak Brno 4, 5. Tatran Teplice Jó az utánpótlás az ökölvívásban Több mint háromezer néző előtt a kassai fedett csarnokban befejeződött a cseh­szlovák ifjúsági ökölvívó-bajnokság. A dön­tő küzdelmek igen színvonalas vetélkedést hoztak. Különösen a bantam- és a kiskö­zépsúlyban láthatott a közönség pompás küzdelmet. Minden egyes súlycsopört győztese a csehszlovák bajnoki érem mellé számos tiszteletdíjat ls kapott. A döntő küzdelmekben % szlovákiai ökölvívók nagy sikert arattak. Négy első és két második díjat szereztek. Különösen Hrebík, a kassai Lokomotíva edzője bizo­nyította be, hogy a szakosztályban folyó egészséges és szakszerű nevelőmunka szép eredményeket hoz. A Lokomotíva versenyzői ugyanis két bajnoki címet és egy második helyezést értek el. Az egyes súlycsoportokban a következők nyerték bajnokságot: (légsúlytól a nehéz­súlyig) Chocholec (AZKG Praha), Görök (Lokomotíva Prešov). A döntő legizgalma­sabb mérkőzése volt. Čapek (Iskra Pros­3, 6. pedig a Dynamo Jihlava csapata lett tejov), Roman (Lokomotíva Košice), Hetzey 2 ponttal. | (Spartak Tlmače), Bögyi (Spartak Ždlar n. a csatársora átütőerő nélkül szétesően játszott. A Jednota különösen Svarc és Kostinyi jó csatárteljesítményére, vala­mint a két fedezet Gajdos és Pintér jó teljesítményére támaszkodott. Az első félidőben Pintér szabadrúgása és Zlatos kihagyott nagy gólhelyzete, a másik ol­dalon pedig Kraus lövése jelentett érde­kesebb eseményt. A Jednota nagy fölé­nyét a játék ebben az Időszakában csak Kvasnyák kapufalövése jellemezte. A II. félidőben erősödött a Jednota nyomása és végre a 13. percben Kvas­nyák lövésével szemben a jól védő Ctvt­níček tehetetlennek bizonyult. A 25. perc­ben azután Svarc beadását Kostinyi fej­jel továbbította a hálóba. 2:0 a jednota javára. A mérkőzés végéig az eredmény már nem váltózott. Ä mezőny legjobb emberének Pintér 111. Procháďza bizo­nyultak. Haberfelner osztrák játékvezető hibátlanul vezette a sportszerű mérkő­zést. (tä) Spartak Stalingrad — Tatran Prešov 0:0 Élénk erős iramú mérkőzést vívott a két liga-csapat a XVII. fordulóban. A vendég együttes volt a többet táma­dó, kezdeményező, gólt elérni egyik sem tudott. Az állandó esőzés a pályát fel­lazította, úgy hogy nem lehetett biz­tosan rajtolni a labdára. A prešovi csa­patban főleg a Pavlovié testvérpár re­mekelt, veszélyes akciókkal lepte meg Houška kapuját, aki számos támadást csak üggyel-bajjal tudott hárítani. A prá­gai csapat ezzel a mérkőzésével is be­bizonyította, hogy sokat javult, kemény ellenállást tud tanúsítani. • A Tatran a mérkőzés vége felé még gyakran ostromolta a prágai kaput, de az eredmény már nem változott. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Praha), Blažek (Spartak Brno ZJŠ). A ne­hézsúlyban küzdő Blažek már az első perc­ben fölényesen győzte le a 18 éves, 108 kg-os és 193 cm magas Zichot. (t—) Prágaiak nyerték a bajnoki címet Á bratislavai Sportcsarnokban rendezték az ifjúsági talajtorna-bajnokságot. A múlt évi bajnokságokhoz viszonyítva az idei versenyek sokkal színvonalasabbak vol­tak. Az elsőséget ebben a sportágban a prágai csapat szerezte meg, mely ösz­szesen 109,7 pontot szerzett. Az egyéni küzdelemben Josková bizonyult a legjobb­nak, míg a tavalyi bajnok. Široká a ne­gyedik helyen végzett. A bajnokságot méltó keretek között bonyolították le, s köszönet a rendezőknek, hogy ilyen feltételeket biztosítottak fiatal tornász­nőinknek. Brnóban az asztalitenisz — csapatbajnokságért Huszonnégy fiú és lánycsapat indult az idei ifjúsági asztalitenisz csapatbaj­nokság küzdelmében. A fiúk versenyé­ben a bajnoki elmet a Lokomotíva Rača védi. Az egyes vetélkedések Igen érdekes küzdelmet hoztak, a végső eredményről azonban lapzártáig nem kaptunk értesí­tést. 1. ČH Bratislava 17 10 6 1 37:19 28 2. Tatran Prešov 17 9 5 3 24:20 23 3. Dukla Praha 17 8 5 4 25:17 21 i. Baník Ostrava 17 7 5 5 29:23 19 Dynamo Praha 17 7 5 5 27:23 19 6. Sp. Stalingrad 17 5 8 4 26:26 18 7. Spartak Trnava 17 5 7 5 20:17 17 8. Slovan Bratislava 17 6 4 7 27:27 16 9. RH Brno 17 8 0 9 27:29 16 10. Jednota Košice 18 6 3 9 21:29 15 11. Dukla Pardubice 18 5 4 9 26:33 14 12. Spartak Ostí 17 5 3 9 20:31 13 13. Sp. Sokolovo 17 3 6 8 20:29 12 14. Dynamo Žilina 17 3 5 9 17:22 U A SAZKA és a ŠPORTKA eredményei 123456789 10 11 12 xx222211x x x 1 8, 10, 17, 24, 27, 44 • MOSZKVA - A szovjet fővárosban megkezdődött a „Komszomolszkaja Prav­da" úszóversenyének 16. évfolyama, me­lyen a Szovjetunió 300 legjobb úszója vesz részt. Az első napon lebonyolított döntőkben a következők szerezték meg a győzelmet: 100 méter női gyors: Ulvi Voog 1 p 07.8 mp, 100 méter férfi gyors: V. Szorokin 57,4 mp. Luzern: A május 23-án kezdődő luzerni ökölvívó Európa-bajnokságon 28 ország: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Anglia, Finnország, Franciaország, NDK, NSZK, Gibraltár, Görögország. Hol­landia, Magyarország, Skócia, Szovjetunió, Spanyolország, Svédország, Svájc, Török­ország, Wales, Jugoszlávia, Írország, Olaszország, Luxemburg, Norvégia, Len­gyelország, Románia, összesen mintegy 213 versenyzővel vesz részt. • LYON — A Franciaország—Anglia nemzetközi asztalitenisz-találkozó a fran­ciák 5:2-es győzelmével végződött. „OJ SZO" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava Gorkého u 10 sz Telefon: 347-16. 351-17, 232-61, - főszerkesztő: 352-10, - főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság: 326-39, - sportrovat: 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava Gorkého 8 telefon-' 337-28 Előfizetési díj havonta Kčs 8,-. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda. Szlovákia Kommunista Pártja A-S7386S! . Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents