Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)
1959-04-17 / 105. szám, péntek
Gazdag ünnepi program | Csehszlovákia tiltakozik az ausztriai j úgynevezet t „szudétanémet napok" ellen (ČTK) — Ez idén a május 1-i ünnepségeket „A szo/cialista országok szilárd egységében a Szovjetunióval az élen a szocializmus építésének befejezéséért" jelszó jegyében tartják meg. Bratislavában május elsejének előestéjén népmulatságokat rendeznek. A munka ünnepének napján ünnepi ébresztő köszönti majd a város lakosságát. Bratislava lakosai a kijelölt gyülekező helyen fognak sorakozni az ünnepi menethez. Röviddel 9 óra után a Sztálin téren ünnepi manifesztáció lesz és utána megkezdődik a hagyományos május 1-i felvonulás. Délután népmulatságokat rendeznek a Kultúra és Pihenés Parkjában és a Duna jobb partján. A bratislavai dolgozók hazánk felszabadítás* 14. évfordulója alkalmából május 8-án a Slavinon koszorúk elhelyezésével róják le kegyeletüket a hazánk felszabadításáért folytatott harcban elesett szovjet hősök el nem múló emlékezetének Délután * kerületi nemzeti bizottság és a központi nemzeti bizottság közös díszülést tart és este 19 órakor a Nemzeti Színházban ünnepi előadás lesz. Május 9-én, a győzelem napján Bratislavában katonai díszszemle lesz. Délután a Kultúra és Pihenés Parkjában népmulatságot rendeznek és este a Duna felett tűzijáték lesz. Hazánk dolgozó népe ez évben ünnepli történelme jelentős eseményének, a Szlovák Nemzeti Felkelésnek, valamint a duklai győzelmes harcoknak 15. évfordulóját A Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulóiának megünneplése keretében dolgozóink ismét kifejezésre juttatják hálájukat és szeretetüket a Szovjetunió Iránt Csehszlovákia felszabadításáért és a szocialista építésben nyújtott önzetlen segítségért. A Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójának megünneplése egyúttal az elmúlt 15 évben végzett munka örömieljes szemléje lesz. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a duklai harcok 15. évfordulója központi országos Ünnepségeit augusztus 29—30-án Banská Bystricán, a felkelés városában a párt- és kormányküldöttség részvételével „A CSKP vezetésével, a csehek és szlovákok testvéri egységben a szocializmus építésének befejezéséért" jelszó jegyében tartják. Az ünnepség keretében Banská Bystricán, a kerület székhelyén ünnepélyes manifesztációi, továbbá a Szlovák Nemzeti Tanács díszülését, repülőnapot, néprajzi ünnepségeket és más kulturá'is műsort tartanak. Szlovákia valamennyi kerületében és járásában diszgyűléseket, ünnepi akadémiákat és esteket rendeznek a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére. Áz elesett hősök sírjait megkoszorúzzák. Augusztus 24-én és 50-án az üzemekben és hivatalokban nyilvános ünnepi pártgyűléseket, a Szlovák Nemzeti Felkelés részvevőivel beszélgetéseket, valamint akadémiákat és ünnepi esteket rendeznek. Az ifjúság feladatai a mezőgazdaságban és a lakásépítésben A CSISZ szlovákiai Központi Bizottságának ülése (H. S.) — Bratislavában tegnap ta Bizottságának IV. plenáris ülését, am Bizottságának titkára is részt vett. A gyűlésen Daniel Eutej elvtárs, a CSISZ szlovákiai Központi Bizottságának titkára számolt be az ifjúság feladatairól a mezőgazdasági termelés fellendítésében. Többek között azt is megemlítette, hogy a szövetkezetek CSISZ tagjainak száma a CSISZ szlovákiai kongresszusa óta 4465 taggal bővült. Ezzel Szlovákiában elérte a 24 ezret. A CSISZ kerületi és járási konferenciáinak küldöttei ez idén még nagyobb feladatot tűztek ki a kerületek számára. Szlovákiában még ez idén további 13 ezer CSISZ-tagot kell megnyerni a mezőgazdaságba. Az ifjúság tenniakarását azonban a jövőben nemcsak erre kell irányítani. Tavaly fiataljaink ezrei vettek részt 47 kerületi és járási talajjavító építkezésen. Ezt a kezdeményezést most tovább kell bővíteni, mert minden járásban, minden szövetkezetben van rá lehetőség, hogy a helyi A csehszlovák építészek I. kongresszusa (ČTK) - A Csehszlovák Építészek Szövetségének I. kongresszusa április 16-án folytatta a vitát, amelyben több küldött és vendég vett részt. A szónokok rámutattak a legfontosabb feladatokra, amelyek a CSKP KB határozatából erednek a lakásprobléma megoldása terén. A kongresszuson dr. Emanuel Šlechta miniszter, az Állami Építészeti Bizottság elnöke is beszédetl mondott. Rávilágított egyes fontos kérdésekre, amelyek a kormány határozatának realizálására vonatkoznak a tervező tevékenység új rendezésének kérdésében. Az ülés résztvevői ezután a szlovákiai lakás és ipari építkezés területi tervezéséről, a kísérleti dolgozóknak és a tervezőknek együttműködéséről és más kérdésekről tárgyaltak. rtották meg a CSISZ szlovákiai Központi elyen Vladimír Vedra, a CSISZ Központi források felhasználásával növelhessük a földek termőképességét. Széles visszhangra talált tavaly a CSISZ járási és kerületi bizottságainak felhívása is a komposzt készítésre. Szlovákiában tavaly több mint 173 ezer köbméter komposztot készítettek CSISZ-tagjaink. Erre az évre még nagyobb feladatot tűztek ki az alapszervezetek számára. 210 ezer köbméter komposztot kell elkészíteniök és ugyanakkor 89 ezer hektár kishozamú rétet és legelöt kell feljavitaniok. Az ülés további részében Kopča elvtárs. a CSISZ szlovákiai Központi Bizottságának titkára beszédében a lakásépítés problémáival foglalkozott. Rámulator.t arra, hogyan veheti ki részét a fiatalság ezen országos feladat megoldásából. Szlovákiában már több építkezésen sze'oezték meg az ifjúsági komplex építöbtigádokat, melyek a folyamatos munkamódszer alkalmazásával kiváló eredményeket értek el. Több ilyen példaadó csoport létezik már Szlovákiában, de mindez kevés. Az ifjúságnak nagyobb mértékben kell részt vennie a lakások és uz iskolák építésében. A CSISZ szlövákiai Központi Bizottságának plenáris ülése az cml tett beszámolókhoz élénk vita után határozatot fogadott el. Új egészségügyi központ (ČTK) - Bratislavában a Mýtna utcán április 16-án ünnepélyesen megkezdték az új körzeti egészségügyi központ építését. A munkálatokat 1961 októberében fejezilj be A Bratislava —Vinohrady-i körzet csaknem 50 ezer lakosa egészségvédelmének szempontjából nagy jelentőségű lesz az új létesítmény, melyben többek között gyermek, tüdőbeteg. belgyógyászati, általános, gynekológiai, sebészeti, ortopéd, gége-, szem- és fogászati osztály, urológia és idegbetegek osztálya lesz. A központot a legkorszerűbb egészségügyi berendezéssel látják el. Az építés és a berendezés több mint 9 és félmillió koronába kerül. a Bécs (ČTK) - Dr. R. Ježek béesi csehszlovák nagykövet csütör1 tökön a következő jegyzéket nyúj® totta át az osztrák szövetségi kül;ii ügyminisztériumban: ® A csehszlovák kormány jelentős |j nyugtalansággal figyeli a különféle 3 neonacista és revansista szervezetek §j fokozott aktivizálódását Ausztriában e E szervezeteket külföldről, főként a sj Német Szövetségi Köztársaságból beji folyásolják. ä Az elsősorban a Csehszlovák KözH társaság ellen irányuló ausztriai re3 vansista irányzatok tényezői főként ® a volt kitelepítettek "szervezetei, menj; lyeket a Német Szövetségi Köztársa® ságból befolyásolnak és támogatnak, ij Az ausztriai úgynevezett szudéta3 német honfitársi egyesületek funkcióid náriusainak nagy része volt henlein3 párti funkcionárius, akik részt vettek @ Csehszlovákia megszállásában és g akiknek lelkiismeretét a cseh- és ® szlovák nép 1939-1945 években hof zott áldozatainak ezrei terhelik. Mi 3 célokat követnek e szervezetek, töbH bek között az is bizonyítja, hogy az ® utóbbi időben e szervezetek különféle ® tényezőinek beszédeiben és sajtójáig ban ismét számos durva támadás ® hangzik el a Csehszlovák Köztársaság Ij függetlensége és területi épsége elE len. •S * A kitelepítettek revansista szervea zetei e szellemben készítik elő ® a „szudétanémet" napokat, melyeket H ez év májusában Bécsben tartanak, a Az elmúlt években a Német Szólj vetségi Köztársaságban tartott „szuH détanémet" napok eddigi jellege és ® befolyása egyöntetűen igazolta, hogy ® Csehszlovákia ellen irányuló ellenséH ges revansista tüntetésekről van szó. jg Kétségtelen, hogy ebben a szellemben B akarják megtartani a bécsi „szudétaH német napokat" is. a Sok tény vall arra, hogy ezek az ® úgynevezett „szudétanémet napok" @ elsősorban a Német Szövetségi Köz® társaság revansista szervezeteinek H Ausztria területén lebonyolított akB cióját jelentik, és e provokációra az S NSZK-ból indult ki a kezdeményezés á Többek között ezt bizonyítja az is, ® hogy az akciót előkészítő bizottság ® tagjainak fele az NSZK állampolgára, ® ahonnan sok személy vesz részt az [| úgynevezett „szudétanémet napokon". B Megdöbbentő, hogy az osztrák kor® mány, melynek ismernie kell e „maniá fesztáció" kihívó jellegét, beleegyezési sét adta, sőt még támogatásban is ! jelentenek. Ezek háborúra, jfj részesíti őket. Ezeken a „manifesztá- 1 ® ciókon" hivatalosan részt szándékozj| nak venni az osztrák kormány képvi0 selői is' és a zárőgyülésen még Raab ® osztrák szövetségi kancellár is fel fog g szólalni. Az illetékes csehszlovák hea lyek nem egyszer felhívták a figyelÉ Kik a szerencsés nyertesek ? Gyorslista a IX. csehszlovák állami sorsjáték nyereményeiről g Olaszországban április 16-án a Vasmun® kások Szakszervezeti Szövetségének fel® hívására egymillió vasmunkás sztrájkba £) lépett. Követelik a munkaszerződés teiújíg tását. a munkaidő lerövidítését heti 42 ® órára, a teljesítmény után való jutalma®zás emelését és az asszonyok munkabéSrének a férfiakkal egyenlő összegben való megállapítását. (ČTK) a De Gaulle tábornok, a Francia Köztárf saság elnöke április 16-án reggel Páí§ rizsből négynapi körútra öt középkeleti ® francia megyébe utazott. Húsz várost ke3 res fel és 16 beszédet mond. (ČTK) jg Dr. Fidél Castro, a kubai kormány mia niszterelnöke félhivatalos látogatásra ® Washintonba érkezett. (ČTK) g Az Egyesült Arab Köztársaság gazda[g ságügyi minisztériumának képviselője kö® zölte, hogy Hare. az USA kairói nagykö®vete Kajsinival, az EAK gazdaságügyi mig niszterével az amerikaiak részvételéről jg tárgyalt az EAK gazdasági terveinek tťB nancirozásában. E tervek közé _ tartozik ®a Szuezi-csatorna bővítése is. (ČTK) met az ausztriai neonacista szervezetek tevékenységére, a revansista erők aktivizálódására, sajtójuk ellenséges és kihívó hangnemére. Felhívták a figyelmet a szudétanémet napok jellegére is és tiltakoztak megtartásuk ellen. Az osztrák kormány nem vette figyelembe ezeket a figyelmeztetéseket, lekicsinyelte és semmi intézkedést nem tett az említett irányzatok megakadályozására. Kétségtelen, hogy az osztrák illetékes helyek ezzel szentesítik a neonacista szervezetek revansista politikáját és azonosítják magukat Csehszlovákia ellen irányuló ellenséges akcióikkal. Ez a magatartás ellent mond Ausztria semlegességének és Ausztria államszerződésben foglalt kötelezettségeinek, mivel „a független és demokratikus Ausztria helyreállításáról szóló államszerződés értelmében" az osztrák kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy folytatja törekvését a nacizmus összes nyomainak kiirtására az osztrák politikai, gazdasági és kulturális életből s nem engedi meg, hogy területén bármilyen formában helyreállítsák a felszámolt nemzeti szocialista párt által ellenőrzött, vagy hozzá csatlakozott politikai-, katonaiés félig katonai szervezeteket és meggátol mindennemű náci- és militarista tevékenységet és propagandát Ausztriában. Kötelezettséget vállalt arra is, hogy területén feloszlatja az összes fasiszta szervezeteket: az Egyesült Nemzetek bármely tagja ellen ellenséges tevékenységet kifejtő politikai, katonai felfegyverzett és más szervezeteket, és nem engedi meg az említett szervezetek tevékenységét területén. Egyes osztrák körök megkísérlik az úgynevezett „szudéta napok" engedélyezése kérdésének egybekötését a bécsi Világifjúsági Találkozó megtartásával. Ha állítólag az osztrák kormány engedélyezte a találkozót, akkor szerintük semleges politikája vonalán az úgynevezett „szudétaanémet napokat" is engedélyeznie Kell. Ez az indokolás egyáltalán nem helytálló és hamis. A Világifjúsági Találkozó a világ békeszerető ifjúságának akciója, mely a nemzetek békéjének és barátságának gondolatát és ügyét szolgálja. Ezzel szemben az úgynevezett „szudéta-német napok" a nemzetközi helyzet' elmérgesítésére irányuló akciót a népek gyűlöletére uszítanak és a Német Szövetségi Köztársaság kormányköreinek Csehszlovákiával és a szocialista tábor többi országával szemben folytatott ellenséges politikájának céltudatos eszközei. Az illetékes osztrák körök az úgynevezett „szudétanémet napok" alkalmából hivatalos nyilatkozatot adtak ki, melyben megkísérlik annak igazolását, hogy az úgynevezett „szudétanémet napok" nem politikai jellegűek és a volt szudéta-németek ártatlan találkozóját jelentik, amely nem irányul a Csehszlovák Köztársaság és az osztrák semlegesség ellen. A nyilatkozat azt bizonyítja, hogy az osztrák körök tudatosítják a volt szudéta-németek manifesztációinak és az osztrák semlegesség elveinek ös«zeegyeztethetetlenségét. Egyszersmind azt bizonyítja, hogy az illetékes osztrák körök igyekeznek elkendőzni való jellegüket, összefüggésüket a Csehszlovákia elleni revansista uszítással, valamint azt a tényt, hogy a semleges Ausztriát akarják felhasználni erre a semleges propagandára. Teljesen érthető, hogy az osztrák kormánynak a revansista propaganda terjesztésével és főként az úgynevezett „szudéta-német napokkal" kapcsolatban elfoglalt eddigi álláspontja nem válhat Csehszlovákia és Ausztria kapcsolatai fejlődésének javára és ezért ellent mond az „államok békés és jószomszédi kapcsolatok elveinek érvényesítésére és terjesztésére teendő intézkedésekről" szóló határozat szellemének, melynek elfogadására szavazott Ausztria is az ENSZ közgyűlésének XIII. ülésszakán. Az a tény, hogy osztrák részről semmilyen intézkedéseket nem tesznek a revansista propaganda és a volt szudéta-németek szervezetének tevékenysége ellen, valamint, hogy az osztrák kormány beleegyezését adta manifesztációhoz, növeli a bizalmatlanságot és rosszabbítja a kölcsönös kapcsolatokat. A csehszlovák kormánynak őszinte érdeke a baráti együttműködés Ausztriával. Lépéseket tett és tesz az együttműködés fejlesztésére. Megelégedéssel állapíthatja meg, hogy számos területen jó eredményeket értek el. Sajnos a Csehszlovák Köztársaság és Ausztria együttműködésének további kibontakoztatására tett számos csehszlovák javaslat nem talált kedvező fogadásra. Ez azoknak a köröknek rovására írandó, melyek nem óhajtják a jószomszédi együttműködést és állandóan csehellenes légkört szítanak. Az osztrák tényezőknek ama állítása, hogy az osztrák kormány garantálja, a volt szudéta-németek manifesztációi nem érintik Csehszlovákiát, amit az osztrák sajtóban folyó év március 28-án közzétett hivatalos nyilatkozat tartalmaz, teljesen alaptalan, mivel az úgynevezett „szudéta-német napok" lebonyolítása és az osztrák kormány beleegyezése önmagában barátságtalan aktus a Csehszlovák Köztársasággal szemben. A csehszlovák kormány az úgynevezett „szudéta-német napok" megtartását a semleges Ausztriában barátságtalan cselekménynek minősíti Csehszlovákiával szemben. Az úgynevezett „szudéta-német napok" revansista jellegükkel csak tovább rosszabbíthatják a középeurópai nemzetközi helyzetet és veszélyeztethetik a Csehszlovák Köztársaság és Ausztria jószomszédi kapcsolatait. Következményeiért a felelősség teljes mértékben az osztrák kormányt terheli, mely beleegyezett a manifesztációkba és amely ezeket képviselőinek részvételével szentesíti. A csehszlovák kormány ezért újra nyomatékosan tiltakozik az ausztriai úgynevezett „szudéta-német napok" megtartása ellen. Szerdán este tartották meg Žilinán a IX. csehszlovák állami sorsjáték húzásét, melyen a következő nyereményeket húzták ki: 10 koronát nyertek az összes 4 és 8 számjegyekkel végződő sorsjegyek. 50 koronás nyereményben részesülnek a 022. 200, 233, 387, 411, 516, 605, 719, 898 és 996 háromszámjeggyel végződő sorsjegyek az összes sorozatban. 500 koronát nyertek a 478, 1916, 2092, 3597, 4681, 5962, 6221. 7390. 8464. 9024, 10 647, 11596, 12 697, 13 390, 14 169, 17 715, 18 407, 19 500, 22 959, 23 651, 24 704, 27 926, 28 048, 29 865. 32 576, 33,783, 34 805, 37 751. 38 986, 39 286, 42 927, 43 001, 44 553, 47 354, 48 752, 49 922 52 981, 53 675, 54 993, 57 084, 58 276 59 117, 62 476. 63 768. 64 859, 67 847. 68 899. 69 720 72 102. 73 550. 74 358, 77 945, 78 869, 79 664, 82 144. 83152, 84 951, 87 118, 88 899, 89 572, 92 341, 93 391, 94 872, 98 731, 99 241 16 167, 21 384, 26 812, 31605, 36 066, 41 923. 46 934, 51 773, 56 534, 61 543, 66 486, 71 565, 76 021, 81 437, 86 798, 91 284, 96 232, 97 647, sz. sorsjegyek. 1000 koronát nyertek 4153, 35 774, 61715, 15 630, 20 336, 25 757, 30 037, 35 810, 40 491, 45 377. 50 548, 55 858, 60 031, 65 792, 70 925, 75 292, 80 831, 85 512, 90 659, 95 710, a 72 069. 83 584, 69 258, 63 829, 64 376, 68 475, 90 811, 33 854, 52 848, 90 545, 31 563, 82 276. 56 788, 62 903, 59 729, 57 930. 65 710, 47 193, 15 922, 84 496, 44 804, 45 916, * 3857, 15 492, 43 233, 49 334, 82 507, 54 605. 72 741, 97 313, 63 976, 55 853, 30 909, 30 346, 22 080, 18 413. 29 894, 21 705, 30 767 sz. sorsjegyek. ima 2000 koronát nyertek a 69 773, 89 663, 71 153, 42 843, 51 899, 643, 25 935, 459, 89 110 és 36 896 sz. sorsjegyek. 5000 koronát nyertek a 58 784, 46 726, 66 516. 18 667, 7594, 61 325, 34 746, és 76 796 sz. sorjegyek. 10 ezer koronát nyertek a 11301 és 11 908 sz. sorsjegyek. 20 ezer koronát nyert a 29 303 sz. sorsjegy. 50 ezer koronát nyert az A sorozatban a 64 338 sz., a B sorozatban a 16 010 sz., a C sorozatban a 318 sz., a D sorozatban a 6 286 sz., az F sorozatban a 11 951 sz., a H sorozatban a 80 385 sz., a J sorozatban az 58 268 sz., a K sorozatban a 66 814 sz., az L sorozatban a 7652 sz., az M sorozatban a 33 913 sz., az N sorozatban a 14 004 sz., az O sorozatban a 86 381 sz.. a P sorozatban a 87 170 sz., az S sorozatban a 97 307 sz., a T sorozatban a 9435 sz., az U sorozatban a 28 361 sz., a V sorozatban a 26 184 sz. és a Z sorozatban a 16 789 sz. sorsjegy. g Baltimore közelében az április 16-ra ® virradó éjjel lezuhant egy kétmotoros 3 amerikai katonai repülőgép. A repülőgép S hattagú legénysége életét vesztette, a fČTK) ® N. Rockefeller, New York állam kor-mányzója bejelentette, hogy New York a államban 562 ezer a munkanélküliek száés minden iskolaév végén mintegy ® százezer új álláskereső jelentkezik. (ČTK) fi Tuniszban, április 15-én Tunézia és g Franciaország között a jövő 18 hónapra 3 kulturális és technikai együttműködési ® egyezményt írtak alá. (ČTK) jg New York-i jelentés szerint az USA if gumiipari alkalmazottainak sztrájkja a A négy legnagyobb társaság közül háromra | kiterjedt. Á sztrájkolok száma — akik ä béremelést követelnek — 56 ezerre emelTkedett. (ČTK) g A portugál rendőrség április 15-én Liszaszabonban szétzavarta az Emberi Jogok ® Ligájának gyűlését. Néhány résztvevőt §j letartóztattak. (ČTK) Ü A Lengyel Népköztársaság szejmjének i elnöksége április 22-re összehívta a szejm = teljes ülését. Öt új törvényjavaslat szeí repel napirenden. (ČTK) í Olaszországban tavaly 1957-hez viszo£ nyitva 519 949 tonnával csökkent az acél= gyártás. Ennek oka a tőkés világ gazdagsági aktivitásának általános hanyatlása. (ČTK) Dulles lemondása rehajtója volt az áldatlan „erőpolitikának" s jelentős mértékben részt vett a nyugatnémet imperializmus felújításában. A nagy német konszernekkel szorosan együttműködött már a háború előtt és a háború alatt is. Fivére, Allén Dulles csaknem húsz éven át volt az amerikai központi kémszolgálat főnöke, ami a család befolyását az amerikai politika fejlődésére még jobban kiemeli. Az utóbbi években Dulles politikája fokozatosan vesztette el a talajt lába alól, azonban kétségtelen, hogy az USA-ban - a növekvő bírálat ellenére — élvezi a fő monopolkörök támogatását. Helytelen volna azt várni, hogy Dulles távozása automatikusan mélyebb változásokat hoz az USA eddigi külpolitikai irányvonalában. Adenauer és Dulles távozásának okait nem lehet egymás mellé állítani. Dulles utódját még nem nevezték ki. Az amerikai sajtó a legvalószínűbbnek Christian Herter kinevezését tartja, aki 64 éves és 1957 óta az alállamtitkári funkciót töltötte be. Hertert, aki részben béna, inkább hivatalnoknak, mint politikusnak tartják. Washingtoni információk szerint Dulles távozása „az egy ember politikájának" végét, valamint az USA külpolitikájában a kollektív döntésre való átmenetet jelenti. Herteren kívül Dulles utódjaként még John CabotLodgét, az USA állandó ENSZ-beli képviselőjét és Dillon bankárt, alállamtitkárt emlegetik. Az USA új államtitkárának kinevezésére a legközelebbi napokban sor kerül. v Z. R. J. F. Dulles amerikai államtitkár egészségi állapota a múlt hét végén hirtelen rosszabbodott, úgyhogy Floridáról a washingtoni kórházba kellett szállítani. Betegségének a hoszszantartó kezeléssel sem sikerült gátat vetni. Az amerikai sajtó jelentése szerint a rákbetegség már gégéjébe hatolt; egészségi állapotát nagyon komolynak tartják. Tekintettel arra, hogy jelentős nemzetközi tanácskozásokra kerül sor, amelyeken okvetlenül szükséges az amerikai külügyminiszter közvetlen részvétele, Dulles távozása hivatalából elkerülhetetlenné vált. Eisenhower elnök április 15-én bejelentette Dulles lemondását. Dulles távozása természetesen sok találgatásra ad okot az amerikai külpolitika további irányvonalát és utódjának személyét illetőleg. Dulles hosszú évek során át erős befolyást gyakorolt az USA külpolitikájára. Mint a legbefolyásosabb amerikai mo.nopóliumok képviselője már hosszú évekkel ezelőtt aktívan bekapcsolódott a külpolitikába, amelynek terén az USA kormánya gyakran különböző feladatokkal bizta meg. Mint köztársasági politikus 1950-től Acheson „demokrata" államtitkár legjelentősebb tanácsadója volt és 1953 óta személyesen irányította az USA külpolitikáját, mint az Eisenhower-kormány államtitkára. Dulles cz idén tölti be a 71. életévét és joggal tartották az USA legbefolyásosabb emberének. Dulles társszerzője és később végÜJ SZÖ 2 * 1959. április 18.