Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-12 / 70. szám, csütörtök

HORNYÁK JÓZSEF: g epe s z es az anyósa Tavaly, a fényi kitérőnél, ahol fehér fémhidat szerelnek a régi „céghíd" helyén, a zápor összehozott két embert Hirtelen támadt szél, csonkát, félszeget villámlott, szárazan dörgött s már lehetett feltűrni a kabát gallérját. A két embernek a hídfélre emelt nyárt szín adott menedéket. Amék •» faluból jött. harmincöt körüli munkás, olajos paplarikabátban. orrát lógatta. Levertségéből nagy bánatra lehetett következtetni. A másik, amék a faluba tartott kis alacsony ember. A kabát jó volt rajta, de a nair--ág szára rojtos. v-'<szontásk(H szorongatott a hóna alatt. Sámsudro váló, azt mondta, szóval onnan iött tejet szerződött. Paratasisakra emlékeztető vastag karimájú gyékénykalap ja alól apró, érdeklődő szeme együtt érzéssel nézte társát, barátságoscin mosolygott. Beszédbe elegyedtek. A munkás, amék a faluból iött azt mondta, az állami gazdaság gépésze A háború befejezése óta szeret egy asszonyt, de az nem tudja elhatározni magát, hogy hozzámenjen, sajnálja elhagyni anyósát, aki szintén özvegy Míg panaszkodott, látszott, közel áll ahhoz, hogy türelmét veszítse, s hogy kétségbeessék, és egy ilyen pillanatában jóvátehetetlen badarságot kövessen el. A gyékénysisakos, aki a faluba tartott, megsajnálta. — Hagyja el, majd én nyélbeütöm a maguk házasságát — mondta. Szavai jólestek a gépésznek, nem tulajdonított ugyan nekik fontosságot, de kiöntötte bánatát. Mikor a zivatar lecsillapodott, megkönnyebbülten lépett tovább. A gyékénysisakos ment a faluba, beszállásoltatta magát az özvegyekhez, ami nem okozott néki különösebb utánajárást, azok máskor is kinyitották a nagyszobát a küldötteknek. Egész nap házalt, kötötte a szerződéseket, este elindult szállására az özvegyekhez. A küszöbön megállt, bár az ajtó tárva-nyitva volt. Kopogott. A két asszony, a konyha földjén, szárnyánál fogvatartott egy kotlót. Van olyan kotló, amék megeszi a fiát. Eljött a költés ideje, egyszerre kipattan a tojás, kimerültségében nekiesik, agyonvágja. Olyankor bevarrják a szemét; cérnával összekötik a szemhéját. Ezzel voltak elfoglalva. A gyékény sisakos köszönt illendően. Fogadták. Keresgélőn körülnézett a konyhában. — Ember nincs? — kérdezte. . — Mi vagyunk a gazda — mondta i — En félek itt aludni, ilyen goromba szóval illeti az embert. Reggelre elhatározta magát. — Férjhez megyek. Engem osztán ne pirongasson meg senki. Megijedt az öregasszony, kérlelni kezdte — Te, ne menj fér jhez ... Akkor a fiatalasszony kitört, életében először. — Ne áltassuk magunkat, anyám. Janira nincs mit számítsunk Tíz éve nem adott életjelt magáról. Látszott, ahogy az anyós tekintete megöregszik. Menye magatartása táplálta benne azt a kicsi reményt, amire életbenmaradásához szüksége volt. azzal, hogy annyi évig megőrizte ma gát tisztának. Most mintha egyik pillanatról a másikra elvesztette volna a f e lét. De a meny nem vette észre a végbemenő döbbenetes változást, magával volt elfoglalva A qépész 'Art a fejében eszéne jutottak szenvedélytől diktált szavai esdeklő, panaszos tekintete. Megrohanták az érzések, alig bírt magával, alig tudott oarancsnlni a lábának, hogy a gépészhez ne szaladion. Tíz nehéz évig látszotta anyósa előtt az érzéketlent, eltitkolta előtte vonzódását a férfihez, már többé nem volt ereje vágyai előtt magasabbra emelni a gátat. — Hát ahogy tetszik — mondta az anyós 'csendesen, megadóan. — Én engedelmes vagyok én eresztem, hogy menj. Ogy szeretném, hogy ne búsulj. Soha eszébe se iut a férfi, így gondoljuk magunkban, s már kiválasztotta — gondolta vigasztalanul az öregaszszony. Mélyen megszomorodva félrehúzódott. De nem neheztelt a menyére. Olyan jó, szófogadó volt az, aki őtet soha meg nem bántotta, Csak fájt, ami bekövetkezett. Mikor a meny elment a kollektívába, hogy ellássa a borjakat, melyeknek a nevelése rá volt bízva, elővette fia könyveit. Tintaceruzával telerótt tábori levelezőlapok voltak a lapok közé dugva. Szerette ezeket minden héten elolvasni. Fia az egyikben írta — akkor már a frontra vitték —, civilgombja se maradt. Küldött neki egy gombot a mellényről. Elgondolkozott mindenen az öregasszony. Harminckét évesen lett özvegy. Felöltözött az ura ruhájába, ment vetni. Nyakába vette a zsákot, szórta a magot. — Kutya egy asszony! — mondták róla. az öregasszony. Átadta menyének a beixirrt szemhéjú kotlót, rendelkezésre állóan a férfi elébe állt. Nehézkes mozgású, tiszta arcú öreg asszony volt, fekete kendőben. — Hogy mernek maguk ember nélkül lenni? — szólt a gyékénysisakos — Olyan az életük mint aki börtönben szárad el. Miért nem alkalmazzák magukat a világ sorához? Meglopiált az államot a gyermektől. . A fiatalasszony lesütött szemhéja lángolni látszott. Anyósa nehezén talált válaszszavakat. ' — Igazán ... furcsa amit mond. En nem arravaló vagyok, nagyember fiam van ... — Elhallgatott. — Meg kellene bírságolni magukat — mondta a gyékénysisakos. Nem kötök ki vele. gondolta az öregasszony, ki tudja, kicsoda. Másnap elment a tanácshoz. — Énhozzám többé embert ne szállásoljanak — jelentette ki méltatlankodva és előadta a történteket. A titkár nyílt jólelkűséggel kacagta. Zokon vette az öregasszony. Ki volt merülve; egész éjjel nem aludtak. Menye azt mondta volt: De abból az asszonyból nem maradt meg semmi. A hitem fogyott el, gondolta. Utána azt gondolta: gyermekútra fut az olyan, akinek elfogy a hite. — Maga vet? — kérdezte tőle a jegyző. — Hát nincs egy fallepeselője? Csípjen fel magának valakit. De özvegy maradt. A fia hétéves volt. Mintha csak ma lenne, tisztán hallotta a gyermekhangot. v Csíkászni jártak a többi gyerekkel. Kisktgyónak hívják náluk a csíkot. Hozott egy nagy tállal, rálökött egy félmarék sót, mind kiugrott a tálból, egy se maradt benne. Fülébe csengett a pajkos nevetés. Azután más dolgok jutottak eszébe. Mikor a kollektív gazdaság megalakult, azt mondta magának: tán a jóisten ránézett erre a falura. Belépek, mondta a szervezőknek, belépek, mert a fiam is belépett volna ... Végiggondolt mindent. Az egész életét. A farsangokat, amikor még mint lány bújkába öltözött, maszkában ment s a későbbieket, amikor bélasszony volt, ő csinálta g hentessel a hurkát. A fiáért minden áldozatot meghozott volna. Aztán azt gondolta: itt már meghalt három anya, mind az ilyen háborúban eltűnt gyermekért. Sokszor irigyeltem, hogy miért az hal meg. amikor annak van valakije ... Vagy én türelmesebben tudtam hazavárni? ... — A türelem az anyák erénye — mondta fennhangon. Szombaton a tanácsházán megtartották a házasságkötést. Az öregasszony estére elkészítette a jó vacsorát. Maga sütött kenyeret. Olyan volt, még reszketett is. gyönyörű szép fehér kenyér. Gazdagon terített, még pástétomot is feltálalt. Drága dugaszolt bort is vett: csak pohárból volt négyféle az asztalon. Az ágyra hordták a gépész ajándékát, ruhákat, kendőket Vett hatféle kendőt Piros kendőt, selyemkendőt... akkor kontyolókendőt. Mintha leány lenne a meny. Még láncot is vásárolt a nyakába. Vacsora után a meny az asztal alatt megkereste új férje kezét. Egész este így ültek. Szó esett a borjakról, a kollektív ga.'dasáq elnöke szóba hozta. A meny hagyakozott. — Az a kicsi, az a hasadt fülű, ha elengedjük, felfekszik az ágyra Az a Zsuzsi a ruhát eszi. Takarítsátok egy kicsit mindennap. Felnyalja magát, azért olyan borzas a bomyú. Az elnök sóhajtozott. — Sajnáljuk, hogy elmégy. Te voltál nekik a földi istenük. A fiatalasszony hamar ránézett egy lányra az asztal végében, s az elnök szavába vágott. — Violkának szemefénye a bornyú. Neki add a felelősséget. — Ahhoz még ő nagyon gyermek — sóhajtott az elnök. A gépész megjegyezte: — Ezután a feleségem az állami gazdaság borjait neveli. Az öregasszony kétségbeesve hallgatta Őket, vele most nemigen törődtek. Éjfél után az állami gazdaság elküldte az autót a fiatalokért. Velük elszéledtek a vendégek, egyedül maradt az öregasszony. Magam vagyok, mint az éjszaka, gondolta. Az ablakhoz állt, kinézett a sötétbe. Volt egy kis örömöm, gondolta, azután olyan nagy bánatom lett. — Az ember örül — mondta —, úgy szeretném, az öröme végéig legyen. Én örültem, de nem lett végig. Le-feltipegett fáradt kicsi karikalábán sokáig. Azt gondolta: mindig sétáltam, mint a rab, ha vártam valamire. Az ablakpárkányra támasztotta száraz, eres kezét, fejét ráhajtotta érdes ujjaira. Mint egy kimerült, fekete madár, mozdulatlanul aludt el. Karjára hajtott fejjel aludt, amikor az elnök reggel rányitotta az ajtót. A férfi megkerülte a terített asztalt, s a sárgatokos asztalhoz ment. — Mama — mondta szelíd, ébresztő hangon. — Mama, húzza lejjeb a lámpát, ha nem, az iivegit elveti. Mintha messzi derengésből ébredne, fájdalmasan és szemrehányóan hunyorgott az öregasszony. Az elnök eloltotta a lámpát, azután széket húzott maga alá, és odaült az öregasszony mellé. — Maguk nevelték a legszebb állatokat — mondta —, a maguk családja. — A fiam értette — válaszolta az öregasszony lassan helyrezökkenve. — Könyveket járatott. \Győré Imre: A komáromi hajógyár színjátszói Kevés üzemben van olyan jól működő színjátszó csoport, mint a komáromi hajógyárban. A csoportnak már eddigi ténykedését is több háromfelvonásos színmű és esztrádmüsor bemutatása jelzi. Legutóbb Hüttinger László, az együttes vezetője Álomoperett című szerzeményét mutatták be. Noha e bemutató körül bonyodalmak voltak, a csoport nem vesztette kedvét. Tovább dolgozik. Jó a kapcsolatuk az üzemben működő szlovák nyelvű színjátszókkal is. Hol tanácsokkal, hol szereplőkkel segítik egymást. Igy küzdik le a szereplő hiányt és sikeresen ápolják a műkedvelői színjátszást. Az üzem védnökséget vállalt a gűtai egységes földmű vesszövetkezet felett. Legutóbbi műsoruknak itt volt a bemutatója. A jól összeállított tartalmas esztrádműsornak sikere volt. Most űjabb bemutatóra készülnek. Régen tervezik, hogy a szlovák nyelvű színjátszó csoporttal közösen rendeznek egy esztrádműsort. Ez mindmáig csak elképzelés. A vezetőket azonban a terv egyre jobban foglalkoztatja. Mindkét részről az a vélemény, hogy az elképzelést ideje lenne megvalósítani. A csoportnak jelenleg más terve is van. Egy egész estét betöltő szovjet vígjátékot szeretnének bemutatni. Eddig még nem találtak olyan darabot, amelynek bemutatásával a csoport sikeresen megbirkózhatna. Főleg olyan témájú színdarabok hiányoznak, amelyek bemutatása nem haladja meg az üzem színjátszóinak képességeit, s amelyek kielégítenék a közönség igényeit is. Aránylag sok tennivalója van a csoportnak A feladatokat a lelkes tagok, mint eddig, ezután is elvégzik Többéves sikeres működésük után ez joggal remélhető. Természetesen szükséges, hogy színészi játékuk fejlesztése, csiszolása mellett nagy gondot fordítsanak műsorpolitikájuk tökéletesítésére is. Mert nemcsak az a fontos, hogyan, az is fontos, mit játszanak. Ezt mind a műkedvelők. mind a vezetők tudják Ezért reméljük, hogy a komáromi hajógyárban működő színjátszó csoportnak a jövőben mind a játéka, mind műsorpolitikája tovább javul. <b) S ^ Nem elvíársami s .. š Zala.y Adrián rajzai — ö a lovakhoz értett, de a borjakat maga nevelte, mama. Az öregasszony elhárítói. legyintett. — En csak belekóstoltam a könyvekbe. A fiam! ... Neki öreg állat nem kellett. Csak a fiatal. Csak csikó. Csak hiba nélkül. Jól járó ló, améknek nem vét a lába, könnyű a feje . — Jóállású lovakat tartott, csakugyan. Csupa szálas állatot. — A bővérüeket szerette. Mikor a front visszavonult, beszaladt. x Azt mondta: — Kedves anyám, hogy van? De már futott az istállóba megnézni az állatokat... Az ujjasába kapaszkodtam, mondtam, ne menj tovább, fiam. Elrejtelek, Keserűréten találunk egy rejteket. Akárhogy jár a golyó, én enni viszek neked. Azt mondta: — Adnak levelet. Megígérték, ha viszek zabot, leszerelnek. — Nem kell levél, nem kell most levél, fiam. Háború van, most nem kell leszerelő levél. — Ketten megszöktek, kedves anyám: Párkányiak. Rájuklőttek. A hadnagyunk. — De te, fiam, már itthon vagy. — Nem, anyám, én igazságos úton akarom. Az öregasszony fejkendője szélébe törölte szemesarkát. Az elnök azt mondta: — Sose járt görbe úton. Szipogott az öregasszony. — Legalább a párkányi temetőben lenne... Nekem már nincs kivezető út. Az elnök megsimogatta. — A nagy száraz esztendőben mama, elvetettünk, de szár nem bújt ki. Vájkáltuk a földet, hát istenem, mindenütt a csíra csak ott aludt. Emlékezzék mama, mégis volt kivezető út. A barátok küldtek gabonát... Maga nevelje a kollektíva borjait. Az öregasszony az elnök szeme közé nézett. Sokára válaszolt. — Öreg vagyok én, elnök. Nem bírom én már a villát. — A maga fejére van szükség, mama, nem a kezére. — Nem sok telik már ki énbelőlem... Az elnök tovább erősködött. Mikor felálltak, látta, nem csak lelki, testi támaszra is szüksége van az öregasszonynak. Meg akarta ölelni, de mégsem lett volna helyénvaló. Szeretőjét öleli az ember. Kézenfogta, mint egy gyermeket, s vezette, amerre a székház van. Az öregasszony meg-megcsükló térddel és remegő szívvel engedelmesen lépegetett mellette. $ Nem elvtársam s neked se légyen £ ^ több annál, ami: átkozott, S ^ Nem a mi gondunk fő fejében, ^ a büszkeségünk néki szégyen, ^ a dicsősége ránk gyászt hozott < § A bánatunk őt meg se torte, ^kuksol eszméi halmain, ^ óriásverő ronda törpe, ^ ki úgy kíván a fagyos földbe ^ minket, miként Ábelt Kain. S !; Karja kiszáradt fáknak ága, ^ terve: hurkoló kötelék. S ^ Mit neki életünk virága, ^halhatunk: nyugszik sima ágyba,^ i agyában pókok függenek, & ? S ^ Mit néki vér s mit néki ütleg, ^ $ mit bánja mennyit szenvedünk, fc ^ hogy hány kés élesül szívünknek ^ § mennyi a száma ellenünknek fc ő fegyvert nem ragad velünk. fc Š S i Mit néki könny, mit néki bánat, fc 5; mit bán kitépett szíveket, ^ keserve meggyötört anyáknak § § s kiütött szemünk, glóriának S feje körül keringenek. c § $ ^ Ezért elvtársam? Föld kihányja, i ^ testét a víz be nem veszi, ^ nékem már bármit mond: hiába,§ § arcunkba - >*»»e ^ kész rúgás a Iába, ^ s kígyómérgek a könnyei. Még egy felvétel a Bratislavában nagy érdeklődést kiváltó és az atomháború veszélyét szemléltetően bemutató kiállításról WPPÄÄš: MÜS Jirí Reinberger csehszlovák orgonaművész nemrégen nagysikerű hangversenyt tartott a moszkvai egyetem nagytermében. (TASZSZ felvétel) St M ^ár/ÍT' # K. Hladík: Leányfej (bronz) J. Herec felvétele ÜJ SZÖ 8 * 1959. március í*,