Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-07 / 65. szám, szombat

Katáj'ev: Bolondos vasárnap Fischer Annié Beethoven-estje Március 2-án és 4-én ünnepnapja volt a bratislavai hangversenyközön­ségnek. Fischer Anniét hallottuk. Há­rom rövid szó, de a „beavatottak" tudják, mit jelent. A nagy magyar zongoraművésznő már régen nem járt nálunk. Pedig nélkülöztük és visszavártuk. Most végre eljött. A terem zsúfolásig megtelt, az ar­cokon örömteli várakozás. Fischer Annié megjelenik a hanversenydobo­gón, sugárzón egyszerű, mint min­dig. Leül a zongorához, ujjai meg­érintik a billentyűket és megérintik a lelkeket. Felhangzik a cisz-moll szonáta. Már az első hangoknál érez­zük: költő muzsikál. Költő, aki ma­gas szférákban jár és ugyanakkor csodálatosan életközei hangjai van­nak. Talán éppen ebből a kettősség­ből születik az a nagyszerű egyen­súly, az a tisztult egyszerűség és harmónia, ami játékának egyik fő jellemzője. Költészet és valóság ta­lálkozásának tanúi vagyunk. Fischer Annié technikája egyene­sen káprázatos. Billentéséről, zongo­rahangjáről, amely kezdve a legfino­mabb lelki rezdülésektől sötét drá­mai izzásig minden érzés kifejezésé­re képes, tanulmányt lehetni írni. És mégis:. mindezt részletezni any­nyi lenne, mint elbeszélni a lényeg mellett. Mert tulajdonképpen mi a magva, lényege Fischer Annié művé­szetének? Megvan benne az a bizo­nyos kifejezhetetlen és megfogha­tatlan valami, ami a művészetet ki­teljesíti és felemelőn hat mindazok­ra, akik részesei lehetnek az ilyen ritka megnyilatkozásnak. Fischer An­nié kézen fogja hallgatóit és elvezeti őket a legtisztább emberi érzések világába. Helyénvaló lenne ilyen pil­lanatokban technikai tökélyről vagy a billentés kultúrájáról beszélni? A művésznő játék közben hihetet­lenül koncentrált és feszült: az al­kotás perceit éli. A feszültség ható­sugarai elérik a hallgatót és bevon­ják a zene bűvkörébe. Mintha valami titokzatos áram kapcsolná össze a művésznőt és a közönséget. Az ára­mot Fischer Annié művészetének magasrendűsége szolgáltatja. Arca játék közben átszellemült, elárulja teljes eggyéolvadását a művel, néha valami különös szigorú, szinte szen­vedő vonás jelenik meg rajta. Meg­indultan érezzük: úgy szolgálni a művészetet súlyos vállalás. Hiá­nyos lenne a kép, ha nem szőnénk bele azt a nehezen leírható, meleg emberiességet, ami játékából és lé­nyéből sugárzik." Előadóművészete mélyen emberi és mélyen igaz. Ezért nyújt sokkal többet a pillanat örö­ménél. Fischer Annié szokatlanul nagy vonalakban gondolkozik. Valószínűleg ez teszi Beethoven interpretálását lélegzetállítóan izgalmassá. Beetho­ven gondolatai messze túlnőnek a zongora kifejezési határain. És Fi­Flscher Annié a zongoránál scher Annié ebben a szellemben tá­gítja a hangszer kifejezési lehetősé­geit. Építőművészete teljes egészé­ben az Opusz 111. lenyűgöző értel­mezésében nyilatkozott meg. Beetho­ven a szonáta két tételében két vi­lágot állít egymással szembe. Söté­ten viharzó, gigantikus küzdelem és átszellemült, egyre fényesebb tájak­ra emelkedő égi dalolás. Beethoven utolsó zongoraszonátája Fischer An­nié átélésében megrázó volt és fe­lejthetetlen. A művésznő maradékta­lanul feloldódott a műben, azonosult vele, megjárta az emberi élet mély­ségeit és magasságait. A hangverseny után kirobbanó taps nemcsak az elismerés, a köszönet megnyilvánulása is volt. Köszönjük Fischer Anniénak ezt az estét, ame­lyen gyönyörködtetett, elgondolkoz­tatott és gazdagított. Havas Márta . sf Az Űj Szó e heti * szerdai számában : | már beszámoltunk a í komáromi Magyar Területi Színház Ka­tájev bemutatójáról. Ezúttal két jól si­került jelenettel adunk szemléltető képet a kiváló szí­nészek művészi ala­kításáról. A balol­dali kép a Dudkin házaspárt mutatja Udvardy Anna és Gyurkovics Mihály alakításában, a jobb­oldali kép pedig Sí­pos Jenőt, a felejt­hetetlen Zajcev-sze­repben, továbbá Ud­vardy Annát és Buczkó Jutkát Sura szerepében. A FILM és a klasszikusok Az egyik ausztriai újság érdekes kimutatást közölt, hogy melyek azok a világirodalmi alkotások, amelyeket legtöbbször filmesítettek meg. Kide­rült, hogy legtöbbször Merimée Car­men című novelláját vitték vászonra, 1907 és 1953 közötti időben huszon­kilencszer filmesítették meg ezt a mü­vet. A második helyen Tolsztoj Fel­támadás c. regénye áll, amelynek alapján 23 filmet készítettek. Shakes­peare Romeo és Júliájából 20, V. Hu­gó Nyomorultak c. regényéből 19, A. Dumas Három testőréből 18 — a Hamletből és a Gróf Monte Chris­tóból 17, Dickens Twist Olivér c. mű­véből 12 film készült. A TETŐ Az elmúlt napok meglepetésnek szánt filmje Vittorio de Sicának, a közismert és nálunk is nagy népsze­rűségnek örvendő olasz neorealista rendezőnek A tető c. alkotása. Az élet filmje — és már ezért is sikere van. Tárgya az olasz filmek megszokott témája — a szegények szerelme, de az idealizáló romantika nélkül. A tető pedig — egyszerű háztető, azaz az igazság kedvéért háznak minősített viskó zsindelyteteje, mely védelmet nyújt azoknak, akik a magas lakbérek és a nyomor miatt nem bírnak családi otthont teremteni. A város peremén tilos rögtönzött, ún. fekete lakőháza­A tető egyik jelenete kat építeni, de ha az esti és reggeli rendőri őrjárat közti időben felépül és tető alá kerül ilyen lakás, a törvény védi a lebontás ellen. Luisa és Natale fiatal házaspár csa­ládi boldogsága is így alapozódik meg sík izgalom közepette Natale kőmű­ves szaktársainak segítségével. A re­alista életábrázoláson, a fennálló tár­sadalmi viszonyok burkolt, de erős bírálatán kívül a munkásszolidaritás eszméjének kiemelése az alkotás egyik fő erőssége. A kitűnő színészi alkotásokkal kapcsolatban megjegyzendő, hogy de Sica nem hivatásos színészeket sze­melt ki a főszerepekre. így Natale megszemélyesítője éveken át ma­ga is munka nélkül tengődött, partnere pedig pol­gári foglalkozására nézve gépírónő, te­hát mindketten a tőkés társadalom mostohagyerme­kei. A filmben le­meztelenítődik a kereszténydemok­rata párt által képviselt olaszor­szági kizsákmá­nyoló rendszer szemfényvesztő módon keresztényi szeretete' és társa­dalmi igazságot hangoztató dema­gógiája és az éle­tet a maga kö­nyörtelen valósá­gában látjuk. L. L. Ú| szlovák dráma A Kassai Állami Színház bemutatta Juraj Váh új drámáját. Az Amszter­dami istenek alapkonfliktusát a fő­hősnek, Pieter Jánosnak a családjával és környezetével; vagyis a humaniz­musnak a mammon-imádó, minden cselekedetet, eszmét és erkölcsöt arannyal mérő nagypolgárság ember­telenségével való összeütközése szol­gáltatja. A szerző a dráma cselekmé­nyét a 17. századi Amszterdamba, a gazdag kereskedővárosba helyezi, de a történelmi keret ellenére láthatóan az aktualitás igényével szól. A tör­ténelmi keret megválasztása nem volt teljesen szerencsés: bizonyos mértékig ellentétbe kerül a mű esz­mei mondanivalójával. A dráma alap­konfliktusában ugyanis a humaniz­must nem az új, a haladó társadalmi rendszer képviseli, hanem a túlhala­dott, a legyőzött. S így hiába van a dráma konfliktusa teljesen hitelesen felépítve — nem fogadhatjuk el ál­talánosnak. Az emberi társadalom fejlődése során mindig az új, a győztes társadalmi rendszer humaniz­musa került szembe a kimúlt rend­szer álhumanizmusával. Bizonyos mértékig korhüsége is vitatható: a 17. században a polgárság a társadalmi fejlődés egyik legaktívabb rétege volt, s a drámában bemutatott negatív vo­násai csak sokkal később váltak álta­lánosakká, lényegesekké. Igazságos, hogy míg Duin kapitány — letagad­hatatlanul arisztokrata típus — a hu­manizmus mellett tör lándzsát, addig a dráma „gonosz szellemét", a gát­lástalan törtetöt, a szegény sorból felkerült Ruytenburg személyesíti meg? A kassai színház fiatal együttesé­ben a szerző kitűnő előadókra talált. A rendező: a drámával mindvégig harmóniában maradó, kitűnő kísérő­zene (J. Vincourek szerzeménye); az impozáns kosztümök (Radványi Mag­da); az egyszerűségükben is hatásos díszletek (J. Hanák) és nem utolsó sorban a színészek jó alakításai nem kis mértékben járultak hozzá a be­mutató sikeréhez. A rendező — Jo­zef Palka — nagyon helyesen a drá­ma történelmi jellegét emelte ki, fi­nom rendezői ötletekkel mindig a lé­nyeget hangsúlyozta, s az előadást sikerült végig gyorspergésűvé gyúr­nia. Egyedül a befejező kép vitatható. A színészek közül ezúttal Rajniak Ivan szolgált meglepetéssel: őszinte átéléssel, s alapos felkészülésre val­ló egyszerűséggel formálta meg Pie­ter Jánosnak, a primitív környezetből Amszterdamba, a gazdag „istenek" közé kerülő becsületes fiú alakját. Sokáig emlékezetes marad az a jele­nete, amikor a kezébe helyezett ha­talom és vagyon pár pillanatra le­győzi benne természetes emberségét. J. Hodorovsky és J. Bzdúch a tőlük megszokott kiegyensúlyozott, termé­I szetes játékkal formálták meg az ál­j latiasságig kegyetlen Ruytenburg, il­letve a becsületesség és a kötelesség között vergődő Duin kapitány alakját. A női szereplök közül E. Poláková (Melitta) és E. Volková (Neltgen) tetszett. A darab, vitatható eszmei koncep­ciója ellenére bátor kiállást jelent a humanizmus és az elnyomott népek szabadsága mellett. Kováts Miklós Az apa és a fii) találkozása (Št. Ada­mec és Ivan Rajniak) — M. Litavská felvétele. A gyermek első, s tegyük hozzá, leg­hatékonyabb nevelője az édesanya. Az anyai szó gyengéd varázsa csalja arcá­ra az első mosolyt, plántálja lelkébe az első nemes érzelmet, hinti el benne a szeretet magvát. Az anyai gyöngédség teszi őt fogékonnyá a jóra. Mi hát az a legfőbb értéke, amit csak az anyai szív nyújthat a gyermeknek? Hiszen a csa­lád és az iskola biztosítja számára a tudás birtoklását, az ismeretek megszer­zését, a munkára való készséget és az arra ösztönző elhatározást, akaratot. Mire van még ennél többre szüksége? A tisz­ta érzelmekre, az érzelmek gazdag ská­lájára, amit csak az édesanyai szív hint­het el a fogékony gyermeki lélekben! A gyermeket a családban éri a legtöbb, legmaradandóbb hatás. Ott ismeri meg a szeretet, az öröm és az együvétarto­zás felemelő érzéseit, olykor a szorongás, a bánat vagy a csüggedtség reményte­lennek tűnő, nyomasztó légkörét. Ezek a különféle hatások nemcsak befolyásolják, hanem végső soron ki is alakítják érzel­mi életét. Nem kétséges, hogy a gyer­mek érzelmi életének alakulása kihatás­sál van egész egyéniségének alakulására is. Az érzelmi élet alakulását tehát tu­datosan és tervszerűen kell irányítani. Ezen a téren a családnak nagy felelős­séget kell magára vállalnia. Elsősorban biztosítania kell a család légkörének de­rűjét, harmonikus egységét. Az anya so­kat tehet a helyes családi szellem kiala­kulása érdekében. Természetesen lehet­nek különféle vélemények, állásfoglalások bizonyos kérdésekben, ezeknek tisztázá­sát azonban nem az indulattól áthatott vi­táknak, hanem a tárgyilagos megbeszé­léseknek kell eldönteniök. Ez vonatkozik a gyermek nevelését érintő kérdésekre is. Mindkét szülő szándékát a megértő szülői szeretetnek kell áthatnia. A túl­Anyai szeretet, szülői felelősség zást nemcsak a szigorban, hanem az en­gedékenységben is kerülni kell a gyer­mekkel szemben. A nevelés — elsősorban a családi ne­velés — elő tudja segíteni a jellem harmonikus kialakulását, ha biztosítja a szükséges feltételeket. Melyek ezek a fel­tételek? Elsősorban az értelmi, érzelmi és az akarati nevelés helyes aránya, egyensúlya. Az értelmi és akarati neve­lés általában helyesen érvényesül mind iskoláinkban, mind a családi nevelés­ben. Jóval kevesebb figyelmet szentelünk azonban az érzelmi élet formálására. Az érzelmi élet jelentőségét azonban súlyos hiba lenne lebecsülni, hiszen a gyermek érzelemvilága igen gazdag. Alaphangulata vidám, az örömre és a kellemesre vá­gyódó. Kel-e azt bizonyítani, hogy a gyermek alaptermészete nemcsak ösztö­nösen vágyódó a vidámságra, hanem tu­datosan is keresi az örömöket, óhajtja a kellemes benyomásokat s eleve irtózik a számára kellemetlen érzések átélésétől? Akt a gyermeket egy kicsit is ismeri, tudja hogy ennek bizonyítására valóban semmi szükség sincs. A gyermeket a családban is máshol számtalan érzelmi hatás éri, ami termé­szetesen nyomot hágy lelkivilágában. A gyermek sokáig emlékszik a kellemes élményre. Nem szívesen gondol vissza azokra az eseményekre, amelyek neki szomorúságot, bánatot, vagy a félelem érzését okozták. Az is nyilvánvaló, hogy ha a gyermek érzelemvilágát tartósan csupán egyoldali' befolyások érik, ez dön­tő mértékben megszabja, végső soron kialakítja a gyermek ilyen vagy olyan magatartását, alaphangulatát. Nyilvánvaló tehát, hogy az érzelmi vi­lág alapjainak lerakása a nevelés fel­adata. Minden gyermek igényli a benső­séges érzelmi kapcsolatot. A családi ne­velésnek ezt feltétlenül biztosítania kell. A gyermek igényes érzelemvilágát leg­többször az anyai szív respektálja. Az apa kevésbé megértő, őt csak a dolgok rideg logikája a „hogyan történt" érdek­li. Sajnos vannak esetek, amikor a szü­lő merev, hajthatatlan, sőt könyörtelen magatartást tanúsít a gyermek iránt s mindezt a nevelés „következetessége" védjegye alatt. Máskor a szülők részé­ről tapintatlan, olykor durva beavatko­zást tapasztalunk a gyermek érzelmeibe. A durva beavatkozás idővel eldurvítja magát a gyermeket is. Ilyenkor kényte­len megállapítani a szülő, hogy „ennek csak a verés használ", de később termé­szetesen az sem. Olykor az ártatlan vé­leménynyilvánítás is lehet durvaság. Ilyen hatású lehet a csúfolódó megjegyzés, a gyermek előtt elhangzott sikamlós két­értelműség, a gorombán kimondott tilalom stb. Milyen következménye lehet az ilyen gyakorlatnak? A csalódás kiábrádulás, végül a rosszra hajlam. A hatékony nevelés semmiesetre sem jelenti azt, hogy a gyermeket kíméletlenül kordában kell tartani, állandóan fegyel­mezni, kezdeményezését elfojtani, megalá­zóan bírálni, lelkileg megbénítani, fizi­kailag megfélemlíteni. Gyakran a sok parancs, ezernyi kíván­ság, „megmondtam", „követelem" hatá­sára a gyermek maga is úgy érzi, hogy valóban képtelen is teljesíteni mindazt, amit tőle megkövetel a nevetői szigor. Mi­vel valóban jogosan érzi azt, hogy ere­jét meghaladja a túlzott követelmény, kedvét veszti, később nem reagál a kö­vetelményekre, kezdetben a kibúvót, ké­sőbb a tudatos és megfontolt mulasz­tást választja. Vannak azonban „megértőbb" szülők is, akik nem sajnálnak szót és fáradtságot s szüntelenül dől belőlül az intelemára­i dat, a kioktatás, a példálódzás s végül a sok bába között valóban elvész a gyermek... Mennél kevesebb kioktatás, annál több személyes példaadás és meg­értő következetesség. Logikailag is nyil­vánvaló, hogy a követelmény megszabá­sának rövidnek, az intelmeknek ritkák­nak kell lenniök, mivel a szócséplő ki­oktatás elmossa a józan nevelés meg­fontolt intelmeinek hatását. A szülői szeretet, ezen belül is az anyai szeretet, a nevelés hatékony tényezője. Szeretetet adni és kapni nemcsak jól­eső, hanem ösztönző érzés is. Erre pe­dig nagy szüksége van a gyermeknek. A szeretet hiánya negatív irányban be­folyásolja a gyermek fejlődését. A sze­retetnek nyilvánvalóan nem olyan külső­ségekben kell megnyilvánulnia, hogy mennyi játékot, milyen drága ruhát ve­szünk gyermekünknek, tehát nem mutat­ni, hanem éreztetni kell. Százszor job­ban nyilvánvalóbbá lesz a gyermek szá­mára, hogy őt valóban a szeretet gon­doskodása veszi körül, ha szükség ese­tén megtalálja a segítést, támaszt és a megértést. A kényeztetés sem szolgálja a gyer­mek érdekeit s mivel inkább káros, mint hasznos, nyilvánvalóan nem lehet fok­mérője az igazi szeretetnek sem. Ugyancsak alkalmatlan tartós eredmé­nyek biztosítására az erőszakon alapuló nevelés is. Majdnem minden esetben a rossz tanulást, zárkózott magatartást és őszintetlenséget eredményezi a rideg, kö­nyörtelen szülői nevelés. Fizikailag kény­telen elszenvedni a gyermek még az üt­leget is, de mentsvára azért mégis ma­rad, megmakacsolja magát, lélekben el­lenáll, elhanyagolja a tanulást, dacból és tehetetenségböl. Mit tudja ő még, hogy magának árt vele? Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem szabad eré­lyesnek lenni. A gyermek érzelemvilágá­ról tudni kell, hogy az gyakran nem tu­datos. Él ugyan benne a szeretet vágya, de gyakran a dolgokat és a személyeket csupán abból a szempontból értékeli (szereti) ahogy azoknak hasznát tátja a maga szempontjából. Önző lenne? Nem, inkább a tapasztalat, mint a tudat dönti el nála ezen a fokon az értékelést. A gyermek csakhamar rájön, hogy a csa­tádban sokminden őérte történik. Később azt hiszi, hogy neki minden jóban fél­tétlenül részesednie kell. Az iskolában természetesen 8 is egyenlő lesz az egyen­lők között. Ez máris ok a sértődöttség­re, a megkülönböztetés vádjára. Mellőzve érzi magát. Nem késik szüleinek sem el­mondani kételyeit. Hány szülő tápot ad ennek a téves nézetnek! Pedig ők fel­nőttek! Nekik tudniok kéne, hogy a gyer­mek más szempontok alapján mond íté­letet s távolról sem képes saját értékelé­sére! Ha a szülő arra szoktatta a gyer­meket, hogy a jót és az értéket mások­ban is meg kell becsülni, sok félreértés, vádaskodás kerülhető el. Ez szinte ki­zárólag a szülőn^ múlik. ' Böszörményi János ÜJ SZÖ * 1959. március 7.

Next

/
Thumbnails
Contents