Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-28 / 86. szám, szombat

Látogatás a Mladá Boleslav-i automobil-üzemben Ilyen volt a Mladá Boleslav-i gyárban 1905-ben készült első automobil. Érdeklődve nézi az egyik járókelő a fő­téren kiállított fényképet. (Baloldalt) Jobbról: Száz éves a Škoda védjegy - hirdeti ez a tábla, mellette a Spar­tak és az Octavia autók fényképei. A prágai kerületben levő Mladá Bo­leslav semmiben sem különbözik a sok száz hozzá hasonifi cseh kisvárostól. Tiszta, rendezett utcák, szép nagy fő­tér, néhány messziről észrevehető ma­gasba nyúló gyárkémény ... Azaz, mégiscsak különbözik valamiben. Feltű­nően sok az autó, az új, a szivárvány majd minden színében pompázó Octa­via, Octavia szuper, Felicia, melyeknek hátsó üvegén „bejáratás alatt" feliratú kis tábla lóg. De nemcsak az új autó sok, hanem a régi is, ha a háború utáni Skoda-kocsikat réginek lehet nevezni. Mladá Boleslavot ugyanis, habár csak 20 000 lakosa van, az automobilok vá­kovács- és lakkozó-műhely, szerelő­csarnok építését, „menet közben" pedig fokozatosan automatizálják az egyes gyártási folyamatokat. A hegesztő-mű­helyt már teljesen korszerűsítették. Nemrégen például üzembehelyeztek egy automata-gépet, amelynek segítségével a termelékenység a sebességváltók megmunkálása munkafolyamatánál 1400 százalékkal emelkedett. Ugyanazokat a műveleteket, amelyeket azelőtt 19 dol­gozó három műszak alatt végzett el, most a gép 4—5 óra alatt elvégzi s egy ember elegendő a gép kezeléséhez. A gyártás folyamatos korszerűsítése és az üzem tervbe vett kibővítése számok­Utolsó simítások a próbaútra induló Octavia kocsin. (Kis-Éva felvételei) rosának hívják. Minden huszadik ember autótulajdonos, méghozzá egytöl-egyig Skoda jelzésű autó tulajdonosa. Mielőtt még a jövendő autóvárományosok so­raim olvasása közben felhördülnének abban a hiszemben, hogy a Mladá Bo­leslav-iak az autóutalványok szétosztá­sánál előnyben részesülnek, előrebocsá­tom: semmiféle kedvezményben nincs részük. Csupán talán még kitartóbban, még következetesebben és még nagyobb számban takarékoskodnak, mint má­sutt, hogy személykocsit vásárolhassa­nak, mert hát városukban van a híres Skoda-autógyár, sokan közülük a gyár­ban dolgoznak s így akarva, nem akar­va „megfertőzi" őket ez a környezet. Mladá Boleslavban lenni és nem meg­nézni a Skoda-gyárat olyan, mint ha mondjuk Plzeňben kikerülnénk a sör­főzdét. Annál is inkább, mert bár ez az üzem nem jubilál, azért bekapcsolódott ban is megmutatkozik. Míg az idén 42 000, addig 1960-ban 55 000 és 1963­ban már 100 000 autó lesz az évi ter­melés. Bár ez a szám a beavatatlannak talán soknak tűnik, még így sem lesz elegendő ahhoz, hogy teljes mértékben fedezze a hazai keresletet. A Skoda ko­csik iránt olyan nagy az érdeklődés külföldön, s nemcsak a szocialista tábor országaiban, hanem a kapitalista álla­mokban is, hogy a termelésnek több mint a 60 százaléka kivitelre megy. S ha akarnánk, az egész gyártást exportál­hatnánk. Hetven országban szeretik és vásárolják a Skoda autókat. Az állandó vásárlók közé tartozik például Svédor­szág, Norvégia, Dánia, Finnország, Bel­gium, a Német Szövetségi Köztársaság, ahol a nemrég Feliciának keresztelt Skoda sportautókat különösen kedvelik. — A Spartak név már annyira átment a köztudatba, miért kellett ezen vál­toztatni — kérdeztem. — A nemzetközi egyezmények értelmében nem volt jo­gunk ezt a nevet használni. A kül­földre szállított kocsiknál nem is hasz­náltuk s mivel most elég jelentős javí­tásokat eszközöltünk az autókon — az első tengely spirál rugókon nyugszik, más a hűtödíszrácsnak a bordázása, a kapcsolótábla, a hátsó világítólámpa­berendezés s ma már kül- és belföldi használatra egyforma kocsikat gyártunk — megragadtuk ezt az alkalmat és végre átkereszteltük őket — hangzott a válasz. Kaplan elvtárs elvezetett abba az épületbe, amelynek negyedik emeletén még csak a hegesztőből érkezett nyers állapotban levő karosszériákat látni, viszont a földszintről teljesen kész, pi­ros, fekete, kék, barna és a többi színű ragyogóan kifényesített, szigorú ellen­őrzés alá vetett autók első próbaútjukra indulnak. Minden emelet egy-egy sze­relőcsarnok, ahol a nyers karosszérián található legkisebb „gyűrődés" eltávolí­tásától, az alváz összeállításától kezdve a lakkozásig, a villamosberendezés besze­reléséig, a kárpitozásig, az egész mun­kafolyamat lejátszódik. A próbaútról visszatérő autókat nyomban átveszik a Mototechna és a Motokov nemzeti vál­lalatok képviselői, hogy minél előbb to­vábbadhassák a sok türelmetlenül váró jövendő autótulajdonosnak, vagy hogy megkezdhessék külföldön a cseh tech­nikusok és munkások ügyességét és íz­lését hirdető útjukat. Nem volna teljes az írásom, ha az üzemi bizottság elnökével. Haken elv­társsal folytatott beszélgetésemről nem számolnék be. Az AZNP (Automobilové závody, národní podtfik a vállalat hi­vatalos elnevezése) dolgozói a IV. szak­szervezeti kongresszus tiszteletére kö­telezettséget vállaltak, hogy az első ne­gyedévben terven felül 100 autót gyár­tanak, 1000 tonnával több hulladékot gyűjtenek, mint amennyi elő van irá­nyozva, a termelés félévre tervezett leegyszerűsítését már május végéig végrehajtják és az exporttervet a félév végéig 55 százalékra teljesítik. Befejezésül még elárulok egy kulisz­szatitkot az üzem tervezóosztályáról. Már dolgoznak az új típusú népautó konstrukcióján, amely a hírek szerint még szebb, jobb és olcsóbb lesz, mint a mostani kocsik és 1963-ban megkez­dik sorozatgyártásukat. KIS ÉVA Fiatalok példaadása Az első mai műszaknak néhány perccel ezelőtt egy éles szirénahang jelezte a végét. Á Považská Bystrica-i KI. Gottwald művekben a részlegek közötti széles betonúton sietve iparkodnak a munkások, műszakiak, S rövid idő elmúltával mér a haza­igyekvők tömött sorai hömpölyögnek a szürke felületen, az élet felsza­badult örömével lehelve a kék ég alá az ugyancsak kék cigerettafüstöt. Mindez, ha megszokott is, szem­betűnik, s úgy fest, mint egy jól ismert film visszatérő, ismételt íe­pergetése. Az üzemi ifjúsági äzer­vezet irodájába, ahonnét az előbbiek­nek tanúi voltunk, lassan gyülekez­nek a bizottság tagjai, s ahogy el­foglalják megszokott helyüket, ellen­állhatatlanul „rágyújtanak". — Milyen gyakran tartanak bizott­sági ülést? - kérdezzük Siivonlk Vendelt, a titkárt. — Általában hetenként, de kivéte­les alkalmakkor gyakrabban is — feleli. — A tagok mindig megjelennek? — Igen Ritkán hiányzik valaki. A kis szoba lassan benépesedett, s e hatalmas szervezetnek — 24 alapszervezete és több mint ezer tagja van — egybegyűltek a veze­tőségi tagjai, hogy ma is fontos, dolgokról tárgyaljanak. Az egész szervezet munkájáról, akár több évre visszatekintve ls, csak elismeréssel szólhatunk. Jó munkájukat a tavalyi eredmények is eléggé bizonyítják, hiszen csak az ifjúsági milliók szám­lájára hárommillió kétszázezer koro­nát takarítottak meg a jól működő ellenőrző-járatok megszervezésével, anyagtakarékossággal és nem utol­sósorban néhány észszerű újítási ja­vaslat alkalmazásával. Igazán emlí­tésre méltó a kifejtett politikai és kulturális tevékenység, melyből a fiataloknak jelentős része kivette a részét. Szervezőmunkájuk főleg azért eredményes, mert az alapszerveze­tekben nincsenek sokan, s így vala­mennyi taggal közvetlen szoros érintkezést tarthatnak fenn a cso­portok Vezetőségei révén. Egyébként az alapszervezetek is versenyeznek egymás közt, s ez is lelkesítőíeg hat a fiatalokra. — Most is így csináltuk a „szocia­lista munkabrigádokkal" — mondja Hyžiak mérnök, a szervezet elnöke. — Már megalakultak? — Eddig négy csoport adta be kö­telezettségvállalását, s egyúttal fel­hívást is a többi alapszervezetek cí­mére. Két csoport fiatal az esztergamű­helyben, a harmadik a „Pionír 100"­as motorkerékpárat szerelő szalagja mellett, a negyedik pedig az új fajta robogók ellenőrzési szakaszán hatá­rozta el, hogy életüket ezentúl szo­cialista módon élik. Áz utóbbi két munkahelyen min­den bizonnyal nagy sikere lesz a fia­talok 'kezdeményezésének. A motor­kerékpárok szerkezete eléggé bo­nyolult, s egy-egy művelet megle­hetősen nehéz, úgyhogy ai ügyes, fürge kezekre itt is nagy szükség van. Elsősorban arra igyekeznek, hogy egyre jobban tökéletesítsék a munkamódszereket, a szerelés egyes szakaszait. Eme fáradozásuk eddig sem volt eredménytelen. Már ta­valy is számos újítási javaslattal áll­tak elő, amelyek bevezetése azután figyelemre méltó megtakarítást je­lentett a gyár számára. Elismerésre késztet a vezetőség irányító munkája is, melynek, mint mondották, a rendszeres ellenőrzés és értékelés a legfontosabb része. A végső eredményt azután közszem­lére kifüggesztik a részlegek fali­újságjain. — Á robogót gyártó részlegen pél­dául vállalták, hogy március 15-ig 10 000 gépen segítik elvégezni az ellenőrzést, hogy még a megfelelő időben elszállíthassák őket külföld­re — szólt a titkár. — S egyébként hogyan gondos­kodnak a fiatalok műszaki , politi­kai és kulturális fejlődéséről? A műszaki továbbképzést a „tech­nikai minimum"-kör megalakításával és egy-egy korszerű, új gép üzem­beheiýezésével, technikai ismertetés­sel igyekszünk elősegíteni — feleli Valach Milan, a szervezet termelési felelőse. — S az elméleti szakaszon? — A tagoknak nagy százaléka, de a szocialista munkabrigád elmért jelentkezők valamennyien látogatják az üzemi pártiskolát, s azonkívül klubhelyiségünkben gyakran tartunk alkalmi összejövetelt, ahol politikai kérdésekről is vitázunk. Ezenkívül nálunk jól szervezettek a politikai beszámolók is. Ezt a politikai felelős mondotta. A kulturális tevékenységről Kutlík mérnök beszélt, aki egyúttal a kül­földön és belföldön is jól ismert „Považan" együttesnek a vezetője. Műsoruk tánc, ének és színpadi próza színvonalas egyvelege. Azon­ban a kulturális tevékenység szá'mos további kör munkájára tagozódik, így olvasó-, társadalmi, tánc-, zene­kör stb. működik. Idei terveiK sokoldalúak. Legfon­tosabbnak a termelésben elért ered­mények további növelését tartják. Ennek anyagi kifejezést takarékos­ság formájában adnak. Az első fél­év folyamán egymillió koronányi megtakarítást akarnak elérni. Ezen­kívül számos akciót rendeznek. Je­lenleg például a VII. VIT tiszteletére szervezett gyűjtésnek is szép sikerű vannak. Utolsó jellemvonásként talán még elmondhatjuk, hogy a kis vezetőségi csoporton éppoly tünetei fedezhetők fel a tenniakarásnak, a lelkes, fiata­los, indulatos temperamentumnak, mint amilyeneket korábban tapasz­taltunk a szervezet tagjainak több­ségénél. E közös jellemvonás tart­ja szoros egységben az egész cso­portot, s munkájuk eredményessége nem utolsósorban ettől lesz kiváló. Szabó Géza. HARMINCHAT FIATAL Harminchat fiatal tanul Baj csór. a két­éves növény- és állattenyésztési szakis­kolában. A nyolcéves iskolából kerültek oda. Polák László igazgató elfogultság nélkül állítja, hogy az eddigi eredmények­kel elégedett. A tantárgyakról érdeklődve megtudom, hogy a növénytermelés és állattenyész­tés mellett a gépesítést is tanulják. Ez annál is inkább fontos, mivel a mező­gazdaságra vonatkozó legutóbbi határoza­tok is hangsúlyozzák a szakemberek szükségességét. A fiatalokból mezőgazda­sági szakmunkások lesznek, akik érte­nek a traktorokhoz, a mezőgazdasághoz, a bognármunkához. Ráterelődött a szó a tanulásra. Az igaz­gató örömmel újságolja, hogy a tanulók biológiai ismentei bővülnek. Fontos ez, mivel a tanaKakból, a szerzett tapasz­talatokból a szülőkre is ragad s így nép­gazdaságunk kettős hasznot nyer. Ez már így van: manapság az idősebbek is tanulnak a fiataloktól. (— d) a Skoda védjegy fennállása százéves -w/////////////////////^^^ évfordulójának ünnepségeibe s szerte i w a városban plakátok, fényképek em- % J ÍJl lékeztetnek erre a kerek évfordulóra. \ n — Valamennyi háború után gyártott S eW sz ö­típusunk bevált, a Tudor és Sedan sze- S J° vö t jelent. Nagyszerű, szocialista gok szállít ásá- | hazát építő munkánk nélkülük, az ő Ifjúság. Mily szép, mily sokat­* mondó már magában is ez az Erőt, szépséget, jókedvet, Becsülni kell az ilyen fiatalokat mélyautók, kisebb csomagok * ra alkalmas csukott teherautók, men- Š lendületes munkájuk nélkül egysze­tóautók, a Skoda 440, 445 és 450 jelzésű í rüen elképzelhetetlen. Az ifjúság a személyautók, amelyeket Spartak néven % jövőt jelenti, a szebb holnapot, a ismer a vásárlóközönség — mondotta ^gazdagabban terített asztalt. Az új Karel Kaplan, a vállalati igazgató szer- ^ nemzedék ma már az iparban, tudo­vezési irodájának referense. Karel Kap- ^ mányban, művészetben, a mezőgazda­földi szem tökével rendelkező Skoda-kon- életben például már a múlt évben kezében volt a hatalom. Különö- fc több mint 3000 fiatal fiú és lány lé­sen élénken marad emlékezetében 1945. § p ett a szövetkezetekbe, hogy váll­május 9-e, amikor az egész ország \ vetve a z idősebb tagokkal fejlesszék ujjongva ünnepelte a felszabadulást, mezőgazdaságot, majd idővel az háború befejezését. A Skoda-gyár dol- ^ iiú ttörő" öregek nyomdokaiba lép­gozóinak nem volt ideje örülni. Ezen ^ nek s tovab b fejlesztik azt, aminek a napon ugyanis az üzemet súlyos bom- | alapjait már ler akták. Azt pedig, baamadaserte. Hogy miért azt nehez ifjúságunk előtt egyre ked­kitalalm. A tamadok szandeka azonban § v ef tebbé v áf ik a s zövetkezeti aaz­célt vesztett, az üzem dolgozói minden s,.,, .. . .. „ . . , .... .... - .. -j . ,.., Sdálkodás, szintén a bratislavai ke­erejuket latba veve rövid időn belül fc . .. fiat a| l8inak n ri,iáiával újjáépítették és üzemképessé tették a § u„ . Iel k, e s. tiataljainak példájával most már közös tulajdont képező álla- | k e" gazolni. Hozzávetőleges számi­mosított gyárat. Azóta zavartalanul \ ta s u szerint a kerület szovetkeze­folyik a belföldön és külföldön egyaránt | telbe n í obb mlnt 13000 flata l dol­oly közkedvelt Skoda gépkocsik gyár- fcgozik aktívan. fá s a § De nem arról van itt szó, hogy A termelés évről évre emelkedik s ^statisztikai kimutatást készítsünk, ezért az üzem jelenlegi méretei már ^ h o9y ennyi és ennyi fiatal dolgozik távolról sem felelnek meg a keresletet ^a szövetkezetekben. Bár ez is nagy legalább részben kielégíteni akaró ter- § jelentőségű, mégis mindennek elé azt melésnek. Tervbe vették egy új öntöde, k kell helyezni, hogy a már bent levő ifjak hogyan dolgoznak, milyen ered­ményeket érnek el, hogyan adnak lendületet a közös gazdálkodás fejlő­désének. Ha az ember nyitott szemmel, nyi­tott füllel jár, nemegyszer tanúja lehet olyasminek, amikor idősebb szövetkezeti tagok, járási vagy ke­rületi funkcionáriusok elismeréssel szólnak a fiatalok munkájáról. Nagy dolog az például, hogy kerületi mé­retben 122 CSISZ-alapszervezet vál­lalta, hogy vészt vesz a meliorációs munkákban, 19 ifjúsági munkacso­port a szövetkezeti építkezéseknél tüntette ki magát. Az építendő, kü­lönféle gazdasági épületeken több mint 5000 fiatal dolgozott. A melio­rációs munkáknál pedig több mint 2 millió korona értékű munkát vé­geztek. Több mint 108 000 köbméter komposzttrágyát készítettek. Az igrami szövetkezetben dolgozó ifjúsági munkacsoport jő munká­jáért például a szövetkezetek IV. kongresszusán magas állami kitünte­tetésben részesült. A 21-tagú ifjúsági munkacsoport Terézia Danišová veze­tésével olyan eredményeket ért el az állattenyésztés terén, amelynek híre ma már túljutott a járás határain. Az mányt tizedelő gümőkórnak. Ma már alig akad gümőkóros állatuk. A lelkes fiatal munkacsoport nevét öregbíti, hogy tavaly egy-egy tojótyúk után egész ország tud az igrami fiatalok 163 tojást adtak a közellátásnak, szorgalmáról s a kongresszus küldőt- hogy több mint 20 mázsa barom­iéin keresztül az egész ország jókí- fihűst termeltek, vánságait fejezte ki az igrami fiata­loknak. Terézia Danišová például a Roľníc­ke noviny szerkesztőségének küldött cikkében hangsúlyozna, hogy három évvel ezelőtt az ő szövetkezetükben sem volt valami nagy tekintélye a fiataloknak. És ma? A szövetkezet vezetősége és a tagság is büszkén beszél Teré­zia Danišová csoportjának nagyszerű eredményeiről. „A mi Terkánk"-nak nevezik Danišovát, s büszkék rá. Az elismerést a szó legszorosabb értelmében a fiataloknak maguknak kellett kiharcolniok. De nejn is vár­hattak addig elismerést, amíg azt nem szolgálták meg. Ti/fost azonban a csoport munká­jának nagyszerű jutalmára büszke az egész község. Hát hogy is ne volna, hisz döntő mértékben a fiatalok vitték élvonalba az igrami szövetkezetet. Terôgia Danišová és csoportjának nevéhez fűződnek pél­dául az olyan eredmények, hogy a fiatal szarvasmarha legelőn való ne­velésével elejét vették a jószágállo­A magas állami kitüntetés azonban még többre kötelez. Terézia Dani­šováék elhatározták, hogy mindenek elé helyezik szaktudásuk fejlesztését, ígéretet tettek, hogy a mezőgazda­sági tanonciskola elvégzése után ma­gánúton a csoport minden egyes tagja elvégzi a mezőgazdasági szak­iskolát. A kongresszus utáni napok­ban szavukat adták, hogy megszer­zik a „Szocialista munkabrigád" megtisztelő címet. A gondjaikra bí­zott növendékállatoknál az önköltsé­get 52 000 koronával csökkentik és a tyúkok ketreces nevelésének meg­honosításával egy-egy tojótyúktól egy év alatt 200 tojást adnak a köz­ellátásnak. Megígérték, hogy szövet­kezetük egész évi tojásbeadási kö­telezettségét május 9-ig teljesiti. Dúcsúzóul talán még annyit, hogy Terézia Danišová szemé­lyét a legnagyobb kitüntetés, meg­tisztelés mégis otthon érte, amikor a falusi pártszervezet tagjelöltjeinek sorába emelte. Ez mindennél nagyobb elismerés volt. Szarka István ÜJ SZÖ 5 * 1959. március 2fl.

Next

/
Thumbnails
Contents