Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-28 / 86. szám, szombat

Mitől függ a csúcsértekezlet összehívása ? A nyugati hatalmak válasza a március 2­i szovjet jegyzékre Moszkva (ČTK) - Amint már jelen­tettük, a nyugati hatalmak - az USA Nagy-Britannia és Franciaország — s a Német Szövetségi Köztörsaslg dip­lomáciai képviselői csütörtök délelőtt felkeresték A, Gromiko szovjet kül­ügyminisztert és átadták neki kor­mányaik válaszát a Szovjetunió már­cius 2-i jegyzékére, amely a csúcs­értekezletnek és a külügyminiszterek értekezletének összehívására vonat­kozik. » * * Washington (CTK) - A nyugati hatalmak a csúcsértekezlet összehívá­sáról szólő március 2-' szovjet jegy­zékre válaszképp azt javasolják hogy május 11-ére hívják össze Genfbe az USA, Nagy-Britannia Franciaország és a Szovjetunió külügyminisztereinek értekezletét. A külügyminiszterek értekezlete tanácskozásának tárgyát a Németor­szágot érintő kérdések képeznék, be­leszámítva a német békeszerződést és a berlini kérdést A nyugati hatal­mak azonban fenntartják maguknak a jogot, hogy más olyan problémákról is tárgyalnak majd. amelyeket „a meg­vitatott kérdésekre való tekintettel fontosnak" fognak tartani. A nyugati hatalmak kifejezik azon készségüket is, hogy részt vegyenek a kormányfők értekezletén, amelynek időpontját, helyét és napirendjét a külügyminiszterek értekezlete állapí­taná meg. A nyugati hatalmak a csúcsértekezleten való Vészvételt a külügyminiszterek tanácskozásának eredményeihez kötik. Az amerikai jegyzék szövege szerint a csúcsérte­kezlet szélesebbkörü problémákkal foglalkoznék, mint ahogy azt a szov­jet kormány március 2-1 jegyzékében javasolta. A nyugati hatalmak „teljes mérték­ben elismerik, hogy Lengyelországnak és Csehszlovákiának — mint más ál­lamok egész sorának — törvényszerű és egyenes érdeke bizonyos kérdések elintézése, amelvekrő! az értekezleten szó lesz'' — hangzik a jegyzékekben. „Lehetne tehát mérlegelni más orszá­gok részvételét is, azonban az érte­kezlet későbbi stádiumában." Kezdet­ben az értekezleten valő részvételt a Németországért felelős négy nagy­hatalomra. vaqyis az USA-ra. Nagy­Rritanniára, Franciaországra és a Szovjetunióra kell korlátozni. A jegy­zékek egyúttal egyetértenek azzal, hogy az értekezleten a német tanács­adók is részt vegyenek. A március 2-i szovjet jegyzékre a Német Szövetségi Köztársaság kormá­nya is válaszolt. A nyugatnémet kor­mány ki akar bújni a felelősség alól az eddigi veszedelmes helyzetért és a Németországgal fennálló hadiálla­pot beszüntetésére irányuló szovjet javaslatokat „a béke veszélyeztetésé­nek minősíti". Az NDK kormánya a csúcsértekezlet összehívásáért A finn kormány is a szovjet javaslat mellett foglal állást A Német Demokratikus Köztársa­ság kormánya támogatja a csúcsérte­kezlet összehívására vonatkozó szov­jet javaslatot, mert a jelenlegi körül­mények között ez a legbiztosabb út arra, hogy létrejöjjön a hatékony egyezmény — hangsúlyozza az NDK kormánya a március 2-i szovjet jegy­zékre adott válaszában Az NDK kor­mányának válaszát J. König az NDK Csehszlovák-lengyel tárgyalások Varsóban március 26-án ért véget a lengyel és a csehszlovák kormány képviselőinek a határmenti folyók közös igazgatásáról tárgyaló tíznapos értekezlete. Az értekezleten megvi­tatták az együttműködés fő elveit a határmenti folyók szabályozási mun­kálatai terveinek összeállításában. Megtárgyalták e folyóknak az el­szennyesedés s az árvíz elleni vé­delmi munkálatai programját és szervezését, valamint az Olsa— Opava Opavice —Belanka-Dunajec egyes szakaszain szükséges munkák rész­letes programját. moszkvai rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete március 26-án adta át. Az NDK kormánya válaszában ismét hangsúlyozza azon készségét, hogy hajlandó részt venni az ezen kérdé­sekről szóló tárgyalásokon és haj­landó hozzájárulni a tárgyalások si­keréhez. Hajlandó részt venni a mi­értekezletén is. amennviben egyes kormányok ragasz­kodnak ezen értekezlethez, hangsú­lyozza azonban, hogy ezen az érte­kezleten meg kell tárgyalni a német békeszerződés kérdését és Nyugat­Berlin problémáját. A külügyminiszterek értekezletére is érvényesnek kell lennie mindkét német állam, valamint Csehszlovákia és Lengyelország részvétele elvének Március 26-án nyilvánosságra hoz­ták a finn kormány válaszát a szovjet kormány március 2-1 jegyzékére. A finn kormány válaszában kifejezi megelégedését a csúcsértekezlet ösz­szehívására vonatkozó szovjet javas­lat felett. Az USA Kommunista Pártja elítéli a kongresszus bel­és külpolitikáját New York (CTK) - Az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja nyilatkozatot adott ki, amelyben el­ítéli az amerikai kongresszus bel- és külpolitikáját. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a legszélesebb néotömegek támogatásá­val követelni kell a kongresszustól, vessen véget minden olyan nyilat­kozatnak. amely háborúra uszít és fenyegetéseket tartalmaz, hogy be kell szüntetni a nukleáris fegyverkísérle­teket s a lázas feqyverkezést a Ke­let és a Nyugat közötti megállapo­dás alapján, meg kell tartani a csúcsértekezletet, enyhíteni kell a feszültséget, be kell szüntetni a hi­degháborút, el kell ismerni a Kínai Népköztársaságot és rendszeres kap­csolatokat kell vele létesíteni, fej­leszteni kell a kereskedelmet a Ke­let és Nyugat között, meg kell álla­podni minden nemzettel a béke és barátság kérdésében. Az arab lapok üdvözlik Irak kilépését a Bagdadi Tömbből Bagdad (ČTK) - Az iraki lapok szembetűnő helyen közölnek cikke­ket, kommentárokat és vezércikkeket, melyekben örömmel állapítják meg, hogy az Iraki Köztársaság hivatalo­san kilépett a Bagdadi Tömbből. Az A1 Bilád című lap csütörtökön megállapította, hogy Irak most szét­tépte az utolsó kötelékeket, melyek az agresszív Bagdadi Egyezményhez fűzték. „Semlegesek vagyunk és semlegesek maradunk, amíg senki sem indít ellenünk agressziót... Ha azonban valaki ránk támadna, nem maradunk semlegesek". Más lapok hangsúlyozzák, „hogy Irak népe nem áll egyedül. Mellette van az egész arab nép. a Közép-Kelet, Ázsia és Afrika szabad népei, s velük együtt a nép hatalmas szövetségesei: a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a szocialista tábor többi országai. TOVÁBBI OKMÁNY Bonn agresszív terveiről Berlin (CTK) - A Neues Deut­Schland cikket közölt a bonni had­ügyminisztérium titkos okmányáról, Ez" a titkos okirat, melyet Strauss minisztériuma 1959. március 4-én dolgozott ki, utasításokat tartalmaz a Bundeswehr valamennyi alakulata számára a pszichológiai háború ve­zetéséről. Az okmány a többi között így hangzik: „A háború viselését már nem lehet tisztán katonai és harci célokra, a harc bizonyos terére és idejére korlátozni. A világnézetek közti ellentét napjainkban tartósan kizárja a béke lehetőségét, fennáll a harc minden eszközzel és az élet minden szakaszán." Ebből „az elem­zésből" Strauss hadügyminisztériuma arra következett, hogy „a háború pszichológiai vezetésének" a háborús előkészületek döntő részét kell ké­peznie. Az okmány a továbbiakban azt ígé­ri, hogy e kalandos politika ellenzői ellen á bonni militaristák a kivé­teles állapotról szóló törvényt fogják alkalmazni. Az okmány megelégedés­sel állapítja meg, hogy „már most is rendelkezésünkre állanak az en­gedelmesség és fegyelem fenntartá­sához és kikényszerítéséhez szüksé­ges törvények." A Neues Deutschland Strauss mi­nisztériumának utasításait „a totális háború új formában történő kihir­detésének minősíti." A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának hagyományos évzáró gyűl ése A szovjet tudomány legfontosabb fejlődési irányai a hétéves tervben Moszkva (ČTK) — Csütörtök óta Moszkvában ülésezik a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának hagyo­mányos évzáró gyűlése. Kétségtelen, hogy már a mostani hétéves tervben oly nagy feladatokat teljesítünk, mint a Hold elérését és kifürkészését, majd ezt követően a legközelebbi bolygók elérését és megismerését — jelentette ki beszé­dében A. Nyeszmejanov, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiájának el­nöke. A szovjet tudomány hétéves fej­lesztésének legfontosabb irányaiként a termelési folyamatok automatizálá­sának elméletét és gyakorlatát, az irányítható termonukleáris reakciók problémájának megoldását, a félve­zetők technikájának alkalmazását, az életjelenségek fizikai - vegytani alapjainak vegyi összetételét és ma­A szovjetunióbeli Krolevec-ben üzembehelyezték egy új vasbetonszerke­zetgyár első részlegét. Az üzem tetőfödémeket, lépcsőházat gyárt lakó­házak számára. A vállalat termelési folyamatait gépesítették és automati­zálták. (Foto N. Nazarov - TASZSZ) gyarázatát jelölte meg. Az élettan legfontosabb problémái közé a su­gárzás okozta betegség mechaniz­musának, a sugárzás és a rák okoz­ta öröklődő zavaroknak és a leküz­désükre szolgáló harci eszközök megteremtésének feltárása tartozik. Nyeszmejanov akadémikus hangsú­lyozta, hogy a szovjet tudomány ma olyan színvonalon áll, hogy lényege­sen elősegítheti a kommunizmus felépítését. A japán-kínai kapcsolatok rendszeresítéséről Kisi japán miniszterelnök e na­pokban fogadta a japán szocialista párt küldöttségét. Asanuma, a kül­döttség vezetője a miniszterelnökkel, a kormány, valamint a liberális de­mokratikus párt vezetőivel folytatott beszélgetésében hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a japán kor­mány tartsa be a három fő elvet: vessen véget a Kínai Népköztársaság­gal szemben folytatott ellenséges politikának, ne vegyen részt a „két Kína" létrehozására irányuló tervben és szűnjön meg akadályokat gördí­teni a két ország közötti rendszeres kapcsolatok felújítása elé. Asanuma kijelentette továbbá, hogy a jelenlegi időben nagy figyelmet kell szentelni a politikai kérdéseknek a japán-kínai kapcsolatok terén és hogy a két ország kormánya a nem­zetközi konvenciók szerint béke­szerződést köthetne, amely véget vetne a két ország között fennálló hadiállapotnak és hozzájárulna a kapcsolatok rendszeresítéséhez.. Lelkesítő távlatok A szovjet kohászat a hétéves tervben A Szovjetunió nemrégen befejező­dött történelmi fontosságú XXI. kongresszusán jóváhagyott népgaz­daságfejlesztési irányszámok nagy célkitűzések valőra váltását teszik a szovjet kohászok feladatává. A fe­kete-kohászatban 1965-ben 65-70 millió tonna nyers vas, 86-91 millió tonna acél, 65-70 millió tonna hen­gereltáru termelését kell elérniük, ugyanakkor a vasércfejtésnek el kell érnie a 150-160 millió tonnát (elő­készített ércben számítva). Elképesztő feladatok, de teljesíté­sük reális alapjáról gondoskodtak. A szovjet kormány több beruházási eszközt fordít 7 év alatt a kohóipar fejlesztésére, mint a legutóbbi 30 év folyamán, amint azt Hruscsov elv­társ kongresszusi beszámolójában ki­fejtette. A beruházásoknak több mint a fele a meglevő kapacitások bőví­tésére és korszerűsítésére irányul, a többi része új termelővállalatok lé­tesítését szogálja. A tervek szerint Szibériában és Kazahsztánban a leg­közelebbi 10-15 év folyamán felépül a szovjetország harmadik kohászati bázisa, mely előreláthatóan évi 15 — 20 millió tonna nyersvasat fog termel­ni. A szovjet kohászat fejlődése 1913-ban — ežt az évet tartják a cári Oroszország maximális terme­lési évének — az orosz nehézipar 4 200 000 tonna nyersvasat, ugyan­annyi acélt és 3 és fél millió tonna hengereltárut termelt. Mindössze 136 nagyolvasztója volt, egyenként körül­belül 190 köbméter hasznos térfo­gattal. Acélgyártásra 210 húsztonnás kapacitású martinkemence állott ren­delkezésre. Az első világháború ide­jén a cári birodalom kohőipari ter­melése 30 százalékkal visszaesett. A forradalom első éveiben a polgár­háború következtében tovább csök­kent úgy, hogy 1920-ban a nyers­vasgyártás 115 ezer tonnára, az acél­gyártás 194 ezer tonnára, hengerelt­áru termelése pedig 147 ezer tonná­ra esett vissza. Ezen az alapon kezdte el a szovjetország a hazai kohó­ipar fejlesztését. Kibővítette és kor­szerűsítette a meglevő üzemek be­rendezését, helyreállította a lerom­bolt termelőkapacitásokat. A XVI. pártkongresszus határozatai értelmé­ben megkezdődött az ország második kohászati bázisának építése. 1932-ben üzembehelyezték a magnitogorszki és a kuznyecki kombinátot. Az első öt­éves tervben épült fel a Zaporozs­sztal, Krivorozssztal, Azovsztal és a novotagill kombinát és számos más üzem. A szovjet kormány különösen nagy gondot fordított az ország ke­leti részei kohászati iparának kiépí­tésére és Igy az ottani üzemek a második világháború előtt az ország kohászati iparának egyharmadát ké­pezték A Szovjetunió kohászati ter­melése 1938-ban a nyersvasgyár­tásban meghaladta a 14 700 000 ton­nát, az, acélgyártásban a 18 millió tonnát és Igy a Szovjetunió világ­viszonylatban a harmadik helyre ke­rült az USA és Németország után. Igy azután a XVIII. pártkongresszus fő feladatul tűzhette ki a fejlett eu­rópai tőkés országok és az USA meg­előzését a népgazdaság fejlesztésé­ben, amit azonban a második világ­háború kitörése megakadályozott. A Szovjetunió harmadik kohászati bázisa A földtani kutatás óriási vasérc­és szénkészleteket fedezett fel Szi­béria és Kazahsztán területén, melyek lehetővé teszik a Szovjetunió har­madik kohászati bázisának felépíté­sét. A probléma: úgy kell a legked­vezőbb helyet megválasztani az üze­mek építésére, hogy közel legyenek a vasércalaphoz, a szénbányákhoz, nehogy a szállítás hátráltassa s meg­drágítsa a termelést. Ennek alapján vették tervbe a tajseti és a bar­nauli kohászati üzemek építését. A tajseti üzem Irkutszk vidékén épül és a kuznyecki medencéből nyert, a közeli kokszolóban feldolgozott sze­net használja fel. Igy országos vi­szonylatban a legolcsóbban fog nyers­vasat gyártani. A hétéves terv kohászati építkezései Kazahsztán kohászati iparának megteremtésében különösen az érc­felkutatási feladatokkal kapcsolatban vár nagy fejlődés a kusztanaji bá­nyavidékre. Három nagy ércdúsító­kombinát épül itt, melyeknek vas­érc-fejtése 1965 végén eléri a 22 millió tonnát. Az első már épül. A vasércmedence további fejleszté­sében a cseljabinszki és zverd­lovszki gazdasági területektől várnak nagy segítséget, mivel az itteni ko­hókombinátok használják fel nagy­részt a kusztanaji ércet. Ahol a mágnestű kileng A szovjet kohászati ipar fejlesz­tésének feladatai között gyakran emlegetik a kurszki mágneses ano­mália vidékének kihasználását. A szovjet tudósok e vidéken óriási vasérctartalékokat fedeztek fel a föld mélyén. Orosz geológusok már a cári időkben mágneses rendelle­nességeket észleltek e területen. E jelenség okát a föld mélyében rejlő ércrétegekkel magyarázták meg később. E készletek kiaknázására azonban csak most került sor. Külön bizottság foglalkozik e probléma megoldásával. Az elemzések igazol­ták, hogy rendkívül jó minőségű, dús érclelőhelyekre bukkantak. A novo­lipecki kohászati kombinát dolgozza majd fel az ércet és ez lehetővé te­szi, hogy 15 — 18 százalékkal olcsób­ban termeljen nyersvasat és acélt a közeli ércforrásból. A lipecki üzem 1965-ben húszszor annyi acélt 7,3­szerte annyi nyersvasat és 2,6-szerte több vízvezetékcsövet fog gyártani, mint tavaly, össztermelése a hét­éves terv folyamán 3,6-szerte fog növekedni. A termelés kiválóinak kezdeményezése — a siker záloga Persze, a merész tervek sikeréről, megvalósításáról megint csak az em­berek döntenek, akik majd a kom­munista alkotómunka folyamatában kialakítják a jövő társadalom em­bertípusét. A zaporozsei acélgyár ol­vasztárainak eddigi munkaeredmé­nyei is ezt bizonyítják. Az év eleje óta már 6000 tonna nyersvasat és 10 ezer tonna acélt adtak terven fe­lül az országnak. Emellett jobban használják ki a kohók térfogatát. A XXI. pártkongresszus eredményei­ről tárgyaló párt- és gazdasági ak­tíva gyűlésén merész vállalások szü­lettek. Elhatározták, hogy minden öntésnél 20 perc munkaidőt takarí­tanak meg és 10 500 tonna terméket adnak az országnak az évi tervtelje­sítésen kívül. Noha az irányszámok az üzem termelésének 28 százalékos növelését tűzik ki, több részlegen már elhatározták, hogy 6 és fél, sőt 5 év alatt teljesítik a hétéves terv feladatait. # * * Ilyenek a szovjet emberek. Nagy­vonalúak és lelkesek. Rájuk épít a párt a nagy célok kitűzésében Ez­rek és százezrek munkakezdeménve­zése és lelkesedése pedig nem ho­mokbázis, hanem a nagy elhatározá­sok, tettek végrehajtásának biztos alapja. Lőrincz László. ÜJ SZÓ 4 * 1959. március 28.

Next

/
Thumbnails
Contents