Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-14 / 72. szám, szombat

Egri Viktor „Égő fôlď-jérôl Egy kiállítás után Kevés kiállítás váltott ki oly sok szigorú megjegyzést az utóbbi időben, — mint a Majerník-galériában megrendezett tárlat, melynek keretén belül egy fiatal művészcsoport, a „Trasa 54" mutatkozott be. A kiállítás valóságos megdöbbenést, sőt felháborodást okozott, amely megnyilvánult mindjárt a kiállítási csarnokban a nézőközönség egy részénél és tovább visszhangzott a sajtó hasábjain. Nem célunk, hogy a már elhangzott bírálatot ismételgessük. A már megjelent kritika további szajkózása csak a fegyver eltompításához vezet és ellaposítja az igazságokat is. Inkább azt szeretnénk megvizsgálni, mennyiben jogos ez a felháborodás, hogy az említett csoport tényleg olyan nagy hibát követett-e el, amikor, „müveivel" a közönség elé lépett, továbbá azt, miben rejtőzik a kiállítók tévedésének a lényege. A kiállítás valóban sok embernek nem tetszett, sokan pedig nem tudják, milyen álláspontot foglaljanak el vele szemben. Ha elvárjuk a művészektől, hogy alkotásaikkal örömet nyújtsanak és neveljenek, — a kiállítás bírálata helyén való. Helytelen volt azonban egyes kritikáknál, hogy meglehetősen a felszínen maradtak és nem jutottak el annak a kérdésnek értelmes megmagyarázásához, hogy az adott esetben mi volt a sikertelenség tulajdonképpeni oka. Az a megállapítás, hogy a kép, vagy a szobor azért nem tetszik, mert az ábrázolt objektum, vagy egyes részeinek az aránya nem olyan, mint a valóságban, nem egészen helyt álló. Korunk emberére, aki a modern művészi irányzatok iskoláján nevelkedett, nem a másoló-automata festő tesz hatást akinek szerepét a gép is át tudja venni, hanem az analizáló és szintetizáló lélek, aki énjét tudja a művébe oltani. Ez olyan valami, amit a legtökéletesebb technikai vívmánnyal sem lehet soha elérni. Enélkül a követelmény nélkül el sem képzelhető a modern művészet, hiszen ebben rejlik humanizmusának lényege. Az adott kiállítással kapcsolatban azt, hogy természetmásolással állnánk szemben, igazán nem állíthatjuk. A kiállított müvek merőben eltűntek az inspiráló személy vagy tárgy külső megjelenési formájától. Ha valaki csupán ezt veti a kiállítók szemére, téved. A valóság elferdítése azonban még nem jelent művészi alkotást. Az arányok elváltoztatásával bizonyos célt kell követnie a művésznek, bizonyos gondolatot hangsúlyozni, nem pedig öncélúan, véletlenül cselekedni. Ezen a kiállításon sok esetben hiányzik a céltudatosság, úgy is mondhatjuk, hogy hiányzik a gondolat. Bírálhatjuk tehát a kiállító művészeket a logika hiánya, de sok esetben formalista megnyilvánulások miatt is. A formák, ha absztrahálva is vannak, mégis bizonyos kompozíciós elveknek rendelődnek alá, épp úgy, mint a színösszeállítás. Szükséges, hogy a kép ízléses legyen és a külső megnyilvánulás összhangban legyen a belső, tartalmi feszültséggel. Fiatal művészeknél nem lehet csodálkozni azon, hogy új utakon járnak, ez egyébként nemcsak joguk, hanem kötelességük is, hiszen csakis ebben van a fejlődés biztosítéka. Azt azonban minden esetben el kell várni, hogy az út valóban új és eredeti legyen. A már ismert formulák ismételgetése, az elvégzett kísérletek felújítása — mint ahogy azt a kiállításon gyakran láttuk — nagyon kiábrándítóan hat. Ez talán a kiállítócsoport legnagyobb hiányossága, amely főleg a modern művészetnél megbocsáthatatlan. Míg a realista ábrázolásnál az ecsetkezelés mesterségbeli tudása bizonyos, — legalább részleges — értéket nyújt a képnek akkor is, ha hiányzik a fantázia és n

:ncs meg az egyéniség felismerő nyoma, a modern művészi megnyilvánulás esetében az egyéni ötletszikra nélkül a mű lényegét és minden értékét veszti el. A csoport fő hibáit tehát összefoglalva az ötlet és egyéniség hiányában, az elemzés logikátlanságában és a külső megnyilatkozás gyakori ízléstelen voltában láthatjuk. Nem követelhetünk természetesen kiforrott, biztos egyéni stílust, ami fiatal művészeknek csak nagyon ritka esetben adatott meg. Igazságtalanok volnánk azonban, ha egyes esetekben nem ismernénk el a tehetség nyomait. Néhány kép, mint dekoratív kompozíció jól megfelelt küldetésének, hiszen — például lakások díszítése esetében — nem annyira az elemző tartalomra, mint inkább a formák és színek segítségével elért hangulatokra van szükség. Ezzel kapcsolatban említhetjük meg például Dalibor Matouš, Čestmír Kafka, vagy Viera Hermanská néhány művét. Jankovich Imre Egri Viktor irodalmunk harmadvirágzásának összehasonlíthatatlanul a legtermékenyebb írója. Ha a felszabadulás óta írt alkotásait elosztjuk az azóta eltelt évek számával, akkor minden esztendőre jut legalább egy önálló mű: dráma, regény vagy novelláskötet. Ezt a sűrű aratást eredményező dús termékenységet nagyban elősegíti a hosszú írói gyakorlat, illetve az abban kialakult könnyed íráskészség, mesterségbeli rutin. Olyan objektív jellegű adottság ez, amellyel irodalmunk nagyobbrészt fiatal alkotói még természetszerűleg nem rendelkezhetnek. Egri írói termékenységének vannak azonban olyan feltételei is, amelyek elsőrendűen szubjektivek s teljes mértékben az írói egyéniség javára írandók. Ilyenek: a társadalmilag fontos irodalmi témák iránti érzékenység, a széles tájékozottság s általános műveltség, a műfaji rugalmasság és sokoldalúság. Egri az elmúlt évben hosszabb pihenő után újból egy epikai alkotással, az Égő föld-del jelentkezett. Ez a mű történelmi regény, és mint ilyen nemcsak Egri életmüvében, hanem a. harmadvirágzás irodalmában, sőt egész eddigi irodalmunkban egyedül álló. Az Égő föld az. olvasóközönség széles körében és a kritikában is kedvező fogadtatásra talált. Tegyük hozzá, nem érdemtelenül. Van azonban egy olyan körülmény, amely a mi tetszésünket — a kétségtelenül meglévő művészi értékek ellenére — csökkenti: az Égő föld — a Márton elindul-hoz hasonlóan — nem most született új mű, hanem átdolgozás. Nem tartozunk azok közé, akik egy régebbi mű átdolgozásának jogosultságát eleve elutasítják és az ilyen átdolgozásban megfellebbezhetetlenül konjunkturális cselekedetet látnak. Mi sem tudjuk azonban letagadni azt, hogy egy eredeti műnek a születési körülményeivel ellentétes társadalmi viszonyok között végrehajtott átdolgozásában — a legjobb szándék s aktuális társadalmi tendencia ellenére is — van valami, ami a kozmetikai műtétek önszépítő jellegére emlékeztet. Ha eltekintünk az ilyen elvi fenntartásoktól és az Égő földet - a születési szépséghibáját figyelmen kívül hagyva — a maga objektív adottságában vizsgáljuk, akkor az olvasóközönég tetszésének és a kritika elismerésének igazat kell adnunk. Az Égő föld műfajilag jól megkonstruált lendületes írás és érdekes, izgalmas olvasmány. Egri e regény témáját az időszámítás utáni VIII. században élt longobárd krónikásnak: Paulus Diaconusnak a művéből merítette. Paulus Diaconus krónikájában: a História Longobardorum-ban (A longobárdok története) központi helyet foglal el a VI. században uralkodott Alboin király, akinek az alakja köré a longobárd nép egy rendkívül romantikus mondát kerekített ki. Ezt, a világirodalomban később híressé vált mondát írásban először Paulus Diaconus rögzítette le: Alboin király szörnyű bosszút forral a vele ellenséges viszonyban élő gepida király, Kunimund ellen, mert nem adta hozzá feleségül a leányát, Rozamundát. Alboin szövetkezik az avarok kánjával, Bajánnal és közös erővel elpusztítják Gepidiát és kiirtják a gepida népet. Alboin a zsákmányul esett P.ozamundába beleszeret és feleségül veszi. Rozarftunda is szerelemre gyúl Alboin iránt, de lelkében tovább lappang az apja (és népe) gyilkosa iránt érzett gyűlölet is. Az Itália meghódításába belefogott Alboin egyre inkább elhidegül a meddő Rozamundától és több apróbb megalázás után halálosan megsérti őt. Részeg dühében arra kényszeríti, hogy bort igyék abból a csontpohárból, amelyet Rozamunda apjának, Kunimundnak a koponyájából Baján készíttetett. Rozamunda lelkében lángra lobban a hosszú ideig elfojtott gyűlölet. Alboin tejtestvérét: Helmekliszt szerelmi Ígérettel rábírja Alboin megölésére. Nemsokára ezután betelik Rozamunda sorsa is. A haldokló Helmeklisz, akivel Rozamunda - Longinus római helytartó tanácsára mérget itatott, arra kényszeríti őt, hogy ő is ürítse ki a méregpoharat. Ez a longobárd nép által két évszázadon át színezett és aztán krónikába (majd a világirodalom folyamába) került romantikus monda az Égő föld-ben teljes életszerűséggel ható történelmi valósággá vált. Ez pedig elsősorban Egri pompás környezet- és Iélekrajzának s színes és dús kifejező erővel rendelkező nyelvének az érdeme. Az Égő föld-ben Egri nem úgy alkalmazza az alapvető szerelmi történet mögött tornyosodó történelmi hátteret, mint verses drámáiban: az Ének a romok felett-ban, az Örök láng-ban. Azokban a történelmi háttér nem egy konkrét történelmi időszak hű visszaadását, hanem egy általános, minden korra érvényes mondanivaló romantikus és költői kifejezését szolgálta. A történeti hűségre e drámák történelmi háterének a megrajzolásában nem volt szükség, sőt a költői cél, a jelképes értelem éppen az ellenkezőt: a háttér mondai színezését kívánta meg. Az Égő föld-nél a műfaji követelményeknek megfelelően fordított a helyzet. Itt az írónak az erősen mondai színeződésű romantikus történelmi témát kell életszerűvé hitelesítenie, társadalmi és történelmi valósággá valószínűsítenie. Ennek a' célnak az érdekében egyik legfontosabb eszköze a történeti hűséggel megrajzolt történelmi környezet, történelmi háttér kell, hogy legyen. Egri a regény megírásékor teljes tudatában volt nenek a követelménynek. És ezt nemcsak az írói útószóként, függelékként közölt „Történelmi jegyzetek"-ből és a gondosan összeállított magyarázó MÁRCIUS a könyv hónapja jegyzetekből érezzük, hanem elsősorban magából a regényből. Egri lelkiismeretesen áttanulmányozta annak a barbár kornak a történelmét, amelyben Rozamunda és Alboin tragikus szerelmi története lejátszódik. Az elsőrendűen fontos történelmi tényezők, események megismerésén kívül figyelmet szentelt a korszak művelődéstörténeti és néprajzi vonatkozásainak 'is. Az első könyv 10. fejezetébe (75-77 old), ügyesen beillesztett sólyomvadászat jó például szolgál arra, hogy az író az ilyen ismereteket milyen hasznosan tudja felhasználni az úgynevezett „helyi szín" (couleur locele) megteremtésére. Az alapos történelmi és művelődéstörténeti előtanulmányok bőséges nyersanyagot biztosítottak a hiteles történelmi környezet megrajzolására, a történelmi atmoszféra kialakítására. Egri figyelemre méltó alkotó adottságok — az érzékeletes leírni tudás, az erőteljes jellemábrázolás és a romantikus témához méltó, széles művészi intenzitású és vérbő nyelv - birtokában ezt a feladatot többé-kevésbbé sikeresen hajotta végre. Az Égő föld mindvégig izgalmas és történetileg hitelesnek érzett cselekménysodrásában a történelmi háttérbe lélektanilag beillő hús-vér alakok mozognak. Egri dicséretére válik, hogy nem használja a romantikus történelmi regényekben oly gyakori egyoldalú, fehér vagy fekete jellemfestést. Az Égő föld legtöbb alakja összetett, a történelmi helyzetnek, az egyéni lelki és fizikai adottságainaK és osztályhelyzetének megfelelő pozitív és negatív tulajdonságokból megformált jellem. Talán csak az átdolgozás útján felnagyított humánum-hordozó két szereplőnek, Maxetiusnak és Medvének az alakjában van kiegyensúlyozatlan töménységgel a pozitívum. Ezt bizonyos fokig ellensúlyozza azonban az a passzivitás, amire e két szereplőt az osztályhelyzete kárhoztatja. Belső lelki adottságokból adódó passzivitásával nem játszik döntő szerepet a cselekményben a regény finoman megrajzolt nőalakja, Alboin első felesége: Klosztvinda. Ezt a pasztell-színekböl szőtt gyöngéd és légies asszonyt csak azért említjük itt meg, mert Egri legszebb nőalakjára, az Ének a romok felett Erzsébetjére emlékeztet. Mindkét nőt a korából és osztályából kiemelkedő humánum jellemzi. Amíg azonban Klosztvinda humánuma vallásos elragadtatás és egzaltáció eredménye, addig Erzsébet emberségét már a társadalmi helyzet igazságtalanságaira is rádöbbent emberi lélek kiutat kereső vívódása alakítja ki. Az Égő föld itt adott, teljességre nem törekvő elemzése után megállapíthatjuk, hogy ez a mű kétségtelenül értékes alkotása Egrinek. Mint történelmi regény az egész szlovákiai magyar irodalomban egyedül áll, de az általános műfaji színvonal szempontjából is kevés eddigi regényünk állítható melléje. A jövőben — elismerésünk ellenére is — mást várunk azonban Egritől. Elsősorban azt, hogy alkotómunkájában vessen véget a hátsó gondolatokat ébresztő átalakításoknak, átdolgozásoknak! Másodsorban: a távoli történelmi múltból és a költői meséből kilépve forduljon teljes arccal a mai életünk felé! Az epikában is olyan friss ihletésű és a jelenvalóságot konkréten, történelmi és költői áttételek nélkül ábrázoló műveket várunk tőle, mint amilyenekkel időszerű drámáiban (a Közös út-ban, a Házasság-ban és a Mikor a hárs virágzik-ban) már megpróbálkozott. Az epikában is gyümölcsöztesse Egri azt a tulajdonságát, amelyet ennek a recenziónak a bevezetőjében kiemeltünk nála: a társadalmilag fontos irodalmi témák iránti érzékenységét. Ez a tulajdonság teszi képessé az írót a szocializmus ügyének közvetlen irodalmi szolgálatára, a szocialista építés hathatós támogatására. TURCZEL LAJOS EftlJ

Jl

f

^i •III Több könyvet az Irodalmi Központba Nemrégen számoltunk be a komáromi hajógyárban működő Irodalmi központ eredményes munkájáról s máris újabb kedvező híreket közölhetünk. Az Irodalmi központ sikeresen teljesítette egész évi tervét és siker koronázta januárban végzett munkáját is. Az idén megnövekedett a tervük. Az Irodalmi központ mégsem riadt vissza a feladatoktól. Az év első hónapjában több mint 7000 koronáért adtak el könyvet, így előirányzott tervüket ismét száz százalékon leiül teljesttették. Ez az eredmény különösen akkor mond sokat, ha figyelembe vesszük az Irodalmi központ nehézségéit és azt. hogy más üzletek jobb feltételek mellett sem értek el olyan teljesítményt, mint az Irodalmi központ. Hogy mi a nehézségük, arra Szénássy elvtárstól, az Irodalmi központ vezetőjétől kaptuk meg a felvilágosítást. — A legnagyobb baj az, hogy kevés a könyvünk. A mostaninál sokkal több könyvet is eladhatnánk. Sajnos, a keresletet sokszor csak azzal tudjuk elintézni, hogy „nincs" vagy „már elfogyott". Magunk is meggyőződtünk róla, hogy az üzem dolgozói kérik, keresik a könyveket. Az Irodalmi központ vezetője mindent feljegyez és megrendel, de a rendelésnek legtöbbször csak egy nagyon kis töredékét kapja meg. Vannak könyvek, amelyekből egyet sem küldenek s amelyekből mégis jut az Irodalmi központba de nem annyi, hogy elegendő lenne. Elsősorban több, a hajóépítéssel foglalkozó, szakkönyvre és szótárra lenne szükségük. E-enkívül Jókai és Mikszáth, valamint a hazai írók könyvein kívül sokan keresik a Hanzelka és Zikmundkönyveket, Hašek Švejkjét, az Élet és Tudomány kalendáriumot, az Élet és Tudomány című folyóiratot, Solohov Csendes Donját, Mesterházi Lajos Pár lépés a határ-ját, az Universum kiskönyvtárban megjelent minden kötetet, az Alumíniumhegesztés és a cső- és vízvezetékszerelés kézikönyvét és még sok-sok mást. Noha nagyon változatos a komáromi hajógyár dolgozóinak könyvszükséglete, a felsoroltak között egyetlen kötet sincs, amely beszerezhetetlen. Olyan könyvek ezek, amelyek forgalomban vannak, de bizonyára olyan helyeken várják a vevőt, ahol kevésbé érdeklödnek irántuk, mint a komáromi hajógyárban. fiem lehetne ezen változtatni? Mondjuk úgy, hogy azokból az üzletekből, amelyekben az említett könyvekből több van, néhány példányt átszállítanának a Komáromi hajógyár irodalmi központjába, ahol azokat örömmel megvennék. Nekünk az a véleményünk, hogy ezen elsősorban az illetékeseknek kellene elgondolkozniok. Irodalmi központok azért létesülnek,, hogy azok közel vigyék a dolgozókhoz a kultúrát, a könyvet. A komáromi hajógyárban működő Irodalmi központ ezen a téren már eddig is jó munkát végzett. Munkája eredményesebb lenne, ha több könyvet kapna. Tartsák ezt az illetékesek is szem előtt és a mostaninál sokkal több könyvet küldjenek a komáromi hajógyár irodalmi központjába. BALÁZS B&^t jŰJ SZÖ 6 * 3959- március 12.