Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)
1959-03-14 / 72. szám, szombat
A Lengye/ Egyesült Munkáspárt III. kongresszusa 514 MILLIÁRD ZLOTY BERUHÁZÁS a jövő lengyel ötéves terv folyamán A LEMP III. kongresszusa csütörtöki délutáni ülésén Sz. Jendrichowski a minisztertanács mellett müködö Állami Tervbizottság elnöke, a LEMP Központi Bizottsága politikai irodájának tagja „A lengyel népgazdaság fejlesztésének irányelvei az 1959-1960. évre" címen tartott beszámolót. A lengyel népgazdaság fejlesztésének irányelveiről szőlő kongresszus előtti vita eredményeivel kapcsolatban Sz. Jendrichowski elsősorban a Lengyelország népgazdaságának öszszeállltásában foganatosított legfontosabb változásokkal foglalkozott, amelyek a LEMP XII. plénumának irányelveiből erednek. Sz. Jendrichowski nagy figyelmet szentelt a népgazdaság egyes ágazatai fejlesztésének és emellett rámutatott arra, hogy alapvető változásokra kerül sor a tüzelőanyag mérlegében, mert a széntermelés nem fokozódik oly gyorsan, ahogy azt az ipari termelés megkívánja. A szénbányászat 1965-ben 111,5 millió tonnáról 112-113 millió tonnára emelkedik. A széntermelés növelését elsősorban 13 mélybánya feltárása és a szénbányászat gépesítésének az 1958. évi 32,7 százalékról 1965-ban 43 százalékára való fokozása, a munkatermelékenységnek az 1958. évi 1188 kg-ról az 1965 évi 1310 kg-ra (naponta) való fokozása teszi lehetővé. A széntermelés fokozására irányuló nagy beruházási és szervezési erőfeszítés azonban nem oldja meg a tüzelőanyag problémáját a Len- j gyei Népköztársaságban — jelentette ki Jendrichowski. Ezért fokozni kell más tüzelőanyagok részét az ország tüzelőanyag- és enetgetikai mérlegében, - mondotta a továbbiakban. A kőolajbehozatal fokozása alapján a Szovjetunióból behozott készítmények fogyasztása 1965-ben 220 százalékkal emelkedik. 1958-hoz viszonyítva jelentős mértékben emelkedik a földgáz termelése is, amely 1965ben eléri az egymilliárd köbmétert. A barnaszéntermelést az 1958. évi 7,5 millió tonnáról 1965-ben 27 millió tonnára emelik. Jendrichowski részletesen foglalkozott a lengyel kohászat fejlesztésének problémáival és utalt arra, hogy az acéltermelés 1965-ben eléri a 9 millió tonnát, ami az 1958. évi termeléshez viszonyítva 60 % emelkedést jelent. Lengyelország további iparosítása fő irányelveinek egyike a vegyiipar jelentős fejlesztése, amelynek termelése 1965-ben 1958-hoz viszonyítva 160 százalékos növekedést jelent. A lakosságnak közszükségleti cikkekkel és szolgálatokkal való ellátása javításában — mondotta Jendrichowski — a jövő évek során, nagy feladat hárul a helyiiparra, a termelési szövetkezetekre és a kisiparra. Az új termelési objektumok helyes elhelyezése problémáinak elemzésénél Jendrichowski rámutatott arra, hogy racionálisabban kell elhelyezni az ipari objektumokat, csökkenteni kell az egyes aránytalanságokat a vajdaságok között. A szónok rámutatott továbbá arra, hogy a feladatok teljesítése a termelőerők fejlesztésében, a lakások és iskolák építésében, valamint a kulturális és egészségügyi követelményének kielégítésében megköveteli a beruházási költségek jelentős fokozását, A XII. plénum ezen beruházások öszszegét az 1961-65 évekre 492 milliárd zlotyban állapította meg. Most javaslatot terjesztünk elő — jelentette ki Jendrichowski elvtárs — a beruházási költségek 22 milliárd zlotyval való emelésére, ami összesen 514 milliárd zlotyt jelent. Az 19611965. években a beruházási költségek a jelenlegi ötéves tervvel szemben nem 46, hanem 49 százalékkal emelkednek. Amint Jendrichowski elvtárs kijelentette, ezt az emelést az indokolja, hogy fokozni kell a mezőgazdaság kiépítésére, valamint a kohászati, gépipari könnyű, és közélelmezési ipar beruházására fordított kiadásokat. Jendrichowski elvtárs beszámolójában nagy figyelmet szentelt a lakásépítésnek és rámutatott az építkezés terén mutatkozó számos tartalékra, amelyeket a lakásegységek építésének fokozására kell kihasználni. A kongresszus negyedik napja Varsó (ČTK) - A Lengyel Egyesült Munkáspárt III. kongresszusának negyedik napját, március 13-át a LEMP Központi Bizottságának jelentéséről, valamint a lengyel népgazdaság 1959-1965. évi fejlesztésének irányelveiről szóló beszámolóról folytatott vitának szentelték. A délelőtti ülésen, amelyen I. LogaSowinszki, a LEMP Központi Bizottsága politikai irodájának tagja elnökölt, elsőnek J. Albrecht, a LEMP KB titkára, a KB tagja szólalt fel. Jelentős változások a bolgár mezőgazdaság irányításában A Bolgár Népi Gyűlés III. ülésszaka Szófia (CTK) - A Bolgár Népköztársaság Népi Gyűlésének III. ülésszakán, március 11-12-én folytatták a vitát Zsivkov elvtárs beszámolójáról, valamint a népgazdaság fejlesztésének meggyorsításáról, a nép anyagi és kulturális színvonala javításáról s az állam és gazdaság irányítása átszervezéséről szóló törvényjavaslatról. A vitában 29 képviselő vett részt, akik egyhangúlag egyetértettek a Todor Zsivkov beszámolójában foglalt intézkedésekkel és tolmácsolták választóik azon szilárd elhatározását, hogy ezeket az intézkedéseket teljesíteni fogják. A március 12-1 délutáni ülésen a törvényt egyhangúlag jóvánagyták. E törvény tartalmazza mindazon intézkedéseket, amelyeket Todor Zsivkov beszámolója tartalmazott s a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elrendeli, hogy biztosítsa ezen intézkedéseket a Bolgár Népköztársaság állami terveiben. Megszűnnek a nehéz-, a könnyű-, a gépipari- és az élelmiszeripari minisztériumok, a villamosítás- és taVégetért Macmillan bonni látogatása Bonn (ČTK) — Bonnban március 13-án véget ért Macmillan angol miniszterelnök kétnapos tanácskozása Adenauer kancellárral, amelyen a német és a berlini kérdést s az európai biztonság problémáját tárgyalták meg. Macmillan ezenkívül Adenauer kancellárt tájékoztatta N. Sz. Hruscsovval, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökével folytatott tárgyalásairól. A bonni kormánykörök megerősítik, hogy Macmillan és Adenauer elutasítják a német békeszerződésre vonatkozó szovjet javaslatokat és azt a követelményt, hogy megszüntessék Berlin elavult megszállási statútumát. N, Sz. Hruscsov azon javaslata, hogy Nyugat-Berlin szabad város statútumát a négy nagyhatalom kisebb egységei biztosítsák, a bonni kormány határozott ellenállásába ütközött, amely kormány azzal a koholt állítással hozakodik elő, hogy a Szovjetunió meg akarja vetni lábát Nyugat-Berlinben. Adenauer és Macmillan állást foglalnak a külügyminiszterek értekezlete mellett, kérik azonban, hogy a szovjet jegyzékekben említett világos problémák helyett az értekezlet olyan kérdések egész sorával foglalkozzék, amelyek nem függnek közvetlenül össze a közép-európai feszültség enyhítésével. Hasonló célt i követ az a követelés is, hogy a csúcsértekezletet, amelyet a Szovjetunió javasol, diplomáciai előkészületekkel a lehető leghosszabb időre elodázzák. A bonni tanácskozások azzal értek véget, hogy Adenauer ragaszkodik a jelenlegi európai helyzet megőrzéséhez és az elintézetlen kérdések függőben hagyásához. Egyúttal a BonnPárizs ultrareakciós tengely létrehozására törekszik, amellyel NyugatNémetország szembe akar helyezkedni azzal a követeléssel, hogy a hidegháborút be kell fejezni. A nyugatnémet kormánysajtó dicshimnuszokat zeng de Gaulle tábornokról és a háború befejezése óta első ízben támadja élesen a londoni politikát s az angol miniszterelnököt. A General-Anzeiger bonni lap arcátlanságában annyira megy, hogy Macmillan moszkvai útját Chamberlain 1938. évi müncheni útjához hasonlítja. Iajjavításügyi minisztérium, a helyi gazdálkodás minisztériuma, valamint a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő állami testnevelési és sportbizottság. Az újonnan létesített adminisztratív-gazdasági területeken területi néptanácsokat szerveznek, amelyek mint az államhatalom szervei a központi szervek funkcióját összekötik a helyi szervek fokozott hatáskörével és felelősségével. E területeken az adminisztratív alapegységet a községi néptanácsok fogják képezni. A terület gazdasági egysége az iparban és az üzem, a mezőgazdaságban a földművesszövetkezet lesz. Macmillan moszkvai tanácskozásairól London (ČTK) - Harold Macmillan angol miniszterelnök március 12-én üdvözlő táviratot intézett a Konzervatív és Unionista Szervezetek Nemzeti Szövetségének londoni évzáró értekezletéhez. Üzenetében a többi között hangsúlyozza, hogy útja a Szovjetunióban hasznos előkészítése volt azon további tárgyalásoknak, amelyeket meg kell valósítani. „Egyáltalán nem kételkedem abban, hogy a külügyminiszterrel együtt helyesen cselekedtünk, amikor elhatároztuk, hogy a Szovjetunióba utazunk." A michigani dolgozók előkészületei a munkanélküliek értekezletére Detroit (ČTK) - Michigan amerikai állam autóiparának valamennyi központjában erősen készülnek a munkanélküliek áprilisi washingtoni értekezletére. A detroit Frod Üzem egyik szakszervezeti vezetője hangsúlyozta, hogy az amerikai munkanélküliek értekezletén résztvevő küldöttek jelszavaikat: „Véget kell vetni a munkanélküliségnek!", „ki kell elégíteni az amerikai polgárok szükiégleteit!" olyan hatalmas betűkkel írják majd fel, hogy Washingtonban Eisenhower elnök és az USA kongresszusának tagjai minden nehézség nélkül elolvashassák őket. A detroiti Ford Üzemben tizenegyezer munkás került az utcára, mert a társaság vezetősége nem osztotta be őket az idei autógyártás folyamatába. A munkanélküliség érzékenyen érintette Michigan állam más városait is. Flintában 15 ezer munkás, a Buick-üzemben pedig 4000 dolgozó veszti el kenyerét. II JHéhűny sorban 1 A Szovjetunió Legfelső Tanácsa képviselőinek egy csoportja március 13-án Moszkvából repülőgépen Londonba utazott. A szovjet képviselőket a brit-orosz parlamenti bizottság hívta meg Londonba. (ČTK) A Lengyel Népköztársaság külkereskedelmi miniszterének meghíváséra iraki kereskedelmi küldöttség érkezett Lengyelországba. hogy a Lengyel Népköztársaság és Irak közötti gazdasági, tudományos és technikai együttműködés lehetőségeiről tárgyaljon. (CTK) Zara Doluhanova szovjet énekesnő e napokban hathetes művészeti körutazásra az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába utazott. (ČTK) Franciaország kikötőiben a tengerészek sztrájkakciókat és gyűléseket rendeztek, amelyeken követelték a fizetésrendezést. Le Havreben megbénult a kikötő forgalma, mert csaknem valamennyi tengerész és munkás részt vett a gyűlésen. (ČTK) A gráci és steyri automobilqvárak munkásai bérsztrájkot kezdtek. (ČTK) Kossá István, a Magyar Népköztársaság közlekedés és postaügyi minisztere a Ferihegyi repülőtéren március 12-én új korszerű berendezést helyezett üzembe, amely lehetővé teszi a repülőgépek leszállását rossz időjárás esetén is. (ČTK N. Sz. Hruscsovot meghívták Svédországba Stockholm (ČTK) - A svéd nemzetgyűlésben megkezdődött a külpolitikai vita. A nemzetgyűlés felsőházában a vitát Tagc Erlander miniszterelnök, az alsóházban Oesta Unden külügyminiszter nyitotta meg, akik kormánynyilatkozatot tettek. A nyilatkozat a többi között rámutat arra, hogy a svéd kormány a svéd-szovjet kapcsolatok megszilárdítására irányuló törekvésében elhatározta, hogy N. Sz. Hruscsovot, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökét meghívja Svédországba. A nyilatkozat kiemeli, hogy előnyös lenne eszmecserét folytatni a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével a két felet érdeklő kérdésekről. N. Sz. Hruscsov svédországi látogatása hozzájárulna a Svédország és Szovjetunió között fennálló jó szomszédi kapcsolatok megszilárdításához. A német kérdésiéi és N. Sz. Hruscsov tulai beszédével kapcsolatban a svéd kormány hangsúlyozza, hogy a Németország egyesítésére irányuló tervek elfogadásához tekintetbe véve az európai biztonság érdekét, szükséges, hogy a nyugati hatalmak egyetértsenek a Kelet- és NyugatNémetország közötti közvetlen tárgyalások gondolatával. Újabb választási komédia Algériában Algír (ČTK) - Michel Debré francia miniszterelnök a francia kormány nevében Delouvrier algériai főmegbizottat utasításokkal látta el a közeledő községi választásokkal kapcsolatban, amelyeket 1500 algériai városban és faluban április 19. és 20án tartanak. E választásoknak nincs nagy jelentősége, mert ugyanolyan feltételek mellett tartják meg őket, mint az 1958-as parlamenti választásokat, amelyek szégyentefeles komédiába fulladtak. A párizsi utasítások ugyan azt állítják, hogy az algériai községi választások során valamennyi politikai irányzatú jelöltnek joga van részt venni a választási küzdelemben a szavazók bizalmának elnyeréséért, Kádár János beszéde a budapesti pártbizottsági ülésén Budapest (ČTK) — A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága március 11-én bővített ülést tartott, amelyen a párt Központi Bizottságának március 6-i határozatairól és azokról a feladatokról tárgyaltak, amelyek e határozatból a budapesti dolgozókra hárulnak. Kádár János, a MSZMP Központi Bizottságának első titkára hangsúlyozta a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusának történelmi jelentőségét, eredményeinek érvényesítését és rámutatott az erőviszony változására a nemzetközi helyzetben a Szovjetunió óriási sikereinek következtében. Az ENSZ Gyámsági Tanácsa a francia Kamerunról szóló határozatot hagyott jóvá New York (ČTK) - Az ENSZ XIII. közgyűlésének Gyámsági Tanácsa március 12-én este 56 szavazattal 9 ellenében jóváhagyta 12 állam javaslatát, amely szerint a gyámsági igazgatást Francia-Kamerun felett 1960. január l-én megszünteti, amikor is ez a terület önállóságot nyer. (A Gyámsági Tanácsban 16 küldött tartózkodott a szavazástól). A határozat szerint Francia-Kamerunban a választásokat csupán a függetlenség kihirdetése után tartják meg. Kamerunt mint új államot ezután felveszik az ENSZ-be. A szavazást megelőző tanácskozás ismét megmutatta, hogv az egységes gyarmatosítás ellenes front erősödik és hogy a gyarmatosító hatalmak szándékaikat csupán a legnagyobb erőfeszítéssel tudják keresztülvinni, mégpedig elsősorban az USA segítségével, amelynek politikája teljes ellentétben áll az afrikai nép érdekeivel. * # * New York (ČTK) - Az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának a nők jogaival foqlalkozó bizottsága, amely most New Yorkban ülésezik, csütörtökön egyhangúlag elfogadta azt a határozati javaslatot, amelyet Helena Leflerová képviselő, csehszlovák küldött terjesztett elő. A javaslat a nemzetközi együttműködés támogatására és tapasztalatcserére szólít fel azok között a nők között, akik aktívan részt vesznek a politikai és gazdasági életben. Angolellenes felkelés a Malediva-szigeteken Colombo (ČTK) - A Times of Ceylon március 13-i számában közölte, hogy az India-óceánban fekvő Malediva-szigetcsoport lakossága fellázadt az angol kormány ellen, követelve a brit védnökség megszüntetését és a független köztársaság kihirdetését. azonban az Algériai Nemzeti Felszabadító Mozgalom részvevőinek megtiltották a jelöltetést. Tekintettel arra, hogv Algéria Kommunista Pártja illegalitásban van, a kommunista párt tagjai sem léphetnek fel jelöltként. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy a községi választásokból kizárják a szabadságáért és függetlenségéért küzdő algériai nép igazi képviselőit. Zűrzavar a Francia Szocialista Pártban Párizs (ČTK) - A községi választások második köre előtt — amely március 15-én lesz — a francia szocialista pártban nagy zűrzavar uralkodik. A szocialisták a második menetben való választásokra gyakorlatilag valamennyi párttal egyesülnek. A jobboldaliakkal együtt megkísérlik, hogy csapást mérjenek a kommunistákra, azonban ott, ahol a helyi szervezetek nem hallgattak a párt központi vezetőségének utasítására, közös jelölőlistákat állítanak fel a kommunistákkal. A holland választások eredményei Hága (ČTK) - Hollandiában március 12-én megválasztották az új képviselőház 150 tagját. A végleges eredményekből kitűnik, hogy a csütörtöki választásokon több mint hatmillió választó vett részt és nem került sor a politikai erők radikális átcsoportosítására. A két volt kormánypárt — a Katolikus Néppárt és a Munkapárt — bizonyos számú szavazat elvesztése ellenére még mindig az első két helyet foglalja el. A Katolikus Néppártnak a szavazatok 31,59 százaléka (az 1956. évi választásokon 31JS9 százaléka) jutott, s az új holland képviselőházban ismét 49 mandátuma lesz. A szocialisták a szavazatok 30,37 százalékát kapták (az 1956. év 32,69 százalékával szemben) s az eddigi 50 mandátum helyett csupán 47 mandátumot nyertek. Lemondott a holland kormány Hollandia királynője március 12-én — tekintettel a március 12-i parlamenti választásokra — elfogadta a Beel-kormány lemondását. A királynő megbízta az eddigi minisztereket és államtitkárokat funkcióik további betöltésével egészen az új kormány megalakításáig. Heuss nyugatnémet elnök fegyvercsörtető beszéde Hamburg (ČTK) - Heuss nyugatnémet szövetségi elnök március 12én a hamburgi katonai akadémián terjedelmes beszédet mondott, amelyen megelégedését fejezte ki a Bundeswehr felállításának folyamata felett és kiemelte személyes „érdemeit" Nyugat-Németország újrafelfegyverzésének kérdésében. Heuss kijelentette, hogy ő volt az első „német közíró", aki szembe helyezkedett azzal az „igazságtalansággal', amelyei nézete szerint a második háború utáni években a volt hitlerista tiszteket sújtották. Utalt arra is, hogy ő volt az első képviselő, aki a bonni parlamentben az általános hadkötelezettséget követelte. Heuss elnök dicsőítette a nácista tábornoki kart, beleszámítva a háborús bűnösöket is. Nem rejtette véka alá az irántuk érzett rokonszenvét, és a nürnbergi nemzetközi bíróság ítéletét „a pusztítás ellenszenves módszerének" minősítette. Beszédének befejező részében Heuss felszólította a tiszteket, hogy a katonákat az Északatlanti Tömb szellemében neveljék. ÜJ SZÖ 5 * 1959. március í*,