Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-07 / 37. szám, szombat

II Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa (Folytatás a 2. oldalról) és csak nehezen szakíthatok magamnak időt, hogy a meghívásoknak eleget tegyek. Egyszóval nem az USÁ-ba való utazás kívánságáról, hanem valami másról, az emberi jogokról van szó. Nem értem, hogy az einök milyen okból teszi lehetetlenné számomra azt, amit más emberek igénybe vesznek, amikor felkereshetik ezt az országot. Mi szovjet emberek másképpen nézünk ezekre a kérdésekre, örülünk, ha más országok politikusai, vagy túristái eljönnek hozzánk. Az utóbbi években állandósult az amerikai parlamenti tényezők küldöttségeinek és a turistáknak Szovjetunióban, valamint a szovjet embereknek az Egyesült Államokban tett látogatásainak jó gyakorlata. Ezt helyeselnünk kell. Népünk vendégszeretően fogadja az amerikaiakat és az amerikai nép nagy barátságot tanúsít a mi embereikkel szembfen. Ez különösen szemléltetően megmutatkozott Mikojan elvtárs amerikai látogatása alkalmával. És ha az elnök úr úgy döntene, hogy országunkba látogat, mind kormányunk, mind a szovjet nép őszinte vendégszeretettel fogadná. Akit csak akar magával hozhat - mindannyian kedves vendégeink lesznek. Tekintsen az elnök úr a Szovjetunió térképére és válassza ki országunk azon helyeit, amelyeket meg szeretne látogatni. Országunk nagykiterjedésű, sok érdekes helye van, van hová el lehet látogatni és van mit megtekinteni benne. Az ilyen látogatás előnyös volna mindkét ország számára, és ezzel egyetértenének az USA és a Szovjetunió népei is. Ezt a meghívást nem azért tesszük, hogy a hasonlót várnánk. Abból iftdulunk ki, hogy a kölcsönös ülések és beszélgetések az államférfiak és a közéleti tényezők kölcsönös látogatásai megjavítják az államok közötti kapcsolatokat, létrehozzák az emberek testét és lelkét melengető légkört, a jövőtől való félelem nélküli élet lehetőségét, a háború kiküszöbölésének és a békés egymás mellett élés biztosításának lehetőségét. Ne legyen a háború a vitás kérdések megoldásának eszköze A nemzetek nem akarják a „hidegháborút". Ezért semmi sem magyarázza valamiféle „csomók" megőrzését a nemzetközi kapcsolatokban. Ezeket a csomókat szét kell vágni. Elsősorban a német békeszerződés megkötésére és a berlini kérdés megoldására gondolok. Az egyik fél számára sem jelent majd semmiféle anyagi előnyt, ha ezeket a kérdéseket a mi javaslataink alapján megoldjuk, viszont ezzel megteremtjük a „hidegháború" megszüntetésének, a lefegyverzés kérdése megoldásának feltételeit. Létrejönnek igy az államok közötti olyan kapcsolatok megteremtésének feltételei, amelyek lehetetlenné tennék, hogy a vitás kérdések megoldásának eszköze a háború legyen. Dulles államtitkár azt mondja, hogy az Amerikai Egyesült Államok a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokban nem hátrálhatnak meg, mivel ez nem járulna hozzá a „hidegháború" likvidálásához, hanem ahhoz, hogy ezáltal a Szovjetunió ezt a háborút megnyerné. Mi erre Dulles úrnak azt válaszolhatjuk: „Nem kívánjuk, hogy valaki valamiben meghátráljon előttünk, mi kölcsönös megértést akarunk, hogy az engedmények összhangban álljanak a józan emberi ésszel. A Szovjetunió nem akar sem a fnaga, sem az USA számára győzelmet a „hidegháborúban". Mivel ezt nem is lehet megnyerni. A hidegháború mindenki számára veszélyes. Ha pedig feltételeznénk, hogy a Szovjetunió a „hidegháborúban" bizonyos előnyökre tett szert, az USA pedig vészit benne, ezzel sem fejeződnék be a „hidegháború", mivel az USA lemaradását behozni akarva ezen politika,további fenntartására törekednék. Ha valamilyen győzeletnré fogunk áhítozni, akkor sohasem fejeződik be a „hidegháború",, vagy ami még rosszabb, háborús konfliktusba torkol. A kormányoknak a „hidegháború" megszüntetésére Irányuló akaratot kell mutatniok és elsősorban azzal kapcsolatban kell megértést tanúsítaniok, hogy egy bolygón élünk, amelynek nagysága a jelenlegi műszaki fellendülés következtében eléggé korlátolt. Ezért elővigyázatosaknak kell lennünk és erőnk teljéből a békés egymás mellett élésre kell törekednünk. Csak egyet akarunk, hogy minél gyorsabban befejeződjék a „hidegháború". Befejezése érdekében még arra is hajlandók vagyunk, hogy ebben a nemzetek számára teljesen szükségtelen háborúban a „győzelmet" az ön javáia írjuk Dulles úr, ha ennyire kívánja. Tartsák magukat urak ezen háború „győzteseinek", csak minél hamarabb fejezzék be. Utunkból el kell távolitanunk mindazt, ami akadályozza a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését. Ha a katona lábát szorítja a szűk cipő, úgy hogy nem tarthatja be a katonás lépést, bakancsot kell váltania. Éppen így kell eljárni a politikában is, ki kell irtani mindent, ami megfertőzi a nemzetközi légkört, ami akadályozza a békés egymás mellett élést. Ilyen akadályt jelent ma Nyugat-Németország újrafelfegyverzése. A Szovjetunió javaslata a német békeszerződés megkötésével kapcsolatban Dullesnak ürügyül szolgált arra, hogy kijelentse, a Szovjetunió győzelemre törekszik a „hidegháborúban". De ha megkötjük a békét, ki nyer és ki veszít ezen? Nyernek rajta mindazok, akiknek érdeke a béke megkötése és vesztenek azok, akik nem kívánják a békét. Ez annyit jelent, hogy a békeszerződés nem „hidegháborús" manőver, hanem a népek közös ügye. Nem sértődnénk meg, ha az Egyesült Államok megelőznének minket a békeszerződés tervezetének előkészítésében. A Szovjetunió a német békeszerződéssel kapcsolatos kezdeményezést mutatott fel. Ha az Egyesült Államoknak megjegyzései vagy valamilyen különleges kívánságai vannak ezzel a tervezettel kapcsolatban, amelyeket bele szeretnének iktatni a békeszerződésbe, senki sem akadályozza őket érveik kifejtésében. Éppen ezért javasoljuk a békekonferencia összehívását. Ezért kérjük az USA és más nyugati hatalmak államférfiait, hogy helyesen értékeljék a béke megszilárdítását szolgáló szovjet javaslatokat. • Vessünk egy pillantást Nyugat-Berlin kérdésére. Dulles ezt mondja: Nyugat-Berlint nem engedhetjük át. Mi kérdjük: kinek? Vajon a szovjet javaslatok beszélnek Nyugat-Berlin valamiféle kiadásáról? Ha Nyugat-Berlin nem lenne a Német Demokratikus Köztársaság központjában a nyugtalanság és a konfliktusok tűzfészke, nem volna berlini kérdés sem. Ma azonban Nyugat-Berlin helyzete olyan, hogy mindenféle kellemetlenségekre sor kerülhet. Nyugat-Berlint lőporos hordóhoz, avagy időzített bombához lehet hasonlítani, amelynek mechanizmusa bármikor robbanást idézhet elő. Milyen célt szolgál az ilyen helyzet megőrzése? Nem volna helyesebb eloltani a gyújtózsinort és eltávolítani az időzített bombát? Nehezen találhatunk más megoldást, amely összhangban állna mindkét német állam érdekével és ugyanakkor nem sértene és nem károsítana meg más érdekelt államokat. Ilyen megoldást jelent ma Nyugat-Berlin szabad várossá való nyilvánítása. Ez a megoldás nem érintené a város beidegzett életmódját és megfelelő kezességvállalás esetén ez lehetetlenné teszi a belügyeibe való beavatkozást. Ezért az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal együtt hajlandók vagyunk kidolgozni azt a statutumot. amely biztosítaná Nyugat-Berlin normális fejlődését., ezen város kapcsolatát mindazon országokkal, amelyekkel ki akarja terjeszteni kapcsolatait és azt. hogy ezek az országok érintkezhessenek a szabad várossal. Egyetértünk azzal is, hogy a szabad város statútumának betartása fölötti ellenőrzésben részt vegyen az Egyesült Nemzetek Szervezete, és hajlandók vagyunk megtárgyalni ennek formáját. Természetesen ezeket a tervezeteket a Német Demokratikus Köztársaság részvételével kell kidolgozni és megoldani, mivel Berlin az ő területén fekszik. Véleményünk szerint Nyugat-Berlin szabad demilitarizált várossá váló változtatása megteremti más vitás kérdé sek megoldásának feltételeit, hozzájárul Európa és így az egész világ biztonságának megszilárdításához. Talán önmagamat ismétlem, de ez olyan kérdés, amelyhez vissza kell térnünk, míg el nem érjük, hogy az érdekelt felek tudatosítják a helyzet komolyságát, felmérik, mire vezethet az adott helyzet megőrzése és helyesen fogják értelmezni ezt a kérdést. A Szovjetunió továbbra is törekedni fog ezen célkitűzés elérésére Engedjék meg elvtársak, hogy kongresszusunk szószékéről felhívjam a német népet azon javaslatok támogatására, amelyeknek célja megszilárdítani az európai békét és a nemzetek biztonságát. A német imperializmus az elmúlt fél évszázad során kétszer taszította a német népet a véres világháború forgatagába. Ezekbe a háborúkba bevonták számos más ország népeit is. A legnagyobb áldozatokat azonban a mi országunk népeinek és a német népnek kellett hoznia. Mennyi vér és könny ömlött, milyen óriási veszteségeket szenvedtek országaink! Hitler előkészítette és kirobbantotta a második világháborút, nacionalista-soviniszta propaganda segítségével verte a németek fejébe, hogy Németország mindenekfölött áll, hogy a német űri faj, hogy Németországnak ki kell terjesztenie „életterét", sem többel, sem kevesebbel ... mint az Uraiig. Általánosan ismert tény, hogyan végződött Hitler háborús kalandja. A németek nagy szenvedésbe taszították az európai nemzeteket, de ők maguk teljes vereséget szenvedtek. És most sajnos a nyugatnémetországi legagresszívabb politikusok Hitler útján akarnak haladni. Nem okultak a történelemből és a német népet harmadszor is rabló háborúba szeretnék kényszeríteni. Az imperialista vezéreket elvakítja a szocialista országok népe iránti gyűlölet. Ezek az országok sikeresen fejlesztik gazdaságukat, kultúrájukat és emelik az életszinvonalat. Az imperialisták elsősorban a németekre támaszkodva meg akarják állítani és visszafelé akarják forgatni a történelem kerekét. Ezek a kísérletek azonban őrültséget jelentenek az atom- és hidrogénfegyverek, a rakétatechnika korszakában, amely nemcsak sok millió ember, hanem egész nemzetek és államok pusztulását vonná maga után. Ugyanakkor Nyugat-Németország szocialista államok elleni agresszióban való részvétele törvényszerűen olyan helyzetet hozna létre, amelyben az első csapás és a felhalmozott hidrogénfegyverek jelentős részének robbanása elsősorban Németországot sújtaná. Reméljük, hogy a német munkások, parasztok és értelmiségiek, a nyugatnémet pártok vezérei és a Német Szövetségi Köztársaság államférfiai megértik, milyen felelősség hárul rájuk azért, hogy Nyugat-Németország milyen Irányban fog fejlődni, vajon a nemzetek közötti háborús konfliktusok tűzfészkeinek fenntartása, avagy ezen tűzfészkek likvidálása irányában; ez utóbbi szabaddá tenné az államok közötti baráti kapcsolatok megteremtésének útját tekintet nélkül társadalmi rendszerükre. A dolgos és tehetséges német nép sok nagy filozófust, jelentős tüdőst, költőt, zeneszerzőt adott a világnak, nagy ipart épített fel és ma gas életszínvonalat hoz létre. Ezt idegen területek bekebelézése nélkül érte el, pedig Hitler és Göbbels ösztönözte a német népet az ilyen hódításra. Vajon nem tanúskodik-e ez arról, hogy a német népnek jövőjét békés munkával, nem pedig a háborúval kell megalapoznia? A német nép még jobban érvényesítheti képességeit, ha kiküszöböli az eddigi feszültséget, ha az NSZK kormánya támogatni fogja a Szov jetunióval, a Kínai Népköztársasággal, a többi szocialista állammal és a világ valamennyi országával a gazdasági kapcsolatok fellendítését. A német nép Így magasabb szintre emelheti gazdaságát, emelheti életszínvonalát és gyarapíthatja anyagi, valamint szellemi gazdagságát. Nyugat-Németország kancellárja, Adenauer úr sajnos más felé tekintget, a „hidegháború" folytatására és az erőpolitikára támaszkodik. Kancellár úr ön halászbottal ül a folyó partján és olyan halra vár, amely ebben a folyóban nincs. Nem volna ideje, hogy lemondjon hiábavaló reményéről? Adenauer úr azt hangoztatja, hogy a Német Szövetségi Köztársaság nem hajlandó együttműködni a Szovjetunióval, ha országunk ezt az együttműködést nem fizeti meg. Kancellár úr ne foglalkozzék a politikával kalmár-módra! Nincs mit megfizetnünk, nem tartozunk önöknek semmivel. Szeretnénk ha megértené, az NSZK számára nem létezik más értelmes politika, mint a keleti és nyugati szomszédaival folytatott békés együttműködés. Erise meg, hogy sem önmagukban, sem szövetségeseik segítségével nem tudják likvidálni a szocialista rendszert Kelet-Németországban. A kelet-németországi németek nem akarnak visszatérni a régi élethez. Megértjük érdekeiket, támogattuk és támogatni fogjuk a Német Demokratikus Köztársaságot. Ésszerű feltételezni azt, hogy a kelet-németországi németek elvben helyesnek tartanák a nyugat-németországi rendszer likvidálását. A kérdés ilyen felvetése azonban nem volna reális, mivel a nemzetek önmaguk hajtják végre a társadalmi változásokat, és itt nem lehet szó semmiféle vásárlásról vagy eladásról. Reális politikát kell folytatnunk, amely összhangban áll az adott történelmi helyzettel. Ha ezt nem értik meg, ha továbbra is megmaradnak az eddigi útpn, ha nem fognak törekedni az élet leheletének és érverésének megértésére, ettől embermilliók szenvedhetnek. Hajlandók vagyunk meghallgatni javaslataikat, ha ésszerűek lesznek, hajlandók vagyunk egy asztalhoz ülni, megtárgyalni az önök és a saját javaslatainkat, hogy a megegyezés kölcsönösen elfogadható alapját megleljük és aláírhassuk ezt az egyezményt. Ha azonban önök a Német Demokratikus Köztársaság likvidálására és elnyelésére, az NDK dolgozói társadalmi vívmányainak megszüntetésére számítanak, akkor ilyen feltételekről mi nem tárgyalhatunk. Ha ezt megtennénk. ránk nem tartozó funkciót vállalnánk, mivel ezzel idegen belügyekbe avatkoznánk bele. Minden nemzetnek magának kell eldönténie, milyen szociális rendszer felel meg neki. Mikor dönt erről, ez az ő dolga. Nincsen kifogásunk az ún. szabad választások ellen sem, amelyekről annyit beszélnek a Nyugaton, ha az ilyen választások megrendezésében megegyeznek a két német államban lakó németek -, de egy harmadik fél beavatkozása nélkül. Bizonyosra vehető, hogy egy idő múltán a németek óhajtani fogják a szabad választások megtartását, hogy felszámolják a tőkés rendszert Nyugat-Németországban. Adenauer kancellár ezt a gondolatot nyilvánvalóan felötleni sem engedi, de azért teljesen lehetséges. Ez a németek saját ügye. Egyébként a szabad választásokkal ka'pcsolatban még annyit: A nyugati hatalmak uralkodó körei e választásokat saját felfogásuk szerint értelmezik. Ismeretes, hogy 1954-ben a genfi konferencián megegyezés jött létre szabad választások megtartásáról Dél- és Észak-Vietnamban az ország békés egyesítése érdekében. E választásokat meghiúsította a dél-vietnami bábkormány, az Amerikai Egyesült Államok támogatásával! Elvtársak! Most szeretnék azzal a kérdéssel foglalkozni, amelyet az egyik legfontosabb nemzetközi kérdésnek tartunk. Az atom- és hidrogénfegyverkísérletek beszüntetésének kérdésére gondolok. Tavaly nyáron Genfben szakértői értekezlet folyt le arról, hogyan állapíthatók meg az atomrobbantások, hogyan lehet gondoskodni az atomfegyver-kísérletek beszüntetéséről kötött esetleges egyezmény szigorú betartásáról az egyezmény összes résztvevői által. E konferencia eredményei teljesen megerősítették a Szovjetuniónak azt a nézetét, hogy teljesen lehetséges megállapítani minden atomkisérletet, végezzék azt bárhol. A leghivatottabb szakemberek, közöttük szovjet, amerikai és brit szakértők konkrét javaslatokat dolgoztak ki az atom- és hidrogénbomba robbanások megállapítására szolgáló ellenőrzési rendszerre vonatkozólag. A szakértők sikeres munkája örömmel töltött el bennünket. A szovjet kormány teljesen egyetértett a következtetésekkel és javaslatokkal, amelyeket a genfi értekezlet egyhangúlag hozott. Az volt a benyomásunk, hogy fájdalommentesen és további huza-vona nélkül egyezményt köthetünk az USA-val és NagyBritanniával az atomfegyverkísérletek örök időkre való beszüntetéséről. A fejlődés, sajnos, más volt. Genfben mái három hónapja üléseznek a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia kormánytényezői, akik azért ültek össze, hogy szerződést dolgozzanak ki és kössenek a kísérletek beszüntetéséről. Ez az értekezlet azonban nem halad előre. Amint e tárgyalások eddigi lefolyása tanúsítja, partnereink nyilvánvalóan azt a célt tűzték maguk eló, hogy megakadályozzák bármiféle egyezmény megkötését. Milyen alapon jutok erre a következtetésre? Ehhez sok indokom van. Elsősorban az Egyesült Államok, NagyBritannia teljes támogatásával megkísérelte a gyakorlatban semmivé, tenni azokat a pozitív eredményeket, amelyeket a szakértői értekezlet ért el. Az amerikai kormány, amely a szakértők következtetéseit eleinte jóváhagyta, egyszeriben kijelentette, hogy valamilyen „új adatok" merültek fel, amelyek alapján állítólag a földalatti nukleáris robbantások megállapítása nehezebb, mint ahogy előzőleg gondolták. A valóságban ennek épp az ellenkezője igaz: a nukleáris robbantásokat egyre könynyebben lehet mfegállapítani, mert megállapításuk technikája szüntelenül tökéletesedik. Ezért arra a meggyőződésre jutunk, hogy a szakértők javaslatának revíziójával ez az egész história arra volt szükséges, hogy megakadályozzák az atom- és hidrogénfegyver kísérletek beszüntetéséről szóló egyezmény megkötését. Szükségszerűen azt kell következtetnünk, hogy ugyanezt a célt követik azok a követelések is, amelyekkel az USA és Nagy-Britannia lépett fel, amikor a kísérletek beszüntetéséről szóló szerződés betartása feletti ellenőrzés rendszerének megteremtéséről volt szó. ítéljék meg maguk, mire törekszenek. Azt akarják, hogy a robbantások megállapítására létesítendő állomásokon kizárólag külföldi személyzet dolgozzék, hogy a külföldi felügyelők zavartalanul kutathassanak a szerződés tagállamainak egész területén. Ezenkívül olyan helyzetet akarnak teremteni, hogy az az ellenőrző bizottság, amely alá fognak tartozni ezek az állomások és a felügyelők, a nyugati országok képviselőinek gépies szavazattöbbségével keresztül vihessen olyan határozatokat, amelyek sértik a Szovjetunió biztonságának érdekeit. Felmerül azonban a kérdés, miben különbözik mindez pl. Eisenhowernek, az USA elnökének attól a javaslatától, hogy tegyék lehetővé az amerikaiak számára a szabad repülést és fényképezést a Szovjetunió egész területe felett? Vagy miben különbözik az ún. „Baruch"-tervtöl, amely alapján de facto bevezetnék a hasadó atomanyag gyártásának az amerikai monopóliumok általi ellenőrzését valamennyi országban, tehát a Szovjetunióban is. Mint ismeretes, e javaslatokat elutasítottuk. Épp úgy elutasítjuk a hasonló javaslatokat ma is, mert nem engedhetünk meg merényletekét a szovjet ország biztonsága, szuverenitása ellen. Ebbe soha sem egyezünk bele. Beleegyezni olyan igényekbe, amelyeket most Genfben az USA és Nagy-Britannia küldöttségei támasztanak, annyit jelentene, mint egyetérteni azzal, hogy területünkön a nyugati hatalmak tényleges kémhálózata alakuljon ki. Azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy amikor az USA és Nagy-Britannia beterjesztik javaslataikat, ezáltal hasonló ellenőrző rendszer létesítését engedélyezik saját területükön is. Ez igaz lehet, de nekünk nincs szükségünk területeik kémfelderítésére, mert nem követünk háborús célokat. Nincsenek háborús támaszpontjaink az USA körül — sem Mexikóban, sem Kanadában, sem az Egyesült Államokkal szomszédos más országokban. A Szovjetuniónak más államok területén egyáltalán nincsenek semmilyen katonai támaszpontjai, mert úgy véljük, hogy az ilyen támaszpontok építése, főképp ha nagy távol- • ságra vannak a saját területtől, nem jelent mást, mint háború előkészítését, agresszióra való készülődést. Most, amikor a nyugati hatalmak már körülvettek bennünket háborús támaszpontjaikkal, arra törekszenek, hogy támaszpontokat létesítsenek katonai kémtevékenységi célokra a mi területünkön is és jogot nyerjenek a szovjet terület átrepülésére, hogy így e kémszolgálat segítségével még jobban megválaszthassák a pillanatot arra, amikor működésbe hozzák katonai támaszpontjaikat országunk ellen. Sőt azt akarják, hogy e szándékaik megvalósításában mi magunk segítsük őket. Nem erős ez egy kissé? Vajon a vezető államférfi, aki szívén hordozza országa érdekeit, népének biztonságát, aki józan eszénél van, egyet érthet-e az ilyen követelésekkel ? Ez gaztett volna saját hazája ellen! Ezeket a követeléseket, amelyeket a nyugati hatalmak velünk szemben támasztanak, a Szovjetunióra becstelen célzattal gyakorolt nyomásnak tartjuk. Ha a nyugati hatalmak azt mondják, nincsenek becstelen szándékaik, azt tanácsolnám nekik: Hagyják abba követeléseiket, ne tegyenek olyasmit, ami jogosan felkelti gyanakvásunkat. Mi annak hívei vagyunk, hogy megfelelően ellenőrizzük a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetését. A Szovjetunió a jelenlegi genfi értekezleten maga terjesztett elő javaslatokat az ilyen ellenőrzésre. Nem engedjük azonban, hogy a nyugati hatalmak az eüen(Folytatás a 4. oldalon) ÜJ SZŐ 3 1959. február 7,