Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-15 / 45. szám, vasárnap

Ba DASAVA U ÖL Lo* ' VILNIUS?. „„ i ooooooo^ MINSZK o VŰ ^

Wmoszk VA kisiet O r^

J

AI

SZ

h .KIJEV L o" 1 o rai 0° LIPECK p SZARATOV A „O — - ' V////, •_~'Roszrov ••• CSEREPOVEC Smi VOLOGDA k ~ '/ SZTALINGF \D M ' ''/////SrvC^* A hétéves terv legjelentősebb építkezései 1<7 cm0 SZVERDLOVSZK NOVOSZIBIRSZK KRASZNOJARSZK B

RATSZK BUCHTARMA . , /í^ - »*\V • ™ <• . ^.V • IRKOTSZK 4M ; ••••••••••• • • VLAD1VOSZTOK •f!5 J • t* /íy ALMA ATA*** acélipar ^gázipar ^T^körn^, >" i" g « f SÄ ÜH ťptManyaatm ^ « ™ ___ ^^^ cfllamosltott vasutak •••• ••• i acélipar Sázipar új széflterOet 1 fejlődésben (evo naftanyeröhelyek Mm in épftflanyagcfc ftterfimO kémiai fpa» B faípa? víziertortl • Oj érclelőhelyé; íöltarca 0 éíeöníszeripar aj rtztotas JP sáivezetéii fenti térkép a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusa által jóváhagyott hétéves népgazdaságf^jlesztési terv legfontosabb építkezéseit szemlélteti. Futó pillantás a térképre, a jelek, szimbólumok rövid tanulmányozása is meggyőzhet mindenkit arról, aki eddig talán nem foglalkozott volna részletesebben a hétéves terv szám- és adatrengetegéve!, hogy valami igazán nagyszerű, rendkívüli, az emberiség életében ritkán előforduló építés körvonalai rajzolódnak ki előttünk. Hiszen a térképvázlaton feltüntetett €s az egyes apró rajzokkal érzékeltetett üzemek mind megannyi gigantikus gazdasági mű, amely óriási mennyiségű kibányászott szenet, ércet, előállított elektromos áramot, termelt cukrot vagy gyártott szövetet jelent. Szocialista ipartelepítés A Szovjetunió új hétéves tervének milyen fő jellemzője tűnik mindjárt első pillantásra a térkép alapján a szemünkbe ? Mindenekelőtt a gazdaságépítés földrajzi elosztása, térbeli elhelyezodése. A szovjet népgazdaság fejlesztésének térbeli irányát, földrajzi elosztását azzal jellemezhetjük, hogy az objektív gazdasági törvényeknek megfelelően az egyes népgazdasági ágazatokat elsősorban ott fejlesztik, a nagy termelő üzemeket mindenekelőtt oda telepítik, ahol- arra a legkedvezőbb természetadta feltételek vannak, ahol a termelés és a termékeknek a fogyasztási helyekre való szállítása a korszerű technika alkalmazásával a leggazdaságosabb — egyszóval, ahol a termelő üzem telepítése a leghatékonyabb. Miért hangsúlyozzuk ezt a gondolatot? Ázért, mert a múltban, a cári időkben, de ma is a kapitalista országokban, nem érvényesül ez az egészen természetesnek Játszó gazdasági elv; A termelési egységek elhelyezését a kapitalista világban — a múltban és a jelenben egyaránt — elsősorban a maximális profit, másodsorban politikai meggondolások határozzák meg. A profit hajhászása arra készteti a tőkés vállalkozót, hogy pénzét a legnagyobb hasznú ágazatba s ott fektesse be, ahol az egyéni érdeke szempontjából legelőnyösebbnek látszik. Ugyanakkor a kapitalizmusban a vállalkozó tekintetbe veszi osztálya politikai érdekeit is, amennyiben vigyáz arra, hogy idegen területeken ipar, mindenekelőtt termelőeszközöket gyártó nehézipar ÜJ SZÓ 4 * 1959. február 14, ne fejlődhessék ki, bármennyire is meglegyenek arra a kedvező gazdasági adottságok. Mindettől mentes a gazdaság fejlesztése, az ipar építése a szocialista országokban, különösképpen azonban az élenjáró Szovjetunióban. Ahol minden megvan Ismeretes az a geológiai törvény, hogy a Földnek megfelelő, elegendő nagy részén, mondjuk Európa nagyságú területén gyakorlatilag — ha nem is egyenletes elosztásban — de minden fontos érc, ásvány, természeti kincs előfordul. Persze, a természeti kincsek geológiai megállapítása, még inkább azonban gazdasági feltárása nem mindig egyszerű dolog. Ha érvényes ez a meggondolás már Európa nagyságú, tehát körülbelül 10 millió négyzetkilométernyi területre, még inkább érvényes a Szovjetunióra vonatkozólag, melynek területe összesen 22 millió négyzetkilométer, tehát több mint kétszerese egész Európának. Ebből következik, hogy tisztán a rendszeres geológiai kutatástól függ, hogy a Szovjetunió területén mennyi idő alatt, hol, milyen minőségben és menynyiségben találják meg a modern gazdasági élet fejlesztéséhez szükséges valamennyi nyersanyagot. Hát a Szovjetunió, s vele együtt a hozzá hasonló nagyságrendű népi Kína, de a lényegesen kisebb európai népi demokratikus országok is a szocializmus építésének éveiben, különösképpen azonban a legutóbbi időben óriási figyelmet fordítottak a természeti kincsek rendszeres feltárására, a föld méhében levő nyersanyagok kiaknázására. Szén, kőolaj, gyémánt Ennek a Szovjetunióban immár évtizedek óta tartó rendszeres, de még korántsem befejezett geológiai kutatásnak az eredményei csapódnak le immár teljes nagyságukban a hétéves terv térbeli elosztásában. Az utóbbi években egyre sűrűbben érkeznek hírek hatalmas, a mi csehszlovákiai viszonyaink közepette szinte elképzelhetetlen kiterjedésű szén, kőolaj, földgáz, vasérc, könnyűfém-érc, gyémánt stb. lelőhelyek felfedezéséről. A legutóbbi ilyen hírek a Volga-folyó és az Urai-hegység közötti kőolajtelepek óriási kiterjedéséről szólnak, mások arról számolnak be, hogy szovjet Közép-Ázsiában, de Szibériában is, a legértékesebb szénfajtának, az antracitnak több milliárd tonnát kitevő, több tucat méter vastagságú, aránylag kis mélységben levő, tehát könnyen és olcsón bányászható rétegeit fedezték fel, nem beszélve a Lénafolyó melléki, a Föld úgynevezett hideg pólusának környékén feltárt gyémántmezőkről, amelyek gazdagabbaknak ígérkeznek, mint a híres dél-afrikai gyémánt-lelőhelyek. Ezeknek a természetbeni adottságoknak a gazdasági érvényesülése nyilvánul meg azután abban a tényben, hogy a hétéves terv valamennyi beruházásának 40 százaléka, vagyis a kétbillió rubelt kitevő összegből 800 milliárd rubel a Szovjetunió keleti területein kerül befektetésre, azokon a területeken — Közép-Ázsiában és végig az egész mérhetetlen Szibérián — ahol — a múltban a cári rendszer a világon semmi beruházást, az egyetlen szibériai vasút megépítésén kívül, nem eszközölt. És az emberek? Ez az óriási méretű keleti irányú gazdaság-fejlesztés — a keleti területek kiépítése egyaránt vonatkozik az iparra, a mezőgazdaságra és a közlekedésre — természetesen megfelelő számú dolgozót is igényel. Mint tudjuk, a múltban Szibéria lakossága, de a nagy közép-ázsiai pusztaságoké is igen ritka volt. Igaz, ez a helyzet már a második világháború folyamán erősen megváltozott, amikor a német megszállók elől a Szovjetunió nyugati részeiből számos üzemet s velük együtt sok millió embert is áttelepítettek az Ural mögötti biztonságos területekre. Az akkor kényszerhelyzetben odakerült lakosság közül sokan a háború után is Szibériában és szovjet Közép-Ázsiában maradtak és számos teljesen új, azelőtt a térképen meg sem található várost építettek. A második nagy hullám Szibéria rendszeres benépesítésére akkor indult meg, amikor Hruscsov elvtárs kezdeményezésére 1955-ben megkezdték a sok millió hektárnyi szűzföld feltörését, mezőgazdasági művelésbe vételét. Emlékezhetünk rá, sok százezer fiatal ember — fiú, leány egyaránt — indult el ezekben az években a Szovjetunió sűrűn lakta európai részeiből az Urálon túli új mezőgazdasági Kánaán felé. .., és az „áldozatok"? No, mindezt ma már nem vonja kétségbe egyetlen normális ember sem ezen a világon. A New York Herald Tribúne egyik legutóbbi cikkét „Szibéria — az új Amerika" címmel látta el. Persze, Szibéria nem Amerika és nem is lesz az soha kapitalista értelemben. Szibéria, a Szovjetunió középázsiai köztársaságai, a szocializmust s a közel jövőben már a kommunizmust építő Szovjetunió szerves, gazdaságilag a szovjet ország többi részével egyenrangú, gazdasági adottságai alapján fejlődő része. Az ellenséges propaganda ebben az esetben is „legújabb", de már szintén elcsépelt „érvéhez" folyamodik, mondván: „Igen, igen, mindaz szép és jó, amit a Szovjetunióban építenek, de mibe kerül, milyen óriási áldozatok és lemondás árán valósítja meg mindezt a szovjet nép." Igaz az, hogy ezelőtt negyven eszteridővel, a polgárháború és az intervenciók korában, amikor a szovjet ország lakossága csak egy negyeddel volt kevesebb mint ma, gazdasági termelése viszont a mainak negyvened részét sem érte el, tényleg áldozatokba került az akkori elenyészően csekély nemzeti jövedelem jelentős részét a jövőt biztosító beruházásokra fordítani. Egészen más a helyzet ma, amikor a Szovjetunió nemzeti jövedelme abszolút számban, s egy főre eső összegében is óriási mértékben megnövekedett. A fantasztikus összegű, kétbillió rubelnyi beruházás mellett a hétéves terv folyamán jut a dolgozók életszínvonalának egyidejű emelésére is. Soroljunk fel ebből néhányat: Mindenekelőtt a hétéves terv folyamán a nemzeti jövedelem a jelenleginek kétharmadával emelkedik, a fogyasztási alapok több mint 60 százalékkal lesznek nagyobbak. A Szovjetunióban az 1959—1965 évek között 15 millió lakásegységet építenek. A hétéves terv folyamán a munkaidőt heti 30—35 órára szállítják le két teljes szabad nap mellett. Bizonyára ez lesz a legrövidebb heti munkaidő az egész világon. A közeljövőben sor kerül az alacsony és közepes bérkategóriájú dolgozók, valamint az alacsony nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok pénzbevételeinek emelésér®. Végül — bár ez távolról sem az utolsó — a hétéves terv végén a Szovjetunió termel egy főre számítva legtöbb mezőgazdasági terméket s megelőzi e tekintetben az Egyesült Államokat is. Ha mindezt a reakciós nyugati lapok bölcs szerkesztői „áldozatnak", „nagy árnak" tekintik, akkor természetesen igazuk van. Nem hisszük azonban, hogy manapság normális ember ezt a maszlagot még beszedné bárhol is a világon, _ Sz. Ĺ._ *