Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)
1959-01-11 / 10. szám, vasárnap
Két hónapon beiül hívjanak össze a német megkötésére Varsóban vagy Prágában békekonferenciát rA szovjet kormány jegyzéke a nyugati nagyhatalmakhoz Moszkva (XASZSZ) - A szovjet kormány január 10-én az USA, NagyBritannia és Franciaország moszkvai nagykövetei útján ezen államok kormányaihoz és további államokhoz, amelyeknek fegyveres erői részt vettek a Németország elleni háborúban, valamint az NDK és az NSZK kormányaihoz eljuttatta a Németországgal kötendő békeszerződés tervezetét. Az Albán Népköztársaság ünnepe Albánia népe ma ünnepli a köztársaság kikiáltásának évfordulóját » z albán nép az idegen elnyomás és műszaki segítsége. Az első ötéves zalékkal több gyapotszövetet kapott, Aa és a hazai kizsákmányoló el- terv negyedik évében 1938-hoz viszo- mint 1950-ben. Azelőtt ismeretlen nyomó rendszer ellen vívott harcát nyitva az ország bányaipari termelése iparágak épültek ki a Szovjetunió és 1945. január 11-én győzelem koronáz- 5,6-szerte, villanyáramfejlesztése 19- a népi demokráciák önzetlen segítséta. Megalakult az Albán Népköztár- szerte stb. növekedett. A lakosság 60 gével. saság, a Szovjetunió vezette szociális- százalékkal több cukrot, 37,6 száza- Az ország mezőgazdasága is nagy Á szovjet kormány jegyzékében azt javasolja, hogy két hónapon belül Varsóba vagy Prágába hívjanak egybe békekonferenciát, amely megtárgyalná a Németországgal kötendő békeszerződés javaslatát és kidolgozná, valamint aláírná a szerződés szövegét a létrejött megegyezés alapján. A békeszerződés megkötése Németországgal nagy pozitív szerepet játszana nemcsak az európai béke biztosításában, hanem a német nép nagy feladatának — Németország egyesítésének megoldásában is. A szovjet kormánynak az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányaihoz intézett jegyzéke választ ad ezen kormányoknak a berlini kérdéssel kapcsolatos jegyzékeire s újból kifejezi azt a törekvést, hogy a berlini kérdést az érdekelt államok közötti tárgyalások alapján rendezzék. A Szovjetunió átadta az NDK kormányának a Németországgal kötendő békeszerződésre és a békekonferencia egybehívására vonatkozó javaslatát Berlin (ČTK) — Walter Ulbŕieht, az NDK Minisztertanácsa elnökének első helyettese szombaton, január 10-én fogadta N. G. Pervuhint, a Szovjetunió rendkívüli meghatalmazott nagykövetét, aki átadta a szovjet kormány jegyzékét, amely a Németországgal kötendő békeszerződés és a békekonferencia két hónapon belül való összehívására tett javaslatát tartalmazza. Pervuhin nagykövet egyúttal átadta W. Ulbrichtnak a Németországgal kötendő békeszerződés tervezetét, amelyet a szovjet kormány terjeszt elő. Walter Ülbricht az NDK kormányának és Németország valamennyi békeszerető emberének nevében Üdvözölte a szovjet kormány a lépését, amely rendkívül fontos az európai béke biztosítása szempontjából, és a német nép nevében nagy háláját fejezte ki szuverenitásának tiszteletben tartásáért, amit a békeszerződés tervezete bizonyít. A Németországgal kötendő békeszerződés tervezete megfelel a béke érdekeinek s a német nép javát szolgálja. A békeszerződés megkötése következtében olyan feltételek alakulnának ki, amelyek lehetővé tennék Németországnak mint békés, demokratikus és szuverén államnak megújhodását. A békeszerződés tervezete elősegíti a német nép azon nemzeti kérdésének megoldását, amely a német militarizmus és revansizmus leküzdésében és Németország államszövetség útján való egyesítésében rejlik. A Német Demokratikus Köztársaság nevében W. Ülbricht elvi egyetértését nyilvánította a békeszerződés ezen javaslatával. A Németországgal kötendő békeszerződéshez és a szovjet kormány javaslatához elfoglalt álláspont a német nemzet és más európai nemzetek próbaköve lesz, amely megmutatja, ki hajlandó a német kérdés békés megoldásának és az európai béke biztosításának útján haladni, és ki az, aki más célokat követ. A békeszerződés szovjet tervezete egyúttal világosan meghatározza a békeszerető német állam jellegét. Most jobban, mint bármikor azelőtt a két német államtól függ, hogy lépéseket tegyenek a kölcsönös közeledésre és megertésre a német nép fő nemzeti kérdései terén. Grotewohl az iraki miniszterelnökkel tárgyalt Bagdad (ČTK) - Ottó Grotewohl, az NDK miniszterelnöke január 9-én Bagdadban másod ízben találkozott Kászim iraki miniszterelnökkel. Tárgyalásuk baráti légkörben folyt le. Az iraki sajtó nagy figyelmet szentelt Grotewohl iraki látogatásának. Az A1 Ahalik című lap terjedelmes cikkben hasonlítja össze Irak és az NDK baráti kapcsolatait a Nyugat-Németországgal fenntartott kapcsolatokkal és rámutat, hogy Bonn a legutóbbi öt hónap folyamán 12 millió dinár értékű árut szállított Irakba, viszont csak negyed millió értékű árut vásárolt. A lap hangsúlyozza, hogy nem tűrhető tovább ez az aránytalanság. Az iraki lapok nagy megelégedésüket fejezik ki Grotewohl és az iraki kormány tagjai tárgyalásának baráti kimenetelével kapcsolatban és. meggyőződésüket fejezik ki, hogy az NDK képviselőinek személyes látogatása elősegíti a két ország baráti kapcsolatainak továbbfejlődését. Az iraki rádió- és televízió is nagy figyelmet szentelt Grotewohl látogaAz albán párt- és kormányküldöttség Lipcsében Berlin (ČTK) — Az Albán Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége Enver Hodzsának, az Albán Munkapárt KB első titkárának vezetésével pénteken megkezdte utazását a NDK-ban és ellátogatott az árumintavásárok városába, Lipcsébe, ahol megtekintette a fémforgácsoló, automatagyártő nemzeti vállalatot és a város kulturális nevezetességeit. X HÁROM NAGYHATALOM képviselőinek a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyaló január 9-i genfi értekezletén folytatták a már decemberben előterjesztett okmányok megtárgyalását. A következő ülést január 12-re hívták össze. (ČTK) DAG HAMMARSKJÖLD, az ENSZ főtitkára a középkeleti országokban végzett útjáról január 9-én visszatért" New-Yorkba. (ČTK) tásának. Az iraki rádióállomások hét nyelven sugároztak híreket a világba az NDK küldöttsége és az iraki kormány tagjai tárgyalásának lefolyásáról. ta országok családjának hű tagja Évszázados nemzeti szabadságharc után virradt fel az albán nép hajnala. Fél évezredig nyögte a török igát, mely ellen váltakozó sikerrel többször felkelt, és vezére Szkanderbég (Kasztrioti György) a nagy Hunyadival szövetkezve aratta egyik legfényesebb győzelmét a szultán hadserege fölött. Az ország 1912-ben nyerte vissza formálisan függetlenségét, ugyanakkor az európai nagyhatalmak védnökségük alá helyezték a fiatal államot. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme az albán néptömegeket is mozgásba hozta. Kivívták az ország teljes függetlenségét. A nemzeti felszabadító mozgalom gyümölcseit azonban a hazai földbirtokos hűbérurak szüretelték le, akik lealázó és Albánia számára előnytelen szerződéseket kötőt- _ tek az intrikáló nagyhatalmak- kai. így kötötték az ország sorsát a tőkés Nyugathoz. Zogu király vérbefojtotta az albán nép 1924. évi forradalmat és áruló politikájával elősegítette az országnak 1939-ben a fasiszta Olaszország által történt megszállását. Az olasz és német fasizmus garázdálkodása, a nemzeti- és szociális elnyomatás éveiben az albán nép legjobb fiai a kommunista párt vezeéveiben az albán nép legjobb fiai a kommunista párt vezetésével vívták nagy népi ellenállási szabadságharcukat és a szovjet hadsereg felszabadító szerepével párhuzamosan ez a mozgalom tette lehetővé az új köztársaság megalakulását. A nép elismert vezére — az Albán Munkapárt nagy feladatokat tűzött ki az ország szocialista építésének megkezdésében. Nagy nehézségek tornyosultak a szocialista építés útján, hisz a múltban az impe- -ERŐS IPAR FEJLŐDIK A NÉPI ALBÁNIÁBAN. rialistáktól függő ország népgazdasága siralmas képet mutatott. Óriási volt az ipar és a mezőgazdaság aránya közötti különbség. A párt kitűzte az ország ipalékkal több húst és halat, 101,1 szá- átalakuláson ment át. 1957-ben már 1700 földművesszövetkezet működött és a szövetkezeti parasztság százalékaránya 46,4 százalékot tett ki. A szövetkezetek fölénye a termények elért hektárhozamaiban is ékesszólóan megnyilvánult. A párt és a kormány még merészebb távlatokat tűz ki. Míg az 1938. évi 221 ezer hektárhoz viszonyítva a vetési területek 1955-ben 375 ezerre növekedtek, 1960-ban előreláthatóan elérik a 445 ezer hektárt, ami 1955-höz viszonyítva 119 százalékos növekedést jelent. Annak ellenére, hogy az iparosítás és a mezőgazdaság korszerűsítése a nemzeti jövedelem jelentős részét igénybe veszi, évről évre emelkedik az albán nép életszínvonala. Oj egészségügyi intézmények, iskolák, közművelődési és kulturális intézmények épülnek a hajdan elmaradt albán falvakban és városokban. A párt és a kormány kezdettől fogva nagy gondot fordított a kapitalizmus átka, — az írástudatlanság felszámolására, — különösen a falusi lakosság körében — tanfolyamok, esti iskolák stb. szervezésével. Csehszlovákia és Albánia között évek hosszú során át kialakult gyümölcsöző kulturális és gazdasági kapcsolatok fejlődnek. Nemcsak tudósok, szakemberek stb. cserelátogatásairól, Csehszlovákia nagyvonalú műszaki segítségéről, egész üzemek csehszlovák segítséggel és berendezéssel va; •• ló felépítéséről, csehszlovák geológusok albániai kutató'*';: munkálatairól, albán főisko•-• lások csehszlovákiai tanulmányairól van szó, hanem ennél meszszebbmenő, kölcsönös gazdasági együttműködési és árucsereforgalmi egyezményre épülő kapcsolatokról. Sőt az albán tudósok Csehszlovákiában látják az „albanológia" hazáját, mivel több albán nyelvészeti könyvet éppen Prágában szerkesztetek és adtak ki. Albán barátaink még régebbről keltezik népeink barátságát, Szkanderbég és 2ižka idejéből. Albánia népe a testvéri szocialista tábor segítségére támaszkodva szilárTérképünk a legfontosabb ipari központok székhelyeit mutatja, még pedig: krómbányákat (1-2), rézbányát (3), rézdúsítót (4), rézkohót (5), kikötő újjáépítését (6-7-8), a Marx Károly vízíerömüvet dan halad a P ár t mutatta uton. A szo(9) és élelmiszerkombinátokat (12-13-14), építő- cialista országok egyuttmukodésenek anyaggyárat (15). kőolajfinomítót (16), vas-nikkel bizonysága az albán párt- és korrosításának és villamosításának kohót (17), új kőolajmezőket (18), kőolajmezők űjnagyvonalú programját. Meg- jáépítését és felszerelését (19) és a Bistric* vízivalósításában nagy segítséget jelentett a Szovjetunió támogatása, különösen pedig hoszszú lejáratú hitelfolyósításai Nyugat-Berlin megszállása INTERVENCIÓ Az NDK kormányának emlékirata a berlir : kérdésről Berlin (ČTK) — Az NDK miniszterelnökségének sajtóirodája pénteken, január 9-én Berlinben sajtóértekezletet rendezett a berlini kérdésről. Ottó Vinzer külügyminiszterhelyettes közölte a német és külföldi újságírókkal, hogy az NDK kormánya emlékiratot terjeszt a sajtó- és a világközönség elé és részletesen kifejti a nyugat-berlini kérdésben elfoglalt álláspontját. Az NDK kormánya az emlékiratban elsősorban a négy nagyhatalomnak Németország és Berlin igazgatá sára vonatkozó egyezményeivel foglal kőzik. Az NDK kormánya megállapítja, hogy az egyezményeket aláírt államoknak soha sem volt szándékuk Németország ötödik megszállási övezetévé tenni Nagy-Berlin térségét. Berlin számára tehát különleges szabályzatot dolgoztak ki, mely szerint a németországi központi megszállási szervnek a berlini szövetségi ellenőrző tanácsnak kellett volna biztosítania az egész Németország területén folytatandó egységes megszállási politikát. Az emlékirat megállapítja, hogy a németországi szovjet fegyveres erők főparancsnokának az akkori szovjet megszállási övezetre, beleértve Berlin térségét is, kiterjedő legfelső hatalmának gyakorlása akkor sem változott, amikor a három nyugati hatalom részt vett Berlin megszállásában és igazgatásában. „A nyugati hatalmak részaránya Berlin megszállásában és igazgatásában a négyhatalmi egyezményekre, s nem pedig arra a tényre épül, hogy a nyugati hatalmak csapatai kiürítették Thüringia, Szászország és Meklenburg egyes területeit, ideiglenesen megszállták ezeket a területeket, melyek a szovjet megszállási övezethez tartoztak," olvassuk az emlékiratban. E területek ideiglenes megszállása kizárólag a fasiszta véderő szétzúzásában követett katonai szempontok eredménye volt. „A feltétlen fegyverletétel és a hadicselekmények befejezése után a nyugati csapatoknak kötelességük lett volna a jövőbeni megszállási övezetekre vonatkozó egyezmények értelmében kiüríteni e területeket.' Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy e területeken a megszállási rendszer már régóta a múltté, és hogy a volt szovjet megszállási övezet területén szuverén német állam alakult, a Német Demokratikus Köztársaság". Az emlékirat továbbá leszögezi, hogy ,a Szovjetunió kormánya az NDK kormányával folytatott beható tanácskozás után tette meg Berlinre vonatkozó javaslatait. „Az NDK kormánya hangsúlyozza, hogy a berlini jogi helyzetnek megfelelő legtermészetesebb megoldás a nyugati hatalmak által megszállt városrésznek a demokratikus résszel való egyesítése lenne, úgy, hogy az egész város az NDK felségjoga alá tartoznék. Az NDK kormánya az emlékiratban kijelenti, hogy kész erőihez mérten a legjobban elősegíteni a Szovjetunió által Nyugat-Berlinre vonatkozóan javasolt demilitarizált szabad város szabályzatának életbeléptetését. erőmüvet (20). Újabb amerikai kölcsön Jugoszláviának Belgrád (ČTK) - .Amint a Tanjug hírügynökség jelenti, a jugoszláv kormány, vaiamint az amerikai gazdasági fejlesztési alap képviselői január 8-án Washingtonban egyezményt írtak alá a Jugoszláviának nyújtandó 22,5 millió dolláros kölcsönről, amellyel a pancsovai nitrogéntartalmú műtrágyagyártó üzem építését pénzelik. Az a vélemény alakult ki, hogy ez az összeg az üzem építésével kapcsolatos költségeknek kb. felét fedezi. Amint az AFP hírügynökség közli, Jugoszlávia elfogadott egy három millió font sterling összegű kölcsönt is egyes berendezések vásárlására Nagy-Britanniában. mányküldöttség küszöbön álló látogatása, amely az egész béketábor erejét szilárdítja. L. L. Sukselainen lemondott az új kormány összeállításáról Helsinki (ČTK) — Az agrárpárti Sukselainen, a finn parlament elnöke január 9-én meglátogatta Kekkonen elnököt és bejelentette, hogy nem sikerült parlamenti többségre támaszkodó kormányt alakítania, mert saját pártja — az Agrár Szövetség — elutasította a kormányban való részvételt a jobboldali pártokkal és a szociáldemokratákkal. Á kínai és amerikai nagykövet újból találkoztak Varsóban Varsó (ČTK) — Vang Ping-nan, a Rínai Népköztársaság lengyelországi nagykövete és Jacob Beani, az USA nagykövete január 9-én ismét találkozott Varsóban és tcét és fél órás megbeszélést folytatott. A MAGYAR KŐOLAJMEZŐK az idei terv szerint több mint egy millió tonna kőolajat fejtenek, összesen 280 ezer méter kutató- és fejtőfúrást fognak elvégezni. Magyarország külföldről hozat be további egy millió tonna kőolajat, úgyhogy a magyar kőolajfinomítók az idén összesen 2 millió tonna nyersolajat dolgoznak fel. (ČTK) FANFANI olasz miniszterelnök és külügyminiszter a görög kormány meghívására pénteken kétnapos hivatalos látogatásra Athénba érkezett, ahol tárgyalásokat folytat neves görög politikusokkal. (ČTK) AZ INDIAI Nemzeti Kongresszuspárt Nak Purban ülésező közgyűlése India tervszerű fejlesztésének szükségét szorgalmazza. Nehru miniszterelnök záróbeszédében hangsúlyozta, hogy Indiának le kell raknia az iparosítás alapjait és saját acélenergiafejlesztö- és gépipart kell teremtenie. (ČTK) PAUL ROBESON. a moszkvai Lihacsev Autógyár kultúrpalotájában baráti találkozón vett részt az üzem munkásaival és alkalmazottaival, akik egy Zil-lll-es típusú, új személygépkocsi modelljével ajándékozták meg. (ČTK) TEGNAP hófúvás és erős szélvihar dúlt Magyarországon. Több helyen kidöntötte a távirőoszlopokat és megbénította a közútiforgalmat, valamint a légi- és vasúti közlekedést. (ČTK) J. BROZ TITO, a Jugoszláv Szövetséoi Népköztársaság elnöke január 10-én két napi nem hivatalos látogatás után Rangunból, Burma fővárosából Indiába utazott. (ČTK) V. ANKUGYINOVNAK, az „Inturiszt" társaság elnökének kijelentése szerint a Szovjetuniót a múlt évben félmillió külföldi turista kereste fel. (ČTK) GAMAL ABDEL NASSZER, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke január 9-én fogadta dr, Kwame Nkrumahot, Ghana miniszterelnökét, aki e napokban Indiából visszatérőben hivatalos látogatáson az EAK-ban tartózkodik. (ČTK) HAVANNÁBÓL érkezett jelentés szerint Kuba szigetén ismét megjelenik a Hoy című kommunista lap, amelyet 1952ben betiltottak. (ČTK) GLAZARO PENYA, a Kubai Dolgozók Szövetségének főtitkára, aki a legutóbbi négy év alatt távo! élt hazájától,' e napokban visszatért Havannába, Kuba fővárosába. (ČTK) JUJ SZÓ 3 * 1959. január 17.