Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)

1959-01-10 / 9. szám, szombat

HÉTFŐ ÁZ ÖTÖDIK OSZTÁLY zsongott, mint 8 méhkas. Az órák előtti percek megszokott zaja volt ez. A tanító néni az ajtó előtt még egyszer végigsimított haján és be­lépett a tanterembe. Egyszeriben csend lett, csak két fiú szakadozott lihegése hallatszott valahonnan a pad alól. Bir­kóztak. A tanító néni lábra paran­csolta a két magáról megfeledkezett rendbontót, majd megkérdezte: — Min vesztetek össze? Egyik sem felelt, csak nézték a föl­det, még egyre lihegve a fáradtságtól. — Ki mondja hát el, mi történt itt? Halljuk a hetest! A hetes láthatólag nagy zavarban volt. — Na, mondd csak, ki kezdte? — Faragó Jancsi! Igen, ő ment neki Kovácsnak, mint egy tigris! — Dehát miért? ... megbántotta va­lamivel? — Csak az igazat mondta: hogy olyan a ruhája, mint egy pecsétraktár és a nyaka is piszkos és hogy... ne érjen hozzá... Faragó Jancsi felkapta a fejét, össze­szorított szájjal a hetesre nézett, de nem szólt. A tanító néni elkomorodott: — Üljetek le. Öra végén Faragó és Kovács benn maradnak, beszélni szeret­nék velük. A két bűnös leült. Lassan eltelt az óra. Ä csengetésre kiszaladtak a gyerekek, csak az a kettő maradt ülve, egymás mellett. A tanító néni hozzájuk lépett és leült az előttük levő padra. — Mondd csak. Kovács Gyurka, ugye neked nincs testvéred ? — Nincs! — Anyukád dolgozik ? — Nem! — Ti pedig — fordult most Faragó Jancsihoz, öten vagytok, ugye? A kisfiú némáp intett. — Anyukád a Jednotában dolgozik és a háztartásában nincs segítsége? Megint egy csökönyös, néma fejbólin­tás, majd a kócos kis fej leborult a pad­ra és zokogni kezdett. Mindketten döbbenten nézték. — Érted, miről van szó, Gyurka? — kérdezte később a tanítónő. Gyurka, szinte alig hallhatóan suttogta: | — Igen ... értem ... és ... és ... $aj- J náiom, hogy ... — Na. jól van, menj csak ki szépen. j A gyermek kiment. — No, Jancsi... figyelj szépen rám ... ] beszélgessünk egy kicsit. Nézd, a te ! anyukádnak valóban tenger dolga lehet, j de te már nagy fiú vagy és a cipökefe ! a krémes doboz nem nehéz... én már i ilyen koromban, még a szüleim cipőjét ] is kitisztítottam ... és ... Jancsi, figyelsz? ; A gyermek lassan felemelte könnytó! i ázott maszatos arcát és egyenesen a ta- j nító néni szemébe nézett. — A ruhakefélés sem nagy mester- f ség, Jancsi! Ha már nem vigyáztál arra ; a szegény kabátra, meg nadrágra, hát ! mikor megszárad, dörzsöld ki belőle a • sarat, a kefe egy-kettőre eltünteti még j a nyomát is. A fésűvel is minden reggel [ illene találkoznod, hisz nagy fiú vagy [ már és ilyen kócosan jársz ... meg az- | tán ha anyukád nem is tudja ellenőriz- | ni. de tudod-e milyen jő minden este r tetőtől talpig megmosakodva ágyba búj- í ni? Ilyen nagy fiúnak már nem kell sen- [ kire sem várnia, ha arról van szó, hogy í rendbeszedje magát. Értesz engem, Jan- j esi? Jancsi bólintott. — Na, most szaladj játszani, még van j néhány perced és aztán, el ne feledd ... | tisztának lenni egy ilyen nagy fiúnak I nem boszorkányság. ... Három hete történt mindez és ma a tanító nénit megállította egy szóra Faragóné. — Jancsi megfogadta a jó tanácsot —, kezdte örömmel. — Nehogy azt higgye, hogy nem törődtem vele, de egy nap alatt olyan volt rajta még az új ruha ís, mint a kürtő, mosakodásra pedig csak veréssel tudtam rávenni. És most? Csak látná! Negyedóráig keféli reggel a ha.iát, hogy hátrafelé szokjon s tegnap még a kistestvérei cipőjét is kitisztította. Csak ilyen maradna már! j A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: j PRÁGA: 8.30: Reggeli zene. 9.45: Hírek. 10.40: Népdalok. 11.00: Aštňl Kassáig. 11.30: I Fúvószene. 12.30: Hírek. 12.50: Operett­j zene. 13.30: Orosz dalok. 14.00: Csajkov­{szkij-hangverseny. 16.00: Hírek. 16.10: ] Esztrádzene. 17.30: Szórakoztató zene. 18.00: I Halló, itt Moszkva beszél! 18.30: Katonaíe­j ne. 19.00: Hangos újság. 20.00: Zenés mű­sor. 21.00: Vonósmüvek. 22.00: Hírek. ) 22.20: Beethoven: G-dúr szonáta. 22.50: 1 Versek. 23.00: Tánczene. 23.50: Hirek. ! BRATISLAVA: 10.05: Balettzene. 10.40: ) Mózsi Aladár hegedül. 11.00: Lányok, asz­szonvok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 13.00: Nyitányok. 13.30: Szimfoni­I kus zene. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: 1 Hangverseny. 16.00: Hirek. 16.10: Tánczene, j 17.00: Szimfonikus zene. 17.30: Szórakoz­tató dallamok. 18.00: Orvosi tanácsadó. ] 18.20: KIvánsághangverseny. 19.00: Hangos I újság. 19.35: Szovjet együttesek műsorából, j 20.00: Rádiójáték. 20.55: Operettzene. 22.00: | Hírek. 22.10: Szórakoztató zene. 22.40: I Tarka műsor. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ. 8.10: Hangverseny. 9.00: | Riportmüsor. 9.15: Népzene. 9.45: Lányok, | asszonyok. 10.00: Hírek. 10.30: Szívesen I hallgattuk. 12.00: Hírek. 12.10: Magyar j nóták. 13.15: Zenés kalendárium. 14.15: Hangverseny. 15.00: Gvermekműsor. 15.40: | Dél-afrikai zene. 16.00: Hírek. 16.10: Cho­pin-zongoramüvek. 16.45: Budaskin: ünnepi nyitány. 17.00: Ötórai tea. 17.45: Ifjúsági , őrjárat. 18.00: Hírek. 18.15: Hangver­1 seny. 19.00: Zongoraművek. 19.15: Cseh­szlovákiai riportsorozat. 19.30: Magyar nóták. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: ; Esti Krónika. 20.30: Grófé: Mississippi. 20.45: Szekély Anna. Rádiobaltada. 22.00: Hírek. 22.20: Tánczene. 22.55: Debussy: Szent Sebestyén vértanúsága. 24.00: Hí­rek. 0.10: Csárdások. PETÖFI-ADÖ: 14.40: Hangverseny. 16.00: Fúvószene. 16.30: Riportszemmel a világ körül. 16.40: Operettrészletek. 17.15: Ri­portműsor. 17.30: Rossini operáiból. 18.15: Tollal a romlás ellen. 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Hírek. 19.15: Sport­híradó. 20.00: Operahangverseny. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 22.00: Verbunko­sok. 22.35: Néphalladák. MIÉRT EVÉS UTÁN MOSAKSZIK A MACSKA? (LITVÁN MESE) EGYSZER EGY VERÉB leszállt sz ud­varra és magot keresgélt. Ahogy - ugrán­dozik a fűben és egymás után kapkodja a magot,- észreveszi a sarok mögött le­selkedő macskát. Mereszti a szemét a cica, nézi a verebet és egyszerre zsupsz ráugrik, elkapja a szárnyát és így szól: — Hej, de jól bertggelizem. — Ugyan már cirmos úr — csiripelte a veréb — talán csak nem akar meg­enni? KIK NYERGEK? A beküldött megfejtők közül egy-egy szép könyvet nyertek: Hrabovský Kató, (Szőgyén). 2. Szőke Adél (Bacska), Szabó Erzsébet (Nagyabony), 4. Palcsó Éva (Fü­lek). 5. Vámos László (Jánok), 6. Wald­man Anna (VSgsellye). 7 Péntek János (ftátetkeszi). 8. Asztalos Magda (Naszvad). DECEMBER 20-1 FEJTÖRŐNK HELYES MEGFEJTÉSE 1. Az órarejtvény: Azt hirdeti min­den reggel, ki korán kel, aranyat lel 2. 11 kutya és 13 gyermek játszott a parkban. 3 ^ .Találós kérdés: Dunna vagy párna. DECEMBER 25-1 REJTVÉNYÜNK MEGFEJTÉSE: 1. A rajzoló egymásra rajzolta a jeges­medvét, zsiráfot, púpostevét, nyulat, mó­kust és sünt. 2. Ksrácsonyfarejtvény: Jó szórakozást a téli szünidő alatt. 5. A két képen levő különbség: Az alsó tehén egyik szarva nagyobb, a fák törzse egye­nes, eggyel több a kerítésléc, a tehén hátulsó lábának más a csülke és a ma­dár visszafelé repül. FEJTÖRŐNK: — Hát mit gondolsz, miért fogtalak meg — kérdezi dühösen a macska, meg­nyalja a száját és készül leharapni a ve­réb fejét. — Szégyelje magát cirmos úr! — csiripeli a veréb — hiszen ma még nem Is mo­sakodott. Hát nem tudja, hogy a gaz­dája is, a gazdasszonya is és a világon minden ember evés előtt megmosakszik. — Hát. igazad van — dorombolja a macska és felemeli talpát, hogy szépen kimosakodjék. A veréb nem gondolkodott sokáig, fél­re ugrott és gyorsan elszállt. Hiába dühöngött a macska. — Megállj csak, többször engem ugyan nem csapsz be — mondta, (egye­nek *z emberek ahogy nekik jól esik, <?e én előbb enni fogok és csak utána mosakszom meg. És azóta a világ minden macskája csak evés után mosakszik. Sz. B. fordítása 1. A fenti öt háromszögből készítse­tek egy négyzetet. 2. A KÉPEN LÁTHATÖ ALLATOK KÖZÜL MELYIK NÉGYNEK NINCS PÁRJA? KEDD A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.05: Népdalok. 9.00: Tánczene. 9.45: Hírek. 10.40: Kórusok. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 13.25: Operettzene. 14.00: Dvorák­művek. 15.00: Kedvelt dallamok. 16.00: Hírek. 16.20: Népdalok. 17.00: Szórakoz­tató zene. 17.45: Előadás a marxizmus­leninizmus tanulóinak. 18.40: Hanglemezek. 19.00: Hangos újság. 20.15: Rádióegyetem. 21.00: Szimfonikus zene. 22.00: Hírek. 22.20: Tánczene. 23.00: Éji zene. 23.50: Hirek. BRATISLAVA: 10.25: Nagy mesterek mű­veiből. 11.00: Rádióegyetem. 11.20: Szóra­koztató zene. 12.15: Eqyüttesek műsorából. 12.30: Hírek. 12.40: Filmzene. 13.00: Orosz operákból. 13.30: Népdalok. 15.05: Kórusok. 15.30: Népek dalai. 16.00: Hírek. 16.10: Fúvószene. 16.30: Szovjet riportok. 17.30: Tánczene. 18.00: Üj technika. 18.20: Kí­vánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 19.00: 'Külpolitikai kommentár. 20.00: Iro­dalmi adás. 20.30: Szórakoztató zene. 21.00: Szülök iskolája. 21.20: Hangverseny. 22.00: Hirek. 22.40: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADu: 8.10: Népzene. 8.40: Kó­rusok. 9.00: Gyermekműsor. 9.40: Vonós­művek. 10.00: Hírek. 10.25: Glazunov: Az évszakok. 11.20: Magyar nóták. 12.00: Hírek. 12.10: Könnyűzene. 13.10: Opera­részletek. 14.20: Szórakoztató zene. 14.40: Zenés rádiójáték. 16.00: Hírek. 16.10: E"- fali/ — egy nóta. 16.35: A munkás­mozgalom dalaiból. 17.00: Riport. 17.15: May'dn művészi pályája. 18.00: Hirek. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: M8gvar nóták. 19.25: Münchausen báró kalandjaiból 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Tánczene. 21.15: Gyermeknevelés. 21.30: Hangverseny. 22.00: Hírek. 22.25: Kórusok. 22.50: Tánc­zene. 23.05: Kamarazene. 23.35: Operett­zene. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar nóták. PETÖFI-ADÓ: 14.20: Cigánydalok. 14.40: Filmzene. 15.00: Irodalmi összeállítás. 15.15: Hangverseny. 15.50: Operettegyvelegek. 16.45: Operákból. 17.15: Operettkettősök. 18.10: Operazene. 18.30: Mi újság a nagy­B világban? 18.40: Jugoszláv népdalok. 19.00: ® Hírek. 20.00: Daljátékzene. 20.30: A szikra ® száll tovább. 20.50: Fúvószene. 21.00: Hi­rek. 21.05: Operaáriák. 21.35: Elbeszélés. -21.50: Dalok. 22.40: Katonanóták. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.05: Keringók. 9.45: Hirek. 10.30: Filmzene. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.50: Katonazene, 14.00: Operarészletek. 15.05: Zenés műsor. 16.00: Hírek. 17.25: Szól a harmonika. 17.40: Emberek, gépek, tervek. 18.25: Tánczene. 19.00: Hangos újság. 20.00: Opera. 22.30: Hírek. 22.50: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 12.05: Híres énekesek. 12.30: Hírek. 12.40: Katonazene. 13.00: Népdalok. 13.30: Berky Albin csellózik. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Dalok. 16.00: Hírek. 16.10: Katonazene. 18.30: Gazdasági híradó. 17.00: Operanyitányok. 17.30: Ifjúsági műsor. 18.00: Tudományos híradó. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Szórakoztató zene. 20.40: Rádióegyetem. 21.30: Szovjet dalok, 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 22.50: Vo­nősmüvek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operákból. 9.00: Rádióegyetem. 9.30: Népzene. 10.00: Hí­rek. 10.10: Gyermeknevelés. 10.30: Ope­rettzens. 11.20: Magyar dalok és táncok. 11.40: Rimszkij-Korszakov: Szvityezjanka. Rádióműsor 1959. január 12-töl január 18-ig 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 13.15: Ope­rettdalok. 13.40: .Elbeszélés. 14.00: Magyar nóták. 14.40: A moszkvai VIT hangverse­nyeiből. 15.25: Ziehrer-keringők. 16.00: Hjrek., 16.15:. Siív küldi szívnek szívesen. 16.45: Csehszlovákiai riportsorozat. 17.00: Élö szóval — muzsikával. 18.00: Hírek. 19.00: Leroy Anďeťšon zenekara játszik. 19.35: Operarészletek. 19.54: Jó éjszakát, gyere­kek! 20.00: Esti Krónika. 20.25: Könnyű zene. 21.25: Hangverseny. 22.00: Hirek. 23.00: ' Tánc éjfélig. 24.00: Hírek. 0.10: Éji, zene. PETÖFI-ADÓ: 14.40: Tánczene: 15.25: Kórusok. 15.45: Csárdások. 16.00: Dalok. 16.28: A játékos József Attila. 16.45: Balettzene. 17.20: Hangverseny. 18.25: Há­romszéki magyar népköltészet. 19.00: Hí­rek. 19.05: Äz arabok zenéje. 20.00: Ka­marazene. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hí­rek. 21.05: Magyar nóták. 21.50: Skodrai képeslap. 22.00: Tánczene. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÄDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.05: Operanyitányok. 9.45: Hi­rek. 10.40: Szvit. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.20: Szórakoztató zene. 12.30; Hírek. 12.50: Tánczene. 13.25: Operákból. 14.00: A népi demokráciák félórája. 14.30: Kato­nazene. 15.00: A szilveszteri műsor meg­ismétlése. 16.00: Hírek. 16.40: Irodalmi műsor. 17.00: Tánczene. 17.20: Oj technika. 18.00: Falurádió. 18.30: Ifjúsági műsor. 19.00: Hangos újság. 20.00: Kulisszák mö­gött. 20.45: Irodalmi jegyzetek. 21.15: Régi cseh zene. 22.00: Hírek. 22.20: Népi tán­cok. 22.40: Éji zene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Rádójáték. 11.20: Szórakoztató zene. 12.00: Katonanóták. 12.30: Hírek. 12.40: Szórakoztató zene. 15.05: Operarészletek.. 16.00: Hírek. 16.20: Fúvószene. 16.30: Lányok, asszonyok. 17.05: Szólisták műsorából. 18.20: KIvánsághang­verseny. 19.00: Hangos újság. 19.35: Kó­rusok. 19.50: Filmismertetés. 20.00: Vidám műsor. 22.00: Hírek. 22.10: Kedvelt dalla­mok. 22.50: Operettdalok. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Könnyűzene. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.40: A munkásmozga­lom dalaiból. 10.00: Hírek. 10.10: Versek. 10.40: Zongoraművek. 11.20: Svéd népdalok. 12.00: Hirek. 12.10: Szimfonikus zene. 13.00: Versek. 13.10: Operarészletek. 14.20: Egy falu — egy nóta. 14.50: Bartók-kórusok. 15.20: Hangverseny. 15.35: Fiatalok film­klubja. 16.00: Hírek. 16.10: Enzo de Muro Lomanto énekel. 16.50: Lányok, asszonyok. 17.05: Csárdások. 17.30: Operettdalok. 18.00: Hírek. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.45: Tudományos híradó. 19.54: 'Jó éj Sis­kát. gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 22.00: Hírek. 22.15: Népi hangszerszólók. 22.30: Kamarazene. 23.30: Tánczene. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar nóták. PETÖFI-ADÖ: 14.20: Tánczene. 15.30: Operaáriák. 17.10: A béketábor növekvő ereje. 17.25: Ajándékhang verseny. 18.35: Operettzene. 19.00: Hírek. 19.15: Filmzene. 20.00: Francia sanzon-est. 20.45: Riport­müsor. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 21.55: Operahangverseny. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.05: Tánczene. 9.00: Nagy mes­terek műveiből. 9.45: Hírek. 10.40: Kato­nazene. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Hangver<env. 12.30: Hírek. 12.50: Cseh táncok. 14.00: Operákból. 15.00: Tánczene. 16.00: Hírek. 17.40: Hangverseny. 18.00: Halló, itt Moszkva beszél! 18.30: Fúvós­zene. 19.00: Hangos újság. 20.00: Opera­zene. 21.00: Kérdezz — felelek. 21.40: Esztráddalok. 22.00: Hírek. 22.20: KIván­sághangverseny. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.35: Orgonahangverseny. 11.00: Irodalmi adás. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 13.00: Nótacsokor. 13.30: Szórakoztató zene. 15.05: Kórusok. 15.30: Zenei album. 16.00: Hírek. 16.10: Táncdalok. 16.30: Tudományos híradó. 17.00: Zenei adás. 18.00: KIvánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.10: Szórakoztató zene. 20.40: Ifjúsági műsor. 21.30: Hangverseny. 22.00: Hírek. 22.10: Népdalok. 22.40: Hangver­seny. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operettzene. 9.00: Elbeszélés. 9.13: Csárdások. 10.00: Hírek. 10.10: Szimfonikus zene. 10.30: Fúvószene. 11.00: Irodalmi portré Mészöly Gedeonról. 11.30: Spohr: Grand sonett. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 13.15: Operahanqverseny. 14.35: Népzene. 16.00: Hírek. 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Hírek. 18.15: Szerelem, szerelem. 18.40: Ifjű Figyelő. 19.00: Operettzene. 19.35: Jacques Doual énekel. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 21.00: Irodalmi est. 21.45: Népdalfeldolgozások. 22.00: Hírek. 22.20: Beethoven-est. 23.15: Könnyűzene. 24.00: Hírek. 0.10: Bartók: III. vonósnégyes. PETÖFI-ADÓ: 14.20: Hangverseny. 15.15: Könnyűzene. 16.00: Tánczene. 16.50: Kóru­sok. 17.10: Riportmüsor. 17.20: A magyar irodalom története. 17.50: Művészlemezek. 18.40: Magyar puszták dalaiból. 19.00: Hí­rek. 19.15: Zenekari dalok. 20.45: Sport­híradó. 21.00: Hírek. 21.05: Beethoven-est. 22.05: Nótacsokor. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 8.05: Katonanóták. 9.45: Hírek. 10.30: Híres zeneművek. 11.00: Mindennapi kalandok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.05: Román népdalok. 12.30: Hírek. 12.50: Szó­rakoztató zene. 13.05: Ifjúsági műsor. 16.00: ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK A bratislavai rádió hétköznapi rend­szeres műsorszámai: 5.00: Hirek. 5.10: Reggeli zene. 6.00: Hírek. 6.10: A falurádió műsora, (hét­főn sportjelentések). 6.15: Reggeli torna. 6.30: Reggeli zene. (Hétfőn, szerdán és pénteken 6.30—6.35: Nyelvi tanácsadó). 7.00: Hírek. 7.10: Reggeli zene. 10.00: Hírek. * * # A magyarországi adóállomások állandó hétköznapi musorszšntai : KOSSUTH-ADÓ: 5.30: Hírek. 6.00: Fa­lurádió. 7.00: Hírek. /.10: Új könyvek. 7.45: Naptár. 7.S5: Mit főzzünk? 8.00: Műsorismertetés. PETÖFI-ADÓ: 6.20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. 6.50: Torna, 7.40: Falurádió. 14.00: Hírek. • * • A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontjai: 9.00: 19, 25 rövidhullémhosszon és a 337 középhullámhosszon. 14.00: 19 rö­vidhullámhosszon és a 337 középhul­lámhosszon. 18.00: 25. 31, 41 rövid­hullémhosszon és a 309. 311 közép­hullámhosszon. 19.00 : 25. 31 rövid­hullémhosszon és a 329, 321 közép­hullámhosszon. 20.00 : 25. 41 rövidhul­lámhosszon. és a 321, 331 középhullám­hosszon, 22.30 : 309, 337 középhullám­hosszon. A Csehszlovák Rádió magyar adásának állandó műsorszámai: 6.15—6.3a 13.00—13.30. 17.30—18.00: rek. (Hétfé — szombat). Vasárnap: 13.30—14.30 (havonta egy­szer: 13.30—15.30: Rádiójáték) Szerda: 10.05—10.35: Gyermekrádió. Hírek. 16.30: Lányok, asszonyok. 17.00: Kívánsághangverseny. 17.30: Verdi-operák. 18.20: Katonazene. 19.00: Hangos újság. 21.30: Szórakoztató zene. 22.00: Hirek. 22.20: Kedvelt dallamok. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.25: Szórakoztató zene. 12.00: Népdalok. 12.30: Hírek. 12.50: Zenés hétvége. 14.00: Marokkói dalok. 14.30: Rádiójáték. 16.00: Hírek. 16.10: Szórakoztató zene. 17.05: Operazene. 17.30: Népdalok. 18.00: Kultúrszemle. 18.20: KIvánsághang­verseny. 19.00: Hangos újság. 19.35: Szó­rakoztató zene. 20.00: Nyilvános szilveszteri esztrádmüsor. 23.00: Szórakoztató zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Lányok, asszonyok. 8.25: Népzene. 10.30: Operettzene. 1Í.20: Hangverseny. 12.00: Hírek. 12.10: Csárdások. 13.00: Operarészletek. 13.50: A Tabányi­zenekar játszik. 15.10: Szüreti mulatság. 15.30: Időszerű nemzetközi kérdések. 15.45: Tánc-improvizációk. 16.00: Hírek. 16.10: Élöszóval-muzsikával. 18.00: Hírek. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.40: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 18.50: Johann Strauss: Szembekötösdi. 19.00: Gondolat. 19.30: Mo­zart: A-dúr hegedűverseny. 20.00: Biti Krónika. 20.00: Ami a szilvesztert műsor­ból kimaradt. 21.40: Sporthíradó.. 22.00: Hírek. 22.18: Táncoljunk! 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 15.25: Bach-művek. 16.10: Sakknovella. Rádiójáték. 16.50: Esztrádzene. 17.30: Előadás. 17.50: Schumann-müvek. 18.45: Dél-amerikai melódiák. 19.00: Hírek. 19.05: Tánczene. 19.50: Jó éjszakát, gye­rekek! 20.00: Dargomizsszkij: A sellő. 21.00: Hirek. 22.45: Csárdások. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 7.00: Reggeli zené. 7.45: Hírek. 8.05: Szórakoztató zene. 9.00: Élő szavak. 10.00: Vidám dalok. 11.30: Zenés műsor. 12.00: Versek. 12.05: Hírek. 12.35: Hang­verseny. 14.00: Filmdalok. 14.30: Hazai ké­peslapok. 15.00: Zenei híradó. 16.20: Együt­tesek műsorából. 19.00: Hangos újság. 20.00: Vígjáték. 22.30: Hírek. 22.50: Hang-, verseny. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 7.00: Reggeli zene. 7.45: Hírek. 8.40: Operahangverseny. 9.10: Tánc­zene. 9.30: Katonák műsora. 10.00: Zenés összeállítás. 10.50: Élő szavak. 11.00: Ked­velt dallamok. 12.00: Vonósmüvek. 12.30: Külpolitikai kommentár. 13.00: Falurádió. 13.30: Népdalfeldolgozások. 14.00: Zongora­művek. 14.20: KIvánsághangverseny. 15.30: Falurádió. 17.00: Ötórai tea. 18.00: Versek. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos heti híradó. 19.30: Népzene. 19.45: Zenés kalendárium. 20.00: Dvoŕák: A sellő. 22.30: Hírek. 22.40: Szimfonikus zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Falusi életképek. 8.20: Egy falu — egy nóta. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Oj Zenei Újság. 10.00: Versek. 11.00: Zongoraszámok. 11.10: Hang­verseny. 12.00: Hírek. 12.50: Hétvégi jegy­zetek. 13.00: Utry Anna énekel. 13.30: Rá­diólexikon. 14.00: Operetthangverseny. 15.00: Hét nap a külpolitikában. 15.15- Künneke­hangverseny. 16.00: A város peremén. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.10: Kincses Kalendárium. 18.00: Köny­nyüzene. 19.00: Bölönl György irodalmi levele. 19.10: Tánczene. 19.35: A vasárnap sportja. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Marguerite és Violetta. 22.00: Hírek. 22.10: Köznapi dolgokról. 22.20: A vasárnap sportja. 22.35: Régi magyar muzsika. 23.00: Néger spirituálék. 23.27. Kamarazene. 24.00: Hírek. 0.10: Táncdalok. PETÖFI-ADÓ: 8.00: Bach: A fuga mű­vészete. 9.00: Téli szórakozás. 9.30: Miska bácsi lemezesládája. 10.10: Szív küldi szív­nek szívesen. 11.00: Népdalcsokor. 11.30; Zenés műsor. 12.50: Müvészlemezek. 14.15: Népzene. 16.00: Tánczene. 16.15: Családi panaszkönyv. 17.00: Vezényel a szerző. 18.05: Hangverseny. 19.10: Szegény embe­rek krónikása. 19.25: Csajkovszkij: a-moll trió. 20.15: Cigándl lakodalmas képek. 20.52: Irodalmi műsor. 21.13: Tánczene. 22.10: Hangverseny. ÜJ SZÓ 9 * 1939. január »

Next

/
Thumbnails
Contents