Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)

1959-01-29 / 28. szám, csütörtök

A Szovjetunió 195

9—1965

. évi ^

TflJMJMUi

i"Trrr-mmni><»— i MÍH'FinjfWB^jlii

á

Ti'[VBBB^

fsEPfrft

^ypjy^MWfóffi népgazdaságfejlesztésének irányszámai (Folytatás a 7. oldalról) Tesz, főleg a kolhozok társadalmi termelésének növelése alapján. A Szovjetunió népgazdasága és kultúrája ma elsősorban a szocialista vállalatok akkumulációja alapján fejlődik. A hétéves terv teljesítésével ezen felhalmozás terjedelme állandóan nagyobbodni fog, úgyhogy az akkumuláció végül is a szocialista bővített újratermelés és a néD életszínvonala emelésének egyedüli forrása iesz. Ilyen feltételek között nem szükséges a lakosság megadóztatása sem osztályszempontból, ami a múltban érvényes volt, amikor ezzel korlátoztuk a kapitalista elemek jövedelmét, sem abból a szempontból, hogy biztosítsuk a Szovjetunió állami költségvetésének bevételeit, annál is inkább, mivel a lakosság megadóztatása a költségvetési bevételnek csupán egy tört részét, 7,8 százalékát teszi ki. Mindez lehetővé teszi számunkra, hogy a legközelebbi években ne adóztassuk meg a lakosságot. Ez a nagy horderejű intézkedés természetesen megköveteli a sokoldalú tanulmányozást és előkészítést a legésszerűbb megvalósítás érdekében, hogy szem előtt tarthassuk mind a lakosság, mind az állam érdekeit. Ismeretes, hogy a dolgozók nyugdíjazási feltételei nálunk jobbak, mint bármelyik kapitalista országban. A Szovjetunióban a munkások és az alkalmazottak nyugdiját állami eszközökből fedezzük. Azokban a kapitalista államokban, ahol van nyugdíjbiztosítás, lényegében a dolgozók számlájára fedezik azt, mivel az erre szolgáló alapokat döntő részben a munkások fizetéseiből levonások útján hozzák létre. A lakosság foglalkoztatottságának szociális problémája, amely a kapitalizmusban megoldhatatlan, mivel ott a városokban állandóan munkanélküliség uralkodik, a falvakon pedig tömegesen nyomorba döntik a parasztokat, a szocialista társadalomban megoldódott. Hét év alatt a munkások és az alkalmazottak száma a népgazdaság valamennyi ágazatában majdnem további 12 millióval fog emelkedni, és eléri a 66 millió 500 ezert. A hétéves terv — amint tudják — más intézkedéseken kívül a nép életszínvonalának emelése érdekében megszabja a bérek növelését is. Felmerül a kérdés: a nép életszínvonalának emelése során csupán a bérek közvetlen emelésének és az árak további csökkentésének útját kövessük? Appárt és a kormány természetesen továbbra is következetesen a béremelés és az árcsökkentés irányvonalát fogja követni. Ez azonban csak az egyik lehetőség. A szovjet emberek anyagi és kulturális életfeltételeit nemcsak azon eszközök összessége szabja meg, melyeket bér- és árcsökkentés formájában kapnak. Helytelen volna úgy tekintenünk erre a kérdésre, hogy ha ma munkádért, tegyük fel, naponta 50 rubelt kapsz, akkor a szocializmus feltételei között élsz és ha holnap ötször annyit kapsz, akkor már benne vagy a kommunizmusban. A szocializmusban a társadalom úgy gondoskodik a nép életszínvonalának emeléséről, hogy kielégíti az ember különféle szükségleteinek széles skáláját. A dolgozók jóléte növelésének kommunista útját járjuk, megteremtjük az egész társadalom, tehát minden egyes egyén jobb életfeltételeit. És ide tartozik az. hogy kényelmes lakásokat adunk az embereknek, megszervezzük a közétkeztetést, tökéletesítjük a lakosságnak nyújtott szolgálatokat, bővítjük az óvodák és a bölcsődék hálózatát, tökéletesítjük a népi iskolázást, megszervezzük a dolgozók üdültetését, megjavítjuk az orvosi kezelést, kulturális intézményeket építünk stb. A szovjet hatalom első éveiben, amikor az első közös éttermeket, óvodákat és bölcsődéket létesítettük, V. I. Lenin a kommunizmus bajtarsainak nevezte el őket. S a rájuk fordított gondos figyelmet a párt és az állam elsőrendű kötelességének tartotta. Azt mondotta, hogy a proletár államhatalom támogatása mellett a kommunizmus hajtásai nem fognak elsorvadni, hanem kifejlődnek és teljes kommunizmussá terebélyesednek". (Lenin müvei. 29 kötet, Szikra kiadás). Ma már nemcsak néhány ilyen hajtásunk van, hanem a különféle kommunista típusú szervezetek egész rendszerével rendelkezünk. Kötelességünk ezeket a szervezeteket fejleszteni, javítani és tevékenységüket tökéletesíteni. Az ember társadalmi lény és élete elképzelhetetlen a kollektíván kívül, elszigetelten a társadalomtól, amelyhez sok különféle kapcsolat fűzi. Az emberi élet ezen társadalmi oldala mindinkább és mind .teljesebben fejlődik a kommunista országépítés során. Ezért minden egyes ember egyéni szükségleteinek kielégítése párhuzamosan kell, hogy haladjon a társadalom anyagi és kulturális javainak gyarapodásával. Erre nemcsak a bérek növelésével kerül sor. hanem a társadalmi alapok közvetítésével is, amelyeknek szerepe és jelentősége mind nagyobb lesz. Az állam egyre nagyobb kiadásokat fordít a dolgozók céljait szolgáló közszolgáltatásokra. Jellemző például az, hot*/ a dolgozók állami társadalombiztosítási segélyeire, a nyugdíiakra, a diákok ösztöndíjaira, az ingyenes oktatásra, orvosi ellátásra, a fizetett szabadságokra, a bentlakásos iskolákra, az óvodák, bölcsődék, üdülők, az aggok otthonainak fenntartására és más hasonló célokra 1958-ban több mint 215 milliárd rubelt fordítottunk. A hétéves terv szerint az ilyen célokra fordított kiadások 1965-ben elérik kb. a 360 milliárd rubelt és évent.e egy-egy dolgozora számítva hozzávetőlegesen 3800 rubelt fognak kitenni. Ettől eltekintve az állam évente egyegv dolgozóra számítva több mint 800 rubelt fordít lakások,, iskolák, kulturális, szociális és szanatóriumi intézmények építésére. Elvtársak, ezek jelentős összegek. Csak szocialista állam fordíthat ennyit lakosai életének tökéletesítésére. Éppen ezért a kapitalista világból hozzánk érkező sok becsületes ember, akinek nincs semmi köze a kommunizmushoz, elképedve látja azt, mi minden történik országunkban az ember érdekében. Vessünk egy pillantást az elegendő lakás biztosításának égető kérdésére. Á lakásprobléma az emberiség egvik legégetőbb szociális kérdése. Az Amerikai Egyesült Államokban, amint azt az USA Demokratikus Pártjának nemzeti bizottsága által kiadott, A tények könyve című mű hangsúlyozza 15 millió ember él nyomortanyákon. 13 millió ház (a házak összlétszámának egynegyede) nem felel meg a szükségszerű követelményeknek, hétmillió városi ház lakhatatlan. A kapitalista világ dolgozóit könyörtelenül sújtja a lakásínség és a magas lakbér, amely a családi költségvetésnek 25 — 30 százalékát teszi ki. A Szovjetunió mind naovobb gondot fordít a dolgozók lakás és szociális körülményeinek megjavítására. A lakbér, beleértve a közszolgálatokat, országunkban átlag a családi költségvetés 4 — 5 százalékát teszi ki. A falvakon a kolhozok és az állam segítségével lakóházakat építenek. A dolgozóknak egyetlenegy kapitalista országban sincsenek ilyen lehetőségeik. Sikeresen teljesítjük azt a feladatot, amelyet a párt és a kormány 1957-ben tűzött ki, hogy kiküszöböljük a lakáshiányt és az elkövetkezendő 10-12 év során megoldjuk a lakáskérdést. Az elmúlt két évben 120 millió négyzetméternyi lakóház épült, vagyis 12 miliiő négyzetméterrel nagyobb lakterülettel, mint ahogy a terv megszabta. A hétéves tervben 650-660 millió négyzetméternyi lakóházat építünk, vagyis körülbelül 15 millió lakást. Ez tobb, mint a szovjeturalom idején épített városi lakások száma. Előtérbe "kerül az a feladat, hogy minden család saját lakással rendelkezzék. Különleges figyelmet kell fordítanunk a tervező szervezetek tevékenységének tökéletesítésére, hogy tevékenységük összhangban álljon az igényesebb követelményekkel. A tervező szervezeteknek a lakóházak gazdaságos típusterveit kell elkészíteniök a gyakorlatban való széleskörű alkalmazásra, el kell készíteniük a városok fejlesztésének távlati terveit és a falusi települések terveit szem előtt tartva azt, hogy a város és a falu életfeltételei megfeleljenek a szovjet ember sokoldalú Igényeinek. Nem elégséges az, hogy az embereknek jő lakásokat adunk, de ugyanakkor hegyesen kell bánnunk a társadalmi javakkal, helyesen kell élnünk, betartva a szocialista együttélés elveit. Ez nem következik be önmagától, ezt csak úgy érhetjük el, ha sok esztendőn keresztül komoly harcot folytatunk az élet új kommunista módjának győzelméért. A hétéves terv továbbá feladatul tűzi ki a lakosság egészségvédelméről és az orvosi kezelésről történő gondoskodásának további tökéletesítését. A kapitalista országokban senki sem törődik a dolgozó ember egészségével és életével. Az orvosi kezelésért, akár nagy, akár kicsi beavatkozásról van szó, a dolgozóknak saját zsebükből jelentős összegeket kell fizetniök. Finnországi tartózkodásunk során egy munkás elmondta nekünk, milyen nehéz helyzetbe került, amikor vakbélgyulladása volt és meg kellett operáltatnia magát. Választania kellett, vagy sokat fizet, vagy meghal. Ez nem egyedülálló eset. Az United States News and World Report című amerikai folyóirat azt írta, hogy „az USA-ban az orvosi kezelésre fordított költségek az átlagos családok szániára súlyos terhet jelentenek." A folyóirat közli, hogy például a gyomorfekély kezelése sebészi beavatkozás esetén 1264.5 dollárba kerül, amiből 325.5 dollár esik a 21 napos kórházi tartózkodásra. 500 dollár az operációra, 75 dollár az operációs teremre, három dollár a gvógvuló kórházi szobájában való tartózkodásra, 78.6 dollár a kezelésre, 21.5 dollár az oxigénre, 56.3 dollár a kötszerre. 99 dollár a laboratóriumi kivizsgálásokra, 50 dollár az altatásra és 55 dollár a röntgenvizsgálatra. A Szovjetunióban a dolgozók, amint ismeretes, ingyenes orvosi kezelésben részesülnek, a kórházak és poliklinikák kiterjedt hálózata áll rendelkezésükre. Államunk kiadásai a lakosság egészségvédelmének tökéletesítésére hazánkban hét év alatt majdnem 360 milliárd rubelt tesznek majd ki. Országunkban hála a nép növekedő jólétének és az egészségvédelem tökéletesedésének meghosszabbodott az életkor. A Szovjetunióban az utóbbi években a világon a legalacsonyabb a halandóság és a szaporodás száma magasabb, mint az államok döntő részé-/ ben. A Szovjetunióban a halandóság négyszeresen kisebb, mint a forradalom előtti időben, a gyermekhalandóság pedig hatszorta alacsonyabb. Ezek nagyon is kifejező, objektív adatok. A kommunista párt egyik feladatának tartotta mindig a munkaidő csökkentéséért folytatott harcot. Az ellenőrző számok javaslata szerint 1960-ban befejeződik a munkások és alkalmazottak áttérése a hétórás munkanapra, és a szén, valamint ércbányászat fő szakaszain a földalatt dolgozó munkásoknál a hatórás munkanapra. 1962-ben a napi hét órát dolgozó munkások és alkalmazottak áttérnek a hétórás munkanapról a 40 órás munkahétre. 1964-től kezdve fokozatosan áttérünk a föld alatt, illetve az egészségre ártalmas munkafeltételek között dolgozó munkásoknál a 30 órás munkahétre, az összes többi dolgozónál pedig a 35 órás munkahétre. Ez annyit jelent, hogy a heti egy pihenőnap fenntartása mellett bevezetjük az 5, illetve 6 órás munkanapot, mégpedig a munka jellege szerint. Tekintette! arra, hogy a munkások és alkalmazottak többsége szívesebben dolgozik napi 6—7 órát, heti 2 pihenőnappal, előirányoztuk az ötnapos munkahét bevezetését 6 — 7 órás munkaidő mellett. • A rövidebb munkanapra és a kevesebb heti munkanapra való áttérést nálunk bércsökkentés nélkül szándékozunk keresztülvinni, sőt a bérek jelentős emelése mellett. Ennek eredményeképpen a Szovjetunióban lesz a világon a legrövidebb munkanap és a legrövidebb munkahét, ugyanakkor azonban emelkedni fog a lakosság életszínvonala. A Szovjetunióban a termelés növekedése alapján állandóan emelkedik a fogyasztás, tökéletesebb a lakosság ellátása, míg a kapitalista államokban az átlagos számok mögött óriási különbségek rejlenek, a vagyonos osztályok tagjainak és a dolgozóknak, az anyaországok lakosságának és a gyarmatok lakosságának étkezési színvonala között. A közszükségleti árucikkek termelésének növelése, a lakosság jövedelmének emelkedése megkívánja a kereskedelem tökéletesítését és fejlesztését. A hétéves terv során az állami és a szövetkezeti kiskereskedelmi forgalom körülbelül 62 százalékkal növekszik. Lényegesen fokozódni fog az élelmiszer, a szövetek, a készruhák, a fehérnemű és a lábbeli eladása. Hét év alatt 90 ezer üzletet és 64 ezer közétkeztetési központot létesítünk. Elvtársak! Hangsúlyoznunk kell a közétkeztetés rendkívül nagy jelentőségét. Még jobban ki kell terjesztenünk a nagy konyhák, üzemi éttermek, főiskola és általában az iskolai éttermek hálózatát, ilyen konyhákat kell létesítenünk a lakóházakban úgy, hogy a dolgozók családtagjai ezeket igénybevehessék és jobban megszervezhessek ellátásukat. Előttünk áll a közétkeztetés árai csökkentésének feladata. Ki kell bővítenünk a ruhát és cipőket varró és javító üzemeket, a lakásokat, bútort, a háztartási tárgyakat javító üzemeket, és tökéletesítenünk kell a lakosságnak nyújtott szolgáltatást. Külföldi ellenségeink azt állítják, hogy a szovjet hétéves terv elsősorban a nehézipar fejlesztését tartja szem előtt és a lakosságtól „áldozatokat" követel. Tervünk tényleg nagy berliházást irányoz elő a nehézipar fejlesztésére. De lehet-e másként? Annak érdekében, hogy elegendő mennyiségű közszükségleti cikkel rendelkezzünk, szükség van a termelőeszközökre, a fémek fejtésére, a gépek gyártására, az automatizált termelés bevezetésére, amely az ember helyett dolgozva szükségleteink kielégítését szolgálja. Ahhoz, hogy olyan egyszerű terményt termeszthessünk, mint a burgonya, a faeke helyett vasekére volt szükségünk. Márpedig mi a kommunista társadalom felé igyekszünk, azt akarjuk, hogy minden nagyobb munkát a gépek végezzenek és az ember csak irányítsa őket. Azelőtt minden parasztnak takarékoskodnia kellett, hogy lovat vehessen. Jól tudta, ha lesz lova, gazdálkodhat. Tudta, ló nélkül — nem él meg. Ma más korban élünk. Az ipar fejlesztése, a termelőeszközök növekedése, — ez a mi erős lovunk. És ha ilyen lovunk van, akkor semmi másban sem szenvedünk szükséget. Az első ötéves tervekben, amikor a szovjet állam létének vagy nem létének kérdéséről, a szocializmus első országának létéről volt szó, amelyet kapitalista államok vettek körül, a szovjet nép minden erejét megfeszítette, öntudatosán nagy áldozatokat hozott, hogy kijusson az ősrégi elmaradottságból és felépítse a hatalmas szocialista gazdaságot. De pártunk és államunk is mindent megtett a dolgozók anyagi helyzetének javítása érdekében. Ma már a fejlődés más fokán állunk, mások a lehetőségeink, más az erőnk és kifejezetten hangsúlyozzuk a szovjet nép életszínvonala lényeges emelésének feladatát. Ezért nem beszélhet senki sem valamilyen „áldozatról" az igazság elferdítése nélkül. Tervünk „bírálói" próbáljanak megnevezni egyetlenegy kapitalista kormányt, amely olyan méretekben tervezné a népi fogyasztás emelkedését, mint a mi kormányunk. Mondjanak egy olyan kapitalista államot, amelyben a munkaidő csökkentését tervezik a bérek meghagyása, sőt növelése mellett. A munkásosztálynak és a kapitalista országok dolgozóinak ezért ádáz harcot kell vívniok a kizsákmányolókkal. A kapitalista világban ilyen kormányok, ilyen államok, amelyek ennyire gondoskodnának a dolgozókról, nincsenek és nem is lehetnek. A kommunista nevelés és a közoktatás kérdései A tudomány és a kultúra fejlesztése Elvtársak! A kommunizmusba való átmenethez nemcsak hatalmas anyagi-műszaki bázis szükséges, hanem a szocialista társadalom valamennyi állampolgárának magas fokú öntudata is. Minél öntudatosabbak a milliós tömegek, annál sikeresebben teljesítik a kommunista országépítés terveit. Éppen ezért ma rendkívüknagy jelentőségűek a dolgozók, különösen a Jelnövekvő új nemzedék kommunista nevelésének kérdései. Pártunk és államunk ideológiai tevékenységének küldetése a szovjet emberek új jellemvonásainak fejlesztése, a közösség, a munkaszeretet, a szocialista nemzetköziség és hazafiság szellemében való nevelése, az, hogy beléjük oltsuk az új társadalom erkölcsének nemes elveit, hogy a marxizmus-leninizmus szellemében neveljük őket. Már ma nevelnünk kell a jövő emberét, hogy elérjük a kommunizmust, a legigazságosabb és a legtökéletesebb társadalmat, amelyben teljes egészében kifejlődnek a szabad ember legszebb erkölcsi vonásai. A szovjet emberekben fejlesztenünk kell a kommunista erkölcsöt, amelynek alapja a kommunizmus iránti hűség, ellenségeivel szemben való kérlelhetetlenség, a társadalmi kötelességtudat, a társadalom javáért végzett munkában való aktív részvétel, az emberi együttélés alapvető elveinek önkéntes betartása, az elvtársias kölcsönös segítségnyújtás, a becsületesség, az igazságosság és az engesztelhetetlenség azokkal szemben, akik megszegik a társadalom rendjét. A burzsoá ideológusok és politikusok éppen úgy, mint a nekik bólogató opportunisták nem csekély igyekezetet fejtenek ki annak bebizonyítására, hogy a kommunisták tagadják az erkölcsöt, hogy a szocializmus nincs összhangban az emberiség erkölcsi törvényeivel. Saját magukat kiáltják ki az erkölcsi értékek, a humanizmus, a szabadság és más személyi jogok védelmezőinek. Vajon jogosak ezek az állítások? Maga az élet, a két világ erkölcsének egyszerű összehasonlítása ad választ erre a kérdésre. Az individualizmus szelleme, a kapzsiság, a gazdagodás utáni vágy, az ellenségeskedés és a konkurrenciaharc — ez a lényege á burzsoá társadalom erkölcsének. Az embernek ember által való kizsákmányolása, amelyen a burzscfá társadalom épül, az erkölcs legdurvább tagadása. Nem véletlen, hogy a kizsákmányoló osztályok erkölcsét ezek a kemény szavak jellemzik: „az ember az embernek farkasa". A szocializmus más erkölcsöt szentesít, az együttműködést és a közösségi érzést, a barátságot és a kölcsönös segítségnyújtást. Elsősorban a nép közös jólétével, az emberi személyiségnek a kollektívában való sokoldalú fejlődésével törődik. Az ember itt már nem ellensége, hanem barátja és testvére a másik embernek. A kommunizmus harcosait azok a nemes eszmék hatják át, melyeknek célja az emberi tömegek felszabadítása a tőke elnyomása alól. Ezek az eszmék az emberiség közös jólétét szolgálják. A kommunista harcosok személyes példaadásukkal és viselkedésükkel nagy erkölcsi erőről tettek tanúbizonyságot. A kommunisták sohasem sajnálták erejüket, sőt életüket sem, ha nemes eszméik megvalósításáról volt szó, bátran mentek a kínzás elébe és a vesztőhelyre. Ma is sok kommunista szenved a kapitalista országok börtöneiben és fogházaiban humanista meggyőződéséért, a nép iránti odaadásáért és a boldogságáért folytatott áldozatkész harcért. A szocialista országokban a kommunista eszmék nagy erkölcsi befolyása szemléltetően nyilvánul meg az emberek millióinak az új élet építésében való aktív részvételében. A burzsoá politikusok nem tudják megérteni a társadalmi érdekeket az egyéni érdekek fölé helyező szovjet emberek hazafiságát és munkalelkesed&sét. mert nem tudatosítják azt, hogy a szocializmusban az emberek jólétét és boldogságát az egész társadalom biztosítja. Vessünk egy pillantást például az állami kölcsönök kérdésében a dolgozók kezdeményezése alapján tett intézkedésekre. A szovjet emberek milliói önként javasolták azt, hogy az előző állami kölcsönök kamatainak fizetését halasszuk el 20-25 évvel. Ez népünk új jellemvonásairól és erkölcsi tulajdonságairól tanú6kodik, ami elképzelhetetlen a kizsákmányoló rendszerben. Ismeretes, hogy a kapitalista rendszer zárkózottá, elszigeteltté teszi az embert, aki csak a saját erejére támaszkodik, mert nincs kiben bíznia. Az ilyen ember tudja, ha munka nélkül marad, elveszíti létfenntartási eszközeit, nyomorra és éhségre van ítélve. Másképp van ez a szocializmusban. Minden ember érzi a társadalom, az állam gondoskodását. Ezért a szovjet emberbői fokozatosan kivész a gazdagodás, a magántulajdon gyarapítása iránti vágy, mind erősebb lesz benne (Folytatás a 9. oldalon) ÚJ SZÖ * 8 * 1939. január 29.