Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-11 / 342. szám, csütörtök

szenqef MYÍkíryiw * agyoncsapott szúnyogoktól, ahogy ott ültek egymás mellett az égerfák nyirkosán csuszamlós gyökerén. — Hát nem sikerült! — szólt dühösen Szaska. — Szép szerrel próbáltam, de úgy húzódoznak tőlem, akár a bélpoklostól. Persze így aztán háztüznézöbe sem mehetek ebben a piszok faluban! Verka hozzá simult, érezte, hogy a legény izmos, szikár teste megfeszül, akár az ugrásra készülő vadé. — Szaska, Szaska, — simogatta a kezét, — nyugodj meg már! Hisz itt ülsz mellettem, ' ne tusakodj, drágám ... — Elmegyünk innen, — jelentette ki a fiú. — Keresztülgázolunk a folyón, s többé hírünket sem hallják. Elmegyünk a szűzföldekre, ott kell az ember, nem veszünk el. — Hogy gondolod, kedves? Nem lehet... — Elmegyünk! — Nem lehet, kedves ... Szaska erővel "fejtette le magáról a lány kezét. — Nekem meg ittmaradnom, nem lehet. Az hittem, együtt könnyebben megbirkózunk az élettel... Hiába, nem sikerült! Verka leroskadt a korhadó avarra, a poshadt vizet gyöngypző földre, arcát a legény térdéhez szorította. A mocsár sűrűjében felsírt egy sárszalonka. M A 111 AT s. Szaska szenvedett. Alig ébredt föl reggel, letelepedett a tornácon, vastagabb vesszőt tört ki a sövényből és faragni kezdte a bicskájával. A kés éle alól papírvékonyságú, gyűrűbe tekeredő forgács fakadt. Köröskörül minden fehér volt tőle. A kunyhóból naponta többször is kijött Lopata anyó, ez a szárazszavú, széles csípőjű öregasszony, így izemre emlékeztetett is a fából faragott lapátra, amitől a nevét kapta. Egy szót sem szólt Szaskának, csak nézett rá, pillantása megpihent a legény tarkóján, sapkája alól kitüremkedö fekete fürtjein, s ilyenkor mindig megtörülte véreres száraz szemét a kendője csücskével. — Farag-e még? — kérdezte tőle Ancsutkin, a körzeti rendőr, valahányszor összetalálkoztak a faluban; apró, sánta ember volt, ha ránézett az ember, az az érzése támadt, hogy úgy fércelte hozzá valaki a nagy sárga pisztolytáskájához. — Farag, bátyuska. Naphosszat mást sem tesz, csak faricskál. Elnyűtt e már az egész sövényemet, — panaszolta Lopata anyó. — Jól vigyázz rá, öreganyám! — emelte 'föl szavát a rendőr. — Ismerem én az efféle faragó emberket! Ma még nyúzza a vesszőt, holnap meg mit tudom én, kit nyúzna meg! — Ragadjon le az a rossz nyelved, Nyikolaska! — emelte föl tiltón a kezét Lopata anyó. — Nem tréfa ez, öreganyám! — futott ráncba Ancsutkin homloka. — Eszeveszett ember az. Talán elfelejtetted már, miért került hűvösre! Legfőképpen arra ügyelj, hogy ne jusson borhoz. Pénze van-e? — Kell, hogy legyen. Nekem is hozott egy nyakba való sált. Kecskeszőrből ... — Szedd el a pénzét és jól dugd el. Megértetted? — Hogyne értettem volna, bátyuska. — Hát csak azért mondom, öreganyám. Mit tagadnánk, Kolja 'Ancsutkin mindig kedvét lelte benne, ha ráijeszthetett a fehérnépre. De férfiemberek közt már nem volt ilyen nagy legény. Így aztán egy este, amikor Szaska mogorva képpel, sötét tekintettel, tarkójára tolt sipkával és panyókára vetett zekében megjelent a ,.dobbantón" — így hívták a faluban azt a kőkeményre taposott térséget, ahol a fiatalok esténként járni szokták a frisset — Ancsutkin bátortalanul odalépett hozzá és megkérte, menjen haza. — Mit bolondozol velem, parancsnok polgártárs, — felelte kihívón, hangos szóval Szaska s ujjával megfenyegette a kacskalábú r tdőrt. — Nincs jogod rá. Nem mondom, ha összetörök egy üveget, vagy lekenek egy pofont valakinek, akkor megteheted. Akkor bekísérhetsz az őrszobára, jegyzőkönyvet vehetsz föl és rám húzhatod a paragrafusaidat. Amíg azonban nyugodtan csak állok és nézelődök — megbocsáss már, de te is hagyj békén. Nincs igazam, polgártársak? — Mit bántod, hagyd nyugton! — zúgtak föl az emberek s korholva pillantottak a rendőrre; tapasztalatból tudták, hogy nem használ senki egészségének, ha tengelyt akaszt Szaskával. Ancsutkin mit tehetett mást, engedett. Szaska minden teketória nélkül öszszébb szorította a lányokat a padon, leült melléjük, öklére támasztotta a fejét, s amikor a harmónikás befejezte a „Duna hullámait", váratlanul ezzel a kéréssel fordult Ancsutkinhoz: — Ide hallgas, Kolja, ülj le mellém, hadd mesélek neked. — Nem lehet, Szasa, szolgálatban vagyok — felelte Ancsutkin; valahogy nem volt Ínyére, ahogy a legény beszél vele. — Fene a szolgálatodat! Ülj ide! Emlékszel még, hogyan tartóztattál le utoljára? Akkor letéptem a gallérodat, ugye igaz? Még egy külön paragrafust húztak rám, amiért ellenkeztem a hatósággal, de már akárhogy is volt, bocsáss meg nekem. Es ülj ide már, hadd mesélek... — Nem hallod, hogy kér, legyen eszed! — pirítottak rá a többiek Ancsutkinra. A rendőr egészen elvesztette magabiztosságát, s megjuhászodva kuporodott le a pad végére. — Ki vagyok én? — kérdezte hirtelen Szaska. CSENDES DON V. Taraszevícs (Szovjetunió) „Szövetkezeti építkezésen" című fényképe a bratislavai nemzetközi fényképkiállítás anyagából. J. Herec reprodukciója. Egy észak-londoni moziban nemrég bemutatták az Északi csillag című, még 1943-ban készült amerikai filmet (Rendezte Lewís Milestone, forgatókönyv: Lilian Hellman.) A film eredetileg a hitleristák Szovjetunió elleni orvtámadásáról szólt. Nézője megismerhette belőle a szovjet nép hősi ellenállását. Ám változnak az idők és az amerikai propagandisták elhatározták: renoválják a filmet — azaz meghamisítják. A Sight and Sound angol filmlap szavai szerint a film „elképesztő és szomorú változtatásokat szenvedett" és elejétől fogva kihívja a néző gyanúját A film láttán most bajos volna megmondani, ki is harcolt. Magát ezt a szót: „orosz" nem egy helyen kivágták a hangszalagról. A filmnek most Páncélos csapás a címe. Egész összefüggő részeket hagytak ki belőle, amelyeket most egy pergőnyelvű kommentátor szovjetellenes fecsegése pótol. Ez a kommentátor a film végén kinyilvánítja: A náci veszély kommunista fenyegetéssé változott. — íme, miért kellett renoválni a régi filmet! A hamisítás elkövetői szeretnének homályba maradni. Amint az angol lap írja, maga Milestone aligha gondolta volna, hogy müve 15 év múltán a hidegháború szítását szolgálja. Az Eros Films cég, a film angliai forgalmazója szintén „nem tudja, kik változtatták meg a filmet". — Kik tették, kik nem — egy világos: semmiből sem undorodnak a hidegháború fokozására törekvő reakciósok. Ebben az esetben egy jóakaratú régi filmet fordítottak az ellenkezőjére, hogy ne a népek barátságát szolgálja. Az ilyen mesterkedések azonban csak a hamisítókra hoznak szégyent. (A Szovjetszkaja Kultura cikke) A moszkvai színház múzeumában Saljapin halálának huszadik évfordulóján kiállítást rendeztek. Érdekesek azok a fényképek, amelyek ,Saljapint barátai körében Gorkijjal, Rjepinnel, Kuprinnal, Rahmanyinovval együtt ábrázolják. A plakátok között van egy Ufa városából származó, 1891-es plakát, ahol Saljapin kóristának a nevét először tüntetik fel. Graham Green A mi havannai emberünk címmel regényt írt, melyben leleplezi a kubai angol kémszervezet felforgató tevékenységét. Berlinben megtalálták az idősebb Johann Strauss 209-es opus számú katonai indulóját, amelynek hollétéről mindmostanáig semmit se tudtak. Leo Johannan, francia filmrendező megfilmesíti Balzac halhatatlan regényét, a Goriot apót. A híres balzaci figurát az egyik legnagyobb élő francia színész, Pierre Fresnay játszsza., Goriot egyik leányának, Anniénak a szerepét egy újabban feltűnt olasz színésznő, Franca Bettoja alakítja. Hemmingway 1931-ben írt Délutáni halál című regényének kézirata -285 kézzel és 18 géppel írt oldal - 13 000 dollárért kelt el egy NewYorki árverésen. A háború utáni idők egyik legnagyobb kultúrbotrányának minősítik a német lapok azt, hogy nyilvános árverésen adják el Thomas Mannak, Heinrich Mannhoz és egyik barátjához írott kiadatlan leveleit. A lapok leszögezik, hogy a nagy író levelezése felbecsülhetetlen irodalomtörténeti kincs, amit nem lenne szabad elkótyavetyélni. A Csehszlovák Zeneszerzők Szövetségének elnöksége nemrégen adta ki állásfoglalását, amelyben élesen bírálja a mai csehszlovák zeneirodalmat. Az állásfoglalás szerint február végére összehívják Prágában a szövetség második kongresszusát, amelynek feladata lesz, hogy számos alkotói és eszmei kérdést tisztázzon. Nyikolaj Osztrovszkij eddig ismeretlen, Az acélt megedzik című regényére vonatkozó levelét tette közzé a közelmúltban az Ogonyok című képes szovjet hetilap. Joseph Haydn alsó-ausztriai, Rohrauban álló szülőházát nemzeti műemlékké nyilvánították. Az épületet a nagy zeneszerző halálának jövő évi 150. évfordulójára renoválják és átépítik. A ház igen elhanyagolt állapotban van. A szobát, amelyben Haydn született, évek óta lóistállónak használták. Nemrég ünnepelték a mikrobarázdás hanglemezek 10. születésnapját. Az új típusú hanglemezek gyártása a legutóbbi négy év alatt több mint háromszorosára emelkedett. 1954-ben 11 millió, 1956-ban 18 millió, tavaly pedig 34 millió mikrobarázdás hanglemezt gyártottak. Splitben helyreállítják Diocletianus palotáját, a római építészet egyik legszeb alkotását. A munkálatokra 50 millió dinárt irányoztak elő. A barátsági hónap, filmbemutatóinak arányában és hatásában legnagyobb eseményét Szergej Geraszimov szovjet rendezőnek, a világhírű Solohov-regény alapján készült az emberek között, regényhősei között él kozák falujában és jól ismeri a doni kozákság élettörténetét, hagyományait, régi szokásait, élet- és gondolkodásmódját. Csendes Don című filmje jelentette. • A szerző évtizedes munkájának eredményét három részben felölelő monumentális filmalkotás megrázó erővel ábrázolja Grigorij Melehov sorsában a kozákság rétegeződését, útkeresését, s egyének tragédiáját. Méltán vitte el a film harmadik része a Karlovy Vary-i nemzetközi • filmfesztivál nagydíját. Bírálói közül sokan felrótták, hogy csupán hű mása, tökéletes változata a regénynek, s rendezője nem visz bele semmi alkotó újat. Egyetérthetünk ezzel a megállapítással, hogy a film a regény művészi filmváltozata, de mindez mit sem von le művészi értékéből és hatásából. Hisz maga a Csendes Don szerzője a film befejezése után kijelentette, hogy elégedett a filmesek munkájával és úgy élnek a képen hősei, mint ahogyan alakjukat elképzelte és híres regényében megrajzolta. Mi teszi naggyá e terjedelmes filmalkotást? Elsősorban az, hogy alkotója (a Csendes Don írója) kitűnően ismeri az életet, áll, a munkásosztályale, vagy pedig a letűnő kizsákmányoló osztálylyal jegyzi-e el életét. A legkisebb egyéni sérelemért képes egyik táborból a másikba átállani. A kozák dac Grigorij Melehov az öntudatosodó, de az ősi szokások rabságában gőgje miatt a haladás útján tovább menni nem tudó kozák középparaszt típusa. Nem tudja elviselni a kozáktelepülés patriarhális szervezetének viszonyait (az első világháború előtti idő), apja korlátlan családi hatalmát, mely végül is szerencsétlen házaséletét okozza. Kettétöri a kozákélet kötelező szabályait és önállóan veti meg a lábát. Oj életet akar kezdeni. A háború az ő sorsát is tönkreteszi. Melehov egyéni tragédiája — a kozákság ingadozó középrétegeinek a sorsa.. Melehov — harcos kozákősök unokája, félelmet nem ismerő kemény katona a fronton ébred rá a vérontás esztelenségére. Ahevesvérü kozák megcsömörlik a gyilkolástól, de ez nem öntudatos fellépésben, hanem dacos hallgatásban, elfojtott gyűlöletben nyilvánul meg (például a cár látogatásának jelenete a hadikórházban). Grigorij bár rokonszenvez a forradalommal, mégsem képes szilárdan dönteni: kinek az oldalára lesz végül is tragédiájának okozója. A legnagyobb, dicsérettel beszélhetünk a rendező munkájáról. Kitartó tanulmányozás, terepszemle előzte meg a regény történetének eredeti színhelyén forgatott felvételeket. A' község vénjeinek viszszaemlékezései alapján újították fel a régi szokásokat, lakodalmi hagyományokat stb. Nem volt könnyű dolga a színészeknek. Szerepeik művészi alakítása érdekében el kellett sajátítaniok a kozák életmódot (nyeregbepattanás, kemény paraszti életmód). Kitűnő jellemalakítás, remek művészi teljesítmény a főszereplő Pjotr Glebov Melehovja, és Jelina Bisztrickaja Akszinyája. Játékukban szinte megelevenednek a regényhősök. Pedig Bisztrickajának is sok nehézséget kellett átszenvednie, hogy megfelelő hitelességgel alakítson egy tűzrőlpattant kozák menyecskét. A film hatásos és sikeres, mert igaz, mert maga az élet. L. L. II

J S2Ö 6 * 1958. december 11. (II. folytatás) A fülledt, szél nem járta égeresben széles dágvány fölött, rajzottak a szúnyogok, az embert korhadi levelek, rothadó fakéreg, poshadt sár b'üze fojtogatta. Száska és Verka arca, nyaka egy-kettőre csupa vér volt az