Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-06 / 337. szám, szombat

L Nemhogy világot látott, de még az országot is inkább könyvekből, újságokból, elbeszélésekből ismerő aszszony jött ma Bratislavába. Rimaszombatból vezetett ide az útja, hogy a békedíjas Réthy Istvánnéval együtt ő is részt vegyen a békevédőknek ma kezdődő szlovákiai konferenciáján. Fancsalszky Gyulánénak hívják. A rimaszombatiakon kívül kevesen ismerik nevét. A szeptemberi országos békekongresszuson — melyen küldöttként vett részt virágport gyűjtő méhecske szorgalmával jegyezgette élményeit, a tanulságokat, a külföldi küldöttek szavát, hogy aztán idehaza kifejthesse munkatársainak és másoknak fontos felismerését: — Sokan azt gondolják, hogy békemozgalmunk országunk határain belül marad, — mondotta. — Az igazság pedig az, hogy békét követelő hangunk túl jut a határainkon, mert a világ népeit egybeköti az a tudat, hogy az élet minden vágya csak békében teljesülhet s ez erőt ad nekünk ahhoz, hogy a holnapot még szebbé tegyük, mint a mát... Mintha csak költő szólna a kis vidéki város alig ismert asszonyából, mintha csak a léleknek azt a mélyen zengő húrját pengetné, melynek dala a világ minden népe nyelvén egyformán hangzik s ez az életet, szabadságot szerető emberek békedala. Ki ez a békevédő asszony ? Nem irányít darút, sem traktort, nem ír regényeket, hogy nevét az országot bejáró hír szárnyára vegye. Már két esztendeje a rimaszombati Fatra tizem telefonközpontjának szűk szobácskájában ül és kora reggeltől késő estig hallózik, kapcsol, táviratokat vesz át és küldözget, az üzemi rádión keresztül üzeneteket továbbít. S arra is jut ideje, hogy lemezeket tegyen a gramofonra és zeneszóval szórakoztassa munkatársait. A négy szűk fal között végzett munkájáról a legtöbben azt mondhatják — nagyon unalmas lehet. Igaz, nincs benne sok fantázia és Fancsalszkyné mégis szívet-lelket adott ennek a munkának is. A kis helyiséget otthonossá tette. Képeket akasztott a falra, kis kerek asztalt szerzett a sarokba s az asztalon virág díszlik. Aki látja a sudár termetű, telt, fekete asszonyt, amint híváskor a kagylóba mosolyog és készségesen kapcsolja a kért számot, csodálkozva venné tudomásul, hogy ezt az unalmasnak vélt munkát is lehet szeretni. Néha kijön ő is a sodrából, ő is ember, mérgelődhet s ilyenkor azt mondja, milyen jó, hogy nem látni HANGUNK TUL JUT HATÁRAINKON a telefonba s a négy fal eltitkolja mások elől a vendégségbe ritkán jövő szomorúságot is. De amikor örül, azt mindenki tudja, mert ilyenkor a legvidámabb dalokat sugározza az üzemi hangszóró. Helén asszony még fiatal, harminc éves. Sokan kérdezik tőle, hogyan elégítheti őt ki ez a munka, zárt szobában egy helyben ülni kora reggeltől késő délutánig. Erre magam is kíváncsi voltam. — Tizennyolc éves korom óta dolgozom a gyárban, — feleli. — A lekvárfőzéssel kezdtem, majd a zöldségteremben dolgoztam Amikor megkaptuk a befőttes üvegeket záró gépeket — melyeken azelőtt csak férfiak dolgoztak, — az üzemben én voltam az első nő, aki a gép mellé állt. Azóta ez is női munka lett. Két éve, hogy telefonista vagyok. Rám bízták ezt a munkát s ezt hivatásomnak tartom, olyan hivatásnak, mint a festők, írók, szobrászok a művészet művelését, akik csak úgy tudnak szépet alkotni, ha nagyon szeretik mesterségüket. Az egész gyár olyan, mint egy nagy óra, ha hiányzik egy kis kerék, megáll a szerkezet. S magamat ilyen kis keréknek tartom... Aki ilyen fontosnak tartja munkáját, akkor azt nagyon szeretheti s nem elégszik meg csak a hivatalos teendőkkel. Az üzemi rádió a kezében olyan, mintha jó propagandista lenne. Havonta többször odaül a mikrofon elé s munkatársainak a szocialista munkaversenyről, tapasztalatairól, az üzem más kérdéseiről beszél. A barátság hónapjában a Szovjetunió iránti nagy barátságunk jelentőségéről szólott. Az adásokat saját maga írja, szerkeszti. Az újságok olvasása közben feljegyzi az érdekességeket, gyűjti őket, hogy aztán elmondhassa munkatársainak. A szakszervezeti taggyűlésen arra kéri az üzemi bizottságot, törődjön többet a dolgozó asszonyok kérdéseivel, tartsanak velük gyakrabban beszélgetéseket, hogy problémáik alapos megismerése után segíthessenek megoldásukban. S most, ezekben a napokban az egyik üzletből a másikba futkos. Már évek óta őt bízzák meg az „üzemi" Télapó ajándékcsomagjainak beszerzésével. Már alig várja a napot, hogy örömet szerezhessen munkatársai 118 gyermekének, amikor a Télapó mellé áll, annak megbízásából átadja a gyermekeknek a cukorkával, játékkal teli csomagocskákat. S a családi életre mikor jut ideje? Munka után, amikor az üzemben dolgozó férjével, a többszörös újítóval, a lakatos műhely mesterével hazamegy. Ekkor kezdődik Helén asszony „második műszakja", a főzés, varrás, mosás, vasalás s tizenkét éves lányuk nevelése. A sok munka s elég gond ellenére mégis boldog. Boldog, mert a becsületesen végzett munka után minden este nyugodtan hajtja le fejét. 3 Kora reggeltől késő estig fáradozik, hogy ő is segítsen abban, hogy a holnapot szebbé tegyük, mint a mát. S ebben nem ismer fáradságot. Ennek megvan a maga értelme. Ezt is megtudtam tőle. — Csak békében lehet építeni, — mondja — s hogy meglegyen a tartós béke, azért fáradhatatlanul küzdenünk kell. Lehet, hogy egyesek úgy vélik, ez sablon-jelszó, mert gyakran hangoztatjuk. De ezt csak azok mondhatják, akik könnyen felejtették el a háború borzalmait. Megkérdezték-e az anyákat: akarják-e, hogy gyermekeik a háborúnak áldozatul essenek? Nem szabad felejtenünk! Összefogásunkkal elkerülhetjük az újabb háborút! Hogy mennyire égető a béke kérdése, arra elmond egy esetet A prágai országos békekongreszszusról hazatérve elment a rimaszombati tejfeldolgozó üzembe, a dohánygyárba, a Rimatexbe, Gesztetére, Nagybalogra, hogy beszámoljon a járás dolgozóinak a béke kérdéseiről. A telefonos asszony életében először tartott előadást. S ha volt is lámpaláza, nem érezte, mert szívből jövő mondanivalója elterelte róla figyelmét. Nem rökönyödött meg azon sem, amikor a Rimatexben a textilipari szövetkezet dolgozói a gyűlés előtt azt kérdezték tőle, hosszú lesz-e a beszámoló, mert sietnek haza. De amikor a gyors távozásra gondoló dolgozók hallották Fancsalszkyné beszámolóját, melyet szokás szerint először szlovák nyelven tartott s melyben a békekongresszuson szerzett élményeit olyan közvetlenül, lebilin- j cselőn és szívhez szólón tolmácsolta, , az asszonyok nem tudtak elmozdulni • helyükről. S amikor a gyűlést vezető I elvtársnő megkérdezte a hallgatóktól, ha annyira sietnek haza, Fancsalszky- | hé legalább röviden istiíérfessé-e mSgyarul is előadását, — ne röviden, az egészet! — hangzott fel innen-onnan is a kiáltás. Fancsalszkyné anyanyelvén megismételte a mondottakat. Beszéde s a vita során figyelmes lett egyik aszszonyra, aki sírva fakadt s nem tudta könnyeit leküzdeni. A gyűlés után hozzá ment s kérlelte, ne sírjon, könnyítsen lelkén, legalább neki mondja el szívé keserűségét. Az aszszony a második világháború idején a faji üldöztetés áldozata volt. Később kissé megnyugodva elmondotta, hogy a német fasiszták koncentrációs táborában egyik asszonytársa csupasz földön gyermeket szült. Amikor megtudták ezt az SS-ek, odajött az egyik halálfejes'. A német fasiszta kiragadta a földön fekvő aszszony karjai közül a néhány órája született csecsemőt, az ajtófélfához verdeste s vadul felordított: — így szűntök meg mindnyájan létezni! Lehet-e felejteni a kapitalista és fasiszta háború szörnyűségét, embertelenségét?! Még tizennégy békés év sem tudta ezt elfeledtetni, a sebet meggyógyítani. — Még többet kell beszélnünk és cselekednünk a béke érdekében, mint eddig, — mondja Fancsalszkyné, — hogy valamennyien biztonságban élhessünk, dolgozhassunk. Már emiatt is... — s egy féltve, ereklyeként őrzött levelet nyújtott át. — Olvassa csak el... A prágai békekongresszus küldötteinek a gyermekek az ország minden részéből leveleket küldtek. Fancsalszkyné Milan Chodorának, a plzeňi 13. nyolcéves' iskola tanulójának levelét kapta. A nyolcadik osztályba járó Milán ezt írta: „Azért írok önnek, hogy tudja, nincs egyedül a békéért és az emberek boldogságáért vívott harcban. Magukkal tartunk mi is, szeretett hazánk jövendő polgárai, akiknek szorgalmas munkájukkal és a béke megvédésére irányuló harcukkal szebb jövőt biztosítanak.. — Ezt várják tőlünk gyermekeink, nem szabad, hogy csalatkozzanak bennünk. Ez mindnyájunk szívügye ... így beszél és eszerint cselekszik a kis vidéki város egyszerű asszonya, akinek nevét nem vette szárnyára az országot bejáró hír, de békét követelő hangja olyan erőteljes, hogy túljut határainkon is. Petrőci Bálint A barátság hónapja a nagymegyeri járásban A nagymegyeri járásban a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának megünneplésére való jó felkészültségnek tulajdonítható, hogy már a megnyitó ünnepségek is nagyon sikeresek voltak mind Nagymegyeren, mind a járás összes községében. Az azóta eltelt négy hét alatt a járásban már mindenütt megtartották az előadások, vagy más kulturális rendezvények legnagyobb részét. November 14 — 16. napjaiban 32 községben és vállalatban több mint 3200 részvevő jelenlétében ismertették a Szovjetunió nagyhatalmi szerepét a világpolitikában. „A Szovjetunió mint szocialista nagyhatalom" cím alatt. Az előadások 90 százalékát filmvetítés kíséretében tartották meg. A további ismertetések az új szovjet munkamódszerekről, az új gazdasági eredményekről, a szovjet épltéstechnikáról s a Szovjetunió békepolitikájáról szóltak. Az utóbbi témáról mintegy 60 vitaestet rendeznek, melyeken az előadók a Szovjetuniónak főleg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idejében és a jelen időszakban kifejtett békekezdeményezéseit ismertetik. Előadásokat tartanak „Az életért, boldogságért és békéért" cím alatt is. Ezek az ismertetések társadalmi életünknek és a Szovjetunióval való baráti kapcsolatainknak fejlődését és eredményeit érintik. Minden vitaest és előadás alkalmával konkrét adatokat, helyzetleírásokat hallhatnak a részvevők. A szovjet építéstechnikáról szóló beszámoló keretében például megemlítették, hogy a szovjet nagyvárosok építésénél mily nagy figyelmet fordítanak a parkosításra. A barátság hónapjának műsora azonban nemcsak előadásokbői tevődik össze, hanem kulturális jellegű műsoros esteket is tartalmaz. Kultúrműsorral leggyakrabban a Csemadok-szervezetek lépnek fel. Minden faluban filmbemutatókat és sok helyen irodalmi esteket, könyvismertetéseket tartanak. A hátralevő időszakban folytatódnak az előadások és mindenütt nagy gonddal készülnek a befejező ünnepségekre, melyeket 47 községben és üzemben tartanak meg ünnepélyes keretek között. (sz-) Az utóbbi időben gyakran hozunk híreket a kínai mezőgazdaság óriási arányú fellendüléséről, sikereiről. A cikkeinkben, hírekben közölt terméseredmények kétkedést váltottak ki több olvadónkból, ezért közöljük a budapesti Népszabadság pekingi tudósítójának érdekes meggyőző cikkét a kínai mezőgazdaság rohamos fejlődéséről: PÉLDA NÉLKÜL ÄLL a világ valamennyi országának mezőgazdaságában az a káprázatos fejlődés, amit Kína parasztsága ért el az idén. Míg a felszabadulástól, 1949-től 1957-ig 30 százalékkal növelte a mezőgazdaság hozamát, addig 1958-ban egyetlen év alatt megkétszerezte az előző év amúgy is kiemelkedő termését. Búzatermésével megelőzte a Szovjetunió mögött addig második helyet elfoglaló Egyesült Államokat, gyapotból kétszer, rizsből több mint kétszer, kukoricából és krumpliból a legtöbb helyen majdnem háromszor annyit takarítottak be, mint 1957ben. Nem szorul magyarázatra, hogy Kína mezőgazdaságának eme új forradalma mit jelent közvetlenül a Kína lakosságának négyötödét kitevő parasztság számára. Közvetett hatása pedig még ennél is nagyobb. Kínában a nemzeti jövedelem felét a mezőgazdaság adja, de a másik — az ipar által adott — fele is igen nagymértékben függ a mezőgazdaságtól. Bármily nagy is azonban a mezőgazdaság idei lendülete, csak egy állandó, s még sokkal nagyobb arányú fejlődés első lépésének tekinthető. A kínai mezőgazdaság fellendülése nagyon elmaradott alapról indult. Két évvel ezelőtt még terméshozama a japán mezőgazdaság hozamának alig több mint egyharmada volt, s a tavalyi nagy termés után is rizsből 24,5, búzából 9,5, kukoricából 14,3, gyapotból 3, krumpliból 20 mázsás átlagtermést ért csak el hektáronként. Äz idei átlageredmények rizsből 45, búzából 17, kukoricából 30, gyapotbői 6,7, krumplibői kb. 50 mázsa hektáronként (már több terméknél egyes európai országok hozama körül járnak). A MODERN KANNIBALIZMUS a Malthus-elmélet tételeivel, amely szerint á lakosság száma sokkal gyorsabban nő, mint a mezőgazdaA KÍNAI MEZŐGAZDASÁG „SZPUTNYIKEREDMÉNYEI" ság termékeinek mennyisége — nincs is mit vitatkozni. A klasszikus nyomor egykori hazája, a keleti részein „túlnépesedett!" Kína cáfolt most éppen rá: míg a lakosság egy év alatt 2 százalékkal, addig a mezőgazdaság termelése 100 százalékkal nőtt. Felvetődhetnék azonban, hogy Kinában — éppen, mert az ország területének jó egytizede van csak művelés alatt — a mezőgazdasági termékmennyiség növelésének útja nem szűzföld feltörése lenne-e? A tények nemmel válaszolnak e kérdésre. Kína népességének eloszlása rendkívül egyenlőtlen. A 650 millió lakosból, 600 millió az egész ország területének 40 százalékán, ebből is 300 millió a Jangce völgyében él. Kína 30 tartományának egyikét, a Magyarországnál kétszer nagyobb Szecsuant pl. 60 millió ember lakja. Nagy területeket feltörni csak a lakosság egészen nagyméretű áttelepítésével lehetne. De kérdéses, hogy egyáltalán megérné-e ezt? Ha sikerülne is a nyugati zord sziklahegyek között meghódítani nagy területeket és megvédeni azokat a Góbi, a Takla-Makán vagy a Cajdam mindent elnyelő, könyörtelen sivatagi homokjától, vajon milyen termést adna? Hiszen Nyugat-Kína — a világ egyetlen része sem esik enynyire messze a tengerektől! — évi csapadékmennyisége jóval 200, helyenként 100 mm alatt van. Az idei eredmények is azt igazolták, hogy Kína mezőgazdasága további fejlődésének útja a meglevő szántóterületek hozamának nagyarányú növelése. A megkétszerezett termés egyszersmind a föld hozamának megkettőzését jelenti. Ä felszabadulás óta feltört szűzföldek összkiterjedése ugyanis nem haladja meg a 4 százalékot. Döntően növelte a föld termőképeségét az öntözés. A múlt év novemberétől ez év áprilisáig 30 millió hektár földet tették öntözhetővé. Kínában ma már 60 millió hektáron — az egész szántóterület 60 százalékán — öntözéses gazdálkodás folyik. Ugyancsak a téli hónapokban mozgalommá nőtt a különféle növény- és egyéb hulladékok gyűjtése és feldolgozása trágyának. Ez évben a föidek tízszer annyi trágyát kaptak, mint tavaly. Jelentősen emelte a hozamot a korszerű mezőgazdasági eszközök bevezetése, mely nemcsak a termőföld sokkal jobb megmunkálását, de a munkatermelékenység kétszeresére, háromszorosára emelkedését is eredményezte. VALAMENNYI TÉNYEZŐ legfontosabbika azonban a mezőgazdaság évezredes normáinak megdöntése, a paraszti tömegek konzervatív gazdálkodásában végbement forradalom volt. Az idei eredmények megdöntötték azt a tévhitet, hogy $1. a búza Kínában alacsony hozamú növény: hogy a mezőgazdaság hozamát egy év alatt nagyon kedvező feltételek mellett is legfeljebb 4 — 5 százalékkal lehet csak növelni. AZ ÉVEZREDES paraszti hiedelmek bálványait lerombolni nem volt könnyű. Még a tavasszal megismerkedtem Hupej tartomány egyik járási párttitkárával, -Cseng Phun elvtárssal. Elmondta, hogy három éven át minden fáradozása kárba veszett, hogy a parasztokat korszerűbb módszerekkel való gazdálkodásra vegye rá. Tavaly, a teljesen meddő rábeszélés helyett, egy darabka földön a maga módszerei szerint földimogyorót kezdett termeszteni. Sokkal mélyebben szántott, ötször annyi trágyát szórt szét, kétszer olyan sűrűn vetett és jóval többször kapált, mint a többi paraszt. Azok kezdetben gúnyolták, sőt, amikor csávázott, figyelmeztették, hogy „a vetőmag megmérgezésével" kihívja az istenek haragját. De amikor pár hónap múlva a földdarabka buja zöldjével szinte harsogott, a tövek pedig ötször annyi termést érleltek, mint általában a környéken — egy csapásra megváltozott a hangulat. A „párttikár földjé"-nek híre — no meg a párttitkár módszere — hamar elterjedt, s a nyárön szerte az országban már mintaparcellák ezrei „agitáltak" a terméshozamnak nem kétszeresére, de többszörösére való emelése mellett. E mintaparcellákról szédületes mennyiségű termést takarítottak be. Hektáronként búzából 540, kukoricából 2600, rizsből 2700, gyapotból 630 I mázsa volt — ahogyan Kínában mondják — a „szputnyikeredmény". Amíg magam nem néztem meg néhány ilyen szputnyikparcellát, előtI tem is lehetetlenségnek tűntek ezek az eredmények. E parcellák kicsinyek, általában egy munál (egy hektár mintegy tizenhatod része) nem nagyobbak és rengeteg emberi munkát fektettek bele. Kuangszinban az egyik ilyen rizsparcellát háromszori mélyszántással, fél méter mélységben, több rétegben szétterített különféle trágyákkal készítették elő. A vetés oly sűrű volt, hogy a vizet csak csészékkel lehetett a tövéhez juttatni, levegőt kézifujtatókból kapott, s egész nap bambuszpálcákkal mozgatták a kalászokat, hogy érje a napsugár. Hopej tartományban láttam egy csöppnyi szputnyikparcellát, amit egész nyáron át éjjel-nappal felváltva őrzött hat paraszt. Ha szél fújt, kötélkorláttal és gyékénnyel, a hirtelen lezúduló trópusi esők ellen pedig föléje tartott ponyvákkal védték. Láttam egy másik rizsparcellát, ahol a vetés oly sűrűn tömött volt, hogy a 18t>on álló kalászok megbírtak egy gyereket. A dél-kínai Honan tartományban a Vörös Zászló Kommunában egy 1 mu nagyságú különlegesen előkészített krumpliföld alatt egy méter mélyen hosszanti csatornákat fúrtak, s az ott elhelyezett trágyából felszálló gázok táplálták a növényt. AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN vagy akár csak egyetlen járás méretében is természetesen lehetetlen csészékkel öntözni és légpumpával levegőztetni a rizst, ponyvákkal védeni és szálanként napoztatni a gabonakalászokat, s gázvezetékhálőzatot fúrni a krumpliföldek alatt. A cél nem is ez. A szputnyikparcellák célja megdönteni a mezőgazdaság normáiról alkotott merev elképzeléseket és bebizonyítani, hogy a föld terméshozama egyik évről a másikra a jelenleginek többszörösére emelhető. Már ez idén sikeresen próbálkoztak, hogy nagyobb földdarabon is megtöbbszörözzék a hozamot. Hupej egyik megyéjében pl. egy 70 hektárnyi mezőn a szputnyikparcellákon alkalmazott rendkívüli eljárások nélkül is 112 mázsás búzatermést értek el hektáronként. Persze a 70 hektár is nagyon kevés még Kína 100 millió hektárnyi szántóterületéhez képest. Ahhoz azonban elég, hogy az egész parasztságnak megmutassa: az öntözőrendszer további nagyarányú kiterjesztésével, sokkal alaposabb talajelőkészítéssel, s — amíg elegendő gép nem áll rendelkezésre — az eddig befektetett emberi munka többszörösével — Kína i mezőgazdaságának hozama — noha ez I Idén már sok európai ország átlagát I elérte — 1—2 év alatt 3—4 szeresére | növelhető. A több emberi munkára s általában a belterjesebb gazdálkodásra a kommunák szervezése igen kedvező lehetőségeket teremtett. Októberben jártam egy Booting környéki kommunában, mely százezer mu földet és tízezer parasztcsaládot egyesít. Míg ez a kommuna 27 tsz-re oszlott, a 10 ezer családból 17 ezer munkaképes ember dolgozott a földeken. Most közös étkezdék, napközik, mosodák stb. létrehozása újabb 10 ezer embert (főleg nőt) szabadított fel a mezőgazdaság számára. „Egy munkásra — számította ki előttem a kommuna elnöke — alig négy mu (összesen egynegyed hektár) föld jut. Jobban megművelhetjük földjeinket, mint a konyhakerteket." Tévedés lenne azonban ezek után olyan következtetés, hogy a mezőgazdaság hozamának nagyarányú és gyors növelése kínai sajátosság, azért, mert itt nagy a munkaerő-fölösleg. Kína mezőgazdaságának idei ugrása nemcsak a földhozam normáit döntötte meg, nemcsak a XX. század embertelen malthuziánusait tette nevetségessé, de sutba hajította a „kínai munkaerő-felesleg" nézetét is. Kína mezőgazdasága most, hogy a földből ki akarja hozni azt, amire az valóban képes, helyenként és időnként már munkaerőgondokkal küzd. KlNA PARASZTSÁGA most indul harcba a jövő évi, az ideinél sokkal nagyobb termésért. Szinte mindenütt elvégezték mér — traktorok hiányában maguk-szerkesztette csörlőkkel — az őszi megszántást és folynak az előkészületek a tavalyihoz hasonló méretű csatorna és víztároló építésére. S ma már tények, súlyos tonnák bizonyítják, hogy a szputnyikparcellák 4—5-szörös befektetés mellett tízszer, sőt egyes termékeknél negyvenszer többet termettek, mint az átlagföldek. Az idei termés mennyisége Kinában akkora, hogy krumpliból, kukoricából, rizsből és gabonából együttvéve minden lakosra 5 mázsa jut. Hol vannak már a Kínában gyakori nagy éhinségek, melyek sokszor milliók életét követelték! Bár az utolsó nagy éhínség óta még két évtized sem telt el — ez az idő messze van, visszahozhatatlanul messze. Az az idő viszont, amikor Kína véglegesen megoldja gabonaproblémáját és hús-, étolaj-, gyümölcstermelése is eléri a fejlett országok színvonalát — hála a tehetséges, nagyon szorgalmas nép forradalmi tettvágyának — már itt van a legközelebbi jövő közelségében. Fábián Ferenc, ÜJ SZÖ Í * 1958. december 6.