Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-06 / 337. szám, szombat

Az NSZEP KB levele az SZKP-he z a nyugat-berlini helyzetről és a béke biztosításáról Berlin, (ČTK) Németország Szocialista Egységpártja Központi Bi­zottsága december 2-án megtárgyalta a Német Demokratikus Köz­társaság kormányának küldött szovjet jegyzéknek az indokolatlan nyugat-berlini idegen megszállás megszüntetésére tett javaslatait. A Központi Bizottság teljesen egyetért e javaslatokkal, mivel a béke megszilárdítását és a német nép nemzeti érdekeit szolgálják. HA MEGVALÓSÍTANÁK a Szovjet­unió kormányának azt a javaslatát, hogy adják meg Nyugat-Berlinnek a demilitarizált szabad város statútu­mát, véget érne Nyugat-Berlin indo­kolatlan megszállási rendszere, örökre lehetetlenné válna Nyugat­Berlinnek az NDK ellen irányuló kémkedés és egyéb aknamunka köz­pontjára való felhasználása. Ennek következtében megszűnne a nem­zetközi feszültség egyik legveszélye­sebb tűzfészke. A lap hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió kormányának ja­vaslata azért bír oly rendkívüli je­lentőséggel, mivel megfelel a német nép békevágyának és a Német De­KB-t, hogy az NDK dolgozói min­den erejüket latba vetik a szocia­lista tábor — az egyenjogú és szu­verén államok Szovjetunió vezette baráti kötelékének további erősíté­séért. A proletár nemzetköziségnek a német nemzet legnagyobb fiai, Marx és Engels által kifejtett el­vei irányelvek számukra a békéért mokratikus Köztársaság érdekeinek, j és a szocializmusért folytatott harc Az NSZEP Központi Bizottsága örömmel fogadja a Szovjetunió kor­mányának ama szándékát, hogy mind­azokat a funkciókat, melyeket a szövet­ségesek között kötött egyezmények, valamint a Szovjetunió és az NDK között 1950. szeptember 20-án kö­tött egyezmények alapján ideiglene­sen a berlini szovjet szervek töl­töttek be, átadja az NDK szervei­nek. Az NSZEP KB biztosítja az SZKP W. Ulbricht : Az atomdiplomácia és a szocialista áilamok eilen szőtt agresszív tervek politikája eleve kudarcra van ítélve Berlin (ČTK) — Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára a demokrati­kus Németország Nemzeti Frontja Nemzeti Tanácsának ülésén beszédet mondott, melyben válaszolt a nyugat­német képviselők egyes kérdéseire. Többek között kijelentette, hogy Né­metország fejlődésében fordulat kö­vetkezett be, mivel az erők viszonya a Szovjetunió és a szocialista államok javára változott meg. Az atomdiplo­máciai és a szocialista államok ellen szőtt agresszív tervek adenaueri po­litikája viszont szemmelláthatóan ku­darcra ítéltetett. A berlini kérdés békés megoldása szélesebb keretű ügy. Sőt azt monda­nám, hogy a szovjet jegyzék fordu­latot jelenthet Németország általános fejlődésében, ha majd sikerül békésen megoldani Nyugat-Berlin kérdését. Ez enyhítené a helyzetet és megértést eredményezne olyan fontos kérdések­ben, mint amilyen a békeszerződés előkészítése. Ez a két német állam közeledését és olyan államszövetség létesítéséről való megegyezését is elősegítené, amely Németország újra­egyesítésének útját képezné. ban. Az NSZEP KB testvéri köszöne­nét fejezi ki az SZKP Központi Bi­zottságának állandó támogatásáért. Ä szovjet irôD ez slkolmány napját unirepefle Moszkva (ČTK) - A szovjet nép pénteken ünnepelte a hagyományos alkotmány napját. December 5. államünnep, pihenőnap a Szovjetunióban. Az újságok ünnepi számai cikkeket közölnek a szovjet alkotmány je­lentőségéről és a szovjet demokrácia tartalmáról. megjavítására és a szovjet demok­rácia fejlesztésére. Bővültek a Szö­M. P. Taraszov. a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnökségének alelnöke a Komszomolszkaja Pravdában rá­mutat arra, hogy az utóbbi években a szovjet élet legjellegzetesebb vo­nása a fejlődés magasabb színvona­lára, a kommunista építés újabb mértékfokaira való áttérés — a szö­vetségi Köztársaságok jogai. Az ipar és az építészet irányítását a gazda­sági területekre ruházták. Harcolnak a bürokratizmus ellen. Megszilárdult a szocialista törvényesség. Minden fontos törvénytervezetet megvitatás cialista demokrácia kibontakozódé- > v6aett a lakossáq eié * terjesztenek, sára - a néptömegek államirányí- i A z j mg j , alkotöle n_ tásban való reszvétele formáinak és , .... ., . ensv Vvi i módszereinek megváltozására is ki- I dulet e> me! 1* el az SZKP XX I Un­hatott. A kommunista párt és szov- i resszusat üdvözli jet kormány az intézkedéseket tettek a szocialista de­mokrácia erejének és méIy.séa Änek államapparátus tevékenységének i tanúbizonysága. BERLINI TUDÓSÍTÁSUNK: Bonn újra a bírálat középpontjában Az ENSZ bizottságainak munkáfa A politikai bizottság elfogadta a ciprusi általános határozati javaslatot New York (ČTK) — Az ENSZ közgyűlése politikai bizottsága az iráni és az India vezette tíz állam javaslatáról szavazott. Az iráni javaslat —' lényegében nem oldja meg a ciprusi problémát, csupán további tárgyalásokra szólít fel. Az indiai javaslat ragaszkodik a sziget függetlenségéhez és a lakos­ság önrendelkezési jogához. Á politikai bizottság a péntekre virradó éjjel rendkívüli ülést tar­tott. Az iráni javaslatot 31 szavazat­tal 22 ellenében elfogadták, 28 kül­dött tartózkodott a szavazástól. Á határozati javaslatot még a köz­gyűlés elé terjesztik. Az iráni javas­lat elfogadása annyit jelent, hogy a ciprusi kérdés igazságos megoldása továbbra is holtponton marad, ami megfelel az angol gyarmatosítók ér­dekeinek. A gyámsági bizottság jóváhagyta a csehszlovák javaslatot New York (ČTK) - Az ENSZ köz­gyűlésének gyámsági bizottsága csü­törtökön jóváhagyta a csehszlovák küldöttség által beterjesztett hatá­rozati javaslatot, amely elítéli a faji megkülönböztetést a gyarmatokon. A javaslathoz több más állam is csatlakozott. A javaslat a többi kö­zött felszólítja az önkormányzattal nem rendelkező területek igazgatá­sáért felelős hatalmakat, hogy he­lyezzék hatályon kívül az összes megkülönböztető törvényeket. Pavlenko miniszter a szovjet villanyerőmüvek fejlődéséről Moszkva (ČTK) - Alekszej Pav­lenko, a Szovjetunió villanyerőművei­nek minisztere a szovjet energetika elkövetkező hét éven belüli fejlődé­séről cikket írt a moszkvai Pravdá­ban. Bevezetőül a beruházásokkal fog­lalkozik, melyekben első helyet a hő­erőművek építése foglalja el. Meg­jegyzi, hogy az 1959—65-ös években a hőerőművek építésére szánt összeg 1952 —58-hoz viszonyítva kb. két és félszeresen nagyobb. Az energetikai kapacitások bővülését nagy és taka­rékos gőzturbinás hőerőművek épí­tése biztosítja. 600 ezer —1 millió 200 ezer kilowatt kapacitással fognak dolgozni. Üzemeltetésükre felhasznál­ják a földgázt mazutot és a fél­színi olcsó szenet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Hőerőművek már 3 év alatt felépíthetők. AZ UTÓBBI napokban két jelentős ese­mény igazolta a nyugatnémet kormány NDK-val szemben folytatott politikája eddigi irányának tarthatatlanságát. Egy­részt Schäffer nyugatnémet miniszternek az NDK képviselőivel Berlinben és Bonn­ban folytatott tárgyalásai, majd az úgy­nevezett berlini kérdés körüli kampány. Nem az első eset, hogy hivatalos politi­kai képviselők bírálják a bonni kormányt az NDK kormányával folytatandó tárgya­lás makacs elutasításáért. Ami azonban Schäffer miniszter leleplezett tárgyalásai után történt, sokkal többre mutatott rá. Megmutatta, hogy a német kérdésben folytatott Adenauer-politikával való elé­gedetlenség még a Kereszténydemokrata Unión belül is egyre jobban érezhető. NOHA AZ ADENAUER-SZÁRNY köve­tői úgy vélték, hogy a Kereszténydemok­rata Unión belül Schäffer miniszter ellen fordul az elégedetlenség hulláma, elszá­mították magukat. Csak néhány Adenauer­nál is adenaueribb lap követelte lemon­dását. De a bajorországi tartományi vá­lasztások megelőző gyűlésein a választók túlnyomó többsége viharosan üdvözölte Schäffert. A választók így leplezetlenül kifejezték, hogy rokonszenveznek a két j német állam közeledésére tett lépései­vel. Ha megfontoljuk, hogy mindaz, ami­ről Schäffer az NDK képviselőivel meg­I beszéléseket folytatott, a Keresztény­I demokrata Unión belül ez ideig ,,eret­nekségnek" számított — akár a két né­met állam szövetségéről és általában a megszálló csapatoknak Németország te­rületéről való kivonásáról, az NDK és az NSZK között folytatandó tárgyalások­ról volt szó, stb. — nagyon jól megért­jük, mennyire levitézlett a Keresztény­demokrata Unió hivatalos doktrínája. Ma már tarthatatlan. Nem sorolhatók fel mindazok a hangok, melyek helyesléssel fogadták Schäffer tárgyalásait. Még a Frankfurter Allgemeine című nagypolgári lap is egyszerre elmefuttatásokba bo­csátkozik, hogy elvégre még nem jelen­tené a legrosszabbat, ha tárgyalásba bo­csátkoznának az NDK-val. ,,A német új­raegyesítésben előrevezető többi út el­torlaszoltnak tűnik" — állapítja meg a lap. Érthetőbben fejezte ki ezt a Dic Weít című lap, amikor azt írta: „Schäffer csak azt tette, amit a nép már régóta szük­ségesnek tart. A Frankische Tagespost úgy véli. hogy Schäffer nem áll egyedül, hanem mélyen az uralkodó pártban (azaz a Kereszténydemokrata Unióban — szerk megj.) gyökerező erőket képviseli, melyek hozzá hasonlóan éreznek. A Bonner Kor­respondenz beismeri: „A Szövetségi Köz­társaság lakosságának többsége már régóta óhajtja a két német áliam va­lamennyi szakaszon folytatandó megbe­széléseit." Más lapok, mint pl. a Nürnberger Nachrichten azt írják, hogy Németország egysége visszaállításának útja egyedül a két német állam szövetségén keresztül vezet. A Coburg Neue Presse szerint, aki az újraegyesítés kérdését komolyan akar­Mit kap a hétéves tervtől a Szovjetunió 150160 MILLIÓ TONNA 1965 84.2 MILLIÓ TONNA 1957 ""en w> r-' VA 1 e i R C Az olasz kormány parlamenti veresége Róma (ČTK) — Az olasz képviselő­ház december 4-én szavazott a ben­zinadó emelése érvényének meghosz­szabbítására vonatkozó kormányjavas­latról. A képviselőházban folytatott titkos szavazás során a kormány ja­vaslatát 314 szavazattal 263 ellenében elvetették. Ez annyit jelent, hogy ezúttal a kormány ellen nemcsak a baloldali pártok, hanem a jobboldal tagjai is szavaztak. AZ OLASZ KORMÁNY BELEEGYEZETT A TOVÁBBI RAKÉTATÁMASZPONTOK ÉPÍTÉSÉBE Róma (ČTK) — A baloldali olasz lapok december 4-én hírt hoztak az olasz kormány határozatáról, amely­lyel hozzájárul az amerikai irányit­ható lövedékek támaszpontjainak olasz területen való építéséhez. Az olasz kormánynak a béke ellen irányuló további szégyenteljes csele­kedetéről szóló hír kiváltotta az olaszországi közvélemény felháboro­dását. A lignri és piemonti békevédők békeértekezleten foglalkoznak ezzel a ténnyel. Lemondott a finn kormány Helsinki (ČTK) — December 4-én Finn­országban tetőfokát érte el a kormányvál­ság. Fagerholm finn miniszterelnök U. K Kekkonen köztársasági elnöknek benyújtot­ta kormánya lemondását, miután Virolai­nen külügyminiszter leköszönt. Kekkonen a lemondást elfogadta és megkérte a kor­mányt, hogy az új kabinet összeállításáig maradjon hivatalában. A miniszterelnöki teendőket egyelőre Hiltunen szocialista miniszter látja el. Fagerholm vállalta a külügyminiszteri tárcát. Fagerholm kormánya, amely 1958. au­gusztus 29-én alakult, a koalíciós agrár­és szociáldemokrata párt képviselőiből áll E kormány összetétele nem felel meg a legutóbbi finn parlamenti választások ered­ményének, sem a néptömegek akaratának A kormányban egyáltalán nem volt képvi­selve a népi demokraták legnagyobb par­lamenti csoportja, sem a szociáldemokrata ellenzék és a finn szakszervezetek. A Finn Nép Demokratikus Szövetsége és a szervezett munkások azt követelik, hogy új demokratikus kormány alakuljon, amely a nemzet dolgozó tömegeire támaszkodik. ja v«nni, tárgyalnia kell az NDK-val a katonai tömbökről való kilépésről, a le­fegyverzésről és az atommentes övezet­ről, idegen csapatoknak Németországból való eltávozásáról, az államszövetségről, stb. Számos nyugatnémet lap hasonló néze­teket vall. E hangok nemcsak azt bizo­nyítják, hogy nagy az elégedetlenség a bonni kormánynak az újraegyesítés kér­désében folytatott eddigi politikai irány­zatával szemben, hanem másrészt azzal, hogy idézik a Német Demokratikus Köz­társaság javaslatait, azt is igazolják, hosy egyre többen értik meg: az egyedüli kiút a mai zsákutcából e javaslatok elfogadása és megvitatása. Ám azt is bizonyítják, hogy Bonn semmiképpen sem tudja el­képzelni Németország békés egyesítését. A BONNI URAKNAK egyszer — minél előbb, annál jobb a német nép számára — tárgyalniok kell majd az NDK képvi­selőivel. Mégpedig nyíltan — mint egyen­lő az egyenlővel, azzal a feltétellel, hogy valóban Németország békés egyesítésére fognak törekedni. A nyugat-európai ál­lamokban — különösen Angliában nap­jainkban egyre gyakrabban hallható az a követelés, hogy tárgyalni kell a Né­met Demokratikus Köztársasággal és el kell ismerni. Nemcsak a munkn- ;rtiak, hanem számos konzervatív párti is a két német állam tárgyalásai mellett fog­lal állást Angliában. Az Observer azt a nyugatnémet állítást, hogy a német prob­léma kizáróan a négy nagyhatalom ügye, ostobaságnak minősíti és a kö­vetkezőket írja: — Németország egysé­ge csak a két német állam tárgyalásai útján áll helyre . .. Minél előbb kerül sor a tárgyalásokra, annál jobb mindnyá­junknak. A Reynolds News úgy véli, hogy az NDK-nak a nyugatnémet államba való beilleszkedése a Nyugat által javasolt terv helyett reálisabb lenne „Kelet- és Nyugat-Németország államszövetsége, melyben mindkét rész megtartaná gazda­sági és társadalmi rendszerét" és hozzá­fűzi: „Ha ilyen föderatív Németország a semlegesített, atomfegyvermentes terület részét képezné, valóban lépést jelentene a béke útján." Nyilvánvalóan kezdik fel­fogni, milyen veszélyt jelentenek Nyu­gat-Európa szempontjából is a Német­ország erőszakos egyesítésére szőt bonni tervek. Ezért foglalnak egyre erőteljeseb­ben állást a kérdés békés megoldása mellett úgy, amint azt az NDK javasol­ja. ELMONDHATJUK, hogy elsősorban a berlini probléma igazolja, miszerint a jö­vőben nem elég az az érv, hogy „az NDK nem létezik". Angliában terjed az a nézet, hogyha a Szovjetunió berlini igazgatásának minden jogkörét az NDK kormányára ruházza, nem marad más j hátra, mint hogy Anglia tárgyalásokat kezdjen az NDK szerveivel. A Daily He­rald. azt írja, hogy Anglia, már megtette javaslatait az Egyesült Államoknak. A be­érkezett hírek arra vallanak, hogy egye­netlenség uralkodik a három nyugati nagyhatalom között, milyen eljárást ta­núsítsanak a szovjet csapatok Berlinből való eltávozása esetében. Egy azonban bizonyos. Á német kér­désben folytatott hivatalos bonni politi­ky — az NDK mellőzésére irányuló szemmellátható törekvés — ingatag ala­pokra támaszkodik. Bonn ezen az úton csak teljes csődbe juthat. BOHUMIL SCHNEIDER A magyar népgazdaság fejlesztésének há­roméves terve szerint a magyar iparban az 1938—1960-as években messzemenő strukturális változásokra kerül sor, ame­lyek ai ipari termelés 25 százalékkal való emelését biztosítják. A fejlesztés gyors ütemét és a fontos ipari beruházások megvalósítását elsősorban a rendkívül elő­nyös hosszúlejáratú hitelek teszik lehetővé, amelyet a Szovjetunió nyújt a Magyar Népköztársaságnak. A nemzetközi munka­megosztásról a szocialista országokkal kö­tött egyezményekkel Magyarország a múlt hónapokban nagyobb mennyiségű szerszám­gépet hozott be a Szovjetunióból é« a Német Demokratikus Köztársaságból. Ké­pünkön egy Szovjetunióból szállított kor­szerű, több célra szolgáló szerszámgépet látunk (MII felvétele) Lemondott az izlandi kormány Rejkjavik (ČTK) — Jonasson mi­niszterelnök koalíciós kormánya de­cember 4-én benyújtotta lemondását, mert nem volt képes megoldani Izland gazdasági nehézségeit. ffltifiny sorbmj A NÉMET DEMOKRATIKUS Köztársa­ság belügyminisztériumának sajtóosztálya közölte, hogy december 3-án az esti és december 4-én a reggeli órákban a NATO több katonai repülőgépe a bajor határ közelében, Sonneberg térségében megsér­tette a Német Demokratikus Köztársaság légiterét. (ČTK) MARSEILLEBEN december 4-én a fő­iskolai hallgatók nagy tüntetést rendeztek és követélték tanulmányi feltételeik lé­nyeges megjavítását. (ČTK) LISSZABONBAN e napokban ért véget Salazar portugál miniszterelnöknek tárgyalá­sa az amerikai kormány külön megbízott­jával, „a mindkét felet érdeklő katonai kérdésekről." (ČTK) A SZUDÁNI KORMÁNY határozatot ho­zott a Szudáni Szakszervezeti Szövetség és más szakszervezetek tevékenységének ideiglenes betiltásáról. (ČTK) IZRAEL ENSZ-bell küldöttsége kérte a Biztonsági Tanács összehívását azon állí­tólagos támadás megtárgyalására, amelyet az Egyesült Arab Köztársaság szíriai te­rületéről intéztek Izrael területe ellen. (ČTK) ERHARD nyugatnémet gazdaságügyl miniszter déSfe'mber 4-én Londonba érke­zett, hogy az angol képviselőkkél a Nagy­Britannia^ -íalatfünt a kozos piac országai közötti kölcsönös kapcsolatokról tárgyaljon. (ČTK) ADENAUER nyugatnémet kancellár az amerikai légierők külön repülőgépén de­cember 4-én Nyugat-Berlinbe érkezett, hogy a nyugat-berlini parlament tagjainak megválasztása előtt 48 órával még beavat­kozzék a választási harcba. (ČTK) A SZOVJETUNIÓ a kínai kormány ké­résére Sanghajban, Kantonban és Čseng­Tuban megrendezi az atomerö békés cé­lokra való használatának kiállítását. (ČTK) A SPANYOL katonai bírósäqok ielen­leg mintegy 80 személy perét táró a''ák. akiket a Franco-rendszer ellen kifejtett fceiJéí»FT>psé*B9l ráítlnak. A Washington Poiít twwK^S sewSnt 9p«ny»!«rszáfi ban újabb l?*9rííata«9s«t? fairnek. (ČTK) AZ .WIlfL nrtnzeti szífntermelSsi igaz­LeríQonban közölte az anqol bá­nyászuk képviselőivel, hsgv a közeljövő­ben a szénkereslet csökkenése miatt 36 bányát üzemen kívül helyez. (ČTK) ÜJ SZÖ 3 * 1958. december 6.

Next

/
Thumbnails
Contents