Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-04 / 335. szám, csütörtök

V/ r^m^s^rjúfT^ ? Ä bratislavai vár és a dómtemplom (Schulze-Iburg NDK-beli képzőművész tolírajza). Nyelvtanfolyamok a kassai miivelodési otthonban időpontban tartják, amely mindenkinek megfelel. A tanfolyamok iránt főként hivatalnokok és diákok érdeklődnek. Vannak azonban a hallgatók között munkások is. A szlovák helyesírási tanfolyam hallgatóinak körülbelül 40 százaléka munkás. Tapasztalatuk az is, hogy senki sem tanulhatja meg egy másik nép nyelvét, míg a sajátját nem ismeri tökéletesen. Ezért ha e téren fogyatékosságot észlelnek, különös gondot fordítanak az anyanyelv helyes és tökéletes elsajátítására. Míg más művelődési otthonban a nyelvtanfolyamoknál a legtöbb fogyatékosság a hallgatóknak az órákon való megjelenése terén mutatkozik, Kassán ilyen problémák nincsenek. A tanulók - bizonyára a mindanynyioknak megfelelő időbeosztásért — csak nagyon ritkán hiányoznak az órákról. A tanfolyamokat így semmi sem zavarja. Az előmenetel terén megmutatkozó eredmény a fegyelemnek, az órákon való rendszeres megjelenésnek is köszönhető. A jelenlegi tanfolyamok rövidesen befejeződnek. A januárban kezdődő új tanfolyamokat az eddigieken szerzett tapasztalatokkal szervezik. Előre elkészítik az óratervet, biztosítják a tantermeket és a tanárok beosztását. A beiratkozás előtt a tanulóval megbeszélik a tanulandó nyelvet, a fokozatot és a megfelelő időt. A hallgatókat aztán osztják be egyik vagy másik tanfolyamra. A jövőben kezdődő tanfolyamok gondos szervezésével és előkészítésével a kassai művelődési otthonban azt remélik, hogy a nyelvtanítás terén az eddiginél is szebb eredményeket érnek majd el. (b) AZ INDULÁS 3. SZÁMA A Csemadok losonci járási vezetősége mellett működő irodalmi kör a napokban jelentette meg az Indulás című időszaki folyóirat harmadik számát. Az ízlésesen szerkesztett irodalmi szemle harmadik száma tartalmilag is jobb mint elődei. Az előbbi számokból már ismert Mikus Sándor, Lőska Lajos, Farkas Zoltán, Szanyi József, Gálik János és Ferenc Ferdinánd „otthoni" szerzők művein kívül az új szám Majakovszkij, Győry Dezső, valamint Tőzsér Árpád és Veres János tollából verset. Jó Sándortól pedig visszaemlékezést közöl. Azt a lépést, amely szerint az Indulás szerkesztői lapjukban nem zárkóznak el egyrészt a klasszikus, másrészt a már ismertebb szerzők műveinek közlésétől, csak helyeselni lehet. Ha a lap a losonci irodalmi körön kívül eső írók és költők munkáinak máskor is helyet ad: emelkedik színvonala és nem lesz káros ez az irodalmi kör tagjai számára sem. Helyeselnünk kell azt is, hogy az Indulás szerkesztői mind a versek, mind a prózai írások tekintetében egyre igényesebbek. Az új számnak külön érdekessége Győry Dezső levele, amelyet a lap „A Losonci Irodalmi Kör vezetőségének" címmel közöl. A levélben az első köztársaság legjelentősebb csehszlovákiai költője Losonchoz fűződő emlékeit idézi. Az Indulás harmadik száma ismét arról győz meg, hogy a losonci irodalmi kör tagjai helyes úton járnak és egyre jobban beváltják a hozzájuk fűzött reményekét. (b) Nagy most a sürgés-forgás a kassai művelődési otthonban. Mintegy félmillió korona költséggel átépítik az épületet, bővítik a nézőterületet, bábszínházat, klubhelyiségeket csinálnak. Az építési munkák befejezése után Kassán lesz Szlovákia legmodernebb művelődési otthona. Az építkezés átmenetileg sokban visszavetette munkájukat. Az utóbbi időben helyiségek híján nem tudtak annyiszor összejönni, mint eddig. Előadásokat sem tarthattak. A nehézségek ellenére mégis vannak eredményeik. A különféle szakkörökön kívül francia, angol, német és magyar nyelvtanfolyamot, valamint szlovák helyesírási tanfolyamot tartanak. E tanfolyamok aránylag jól működnek. Megéri, hogy munkájukról és tapasztalataikról mi is írjunk. Egy-egy nyelvtanfolyam hatvan órából áll. A tanulók hetente kétszer jönnek össze két-két órára. A tandíj 90 korona személyenként. Jelenleg' még elég kevés a tanulók száma, (az öt tanfolyamon alig több száznál), a következő tanfolyamok iránt azonban, amelyek januárban kezdődnek, minden bizonnyal nagyobb lesz az érdeklődés. Ezt főként úgy érik el, hogy a jövőben haladók részére is nyitnak tanfolyamokat. Az eddigi tanfolyamok terén szerzett tapasztalatuk az, hogy a leqszebb eredmény ott érhető el, ahol az időbeosztás mindenkinek megfelel és az előadásokon mindig mindenki részt vehet. Elég egy-két óra mulasztás, s a tanuló máris lemarad. A lemaradás aztán azzal jár, hogy a tanuló — mivel nem, vagy csak nehezen pótolhatja a mulasztottakat — elveszti a kedvét. Az előadásokat ezért lehetőleg mindig olyan A közeledő kereskedelmi csúcsforgalom ideje meglátszik az Üzletek kirakatain is. A karácsonyi vásárra készülnek a kirakatrendezők. V. Pŕibyl (CTK) felv. Makszim visszatér (MAXIMOV NÁVRAT) A szoyjet filmgyártás 41 évének egyes halhatatlan klasszikus alkotásait látjuk viszont a barátsági hónap filmakcióiban. Közéjük tartozik G. Kozincev és L. Trauberg szovjet rendezők klasszikussá vált Makszim trilógiája, melynek második részét Makszim visszatér címmel láthatta a napokban nézőközönségünk. Ki ez a Makszim? Nem hadvezér, nem államférfi, nem kimagasló hős, — egyszerű bolsevik,, a párt hű harcosa, aki a filmben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom küszöbén tűnik fel. Makszim az öntudatra ébredt orosz munkásosztály legjobb részét testesíti meg. Kifogyhatatlan energiájának, forradalmi elszántságának, szívósságának forrása — a párt mély gyökeret vert eszméi. Ebből merít erőt feladatainak teljesítésére, és az útjában álló megannyi nehézség leküzdésére. Makszim nem a szavak, hanem a tettek, bolsevik tettek embere. Ezért a film cselekvésben gazdag jelenetei mindennél ékesszólőbban fejezik ki alkotóinak szándékát a párt egy* szerű katonája alakját nak életrekeltésében. Borisz Csirkov egyszerű közvetlen Makszimja oly meghatóan eleven példaképe a lelkes bolsevik harcosnak, hogy a néző önkéntelenül örökre szívébe zárja Makszim alakját. A mi udvarunk (NÁŠ DVOR) Ä grúz filmgyártás nem ismeretlen nálunk. Régi történelmi tárgyú filmekkel, de leggyakrabban a szovjet emberek mai életéből merített jelenkori témákkal szerepel. Éppen ez a körülmény, időszerű mondanivalója jellemzi G. Mdivani A mi udvarunk című gördülékeny filmalkotását, és enyhíti mind a szövegkönyv, mind a rendezés bizonyos fogyatékosságait. A film egy bérház fiataljai közé vezeti a nézőt. Az érettségi küszöbén álló fiatalok ma még gyermekek és ábrándoznak, holnap már férfiak és a megfelelő szakaszon veszik ki részüket a társadalom számára hasznos országépítő munkából. Ä grúz diákok épen olyan pajkosak, mint a mieink, ez korukkal jár, s nem hiba. De a fiatalok jellemének nevelése gyakran rossz irányba téved, különösen ott, ahol a módos szülők elkényeztetik csemetéiket. Ez történt a film egyik hősével is, aki társainál jóval később ismeri fel, hogy nem élhet örökké apja dicsőségéből és két kézzel kell megragadnia a munkát, hogy a szovjet társadalom értékes tagja lehessen. Ez alapjában a film története. Felületesen érinti az ifjúság egyéb problémáit is, például a diákszerelmet, de legfőképpen azt domborítja ki, hogy az ifjúságnak meg kell szeretnie a termelőmun* kát, ott kell bekapcsolódnia képességei és rátermettsége szerint a társadalmi termelőmunkába, ahol a hazának erre a legnagyobb szüksége van. S ezért dieséret illeti a rendezőt, és a szövegkönyvírót, mivel filmükkel azt a célt szolgálják, amit a legújabb szovjet iskolareform követ. GYURCSÖ ISTVÁN í vewbéqf oqnhÁe BľmkÄw j;.A zörgetésre kulcscsörgés a válasz, s az alvó ház fölnyitja ablakszemét. Meghátrál az utca, minket kiválaszt a fény és velünk a kapu szögletét. Fénysugár futkos: vendégre várnak itt a hűvös lépcsők, veranda-oszlopok, a ház kalapja lágyan rájuk hajlik, darutoll a kémény, flistje leng, lobog. A fUst bölcsőjében még esti parázs, érzem melegét a konyhaküszöbön, ahogy fitlépem és befogad a ház s a kínált széket ahogy megköszönöm. — Elfogadom a kenyeret meg a sót! s beszélgetésre a kedves biztatót. H

em tudom mi van ezzel a gyerekkel! Nqm megy neki sehogyse a tanulás! Pedig mindent elkövetek már vele, együtt tanulunk, feleltetem, állandóan ellenőrzöm s ha azt észlelem, hogy lemarad, hát még jobban fokozom a szigort. Már szinte remeg tőlem, amikor a leckekérdezésre kerül a sor! Mégsem érek vele célt. Mit tegyek hát, hogy eredményesen tanuljon ?" .. a Mielőtt választ kaphatott volna a kétségbeesett szülő, máris megszólalt a társaságában levő anya, akinek történetesen osztályelső volt a gyermeke: „Látja, éppen az a baj, hogy sokat törődik a gyermekével. Én például még egyszer sem segíthettem a kislányomnak. Azt sem tudom mi a leckéje, ö egyszerűen „szeret" tanulni. Ennyi az egész." Hogy miért szeret, hogyan szerette meg a tanulást, arról nem esik szó. Pedig ez a lényeges. A beszélgetés folyamán kitűnik, hogy nem „magától" szerette meg az ő kislánya sem a tanulást. Megtudjuk, hogy segíteni valóban nem segített kislányának, egyszerűen csak meghallgatta, ha az beszámolt iskolai munkájáról, néha-néha átnézte a füzeteit, sokszor csupán szórakozásból megkérte őt, hogy mesélje el miről tanultak, vagy mondja el a verset, amit ma délután tanult. S a kislány örömmel tesz eleget kívánságának. Szeret beszélni az iskoláról. Ez azért van — teszi hozzá nagy meggyőződéssel —. mert ő szeret tanulni. Melyik szülőnek van hát igaza? Az első jó! gondolja, de rosszul teszi, míg a második tévesen látja, de helyesen cselekszi. Persze akadnak még másfajta vélemények is. Vannak egészen szélsőséges felfogások is ebben a kérdésben. Lássuk a legtipikusabbakat! Van, aki azt tartja, hogy a qyermeknek egyáltalán nincs szüksége arra, hogy segítsék a tanulásban. Szerinte a gyermek saját erejéből jusson el a ŰJ SZÖ 6 Ťŕr 1958. december 4. Nem akar vagy nem tud tanulni? sikerhez. Hogy hogyan, az már az ő gondja. Mások szerint viszont nagyon is sokat kell segíteni. Vele kell dolgozni, együtt kell tanulni, s közösen megoldani a feladatot. Melyik nézet a helyes? Természetesen egyik sem. Mit tegyünk hát, hogy eredményt érjünk el? Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy a sikeres tanulásnak bizonyos előfeltételei vannak. Melyek ezek? Érdemes közelebbről megvizsgálni e kérdést! Mindenekelőtt tudni kell, hogy a tanulás a gyermeknek komoly, megerőltető munkát jelent, aminek elvégzéséhez feltétlenül szüksége van a lakásban egy csendes zugra, saját asztalkára, viszonylagos kényelemre és nem utolsó sorban arra, hogy amikor tanul, lehetőleg ne zavarják; halkabban szóljon a rádió, ne zavarja őt a kisebb testvér, ne akadályozzák őt a vendégek sem, egyszóval módja legyen arra, hogy figyelmét a tanulásra összpontosítsa. Ha a szülő eléri, hogy gyermeke kedvet kapjon a tanuláshoz s biztosítja, hogy valóban tudjon is tanulni, úgyszólván meg is tett mindent, amit tehetett. A kérdés tehát éppen az, hogyan érhető mindez el. . Hogy lehet felébreszteni a gyermekben a tanulási vágyat? Nem véletlen, hogy azoknak a szülőknek a gyermekei, akik bensőséges kapcsolatban állnak az iskolával, szívesen járnak szülői értekezletre, jó viszonyban vannak gyermekük tanítójával, megfogadják annak tanácsát, hasonló nevelési eljárásokat alkalmaznak, egyszóval teljes mértékben azonosítják magukat az iskolával, szeretik az iskolát. Ettől már csak egy lépésre van a tanulás megszeretése. Mert a kettő elválaszthatatlan. Ha a gyermek örömmel jár iskolába, rendszerint szívesen is tanul. Természetesen a kedvcsinálásnak vannak még egyéb módjai is. Ilyen pl. ha a gyermek munkáját figyelemmel kísérjük, érdeklődünk iránta s ha okot adott rá, elismerjük. megdicsérjük őt. Ha a szülőben él a tudás tisztelete, a gyermekben is felébred előbb vagy utóbb a tanulás iránti vágy. Amilyen általában a szülő életfelfogása a munkáról, olyan a gyermek viszonya a tanuláshoz. Rossz felfogást vall az "a szülő, aki úgy gondolja, hogy érzelmi befolyás nélkül, pusztán a kényszer hatásáfa is elérhető az, hogy gyermeke tanuljon. Látszólag rendben is van minden. A gyermek valóban tanul Is. Csak éppen az eredmény marad el. Dehogyis gondolja a szülő, hogyha a gyermek egész délután könyvei fölött rostokol, az minden, csak éppen nem tanulás. Az érdeklődést és ennek következményét, a figyelmet ugyanis nem lehet kényszerítő eszközökkel kierőszakolni. Ilyen esetben aztán gyakran, ha akar sem tud a gyermek tanulni, mert képtelen figyelmének összpontosítására, miután hiányzik belőle a lelkesedésre ösztönző belső indíték, a nógatás nélkül is hajlandóságot mutató önkéntesség, kezdeményezés és szorgalom. Á második feltétel épp ilyen fontos. Hiába akar ugyanis a gyermek tanulni, ha arra nincs módja. Melyek tehát azok a legfontosabb ún. külső feltételek, amelyeket feltétlenül biztosítanunk kell a tanuláshoz? Elsősorban a napirend. Erről a sokat hangoztatott feltételről csak annyit, hogy legyen állandósult, mert csakis így válik megszokottá. Milyen legyen hát? Általában azt az alapelvet kell követni ebben a kérdésben, hogy az iskolából kijövet a pihenés, tanulás, majd a játék kövessék egymást. A délutáni iskolábajáráskor ez a beosztás némileg módosul. Ebben az esetben a sorrend: tanulás, játék, iskola. Természetesen nem arról van szó, hogy ha mindezeket a feltételeket biztosítottuk, úgyszólván teljes mértékben eleget tettünk mindannak, ami e téren kötelességünk. Joggai vetődik fel ugyanis a kérdés, segítse-e a szülő gyermekét a tanulásban, avagy ellenkezőleg, hagyja magára. Aki úgy fogja fel a segítés módját, hogy közösen, vagy ami még rosz^zabb, szinte a gyermek részvételének teljes vagy részleges kizárásával oldja meg gyermeke házi feladatát, az természetesen téved. A gyermek önállóan dolgozzék. Ha olykor-olykor elakad a munkában, természetesen nem szabad őt magára hagyni. Segíteni kell, de nem helyette dolgozni. A szülő kérdésével, magyarázataival, egyszóval rávezetéssel hozzásegítheti a gyermeket, hogy megkönnyítse munkáját. Mondanunk sem kell, mennyire helytelen az olyan szülői ún. „segítés", amikor a házi feladatot teljesen a szülő oldja meg, készíti el. Ez nyilvánvalóan már a tanítónak szól. Nem árt ilyenkor figyelmeztetni a túlbuzgó szülőt: Nem cselekszik gyermeke érdekében akkor, ha helyette dolgozik. A gyermek későbbi munkahelyén ugyanis nem akad majd senki, aki helyette dolgozzék. Nem szabad tehát látszateredményekre törekedni! Az is nagyon fontos, hogyan történik az ellenőrzés: Ellenőrzés, vagy érdeklődés? Inkább az utóbbi. Hiszen ha a szülő érdeklődik gyermeke munkája iránt, sok mindent megtudhat arról, ami őt elsősorban érdekli! Vannak, akik azért „ellenőrzik" a gyermek munkáját, mert úgymond, akkor jobban igyekszik. Äz ilyen felfogású szülők szinte elmaradhatatlannak tartják a naponkénti számonkérést. Módszerük a szigor és a rideg tárgyilagosság: tudod, vagy nem tudod ? Kérdezik, s ha az i utóbbit állapítják meg, máris bünI tetnek: Ameddig meg nem tanulod, | nem mehetsz ki játszani! Á gyer| meknek természetesen egyáltalán nem mindegy, játszhatik-e vagy sem. Ezek szerint tehát mégis csak igaza van ennek a szülőnek? A játék eltil-*' tása serkenti a gyermeket a tanulásra? Mindenesetre ösztönzi őt arra, hogy minél hamarább megtanulja a leckét. Olyannyira, hogy minden idegszálával, gondolatával, csapongó képzeletével fut is már a labdával, noha testileg még mindig ott könyököl a megoldatlan, vagy rosszul meg* tanult lecke felett, s hiába akar, képtelen arra, hogy bármit is meqtanuljon. Ez a módszer nemcsak hogy nem vezethet célra, hanem káros is a tanulás szempontjából, A gyermek ugyanis kénytelen akarva nem akarva — megosztani figyelmét a között, ami után annyira vágyik, s a között, amit el kell végeznie. Mit tehet ő arról, hogy játékos hajlamai erősebbek, mint akarata! Hiszen a játékot önmagától, a játék gyönyörűségéért szereti olyannyira. Okolhatő-e tehát azért, amiért a tanulást vele nem kedveltette meg még eddig senki? a a gyermek megszokta, hogy egykönnyen semmihez sem jut hozzá, minden, amit eddig tud, és az is, amit ezután fog megtanulni, kemény munka eredménye, odaadás, szorgalom, idő következménye, de egyúttal a? öröm, megelégedettség és az elismerés forrása is, nincs szükség sem kíméletlen ellenőrzésre, sem könyörtelen megtorlásra: „magától" fog tanulni. A szülő kötelessége tehát, hogy ezt kialakítsa a gyermekben. Böszörményi János