Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-25 / 356. szám, csütörtök

Budapesti levél a televíziós műsorok cseréjéről I A budapesti televízió éppúgy, mint a bratislavai, egészen fiatal, alig két­éves. De úgy látszik, a televíziós ál­lomások nem születtek a magányra, mert, íme, a budapesti is szinte már a „bölcsőben" kereste — és a bra­tislavaiban meg is találta — partne­rét. Alighogy megindultak a buda­pesti televízió kísérleti adásai, műsort vett át Bratislavátói. Melyek ennek az együttműködésnek a tapasztalatai, nehézségei és távlatai — erről beszélgettünk Benkő Ferenc­cel, a Magyar Televízió műszaki osz­tályának vezetőjével. íme, amit megtudtunk tőle. — Az együttműködés a bratislavai televízióval nagyon kellemes és hasz­nos. Számunkra ez a kapcsolat azért is rendkívül fontos, mert Bratislava az a kapu, amelyen át műsort cserél­hetünk a Csehszlovák Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság valameny­nyi televíziós adójával. De a televíziós műsorcserében rejlő óriási lehetőségeket még távolról sem merítettük ki. Az eddigi együttműkö­dést — bármily fontos volt is — in­kább csak jelképesnek tekinthetjük: időről -időre egy-egy műsornak az át­vételére szorítkozott. Ennek döntően műszaki okai van­nak. Budapest és Bratislava között még nincs állandó, kiépített mikro­hullámú lánc. Amikor egy-egy műsor­cserét lebonyolítunk, a bratislavai te­levízió szakemberei kiépítenek egy Budapest felé irányított mikrohullámú adót vagy vevőt (aszerint, hogy Bra­tislava adja- vagy veszi-e a műsort), ugyanezt megteszik Budapesten is. Mi több, ilyenkor a budapesti televízió­sok terepjárón fölmennek a Budapest és Bratislava között mintegy félúton levő, 640 méter magas Gerecse-hegy tetejére és ott egy-egy további mik­rohullámú vevő- és adóberendezést helyeznek üzembe. Ezek fölfogják és Budapestre vagy Budapestről veszik í*5 Évzáró hangverseny: Dvorák szép balladája Az 1958. évi bérletsorozat érdekes zenei eseménnyel zárult. Antonín Dvoŕák „Nászing" című alkotását hal­lottuk, amelyet Karel Jaromír Érben balladájának szövegére komponált. A mű a szerző vezényletével elő­ször 1885-ben Pilzenben került elő­adásra. Röviddel ezután Dvoŕák egy birminghami zenei fesztiválon dirigál­ta átütő sikerrel, ö maga így írt er­ről az előadásról: „Igazán nagyszabású volt. Egyes sajtóbeszámolók szerint Birmingham még nem látott ilyen sikert, Ujjongott az orkeszter, az énekkar, és újjongott a közönség is. A lelkes ünneplésnek nem volt se vé­ge se hossza. Előadás után körülvet­tek a játékosok, mindenki gratulálni akart, azt sem tudtam, mi történik velem." Több mint hetven esztendő telt el azóta, de a Dvoŕák-kantáta — és ez az igazi művészet kritériuma — sem­mit sem veszített varázsából. Hosszú némaság után került újra napfényre a feledés homályából, és íme, a poros kottafejek mögül érintetlen szépség­ben bújt elő a népköltészet friss, eleven hangján beszélő, invenciózus Dvorák-muzsika. Dvoŕák alkotó képzeletét megragad­ta a falusi leány története, aki ked­vesét elveszti a háborúban, de nem nyugszik bele sorsába alázatos isten­félelemmel, hanem dacos, lázadó imádsággal ostromolja az eget. A bűn nyomában a büntetés: borzasztó éj­szaka a halott kedvessel. Es végül tö­redelmes bűnbánat után mindent fel­oldó megbocsátás és megbékélés. Ér­ben kedves népi balladája a Dvoŕák­zene elbűvölő mesehangján: ritka ze­nei csemege. Az előadásban minden a helyén volt. A gondos betanításért Alois Klí­ma, prágai vendégkarmestert illeti di­cséret és elismerés. A zenekar hajlé­konyan reagált a lelkes odaadással vezénylő, intelligens karmesteri kéz­re és szívvel, kedvvel, szépen muzsi­kált. A gyönyörűen hangszerelt zene elevensége már magában véve is friss életet öntött a zenekarba. A szólóénekesek is kitűnően szere­peltek. Mária Hubová, szopránénekes­nő, a Szlovák Nemzeti Színház szólis­tája szépen formálta meg a leány fi­guráját. Kulturáltan és ízléssel éne-' kelt, különösen jól sikerültek a lírai részletek. Mély bensőséggel adta elő az utolsó áriát: Szűz Mária, állj mel­lettem Benő Blachut, a prágai Nem­zeti Színház szólistája szépen ki­egyenlített tenorjával, stílusos elő­adásmódjával nagyon jó volt a vőle­gény szerepében. Meglepetést jelen­tett Jan Soumar gyönyörű basszusa és beszédes, deklamáló előadása, mellyel a ballada leíró részeit a szó legszorosabb értelmében „megelevení- , tette". Es végül: a Szlovák Filharmónia énekkara (karnagy J. M. Dobrodin­ský), amely az együttes jó szereplése mellé szintén odahelyezte a maga szép adományát. Az énekkart érez­hetően megihlette a hangulatos mu­zsika. Nem is mondhatnánk, hogy jobban énekeltek, mint máskor, hiszen többnyire nagyon jók, de talán „szeb­ben" énekeltek, szívvel, örömmel, a ballada tónusára beállítva, illúziót keltően. Hangszínben eltalálták a me­seszerűséget, ez volt legnagyobb eré­nyük. A „Nászúig" előadása a hallgatóság számára az élmény örömén túl igazi lelki felfrissülést is jelentett. A nagy apparátust és nagy előkészületet igénylő kompozíciót műsorra tűzni művészi tett volt és az eredmény — őszinte siker. HAVAS MÄRTA és Bratislavába továbbítják az elekt- x romágneses hullámok szárnyára ül- v tetett műsort. E közvetítő-állomás nélkül nem lehet- b ne megteremteni a két város között l a televíziós kapcsolatot, ehhez túlsá- <j gosan távol vannak egymástól. Csak- V hogy ez az állomás ma még nagyon í kezdetleges állapotban van. A bratisla- v vai televíziós vevőkészülékek boldog l tulajdonosai bizonyára nem gondoltak { arra, hogy amikor készülékük ernyő- / jén láthatták a Bartók-fesztivál ope- h raelőadását, vagy a budapestiek, ami- Á kor a Prágai Tavasz egyik pompás , hangversenyében gyönyörködhettek, X ugyanakkor a budapesti televízió o szakemberei egy olyan hegynek a te- j tején vigyázták az adást, amelyre nem l vezet fel sem út, sem állandó villa- > mosvezeték, nincs vize, és ahol éjsza- { kázni is csak egy széllelbélelt, össze- jj rakható vikendházban tudnak. De ez az állapot már nem tart so­káig. A Gerecse-hegy tetején az el­következő két évben felépítünk egy toronyépületet állandó adó- és vevő­berendezéssel és mindennel, ami az ottani munkához és az állomás maj­dani állandó személyzetének kényel­méhez szükséges. Sőt, Gerecse és Bra­tislava közé még néhány adó- és vevőberendezést iktatunk, hogy a mű­sorátadás műszakilag hibátlan és tel­jesen üzembiztos legyen, s kiépül­hessen az összeköttetés Bécs és Bé­csen át az Eurovízióhoz tartozó { adókkal is. De addig is lépésről lépésre előre- V haladunk, s így már a következő esz- i tendőben az eddiginél több műsort v cserélünk Bratislavával. Az a terv is t, felvetődött, hogy Csehszlovákia, Len- j gyelország, a Német Demokratikus • Köztársaság és Magyarország — te- b hát Európa szocializmust építő orszá- • gai közül azok, amelyek között máris j van mikrohullámú összeköttetés — minden hónapban egyszer nemzetközi műsort sugározzanak, melyet ezeknek 0 az országoknak a televízió szerkesz- t tőségei felváltva állítanának majd v össze. Benkő mérnök azzal zárta a beszél­getést, hogy véleménye szerint, ha­bár a televízió ma még gyermekcipő­ben jár, nem nehéz megjósolni, rövi­desen eljutunk oda, hogy Magyaror­szág, Csehszlovákia és a többi szo­cializmust építő ország lakosságának milliói nap nap után nyomon követ­hetik majd egymás életét, munkáját, i megismerkedhetnek egymás városai- y val, kultúrájával. Ez pedig nagysze- A rüen szolgálja majd a közös célért J küzdő népek testvériségét.Fenyő Béla $ A holt város feltámadása A ma problémáiból meríti tárgyát Líviu Ciulei román rendező filmje. Hősei az ország kőolajkincsének feltá­rásán fáradozó munká­sok és értelmiségiek. Egyéni problémáikat és a közösséghez, a társadalom érdekeihez kialakuló viszonyukat fejtegeti, noha nem nyúl elég mélyre, s bi­zonyos mértékben fel­színen mozog a társa­dalmi problémák tár­gyalásában. Központjában Anca Banu mérnökhallgató áll, akit szünidei gya­korlatra az Ursei. II. kísérleti kőolaj fejtőte­lepre küldenek. Vőle­génye, Oprisan mérnök hiába igyekszik lebe­szélni. Anca megismer­kedik a telepen Barfu mérnökkel, az üzem igazgatójával, a föld kincseinek szenvedé­lyes kutatójával. A Ismerték egymást Az átlagosnál jobb német bűnügyi törté­net Groschopp rende­ző Ismerték egymást című DEFA-filmje. Története az NDK egyik autógyárának kí­sérleti részlegében ját­szódik le. Üj autótí­pusok kipróbálásakor a motor felrobban. Meg­állapítják, hogy bűnös kezek szilíciumkarbo­nátot kevertek a ben­zinbe és ez okozta a robbanást. A nyomozás sikerre vezet: Megálla­pítják, hogy Schott volt autógyáros a fő bűnös. Klausner me­chanikus lányától, aki az autógyár irodájában volt alkalmazva és fontos iratok mentek át a kezén, érzelmi viszonyuk folytán pon­kezdeti ellenszenv sze­relemmé válik köztük, aminek kibontakozásá­ban a fő tényező Bar­fu energikus kitartása, a köz érdekeiért tüz­bemenő természete, s ezért a lánynak impo­nál alakja. A történet vége: Barfu faradtságát a központi hivatalok (közvetlen felettese Oprisan mérnök) gán­csoskodása ellenére végül siker koronázza, a szerelmesek pedig egymáséi lesznek. Sajnos, a film alko­tóinak e fontos és eszmeileg helyes beál­lítású műben nem si­került a meggyőző ere­jű élethű ábrázolás. Egyes alakok eltúlzot­tak, mások viszont szürkén egyszerűek. Ez pedig hiba, mert hisz a film hőse a ma em­bere, akinek fejlődését, jellemformálódását is­mernünk kell, mert csak így hathatunk szocialista átnevelésé­tos adatokat tudott meg és a lányt is be­vonta kém- és felfor­gató államellenes tevé­kenységébe ... Kár. hogy a törté­netnek csak a második része tudja a kellő fe­szültség légkörét ki­váltani. Ugyanakkor egyes epizódok feles­legeseknek, illetve ho­mályosaknak tűnnek. Kiismerhetetlen például Brückner (H. Drinda) jelleme és szerepe a történet hátterében. A főszereplők egyébként sikeresen megfeleltek szerepüknek. Ez első­sorban Willy Stumpfra és Sonja Sutterre vo­natkozik. L. L. fi rozsnyói bányászis koláb an messzi Csukotkából eljött a Télapó a bratislavai magyar ovodába. (Sugár felvétele) • ^juyai. icívcicic; EGV SZOMBAT este látogattam el a rozsnyói bányásziskolába. Kíváncsi voltam, mivel töltik munka utáni ide­jüket a jövő bányászai, hogyan szó­rakoznak•? Már a bányásziskola környékén vi­dám hangulat jogadott. A nemrégen épült háromemeletes épület kivilágí­tott ablakaiból vidám zene és énekszó hallatszott. A fiatalok messzehangzó éneke betöltötte az iskola környékét. Megálltam. A zenét és énekszót most már tisztán hallhattam. A fiatalok tangóharmónika kísérettel magyar népdalokat énekeltek. Először azt hittem, zeneestélyt tartanak. Aztán tudtam meg, hogy a bányaiskola ze­ne- és énekkara gyakorol. Az épületben fiatalok vettek körül. Itt volt az alsólánci 18 éves Horváth Zoltán, a felsőlánci 17 éves Sváb Jó­zsef, a két 16 éves kassai fiú: Lackó István és Mirgusz Árpád, az ugyan­csak 16 éves Fábry Kornél, aki Slo­venské Nové Mestóból való és még sokan mások. Mindannyian jókedé­lyüek, kedvesek. — Honnan való? Mit csinál itt? — repültek felém a kérdések mielőtt bármit kérdezhettem volna. Ahogy elmondtam utam célját, az újságról faggattak: — Hogyan készül az újság, hogyan dolgoznak a szerkesztőségben, mikor jelenik meg a cikk? Sváb József, a harmadéves bányász­tanuló büszkeséggel mondta: — Az Oj Szó-tói van? En az Oj Szó levelezője vagyok. Már több levelemet közölték. Legutóbb iskolánk sportéle­téről írtam. Azelőtt a falumból küld­tem egy kritikai levelet. írásomnak meg is lett az eredménye. Miután feleltem a kérdésekre és ki­fejeztem örömömet, hogy az Oj Szó fiatal és lelkes olvasóin kívül az Oj Szó levelezőjével is találkozhatom, én fordultam kérdéssel a fiúkhoz: — Mit csinálnak munka után, mivel szórakoznak? — Szabad időnket van mivel eltöl­teni - mondták egyszerre többen. ­Az első évesek egy héten három napot dolgoznak, három napon át pe­dig tanulnak. A másodévesek négy napot dolgoznak és két napot tanul­nak. Szabadidőnk egy részét a gya­korlati és elméleti munka során szer­zett ismeretek gazdagítására fordítjuk. Ezenkívül munka utáni szabadidőnk legnagyobb részét szórakozással tölt­jük el. — Hova járnak, hol szórakoznak? — Kimehetünk a városba is. Az is­kolában azonban minden megtalálhatp: Van mozink, amely rendszeresen vetít filmeket, van egy olyan sportcsarno­kunk, amelyhez hasonló kevés van az országban. Ez a sportcsarnok soh'­se üres. Ezenkívül van egy 5000 kö­tetes könyvtárunk és egy korszerűen berendezett klubhelyiségünk. Ezeken a helyeken mindent megtalálunk, ami a kulturális élethez, a jó szórakozáshoz kell. EGYENKÉNT kérdeztem most már a fiúkat, kinek mi a kedvelt szóra­kozása. Sváb Józsefnek és Horváth Zoltán­nak az olvasás. A többieknek a sport. — A sportot én is szeretem — mondta később Horváth Zoltán — az olvasást mégis előbbrevalónak tartom. A sporttal a testet, az olvasással a szellemet neveljük. Nékünk, akik testünket eleget foglalkoztatjuk a munkában, elsősorban a szellemünket kell nevelni. — Az eddigi olvasmányai közül mi tetszett a legjobban? — Sok szépet olvastam Puskintól. Az eddigi olvasmányaim közül azon­ban legjobban Arany János Toldi című elbeszélő költeménye tetszett. Ez olyan írás, amit sohsem felejtek el. A bányásztanulók kulturális életéről és munkájáról részletesebb felvilágo­sítást Cseh János nevelő ad. Bányásztanoncainknak — mondotta — van nyolctagú zenekaruk, énekka­ruk, színjátszó körük, tánccsoportjuk. Hetente általában kétszer-háromszor tartanak összejövetelt. Már többször rendeztek esztrád-műsort. Most is készülnek egy műsoros estre. Tanulókkal és nevelökkel beszélget­tem. Tőlük tudtam meg a rozsnyói bányásziskola növendékei kulturális életének jó és rossz oldalát. | A már elmondottakon kívül jó, hogy a bányásztanulóknak megteremtik a lehetőséget a munka utáni szórako­zásra, művelődésre. A több ezer kö­tetes könyvtárban, a korszerűen be­rendezett sportcsarnokban, a klubhe­lyiségben, jól érzik magukat a tanu­lók. Nyugodtan tanulhatnak, nincs hiány a nevelő szándékú társasjáték­ban sem. A rendszeres filmelőadások­nak, akárcsak a műsoros estéknek szintén sok hasznát látják. Fogyatékosságuk az, hogy nincs aki hozzáértőén szervezné és irányítaná a bányásztanulók kulturális életét. Amit a tanulók csinálnak, önerejükből, saját kezdeményezésükre csinálják. Ez he­lyes. Ehhez azonban szükség lenne még egy jó kultúrfelelösre, aki nem­csak szervezné és irányítaná a tanulók kulturális életét, hanem törődne azzal is, hogy a bányásziskolások éppúgy, mint a más iskolások, a különféle alkalmakból rendezett összejövetele­ken az iskolájukon kívül is méltón szerepeljenek kulturális műsorral. Je­lenleg csak a saját részükre rendez­nek műsorokat. Ez nem hiba, de ha másutt is fellépnének — jobb lenne. Sajnálatos, hogy a televízió is el­kerülte figyelmüketi, Igaz, szó van ró­la, hogy vesznek egy gépet, erre azon­ban 15—20 koronájával a diákoktól akarják összeszedni a pénzt. A diákok nagyon szeretnének tele­víziós készüléket, de az a vélemé­nyük, hogy az iskola vehetné meg mely a munkában tanúsított kiváló eredmé­nyekért nemrégen elnyerte a •'Őrös zászlót és 20 000 korona pénzjutalmat kapott. A televíziós készüléket és a jobb kulturális élethez szükséges fel­szerelést ebből a pénzből kellene meg­venni. Mi nem dönthetjük el a vitát. Re­méljük azonban, a bányaiskola veze­tősége a leghelyesebb megoldást vá­lasztja és az iskola már nem lesz sokáig televíziós gép nélkül. A TANULOK és az iskola hasznát szolgálná az is, ha mielőbb gondos­kodnának egy minden szempontból megfelelő kultúrfelelősröl. BALÁZS BÉLA ÜJ SZÓ 7 * 1958. december 20.

Next

/
Thumbnails
Contents