Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-01 / 302. szám, szombat

MAO CE-TUNG: Két vers a balsors hordozóihoz Olvasom a Renmin Ribao június 30-1 száméban, hogy Jücsiang körzetben egyszer és mindenkorra sikerült kipusztítani a járvány okozóját. Kčpzeletem messze száll, szememre nem ion álom. Lágy szellő kél, s a felkelő nap vörös fénye betűz ablakomon. Tekintetem a déli messzeségbe réved. Fogom az ecsetet; és az öröm érzésével kezdek el írni: 7. Hiába a sok kék folyó, a hegyek zöldes gátja Miért nem állhat még Buddha sem a vérszopó útjába? Villámsebes háláiba hull az emberek tízezre, Falvak ritkulnak, s ördögök táncolnak énekelve. Mindennap nyolcvanezer li utat tesznek a nyüvek, Ezer folyón át, mint vihar, oly magasba repülnek. A balsors hozót kérdené a pásztor: J- Mi serkent fel? S eltűnik, mint a bú s öröm a csendesült vizekkel, 11. Tavaszi fűzfák lombján szellöcske, ringató, Tüntférországban hatszázmillió Jü és Jao. Akarják - rőt eső hull, áramló víztömeg, Ha óhajtják, hidakká válnak a zöld hegyek. Égbe ölelve öt csúcs, s ezüst csákány lecsap, A három folyó morran, vaskarra tűz a Nap. A balsors hozót kérdem, mely út vezérli öt, Papírhajók lobbannak, s az égbolt színe rőt. Keszthelyi Zoltán fordítása A RENMIN RIBAO NÉPI KOHÖ MOZ GALMI ROVATÁNAK ALLANDÖ FEJLÉCE ! Ä 1. Egy kínai II — 0,5 kilométer, 2. Kínai legenda szerint az istenek büntetése folytán egy szerelmespár: a pásztor és a szövőleány él elválasztva egymástól a Tejút két oldalán. A szerelmesek látják ugyan egymást, de évente csak egyszer találkozhatnak a Tejút fölött keletkező szivárnány-híáon átkelve. Erről a legendabeli pásztorról van szó a költeményben, 3. Jü és Jao két kínai uralkodó az ősidőkben. A szájhagyomány szerint Jü császár és fia Jao sikerrel vették fel a harcot a pusztító árvíz ellen. 4. ösi kínai szokás szerint ha valaki meghal, papírból készített halotti pénzt stb. égetnek. A versben a papírhajó-égetés a „balszerencsét hozó" halálát hivatott jelképezni. A NÉPI KOMMUNÁK felölelik a társadalmi termelés minden ágazatát. Ezzel elősegítik Kína szocialista építésének gyorsabb ütemét s a jövőben a kommunista társadalom alapját képezik majd. A munkát a kommunákon belül a szükségleteknek megfelelően osztják meg. Például a Szujping-l járás (He-nan terület) parasztjai ez év áprilisa előtt még mind a földön dolgoztak. Ekkor alakították meg Szputnyik nevü kommunájukat, sokan váltak közülük Ipari munkásokká és vasat olvasztanak. (Oj Kína felvétele) A kínai munkások és parasztok részt vesz~e!t a tudományos' utatásban Peking (ČTK) - A Kínai Népköztársaságban a munkások és parasztok együttműködése a legkülönbözőbb tudományos problémák megoldásában széleskörűen érvényesült. E téren főleg Fu-Tien és HoNan tartományokban értek el jelentós sikereket. Az ottani tudományos intézetek és csoportok sok esetben segítettek a (eladatok egész sorának megoldáséban. A Fu-tieni tartományban a munkások, a parasztok és a többi dolgozó tudományos kutató hálózatot épített ki, amely a dolgozók több kutató központját és esti technikai iskoláját foglalja magában. E tartományban 10 754 tudományos intézmény működik, amelyekben 46 906 tudományos dolgozó tevékenykedik. Izek 85 százaléka munkás vagy paraszt. A népi Kína korszerű távösszeköttetési berendezéseket gyárt Peking (ČTK) - A Kínai Népköztársaság távösszsköttetésügyi minijztériuma tervező irodáinak és több gyárnak együttműködésével korszerű távösszeköttetési berendezést - ultrarövid hullámú rádió-leadót és fél automatikus telefonközpontot — készítettek. A KÍNAI V A SÁR AII AT A Dzuchung-i járás népi kommunájában malacnevelőfarmot létesítettek. A farm személyzete szakszerű kiképzésben részesült. Képünk az etetéskor készült. (Oj Kína felvétel.) A Renmin Ribaónak hetek óta van egy állandó rovata, gyakran egész oldal terjedelmű. A rajzolt fejlécen igen mozgalmas kép: téglából épített vasgyártó kohókat ábrázol, ahová a hegyekből teherautón és riksával, kosarakban és batyukban, taligán és szamárháton, gyerekek kis játékszereiken, öreg nénik gyerekkocsikban hordják a vasércet és a szenet. A kohóktól pedig hasonló módon tömegével szállítják feldolgozásra a nyersvastömböket. A népi kohómozgalmat és ennek nyomán megindult vasáradatot ábrázolja ez. A népi kohómozgalom zászlaján egyetlen jelszó: „Ez év végére 10millió 700-ezer tonna acélt" Ezt a bűvös számot — amely a múlt évi acéltermelésnek éppen a dupláját jelenti - csak egy hónapja mondta ki először a Kínai KP határozata. De azóta már el is vesztette bűvkörét: az elkövetkező hetekben feltétlenül megvalósítható, mindennapi feladattá lett. Az igazat megvallva, nem volt ez bűvös szám már a Központi Bizottság határozata megszületésekor sem. Ekkor ugyanis országszerte már közel 200-ezer népi kohó működött és jelezte már a nagy eredmények fényét. A határozat szerencsésen találkozott a tömegek spontán kezdeményezésével, nagyszerű lelkesítő, de teljesen reális közös célt jelölt meg és széles medret nyitott a most már hömpölyögve meginduló vasáradatnak. Az egyik Tiencsin környéki kommúnában Kung Vej-csent, a kommúna kohórészlegének vezetőjét arról faggatom, hogyan jutott eszükbe a nyáron vasolvasztásra adni a fejüket. — Tavaly — magyarázta —, amikor arra akartuk rávenni a parasztokat, hogy faeke helyett, amivel éppen csak megkarcolni lehet a földet, kétkerekű vasekét használjanak, alig akartak róla hallani. A nyári terméseredmények után azonban, amikor látták, mjf jelent a mélyebb szántás, egyszerre valamennyien vasekét akartak. Aztán a nagy termés betakarítása adott gondot. Nálunk azt tartják, hogy a rizses zsák annál könnyebb, minél több van benne. De ha sokszor kell vele fordulni, mégis belesajog az ember válla. Nagy vita indult. „Csináljunk egykerekű talicskákat, hordjuk be azon" - mondták a merészebbek, „őseink 3 ezer év óta mindig a vállukon, a csingafa két végén hordták - hangzott az ellenvetés. „Igen, de ekkora termés 3 ezer év alatt egyszer sem volt" — szólt az újabb érv. S egyetlen forduló a talicskával, amelyen éppen négyszer annyit lehetett elvinni, mint a csingafán, elegendő volt ahhoz, hogy mindeneki talicskát akarjon. Pénzünk volt elég, elhatároztuk, veszünk pár ezer kerekes ekét és talicskát. De örömünk hamar lelohadt. A megrendelésekre egymás után kaptuk a választ: Nincs. Erre a kommúna kovácsai kijelentették, alakítanak egy nagy műhelyt és csinálnak ők ekét, talicskát, meg egyebet is, vegyünk vasat és acélt. Írtunk Sanghájba, Ansanba, elmentünk Pekingbe a minisztériumba — éppen csak hogy ki nem nevettek bennünket: „Nem vagytok az állami tervben, nincs." Míg szavait jegyzem, gyors számolást végzek. Kína 660 millió lakosából 550 millió paraszt. Ha minden paraszt-családra csak egy ekét és egy talicskát számítok,' az is 110-120 millió darab. S hol vannak még a magasabb terméseredményekhez szükséges egyéb mezőgazdasági kisgépek, szivattyúk, vízemelők, vagy akárcsak vödrök, melyek a télen újonnan öntözhetővé tett 25 millió hektár föld .öntözéséhez kellenek! .. . Alig szorul indoklásra a vas- és acélgyárak válasza: Nincs. S ez a „nincs" egyre türelmetlenebbül, egyre idegesebben hangzott. Az idén' ugyanis nemcsak a mezőgazdaság, de az ipar is óriási lendületet vett: termelése egy év alatt 50 százalékkal nőtt. ötven százalékkal több szerszámgéphez, vasúti kocsihoz, repülőgéphez, kerékpárhoz, traktorhoz, mozdonyhoz kellett több vas és acél! S a Tajvan félő' fenyegető amerikai agresszió következtében a néphadsereg is fokozott igényeket támasztott. Nem volt hát elég a Tiencsin környéki kommúna kovácsainak felbuzdulása, a szerszámokhoz szükséges vasat is, szerte *az országban, maguknak a parasztoknak kellett előállítaniok. A „házi" vasolvasztás Kína távoli tartományaiban nem ismeretlen. Szecsuanban, Cinghajban, Szinkiangban, Tibetben ma is, akárcsak évszázadokkal ezelőtt, téglából emelt, de gyakran csak földből vert apró kohókban olvasztják a vasat a hegyekben felszínen található dús vasércből. Miért ne lehetne ezt megcsinálni másutt is? És kezdetét vette a népi kohómozgalom. Az újságok hasábjain a különböző tartományok, vidékek naponta cserélték ki tapasztalataikat. Az egyik körtealakú, a másik a kúpformájú kohót dicsérte. Vitatkoztak, hogy a félköbméteres vagy az egyköbméteres gazdaságosabb-e: hogyan építsék olcsóbban, gyorsabban és tartósabban; hasznosabb-e, ha a kohókba melegített levegőt fúvatnak. A mozgalmat hamar felkarolták & tudományos intézetek, egyetemek is. Jártam Pekingben a kohászati főiskolán. Az elektroacélt gyártó korszerű kísérleti üzem tőszomszédságában az udvaron ott sorakoznak a különféle népi kohók. Előadók és hallgatók éjjel-nappal felváltva dolgoznak mellettük, tanulmányozzák, tökéletesítik őket. Ez a tökéletesítés persze csak olyan esrzközökkel folyik, amelyek az ország legtávolibb zugában is azonnal alkalmazhatók: sokszor csak a kohó formáját, falvastagságát, csapolónyílása elhelyezését, a vasérc, koksz és a mészkő adagolását érinti. A főiskolát naponta keresik fel a kommúnák parasztkohász küldöttségei, az 5500 hallgató közül 4000-et pedig 6 hónapra falura küldtek, hogy ott helyben segítsenek — és tanuljanak. Jan Jung-ji, a főiskola vaskohászati tanszékének vezetője lelkesen mutatja a többhetes munkával kikísérletezett legsikerültebb típust. Űrtartalma másfél köbméter, folyamatosan dolgozik, óránkénti csapolással naponta átlag 2,5 tonna vasat ad. A kohó nem egészen 200 jüanba kerül és legalább 6 hétig nem kell javítani. — És mennyibe kerül egy tonna nyersvas? — kérdem. — Kell hozzá 1 tonna koksz, ez 40 jüan, kb. 2 tonna vasérc, szintén 40 jüan, fél tonna mészkő 3 jüan, egyéb kiadások és a kohó egy tonnára eső ára 20 jüan. Ez összesen 103 jüan. Egy tonna nyérsvas állami ára pedig 150 jüan. Persze, csak nálunk, az egyetemen kerül ilyen sokba. A hegyvidékeken, ahol nem vásárolják, hanem a hegyekből hordják a parasztok a vasércet, a szenet, a mészkövet, ott összehasonlíthatatlanul olcsóbb. Kínában jelenleg 600 ezer népi kohó működik és ezeknél több mint 40 millió paraszt dolgozik. Az ansani kombinátban egy munkás egy hónapban 500 tonna nyersvasat termel, a népi kohónál pedig sokkal, de sokkal kevesebbet. Kombinát azonban még nincs elegendő, a vas és acél viszont úgy kell, mint egy csésze rizs. S amit megtenne a kombinát, azt - Kína sajátos viszonyai között — megteszi néhány tízmillió ember, megteszi a bölcsen találékony, tehetséges, hazáját forrón szerető, felszabadult nép. Hogy megteszi-e? Szeptember 30-án, az október 1-i nagy ünnep előestéjén, egyetlen nap alatt a népi kohók 300 ezer tonna vasat termeltek. S amit szeptember 30-án meg lehet csinálni, miért ne lehetne más napokon is? De tegyük fel, hogy naponta ennek csak a felét termelik, az is az év végéig 13 és fél millió tonna nyersvas. Csak a népi kohókból! S hol vannak még a kombinátok! Hogyan lesz a vasáradatból acéláradat? - fordulok ismét Jan Jungjihez? A nyersvas másfél köbméteres, szintén házilag előállított, mozgatható Bessemer-körtékbe kerül, ahol acél lesz belőle. Persze, ez az acél minőségileg nem veheti fel a versenyt az ansani, a sanghaji, vagy a vuhani acéllal.-De ásókhoz, kapákhoz, ekékhez és talicskákhoz és sok minden máshoz tökéletesen megfelel. Mennyi előnye is van ennek a „népi" vasnak és acélnak! Mindenekelőtt az, hogy egyáltalán van, hogy olcsó, hogy ott van mindjárt helyben, hogy a gyári acél megmarad olyan termékekre, melyekhez másfajta acél nem használható fel. De van még egy nagy előnye. A vas és acéltermelés népi mozgalommá, vasáradattá duzzadása hihetetlenül gyorsan életre hívta, lendületbe hozta a kínai falu iparát. A falvakban és a nagyvárosok perifériáin gomba módra szaporodnak a minden fillér állami támogatás nélkül, pusztán helyi eszközökből alakult „utcai gyárak". Néhány földbeásott bambuszrúd, rajta gyékény tető és alatta a kommúna kovácsai, lakatosai, asztalosai, s mindegyik mester mellett fiatal parasztokból verbuvált betanított munkások tucatja gyártja a különféle mezőgazdasági kisgépeket, szállítóeszközöket, a népi kohókhoz szükséges szerszámokat, tűzálló anyagokat, csörlőket. De ezerszámra gyárt már az „utcai ipar" bonyolultabb gépeket is. Láttam apró lokomobilokat, melyeket e gyékénytetős „szerelőcsarnokokban" gyártottak és kis motorokat, melyeket falusi kovácsműhelyben öntöttek, falusi villanyszerelők és fiatal parasztlányok tekercseltek. Ha valaki ezek után azt gondolná, hogy a kínai ipar „nagy előreugrását" egyedül ez a tömegméretű „népi" vas és acélolvasztás és utcai ipar jellemzi, akkor nagyot téved. Kína ipara ebben az évben igen sok korszerű gyártmány minőségében elérte és túlhaladta a nemzetközi átlagszínvonalat. Kínában gyártanak már 600, 2000 és 4000 lóerős dieselmozdonyokat, dieselvonatokat, villanymozdonyokat, erőműveket, autóbuszokat, személyautót, 40 féle teherautót, 500 féle traktort, elektronikus vezérlésű szerszámgépeket, lökhajtásos repülőgépet, helikoptert, karórát, televíziós készüléket, televíziós felvevőt, atomfizikai műszereket — hogy csak néhányat említsünk. Az ipar „nagy előreugrására" elsősorban az jellemző, hogy mérföldes léptekkel halad a korszerű, szocialista nagyipar megteremtése felé. De elválaszthatatlan tőle, nagyszerűen segíti, kiegészíti, egyelőre még erősen tátongó hézagait jól pótolja ez a lenyűgözően hatalmas népmozgalom: a vasáradat. A népgazdaság „három marsalľja - így határozta meg Mao Ce-tung — az acél, a gabona és a gép. Az acél és (a gabona már megragadta a vezért megillető marsallbotot. A gépiparhoz sok alumíniumra és rézre is szükség van. A párt Központi Bizottsága felhívással fordult Kína népéhez: szervezze meg a réz és az alumínium „népi olvasztását" is. Lehet, hogy rövidesen új számok, az alumínium és a réz számai kerülnek a régiek mellé. Az óriás léptei egyre szaporábban dobbannak. FÄBIÄN FERENC (Népszabadság) KINA DÉLNYUGATI vidékén a Kuei-dzsou-l területen, a Maotahe folyón megkezdték egy hatalmas, 257 ezer kilowattóra teljesítményű vízierőmü építését. A folyón 254 méter hosszú gátat vonnak s ezzel 57 négyzetkilométeres területű 60 millió köbméter vizet magában foglaló mesterséges tavat létesítenek. Az erőmű üzembehelyezése után hétszer annyi áramot fog szolgáltatni, mint az összes vízierőmu a Knei-dzsou-i területen EZ ÉV VÉGÉIG kétszeresen növelik az ország acéltermelését, vagyis az év végéig 10 700 000 tonna acélt állítanak elő. E merész cél megvalósítása után Kína az ázsiai országok között az első helyre kerül az acéltermelésben. (Az iparilag fejlett Japán tavaly 9 096 885 tonna acélt gyártott. Ezzel párhuzamosan növekedik majd az acélfajták száma is. A kíaai kohászati üzemek a múlt évi 372 fajta acéllal szemben ez évben 500 acélfajtát fognak gyártani. ÜJ SZÖ i * 1958. november t