Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-29 / 330. szám, szombat

A szovjet kormány jegyzékei a berlini kérdésről az USA-hoz, Nagy-Britanniához és Franciaországho

z: NYILVÁNÍTSÁK NYUGAT-BERLINT DEMILITARIZÁLT SZABAD VÁROSSÁ Moszkva (TASZSZ) - A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere november 27-én fogadta L. E. Thompsont, az USA szovjetunióbeli nagykövetét és átadta neki a szovjet kormánynak a berlini kérdésben az Amerikai Egyesült Államok kormányához intézett jegyzékét. A Szovjetunió külügyminisztere ugyanezen a napon P. Reilly brit és M. Dejean francia nagykövetet is fogadta és átadta nekik a szovjet kormány hasonló tartalmú jegyzékeit Nagy-Britannia és Franciaország kormányai számára. A szovjet kormány az USA kormányához intézett jegyzékének másolatait a Szovjetunióval diplomáciai kapcsolatokat fenntartó országok kormányainak és az ENSZ többi tagállama kormányainak is elküldték. A SZOVJETUNIÓ kormányának az USA kormányához intézett jegyzéke ezt mondja: A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének kormánya az Amerikai Egyesült Államok a potsdami egyezményt aláíró egyik hatalom kormányához fordult Berlin helyzetének akut kérdésével. A Német Demokratikus Köztársaság szivében fekvő Berlin kérdése nemcsak a német nép nemzeti érdekeit, hanem a szilárd európai béke feltételeit megteremteni akaró összes népek érdekeit is mélyen érinti. Berlin nyugati részét az idegen megszállás következtében elszakították az NDK-tól. Itt, Németország történelmi nevezetességű fővárosában közvetlenül érintkezik a két világ és léptennyomon emelkednek a „hidegháború" torlaszai. A két részre osztott városban sok éve az állandó súrlódások és feszültség légköre uralkodik. Berlin, amely országaink fasiszta agresszió ellen vívott közös ragyogó győzelmének tanúja volt, most az elmúlt világháborúban szövetséges nagyhatalmak közötti viszályok veszélyes tűzfészkévé vált. A nagyhatalmak kölcsönös kapcsolataiban szerepét a puskaporos hordó közelében füstölgő gyújtózsinórhoz hasonlíthatjuk. Az itt felmerülő látszólag helyi jelentőségű incidensek a szenvedélytől, gyanúsítgatástől és kölcsönös félelemtől felkorbácsolt légkörben nehezen oldható tűzvészt idézhetnek elő. Ez a szomorú vég érte a háború után eltelt 13 év alatt a négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország — Németországgal szemben folytatott hajdani közös és koordinált politikáját. Vázoljuk fel, hogyan fejlődött a Hitler-elleni koalíció hatalmainak Németországgal szemben folytatott politikája, hogy helyesen értékeljük a ma előttünk álló berlini probléma igazi jelentőségét és határozzuk meg a berlini helyzet normalizásának lehetőségeit. A Nyugat Németországgal szemben folytatott politikája Köztudomású, hogy az USA, valamint Nagy-Britannia és Franciaország korántsem jutott mindjárt arra a következtetésre, hogy a hitleri agresszió visszaverésére fel kell venni az együttműködést a Szovjetunióval, noha a szovjet kormány mindenkor hajlandó volt erre. A nyugati hatalmak fővárosaiban hosszú ideig ellenkező törekvések voltak túlsúlyban, amelyek különösen szemmelláthatóan a Hitlerrel való müncheni szövetkezés időszakában nyilvánultak meg. A nyugati hatalmak kormányai azt remélték, hogy felnyergelik a német militarizmust és a Kelet ellen uszítják. Ezért tűrték és támogatták Hitler zsaroló és fenyegető politikáját, a hitlori Németországnak és szövetségesének — a fasiszta Olaszországnak sok békeszerető állammal szemben elkövetett agresszív akcióit. Az USA és Nagy-Britannia kormányainak akkor, amikor a fasiszta Németország keresztülhúzta München rövidlátó sugallóinak számítását és a nyugati hatalmak ellen fordult, amikor a hitleri hadsereg hadjáratot indított a Nyugat ellen és szétzúzta Oániát, Norvégiát, Belgiumot és Holandiát, legyőzte Franciaországot, nem maradt más hátra, mint hogy beismerjék: elszámították magukat és hogy a Szovjetunió oldalán ellenállást szervezzenek a fasiszta Németország, Olaszország és Japán ellen. Ha a nyugati hatalmak körültekintő politikát folytattak volna, a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország együttműködésére sokkal előbb, Hitler németországi uralomrajutásának mindjárt az első éveiben sor kerülhetett, volna és nem történt volna meg Franciaország megszállása, sem Dunkerque, sem Pearl-Harbour. Milliók életét menthették volna meg, melyeket a Szovjetunió, Lengyelország, Jugoszlávia, Franciaország. Nagy-Britannia, Csehszlovákia, az USA, Görögország, Norvégia és más országok népe az agresszorok megfékezéséért folytatott harcban feláldozott. A Hitler elleni koalíció megteremtése a modern történelemben már azért is példátlan tény, mert különböző társadalmi rendszerű államok fogtak össze a közös ellenség ellen. A szovjet kormány nagyrabecsüli az országoknak a fasizmus elleni küzdelemben kialakult és a szabadságszerető nemzetek vérével megpecsételt közösségét. A szovjet nép őrizni és fejleszteni szeretné azt a bizalmat és barátságot, mely a múlt háború viharos éveiben az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és a Hitlerelleni koalíció többi országának népei iránti kapcsolatait áthatotta. Amikor a népek a hitleri Németország fölött aratott győzelmet ünnepelték, Potsdamban összeült a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia kormányfőinek értekezlete, hogy kidolgozza a háború utáni Németországgal szemben folytatandó közös politikájukat. A potsdami egyezmény, melyhez aláírása után csakhamar Franciaország is csatlakozott, általánosította azokat a történelmi tapasztalatokat, melyeket a német militarizmus agressziójának visszaveréséért vívott küzdelmükben szereztek. Az egyezmény egész tartalma olyan feltételek megteremtésére irányult, melyek kizárták volna annak lehetőségét, hogy Németország, mint már annyiszor, újra megtámadjon békeszerető államokat. Arra irányult, hogy Németország örökre mondjon le hódító politikájának előjátékáról és tartósan a békés fejlődés útjára lépjen. A négy hatalom kormányai a hitleri agresszorok megsemmisítéséért vívott küzdelemben mérhetetlen áldozatokat hozó népek akaratát kifejezve ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy kiirtják a német militarizmust és nácizmust, örökre megakadályozzák újjászületésüket és minden intézkedést megtesznek, hogy Németország soha többé ne veszélyeztethesse szomszédait, vagy a világbékét. A potsdami értekezlet résztvevői kijelentették, hogy készek elhárítani minden fasiszta és militarista ténykedést, vagy propagandát. Arra is kötelezték magukat, hogy Németországban minden demokratikus pártot engedélyeznek és támogatnak. A potsdami egyezmény fontos rendelkezéseket tartalmazott, melyek értelmében Németország a megszállás ideje alatt is egyöntetű gazdasági egységnek tekintendő. Az egyezmény azt is leszögezte, hogy központi közigazgatási német departementek létesülnek. A szovjet kormány őszintén remélte, hogy a háború győzelmes befejezése után az elkerülhetetlen ideológiai ellentétek ellenére is folytathatják a Hitler-elleni koalíció élén i állott nagyhatalmak eredményes együttműködését, éspedig annak alapján, hogy józanul belátják a háború következtében kialakult helyzetet. Churchill jeladása A nyugati hatalmak politikáját azonban egyre jobban befolyásolni kezdték a szocialista és kommunista eszmék gyűlöletétől megszállott erők, melyek a háború idején leplezték a Szovjetunió ellen irányuló ellenséges szándékaikat. így történt, hogy a Nyugat irányt vett az ideológiai küzdelem általános kiélezésére. E küzdelem élére az államok békés egymás mellett élését ellenző agresszív vezető egyéniségek álltak. Az Egyesült Államoknak és a többi tései kihatottak más nyugati államférfiak gondolkodására, ami a legszomorúbb következményekkel járt. Ideológiai küzdelem kapott lángra, melybe a kormányszervek és a fegyveres erők is bekapcsolódtak. Következményei köztudomásúak: a fő nagyhatalmak együttműködésének fejlesztése helyett két egymással szemben álló katonai csoportosulásra oszlott a világ, versengés vette kezdetét az atom- és hidrogénfegyverek gyártásában és felhalmozásában, más szóval: megindultak a háborús előkészületek. Különösen heves fordulat következett be az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió kapcsolataiban akkor, amikor ezek a hatalmak a potsdami egyezménynek ellentmondó politikát kezdtek folytatni Németországban. A potsdami egyezményt először azzal szegték meg, hogy az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányai megtagadták az egyezményből reájuk háruló kötelezettségeik teljesítését abban, hogy Nyugat-Németország ipari berendezésének meghatározott mennyiségét részbeni kártérítés fejében átadják a Szovjetuniónak azért a rombolásért és azokért a károkért, melyeket a hitleri Németország agressziója okozott a Szovjetunió. népgazdaságának. Ezzel azonban még nem ért véget az ügy. Az USA és Nagy-Britannia kormányai évről évre egyre jobban eltávolodtak a potsdami egyezmény alapelveitől Hasonló úton haladt Franciaország, mely ugyan később csatlakozott a potsdami egyezményhez, de természetesen nem mentesülhet az egyezmény teljesítéséért való felelősség reá háruló részétől. A nyugati hatalmak megkezdték Nyugat-Németország katonai és gazdasági hatalmának helyreállítását. Életrekeltették és megszilárdították a hitleri hadigépezetet létrehozó erőket, Ha a nyugati hatalmak szem előtt tartanák a potsdami egyezményt, meg kellene akadályozniok a német militaristák pozíciónak visszanyerését, el kellene fojtaniok a revansista hangulatot és nem volna szabad megengedniök, hogy Németország hadsereget és pusztító eszközöket gyártó ipart létesítsen. Köztudomású, hogy a három hatalom kormánya ezt nemcsak nem tette meg. hanem ellenkezően, jóváhagyta ! a nyugatnémet hadsereg felállítását és sietteti az NSZK felfegyverzését és sutba veti Potsdamban vállalt kötelezettségeit. Ezen túlmenően Nyugat-Németországot bevonták az Északatlanti Tömbbe, amely a Szovj jetunió háta mögött és — mint min' denki tudja — ellene létesült, s most Nyugat-Németországot atom- és rakétafegyverrel fegyverzik fel. Mint ismeretes, a nyugati hatalmak egyes államférfiai nem tanultak a véres háború keserves tapasztalataiból. Újra felszínre hozzák nemrégi fegyvertársuk — a Szovjetunió elleni német militarista uszítás hírhedt müncheni politikáját. Méltán felmerül a kérdés: Biztosíthatják-e a nyugati hatalmak Németország iránt folytatott jelenlegi politikájának sugallói azt, hogy az általuk táplált német militarizmus nem veti magát ismét jelenlegi partnereire és hogy az amerikai, brit és francia népnek nem kell-e majd a vérével fizetnie azért, hogy a három nyugati hatalom kormánya megszegte a Németország békés és demokratikus fejlődésére vonatkozó szövetséges egyezményeket? Aligha tudna valaki ezért kezeskedni. Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország Nyugat-Németországgal szemben folytatott politikája odavezetett, hogy a potsdami egyezmény ama cikkelyeit is megszegték, melyeknek célja Németország békeszerető és demokratikus állam egységének biztosítása volt. Noha a három hatalom csapataitól megszállt Nyugat-Németországban külön állam - a Német Szövetségi Köztársaság létesült, Kelet-Németországnak, melynek élére olyan erők álltak, melyek elszántan meg akarják aka1 dályozni, nehogy ismét katasztrófába sodorják a német népet, nem ma, radt más hátra, minthogy szintén I megteremtse önálló államát. Két állam nyugati hatalomnak W. Churchill 1946 márciusában Fultonban mondott ismert beszédében adta meg a jelt. A két ideológia viszálya — az eszmék és a meggyőződés összetűzése önmagában nem nagyon árthatnak az államok kapcsolatainak. Az ideologiai küzdelem sohasem csillapodott, tovább fog folytatódni, amíg a társadalom berendezését illetően különböző nézetek fognak uralkodni. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy W. Churchillnak és híveinek kijelenIgy két állam keletkezett Németországban. Ha Nyugat-Németországban, melynek fejlődését az USA, Nagy-Britannia és Franciaország irányította, olyan kormány jutott hatalomra, melynek képviselői nem titkolják, hogy gyűlölik a Szovjetuniót és gyakran nyíltan beismerik, hogy céljaik azonosak a hitleri támadók terveivel, Kelet-Németországban olyan kormány alakult, mely visszavonhataianul véget vetett Németország agresszív múltjának. A Német Demokratikus Köztársaság állami és közéletét a potsdami egyezményalapelveinek és a német nemzet legjobb haladó hagyományainak teljes mértékben megfelelő alkotmány szabályozza. Az NDK-ban örökre felszámolták a monopóliumok és a junkerek uralmát, kiirtották a nácizmust, további szociális és gazdasági reformok egész sorát hajtották végre, melyek megszüntették a militarizmus felújulásának lehetőségét és az európai béke fontos tényezőjévé tették a Német Demokratikus Köztársaságot. Az NDK kormánya ünnepélyesen kijelentette, hogy rendületlenül teljesíteni fogja a potsdami egyezményből reá háruló kötelezettségeit, ami elől viszont az NSZK kormánya makacsul kitér. Az NSZK bevonása az Északatlanti Tömbbe ellenintézkedésekre kényszerítette a Szovjetuniót, mivel a Nyugat-Németországgal és még előbb Olaszországgal a fasiszta agresszorok elleni harc legnagyobb terhét viselő Szovjetunió ellen szövetkezett három nyugati hatalom lábbal tiporta a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország által magukra vállalt kötelezettségeket. Ez a megkötött katonai csoportosulás más országokat is veszélyeztetett. Ez a helyzet a Szovjetuniót és a német és olasz fasizmus agressziójától sújtott más európai országok egész sorát saját védelmi szervezetük megteremtésére kényszerítette. Ezért kötötték meg a Varsói Szerződést, melyhez az NDK is csatlakozott. Mindebből csak egy következtetést vonhatunk le: A nyugati hatalmak durván megszegték a potsdami egyezményt. Hasonló ez egy hajdani hatalmas és termékeny most kivágott és mézgájától megfosztott fa törzséhez. A nyugati hatalmak már régen elvetették azokat a nemes célkitűzéseket, amelyekért a potsdami egyezményt megkötötték. Németországban folytatott gyakorlati tevékenységük egyenesen ellentmond a potsdami egyezmény rendelkezéseinek. Természetesen nem arról van szó, hogy az NDK és az NSZK társadalmi és államrendszere különböző alapokra épül. A szovjet kormány úgy véli, hogy a két német állam szociális rendszeréről a döntés a németek ügye. A Szovjetunió a német nép, éppúgy mint bármely más ország népének belügyeibe való teljes be nem avatkozás elvét vallja. Az NDK előrehaladása a szocializmus felé azonban a szövetségi kormánynak az NDK-val szemben tanúsított összeférhetetlen, rendkívül ellenséges viszonyát idézte elő, amit a NATO-államok, különösen az USA teljeu mértékben támogatnak és ösztönöznek. Az NSZK kormánya a nyugati hatalmoktól támogatva rendszeresen szítja a „hidegháborút", és vezető tényezői már nemegyszer kijelentették, hogy az NSZK az „erő politikáját", azaz a másik német állammal szemben alkalmazott diktátumpolitikáját folytatni fogja. Az NSZK kormánya tehát nem óhajtja a két különböző társadalmi rendszerű államban élő német nép békés egyesítését, hanem az NDK felszámolását és militarista államának az NDK rovására történő megerősítését tervezi. A szovjet kormány teljesen megérti a német dolgozók demokratikus és szociális vívmányait megszüntetni nem akaró Német Demokratikus Köztársaság álláspontját, hogy nem akarja a tőkés és földbirtokos tulajdon visszaállítását, s azt, hogy a néptől elvegyék a gyárakat, az üzemeket és a földet, és hogy a militarista rendszert az NDK-ra is kiterjesszék. E napokban a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájába és helyi államhatalmi szerveibe megtartott választások újabb döntő bizonyítékát szolgáltatták annak, hogy az NDK lakossága egyöntetűen támogatja kormánya politikáját, melynek célja a béke megőrzése és Németország egyesítése békés és demokratikus alapokon, és szilárd elszántság hatja át, hogy megvédi szocialista vívmányait. A Szovjetunió teljes mértékben szolidaritást vállal a törvényes jogait rendületlenül védelmező NDKval. A népek minderre jól emlékeznek, s ezért nem engedhetik és nem is engedik meg Németországnak militarista alapokon való egyesítését. Németország egyesítésének van egy másik programja is, melyet a Német Demokratikus Köztársaság védelmez. Ez Németország békeszerető és demokratikus állammá való egyesítésének programja, s a népek örömmel fogadják ezt a programot. Egyetlen út vezet ennek megvalósításához — a két német állam megegyezése és kapcsolatai, a német államszövetség megteremtése. E javaslat megvalósítása érintetlenül hagyná az NDK és NSZK szociális alapjait, viszont kormányaik és parlamentjeik törekvését a közös békeszerető politikára irányítaná és biztosítaná a két német állam fokozatos közeledését és egymásba növését. A Szovjetunió más államokhoz hasonlóan, melyeknek szintén érdekük az európai béke megszilárdítása, támogatja a Német Demokratikus Köztársaságnak Németország békés egyesítésére tett javaslatait. A Szovjetunió kormánya sajnálja, hogy minden ez irányú törekvés eddig nem járt pozitív eredményekkel, mivel az USA és a többi NATO-országok kormányai, főként azonban az NSZK kormánya a valóságban nem törődik sem a békeszerződés megkötésével, sem Németország egyesítésével. Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország politikája, mely arra irányul, hogy militarizálja Németországot és bevonja a nyugati hatalmak katonai tömbjébe, tehát meghiúsította a potsdami egyezmény Németország egységére vonatkozó részeinek teljesítését. Ma a Németországról szóló összes szövetséges szerződések közül gyakorlatilag csak egyetlen szerződést teljesítenek, a Berlin úgynevezett négyoldalú statútumáról szólót. E statútum alapján a három nyugati hatalom a maga módján gazdálkodik Nyugat-Berlinben és államot csinálnak belőle az államon belül. Nyugat-Berlinből aknamunkát fejtenek ki az NDK, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés más tagállamai ellen. Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország Nyugat-Berlinnel való összeköttetésére szabadon használja a Német Demokratikus Köztársaság területén és légiterén keresztül menő összekötő vonalakat, noha el sem akarják ismerni a Német Demokratikus Köztársaságot. Veszélyes anakronizmus Á három hatalom kormánya igényt tart a háború idejéből származó, Németország megszállását módosító és a múltban őket Berlinben tartózkodásra feljogosító egyezmények már régen túlhaladott részének betartására. Mint már mondottuk, ugyanakkor a nyugati hatalmak durván megszegték a négyoldalú egyezményeket, beleértve a potsdami egyezményt is, mely a nagyhatalmak kötelezettségeit Németországgal szemben a legtömörebben fejezi ki. Pedig a négy nagyhatalomnak Németország megszállására vonatkozó többi egyezményeit, melyekre az USA, Nagy-Britannia, Franciaország kormányai azért hivatkoznak, hogy megindokolják nyugat-berlini jogaikat, szintén a potsdami egyezmény hagyta jóvá. vagy pedig a potsdami egyezmény részletes kifejtésére lettek megkötve. Más szóval a három hatalom az általuk lábbal tiport négyoldalú egyezményekre épülő megszállási kiváltságaik megőrzését követelik. Ha az USA, Nagy-Britannia és Franciaország tényleg az említett nemzetközi egyezményekből, elsősorban a potsdami egyezményből eredő joguk alapján vannak Berlinben, akkor természetesen rájuk hárul ezen egyezmények betartásának kötelessége is. Aki ezeket az egyezményeket durván megszegte, elvesztette azt a jogát, hogy Berfinben vagy Németország más részében fenntarthassa megszállási rendszerét. Különben lehet séges-e egyáltalán védelembe venni Németország vagy bármelyik más rész megszállási rendszerének meghagyását a háború befejezésétől eltelt több mint 13 év után? Hisz minden megszállás idöbelileg korlátozott jelenség, amit a Németországról szóló négyoldalú egyezmények egyenesen kimondanak. Köztudomású, hogy a megszállás befejezésének szokásos módszere az egymással hadi állapotban volt országok békeszerződésének megkötése, és hogy e» a békeszerződés a legyőzött országnak (Folytatás a 4. oldalon* ÜJ SZÖ 3 * 1958. november 19.