Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)
1958-11-16 / 317. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. november 16. vasárnap 30 fillér XI. évfolyam, 317. szám új az építészetben A képünk jobboldalán látható készülék az Építészeti Kutató Intézet dolgozói által előállított betonoszkop. Ez az elmésen megszerkesztett műszer ultrahang segítségével méri az újfajta épületanvagok szilárdságát és nagy jelentőséggel bír a további kutatások számára. L. Nebor ČXK felv. Magas színvonalat érnek el a mezőgazdasági termelésben A bratislavai kerület állami gazdaságai az év folyamán több jelentős sikert értek el az egyes mezőgazdasági termények termelésében. Például a holiči, gombai, senicai, trnavai és dunaszerdahelyi gazdaságok már teljesítették az évi tejbeadást. Előreláthatólag december első napjaiban a kerület többi állami gazdaságai bejelentik az évi tejtermelési terv teljesítését. Az év még hátralevő heteiben még 1 millió 800 ezer liter tejet termelnek terven felül. A tejtermelésben a trnavai és gombai gazdaságok érik el a legjobb eredményeket, amelyekben már most elérik a második ötéves terv utolsó évére tervezett tejhozamot. A bratislavai kerület állami gazdaságai e napokban már mindenütt terven felül teljesítik a marhahúsbeadást. Ez főleg a bratislavai, piešťanyi, szenei, trnavai és dunaszerdahelyi állami gazdaságok álattenyésztöinek érdeme, meri ezekben a gazdaságokban már jóváf 100 százalékon felül teljesítették a tervet. Habár az egyes gazdaságok a növendékállomány szaporításával most tartalékokat létesítenek a további időszakra még az év folyamán 500 mázsa marhahúst jutiatnak a közélelmezésnek. A bratislavai kerület állami gazdaságai a cukorrépa termelésében is már most elérik az 1960. évre tervezett termelési Színvonalat, nemcsak a hektárhozamokat iletően, hanem a legfontosabb ipari növény vetési területének bővítésében is. Például kerületi méretekben az idei termésátlag cukorrépából több mint 300 mázsa volt hektáronként. Ezzel megteremtik a feltételeket arra, hogy az állami gazdaságok földjeiről a legközelebbi időben még több mint 1900 vagon cukorrépát szállíthassanak terven felül a cukorgyárakba. A közlekedés dolgozói becsülettel teljesítették feladataikat az öszi kampányban Emil Vrtiák, a közlekedésügyi miniszter helyettese tájékoztatta az újságírókat az őszi szállítások lefolyásáról. A kampány e napokban éri el csúcspontját. A múlt évhez viszonyítva a kapásnövények lassú begyűjtése ellenére folyamatos volt a szállítás. A vasutasok e hó 13-ig az év kezdete óta tonnákban 103 százalékra teljesítik a szállítási tervet. A Közlekedésügyi Minisztérium intézkedései megnyitották az utat a közlekedési dolgozók kezdeményezése számára. A túlsúlyos mozgalom fejlődése, az állomások munkájának jobb irányítása és a mozdonycsoportok jobb együttműködése lehetővé tette, hogy legalább részben kihasználják a szállítási berendezéseknél, a vasúti kocsiparkban és a vasutasok teljesítményében mutatkozó tartalékokat. A közlekedés helyzetének megjavulása azonban egyes dolgozókat önelégültségre vezet, habár még most is sok fogyatékosság van a rendezőállomások munkájában, a túlsúlyos vonatok vezetésében az egyes vonalszakaszokon, valamint a személy és teherszállítási grafikon teljesítésében. A közlekedés dolgozói előtt most komoly feladatként áll az őszi kampány sikeres befejezése és a téli időszakra való alapos felkészülés. Tovább kell növelni a túlsúlyos vonatok számát és e feladat teljesítésével összefüggésben nem szabad megfeledkezni a kedvező feltételek kialakításáról a szállítás színvonalának sokoldalú növelésére. Éppen a túlsúlyos mozgalom fejlesztésénél fontos a vagonok gyors eljuttatása az állomásokra és további gyors beosztásuk. így, maguktól megszűnnek azon felesleges aggodalmak, hogy a túlsúlyos vonatok kedvezőtlenül befolyásolják a vasúti kocsik forgását. A berakóknak is tudomásul kell venniök, hogy a szállításunkban beállott minőségi változások megkövetelik tőlük a berakodás meggyorsítását. Közlemény a C Központi nő BE T-T fr/j TSafciv A Donbasz-kombájn újabb sikere az ostrava-karvinái bányakörzetben Ostravában pénteken értékelték, az ostrava-karvinai bányakörzet 26 kombájn-csoportjának szocialista versenyét, melyet a CSKP XI. kongresszusának vándorzászlajáért folytatnak. A tervezett kombájn-fejtést a körzetben 43 641 tonnával túlszárnyalták. A versenyben Zielonka Valica és Kus elővájárok kollektívája győzött a Dukla-bányából, 19162 tonnás havi fejtési eredménnyel, ami 2002 tonnával jobb a tervben előírtnál. A kombájncsoport 4124 métert tett meg a kombájnnal és 6854 négyzetméter területen fejtett egy hónap alatt. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1958. november 13-án és 14én ülést tartott. Az ülés tárgysorozatának keretében az életszínvonal emelésének kérdéseivel, a munkásbérek rendszere átszervezésének problémáival és a lakásépítkezésekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztak. A beszámolót Antonín No vetný elvtárs mondotta. A Központi Bizottság leszögezte, hogy népünk egyre növekvő politikai és munkaaktivitása, valamint kezdeményezése alapján népgazdaságunk további sikeres fejlődésen megy keresztül. Túlteljesítjük az ipari termelés tervét, növekszik, a munkatermelékenység és a termelés hatékonysága. Egyre nagyobb a gazdaságilag megszilárduló egységes földmüvesszövetkezetek száma. Kedvezően bővítjük gazdasági kapcsolatainkat a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval. A CSKP Központi Bizottsága e tények alapján elemezte azt a kérdést, hogy népgazdaságunk valamennyi tartalékának további mozgósításával, a fogyatékosságok követekezetes kiküszöbölésével, főképpen pedig a mezőgazdasági termelés növelésével és a dolgozók országépítő aktivitásának továbbfejlesztésével miként biztosíthatjuk fokozatosan a párt XI. kongreszszusa népünk életszínvonala állandó emelésére vonatkozó határozatának teljesítését. Az eddigi fejlődés megteremti annak a feltételeit, hogy a munkásbérek átszervezését, melyet a legközelebbi két év alatt kell végrehajtanunk, a munkások átlagos névleges béreinek általános növelésével egyidejűleg valósítjuk meg. Az átszervezés alapvető irányelve a vállalati belső tartalékok legnagyobb mérvű mozgósítása es a legnagyobbfokú gazdaságosság. A Központi Bizottság megvan győződve arról, hogy a munkásosztály ezt az átszervezést öntudatosan h&rcos feladatának fogja tekinteni a szocialista gazdaság felépítése során, aminek sikeres megvalósítása az életszínvonal további emelkedése tervszerű biztosításának feltétele. A lakásprobléma megoldása a XI. pártkongresszus irányelvei értelmében feltételezi, hogy 1970-ig egymillió 200 ezer lakás épül fel úgy, hogy minden család megfelelő lakással rendelkezhessék. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy minőségi fordulatra van szükség az építészet nyersanyagalapjának fejlesztésében, a lakásépítkezések előkészítésében, tervezésében, valamint iparosításában. Az ily nagy terjedelmű feladat teljesítésének biztosítása érdekében az állami és magánépítkezések eddig alkalmazott formái mellett széleskörűen fejlesztenünk kell az ipari vállalatok, az egységes földmüvesszövetkezetek és a népi lakásszövetkezetek által szervezett lakásépítkezéseket, hogy ezzel további pénzügyi-anyagi, valamint munkaerőforrásokat szabadítsunk fel. A Központi Bizottság tárgyalásán újból hangsúlyozták, hogy a lakosság személyes fogyasztásának további általános fokozódása mellett biztosítanunk kell a kisebb jövedelmekkel rendelkező, elsősorban a többgyermekes családok személyes fogyasztásának gyorsabb ütemű növekedését. E feladat megoldása szempontjából nagy jelentőségű az alapvető fontosságú árucikkek, különösen az élelmiszerek kiskereskedelmi árainak leszállítása. A Központi Bizottság foglalkozott továbbá a gyermekekre járó családi pótlékok módosításának kérdésével, mely előnyben részesítené a többgyerekes családokat, ezenkívül az úgynevezett öregségi járulékot élvezők csekély jövedelmei problémájának megoldásával, a nők foglalkoztatása fejlesztéséhez szükséges feltételek megteremtésének és a lakosságnak nyújtandó szolgálatok tökéletesítésének kérdésével. A CSKP Központi Bizottsága rámutatott arra. mennyire fontos a munkaidő további fokozatos lerövidítéséhez szükséges feltételek megteremtése. E feladat megoldása során az egyes szakágazatok szerint a munkatermelékenység további növelése, valamint az új technika szélesebb körű érvényre juttatása alapján kell eljárnunk. A vita, melyben 27 elvtárs szólalt fel, megerősítette, íiogy az előterjesztett javaslatok teljes mértékben megfelelnek a szocialista országépítés, valamint az életszínvonal emelése jelenlegi feltételeinek. A vita során számos javaslat hangzott el az egyes kérdések megoldására vonatkozólag és a beszámolóval összhangban hangsúlyozva lett annak szükségessége, hogy népgazdaságunk minden tartalékát mozgósítanunk kell az életszínvonal emelésével kapcsolatos összes feladatok sikeres teljesítése érdekében. A Központi Bizottság egyhangúlag a következő határozatot hagyta jóvá: 1. Jóvá hagyja A. Novotný elvtárs beszámolóját és a CSKP KB politikai irodájának a szóban forgó kérdésekkel kapcsolatos javaslatait. 2. Meghagyja a CSKP KB politikai irodájának, hogy a CSKP KB teljes ülése tárgyalásának alapján dolgozza ki a Központi Bizottság levelét e kérdésekről. A CSKP KB levelét legközelebbi napokban közzé kell tenni és vita céljából a párt valamennyi szerve, szervezete és összes tagja, a Nemzeti Front szervezetei és az egész dolgozó nép elé terjeszteni. A vita 1959. január 15-én fejeződik be. 3. Meghagyja a CSKP KB politikai irodájának, hogy értékelje a vita lefolyását, dolgozza fel a vita következtetéseit és terjesszen a Központi Bizottság legközelebbi ülése elé konkrét javaslatokat az életszínvonal emelésére, a munkásbérek rendszerének átszervezésére és a lakásépítkezések megoldására vonatkozó intézkedésekről. A CSKP Központi Bizottságának ülése az Internacionálé eléneklésével ért véget. A TASZSZ NYILATKOZATA: Vessenek véget a nukleáris fegyverkísérletednek Moszkva (TASZSZ) - Az USA és Nagy-Britannia kormányai által az ENSZ közgyűlésén űzött gálád, szemfényvesztő üzelmek miatt a közgyűlés nem hozhatott olyan határozatot, mely elősegítené az atom- és hidrogénfegyverkísérletek altalános és végleges beszüntetését. Noha az államok nagy többsége világosan állást foglalt e fegyverkísérletek örök időkre történő azonnali beszüntetése mellett, az USÄ-tól függő államok egész sora az USA durva nyomása és zsarolása folytán a szavazáskor kénytelen volt az USA és Nagy-Britannia javaslatára szavazni, melynek célja az atomfegyverkísérletek megszüntetésére vonatkozó egyezmény meghiúsítása és e kísérletek folytatása. A szovjet kormány október 31-i nyilatkozatában rámutatott arra, hogy a Szovjetunió —, bár sokkal kevesebb kísérleti alomrobbantást hajtott végre, mint az USA és NagyBritannia —, éppúgy, mint eddig, hajlandó örökre beszüntetni fegyverkísérleteit, ha az USA és Nagy-Britannia is hasonló eljárást fog követni. A Szovjetunió kormánya azt is kijelentette, hogy ha az USA és Nagy-Britannia továbbra is gátolni fogja az atomfegyverkísérletek általános és végleges beszüntetéséről szóló egyezményt, a Szovjetunió, mely mint ismeretes, tekintettel az USA és Nagy-Britannia akcióra, kénytelen volt ismét megkezdeni az atom- és hidrogénrobbantásokat, 1:1 arányban folytatni fogja kísérleteit, amíg a Szovjetunió kísérleteinek száma a próbarobbantások újrakezdése után el nem éri azoknak a kísérleti robbantásoknak számát, melyeket az USA és Nagy-Britannia március 31-e után, azaz az atomfegyverkísérleteknek a Szovjetunió részéről történt egyoldalú beszüntetése után közösen hajtott végre. Eiscnhower elnök és Dulles államtitkár, valamint Lloyd külügyminiszter november 7-i kijelentéséből ítélve az USA és Nagy-Britannia kormánya továbbra is akadályokat szándékozik gördíteni az atom- és hidrogénfegyverkísérletek beszüntetésére vonatkozó egyezmény útjába. Az atomfegyverkísérletek beszüntetésének feltételét továbbra is olyan követelésekhez kötik, melyek a fegyverkísérletek beszüntetése iránt tanúsított készségükről szóló nyilatkozataikat meddőkké teszik. Ez elsősorban abból tűnik ki. hogy csak egy évre, azaz a további kísérletsorozat előkészítésére szükséges időtartamra javasolják a kísérletek beszüntetését, másodszor abból ered, hogy a kísérletek erre az időtartamra való beszüntetésének feltételét a lefegyverzés további kérdéseinek megoldásáhcfc kötik, noha ők teszik lehetetlenné a lefegyverzés minden kérdésének megoldását; harmadszor abból tűnik ki, hogy olyan megoldásra törekszenek, mely korlátozná a Szovjetuniót nukleáris kísérleteiben, hogy ily módon egyoldalú előnyöket nyerjenek a Szovjetunió biztonsága törvényes érdekeinek rovására, mivel az utóbbi időben ók hajtották végre az atomrobbantási kísérletek legintenzívebb sorozatát. Az USA és Nagy-Britannia vezető tényezői e kérdésben folytatott politikájuk igazolására csodálkozást színlelnek "afölött, hogy a Szovjetunió folytatja atomfegyverkísérleteit. Äm nem csodálkoztak akkor, amikor az USA és Nagy-Britannia hónapokon át úgyszólván naponta hajtott végre atom- és hidrogénrobbantási kísérleteket, sőt gyakran naponta többször is. Normálisnak tartották ezt, sőt akcióikat csodálat tárgyává tették abban az időben, amikor a Szovjetunió március 31-től kezdve egyetlen kísérletet sem hajtott végre a nevezett fegyverekkel. Az a tömés hidrogénfegyverkísérletek beszüntésében folytatott üzelmeik ellenére a jövőben sem sikerül az USA vezető tényezőinek eltitkolniok az igazságot. Az igazság az, hogy a két nagyhatalom kormánya figyelmen kívül hagyja az atom- és hidrogénfegyverkísérletek beszüntetését és e kísérletek azonnali és örökre történő leállítását követelő népek akaratát. Ha az USA és Nagy-Britannia kormánya valóban kész beleegyezni az atomfegyverkísérletek beszüntetésébe, a szovjet kormány éppúav. mint azelőtt, kész velük együtt nyomban aláírni az egyezményt. Az USA és Nagy-Britannia kormányainak azonban ezután fel kell adniok üg.vet(Folytatás a 3. oldalon)