Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)
1958-10-11 / 282. szám, szombat
Á HÁZ ELŐTTI KISPADRA hunyorogva nézett le a sápadtfényű, őszi napsugár. Fényes tekintete először a padon üldögélő Katika kunkori fürtjein, meg Rozika szöghaján akadt meg, azután pedig három babaruhára való selyemdarabkán: egy kékkockáson, egy sárgapötyösön, meg egy tarkavirágoson. Mert hát Katika és Rozika éppen babaruhavarrásba kezdett: — A virágosból két ruhát varrj Kati! Egy fodrosat, meg egy gallérosat. A pötytyösböl egy köténykét akarok, meg egy szoknyát, a kockásbél pedig ... kabátka lehetne. Nem is egy! Kettő! — pergett Rozika nyelve sebesen. — Kettő? Jaj. ne légy már olyan telhetetlen! Hiszen annyi nem telik ki ezekből a kis darabkákból. A virágosbői csak egy ruhát varrhatok, a pöttyösből legfeljebb szoknyát, a kockásból meg éppenséggel örülök, ha egy szem kiskabát kitelik majd! — ráncolgatta a homlokát gondterhelten Katika. Ám Rozika nem hagyta magát! Hogyis ne. mikor ő sok babaruhát akart. Nagyon sokat. Ha kevés a rongyocska. sebaj! Fö, hogy a féltucat babaruha meglegyen: És ha Kati nem akar varrni, megvarrja ö egyedül is. De meg ám! S Rozika nagy dérrel-durral munkához is látott. Kezében csettegett-csattogott az olló, fürge ugrándozásba kezdett á tü, s hamarosan elkészült a féltucat babaruha. Két virágos, két pöttyös és ugyanannyi kockás. — Fölpróbáljuk Lencsi babára mindet. Most rögtön! Aztán meg átfutok a szomszédba Éviért. Hadd lássa, hogy nekem több babaruhám van, mint neki — kuncogott Rozika, — miközben átbujtatta a oabája fején a sárgapöttyös szoknyát. • Csakhogy a szoknyával — tudja a szösz '— valami kis baj történt! Sehogyan sem akart beleférni a Lencsi baba karcsú dereka. És a hibát nem takarta el a kötényke sem. Mert az bizony nagyon rövid lett. így hát a kötényke után az első kockás kiskabát került sorra. Ám ez olyan aprócskára sikerült, hogy még talán a mellényke nevet sem érdemelte meg. A másik pedig ... — Hát... mintha az ujja szük lenne egy kicsit! Fel sem tudom húzni, csóválta a fejét Rozika és kapkodva a két tarkavirágos kisruha után nyúlt. Amikor azonban az elsőt, a fodrosat be akarta kapcsolni Lencsi baba nyakán, a vékony selyemanyag — ruppsz — egyszeriben kettérepedt. A galléros ruhának pedig — hogy a cica rúgja meg, a háta csak félderékig ért. Rozika arcán kinyílt a szégyen piros virága. Kati azonban ezt — úgy látszik nem vette észre, mert odaszólt Rozikának: S HÉTFŐ s A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA § PRÁGA: 12.50: Operettekből. 13.30 Nép8 dalegyvelegek. 14.00: Szimfonikus zene. S 15.05 Tánczene. 16.00: Hírek. 16.10: S Esztrádzene. 17.00: Tudomány és technika. $ 17.30: Szórakoztató zene. 18.00: Halló, itt Ä Moszkva beszél. 18.30: Katonazene. 19.00: % Hangos újság. 20.00: Panoptikum. 20.30 § Esztráddalok. 21.00: Versek. 22.00: Hírek. % 22.50 Jaroslav Vrchlický: Költői arcképek. Ä 23.03: Tánczene. 23.50: Hírek. ^ S BRATISLAVA: 10.05: Balettzene. 10.40: ^ Hangszerszólók. 11.00: Asszonyok félórája. ^ 11.30: Szórakoztató zene. 12.05: A Brati5 slaval Rádió zenekara játszik. 12.30: Hírek, ji 13.00: Nyifányok. 13.30: Leos Janáček: Ta^ rasz Bulba. 14.05: Kedvelt zeneszámok. S 15.05: Külföldi művészek hangversenye. $ 16.00: Hírek. 16.10: Tánczene. 17.00: Fr. J Babušek: D-moll zongoraverseny. 17.30: % Szórakoztató dallamok. 18.00: Orvosi ta5 nácsadó. 18.20: Kívánság hang verseny. 19.00: % Hangos újság. 19.30: A Kárpátukrán Népi 5 Együttes műsorából. 19.50: Előadás a III. í ötéves terv előkészítéséről. 20.00: Rádiófc játék. 21.15: Szórakoztató dallamok. 22.00: $ Hírek. 22.10 Esti zene. 22.40: Zenés műsor. Š § A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK 6 MŰSORA: ^ i KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Reggeli zene. 9.00: Rádióműsor Ameddig csak szemem ellát, daltól hangos a határ. A kis falvak dolgos népe őszi munkát végez már. Felszántják az üres földet, új magot vetnek bele, jövőre is bőven legyen mindenkinek kenyere. Ismered azt a közmondást, hogy: Aki sokat markol, az keveset fog — mondta és befordult a konyhába. A sápadt, őszi napsugár azonban továbbra is odahunyorgott a kispadra. Oda, ahol Rozika szeméből gyors egymásutánban fényes cseppek gördültek a féltucat elrontott, hasznavehetetlen babaruhára: a sárgapöttyösre, tarkavirágosra és kékkockásra. Szövetkezeti földeken répaásás folyik már, letörik a kukoricát, burgonyára pince vár. Napsugaras domboldalon szőlőtenger hullámzik, nyalka szellő hordja a víg szüretelők nótáit. Akt nyáron jól dolgozott, most meglátja a hasznát megkapja a becsületes munkájának jutalmát. KÉRI ILDIKÓ 8. osztályos tanuló Bussa e- 14.15: Operettekből. 15.20: Az Ifjúsági <5 Rádio mžsora. i5.40: Népdalok. 16.00: Hi5 rek. 16.10: Török Erzsébet énekel. 16.45: S Bng Crosbv énekel. 17.00: Ifjúsági örjá§ rat. 17.15: Ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.15: 5 Az operaszínpad csillagai: Goár Gaszpar5j ján. 19.00: Jóéjszakát, gyerekek! 19.10: 6 Operettekből. 20.00: Esti Krónika. 20.30: § Népdalcsokor. 21.00: Munkás hétköznapok, k 21.30: A Német Zenei Hét megnyitó hang^ versenye. 22.00: Hírek. 23.00: Tánczene. J 24.00: Hírek. 0.10: Magyar nóták. & PETŐFI-ADÓ: 14.40: Zenekari hangver^ seny. 15.40: Petőfi a szabadságharcban. S 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. 16.30: ^ Külpolitikai kalauz. 16.40: Magyar opei rákból. 17.15: Riportműsor. 17.30: Schu$ bert: Téli utazás. 18.15: Tollal a romlás S ellen. 18.30: A ' tudomány úttörői. 18.45: § Könnyű zene. 19.00: Hírek. 19.15: SportS híradó. 20.00: Lajtha László: X. vonósné§ gyes. 20.25: Operahangverseny. 21.00: Hí^ rek. 21.05: Könnyű zene. 21.40: Egy ősi 5 család bátor sarja. 22.00: Operettmuzsi^ ka. KEDD sj § A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA fc PRÁGA: 8.40: Népdalok. 9.00: Tánczene. § 9.45: Hírek. 10.00: Iskolai adás. 10.40: DaS lok. 11.00: Asszonyok félórája. 11.30: Hang^ verseny. 12.00: Hanglemezek. 12.30: Hírek. S 13.25: Operettekből. 14.00: Nagy mesterek 5 műveiből. 15.00: Kedvelt dallamok. 16.00: fc Hírek. 16.10: Lírai dalok. 17.00: Szó% rakoztató zene. 17.30: ' Lírai dalok. 17.45: k A pártoktatási évről. 18.30: Fiatalok b mikrofonja. 17.40: Hanglemezek. 19.00: 6 Hangos újság. 20.15: Rádió-egyetem. 20.50: § Esti zene. 22.00: Hírek. 22.20: Tánczene. & 23.00: Hangverseny magyar zenemüvekből. | 23.50: Hírek. ^ BRATISLAVA: 10.25: Szimfonikus zene. fc 11.00: A föld, a világűr és a mesterséges § holdak. 11.20: Szórakoztató zene. 12.15: & Külföldi együttesek műsorából. 12.30: Hi$ rek. 12.40: Filmdalok. 13.00: OperarészleÉrös, tán a legerősebb, Az életnél is idősebb. A föld szinén, a föld alatt Meg nem állna, folyton szalad. Néha mintha szárnya volna Messze felszáll a magasba, S ha elunja évi útját Könnyei a földet mossák. Mi az? S t ^ jet riportok. 17.05: Forradalmi dalok. 17.30: k Tánczene. 18.00: Üj technika. 18.20: Kíván^ sáahanaversenv. 19.00: Hanaos úisáa. 19.30: Itt van a z ősz, k szabad perceltekben gesztenyéből és tölgyfa-magból érdekes állatokat készíthettek egy zsebkés és néhány fapálcika, egy darabka spárga Segítségével. Hosszú magyarázat nem Is kell, a mellékelt rajzokból mindent megtudhattok. Csak arra vigyázzatok, hogy el ne vágjátok a kezeteket. Ha sikerült munkátok,, írjátok meg nekünk, hadd örUljUnk mi is neki. MÚLT HETI fejtörőnket és találós kérdésünket nagyon sokan helyesen megfejtették. Sorshúzással a következők nyertek egy-egy szép könyvet: Lőrinc Ibolya, Rudná, Verblrs György, Érsekújvár és Molnár Etel, Losonc. Dicséretet kapnak: Kovács János, Kassa, Decsl Márta, Érsekújvár, Pocsik Béla, Csehi és Kozsich Károly, Somorja. A múlt héten több megfejtést kaptunk felnőtt olvasóinktól. Ezeket nem vehetjük figyelembe, mert a Gyermekyilágot pionírkorú gyerekeknek közöljük. A FENTI rajzon levő balták nyeleit kösd össze három egyenessel úgy, hogy a ceruzát ne emeld fel. Az egyenesnek mindegyik balta nyelén ét kell haladni. EL TUDNÁTOK-E osztani 800 liter bort pontosan kétfelé ha egyéb mérő eszköz nem áll rendelkezésetekre a 800 literes hordón kivül, csak egy 500 és egy 300 literes hordó. Gondolkozzatok rajta, biztosan sikerül. MŰLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: Jóskának 320, Évának 40, és Sanyinak tíz koronája volt. A közölt figurát így lehet 16 egyforma alakú mezőre osztani. § iskolája. 21.20: Honegger: V. szimfónia. ^ 22.00: Hírek. 22.10: Népdalok. 22.40: Szim^ fonikus zene. Á MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Népzene. 8.40: A Román Rádió énekkara énekel. 9,00: Gyermeknevelés. 9.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. 9.40: Trombitamuzsika. 10.00: Hírek. 10.25: Balettzene. 11.00: Elbeszélés. 11.20: Magyar nóták. 12.00: Hírek. 12.10: Könnyű zene. 13.00: Radnóti Miklós verseibői. 13.10: Operarészletek. 14.00: Szórakoztató zene. 14.45: A Gyermekrádiö műsora, 15.05: Operettdalok. 15.30: Egy falu — egy nóta. 16.00: Hírek. 16.10: Rádiójáték. 17.00: Válasz a hallgatók kérdéseire : egypártrendszer-tőbbpártrendszer. 17.15: Tánczene.. 17.27: Népzene. 18.00: Hírek. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.40: Riportmüsor. 19.00: Jóéjszakát, gyerekek. 19.05: Nagy mesterek muzsikájából. 19.25: Vitaműsor az ifjúság problémáiról. 20.00: Esti Krónika. 20.25: Könnyű zene. 21.05: Rádiójáték. 22.00: Hírek. 22.25: Korunk zenéje. 0.10: Hírek. 0.20: Tánczene. PETŐFI-ADÓ: 15.00: Elbeszélés. 15.15: Hangverseny. 15.50: Operettrészletek. 16.30: Móricz Zsigmond szaval. 16,45: Operakettősök. 17.15: Az arab kultúra történelméből. 17.45: "Nagy költők — nagy muzsikusok. 18.30: Mi újság a nagyvilágban? 18.40: Fúvószene. 19.00: Hírek. 19.05: 1000 szó oroszul. 19.15: Népzene. 19.40: Falurádió. 20.00: Ungár Imre zongoraestje. 20.50: A barátság hullámhosszán. 21.00: Hírek. 21.45: Csárdások. 2J.20: Könnyű zene. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.05: Reggeli zene. 9.45: Hírek 10.31: Dvorák müveiből. 11.00: Asszonvok félórája. 11.30: Együttesek műsorából. 12.30: Hírek. 12.50: Katonazene. 14.00: Csajkovszkij: Plque Dume, opera. 15.05: Zenés műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Fúvós zene. 17.40: Tudomány és technika. 17.55: Zenés műsor. 18.25: Hanglemezek 19.00' Hangos újság. 20.00: Rádiójáték. 22.00: Hírek. 22.20: Fibich müvélböl. 22.50: Versek. 23.00: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.25: A kassal rádiózenekar iátszik. 11.30: Szórakoztató zene. 12.05: Híres énekesen. 12.30: Hírek. 12.40: Katonazene. 13.00: Népdalok. 13.30: Grieg: A-moll zongoraverseny. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Békedalok. '15.30: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek, 16.10: Fúvószene. 16.30: Gazdasági híradó. 17.00: Moniuszko operáiból. 17.30: Keringők. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 19.30: Zenei miniatűrök. 20.00: Szórakoztató zene. 20.40: Nemzetközi meteorikus év. 21.00: J. Valouch: Románc. 21.10: Jilemnický: Iránytű. 21.30: Romáin Roliand és a zene. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 22.50: Vonósművek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operarészletek. 9.00: Rádió-szabadegyetem. 9.30: Népzene. 10.00: Hírek. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 10.20: Riportműsor. 10.30: Operettsmuzsika. 11.00: Riportműsor. 11.20: Magyar népdalok. 11.40: A Szvesnyikovkórus énekel. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 13.15: Lehár: A mosoly országa. 14.00: Magyar nóták. 14.40: Gyermekzene. 15.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.25: Koloratúr keringők. 16.00: Hírek. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 16.40: Gyermekeknek. 17.00: Élő szóval — muzsikával. 18.00: Hírek. 19.00: Jóéjszakát, gyerekek! 19.05: Dalok. 19.20: Ifjúsági műsor. 19.40: Srauss-keringők. 20.00: Esti Krónika. 20.25: Tánczene. 21.05: Beszél a múlt... 1930—1932. 21.35: Operarészletek. 22.00: Hírek. 22.20: Szimfonikus zene. 23.17: Könnyű zene. 24.00: Hírek. 0.10: Népi muzsika. PETŐFI-ADÓ: 14.40: Zenekari hangverseny. 16.00: Tíz nap, mely megrengette a világot. 17.15: Magyar nóták. 17.35: Operaáriák. 18.10: Gyermeknevelés. 18.30: Rádióegyetem. 19.00: Hírek. 19.05: Hangverseny. 19.40: Falurádió. 20.00: Donizetti: Lammermoori Lucia. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.08: Hangverseny. 21.28: Népek zenéje. 21.50: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 22.00: Zenés összeállítás. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.30: Hírek. 12.50: Szórakoztató zene. 13.25: Operákból. 14.00: A népi demokratikus országok félórája. 14.30: Katonazene. 15.00: Zenés műsor. 16.00: Hírek. 16.40: Irodalmi műsor. 17.00: Tánczene. 17.20: Üj technika. 17.45: Zongoradalok. 18.30: Ifjúsági műsor. 19.00: Hangos újság. 20.00: Jaroslav Marvannal a kulisszák mögött. 20.30: Népdalok. 22.00: Hírek. 22.20: Népi táncok. 22.40: Kamarazene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Dvorák: Armida, opera. 11.05: Szvitek. 11.35: Szórakoztató zene. 12.05: Népi táncok. 12.30: Hírek. 12.40: Dalok. 13.00: Szórakoztató dallamok. 13.30: Délutáni_ zene. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Operarészletek. 16.00: Hírek. 16.10: Fúvószene. 16.30: Asszonyok félórája. 17.05: Igor Bezrodnij hegedül. 18.20: Kívánsághangverseny. Í9.00: Hangos újság, 19.30: Zenei miniatűrök. 19.50: Filmismertetés. 20.00: Rádiójáték. 21.35: Szórakoztató zene. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 22.50: Kedvelt dallamok. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Vidám dallamok. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Ifjúsági műsor. 9.20: Dalol a világ ifjúsága. 9.4Ö: A munkásmozgalom dalaiból. 10.00: Hírek. 10.10: A világirodalom története. 10.40: Német Zenei Hét. 11.00: Antológia a világirodalom szerelmes leveleiből. 11.20: Magyar nóták. 12.00: Hírek. 12.10: Szórakoztató zene. 13.00: Versek. 13.10: Operarészletek. 14.20: Egy falu — egy nóta. 14.50: Kodály kórusmüveiből. 15.10: Sakkiskola. 15.20: Moskov: Az állatkertben. 15.35: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.15: Enzo de Muro Lomanto énekel. 16.50: Lányok, asszonyok. 17.05: Magyar nóták. 17.45: Magyar költők verseiből. 18.00: Hírek. 18.45: Negyven éve történt. 19.00: Jóéjszakát, gyerekek! 19.05: Népdalok. 19.20: Puccini: Bohémélet. 20.00: Esti Krónika. 21.45: Tudományos híradó. 22.00: Hírek. 22.15: Tánczene. 23.10: Hangverseny. PETŐFI-ADÓ: 14.20: Tánczene. 15.30: Operarészletek. 16.15: Elbeszélés. 16.40: Szüreti mulatság. 17.20: Arany a növényekben. 17.35: Operettekből. 18.10: Rádióegyetem. 19.00: Hírek. 19.05: 1000 szó oroszul. 19.15: Filmzene. 20.00: Szórakoztató ztne. 20.45: Riportmüsor. 21.00: Hírek. 21.05: Fúvószene. 21.30: Előadás a Krakalau vulkán kitöréséről. 21.40: Népdalok. 22.00: Künnecke műveiből. 22.45: Én írónak készültem. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.05: Hanglemezek. 9.45: Hírek. 10.00: Iskolai adás. 11.00: Asszonyok félórája. 11.30: Szimfonikus zene. 12.30: Hírek. 12.50: Betyár nóták. 13.10: Hanglemezparádé. 14.00: Operarészletek. 15.00: Zenés műsor. 16.00: Hírek. 17.30: Az atomokról. 17.40: Hangverseny. 18.00: Halló, itt Moszkva beszél. 18.30: Fúvószene. 19.00: Hangos újság. 20.00: Kívánsághangverseny. 21.00: A tudomány a béke szolgálatában. 21.20: Versek. 21.32: Népek zenéje. 22.00: Hírek. 22.20: Éji zene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Iskolai adás. 10.35: Orgonazene. 11.00: Irodalmi műsor. 11.30: Szórakoztató zene. 12,00: Szvitek. 12.30: Hírek. 12.40: Népdalok. 13.00: Népek dalai. 13.30: Szórakoztató zene. 14.05: Délutáni zene. 15.05: Fiatalok énekelnek. 15.30: Zenei album. 16.00: Hírek. 16.30: Tudományo« híradó. 17.30: Katonazene. 19.00: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 19.30: Dalok. 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.00: Szórakoztató zene. 21.10: Janko Jesenský antifasiszta verseiből. 21.30: Kamarazene. 21.50: Szórakoztató zene. 22.00: Hírek. 22.10: Népdalok. 22.40: Zenekari/ müvek, 23.30: Kodály: II. vonósnégyes. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operarészletek, 9.00: Karcolat. 9.10: Táncdalok. 9.50: Fazekas Mihály: Ludas Matyi. 10.00: Hírek. 10.10: Mesedélelött az óvodában. 10.30: Fúvószene. 11.00: Rádióegyetem. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczene. 13.15: Operarészletek. 14.40: Színes népi muzsika. 15.25: „Üj Helikon-társaság". 16.00: Hírek. 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. 16.50: Riportmüsor. 17.10: Századunk zeneművészete. Prokofjev és Sosztakovics. 18.00: Hírek. 18.15: Francia dalok. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Jóéjszakát, gyerekek! 19.05: Verses, zenés összeállítás. 20.00: Esti Krónika. 20.30: Suppé: Boccaccio-nyitány. 20.40: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 21.10: Szimfonikus zene. 22.00: Hírek. 22.45: Könnyű zene. 23.38: Mjaszkovszkij: XIII. vonósnégyes. 24.00: Hírek. 0.10: Éjfél után. PETŐFI-ADÓ: 14.20: Zenekari hangverseny. 15.15: Népszerű egyvelegek. 16.30: Népdalok. 16.50: Könnyű fúvószene. 17.10: Riportmüsor. 17.20: Régen hallott melódiák. 17.47: Dalok. 18.10: Orosz operákból. 19.00: Hírek. 19.15: Könnyű zene. 19.40: Falurádió. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Operettmuzsika. 21.40: Riportműsor. 22.00: Tánczene. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.05: Lakodalmasok. 9.45: Hírek. 10.00: Szülők iskolája. 10.30: Hangverseny. 11.00: Képek a nagyvilágból. 12.05: Népdalcsokor. 12.30: Hírek. 12.50: Délutáni zex ne. 13.30: Tánczene. 15.10: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Kórusok. 16.30: Asszonyok félórája. 17.00: Kívánsághangverseny. 17.30: Híres énekesek. 18.20: Fúvószene. 19.00: Hangos újság. 20.00: Esztrádmüsor. 21.00: Tánczene. 22.00: Hírek. 22.20: Kedvelt dallamok. 22.50: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.25: Fúvószene. 11.00: Felolvasás. 11.20: Szórakoztató zene. 12.05: Népdalok. 12.30: Hírek. 12.40: Vidám hétvége. 14.00: Komszomol dalok. 14.30: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Tánczene. 17.05: Operarészletek. 17.20: Heti híradó. 18.00: Kultúrszemle. 18.20: Zenés fejtörő. 19.00: Hangos újság. 19.30: Indulók. 19.40: Belpolitikai kommentár. 19.50: Offenbach: A kékszakállú herceg, operett. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Lányok, asszonyok. 8.25: Népi muzsika. 9.25: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Zenekari hangverseny. 10.00: Hírek. 10.10: Riportműsor. 10.30: Miljutyin: Havasi kürt. 11.00: Felolvasás. 11.20: Kamarazene. 12.00: Hírek. 12.10: Magyar nóták. 13.00: Operarészletek. 13.50: Szív küldi szívnek szívesen. 14.20: Ifjúsági műsor. 15.10: Híres kórusok. 15.30: Fórum. 15.45: Tánczene. 16.00: Hírek. 16.10: Élő szóval, muzsikával. 18.00: Hírek. 18.15: Hangszerszólők. 18.30: Zenés képek. 19.00: Figaro házassága. 20.00: Esti Krónika. 22.00: Hírek. 22.15': Sporthíradó. 22.35: Táncoljunk. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 15.25: Fúvóstáncok. 15.45: Zenekari hangverseny. 17.15: Ifjúsági műsor. 17.30: Tudomány egykor és most. 17.50: Mozart művek. 18.15: Művészek otthona: a Rákóczi vár. 18.25: Táncdalegyveleg. 18.45: Zenei anekdoták. 19.00: Hírek. 19.05: Jóéjszakát, gyerekek! 19.15: Tánczene. 19.40: falurádió. 20.00: Operahangverseny. 21.00: Hírek. 21.08: Német Zenei Hét. 21.04: Erben-Dvoŕák: A galamb. 22.07: Zenekari hangverseny. VASÁRNAP, A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA' PRÁGA: 11.30: Népdalok. 12.00: Versek: 12.05: Hírek. 12.35: Hangverseny. 14.00: Az új élet zenéje. 14.30: Hazai képeslapok. 16.20: Zenekari művek. 17.00: A vasárnap sportja. 19.00: Hangos újság. 19.45: Wagner: A bolygó hollandi, opera. 22.30: Hírek. 22.50: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 7.00: Reggeli zene. 7.45: Hírek. 8.40: Operákból. 9.10: Keringők. 10.00: Népdalok. 10.50: Élő szavak. 11.00: Kedvelt dallamok. 12.00: A hét költeménye. 12.05: Vonósművek. 12.30: Külpolitikai kommentár. 13.00: Mezőgazdasági adás. 13.30: Népdalok. 14.00: Híres énekesek. 14.20: Kívánsághangverseny. 15.30: Operettekből. 16.00: Kabaré. 17.00: A vasárnap sportja. 19.00: Heti hangos híradó. 19.30: Népi együttesek játszanak. 19.45: Zenés kalendárium. 19.50: Utijegyzet. 20.00: J. K. Tyl: Svanda. a dudás. 22.10: Hírek. 22.20: Táncdalok. 22.40: Szimfonikus éjjeli zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.00: Hírek. 8.20: Egy falu — egy nóta. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Zenerajongók. 10.00: Puskin költeményei. 10.10: Mesejáték. 11.00: Tánczene. 11.30: Szlovákok közt a Viharsarokban. 12.00: Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi j»gyzetek. 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. 13.30: Rádió-lexikon. 15.00: Hét nap a külpolitikában. 15.15: Népzene. 15.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.20: Könnyű zene. 16.45: Emlékek és találkozások. 17.00: Hírek. 17.15: Tizenöt nap a szovjet fővárosban. 18.15: Kincses Kalendárium. 19.00: Jóéjszakát, gyerekek! 19.10: Tánczene. 19.20: Sporthírek. 19.45: Keringők. 20.00: Hírek. 20.20: Őszi dal. 21.10: Távoli szép szerelem. 21.40: Közvetítés a Kulacs-étteremből. 22.00: Hírek. 22.10: A vasárnap sportja. 22.35: Tánczene. 23.35: Honegger: V. szimfónia. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar nóták. PETŐFI-ADÓ: 9.00: Könnyű dalok. 9.30: Miska bécsi lemezesládája. 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. 10.55: Zenekari hangverseny. 12.20: Elbeszélés. 12.40: Művészlemezek. 14.15: A Gyermekrádió műsora. 15.00: Német Zenei Hét. Weber: A bűvös vadász. 17.15: Tánczene. 18.00: Operett-egyvelegek. 18.30: Könnyű dalok. 19.10: Riportműsor. 19.20: Könnyű zene. 20.00: Zongoramuzsika. 20.50: Krónika a kecskeméti ,,Hírős napokról". 21.10: Tánczene. 21.40: Hazám, József Attila verse; 21.46: Hangverseny. 22.45: Üj kórus-felvételeinkből. ŰJ SZÖ 9 * 1958. október ÍO, k