Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-05 / 276. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesüljetek j SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1 858. október 5. vasárna p 50 fil lér XI. évfolyam, 276. szám A csehszlovák néphadsereg napja írta : Jaroslav Hradil vezérőrnagy Katonáink hazánk egész népével együtt október 6-án ünneplik meg a csehszlovák néphadsereg megala­kulásának 14. évfordulóját. Azért október 6-án, mert az 1. csehszlo­vák hadtest katonái 1944-ben a dicső szovjet hadsereg katonáival vállvetve győztes harcok után ezen a napon értek el Csehszlovákia határához. E tény leszögezése azonban ko­rántsem elegendő ahhoz, hogy megértsük annak a napnak határ­talan jelentőségét, mely döntő fon­tosságú volt Szlovákia és Csehor­szág felszabadítására, de azért is, hogy már sohase ismétlődhessék meg többé a müncheni tragédia. Ezzel kapcsolatosan vissza kell tekintenünk a múlt eseményeire annál is inkább, mert ez idén két nevezetes évfordulóról emlékezünk meg — a müncheni kapituláció 20. és a Csehszlovák Köztársaság meg­alakulásának 40. évfordulójáról. Ez a két történelmi jelentőségű esemény nemzetközi szempontból igen fontos; különösen a burzsoá köztársaság megszüntetése, ami a második világháború kíméletlen előkészítését és bizonyos értelem­ben kezdetét is jelentette. A burzsoá Csehszlovák Köztársa­ság létrejöttének megvolt a maga oka: a munkásosztály szocialista köztársaságot akart, harcolt érte, de elégtelen szervezettsége követ­keztében — akkor még nem léte­zett a CSKP — vereséget szenve­dett. így jött létre a burzsoá köz­társaság. A München előtti köztársaság fennállásának 20 éve társadalmunk két alapvető ereje, a munkásosz­tály és a burzsoázia közötti harcok 20 éve volt. E két erő közötti ellentétek mind 1918-ban, mind 1938-ban kihatot­tak az eseményekre. Hatásuk azonban nem volt egyenlő. A tőké­sek ellen vívott harcban 1938-ban már az első világháborút követő viharos években megalakult és ta­pasztalt kommunista párt állt a munkásosztály élén. E párt tevé­kenységének értelmét, céljait és erejét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom adta meg. x A csehszlovákiai burzsoázia 1938-ban nemcsak elárulta a nép leg lényeg bevág Óbb érdekeit, hanem sárba tiporta nemzeteink legfénye­sebb hagyományait is. Népünk e borzasztó erkölcsi vereség elle­nére nem adta meg magát a meg­szállók és kollaboráns segítőtár­saik kényére-kedvére és az ellenük folytatott harcban elsősorban a kommunisták álltak helyt rettent­hetetlenül. A CSKP moszkvai vezetősége már elejétől fogva irányította a hazánkban folytatott ellenállási harcot. Kezdeményezésére, vala­mint az SZKP, a Szovjetunió népe és kormánya határtalan segítségé­vel megalakult 1942-ben a Szovjet­unió területén az első önálló cseh­szlovák zászlóalj, melyet mint első külföldi katonai egységet harcba vetettek a fasiszta hitleri hadse­reg ellen. A Szovjetunió területén harcoló önálló csehszlovák egység katonái így elődeik dicső hagyo­mányainak nyomdokaiba léptek. Harci tevékenységüket és különö­sen 1944. október 6-ának napját sohasem felejthetjük el, amikor a Duklai-szorosért vívott ádáz har­cok után a szovjet katonákkal együtt hazánk földjére léptek. Elengedhetetlenül szükséges azonban, hogy legalább röviden megemlékezzünk az ellenállási harc azon további részéről, mely kiha­tott a csehszlovák néphadsereg ke­letkezésére. Meg kell emlékeznünk Szlovákia népének dicső harcáról is. Szlovákia népe sohasem békélt meg a szlovák burzsoázia politi­kájával, az úgynevezett szlovák állam megalakításával. Szlovákia népének fegyveres harca akkor érte el tetőpontját, amikor a szov­jet hadsereg a Csehszlovák Köz­társaság határához közeledett és ez volt az alapja a Szlovák Nem­zeti Felkelés fellángolásának. Jól­lehet a felkelést visszaszorítot­ták, sohasem sikerült elnyomni Szlovákia népének küzdelmét, mely aktív partizánharcokat folytatott. E harc élén is a kommunista párt állt, mely sohasem árulta el nem­zeteink érdekeit. Éppen ezért megnyerte a nép túlnyomó részének bizalmát és mindenki számára világos volt, hogy az új államban a kommu­nista párt veszi majd át a vezetést. De a burzsoázia annak ellenére, hogy kétes helyzetbe került, nem mondott le az újabb uralomra ju­tásáért vívott harcról és arra tö­rekedett, hogy az államban, tehát a hadseregben is újból magához ragadja a hatalmat. A burzsoázia által hosszú ideig előkészített és 1948 februárjában végrehajtott puccs-kísérlet azon­ban mind számára, mind nyugati szövetségesei számára kudarccal végződött. Hazánk történelmében először a kommunista párt vezette dolgozó nép vette kezébe az államhatalmat. A Győzedelmes Február és a hadsereg további megtisztítása az árulóktól és népellenes elemektől, hadseregünk s fejlődése szempont­jából elvi jelentőségű fordulatot jelentett. Mostani hadseregünk igen fontos jellemvonása, hogy tagjai a népből származnak és a proletár-nem­zetköziség szellemében nevelték őket. A München előtti burzsoá köztársaság hadseregével ellen­tétben, melyben a nemzetiségi ki­sebbségek soraiból származó kato­nák különféle módon meg voltak különböztetve, mostani hadsere­günkben teljes egyenjogúság ural­kodik. A csehszlovák néphadsereg nap­ját megünnepelve gondolnunk kell arra is, hogy nemzeteink napjaink­ban lényegesen más problémák jegyében élnek, mint 40 és 20 év­vel ezelőtt. Hazánk szocialista épí­tése befejezésének szakaszában élnek, mely feladatot a CSKP nem­rég lezajlott XI. kongresszusa tűzte ki hazánk dolgozói elé. A szocializmus építése békés befejezésének biztosítása érdeké­ben a szocializmus táborához tar­tozó országok többi hadseregeivel, élükön a szovjet hadsereggel cseh­szlovák néphadseregünk is őrt áll. Hála a CSKP, a Nemzeti Front kormánya állandó gondoskodásának és dolgozó népünk áldozatkész munkájának, hadseregünk a leg­korszerűbb harci technikával és fegyverrel van felszerelve. A csehszlovák néphadsereg nap­jának ünnepségei alkalmával tagjai nemcsak harci felkészültségüket mutathatják be, hanem értékel­hetik a mezőgazdaságnak, az ipar­nak és a bányászatnak nyújtott segítség terén elért sikereiket is. Ismeretes, hogy katonáink milyen hősies magatartást tanúsítottak polgártársaink árvíz által veszé­lyeztetett vagyonának megmentése során, stb. Hadseregünk sikerei és népünk haladó hagyományai azonban arra kötelezik a néphadsereg tagjait, hogy az eddiginél még nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a védelmi képesség növelésére hazánkban, mely szilárd és jelentős része a hatalmas béketábornak és áttörhe­tetlen akadályokat gördít a nyu­gati imperialisták militarista célki­tűzéseinek megvalósítása elé.­A keíef-szíovákiai geológusok a Nagy Október 41. évfordulójára A Spišská Nová Ves-i földtani kutatóintézet dolgozói az át­szervezés óta rendkívüli sikereket érnek el további ásványi tartalékok felfedésében és kialakításában. 384 folyóméter folyosót vágtak terven felül és több mint 1 millió koronát takarítottak meg önköltségeken. Szabó Sándor fúrómester, aki a prešov! sóbánya szakaszán dolgozik, 8 hónap alatt 1304 méterre fúrt és felajánlását, mely szerint az év végéig 1800 métert teljesít, 2000 méterre szilárdította. A Spišská Nová Ves-i geológusok most a Nagy Október 41. évfordulójának tiszteletére tett egyéni és kollektív fel­ajánlások alapján üzemi felajánlást tettek 390 folyóméter folyosó terven felüli vágására és az önköltségeken 150 ezer koronát akarnak megtakarítani. December 19-ig teljesítik a fejtési tervet A rozsnyói bányászok 10 000 tonna vasércet fejtenek terven felül A rozsnyói bányaüzemek dolgozói 8 hónap alatt több mint 9 ezer tonna ipari ás­ványt fejtettek és ezzel győztek a rudňanyi bányá­szokkal folytatott vállalat­közi versenyben. A Nagy Október 41. év­fordulójának tiszteletére el­határozták, hogy december 19-ig teljesítik a fejtési ter­vet és az év végéig 10 515 tonna nyersvasat termelnek terven felül. A termelési költségeknél több mint fél­millió koronát akarnak meg­takarítani. žilinai Wilhelm Pieck Üzemben ezekben ä napokbán helyezték üzembe hazánk egyik legkorszerűbb amó­nlum-szulfátot gyártó részlegét. Az új üzemrészleg gépi berendezését négy vállalat szállította. A berende­zés lehetővé teszi a munkamenetek teljes gépesítését. Egyes munkákat teljesen automatizáltak. Képünkön a Hradec Králové-i Győzelmes Február Üzem két szerelő­jét láthatjuk, akiknek nagy részük van abban, hogy a szerelési munkákat időben fejezték be. (ČTK felv.) Az ifjú bányászok kötelezettségvállalása A Handlovai Nagybánya űj nyugati részlegén három ifjúsági csoport Mar­tin Trš, Dénes Zoltán és Matej Ma­jersky élvájárok vezetésével elhatá­rozták, hogy az idei tervet már de­cember l-re teljesítik. Ez a három csoport az év végéig még 17 000 tonna szenet fejt terven felül. Hasonló kö­telezettségvállalásra készül a Nagy­bánya többi ifjúsági csoportja is. (CTK) Felajánlásokkal támogatják a CSKP KB-nak, a kormánynak és a Központi Szak­szervezeti Tanácsnak az őszi és téli közlekedés biz­tosítására tett felhívását A Közlekedési és Póstaügyi Alkal­mazottak Szakszervezeti Szövetsége kerületi bizottságának alakuló gyűlé­sén a Bratislavai Központi Nemzeti Bizottság és kerületi nemzeti bizott­ság CSAD vállalatának, a Csehszlovák Dunahajózási Vállalat, a Regena és "5- ' Tegnap hírt adtunk arról, hogy Žilinában megkezdte a munkát egy űj paneleket gyártó üzem, amely lehetővé teszi a žilinai építkezések meg­gyorsítását. Az üzemet 9 hónappal a tervezett határidő előtt adták át rendeltetésének. Képünk az új üzem egy részét mutatja be. F. Kocian (ČTK) felv. Ora^a Gépkocsijavító Vállalat dolgozói szocialista felajánlást tettek a Nagy Október 41. évfordulójának tisztele­tére. A hatékonyság felülvizsgálata és az elért eredmények alapján a kerületi nemzeti bizottság ČSAD vállalata no­vember 15-ig a központi nemzeti bi­zottság ČSAD vállalata november 27-ig és a Csehszlovák Duna­hajózási Vállalat december l-ig tel­jesíti 1958. évi feladatait. Az Orava Gépkocsijavító Vállalat december 12-ig és a Regena Gépkocsijavító Vállalat december 17-ig teljesíti tervét. Ösz­szesen 153 nappal rövidítik le az évi tervfeladatok teljesítését, ami 38 millió 855 ezer korona értéket jelent. A ter­melési költségeknél 18 642 000 koronát és a tervezett forgalom túlteljesíté­sével 16 millió 213 ezer koronát nyer­nek. A bratislavai kerület közlekedési vállalatainak dolgozói ily módon szo­cialista felajánlásukkal sokoldalúan támogatják a CSKP KB, a kormány és a Központi Szakszervezeti Tanács őszi és téli közlekedés biztosítására irányuló felhívását és még követke­zetesebben törekednek a felhívás minden pontjának teljesítésére. Egy­úttal felszólítják az összes szlovákiai közlekedési és póstaügyi vállalatokat és üzemeket példájuk követésére, hogy idő előtt teljesítsék a- :á?i t""v­feladatokat. KILENC ÉV KÖZÖS MUNKÁJÁNAK EREDMÉNYE A szövetkezeti tagok évi átlagkeresete 21 000 korona ® Az évi termelés értéke 35 millió korona ® A közös vagyon értéke meghaladja a 17 milliót Kilenc év nem nagy idő. Hogy mi mindent lehet ennyi idő alatt akarat­tal, hozzáértéssel, szorgalommal elérni, arról meggyőződhet az ember a ki­rályhelmeci járásban levő leleszi szövetkezeti községben. Nem véletlen, hogy a tőkés elnyomás alól j elszabadult parasztok itt fog­tak össze a leghamarabb, és mint elsők kezdték el a járásban a nagyüze­mi gazdálkodást. A lelesziek voltak tehát az úttö­rők. A kulákok elleni állandó harcban évről évre erősítették a szövetkeze­tüket. Ügy ügyeltek a gazdaság me­netére, mint szemük fényére. A kom­munisták mindenütt az első sorok­ban küzdenek, de nemcsak mint elöl­járók a vezetőségben, hanem ott vannak mindenütt, ahol termésered­mények születnek. A leleszieket figyelte és figyeli még ma is az egész járás. A falvak­ban a párt tagjai az ő példáikra hi­vatkoztak. Százával keresték fel a dolgozó parasztok az egész járásból az első közöst. Elmentek megnézni a végelátha­tatlan ószi árpa, búza, kertészeti és risz-dűlőket. Az első években úgy jártak a parasztok az egész kerületből Leleszre, mint hajda­nában a zarándokok Mekkába. A kérdezősködőknek szívesen el­mondták gazdálkodási módszerüket, az etetés helyes technikáját, a gépe­sítés áldásos hatását, mely könnyeb­bé teszi a munkát az ember számá­ra. Megmagyarázták a munkaszerve­zés és ellenőrzés módját is. Ki kevesebb, ki több ízelítőt vitt haza falujába a nagyüzemi gazdál­kodás plőnyelrríV­A jól kiépített cjaz'das'ácjí u (Ivaron a legnagyobb rend és tisztaság ho­nol. Aki először fordul meg a szövet­kezeti udvarban, az a benyomása, mintha valami nagy, mezőgazdasági termékeket előállító gyárban lenne. Az EFSZ 2143 hektár földjén, amiből a szántó 1450 hektár, 410 EFSZ-tag dolgozik. Nincs a mezőgazdaságnak olyan ágazata, mellyel Leleszen ne foglal­koznának. Az elért eredmények újabb és még jobb munkára serkentik a tagságot. 35 millió értékű árut termelni és értékesíteni nem kis dolog még olyan szövetkezetben sem, mint a leleszi. Sok lenne felsorol­ni, miből mennyit termelnek. Az olvasó tájékoztatására felsorolunk néhány számot. Évente 14 vagon ser­téshúst, 450 ezer liter tejet, 95 vagon zöldséget, 45 q gyapjút termelnek, és az ez évben eladott lóheremagért több mint 800 ezer korona bevétele volt a szövetkezetnek. Palágyi János elnököt és Juhász agronómust a rizsföldön találtam. Beszélgetésünk közben kitűnt, hogy a lelesziek a pártkongresszus mező­gazdasági irányelvét 1965-ig kidol­goztál*: Eszerint évente 200 mázsával több húst fognak termelni, bővítik a szántóterületet, még ez évben fel­szántanak 100 hektár gyengébb legelőt, még több kapásnövényt és takar­mányfélét fognak termelni. „Őrülünk, hogy a járásban rajtunk kívül is igen sok jól gazdálkodó EFSZ van. Igyekezni fogunk, hogy velünk ne essék meg az, hogy a tanítóból ta­nuló váljék," — mondja Palágyi Já­nos elnök. Az egyik fészerben többen beszél­getnek, hozzájuk szegődöm. — Beszélhetnek nekünk akármit az amerikai jólétről. Itt van a Jesz­trebi esete, aki falunkból vándorolt ki Amerikiji>% és ott 31 évig volt. No és mire vitte? öregségére Hazajött és velünk dolgozik a szövetkezetben. A fia a szövetkezetben 3 év alatt annyit keresett, hogy házat Is épített, de nem is akármilyet. Akinek semmije nem volt a falu­ban, most mind házat épített. Aki szeret dolgozni, az megtalálja a számítását a szövetkezetben. Nálunk már nem arról vitatkozunk, hogy jó-e vagy rossz a szövetkezet, hanem arról, hogyan fokozzuk a ho­zamot, mert attól függ a munkaegy­ség értékének növelése. Leleszen a helyes vezetés megmu­tatta, mily nagy akarat van az egy­szerű emberekben, ha felébresztik bennük a képességet és az erőt. A tagság tisztában van azzal, hogy csakis közös munkával építheti jó­létét- Mózes Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents