Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-25 / 296. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. október 25. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 296. szám Kövessék tettek az adott szót Ä EFSZ-ek IV. kongresszusa előtti időszakban szövetkezeteinkben meg­vitatják a kongresszus vitaanyagát. A vitaanyag többek között foglalkozik azzal, milyen formában, milyen mun­kamódszerekkel lehet fokozni a jö­vőben a mezőgazdasági termelést, hogy 1960-ban országos méretben elérjük a 40 százalékos növekedést. Negyven százalék! Nem kis dolog ekkora növekedést országos méret­ben elérni, hiszen elég néhány gyengébben gazdálkodó szövetkezet és „viszarántja" a többit, azokat, akik a tervezettnél jóval nagyobb ered­ményekkel zárják az évet. Most, a kongresszus előtti időszakban tehát minden egyes szövetkezetnek alapo­san meg kell vizsgálnia, hogyan gaz­dálkodott eddig, s mit kell majd a jövőben tennie, hogy fokozhassa a termelést. A gazdálkodás eredményeinek taglalásán kívül sor kerül a kötele­zettségvállalások ellenőrzésére is. Miért térünk ki erre? Ismeretes, hogy a XI. kongresszus előtti idő­szakban számos olyan kötelezettség­vállalás született az EFSZ-ben, me­lyek teljesítése nagy lépést jelent a nagyüzemi gazdálkodás továbbfej­lesztésében, hiszen nem egy s nem is kettő, hanem több járás határozta el, hogy az 1960-ra eső tervfeladato­kat már 1959-ben, tehát egy eszten­dővel hamarább teljesíti. Abban az időben sok levél érkezett szerkesztő­ségünkbe is, s a szövetkezeti tagok, vagy traktorosok büszkén számoltak be elhatározásukról. Sajnos, a köte­lezettségvállalások teljesítéséről an­nál kevesebb szó esik. Hány és hány szövetkezet vállalta, hogy már 1959­ben annyi sertéshúst ad be, mint amennyit az 1960 évi terv előír. Az eredmény? Akad néhány szövetkezet, amely állta a szavát; van olyan is, amelyben megvan a lehetősége an­nak, hogy ez év végéig teljesítik elhatározásukat, de sajnos akadnak olyanok is, amelyekben nincs meg a tervezett sertésállomány sem. Pe­dig, ha azt akarják, hogy már a jövő esztendőben az 1960-ra eső sertés­hús menyiséget adhassák az ország­nak, már az idén meg kell kezdeniök a hizlalást. Találkozunk olyan dol­gokkal is, hogy az állomány ugyan megvan, de nincs elegendő takar­mány a hizlaláshoz. Ilyen esetekben helyes, ha felülvizsgálják a dolgot, s megtalálják a módját a takarmány biztosításának. Ha pedig a szövet­kezetnek saját hibájából eredően nincs elegendő takarmánya, a nö­vénytermelési csoport tagjaival kell megvizsgálni, mi okozta ezt. Jónéhány szövetkezetben vállal­ták, hogy fokozzák a föWek hektár­hozamát, több gabonát termelnek a tervezettnél. S ha ez nem valósult meg, jó, ha tudja az EFSZ egész tagsága, hogy miért. Itt az ősz, most van az ideje annak, hogy a jövő esztendőre megteremtsük az alapo­kat a bő termésre. A jó termés elérésének egyik igen fontos fel­tétele. ha jól előkészített földbe idejében vetjük el a magot. E téren roppant segítséget nyújthatnak a : traktorállomások, hiszen a trakto- | rosok többsége szintén kötelezett­séget vállalt, a szavát adta, hogy mindenben támogatja a szövetkezeti tagok elhatározását. Ha már most gondolunk arra, hogy a jövő évben milyen feladatok várnak ránk, akkor aszerint cselekszünk, hogy az adott szó valóság legyen, mert nem azért vállalunk kötelezettséget, hogy- le­gyen valami a papíron, hanem azért, hogy ezzel a formával is kibonta­koztassuk az egyének, a csoportok kezdeményezését, jobb munkára, a feladatok hiánytalan teljesítésére serkentsük a dolgozók széles töme­geit. A lelkesedés, az akarat nagy a falvak dolgozóinak sorában, hiszen a sok kötelezettségvállalás erről ta­núskodik. A hiba azonban abban van, hogy általában elhanyagoljuk a kötelezettségvállalások ellenőrzését. E tekintetben a pártszervezeteknek, a nemzeti bizottságok funkcionáriu­sainak az eddigieknél jobban kell ügyelniök arra, hogy az a 6 és fél ezer szövetkezet, melynek tagsága vállalta, hogy az 1960-as év felada­tait 1959-ben teljesíti, több segít­ségben, támogatásban részesüljön, hiszen szövetkezeteink feléről van szó. Márpedig ha e szövetkezetek mindegyike teljesíti vállalt kötele­zettségét, ez jelentősen befolyásol­hatja az országos eredményeket. Mi van a többi szövetkezettel ? Az új szövetkezetekben alig találko­zik az ember kötelezettségvállalá­sokkal, vagy versenyző csoportokkal, pedig éppen ezekben az EFSZ-ekben volna talán a legnagyobb szükség a gazdálkodás fellendítésére. A kong­resszus előtti vita során nem sza­bad, hogy elkerülje a falusi párt­szervezetek, a helyi nemzeti bizott­ságok figyelmét ez a tény. Meggyőző munkával hassanak oda, hogy az új szövetkezetek tagsága is részt ve­gyen abban az országos jelentőségű versenymozgalomban, amely hozzá­járul a növénytermesztési és az állattenyésztési termelés fokozásá­hoz. Persze ehhez szükséges, hogy az újak megismerjék a régebben gazdálkodó EFSZ-ek munkamódsze­reit, tudomást szerezzenek arról, milyen úton-módon teljesítették túl a tervet. Ezek szerint odáig jutot­tunk, hogy nem elég csupán a kö­telezettségvállások ellenőrzése, ha az eredmény az illető szövetkezet „hadititka" marad. A sajtóban, a faliújságokon, a villámújságokon keresztül történő népszerűsítése az elért eredményeknek, ez már igen hatásos lehet arra, hogy minél szé­lesebb méreteket öltsön a kötele­zettségvállalási mozgalom. Kétségtelen, hogy sikeres munkát végeznek majd azokban a szövetke­zetekben, amelyekben a kongresszus előtti vitát összhangba hozzák a kö­telezettségvállalások ellenőrzésével. Ez annyit jelent, hogy a jövőben nem nézik majd a szövetkezeti ta­gok külön feladatként a vitát, az őszi munkákat, illetve a kötelezett­ségvállalásokat, mert tudatára ébred­nek, hogy mindez együttvéve egy nagy cél elérését: a termelés foko­zását segíti elő. Őszi munkák a žilinai kerületben Á žilinai kerlilet mezőgazdasági dolgozói a kedvező időjárást felhasználják az őszi mezőgazdasági munkálatok meggyorsítására. A szövetkezetekben és az állami gazdaságokban a brlgádosok is segítenek a burgonya betakarításában. Képünkön: Pavol Roman, a preďmieri GTÄ traktorosa vasárnap 6 hektár földet készített el —alá a bitčai szövetkezetben. . Foto: F. Kocian. ČTK Közlemény Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának üléséről 1958. október 23. és 24-én ülésezett Bratislavában Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága. Az ülésen megtárgyalták Szlovákia mezőgaz­dasága fejlődésének feladatait a CSKP XI. kong­resszusa utáni időszakban. Az ülésen a CSKP KB részéről részt vett Vratislav Krutina elvtárs, a CSKP KB titkára. A CSKP XI. kongresszusának határozataiból eredő feladatok teljesítéséről és Szlovákia mezőgazdasá­gának további távlatairól szóló bészámolót Michal Chudík, az SZLKP KB irodájának tagja, mező- és erdőgazdaságügyi megbízott tartotta. A beszámoló és az utána következő vita, amely­ben 26 elvtárs szólalt fel, hangsúlyozta azokat a jelentős feladatokat, amelyek a jelen időszakban a pártszervek és szervezetek, valamint minden me­zőgazdasági dolgozó előtt állnak. Befejezésül az SZLKP Központi Bizottsága hatá­rozatot hozott ezekhez a kérdésekhez. A határoza­tot egyhangúlag elfogadták. Teljesítették az évi lakásépfr ési tervet A Román Munkáspárt és a Román Népköztársaság kormánya küldött­ségének tagjai csütörtökön Banská Bvstricán tettek látogatást. A testvéri román nép képviselőit az SZLKP KB és a Megbízottak Testületének kül­döttsége, valamint a kerület és a város képviselői fogadták Szlovákia földjén. Az ünnepi fogadtatást a pályaudvar előtti díszbe öltözött térsé­gen tartották, ahol a város több mint 5000 lakosa viharosan üdvözölte a román elvtársakat. in •n*' i ' a.' t " mezőgazdasági 13 millió korona erteku terméket adtak be terven felül A nyitrai kerület állami gazda­ságainak dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordu­lójának tiszteletére értékes kötele­zettségvállalásokat tettek, amelyek a tervezett beadások túlteljesítésére irányulnak. A felajánlások összér­téke meghaladja a 18 millió 200 ezer koronát. A kerület 11 állami birto­kának dolgozói eddig e felajánlásból A csehszlovák-szovjet barátság hónapja előtt már több mint 13 millió koronányit teljesítettek. Többek között beadtak terven fellil több mint 2 millió liter tejet, 101 tonna sertéshúst, 450 ton­na marhahúst, több mint 300 ezer tojást, 677 q őszi repcét és 8393 q gabonát. A legjobb eredményeket az állami birtokok palárikovói, hloho­veci, nánai és bajcsi gazdaságain érték el. AZ ÉV VÉGÉIG 20 LAKÁST ADNAK ÁT TERVEN FELÜL A vranovi Magasépítészeti Vállalat építkezési irodájának dolgozói a Nagy Októbéri Forradalom tiszteletére tett felajánlások teljesítésében értékes sikert értek el, mert már a második októberi dekád végén átadták az 1958 évre tervezett 69 lakást. A legna­gyobb számú lakás átadásáért foly­tatott versenyben felajánlást tettek, hogy az év végéig még 20 lakást ad­nak át terven felül. 1960-ig Vranovban 450 lakást és az elkövetkező években további 300 la­kást építenek. Nyitra mellett teljesen automatizált mészégető épül A Nyitrától nem messze fekvő 2l­ranyban épül hazánk egyik legkor­szerűbb mészégetője, ameiyben a ter­melést teljes mértékben automatizál­ják. Az üzem építésén 37 vállalat osztozik. A prerovi gépgyárak szerelői már megkezdték a Magyarországból behozott gépek szerelését. A Magas­építészeti Vállalat dolgozói már befe­jezték a központi lakatosmühelyt, a garázst, az alkalmazottak lakásainak építését és most az adminisztrációs épület, a transzformációs állomás és az őrlő részleg falait húzzák fel. A mészégető kemencék több mint 40 méter magas épületeit ezekben a na­pokban fejezik be, úgyhogy próbaüze­meltetésükhöz már a jövő év felében hozzáláthatnak. EGYRE NAGYOBB ARANYOKAT OLT a szocialista munkaverseny A novákyi vegyészek felajánlása A CSKP XI. kongresszusa utáni időkben még nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a vegyiipar fejleszté­sének. Ezzel kapcsolatosan fokozott feladatok hárulnak a novákyi Wilhelm Pieck Vegyiüzem dolgozóira is. A Vegyiipari Minisztérium ezen már több mint 5 éve legsikeresebben mű­ködő egyik vállalatában a jövő évben a termelés kiterjesztését és 220 mil­lió korona költséget követelő további üzemrészlegek építését tervezik. Az állami terv szerint a jövő évben 5,7 százalékkal kell növelni a nyers ter­melés terjedelmét, a munkatermelé­kenységet pedig 4,6 százalékkal és az önköltséget 8 millió koronával kell csökkenteni. A novákyi vegyészek ez idén ha­táridő előtt akarnak megbirkózni a tervben előirányzott feladatokkal. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom tiszteletére szocialista köteler­zettséget vállaltak. Az év első ne­gyedében 652 ezer korona értékű termékek előállításával teljesítik túl a nyerstermelési tervet és 80 ezer ko­ronával csökkentik az önköltséget. Ezenkívül ígéretet tettek a munkater­melékenység 1,5 százalékos növelésé­re, valamint arra, hogy az exportterv pénzben kifejezett értékét 1 millió 245 ezer koronával túlteljesítik. Határidő előtt teljesítik az export-feladatokat A žilinai Slovena textilüzem dolgo­zói az év utolsó negyedében növelték a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 41. évfordulójának tiszteletére tett vállalati szocialista felajánlásu­kat. E felajánlás szerint december 16-ig teljesítik az évi nyerstermelési ter­vet és a piacot az év végéig 3 mil­lió 650 ezer korona értékű, terven felül előállított árucikkel gazdagítják. A külföldre irányuló szállítások évi tervét december 12-ig, a csehszlo­vák-szovjet szövetségi szerződés alá­írásának 15. évfordulójáig teljesítik. A žilinai Slovena üzemből ez idén 11 országba, közöttük a Szovjetunióba, Hollandiába, Belgiumba, Törökország­ba, Finnországba, Burmába, Tuniszba és Ceylon szigetére szállítanak fa­rostból készült és gyapjú szövete­ket. Az idei export-feladatok több mint négyötödét már teljesítették. Az önköltséget az év végéig 505 ezer koronával csökkentik és terven felüli felhalmozásként 655 ezer koro­nát juttatnak az állam pénztárába. A Slovena dolgozói ezeket az ered­ményeket a hulladék eddiginél jobb kihasználásával, anyagmegtakarítással. és a termékek jobb minőségével akar­ják elérni. December 24-ig A Turčianské Teplice-i Geológiai Kutatóintézet dolgozóinak kollektí­vája, mely Szlovákiában a tüzelő­anyag, érc és egyéb ásványok ku­tatásával foglalkozik, elhatározta, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 41. évfordulóját vállalati szocialista felajánlással üd­vözli. A geológiai kutatómunkák ter­vét a vállalat keretében december 24-ig teljesíti és 3 millió 220 ezer koronával csökkenti az önköltséget. A žilinai üzem dolgozói, akik már há­romszor nyerték el a minisztérium és a Szakszervezeti Szövetség Köz­ponti Bizottságának vörös zászlaját, az évi tervet már november 21-ig teljesítik és 2 millió 387 ezer koro­nával csökkentik az önköltséget. -300C­A SOK HASZNOT HOZO HÓNAP A múltban sok baj volt a mélyszántással, mert sok helyütt ősz helyett tavasszal fejezték be a munkát. Holott minden valamire való gazda jól tudja, hogy a mélyszán­tás nemcsak abból áll, hogy mélyen kell szán­tani, hanem igen fontos, hogy a szántást ősszel az erősebb fagyok előtt végezzük el. Így a föld megpihen, a téli csapa­dék felhalmozódik a ba­rázdákban. De hogyan pihenjen a föld, hogyan tárolódjék a nedvesség, ha a föld szántatlanul telel át. Ha valahol jó volt a cukorrépa, kukorica, burgonya stb. termése, a dicséretből részt kér az idejében elvégzett mély­szántás is, és ha valahol rossz volt a termés, ott vádol az elkésett mun­ka. A bratislavai, nyitrai kerületek számos gépál­lomásának dolgozói a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 41. évfor­dulója tiszteletére fel­ajánlották, hogy novem­ber végéig elvégzik a mélyszántást. E nagy­szerű kezdeményezést a Mező- és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal, a RoTnické noviny és a Szlovákiai Szakszervezeti Bizottság értékes jutal­mak kiírásával támogat­ja. 300 legjobb traktoros 200—500 korona jutal­mat kap, 3 traktoros kö­zül kettő téli üdülésen vesz részt, míg az abszo­lút győztes a Szovjet­unióba látogat el jó munkája jutalmául. A legjobbak azok a trak­torosok közül kerülnek ki, akik idejében végzik el az egyes traktorosra megszabott normát. A mélyszántás hónap­ja október 27-től no­vember 22-ig tart. In­duljon meg hát teljes ütemben a mélyszántás, és ha határidőre meg lesz a terv, elmondhat­juk, hogy a mélyszántás hónapja sok hasznot ho­zó hónappá változott. — ma —

Next

/
Thumbnails
Contents