Új Szó, 1958. szeptember (11. évfolyam, 242-271.szám)
1958-09-10 / 251. szám, szerda
Mao Ce-tung: Az USA provokációi az egész világ népét az agresszorok ellen mozgósítják Á Kínai Népköztársaság elnökének beszéde a pekingi Legfelső Állami Konferencián Peking (ČTK) - Pekingben szép- j tember 8-án tovább folyt Mao Ce- : tung, -a Kínai Népköztársaság elnöke : által összehívott Legfelső Állami j Konferencia ülése. Az ülésen beszédet mondott Mao Ce-tung elnök. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet kedvező az egész világ békéért harcoló népére. A nemzetközi helyzet általános irányzatát — mondotta Mao Ce-tung — az jellemzi, hogy a keleti szél győz a nyugati szél felett. Az elmúlt kilenc év alatt az amerikai imperialisták megszállták Tajvan kínai területet. Nemrégen kiküldték fegyveres erőiket Libanon megszállására. Az USA az egész világ számos országában több száz katonai támaszpontot létesített. Tajvan kínai területen, Libanonban, és valamennyi országban levő amerikai katonai támaszpont hurökként fogja körül az amerikai imperializmus torkát. Ezt a hurkot nem más készítette, mint maguk az amerikaiak, akik saját nyakukra helyezték és a kötél egyik végét a kínai nép, az arab országok népei és a világ valamennyi nemzetének kezébe helyezték, amelyek szeretik a békét és szembehelyezkednek az agresszióval. Minél hosszabb ideig maradnak az amerikai agresszorok e helyeken, annál szorosabbra fonódik a hurok torkukon. Mao Ce-tung továbbá azt mondotta, hogy az amerikai imperializmus feszültséget teremt az egész világon, megkísérli agresszív céljainak elérését és a különféle országok nemzeteinek leigázását. Az amerikai imperialisták azt hiszik, hogy állandóan hasznot fognak húzni a feszült helyzetekből. De amint a tények mutatják az USA által teremtett feszült helyzetek éppen az ellenkezőjéhez vezettek annak, amit az amerikaiak óhajtottak. E helyzetek eredménye az egész világ népének mozgósítása volt az amerikai agresszorok ellen. Mao Ce-tung kijelentette, hogy az USA monopoltőkés csoportjait végül elpusztítja a világ emberisége, ha e csoportok kitartanak agressziós és háborús politikájuk mellett. Hasonló sors éri az Egyesült Államok bűntársait is. A belpolitikai helyzettel kapcsolatban Mao Ce-tung elnök kijelentette, hogy a munkastílus megjavításáért folytatott nagy országos kampány után országszerte hatalmas virágzás mutatkozott. A mezőgazdaság, az ipar, a kultúra, az iskolaügy terén és az országépítés más területein nagy ugrás történik előre. Az egész ország népének közös törekvése következtében Kína Kommunista Pártja vezetése alatt jelentősen növekedett Kína szocialista építésének üteme. Mao Ce-tung elnök kijelentette, hogy tekintettel arra a növekvő nyomásra, amelyet a mezőgazdasági termelés gyors fejlődése az iparra gyakorolt és tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági termelés és a falusi munkák terén aránylag szilárd alapokat és érett tapasztalatokat nyertek, a vezető helyzet súlypontját alkalmas időben a mezőgazdasági és falusi munkákról az ipari felépítésre kell átvinni. A vezető szerveknek központi és tartományi színvonalon egyik kezükkel szilárdan az ipart, a másikkal pedig a mezőgazdaságot kell irányítaniok és mostantól fogva az iparra kell súlyt helyezni. Az ipar terén előnyben kell részesíteni a kohászati, acél- és gépipart, mivel ezek az ágazatok az iparosításnak és a mezőgazdaság gépesítésének alapjául szolgálnak, valamint a nemzetvédelem megerősítését szolgálják. Mao Cetung továbbá rámutatott, hogy a mezőgazdaságban és a falusi munkákban lankadatlanul kell további erőfeszítéseket tenni. A mezőgazdasági termelés a jövő évben is jelentős fejlődést ér el. A népi kommunák létesítéséért folyó mozgalommal kapcsolatban, amelyek hatalmasan fejlődnek országszerte, Mao Ce-tung azt mondotta, hogv e mozgalmat szívük mélyéből üdvözölni kell és meg kell szilárdítani. Mao Ce-tung elnök reményteljesen nyilatkozott a nagykövetek Kína és az USA közötti tárgyalásairól, amelyek Varsóban kezdődnek. Azt mondotta, hogy a tárgyalások bizonyos eredményhez vezethetnek azzal a feltétellel, ha a két fél őszintén óhajtja a probléma megoldását. A két ország képviselői között küszöbön álló tárgyalásokat az egész világ népe most figyelemmel kíséri. A Legfelső Állami Konferencia három napig tartó 15. ülése szeptember 8-án délután véget ért. A tiltakozó tüntetések az amerikai fegyveres provokációk és háborús fenyegetések ellen Kína számos helyén hétfőn is tovább folytak. Ansanban, Kína acélszívében több mint háromszázezer munkás és más dolgozó tüntetett. A tüntetések résztvevői elítélték az amerikai agressziós politikát és teljes támogatásukat nyilvánították Csou En-lajnak, a Kínai Népköztársasági államtanács elnökének szombati nyilatkozatához. Hasonló tüntetésekre került sor számos további helyen is. Őszinte szándék vae y diplomáciai cselezés Az amerikaiak folytatják provokációikat Kína ellen Tajvanon megkezdődtek a hadgyakorlatok • Az USA hadihajói újból a Kínai Népköztársaság felségvizein • Visszavágó ágyútűz Kimojra Hétfőn reggel Tajvan déli részén megkezdődtek a bejelentett amerikai kuomintang hadgyakorlatok, amelyeket az amerikai légi, tengerészeti és szárazföldi erők, valamint katonai technikai eszközök nagyarányú összpontosítása előzött meg. Az amerikai parancsnokság e hadgyakorlatokat, amelyeket Beakley tengernagy, a 7. intervenciós flotta parancsnoka irányít, az egész világbői érkező figyelmeztetések ellenére valósítja meg. Á hadgyakorlat provokációs jellegét hangsúlyozza az a tény, hogy a térségben feszült a helyzet. A hadgyakorlatnak nyílt támadó jellege van, kombinált támadó akciót gyakorolnak 80—90 partra szállító vízijármüvei, 50 hadihajó és erős légi alakulatok védelme alatt. A hadgyakorlat előkészítését néhány nappal ezelőtt Brucker, a szárazföldi erők amerikai minisztere ellenőrizte a washingtoni kormány képviseletében. Pekingi jelentések szerint nyolc amerikai hadihajó Tyin-min-tao és Amoj térségében újból behatolt a Kínai Népköztársaság felségvizeire, ez két nap óta a második durva megsértése a kínai szárazföld partjánál elterülő kínai felségvizeknek. Az ezzel kapcsolatban kiadott nyilatkozat, amelyet a kínai külügyminisztérium képviselője tett, rámutat, hogy a kínai kormány mégegyszer komolyan figyelmezteti az Egyesült Államokat. Szeptember 4. óta a csangkajsek-féle tüzérség Kimojról az amoyi partmenti községekre és városokra tüzelt. Az ágyútűz e vidék lakossága körében nagy ember* és anyagi veszteségeket okoz. A tüzelésnek áldozatul esett többek között a kiantoui 3. középiskola két tanulója. Amint a futieni partvidéken állomásozó kínai néphadsereg alakulatok szóvivője közölte, a népi tüzérség a kimoyi banditákra szeptember 8-án visszavágó csapásokat mért. Arról a tényről, hogy a kínai partmenti vizeken végrehajtott kátonai provokációk a legfelsőbb amerikai kormánykörök tudomásával folynak, tanúskodik az a körülmény, hogy a nyugati hírügynökségek jelentése szerint Eisenhower Ŕhode Island-i nyári székhelyén telefonon tájékozódik az események folyásáról és telefonon beszéli meg a további teendőket a Washingtonban tartózkodó Dullessal. Achesonnak, az USA volt államtitkárának fellépése után, aki vasárnap élesen bírálta az USA eljárását Kínával szemben, nem csekély figyelmet keltett az a levél, amelyet Finletter volt amerikai légierőügyi miniszter küldött a befolyásos Times c. lapnak. Levelében „a veszélyes és felesleges háborús játékkal" foglalkozik, amelyet az amerikai kormány Kimoj és Macu szigetekkel kapcsolatban folytat. Finletter kijelenti: „Azt állítani, hogy Kimoj és Macu védelme nélkülözhetetlen az USA védelmében, értelmetlenség ..." A nyugati sajtó egy része a távol-keleti helyzetről szóló kommentárjaiban megnyugtató hangot alkalmaz azzal a hírrel kapcsolatban, hogy lehetséges a kínaiamerikai tárgyalások nagyköveti szinten Az USA KP Központi Bizottságának távirata Eisenhower elnökhöz New York (ČTK) - Az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja a sajtó képviselőivel közölte, hogy az USA KP KB főtitkára a Központi Bizottság nevében táviratot intézett Eisenhower elnökhöz, amelyben tiltakozik a kormány távol-keleti agresszív politikája ellen. „Ha e katonai provokációnak és a Kínai Népköztársaság bélügyeibe való beavatkozás politikájának a legközelebbi időben nem vetnek véget, a Távol-Keleten új világháború törhet ki, — írja az üzenet. Az emberek millióit hazánkban és a külföldön nyugtalanítják a kormány militarista és szégyenteljes akciói és politikája." Az USA Kommunista Pártjának Központi Bizottsága követeli valamennyi fegyveres erő azonnali kivonását a kínai partmenti vizekről és Tajvanról, a tárgyalások mielőbbi újrafelvételét a Kínai Népköztársasággal és a normális diplomáciai kapcsolatok felvétele érdekében azon javaslatok támogatását, amelyek Kína törvényes jogainak megadását követelik az ENSZ-ben. Nyugat-Németországban megkezdődött az angol csapatok és a Bundeswehr hadgyakorlata Bonn (ČTK) — Észak-Rajna-Westfáliában szeptember 8-án megkezdődött a Nyugat-Németországban állomásozó brit csapatok hadgyakorlata. Vasárnap óta folyik a Bundeswehr hadgyakorlata is, amelyen részt vesznek gyalogsági, harckocsi, tüzérségi, utász és légelhárító egységek Ingorstadtból Murjnuból és máshonnan. Szeptember 15-én Bajorországban az amerikai egységek is nanvméretű katonai gyakorlatokat kezdenek, amelyek teljes két hónapig tartanak. való felújítása. Számos lap azonban nem osztozik ebben a megnyugtatásban, mert az állandó amerikai provokációk erre semmi reális alapot nem adnak. Számos ázsiai országból a Kínai Népköztársasággal való szolidaritás megnyilvánulásáról érkeznek hírek. Kim Ir, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese, valamint Japán és Indonézia Kommunista Pártjai elítélték az amerikai provokációt. HRUSCSOV elvtársnak az amerikai provokáció ügyében Eisenhowerhez intézett üzenetével és Mao Ce-tung elvtárs beszédével új fejezete kezdődik a tajvani szorosban kialakult helyzetnek. A Távol-Keleten tovább tart az amerikaiak által szított és támogatott csangkajseki fegyvercsörtetés és a Kínai Népköztársaság többszöri figyelmeztetése ellenére az amerikai hadihajók újra meg újra megsértik a kínai felségvizeket. Ez feltétlenül a feszültség további kiéleződésére vezet és a Kínai Népköztársaság kénytelen lesz fegyveresen visszautasítani a hasonló provokációkat, mint azt már a legutóbb tette, amikoris a Kimoj szigetére utánpótlást szállító csangkajseki egységeket a kínai tüzérség a sző szoros értelmében megsemmisítette. S míg a provokációk tovább tartanak a tajvani szorosban, az Amerikai Egyesült Államok hivatalos körei elfogadták Mao Ce-tung elvtárs javaslatát, hogy üljenek tárgyaló asztalhoz a háborúval fenyegető súlyos probléma megoldása végett. A tények azonban arról tanúskodnak, hogy az USA-t egyáltalán nem a béke utáni vágy késztette erre a lépésre, sokkal inkább közönséges diplomáciai fogás akar lenni, hogy a világ közvéleményének szemében úgy tűnjék fel, mint aki a békés megegyezésre törekszik. A világot azonban nem olyan egyszerű félrevezetni. A tények másról beszélnek. Az UPI hírügynökség szerint az ame' rikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a 7. flotta egységei továbbra is kísérni fogják a csangkajseki hajókat. A New York Herald Tribúne szerint egyre folyik az amerikai taktikai repülőegységek Tajvanra helyezése. Mindezek arról tanúskodnak, hogy Amerika csak a közvélemény félrevezetésére fogadta el a tanácskozásokra tett javaslatokat. Togliatti beszéde az Unita ünnepségein Róma (ČTK) — Olaszországban szeptember 7-én a ,.Kommunista sajtó hónapja" akció az Unitá központi ünnepségeivel érte el tetőfokát Milánóban. A kommunista sajtó iránti hűségét és szeretetét, amely a dolgozók adományaira van utalva, 200 ezer személy jött el megmutatni. Ez az óriási tömeg a délutáni órákban meghallgatta P. Togliattinak, az OKP főtitkárának beszédét. Togliatti elvtárs felhívta az egész olasz népet, hogy védelmezze kivívott szabadságjogait a Fanfani kormány súlyos támadásai ellen. Togliatti többek között rámutatott, hogy a demokratikus szabadságjogok elleni támadások mögött korrupció, a kormánykörök és a nagy iparvállalatok, monopóliumok és nagybirtokosok közötti megegyezés, a munkások és parasztok érdekeire ártalmas politika rejlik. A 36 EZER NÉGYZETKILOMÉTER — Tajvan szigetét, valamint a kínai partvidék előtt fekvő Kimoj és Macu szigetcsoportokat az amerikai militaristák által támogatott reakciós csangkajsekista klikk csapatai tartják megszállva. A kínai partvidék előtti szigetcsoportokról a csangkaisekista tüzérség provokációs célzattal rendszeresen lövi a partmenti városokat és falvakat. JELMAGYARÁZAT: A Távol-Kelet áttekintő térképe. 1. Az USA igazgatása és befolyása alatt álló országok. 2. A Brit Nemzetközösség területei. 3. Pozitív semlegességet folytató távol-keleti országok. B. Tajvan szigete és a vele szemben elterülő kínai partvidék. 4. Az amerikai 7. flotta. 5. Hadikikötő Tajvanon. 6. Amerikai és csangkaisekista légitámaszpontok. I. A Kimoj szigetek, Tajvan előretolt bázisa. Az amerikai provokációk azonban nem érik el azt a célt, amit a washingtoni hadvezetés szánt nekik. A fenyegetések csak még jobban megszilárdítják a Kínai Népköztársaság népének egységét és elhatározását, hogy felszabadítja Tajvant és nem engedi meg, hogy idegen hatalmak beleszóljanak belügyeibe. A Kínai Népköztársaság minden részében népi mlliciák alakulnak, és a Tajvannal szemközti országrész lakossága és az ott állomásozó népi hadsereg teljesen felkészült, hogy fegyveresen verjen vissza minden intervenciót. Hruscsov elvtárs Eisenhowerhez intézett üzenete bizonyára kijózanítja a forró fejű washingtoni politikusokat, és meggondolják a kalandos politika továbbfolytatását. Egész más a helyzet Tajvan szigetén. A csangkajseki kilkk attól tart, hogy felkelés robban ki és ezért minden eszközzel igyekszik elfojtani a legkisebb kritikát is. Ezer és ezer fegyveres katona végez naponta házkutatásokat. Megteltek a börtönök és Csangkajsek beszüntetett minden más építkezést, újabb börtönöket építtet. Ezeket a tömlöcöket bevált amerikai kínzóeszközökkel szerelik fel. Tajvan fővárosában titkos földalatti börtön van, amelyben 700 „megbízhatatlan" személy sínylődik. Nemrégen pedig titokban 400 politikai foglyot kivégeztek. Mindezekből világosan kitűnik, hogy a tajvani feszültségnek csak egyetlen megoldása van, ez pedig az amerikaiak sürgős eltávozása, és a kínai nép törvényes jogának elismerése. A békeszerető emberiség, a világ józan gondolkodású közvéleménye ezt akarja, s nem kétséges, hogy végül is a kínai nép fog győzni, nem a provokátorok, agresszorok. (Sz—cs) Korea megünnepelte a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fennállásának 10. évfordulóját Phenjanban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában ünnepf'gyűlést tartottak a köztársaság fennállásának 10. évfordulója alkalmából. Az ünnepi gyűlésen részt vettek az ország vezető politikai és a közéleti tényezők. A fő beszédet Kim Ir Szen, a Koreai Munkapárt KB elnöke és a minisztertanács elnöke tartotta. Ünnepi gyűlés Szófiában Bulgária felszabadulásának 14. évfordulója alkalmából Szófia (ČTK) - Szófiában szeptember 8-án ünnepi gyűlést tartottak a népi fegyveres felkelés győzelme napjának 14. évfordulója alkalmából. Az ünnepi beszédet Georgij Trajkov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének első helyettese, a bolgár mezőgazdasági népi szövetség titkára tartotta. Beszédében rámutatott a szovjet hadsereg győzelmének döntő jelentőségére a szeptember 9-i fasisztaellenes felkelés sikere szempontjából és leírta az ország további fejlődését, valamint a szocializmus építésében elért sikereket. Äz USA nem hajlandó a Németországgal kötendő békeszerződésről tárgyalni Washington (ČTK) — Az amerikai külügyminisztérium képviselője szeptember 8-án kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya teljesen egyétért a nyugatnémet kormány állásfoglalásával a Német Demokratikus Köztársaságnak a német békeszerződésről folytatandó tárgyalásokra tett javaslatához és e javaslatokra egyáltalán nem szándékszik válaszolni. A képviselő nyilatkozatában számos durva támadást intézett az NDK ellen, újból elutasított bármilyen tárgyalást az NDK képviselőivel és azt mondotta, hogy az USA a német békeszerződésről csupán az úgynevezett „szabad választások" által megteremtett össznémet kormánnyal hajlandó tárgyalni. A NYUGATNÉMET fémiparban levő értékesítési válság kezdete óta a múlt héten már a milliomodik „szabad műszakot" érték el. Ez valóban szomorú csúcs a Ruhr-vidéki bányászok számára, akik e kihagyott műszakok folytán már több mint 25 millió márka bért vesztettek. (ČTK) A FRANCÉ PRESSE jelentése szerint az algériai Constantine megyében szeptember 8. óta heves harcok dúlnak a francia egységek és az algériai partizánok között, amelyek során 92 partizán életét vesztette. (ČTK) ÜJ SZÓ 3 * 1958. szeptember 1Sk