Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-08 / 218. szám, péntek

A sportszerűség jegyében induljon az 1958—1959. évi labda­rúgó-bajnokság és ez az eszme ve­zérelje csapatainkat a hajrá utolsó mérkőzéséig. A sportszerűség, azaz a játékszabályok feltétlen betartá­sa, az ellenfélnek kijáró tisztelet és az önfegyelem megőrzése avatja csak nemes vetélkedéssé a zöld gyepen sorra kerülő pontküzdel­meket. E tekintetben nálunk ugyan már sokat javult a helyzet, de azért ismételten előfordul, hogy egy-egy játékos — vagy néha több is — megfeledkezik magáról és túl­lépi a megengedett határokat. Ta­pasztalatból tudjuk, hogy a játék hevében, külőnsen akkor, ha nagy a tét, az idegek megterhelése a szokottnál lényegesen nagyobb, a játékos azonban ilyenkor is őrizze meg nyugalmát, mert egy-egy „ki­lengéssel" nemcsak magának, de együttesének is árt. Játékvezetőink a Központi Labdarúgó Osztály uta­sítására most már sokkal szigo­rúbban ügyelnek a sportszerű já­tékra, figyelmük különösen a durva játék felé irányul, s ha egy játé­kost leküldenek a pályáról, akkor az illető a kiáltttáson kívül fegyel­mi eljárással, s az ezzel járó bün­tetéssel is számíthat. Ennyit a lab­darúgóknak. Intő cikkünk azonban a közön­ségnek is szól. Már többször is megírtuk, hogy tarthatatlannak tartjuk, ami különösen a Slovan­stadionban minduntalan előfordul. A nézők nagy és már felelősségé­nek tudatában levő része a tárgyi­lagosságnak fittyet hányva, illetlen szavakkal kíséri a játékvezető ítél­kezését, és ezzel nemcsak azt bi­zonyítja be, hogy nem ért a sza­bályokhoz, de megmételyezi a je­lenlevő sok százra tehető fiatalt is. Gyakran tapasztaltuk, hogy a gyerekek előbb csak tág szemekkel hallgatták az idősebbek kifakadásait, rövidesen azonban jó tanulóknak bizonyultak s már ők is követték „mestereik" rossz pél­dáját. Aki már hallotta, igazol­hatja, hogy mennyire nem valók a fiatalok szájába ezek a sértő ki­fejezések, mennyire ellenkezik ko­rukkal ez a magatartás. A játékve­zető is ember, tehát tévedhet, de bátran állíthatjuk, hogy bíráink jóhiszeműsége vitán felüli s ezért nem érdemlik meg a feléjük zúduló sértegetéseket. Tartózkodjék végre ettől a nézőknek az a bizonyos ré­sze, mert szép dolog a klub szere­tet, szükség is van rá, buzdítsa kedve szerint csapatát, de — a sportszerűség korlátain belül. Nem kívánható a szurkolóktól, hogy né­mán kísérjék figyelemmel kedven­ceik küzdelmét a bajnoki ponto­kért, sőt az sem baj, ha az ellen­fél egy-egy szabálytalan közbelé­pésére tiltakozásukat fejezik ki, de csak akkor, ha jogosan ítélik el a kihágást s nem történik meg, ami oly sokszor előfordul: hogy öklü­ket rázzák az ellenfél felé akkor, amikor egy perccel később saját csapatuknak elnézik ugyanazt a szabálysértést. Nem várhatjuk a szurkolótól, hogy tárgyilagos te­gyen, hiszen ez ellenkezne a fo­galom lényegével, de maradjon leg­alább csendben, ha látja, hogy nem áll „jámbor báránykákból" az ő együttese sem. A fentiek értelmében elvárjuk most, az új labdarúgó-bajnokság rajtja előtt, hogy mind a játéko­sok, mind a nézők a sportszerű­ség szellemének szem előtt tartásá­val vegyenek részt a pontküzdel­meken, hogy az idény végén el­mondhassuk: az önfegyelem aratta a legszebb győzelmet! A szovjet ejtőernyősök n a legesélyesebbek a vüégbajnoki címre Az ejtőernyős világbajnokságon részt vevő versenyzők a tegnapi napon pihenőt tartottak. Mint már beszámoltunk róla, szerdán a csoportos leugrá­sokat végezték, amit kedvezőtlen időjárás miatt, félbe kellett szakítani. A még hátralévő ugrásokat a mai nap folyamán végzik el s valószínű, hogy az utolsó versenyszámot is lebonyolítják, s ezzel véget ér a IV. ejtő­ernyős világbajnokság. Sorrendben a harmadik verseny­számban a szovjet ejtőernyősök nyúj­tották a legjobb eredményt. A cseh­szlovák ejtőerr-^^k az első sorozat­ban azonban sokat javítottak, de ez nem volt elegendő arra, hogy behozzák a szovjet együttes pontelőnyét. Ver­senyzőink közül Kaplan 0,51 méterre, Koubek 1,49 méterre esett a kör kö­zéppontjától. A további versenyzőink sokkal távolabb értek földet. A vi­lágbajnokság eddigi lefolyása alatt a legjobb eredményt a szovjet Peklin érte el, aki sorrendben a harmadik versenyszámban 7 centiméterre ért földet a középponttól. Ez a teljesít­mény a legjobb. Az előzetesen kiadott eredmények alapján az eg-p<; csapatok a harmadik versenyszámban a következő ered­ményeket érték el. (Az eredmények mindkét sorozat átlagteljesítménye). Csehszlovákia: Jehlička 19.76 méter, Ozábal 21,42 méter, Kaplan 51,63 m, Szovjetunió: Peklin 16,93 méter, Osz­trovszkij 20.26 méter, Anikijev 27,62 m. Bulgária: Gilibov 16.24 méter, Sarkov 28.62, méter, Vodenicsarov 29,89 m. Magyarország: Polonyi 14.05 méter, Gyuiai 52,29 méter, Kastélv 114,66 m. Románia: Turcanu 3 7.75 méter, Veiicu 69 méter, Rosu 103.08 méter. Az eddig lebonyolított versenyszá­mok nem hivatalos összesítése alapján a férfi egyéni versenyben a szovjet Qsztrovszkij vezet. 2. Dimitrov, (Szov­jetunió), 3. Jehlička, (Csehszlovákia), 4. Peklin (Szovjetunió), 5. Anikijev (Szovjetunió), 6. Milicsevics (Jugo­szlávia). A nőknél is a szovjet ejtőer­nyősök érték el a legjobb eredményt. Az egyéini küzdelemben Piahin (Szov­jetunió) áll az élen, 2. a bolgár Val­csev, 3. a lengyel Franké, 4. a szov­jet Olefir, 5. a csehszlovák Jankovská, 6. a bolgár Kosztov. A férficsapatver­VASÁRNA P vajnoryban újra repülőnap Bemutatkoznak az ejtőernyős VB győztesei • Augusztus 10-én az akrobata pilótákat közelről is megismerhetjük • Lég gömb vadászat a repülőtér felett • Szervezési világrekord R A repülőnapok történetében még egyszer sem történt meg, hogy va­lamelyiket három nap alatt megszervezték volna. Egy-egy ilyen repü­lőnapot általában fél évig szoktak előkészíteni. A vasárnap, augusztus 10-én sorra kerülő repülőnap megrendezését tegnap határozták el, s mégis úgy, hogy annak színvonala méltó legyen az ejtőernyős világbajnoksághoz. A kellemetlen időjárás, amely a 3-i repülőnap nyújtotta látványosságtól sok nézőt fosztott meg, remélhetőleg nem rontja el az ejtőernyős világbajnokság befejezése alkalmából rendezett repülőnapot, amelyen egyúttal kihirdetik a VB győzteseit. Milyen lesz a műsor? A repülőnap műsorát délután 15 órakor kezdik meg, mégpedig a vi­lágbajnokság győzteseinek kihirdeté­sével. Ezt megelőzően egész délelőtt sétarepüléseket rendeznek Bratislava körül. Maga a repülőműsor részben a múlt vasárnap bemutatott számokból, részben új, a bratislavai közönség előtt még ismeretlen mutatványokból fog állni. Ojra bemutatkozik Tomáš Manka magas színvonalú vitorlázógép­akrobációjával. Ez a pilóta egyébként nagy sikerrel propagálta repülőipa­runkat Indonéziában, ahol a legkülön­bözőbb típusú gépeinken a repüló­napok egész sorozatát rendezte. Ojra láthatjuk Vesperinovát, a kiváló nyit­rai női akrobatát. Üjdonság lesz pél­dául a žilinai pilóták bemutatkozása, akik a közeljövőben hazánkat képvi­selik a budapesti repülőnapon. A Fi­Ius pilóta vezette háromtagú csoport mutatványai izgalmas látványossággal kecsegtetnek. Vasárnap mutatja be tudását a londoni Lockheed Trophy nemzetközi repülőverseny résztvevője, a gottwaldovi Hulka pilóta is. Bemu­tatkoznak továbbá MIg-15 és 17-es lökhajtásos vadászgépeink is. Ezenkí­vül C-104-.es gépeken pilótáink nagy „vadászatot" rendeznek színes lég­gömbökre. A győztesek szemléje. A vasárnapi repülőnap jellemző vo­nása lesz, hogy közelebbről is meg*­ismerhetjük mind az ejtőernyős VB győzteseit, mind a bemutatkozó pi­lótákat. A műsor 6. számaként le­ugrik az ejtőernyős VB első számá­nak, az ezer méteres célraugrásnak három első férfi és női helyezettje. A leugrás után gépkocsin körüljárják a közönséget, hogy az megismerked­jék velük. Ilyen lesz a repülőnap 8. —5. : . . » Fenti képiink a múlt hatl repUIőnapon késztilt, mikoris a sportgépek egyik cso­portja elszállt a repülőtér felett. száma is, melynek keretében az 1500 méteres 1 szabadeséssel egybekötött célraugrás győztesei mutatkoznak be. A 10. szám a 2500 méterről végzett, szabadesés közben előírt fordulatokat végző ejtőernyősök leugrása lesz. Ezt szintén a VB győztesei mutatják be. A VB csapatversenyének győztesei a negyedik számot, a 15—23 másod­perces szabadeséssel egybekötött csoportos ugrást végzik el a nézők előtt. Ennél a számnál az AN-2-es gépekből a világbajnok férfi és női csapat ugrik. A 17 számból álló repülőnapi műsor utolsó számai közé tartozik a következő: egy „a népek barátságáért" jelszót vontató repülő­gép után ejtőernyőt ábrázoló repülő­raj száll el a repülőtér felett. Az ejtő­ernyő „utasát" jelképező AN-2-esből kiugrik a világbajnokság egyéni ver­senyének abszolút győztese. A befe­jező számot a VB résztvevőinek tö­meges leugrása alkotja majd, egy­szerre két egymotoros Sokólból, egy kétmotoros C-3-asból és hat AN-2­esből. Egyébként minden pilóta és ej­tőernyős mutatványának elvégzése után elvonul a nézók előtt. Szervezés A repülőnap megszervezése lénye­gében ugyanaz lesz, mint a múlt va­sárnap volt. Biztosítva van a városból a repülőtérre vezető autóbuszjárat, a vidékiek számára a vasúti és autó­buszkedvezmény. A repülőnap megte­kintésére feljogosít a VB-re vásárolt 10 koronás belépőjegy (diákok, gye­rekek 5 Kčs). Aki nem rendelkezik ilyen jeggyel, a helyszínen vásárolhat. Üzemben lesz a 200 000 néző ellátá­sára felállított vendéglői hálózat hi­deg, meleg ételekkel és frissítő ita­lokkal. A televízió ezt a második re­pülőnapot valószínűleg nem fogja közvetíteni. (vil.) senyben a szovjet csapat áll az élen, 2. Csehszlovákia, 3. Bulgária. A női csapatversenyben a sorrend: 1. Szovjetunió, 2. Legyeiország, 3. Bul­gá/ia, a csehszlovák csapat az ötö­dik helyen áll. Mint már említettük, az ejtőernyős világbajnokságok utolsó versenyszá­mát kedvező időjárás mellett a hol­napi nap folyamán bonyolítják le. Ez­zel bezárul az ejtőernyős VB. Az ün­nepélyes díjkiosztásra a vasárnapi re­pülőnap alkalmával kerül sor. A szovjet Osztrovszklj, aki jelenleg az ejtőernyős VB férfi egyéni verse­nyében az első helyen áll? Világcsúcsra keritt sor Magesti a nemzetközi atlétikai viadal második napián A budapesti Népstadionban megrendezett nemzetközi atlétikai viadal má­sodik napján ugyancsak kiváló eredményeket értek el a versenyzők. Ezúttal is 60 000 néző kísérte figyelemmel a küzdelmeket, melyek a 400 méteres gátfutásban új világcsúcsot is hoztak. Atlétáink közül a magasugrásban Lánsky indult, aki ebben a versenyszámban a második helyet foglalta el. Jelentéseink: Férfiak: 110 m gátfutás: 1. Jones (USA) 13,6 mp, 2. Robinson (USA) 13,6 mp, 3. Edström (USA) 14,2 mp. — 10 km gyaloglás: 1. Havasi (Ma­gyarország) 48 p 04,8 mp, — Disz­koszvetés: 1. Babka (USA) 57,42 m, 2. Klics (Magyarország) 55,66 m, 3. Szécsényi (Magyarország) 54,96 m. — 400 m gátfutás: 1. G. Davis 49,2 mp (új világcsúcs). Az amerikai ver­senyző ezzel 0,3 mp-cel megjavította 1956-ban felállított 49,5 mp-ces leg­jobb eredményét. — Magasugrás: 1. Ch. Dumas (USA) 211 cm, 2. J. Lánsky (Csehszlovákia) 203 cm, 3. Stuber (USA) 203 cm. — Hármasugrás: 1. Floerke (USA) 15,42 m, 2. Bolyki (Ma­gyarország) 14,55 m. — 800 m: 1. Courtney (USA) 1 p 47 mp, 2. Szent­gáil (Magyarország) 1 p 47,7 mp. — Kalapácsvetés: 1. Hall (USA) 65,33 m. 2. Conolly (USA) 63,71 m. — 3000 m,: 1. Iharos 1 (Magyarország) 8 p 04;2 mp, 2. Szabó (Magyarország) 8 p 04;8 mp. — Nők. 200 m: 1. Williams (USA) 24,1 mp, 2. Daniels (USA) 24,3 mp. — Súlylökés: 1. Brown (USA) 16,14 m. — 400 m: 1. Green (USA) 56^4 mp. — Távolugrás: 1. Mathews (USA) 618 cm. Green eredménye új USA­csúcs. BELFÖLDRŐL, KÜLFÖLDRŐL ií^Mik Dynamo Žilina— Spartak Olomouc 3:0 (1:0) Utolsó előkészítő mérkőzésén a ži­linai együttes gyengébb teljesítményt nyújtott. Gólok: Marušin, Jakubčík és Palivec. 1000 néző elűtt Košeckj) vezette a barátságos találkozót. HSV Hamburg—Spartak Praha Sokolovo 4:2 <2:1) Az NSZK-ban portyázó Spartak Praha Sokolovo labdarúgó-csapata Hamburgban játszotta második mér­kőzését és az ottani HSV ellen 4:2 (2:1) arányban vereséget szenvedett. Az első félidőben az otthoniak lénye­ges fölényben voltak, a második fél­időben azonban javult a vendégek teljesítménye, de győzelemre nem tel­lett. A HSV a 14. percben Reuter ré­vén szerezte meg a vezetést. A 23. percben Pergl kiegyenlített, a félidő utolsó percében azonban U. Seeler volt eredményes s így 2:l-re vezet­tek az otthoniak. Szünet után Stür­mer már a 2. percben 3:1-re állí­totta az eredményt, a 8. percben pe­dig D. Seeler lőtt gólt. A végered­mény aztán Jahoda góljával alakult ki, aki a 27. percben talált a hálóba. SONP Kladno—Iskra Gottwaldov 4:1 (1:0) A barátságos labdarúgó-mérkőzésen Škadraba (3) és Rys, illetve Smid lőtték a gólokat. 800 néző előtt Bo­háč vezette a játékot. Üj országos atlétikai csúcsok A finn Aaboban megtartott nemzet­közi atlétikai versenyen a jugoszláv J. Murát 4 p 02,9 mp alatt második lett az 1 angol mérföldes síkfutás­ban és ezzel új jugoszláv csúcsot állí­tott fel ezen a távon. A negyedik helyet a spanyol Barris foglalta el, aki 4 p 03,2 mp alatt érkezett célba és teljesítményével ugyancsak orszá­gos csúcsot ért el. A vetélkedést a finn Vuorisalo nyerte, aki 4 p 02,4 mp-cel lett első. A szovjet labdarúgó-bajnokságban a moszkvai Szpartak együttese a Sahtyor Stalino ellen küzdött és 2:0 arányú győzelmet aratott. Ezzel most 22 pontra tett szert és a tabella első helyét foglalja el. A második helyen 20 ponttal a CSK MO, a harmadik helyen pedig a Zenit Leningrád áll. Péntek, augusztus 8. Prágában nemzetközi teniszversenyre került sor, melyen a csehszlovák te­niszezők a Népi Kína válogatottjával vetélkedtek. Válogatottjaink 3:1 arányban győztek a kínai csapat fe­lett. Fenti képünkön Mel-Fu-Cschit látni Javorskyvat. Mei-Fu-Cschi a legjobb kínai teniszező. (Foto: Fafek) A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: HVIEZDA: A tűzföld kialszik (argentin) 16, 18.15, 20.30, PRAHA: A császár pa­rancsára (magyar) 10.30, 14, 16, 18.15, 20.30, POHRANIČNÍK: Itt oroszlánok van­nak (cseh) 16.15, 18.30, 20.45, SLOVAN: Földhözragadtak (mexikói) 16.30, 18.45, 21, LUX: A folyó áramlatában (cseh­francia), DUKLA: A vadóc Borbála (cseh) 18, 20.15, PALACE: Farkasverem (cseh) 18.30. 20.30, LIGA: Bomba (cseh) 17, 19.15 OBZOR: Kasszafúrók (cseh) 18, 20.15. MÄJ: A nagy bünper (osztrák) 18, 20, STALINGRAD: A világ színe előtt (bol­gár) 18, 20, NADEJ: A tűzföld kialszik (argentin) 20. ZORA: Versenytársak a vo­lán mögött (német) 18, POKROK: A fe­kete zászlóali (cseh) 17.45, 20.15, ISKRA: Virradat (cseh) 18. 20. PARTIZÁN: A fo­iyó (cseh) 17.45, 19.45. MLADÝCH: A ró­ka meg a farkas (szovjet) 16. A KASSAI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Forró ég alatt (egyiptomi), ÚSMEV: Vissza az ifjúkorba (szovjet), TATRA: A birkózó és a bohóc (szovjet), PARTIZÁN: Karneváli éjszaká (szovjet.) A SZÍNHAZAKBAN: Nyári szünet. A DOLGOZÓK FILMFESZTIVÁLJÁNAK MŰSORA: BRATISLAVA: Az ügyefogyott (francia) KASSA: Mit szól hozzá az asszony? (cseh-lengyel). A BRATISLAVAI TELEVÍZIÓ MŰSORA: 19.00: Televíziós híradó. 19.30: Rövid útirajzfilm. 19.45: Wllliam Shakespeare­A makrancos hölgy, vígjáték. A nap visszhangja. IDŐJÁRÁS Felhős, borús idő. Több helyen zivata­rok, záporesők. A hőmérséklet lehűl. A várható nappali hőmérséklet 20—24 fok. Enyhe szél. „ÜJ SZÖ" kiadja Szlovákia ttommnntpta PSttjanak Központi Biwttságá. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava Gorkého u 10. sz., Telefon: 347-16. 351-17, 232-61, - fSszerkesztÖ: 352-10, - főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság: 326-39, - sportrovat: 325-89. Kiadóhivatal Bratislava' Gorkého 8 telefon: 33T-2B. Előfizetési dQ havonta K2s 8.-. térjésztl « Posta Hirlapszolgalata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista p al t­A-552648 ja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava

Next

/
Thumbnails
Contents