Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-07 / 217. szám, csütörtök

YPSER: EBBŐL GOL LESZ ... Szülök felelőss

ége A kényeztetés Ha látjuk gyermekeink gondtalan, vidám hancúrozását, örömteli életét, arra gondolunk, bezzeg a mi gyermekkorunkban ... Hát igen, az más volt. Sivárabb, szürkébb, eseménytelenebb, tele gondokkal és nélkülözéssel. Vagy talán a szülők is többet törődnek ma gyermekeik igényeinek kjelégítésével, mint azelőtt? A szülői szeretet mindig, ősidők óta azonos. Életkörülményeink változtak meg. Ez teszi lehetővé, hogy jobban gondoskodjunk gyermekeink igényeinek kielégítéséről. Néhány szülő ezt a gondoskodást csupaszív jószándékkal még meg is tetőzi, mintegy kárpótolni akarja gyermekét mindazért, amit ó annak idején nem élvezhetett. Hadd Örüljenek, hadd élvezzék az életet — mondogatják —, hiszen nekünk úgysem sok örömünk volt annak idején. Ez a felfogás indítja őket arra, hogy babusgassák, kényeztessék, bálványozzák gyermekeiket, Dehogy is gondolnak ők arra, hogy a szeretetnek ilyetén való túlzott megnyilvánulása nem mindig hasznos a gyermek szempontjából. Pedig a szülő minden cselekedetét annak tudatában kell végeznie, hogy számol annak következményeivel, hatásával gyermeke szempontjából. Ha a szülők úgy szoktatják a gyermeket, hogy minden kívánsága teljesül, a gyermek csakhamar megszokja vágyainak meseszerű teljesedését s előbb-utóbb követelődzővé, kis zsarnokká lesz, akinek parancsára a két dolgozó szülő egymást túllicitálva teljesít mindent, csakhogy mosolyogjon a kis édes. S ha netán mégsem sikerült volna elnyerni a család szemefényének tetszését, szomorúság lesz úrrá a kis családon s megkezdődik a versengés a kis zsamok kegyének elnyeréséért s azért, ugyan kinek sikerül előbb mosolyt varázsolni a gyermek arcára . .. Annak sikerül ez a müvelet, aki a legvonzóbbat tudja ígérni. Ha nem sírsz, kapsz... és egyre jobban emelkedik az ígérgetések árfolyama, a kis „mama és papa kedvence" pedig kéjelegve válogat a sok lehetőség közül. A kényeztetést nemcsak a mértéktelen ajándékozás válthatja ki. Hasonló eredményekhez vezethet az is, ha a szülő túlzott figyelmességével lesi gyermeke vágyait, óhajait s minden kívánságát igyekszik maradéktalanul teljesíteni. A gyermek igénye egyre fokozódik, kívánságait mind nehezebb kielégíteni, végül is bekövetkezik az, hogy lehetetlen azok teljesítése. Mi következik ekkor? A gyermek csüggedtté lesz, hiányérzete támad, környezete közömbössé válik számára, kezd unatkozni. Ábrándjait, vágyait nem elégítették ki, una'massá válik számára a megszokott, a régi. Ilyenkor panaszkodik aztán a szülő, hogv gyermeke rémesen unatkozik, nem tud mit kezdeni az idejével". Idevezet a túlzott gondoskodás, a minden kívánságot kielégíteni akaró szülői túlbuzgóság. Mi : sem nehezebb, mint helyes irányba i terelni ismét a gyermek magatarI tását. A legtöbb szülő csak későn vej szi észre, hogy milyen következriiéI nyekkel jár gyermekére nézve helyí telen, túlzott felfogása a gyermekszeretetről. A túlzott gondoskodás kényelmessé teszi a gyermeket. Tunyaságával becsmérli mások eredményeit, mivel képtelen felfogni, — hozzászokva ahhoz, hogy neki csak kívánni kellett s az máris teljesült —, hogy egy bizonyos dolog eléréséhez erőfeszítésekre van szükség. Mivel megszokta, hogy kívánsága mindig teljesül, nem is sejti, hogy valaminek eléréséhez mennyi munkára, fáradságra van szükség! Következésképp számára az élet küzdelmes, árnyas oldala ismeretlen marad. S ha majd felnőtt korában egyszerre szembetalálja magát a nehézségekkel, megtorpan, megriad s kitér azok legyőzése elől. Nem is csoda, hiszen sohasem volt alkalma arra, hogy hasonló problémákat megoldjon. Ha mégis ilyen helyzet elé áll, úgy segít magán, ahogy tud. Kibúvót keres." Nem a jobbik, hanem a könynyebbik megoldást választja. A gyermekkorában könnyű feltételekhez szokott ember hamar elveszti fejét, tanácstalan lesz ha választania, dönteni* kell. Mindebből következik, hogy a szülő felelőssége igen nagy ezen a téren. Feladata, hogy gondoskodjék ugyan gyermeke szükségleteiről, de mindig tartsa be a józan mértékletességet. A kényeztetés következménye az unalom is. A dédelgetett gyermek hamar ráún játékára. Jódolgában unatkozik. Ha megszokta volna a családi élet kialakult rendjéhez való alkalmazkodást, együtt élt volna a család problémáival s annak ügyes-bajos dolgaiban maga is tevékenyen vett volna részt, nem jutott volna el az unatkozásig. A gyermeket feladatokkal kell megbízni. Olyan munkával, melyhez testileg és szellemileg elég fejlett. Feladatai elvégzésében segíteni kell, ha arra szükség van, útmutatásokkal, tanácsokkal irányítani kell tevékenységében. Így látja, hogy a szülő jelentőséget tulajdonít munkájának, érdeklődik az iránt. Ezzel fokozódik önbizalma, kezdeményező képessége, öntevékenysége. Ha kötelességét gondosan teljesíti, jutalmazzuk őt. így minden kis jutalom értékes lesz számára, mert abban testet ölt az ő munkája is. így megszokja, hogy csak munka árán jut el az eredményhez. A túlzott kímélet ernyedtté, sőt ügyetlenné, lomhává teszi a gyermeket. A gyermeket óvni kell ugyan, de nem kényeztetni. Nem az a gondos szülő tehát, aki mindent megad gyermekének, hanem az, aki csak azt adja meg, amire valóban szüksége van. Mielőtt cselekednénk, jól gondoljuk meg, milyen következményekkel jár az, milyen hatást vált az ki a gyermekből. BÖSZÖRMÉNYI JÁNOS Ota Kraus és Erich Kulka magyar nyelven megjelent Halálgyár című, nagy feltűnést keltő könyvének első kiadását pár nap alatt szétkapkodták. Már megjelent a második kiadás is. A Halálgyárral kapcsolatban még két olyan körülményre . szeretném felhívni a figyelmet, amelyek méltán érdekelhetik a csehszlovákiai magyar olvasókat. 1944-ben a halálkonszern már válogatás nélkül falta az emberhúst. A több mint ötmillió mesterségesen kiirtott áldozat között meglehetősen sok olyan katona is volt, aki előzőleg a német keleti fronton teljesített szolgálatot. Esetleg éppen szabadságát töltötte otthon, amikor a nácik elfogták. Ezeket a katonákat is a halálgyárba küldték. Brzezinkába (Birkenau) érkezve a katonák kitüntetéseikre hivatkozva különböző enyhítéseket kértek, amelyeket természetesen nem kaptak meg. A szerzők szemtanúi voltak annak is, amint egy magyar tábornoki egyenruhás férfi haladt büszkén a krematórium felé. Egyszer magyar Horthy-katonákat vagoníroztak ki, akik röviddel előtte még a németekkel eöyütt harcoltak a keleti fronton. A gázkamra elé vitték őket, de ott valamilyen nyugtalanság támadt, egyesek nyilván megsejtettek valamit. Ezért egy SS-tiszt, mint szövetségesekhez szólt hozzájuk és a következő szavakat intézte a várakozókhoz: „Ügy fordulok Önökhöz, mint egy szövetséges, velünk vállvetve harcoló nép fiaihoz. Tudom, hogy keserves dolog munkatáborba kerülni, de itt is front van és Önök itt is szövetségeseink maradnak. Ennek megfelelően fogjuk önöket a táborban kezelni. Tízezreket állítunk az önök hazájából munkába és ma, a háborús viszonyok közepette, sajnos nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mindenkit külön fürdessünk és fertőtlenítsünk. Ezért valamennyiüknek meg kei! hozniok ezt a kis áldozatot, be kell érniök a közös fürdővel és fertőtlenítővel. Remélem, lesz Önökben annyi megértés és önfegyelem, hogy ezt az áldozatot. amely nélkül nem mehetnek be a táborba, mindnyájan meghozzák. Kérem, hogy valaki, aki önök közül beszél németül, tolmácsolja szavaimat." A náci-propaganda — rémtetteik ellenére, de természetesen azzal egyidejűleg — mindent elkövetett, hogy az otthon maradottakat megnyugtassa. A tábor Gestapoja az újonnan érkezett magyar deportáltaknak is elrendelte, hogy írjanak levelezőlapokat a szokásos szöveggel: „Jól megy sorom." Még azoknak is' kellett üdvözlő sorokat írni, vagyis alibit szolgáltatni a nácik mellett, akik a vonatról egyenesen a gázkamrába kerültek. Sőt még a krematórium vetkőző helyiségében is levelezőlapokat osztottak ki közöttük, azzal a paranccsal, hogy írjanak haza. Feladói címként olyan helységet kellett megjelölniök, amely csak a tábor Gestapójának őrült agyában létezett: „Arbeitslager Waldsee." Tulajdonomban van egy ilyen ritkaságbamenő levelezőlap. Egy somorjai lakos írta német nyelven Parais Arpád akkori somorjai református lelkésznek: Nem árt, ha közzéteszem a magyar szövegét: „Waldsee, 1944. július 4. Kedves Tiszteles Uram! Egészségesen megérkeztem és jól megy a sorom. Feleségem, édesanyám, nővérem, annak gyermekei és unokái szintén megérkeztek ide. Kérem értesítse erről hozzátartozóimat. Mindnyájukat szívélyesen üdvözj löm." A feladó a név alatt köteles volt születési adatait is feltüntetni: 1896 július 25-ét adta meg. Tudomásom van arról, hogy az illető tizenkét évvel előbb, vagyis 1884 július 25-én született. A levelezőlap szövegéből következtetni lehet arra, hogy a deportáltak tudtak arról, miszerint érdemes letagadniok pár esztendőt az életükből. Ha jó erőben voltak, elkerülhették ezáltal az azonnali hálált és meghosszabbíthatták életüket. Feltételezhető, hogý a lap írója 1944 július 4-én már nem élt és hogy felsorolt hozzátartóivai nem találkozott, csupán hallomásból tudta, hogy a magyarországi deportált szállítmányokat mind Waldsee-be irányították. Miért nyomtak a füstbe indulók kezébe, a krematórium előszobájában, a halál ruhatárában előredátumozott levelezőlapot, hogy írják meg haza, jól vannak — erre nehéz a válaszadás. Lcgika, ész. értelem, itt valóban megtorpan. Mire a hozzátartozók, ismerősök, barátok a levelezőlapokat megkapták, íróik már régen megtértek őseikhez. Kraus és Kulka a nyár elején Magyarországon tartózkodtak, ahol sok anyagot gyűjtöttek most készülő új könyvükhöz. Alaptémájában ez is hasonlít a Halálgyárhoz, amelyben a fasizmusnak gátlásnélküli, embertelen módszereit igyekeztek leleplezni. Készülő művükben a megsemmisítő táborok gazdasági és politikai hátterét kívánják megismertetni olvasóikkal. A kitűnő dokumentációs mű szerzői egy SS-hóhér fellelt fényképgyűjteményét is közzé akarják tenni, mely kizárólag a Horthy-Magyarországról depprtált személyeket örökítette meg. Kulkával nemrég beszélgettem. Kijelentette, hogy társával együtt legfőbb életcéljuk a haláltáborok bor" zalmainak megismertetése az egész világgal. Ennek szentelik életükét. A legmagasabb fokú emberiességért*a békéért folyó harcban nagy szerepet játszhat mélyen átgondolt célkitűzésük. SZILY IMRE ERŐS AZ EMBERI HANG Egy magyar tiszt jelentkezett és a következőket mondta: „Bajtársak! Mutassuk meg német ; szövetségeseinknek, hogy nemcsak hősiesen harcolni, de minden hely- j zetben zúgolódás nélkül engedelmeskedni is tudunk. Kérem, őrizzük meg nyugalmunkat és húzódjunk jól össze, hogy mind | beférjünk ebbe a kis fertőtlenítő he- ä lyiségbe." Az egész csoport hangosan kiáltotta: „Ügy van!" Sokan még tapsoltak ás és mindenki igyekezett helyet szorítani magának a kamrában, amelynek ajtai bezárultak mögöttük s néhány perc múlva a hős és fegyelmezett szövetségesekből még fegyelmezettebb halottak lettek. Erről az esetről még aznap este hírt hozott Filip Müller, a krematórium egyik fűtője, aki németül és magyarul egyformán jől beszélt. Erről se tudtunk eddig. Ez is sok mindenre fényt derít. Sokak szemét felnyitja. * Világszerte százezrek, sőt milliók teszik fel a kérdést: „Mi történt apámmal, anyámmal, nővéremmel, feleségemmel, gyermekeimmel, férjemmel, fivéreimmel?" Nem tudják. Csak annyit tudnak, hogy a második világháborúban elvitték keletre, valahová Lengyelországba. Egyikük-másikuk még kapott egy pár soros utolsó üzenetet — a waldseei (oswieczimi) vagy birkenaui (brzezinkai) munkatáborból. Waldsee — erdei tó, Birkenau — nyárfaliget: mily szép vidék jelent meg a címzettek képieletében. Csalásra, ámításra, képmutatásra mént minden, fedőnevei ezek az oswieczimi, brzezinkai halálgyáraknak. A gázkamrák, krematóriumok egy kis erdő mögött épültek. Magas fenyők és nyírfák rejtették el milliók bántalmait, haláltusáját, tragédiáját. A halálgyár, különösen a magyarországi deportált szállítmányok (ezek közé tartoznak a Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Kárpát-Ukrajna megszállt területéről útbaindított szállítmányok is) megérkezése után teljes erővel dolgozott! A gyilkolás több váltásban folyt, gyilkoltak éjjel és nappal, gyilkoltak szünet nélkül. A fiatal és egészséges nőktől vért vettek a német hadsereg részére s így a „tiszta északi faj" tagjainak „nemes" ereibe zsidó vért ömlesztettek. Mária Kráľovičová a Cocteau-darab egyik jelenetében. (Anton Šmotlák felvétele.) A bratislavai televízió aránylag szegényes nyári programját Jean Cocteau francia költő „Emberi hang" című színjátékával gazdagította. Ezt a színmüvet a világnak már nem egy színpadán mutatták be, megfilmesítették Anna Maghanival a főszerepben és néhány cseh színpadon is bemutatásra került Olga Scheinpflugová kiváló szavalóművész előadásában. A bratislavai televízió Miro Procházka költő fordításában és átírásában sugározta a színdarabot. Az „Emberi hang" című darabnak csupán egy szereplője van. Már ebben is megmutatkozik dramatikai különlegessége és művészi igényessége. Ehhez hozzájárul még az erősen költői légkör és a gyönyörű nyelvezet, mely messzemenően kifejezi a néző előtt felfedett érzések mélységét, a reményektől és csalódásoktól terhelt asszonyi szerelem légkörében. A néző e játékban egy szerelmespár látszólag szokványosán szürke elválásának tanúja. A szerelmesek egyikével, — az asszonnyal — együtt éli át a szerelem érzelmeinek utolsó rezdüléseit, és a csalódás és reménytelenség első támadását, mely abból a felismerésből fakad, hogy mindörökre elveszti azt, akit szívvel-lélekkel szeretett, akinek szerelmét mindennapi kenyérként fogadta. Ez az asszony öt év után elveszti szerelmesét. A férfi másnap más aszszonnyal indul nászútra. Az asszony a telefonkészülék közvetítésével vallja be nagy szerelmét és fedi fel előtte megkínzott lelkét, a csalódás hullámai között vergődik és igyekszik legalább a remény egy szikráját felfogni. Azonban minden hiábavaló. Az emberi hang hallgat a telefonban ... Jean Cocteau költő játéka több mint húsz évvel ezelőtt született és személyeinek, főleg a drót másik végén lévő férfinek jelleme magában összpontosítja a burzsoá társadalom alapelveit, aláhúzza az emberek, férfiak és nők egymáshoz való romlott viszonyát. Ezért, habár látszólag idegennek tűnik fel a mai néző előtt, mégis segít az emberek új kapcsolatának kialakításában, a férfi és no viszonya új értelmezésének kialakításában. Tibor Rakovský rendezése helyesen fejezte ki a játék költői légkörét és érdekes, televíziónak megfelelő rendezési formát talált. Mária Královičová, aki csaknem egy órcbár beszél egyedül elvesztett szerelméről, a mély átélés, a játék drámaisága iránti kiváló érzékkel, meggyőző színészi teljesítménnyel elevenítette meg ezt az igényes alakot. A fényképezéssel kitűnő munkát végeztek. Az emberi hang megszólalt. A költő szavával beszélt, akinek tán ma is van mit mondania, amikor harcot folytatunk az új ember lelkéért. E. S. \J1 K7CS 6 * 1958. augusztus 7. á *