Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-07 / 217. szám, csütörtök

Iraki tudósítás Befejezéshez közeledik az aratás Szlovákiában Bagdad napjainkban | Már 400 ezer tonna gabonát csépeltek ki A MILLIÓS BAGDAD Harun al Ra­sid kalifa mesés városa, amely 20 ki­lométer hosszú területen épült, a fé­nyűző paloták, a sárból és nádból épí­tett kunyhók városa, több mint négy évszázad óta első ízben lélegzik sza­badon es az sem baj, hogy az átla­gos napi hőség 44 fokos. A Harun al Rasidról elnevezett élénk keresekedelmi utcába már régen visszatért az élet és a múlttól elsősorban abban kü­lönbözik, hogy kapható azoknak a tisz­teknek arcképei, akik a felkelésben résztvettek. Ezek között van elsősorban Abdul Karim Kászim, a jelenlegi mi­niszterelnök és Abdes Szcilem Arif bel­ügyminiszter. Az üzletek cégtábláiról törölték az angol-nyelvű feliratokat. Azokon a helyeken, ahol az állam­fordulat lefolyt, a nap minden órájá­ban népcsoportokat látni. A felgyúj­tott királyi palota körül szakadatlan tömeg áramlik és látható elégtétellel szemlélik a gépfegyver és ágyútűz nyomait. Itt lógott Nuri Szaid — hal­lom a megjegyzést a Fajszal hídnál. Melyik nyugati politikus tételezte volna fel egy hónappal ezelőtt, hogy az a rendszer, amely az imperializmus közel-keleti fő támasza volt és amely Damoklesz kardjaként függött az arab országok feje fölött, két óra lefor­gása alatt széthull? És mégis az új' kormány a lakosság túlnyomó több­ségének támogatását élvezi és tekin­télyét kénytelen volt elismerni Murphy, Eisenhower külön megbízottja is. A diplomáciai kapcsolatok háromévi megszakítása után megérkezett az új szovjet nagykövet. A repülőteret abban a pillanatban a lakosság százai övezték, akik lelkesen üdvözölték azon első nagyhatalom képviselőjét, amely elismerte a szabad Iraki Köztársasá­got. A hivatalos nyilatkozatok szerint az új köztársaság elsősorban az ország külpolitikájának alapos felülvizsgálását hajtja végre. A kormány vezető té­nyezői több ízben kijelentették, hogy Irak a jövőben a bandungi értekezlet határozataiból fog kiindulni és más ál­lamokkal való kapcsolatait az aktív semlegességre építi. Az új kormány elhatározta, véget vet Irak eddigi el­szigeteltségének és kibővíti gazdasági és kultúrális kapcsolatait a baitdungi tömb országaival és a szocialista álla­mokkal. Belpolitikai téren is jelentős válto­zások történnek. Sokezer személy, aki­ket a volt rendszer üldözött, szabad­lábra került vagy pedig visszatért az emigrációból. Törvényt szavaztak meg az állam­apparátusnak az áruló és kompromitált elemektől való megtisztításáról. A had­seregből, a rendörségről és a minisz­tériumok kötelékéből elbocsátották Nuri Szaid volt ügynökeit. A váro­sokban menesztik azokat a polgármes- § ( CT K) ~ A földművesek növekvő tereket, akik választási csalás útján\ szocialista öntudata és a nemzeti bi­keriUtek hivatalba. Az új rendszer im- § zottságok szervező munkája az idei perialist a - ellenes jellege meleltt vilá- § aratásban és cséplésben is megmu­gosan mutatkozik feudálizmus-ellenes^ tatkozik. A szlovákiai EFSZ-ek és az irányvonala is. A kormány külön bi- \ állami gazdaságok dolgozói már a zottságot létt " Ét 1 ~ —— átformálására, vid goznia I rának, a feudális vagyon kisajátítása- * ben is sokkal jobban halad az aratás nak és a mezőgazdasági törvényhozás5> mint más években. reformjának kérdésében. A pénzügya gabonacséplésben és begyüjtés­miniszter bejelentette, hogy javaslatot s ben is jobbak az eredmények, mint terjesztenek a kormány elé az adó- \ tavaly voltak. Szlovákiában már négy­rendszer gyökeres megváltoztatására,§ százezer tonna gabonát csépeltek ki. nrneh, frp-fnpm '»« " fwwnSiiriiuel™ei<- fc A z EFSZ-ek és az állami gazdaságok cséplőgépein kívül a gép- és trak­torállomások kétezer cséplőgépe csép­• - ^ li a gabonát. A cséplésben a leajobb a progresszív jövedelmi és vagyon-fc eredményt Halasi Balázs, a verebélyi adót. Gyökeres változásra kerül sor as gé p. é s traktorállomás dolgozója érte beruházások politikájában is, hogy elö-$ e\_ 1200-as cséplőgépével már 234 segítsék az ország iparosítását. Annak ellenére Ä prievidzai műszaki-gazdasági konferenciáról A korszerű technika segítségével növeSik d szénfejtési országban már „ . , mány és a hadsereg éber. Bagdad fö- \ Lajos, a párkányi gép- és traktor­lött már ötödik napja hatalmas f e- \ állomás dolgozója. kete felhő gomolyog, a hajtóanyagrak- ^ tár ég. A tűz olcát eddig nem tudták k ° megállapítani. Még érvényben van a^ * Szlovákia földművesei kedden, rendkívüli állapot és az éjjeli szabad S augus ztus 5-én teljesítették a repce­járás-kelés tilalma. A kormány tör­s beadást Az EFSZ-ek, állami gazda­vényt adott ki az úgynevezett népK k az énü gazd áikodó pa­ellenallasi mozgalom megalakításáról,* ». csaknem kétszer annvi amely a polgári lakosság sorai- i "sztok mar csaknem kétszer ann y l ból alakult fegyveres önkén- \ repcét adtak be, mint tavaly ugyan­tes csapatokból áll azokhoz hasonlóan ^ ezen idő alatt. amelyeket Egyiptomban a szuezi háború ^ -K a CSSZBSZ az év eleje óta már idején és Szíriában 1957 év végén lé- ^ 20 ezer beszélgetést és előadást ren­tesítettek. ^ dezett Ukrajnáról. A rendezvényeken A fiatal köztársaság bizalommal lép^ csaknem kilencszázezer dolgozó jelent fenállásának negyedik hetébe. J. B. > meg. Az Iraki Köztársaság gazdasági po'if áiáró! Kedden, augusztus 5-én Prievidzán folytatódott a szlovákiai tüzelőanyag­ipari vállalatok műszaki-gazdasági értekezlete. Az értekezleten jelen volt az SZLKP KB küldöttsége, Pavol Majlingnalc, az SZLKP KB irodája tagjának vezetésével. Az értekezlet résztvevői a CSKP XI. kongresszusa és az SZLKP KB júliusi ülésének határozataiból a szlováikai széniparra háruló feladatokról be­széltek. 1965-ig Szlovákiában 1957­hez viszonyítva fokozatosan több mint kétszeresére kell emelni a szén­fejtést a legkorszerűbb technika se­gítségével, az eddigi kapacitások tel­jes kihasználásával és az épülőfélben levő, valamint új bányaüzemek gyors kiépítésével. A vitában Pavol Majling, az SZLKP KB irodájának tagja, az SZLKP KB küldöttségének vezetője is felszólalt. Kijelentette, hogy elismeréssel nyi­latkozhatunk bányászaink munkájá­nak eredményeiről, mert idén kitű­nően teljesítették a szénfejtési feladatokat. 1945 óta első ízben for­rult elő, hogy a bányászok a nyári hónapokban nemcsak teljesítik, de magasan túlteljesítik a szénfejtést. Majling elvtárs hangsúlyozta, hogy a megnövekedett feladatok teljesítése érdekében nagyobb mértékben kell kihasználni a korszerű technikát. Erő­sen hátramarad a gépesítés beveze­tése a bányák kiépítésében — mond­ta. — A gépesítés bevezetésével és jobb munkaszervezéssel jelentősen lerövidíthetnék az építés idejét, A Szovjetunióban például egy napi 2000 tonna szénfejtési kapacitású bá­nya kiépítése legfeljebb két és fél­három évig tart. Nálunk, konkréten a novákyi Lehota bányát — 1951 óta építik és csupán ' 1961-re tervezik befejezését. Sokat várunk ezért a bányaépítő vállalattól. A bányaépítő vállalatnak a bányafolyosók vágásánál az eddig elért átlagos 35—45 méterről 70—75 méterre kell emelni havi tel­jesítményüket. A kétnapos értekezlet befejezése­kor a résztvevők határozatot fogad­tak el, melyben konkrét feladatokat tűztek ki a termelés növelésére a műszaki fejlődés segítségével a CSKP XI. kongresszusának határozata értel­mében. A handlovai Nagybányában idén az egész évi fejtésből 390160 tonna szenet, a novákyi bányákban 224 ezer tonna szenet szénkombáj­nokkal fejtenek. Jövő évben a Nagy­bányában már 560 ezer tonna szenet, a kékkői szénbányákban 120 ezer tonnát, a novákyi bányákban pedig 430 ezer tonnát fejtenek szénkombáj­nak segítségével. Bagdad (ČXK) - Az Al-Bllád bagdadi lap augusztus 5-1 számá­ban interjút közölt dr. Ibrahim Kubbával, az Iraki Köztársaság gazdaságügyi miniszterével a köz­társasági kormány gazdasági poli­tikájának elveiről. A miniszter kijelentette, hogy Irak gazdasági politikája törekedni fog a nép szolgálatainak és politikai cél­jainak teljesítésére, mert a gazdasági és politikai problémákat nem lehet egymástól teljesen elválasztani. Áz iparban és kereskedelemben szintén változások történnek, mert az ipar és kereskedelem jövedelmének javarésze vagy külföldre, vagy pedig az iraki nagytőkések zsebébe vándo­rolt. Az Iraki Köztáráaság minden erejét az ország gépesítésére össz­pontosítja. Az előző rendszer az ipart és kereskedelmet az ügynökök és biztosok csekély számú csoportjára bízták. Ezek az ügynökök megveszte­gették a hivatalokat, hogy az impe­rialista cégek malmára hajtsák a vi­zet. Sürgősen alapos mezőgazdasági re­formot kell végrehajtani. A miniszter hangsúlyozta, hogy az Iraki Köztár­saság kormánya támadást intéz a ter­melés feudális alapjainak gyökerei ellen azzal, hogy korlátozza a földtu­lajdont és bevezeti a kisgazdaságok tulajdonának rendszerét. Az iraki gazdaságügyi miniszter ki­jelentette továbbá, hogy a kőolaj kér­désében olyan feltételek között, ame­lyek nem ellenkeznek az ország nemzeti érdekeivel, az Iraki Köztár­saság tiszteletben tartja vállalt köte­lezettségeit. Lényegesen csökkent a gyermekbénulásban megbetegedő gyermekek száma Gyermekbénulás ellen, a tavaly ta­vasszal megkezdett akció óta, több mint hárommillió gyermeket oltottak be. Három injekciót 2160 000 gyer­mek kapott, a többi egyet vagy ket­tőt. Szakorvosokból álló tudományos bi­zottság, a tavalyi akció eredményeit vizsgálva, arra a megállapításra ju­tott, hogy az oltással nagy járvány kitörését előzték meg, amely főleg Szlovákiát fenygette. Azok között a gyermekek között, akik egyszer sem voltak beoltva, háromszor annyi volt •K A žilinai kerületi múzeum dol­gozói befejezték a Považská Bystri­ca-i dedoveci ős-szláv lakótelep fel­kutatásának első szakaszát. A talált emlékek nagy része a nafymorva idő­szakból származik, néhány darab ré­gibb eredetű és a római korszak kul­túrájával való összefüggést bizonyítja. * Július 29-től augusztus 5-ig 735 földműves lépett a szlovákiai EFSZ­ekbe 3548 hektár földdel. a megbetegedések száma, mint a két­szer beoltott gyermekek között. Csehszlovákia fő higiénikusa egy tudományos értekezleten Moszkvában is beszámolt az oltási akció ered­ményeiről. A szovjet tudományos dol­gozók, akik a gyermekbénulás elleni oltást hasonló módon hajtották vég­re, megerősítették a csehszlovák or­vosok tapasztalait. Az idei megbetegedések lefolyása eddig igen kedvező. A tavalyi idő­szakkal összehasonlítva 23 százalék­kal csökkent a megbetegedések szá­ma. — vi -K Az ostrava-karvinái szénbányák­ban számos katona segédkezik bányá­szainknak a fejtési terv teljesítésé­ben. Közülük sokan elhatározták, hogy szolgálati idejük letöltése után is a bányákban maradnak. 1100 katona vá­lasztotta állandó foglalkozásul a bá­nyászatot, illetve írt alá három évre szóló munkaszerződést, több mint 1853 katona pedig egy évi brigádmunkát vállalt. Merítsünk a közelmúlt tanulságaiból Szemtől-szembe a történelmi erejű bizonyítékokkal Ország-világ előtt nagy sikere van a Belügyminisztérium rendezésében a Prágai Vár történelmi termeiben megnyílt országos levéltári kiállítás­nak. Á tanulságos kiállítás, melynek jellege „A dicső múlttól a szocializmus győzelméig", több mint 1700 gondosan kiválasztott levéltári okmányt tartalmaz köztársa­ságunk levéltáraiból. Magában véve az a körülmény, hogy a kiállítás céljaira köztársasági elnökünk rendelkezésre bocsátotta az Ulászló-, a Rudolf-, s a Spanyoltermet, valamint a Vár újonnan átalakított és a nyilvánosság által most első ízben megtekinthető impozáns oszlopcsarnokát, eléggé bi zonyítja az esemény rendkívüli jeler tőségét. A levéltári okiratok és tudós törté­nészek, államférfiak hozzáfűzött ma­gyarázatai meggyőzően vetítik elénk hazánk gazdasági, politikai és kult' rális fejlődését a XI. századtól k'­dődőleg (tehát ezer éve), napjain­kig. Egyszersmind kiemelik és hang­súlyozzák hazánk népének haladó ha­gyományait. Szemünk előtt pereg le a nép hősi harca függetlenségéért, mindennemű nemzeti és szociális el­nyomás ellen. A haladó hagyomány szinte vörös fonálként húzódik végig az egész kiállításon: a cseh és szlo­vák nép fordulatos történetén. A hu­szita forradalmi mozgalom, a pa­rasztlázadások, 1848 mozgalmas éve, a munkásoknak saját szervezeteikbe való tömörülése, az önállóságért foly­tatott küzdelmek, az első köztársa­ságban és a felszabadítás előtt vi­seit harcok, melyeket már a CSKP vezetett, ennek a dicső múltnak főbb állomásai. A szocializmushoz tartó szabad haza élete: az már a jelen. Szinte lehetetlen újságcikk kere­tén belül méltatni a kiállításnak egy egész évezredet felölelő anyagát Márk evangéliumának töredékétől a VI. századból egészen a folyó év ele­jén a Csehszlovák Köztársaság és India kormányfőinek Delhiben alá­írt közös nyilatkozatáig. Tekintettel köztársaságunk megalakulásának 40. és a tragikus müncheni események­nek 20. küszöbönálló évfordulójára, talán olvasóink is célszerűnek talál­ják, ha inkább erre, az általuk is közvetlenül átélt korra és azon be­lül a szlovákiai okiratokra fordítjuk figyelmünket. A NAGY OKTÓBERI FORRADALOM NÉLKÜL NEM KERÜLHETETT VOLNA SOR 1918. OKTÓBER 28-ÄRA A levéltári okmányok minden két­séget kizárólag bizonyítják a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ha­tását a cseh és szlovák nép nem­zeti felszabadítási harcára. Elsősor­ban ennek a következménye az önál­ló Csehszlovák Köztársaság megala­kulása. Sorozatos sztrájkok, tünte­tések, munkás- és katonatanácsok alakulása az üzemekben, zendülések a hadseregben (ne feledkezzünk meg a rimaszombatiról se!), lelkes nép­gyűlések, a béketárgyalásokat, a né­pek önrendelkezési jogát és a hódí­tás, valamint hadisarc nélküli béke megkötését követelő határozatok és az erről szóló iratok, falragaszok, újsághírek, röplapok ékesen bizo­nyítják a széles tömegek gyűlöletét az imperialista háború, az Osztrák-Ma­gyar Monarchia, az éhség, a nyomor, az elnyomás, a halál ellen. A mun­kásság már 1918. október 14-én több helyen proklamálja az önálló Cseh­szlovák Köztársaságot. A kiállított okmányok ékesen bi­zonyítják, hogyan éltek vissza a kül­földi ellenállás vezetői a szervezett cseh és szlovák erőkkel az imperia­lista hatalmak érdekében, a szovjet­hatalom ellen. A nyugati hatalmak, a burzsoá vezetők, köztük Masaryk és Beneš szerepét leplezi le az 1917. december 7-én kelt okirat. Ebben Pichon, akkori franeia külügyminisz­ter közli Benešsel, hogy kinevezték az orosz kérdés megoldásával fog­lalkozó bizottság tagjává. A bizott­ság feladata az Oroszország ellen felvonuló hadseregek terveinek az egybehangolása. Beneš 1918. február 28-án Masarykhoz intézett levelében azt szorgalmazza, hogy a csehszlovák légiókat helyezzék Oroszországban készenlétbe ellenforradalmi interven­ció céljaira. Masaryk sajátkezű fel­jegyzése, mely szerint terrorista te­vékenység számára Szavinkovnak 200 000 rubelt 'adott át. A Kassán is jól ismert fasiszta ér­zelmű Gajda tábornok félelmét tük­rözi az a parancs, mellyel tábori hadbíróságok felállítását rendeli el és főbelövés terhe mellett megtiltja gyűlések tartását és a szovjet szer­vekkel való együttműködést. Syrový tábornok, a későbbi miniszterelnök hadparancsot bocsát ki, mely állást foglal mindennemű szovjet politikai és katonai befolyás ellen. Számos bizonyíték igazolja öntu­datos hazánkfiainak részvételét a Vörös Hadseregben. Eredeti röplapo­kat láthatunk, amelyek az osztrák­magyar hadsereg katonáit, a légio­náriusokat és a hadifoglyokat arra szólítják fel, csatlakozzanak a forra­dalomhoz. A csehszlovák forradalmi szervezetek kongresszusán 1918 má­jusában szovjet területen kihirdet­ték a kommunista párt megszerve­zését. A Szlovák Nemzeti Párt jegy­zőkönyvének tanúsága szerint az akkor még magyar területen a cse­hek és szlovákok egységes államá­nak megalakításáért és a közös ma­gatartásért szállnak síkra. Kassán 1918 júniusában a munkásság sztrájkba lép! A FORRADALMI PROLETARIÁTUS HARCA A BURZSOÁ URALOM ELLEN Népünk tényleges szabadságát csak a szocialista forradalom biztosíthat­ta az orosz proletariátus oldalán. Éppen ezt akadályozták meg a szo­ciáldemokrácia jobboldali vezetői, akik hozzájárultak, hogy az új állam­ban a hatalmat a burzsoázia képvi­selői ragadják magukhoz. Ezeknek a legfőbb gondjuk az elnyomó appa­rátus fenntartása és a népi szervek, nemzeti bizottságok letörése volt. 1918. december 8-án a miniszterta­nács feloszlatja a nemzeti bizottsá­gokat. Részleges megoldásokkal csak látszatát akarták kelteni, hogy az új köztársaság demokratikus és szociá­lis szempontból igazságos lesz. Időt akartak nyerni, hogy a forradalmi hullám elültével a burzsoárendet szilárdítsák meg. Ekkor láncolták né­peink sorsát a nyugati imperialista hatalmak érdekszférájához. Az or­szágos katonai parancsnok 1919. ápri­lis 14-én kihirdeti Szlovákia terüle­tén az ostromállapotot. A bratisíavai Červené noviny 1919. május 3-i szá­mában a proletárok ünnepéről ír. 1919. június 16-án a prešovi csehszlo­vák katonai rendőrség jelenti, hogy Prešovon kikiáltották a Szlovák Ta­nácsköztársaságot. A kassai állam­ügyészség 1919. június 19-én javasol­ja Ludovit Jakab ellen a bűnvádi el­járás megindítását, mert Prešovon részt vett a Szlovák Tanácsköztársa­ság kihirdetésében és mint népbiz­tos tagja lett a forradalmi kormány­nak. Eredeti fénykép örökíti meg az 1. páncélosvonat diadalmas bevonu­lását. A munkásokhoz, katonákhoz és a falusi szegényekhez intézett röp­irat megvilágítja a Magyar Tanács­köztársaság feladatait és célkitűzé­seit. Beneš 1919. július 31-én ismer­teti a vezetése alatt álló Külügymi­nisztériummal az antant terveit a Magyar Tanácsköztársaság letörésé­ről és Csehszlovákia részvételéről, A BURZSOÁZIA ELŐRETÖRÉSE, A NÉP FORRADALMI MOZGALMA A Magyar és Szlovák Tanácsköztár­saság, a fenyegetett Szovjetunió el­leni intervenció után formálódnak a szociáldemokrácián belül a marxista baloldal sorai. A decemberi általá­nos sztrájk, a döntő összetűzés évek­re megszabja köztársaságunk burzsoá jellegét. A nyitrai zsupáni hivatal katonaság kirendeléséi kéri az álta­lános sztrájk elnyomására. A prole­tariátus azonban éber. 1921-ben Lu­bochňán a szociáldemokrácia szlová­kiai balszárnya kongresszust tart. Utána megalakul az új típusú kom­munista párt. 1921. október 6-án a Banská Bystrica-i rendőrkapitány Klement Gottwald iránt érdeklődik. Gottwald Ulmankán részt vesz a Munkás Testedző Egyesület megala­kulásán. A nyugati és a cseh tőke kiszorítja a meggyengült német és magyar kapitalistákat. Gazdaságilag is leigázzák Szlovákiát. A ružombe­roki gyufagyár részvényesei Hlinká­nak panaszkodnak, hogy a vállalat nem bírja tovább a cseh tőke nyo­mását. A Živnostenská banka felvá­sárolja a ružomberoki cellulózegyár részvényeinek 95 százalékát. A ko­rompai vasgyár munkásai határoza­tot hoznak a munkáselbocsátások és bérleszállítások ellen. Beszüntetik a Rimamurányi üzemeiben a munkát. Handlován 30 százalékkal korlátozzák a fejtést, 198 bányászt elbocsátanak. A párt a munkások és kisparasztok kormányát sürgeti. A Közmunkáügyi minisztérium hozzájárul a koterbaciii és kyšovcei vasércbányákban a mun­ka beszüntetéséhez. 0.7 S7Ö 4 * 1958. augusztus 7.

Next

/
Thumbnails
Contents