Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-05 / 215. szám, kedd

A KOMMUNIZMUS NAGY TANÍTÓMESTERE Engels halálának 63. évfordulójára m » ?, HM < '."-!'> , Ma van évfordulója annak, hogy 18H5. augusztus 5én este fél tizenegy órakor utolsót dobbant a munkásosztály forradalmi tanítása egyik megalapítójának, Marx nagybarátjának és fegyvertársának, Engels Frigyesnek szíve. Engels neve örökre összeforrott a nemzetközi munkásmozgalom történetével. Rsítiä vidéki barmeni textilgyá- Te

n9

er

l"ész a dél-angliai Eastborn mellett, ahol Engels ros fia volt. Erő- urnáját elnyelték a hullámok sen vallásos érzelmű apja tekmtélyrendszert vezetett be családjában és semmiben sem tűrt ellentmondást. A tudomány iránt korán érdeklődő, szabadgondolkodó ifjú Engels és apja között már 15 éves korában nézeteltérésekre került sor. Tanulmányai során megismerkedik Hegel tanításának fontos részével: a dialektikával. Ugyanakkor már felismeri Hegel tanításának idealista lényegét. Angliai élete nagy hatással volt forradalmi életszemléletének kialakulására. Behatóan tanulmányozta az ottani munkások életét, sorsát és a társadalmi bajok okait s azok megszüntetésének módját kereste. A kapitalizmus ebben az időben rohamosan fejlődött s párhuzamosan egyre inkább kiéleződtek belső ellentétei. Itt vált Engels igazi materialistává, Ifjúkori játék (Mladá hra) A serdülőkor problémái úgyszólván a világ valamennyi országa filmgyártásának figyelmét lekötötték. Sikeres vagy kevésbé sikerült vállalkozásokkal találkoztunk. A lényeg a háború utáni fiatalság életének, problémáinaK feltárásán kív"! a nevelését rossz útra terelő tényezők felderítésében v'3n. Természetesen emellett tekintetbe- veendők - minden egyes ország jellemző viszonyai, a fiatalok egyes csoportjainak szrciáľs hovatartozása stb. A nálunk alkotásaival ritkán szereplő dán filmgyártás is az ifjúsáa ..züllöttségének" — blémüját veti fel az 1Í; 'kori játék című fi ,nben. De vajon valóbí n romlott-e az ifjúság? A válasz kitűnik a fi-mből. Általában jó anyagi helyzetben 'levő poigári családok gondtalan gimnazista fiai és lányai állnak az események központjában. A szülök távollétében orgiákat rendeznek lakásaikon: hódolnak a mámornak és f kicsapongó szerelemnek. De az ő bűnük-e, hogy ifjúságuk világában ide sülylyednek? Nem. A serdülő kor sok megértést és legfőképpen példamutatást követel a szülőktől. Ott viszont, ahol a szülők nem gyakorolYoes Montand énekel (Yves Montand spieva) Yves Montand. a világhírű francia chansonénakes szovjetunióbeli vendégkörútja nagy kuitúresemény volt. Mihail Szluckij rendező ügyes filmet állított össze Yves Montand moszkvai felléDéséről. A film nemcsak visszaadja a nagv művész legnépszerüb énekszámait, hanem bemutatja a szovjetunióbeli fogadtatasát és ünneplését is. A szovjet nézőközönség elragadtatásának kifejezésével nemcsak Yves Montand művésztének hódolt, hanem egyben kifejezte i békeszerető emberisé') nemzetközi testvériségének legszentebb ér zelmeit is. (L ) ják kellőképpen felügyeletüket, szabad kezet adnak gyermekeiknek és feldúlt házaséletükkel rossz példát mutatnak, elferdül a kamaszok fejlődésének egyenes irányvonala s csak ott végezhetik, ahol a fiL-n főszereplői. Korunk nyugati ifjúságának jellegzetes vonását érzékelteti a film: siet élni, kiélvezi az élet minden percét. Miért? Megnevezetlenül is ott lappang a háttérben az atomháború veszélyétől kiváltott háborús hisztéria. A többiekétől eltérő a sorsa Hellenek, aki felismeri az ifjúkori szerelem szsoségét és igazi értékét. Nem süllyed el a mocsárban és imádója, a művészlélek Benny oldalán derűsen tekint a jövő elé. Az Ifjúkori játék realista alkotás. Egyes jelenetei naturalista ízúek. Noha e kényes nevelési problémával kapcsolatban elkerüli az osztályellentétek hatásárak s ebből kifolyólag az ifjúság problémái sokrétűségének szemléltetését, pozitívan értékeljük nevelő és művészi kifejező hatásáért, annál is inkább, mivel egy nyugati, országban készült. Helle szerepében a bájos Ghita Norbyt, Benny szerepében pedig Frits Helmuth Thcmsent ismertük meg. 9HB •fflffWfr• p lllll J 'roff wlSiill liiL öá/ ^ilf Im^; i m WikM- -vv" i H /,ý

<?í

rí' '• -f. í-®; amiben nagy része volt Feuerbach materialista tanításának, különösen „A kereszténység lényege" című elvi jelentőségű művének, továbbá annak a felismerésnek, hogy azok a gazdasági törvények, melyeket a burzsoá közgazdászok megváltoztathatatlanoknak hittek, megváltoztathatók és hogy nem egyes kimagasló hősök, hanem a néptömeg, a jelentőségük tudatára ébredt tömegek határozzák meg a jövő fejlődését. Ez irányban útmutatást jelentett „A munkásosztály helyzete Angliában" címú könyve. Politikai, forradalmi tevékenységének további kialakulására nagy hatással volt Ismeretsége és barátsága I Marx Károllyal. Először a Reinische Zeitung kölni szerkesztőségében találkoztak. Feuerbach materialista tanításának hatása alatt írták meg filozófiai kutatásuk új eredményeit a „Német ideológia" című könyvben, melyben bírálták Hegel idealista filozófiáját és az igazság egyedüli forrásának a materializmust vallották. Együtt tették meg az első lépéseket a nemzetközi munkásosztály egyesítésére, közös tökeellenes harcának megszervezésére. Brüsszelben kommunista levelező bizottságot létesítenek, mely szoros kapcsolatot tart fenn a londoni Igazak Szövetségével. Engels nagy érdeme, hogy eszmei világosságot vitt a szövetségen belül uralkodó Ideológiai zűrzavarba. 1847 júniusában a szövetség kongresszusán elhatározzák, hogy az Igazak Szövetsége felveszi a Kommunisták Szövetsége elnevezést azzal a céllal, hogy megdöntsék a burzsoáziát, megteremtsék a proletariátus uralmát, elpusztítsák az osztályellentétekre épülő régi polgári társadalmat és új osztálynélküli és magántulajdon nélküli társadalmat létesítsenek. A szövetség régi jelszava: „Minden ember a mi testvérünk" helyett Marx és Engels jelszavát: „Világ proletárjai, egyesüljetek!" tűzik ki. A kongresszus megbízásából Marx és Engels közösen kidolgozza a szövetség programját, a Kommunista Kiáltványt, mely azóta a világ kommunistáinak vezérfonala és harcba lelkesíti a világ minden részét. Engels tevékenyen részt vesz az 1848as forradalmi eseményekben is.. Engels további tevékenysége a XIX. század második felében engesztelhetetlen ideológiai harc volt a lasalleisták, ökonomisták és mindenfajta opportunisták áramlatai éllen (Anti-Dühring.) a munkásosztály harci erejének, egységének és forradalmi szellemének megőrzéséért. Ütja egy volt Marx útjával. Nagy barátjának halála után félretett minden más munkát és Marx végrendeletéhez híven sajtó alá bocsátotta a „Tőke" befejező részét. Ezenkívül aktív vezető szerepet játszott az I. Internacionálé munkájában. Élénk figyelemmel kísérte Oroszország marxista forradalmi munkásmozgalmát és állandó kapcsolatban állott annak vezetőivel. Kitűnően beszélte az orosz nyelvet. Engelst a szókimondás, páratlan logika és következetes elvhűség jellemezte mindvégig. Friedrich Lessner német munkás, Marx és Engels egykori barátja így emlékezik meg F.ngelsről: „Engelsszel szemben nem lehetett alakoskodni. Rögtön leleplezte, vajon valamilyen dajkamesét, vagy pedig színtiszta igazságot mondanak-e neki. Jól ismerte az embereket, noha egyes esetekben ő is tévedett." „Ha valamilyen kimondottan filozófiai vagy lélektani problémáról beszélgettünk Engelsszel, úgy kezelte azt a problémát, mint valamilyen társadalmi ellentmondás megnyilvánulását, vagy mint bizonyos társadalmi osztály szempontját adott fejlődési fokán. A gondolat történelmi fejlődését az osztálytörekvések vagy ellentmondások változó megnyilvánulásaként magyarázta" — írja emlékirataiban Ernest Belford Bax, az angol munkásmozgalom neves alakja. Engels az imperializmus és a proletárforradalmak küszöbén hunyt el. Temetése saját kívánságára szerény volt. Az egyes pártok képviselőinek búcsúztató beszédei után holttestét elhamvasztották. Urnáját — saját kívánságára — kedvenc helyén, ahol oly sok időt töl.ött sétával és pihenéssel, Anglia déli partvidékén fekvő Eastborn mellett a tenger hullámaiba vetették. Lenin meghatódottan ír Engels életművéről és röviden így jellemzi munkásságát: „Marxnak és Engelsnek a munkásosztály körül szerzett érdemeit néhány szóban így fejezhetjük ki: Önmegismerésre és öntudatra nevelték a munkásosztályt, s az álmodozások helyébe a tudományt állították." L. L. Paul Robeson t ' 7 . ,. ült állok A világhírű néger énekes önéletrajzának előszava Néger vagyok. Házám Amerika néger fővárosában, a Harlemben áll, amely „város a városban". Most, amikor a szívemet és tudatomat betöltő érzésekről és arról írok, ami házamban és népem otthonában körülvesz, minden részlet különös jelentőséget nyer. Nem messze tőlem lakik testvérem Ben, teljes nevén Benjámin. S. Robeson lelkipásztor, aki hosszú évek óta a Szent Szűzről elkeresztelt templom élén áll. Testvérem irántam táplált mély szeretete az a nagyértékű kapocs, amely engem egy negyven évvel ezelőtt elhúnyt emberrel, William D. Robesonnal, apámmal köt össze: életemre ó gyakorolta a legnagyobb hatást. És nemcsak arról van itt szó, hogy Ben a bátyám, hanem arról is, hogy ő apámra emlékeztet, házában mintha a másik Robeson tiszteletes — nagyszerű és forrón szeretett apám — szelleme élne. A templom Ben háza mellett áll, benne minden vasárnap reggel, ezer és ezer néger testvéremmel együtt, népem dalait énekelem, kézszorításuk és mosolyuk melegét érezem. És ez is összekapcsol a távoli múlttal, azokkal az emberekkel, kiknek körében Princetonban, Westfieldben és Sommervilleben gyermekkoromat töltöttem. Maga a Szent Szűz templom is kapocs: összeköt népem Amerikában eltöltött, hosszú és nehéz megpróbáltatásokkal teli történetével. A templomot 1796-ban szabad négerek építették, akik nem akarták felvenni a rabszolgatartók egyházának vallását. Egyházközösségünk első tagjai között volt Truth, a négerek felszabadításáért folytatott harc hősnője. Templomunk dicsőséges történetében jelentős szerepet játszott nemzeti hősünk és tanítónk Frederick Douglass és Harriet Tubman, a Földalatti Csempészút szervezője, aki Mózeshez hasonlóan vezette ki társait a rabság börtönéből. Igen, itt az én házam, az én váram.

1 Az utcán néger nök és férfiak járnak... Hallom léptük egyenletes ütemét, vidám nevetésüket, köszöntésüket. Nemrégen Peekskillben, csak néhány mérföldre innen, a lincselő tömeg üvöltését hallottam. Arcukat eltorzította a gyűlölet. Halá'omat követelték. De itt szeretet és gondoskodás vesz körül. "•••••••'•'."-'••'•-. — Jó napot, Paul! Örülök, hogy látlak! Örülök, hogy szerencsésen viszszatértél! Milyen jó érzés ide visszatérni. Hiszen ez az én városom. Minden utca, minden kő boldog napjaimra, fiatalkori álmaimra emlékeztet... Az első világháború utáni Harlem... Itt találkoztam Essyvel. .. később egybekeltünk; itt találtam barátokra, egész életre szóló barátságokra, és innen indult el művészi pályafutásom. Néhány utcával lejjebb, a Fiatal Keresztény Nők Társaságának épületében léptem fel először egy színdarabban. Itt a Harlemben énekeltem éjszakai klubokban és kabarékban saját kedvtelésemre. Itt „szurkoltam" végig a nagy baseball mérkőzéseket, táncoltam és vettem ki részem a társadalmi életből... Igen, itt van az én hazám, és Amerika minden sarkában, ahol négerek élnek. Amerikai vagyok. Ablakom a függetlenségi háború idején épült és ma műemlékként őrzött házra nyílik, ami arra emlékeztet engem, hogy népem mély gyökeret eresztett az amerikai földbe. Ebben a házban volt 1776-ban, az angolok ellen New Yorkért folytatott súlyos harcok idején, George Washington főhadiszállása. A következő év tele Washingtont és lerongyolódott hadseregének maradványait már Valley Fordgeben találta. Azok között, akik abban a nehéz órában segítségére siettek, volt az én iikapáni is. Cyrus Bustillnek hívták. New Yerseyben született rabszolgaként, de később felszabadították és szabad ember lett belőle. Cyrus Bustill pék volt, az éhező forradalmi hadseregnek küldött kenyeret, amiért Washington — mint ismeretes — köszönetét fejezte ki. Népem története több mint háromszáz éve elválaszthatatlan Amerika történetétől. Félszázad telt el azóta, hogy William Du Bois „A fekete név lelke" című, költészettel és igazsággal teli klasszikus müvében e szavakkal fordult Amerika népéhez: „Az önök országa? Hogyan lett csak az önöké? Hiszen mi már itt voltunk, amikor az első angolok part rászállt ak. és három ajándékot is hoztunk Amerikának. Lágy, bűvös dalokat adtunk ennek a harmónia és zeneiség nélküli országnak. Kezünkkel műveltük és izzadságunkkal öntöztük pusztaságait; kétszáz évvel ezelőtt, mielőtt önök gyenge kezükkel hozzáláthattak volna, mi már lefektettük egy hatalmas gazdagságú birodalom alapjait. Harmadik ajándékunk: élet szeretétünk. Dalunk, munkánk, büszkeségünk... Vajon Amerika — Amerika lénne a néger lakosság nélkül?" És joggal kérdem ma: milyen jövü áll Amerika előtt, ha visszautasítja tizenhatmillió láncaitól megszabadult néger munkáját? Elfoglalhatjae országunk megillető helyét a születő új világban, ha — mint eddig - ezután is megtagadja a mi örökségünket? Amerikai négerként beszélek, aki életét elsősorban az amerikai négerek teljes szabadsága kivívásának szenteli. Könyvemben több kérdést szeretnék felvetni: mit jelent a négerek szabadságharca a hazánkat jelenleg sújtó válság körülményei között, miért bír ez a harc döntő jelentőséggel a demokrácia kiszélesítéséért vívott harcban, és végül milyen szerepet játszik a béke megvédésében és az egész világon végbemenő nemzeti felszabadító mozgalmakban. Véleményemet kifejtve e kérdésekben — többé vagy kevésbé ma egész Amerikában és szinte az egész világon vitatkoznak fölöttük — szeretném megvilágítani, miképpen tettem magamévá azokat a nézeteket, melyeket könyvemben védelmezek. Mint mások esetében, az én esetemben is, nézeteim, munkám és életem együttesen alkotnak szerves egészet. Frederick Douglas - igen bölcsen annak idején ezt így magyarázta: „Az ember annak a munkának a hatása alatt alakul ki, amelyet végez. Maga hozza létre a körülményeket, de a körülmények a maguk során létrehozzák ót, az embert." Számomra teljesen közömbös, sőt, több mint közömbös, hogy mit gondolnak rólam az ország gazdái — a fehér urak, akik tíz éve minden lehető módon üldöznek. Megrágalmaznak, linccsel fenyegetnek, megfosztanak engem, hivatásos színészt attól a lehetőségtől, hogy a közönség elé lépjek, visszautasítják útlevél kérésemet. Nekik, a tényleg Amerika-ellenes embereknek, egyszerűen csak ezt mondom: — Éh sem szeretlek benneteket! Ellenben folyton foglalkoztat a gondolat,, hogy 'miként vélekednek rólam az egyszerű amerikaiak, a dolgozó emberek, akikkek mindenütt találkozom, férfiak és nök, akikkel együtt álltam sztrájkörségen, autógyári munkások, tengerészek, szakácsok és pincérek, szűcsök, bányászok és acélöntők, a különböző nemzetiségű bevándorlók, a zsidók, akikhez különösen közel kerültem, az értelmiség haladó rétegei, a művészet és tudomány művelői, az egyetemi hallgatók — egyszóval az az Amerika, melyről „Ballada az amerikaiaknak" című dalomban így énekelek: „mindazok a különböző foglalkozású emberek, akik dolgoznak." Leginkább, természetesen, népem kérdései foglalkoztatnak, melyeket Amerika harlemeiben négerek tesznek fel nekem. Es mert az utóbbi években elkeseredett viták zajlottak körülöttem, a kérdések legtöbbje nézeteimre és tevékenységemre vonatkozott. Emlékszem a Pittsburg Courier riporterének „Ki Paul Robeson, miért és mit védelmez?" című cikkére, melyben az általa felvetett kérdésre becsületesen igyekezett felelni: „A dolog lényegét némileg bonyolítja, hogy számos amerikai elképzelésében mister Robeson két, pontosan körülhatárolt személyt testesít meg: az egyik a faji egyenlőség és az emberi jogok harcos védelmezője, a másik a kommunizmus apostola." Visszaemlékszem az Afro-American-ban megjelent cikkre is, amely a következő sorokkal fejeződött be: „Ami Paul Robesonban érthetetlen, az a következő: ha csak spirituálékat énekelne — népszerű és gazdag lehetne; de ha a négerek érdekeiért száll síkra - lenézik és minden ajtó bezárul előtte. Ahhoz, hogy eldöntsük, miért választotta a második utat, be kellene hatolnunk lelke legrejtettebb titkaiba." Hosszú éveken át, cikkekben és interjúkban, minden lehetséges módon igyekeztem megmagyarázni munkásságomat és világnézetemet. Ügy látszik az alkalmi nyilatkozatok mégsem elegendők ahhoz, hogy megismerjenek. Ezért számolok be könyvben, teljes részletességgel mindarról, ami foglalkoztat. Könyvem megírásában nagy segítségemre volt Lloyd L. Brown, a tehetséges néger író, akinek támogatásáért és tanácsaiért ezúton is köszönetemet fejezem ki. Fordította: Barthman Richárd ÚJ S7Ö fi * 1958. augusztus « 1