Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)
1958-08-26 / 236. szám, kedd
\ 1 ÚJ szó Fiataloktól hangos a határ Kár, hogy senki sem vezeti a Kosori Állami Gazdaság krónikáját. Bizony az elmúlt napokban elég munkája lett volna, hogy feljegyezze mindazt, ami körülötte történik és lezajlik. Az országút melletti mezőkön fiatal fiúk és lányok hemzsegtek. Az utóbbi napokban minden délután segítettek egész alkonyatig. Húsz hektár föld felett vállalt védnökséget a helyi CSISZ-szervezet. Megígérték, hogy e területről minél előbb betakarítják a bőven termett árpát. Este, mikor leszállt az alkonyat, nagy számolás kezdődött. 454 keresztet raktak össze egy délután. Ha megvan az akarat, több mint húsz pár szorgos kéz sokat jnegcsinál. Még akkor is, ha délelőtt jól megállják helyüket a radotíni Radovangyárban vagy más prágai üzemben. Az utolsó taggyűlésükön azt vállalták a fiatalok, hogy 750 brigádórát dolgoznak le. Ntm számolták azonban az órák számát, a céljuk az volt, hogy a termés minél előbb a raktárban legyen. Azt is vállalták, hogy a csépléshez egy ifjúsági éjjeli csoportot szerveznek. — így felelünk a XI. pártkongresszus felhívására — mondta Kopács Ferenc, a CSISZ-szervezet elnökhelyettese. A község másik végéről a cséplőgép zúgása hallattszott. A katonák csépeltek. Naponta közel száz mázsa gabona került a zsákokba szorgos munkájuk nyomán. Mató Pál, őrvezető A katonák is arattak, csépeltek Néhány nappal ezelőtt levél érkezett alakulatunk címére. A kék borítékon a violini EFSZ pecsétje díszelgett. Pár hete múlt, hogy parancsnokunk önkéntes brigádra hívta, fel a katonák figyelmét. Amikor parancsnokunk elmondta, hogy a Violini Egységes Földművesszövetkezet segítséget kért az aratási és a cséplési munkálatok elvégzéséhez, egyszerre emelkedett a magasba a fiúk karja. Ez érthető is, hiszen a katonák nagy része faluról való, az egységes földmüvesszövetkezetekben dolgoztak, tehát szeretik a mezőgazdasági munkát. .De jelentkeztek városi fiúk is. Néhány nap múlva tíz katona szállt autóra és indult a violini EFSZ felé. Egy teljes hétig segítettek a szövetkezetben. És hogy a katonák becsületesen helytálltak, azt megtudhatjuk a köszönő levélből, amelyet a violini EFSZ vezetősége alakulatunk parancsnokságához intézett. A katonák jó munkája azt eredményezte, hogy a szövetkezet a cséplést egy héttel a határidő előtt fejezhette be. A szövetkezet vezetősége kijelentette, hogy büszkék néphadseregünkre, mely a kenyércsatában is becsülettel helytállt Mindehhez csak annvit szeretnék hozzátenni, mi katonák minden erőnkkel azon leszünk, hogy a violini EFSZ-tagjaihoz hasonló, köztársaságunk egyetlen iakosa se csalatkozzék bennünk. Kovács Miklós, közkatona. Tetteket szül a fiatalok tanácskozása A CSISZ alapszervezeteiben Szlovákiaszerte az elmúlt hetekben tárgyalták meg a fiatalok a CSKP XI. kongresszusának határozatát, valamint a CSISZ KB levelét. A gyűléseken elfogadott határozatokról, célkitűzésekről levelek százaiban számoltak be a CSISZ szlovákiai Központi Bizottsáqának. A füleki járásból a ragyolci CSISZszervezet levelében többek között a következőket írják: „A XI. kongresszus hozzásegített ahhoz, hogy javulást érhessünk el a munkában. Á konaresszus határozatából kiindulva részt vettünk több épltömunkán, mint pl. a hídépítésnél, hol 125 órát dolgoztunk, az aratási munkálatok során pedig 100 órát. A legjobb fiatalokat javasoltuk a pártba, két fiatal fogja látogatni az esti pártiskolázást. A többi tagok részére olvasókört szervezünk. Ä CSISZ helyi szervezetébe négy új tagot nvertünk meg és a taglétszám további kiszélesítésére törekszünk." Hasonlóan írnak a bolgáromi fiatalok is: „Az aratási és cséplési munkálatokban segítséget nyújtottunk az EFSZ-nek. 25 hektáron végeztük el. a. rétek és legelők tisztítását. Á talajjavítás! munkálatoknál 210 órát dolgoztunk le. De további kötelezettségeket is vállaltunk. E napokban kezdődik falunkban a kultúrotthon építése. Az építkezésnél 325 órát dolgozunk le. Továbbá 5 fiatalt javasolunk a pártba. A legjobbak ez évben is látogatni fogják a pártiskolát, a többi fiatal számára pedig megalakítjuk a „Térkép fölött" c. kört. Ebben az évben pionírvezetöket is választunk." A Banská Bystrica-i kerületben eddig 47 aktíván, 224 beszélgetésen, 130 üzemi és 210 falusi szervezetben vitatták meg a fiatalok a XI. kongresszus határozatát. Az összejöveteleken 4258 ifjú vett részt. Szabópál Gita, Bratislava. Orösön is takarékosak # a fiatalok Az őrösi fiatalok is szorgalmasan ^gyűjtöttek az elmúlt iskolaévben. A harmincöt tanuló összesen 38 721 koronát takarított meg. Német Jánosnak 1427 koronája volt. Ä gyermekek üdülésre és kirándulásokra mentek a megtakarított pénzen,. Megtekintették a dobsinai jégbarlangot és csónakáztak az Izsa tavon is. Horosz Árpád, Örös PJ filme ÖRDÖGI TALÁLMÁNY Cannesben a Szállnak a darvak ciiníi szovjet film, BrUsszelben az Ördögi találmány című csehszlovák alkotás aratta le a babért a Nagydíj elnyerésével az erős nemzetközi mezőnyben. Önmagában ez is egyik tanúbizonysága a szocialista kinematográfia előretörésének az utóbbi időben. Az ördögi találmány győzelmének annál is jobban örülünk, mert lényegében cseh játékfilm ért el ezzel új nemzetközi sikert. Hosszú évekkel ezelőtt, utoljára a velencei Blennalén aratott győzelmet cseh játékfilm, a Marié Majerová regénye alapján készült Sziréna. De azóta csak a dokumentum-, báb-, rajz- és népszerű tudományos filmek terén számítottunk nagyhatalomnak, a játékfilmben nagyobb eredményt nem tudtunk felmutatni. Természetesen a Zemanfilm világraszóló diadala még nem jelenti, hogy most már az élvonalban állunk, de ez jó jel, annál is inkább, mivel az utóbbi egy évben több kiváló film látott nálunk napvilágot, jobban mondva mozivásznat. Az Ördögi találmány ugyan egész estét betöltő film, de nem nevezhető minden fenntartás nélkül játékfilmnek. Ez az alkotás ugyanis kiváló kombinálása a játékfilmnek a báb- és rajzfilmmel. S már elöljáróban meg kell mondanunk, hogy ez nagyon jó, sőt az adott esetben az egyedül célra vezető, teljes sikert biztosító eljárás volt. Verne Gyula mesevilágát ugyanis a megszokott eszközökkel igen nehéz életre kelteni úgy, hogy hiteles legyen s ne vesszen semmibe Verne elbeszélésmódjának íze, zamata, humora és a felnőtteket is lenyűgöző érdekessége. A valósággá vált mesét torzítatlanul visszaadni kétségtelenül mesteri munkát igényel. És Zeman volt az, aki megtalálta a helyes stílust, az adekvát formát. Előtte sokan megkíséreltek megbirkózni ezzel a feladattal. Például utoljára Mike Todd, a világhírű és nemrégen tragikus repülőszerencsétlenség áldozata lett amerikai filmgyáros és rendező is, aki filmszalagra vette a Nyolcvan nap alatt a Fijld körül című Verne-regényt. A szélesvásznú alkotás rengeteg pénzbe került és nem maradt el a siker sem. Technikailag nagyszerűen megoldott műről van szó. S mégis mit mondott Georges Saőoul, az úgyszintén világhírű francia filmesztéta, amikor a Les Lettres francaises-ben párhuzamot vont Zeman és ^ Todd filmje között? „Az Ördögi találmány egyedülálló film. Rendkívül nagy a varázsa. Természetesen naiv, a szó legjobb értelmében . .. Semmi esetre sem adnék oda egy Ördögi találmányt nyolcvan darab ^ Nyolcvan nap alatt a Föld körül-ért." Ebből is láthatjuk, hogy nem csupán a technikai megoldáson múlik minden, bár kétségtelen, hogy Zeman ezen a téren is veri az összes eddigi próbálkozót. A lényeg abban van, hogy az Ördögi találmány alkotói iQegtalálva a vernéi gondolat kifejezésének leghelyesebb formáját, müvének mély humanizmusát a mában tudják kamatoztatni. Szemlélői vagyunk olyan művészi alkotásnak, amelynek történése ugyan a fantázia világában játszódik le, s mégis korunkhoz, a ma emberéhez szól idöszerüen, komoly gondolatoktól terhesen. A hatalmas erőt felszabadító találmányon dolgozó nagy tudóst aszisztensével együtt elrabolja a tenger kopár szigetének megközelíthetetlen öblében tanyázó kalandor, hogy titkát kicsikarva a világ urává váljon. A tudós először ereje megfeszítésével dolgozik a találmányon, mert úgy hiszi: az emberi haladás szolgálatába nyaik hivatatlan kezekbe kerülve az alkotás helyett a pusztulást szolgálják, az embereknek pedig össze kell fogniok, ha gátat akarnak állítani a kalandoroknak. Ezt s még o-inéi sokkal több erkölcsi tanulságot mond el ez a film, anélkül, hogy eröszakoltnak hatna. Oktató mese ez a valóságról, olyan film, amelyben a fantasztikus és túlhaladott mesebeli környezet összeölelkezik a mához szóló gondolattal és így szerves egységet alkotva nemcsak elkáprázrat és csodálatba ejt, hanem gondolkodásra is késztet. Ez magyarázza azt is, hogy ritkán fogadta még fesztiváli zsűri, közönség és a sajtó olyan egyöntetö egyetértéssel filmünk kitüntetését, mint ahogy ez Brüsszelben történt. m élS ** - M •>< "T: ' r m. <. . '•ľ'-Kvi*.!/ . ; - f Sp ,f £ . Igjfc •c 3 3*' IS m kerül ez a felmérhetetlen nagyságú energia. De amikor megtudja, hogy csak eszköz, játékszer volt a kalandor kezében, élete árán felrobbantja az elkészült bombát, s légbe repíti a kalózszigetet azokkal egyetemben, akik az emberiség életére törtek. Ki ne vonna azonnal párhuzamot a film meséje és az atomfegyverkezés nyugati hiénái között, akik hasonló kalózcélok érdekében végpusztulással fenyegetik a világot, KI ne vonná le ebből a filmből azt a tanulságot, a tudósoknak órködniök kell afelett, nehogy találmáTermészetesen a Nyugaton elsősorban az újszerű feldolgozást Illeti a legtöbb dicséret, habár ugyanakkor hangsúlyozottan rámutatnak arra ls, hogy a vern<i gondolatnak ez eddig a legtökéletesebb kifejezése a filmben. Mi emellett, amit rendkívül méltányolunk, még értékesebbnek tartjuk azt, hogy az Ördögi találmány komoly szerepet tölthet be és be is tölt abban a világméretű harcban, amely ma a béke és a háború erői között folyik. Énnél nagyobb dicséretet pedig művészember nem kaphat. GÄLY IVÁN (Folytatás a 4. oldalról.) A Szlovák Nemzeti Felkelés betetőzte a kommunista párt törekvését, mert arra vezetett, hogy öntudatosan és szervezetten kirobbant a sokáig visszafojtott gyűlölet a fasiszta betolakodók és belföldi segítőik, az árulók ellen. 1944. augusztus 29-én az illegális mozgalom nyílt tömegfelkeléssé csapott át az ún. Szlovák Állam ellen. A szlovákiai fasiszta gépezet széthullott annak ellenére, hogy náci és gárdista szuronyok támogatták. A Szlovák Nemzeti Felkelésben meggyőzően kifejezésre juttottak mindazok a politikai, katonai és erkölcsi értékek, melyeket a cseh és szlovák dolgozó nép a megszállók elleni harcban elért. Az az erélyesség és elszántság, mellyel a Szlovák Nemzeti Felkelés harcosai szembeszálltak a fasiszta hadsereggel és annak belföldi csatlósaival meg az árulókkal, bizonyítéka volt annak, hogy mindkét nemzetünk a két világháború szomorú tapasztalataiból okulva, a csehek és szlovákok közös államában akar együtt élni. A közös szenvedésből fakadt az a felismerés, hogy csak mindkét nemzetünk szoros együttműködése révén és sokoldalú kölcsönös támogatása mellett tudjuk kiaknázn^ mindazt a gazdagságot, amelyben hazánk bővelkedik. A csehek és szlovákok baráti együttműködése és testvéri együttélése — mindez hozzátartozik a Szlovák Nemzeti Felkelés harcosainak üzenetéhez. Köztársaságunk ebben az értelemben reális biztosítékává vált annak, hogy mindkét nemzetünk élete egyre gazdagabb és megelégedettebb lesz és hogy népi demokratikus hazánk tovább fog virágozni. A Szlovák Nemzeti Felkelésben népünk a kommunista párt vezetésével harcolt, éspedig a burzsoá nacionalisták minden aknamunkája ellenére, akik igyekeztek megbontani pártunk és a nép egységét, s akik cselszövéseikkel mérhetetlen károkat okoztak a dolgozóknak. Annál időszerűbb tehát ma a felkelésnek az az üzenete, hogy óvjuk a párt eszmei és szervezeti egységét a revizionisták támadásaival szemben, akik a burzsoá nacionalizmus leple alátt gyengíteni akarnák pártunk akcióképességét és népi demokratikus hazánk szilárdságát. Csehszlovákia Kommunista Pártja ma a békés építőmunka élén áll ugyanolyan szilárdan, mint ahogyan a felekelés idején céltudatosan mozgósította a dolgozókat és harcba vezette őket a hitleri megszállók ellen. Pártunk már a felkelés idején kitűzte a munkásosztály elé a kulcsfontosságú iparágazatok államosításának jelszavát. Ez megszilárdította pártunk és a munkásosztály kapcsolatát. A párt szorosabbra fűzte kapcsolatát a parasztsággal is, amikor kitűzte a jelszót, hogy: „A föld azé, aki dolgozik rajta!" Ez a jelszó hozzájárult a munkások és a parasztok politikai-gazdasági szövetségének létrehozásához és első lépés volt a falunak a kizsákmányolóktól, a földbirtosoktól meg a kulákoktól való felszabadításához. A Szlovák Nemzeti Felkelés sikere a Szovjetunió és hadserege nagy és önfeláldozó anyagi- és egyéb segítségének volt köszönhető. A Szovjetunióból tapasztalt parancsnokok és politikai dolgozók jöttek Sziovákiába. Szovjet földről érkezett a felszabadított területre a jól felfegyverzett és kiképzett csehszlovák dandár is. A Szovjetunió fegyvereket küldött és a szovjet hátországba szállította a sebesülteket. A felkelés vérrel pecsételte meg a nemzeteink és a Szovjetunió nemzetei közti barátság harci kötelékét, azt a barátságot, melynek alapjait azok a cseh és szlovák dolgozók fektették le, akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején a vörös hadsereg soraiban harcoltak. A Szlovák Nemzeti Felkelésre való emlékezés mindig olyan alkalom, amikor a dolgozók Szlovákiában és egész hazánkban kinyilatkoztatják a proletár nemzetköziség elveihez való hűségüket, felszabadítójukhoz, a Szovjetunióhoz és dicső hadseregéhez való ragaszkodásukat. Ez a szövetség tette lehetővé, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés olyan méreteket öltsön, ' hogy jelentősen hozzájárulhatott a nemzeti szabadság kivívásához és hazánk önállóságának helyreállításához. A felkelésben a szlovák nemzet fiainak és lányainak ezrei küzdöttek 1 a frontokon, vállvetve • cseh elvtársakkal, akik életük kockáztatásával lépték át a morva-szlovák határt. A felkelésben ott harcoltak az ukrán nemzetiségű szovjet polgárok százai és a német koncentrációs táborokból megszökött foglyok, oroszok, bolgárok, franciák, stb. Különféle nemzetek fiai, akik vállvetve harcoltak a fasizmus ellen, mert meg voltak róla győződve, hogy csak a fasizmus legyőzése és szétzúzása nyitja meg a dolgozók felszabadulásának az útját nemcsak Szlovákiában, hanem hazájukban is. A felkelés katonai erejét bizonyítja az a tény is, hogy Hitlernek 8-10 hadosztályt kellett küldenie e mozgalom elfojtására, melyeket a keleti frontról volt kénytelen elvonni. A Szlovák Nemzeti Felkelés így jelentős mértékben keresztülhúzta Hitler katonai terveit és nagy hatással volt a közép-európai katonai helyzet kialakulására. Felkelésével a szlovák nép egyértelműen kinyilatkoztatta, kinek az oldalán áll és miért harcol. Megmutatta, hogy egy új társadalmi rendszerű Szlovákiát akar az egységes Csehszlovák Köztársaság keretében, hogy szoros kapcsolatban kíván élni a testvéri cseh nemzettel. A Szlovák Nemzeti Felkelés jelentősége egyszersmind abban van, hogy a szlovák nép félreérthetetlenül elutasította azokat a hívatlan betolakodókat, akik a nemzet vezéreinek adták ki magukat, fegyverrel a kézben utasította el a Hlinka-párt programját és jelszavait. A szlovák nép a szlovák nemzet igazi vezető erejének, Csehszlovákia Kommunista Pártjának oldalára állt, amely kezdettől fogva küzdött a fasizmus ellen, az új, igazságos társadalmi rendért. A kommunisták bátor harca csodálatot és őszinte bizalmat keltett a dolgozókban. Ezért hatástalan maradta szlovák fasiszták propagandája, amelyet csak úgy okádott a sajtó, a rádió, a templom és az egész államgépezet. Ezzel a mennyiségi túlerővei állt szemben a kommunista párt, mely illegális röplapokban és az illegális sajtó hasábjain szólt a dolgozókhoz. Az üzemekben, városokban és falvakban működő pártsejtek egyre szorosabb kapcsolatba kerültek a néppel. Az emberek gondolkozására nem gyakorolt befolyást sem a vatikáni, sem a berlini rádió. A nép Moszkva szavára hallgatott, hozzá igazodott. Ma, a Szlovák Nemzeti Felkelés tizennegyedik évfordulója idején, seregszemlét tartunk munkasikere'" felett, megítéljük, mit teljesítettünk a Szlovák Nemzeti Felkelés üzenetéből és milyen feladatok állnak előttünk. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Szlovákia a felismerhetetlenségig megváltozott, még szebbé lett, mint azt az új Szlovákia harcosai képzelték tizennégy évvel ezelőtt. A cseh munkásosztállyal és az egész cseh nemzettel való testvéri összefogásban, a Szovjetunió segítségével Szlovákia fejlett ipari országgá változott. Nagy változáson ment keresztül a falu is, melyet valaha a kocsma és a templom uralt. Falvainkban új gazdák nőnek fel, akik felvirágoztatják szövetkezeteiket, a falun kibontakozik a kulturális élet. Szlovákiában új üzemek épültek és gyarapodott a munkásosztály. A valaha csak drótosairól ismert ország ma világszerte híres korszerű ipari üzemeink termékeiről. Ezekben az üzemekben dolgoznak ma a volt drótosok, mint mesterek, fiaik pedig mint mérnökök. ' Szlovákia legelmaradottabb vidékein, például Árvában, ahol a múltban primitív módon éltek az emberek, ma televizorokat gyártanak. Egész Szlovákia egyetlen nagy építkezés és még sokáig az marad. A CSKP XI. kongresszusa meghagyta, hogy a legközelebbi hét év alatt Szlovákiában kétszeresére kell emelkednie az ipari termelésnek. Oj üzemek, duzzasztógátak, iskolák, kórházak épülnek majd itt, a városokban új háztömbök, a falvakban pedig új utcasorok épülnek. Rohamos fejlődés állt be a kultúra terén is. Több főiskolánk van, erősen felvirágzott a szlovák irodalom, képzőművészet, a zene, színművészet és a film. Csak a népi demokratikus rendszerben ment át a szlovák művészet hatalmas fejlődésen. A szlovák , operákat előadják Prágában és a népi j demokratikus országokban. Minden 1 arra vall, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelésben kiontott vér nem volt hiábavaló áldozat. Ezzel a vérrel váltottuk meg szabadságunkat, ez a véiv' tette lehetővé' a szlovákiai élet fel- j lendülését és a benne végbement változásokat. Minden, amit elértünk, a nép javát szolgálja. A szocializmus építésében elért sikerek és a szocialista építőmunka befejezésének távlata arra vallanak, hogy ütött a nép ellenségeinek utolsó órája. De az osztályellenség bár vereséget szenvedett, nem adta meg magát. Reményt táplálnak benne a reakciós nyugati imperialista körök ígéretei. Ezért a Szlovák Nemzeti Felkelés ez idei ünnepségei során emlékezetünkbe kell idéznünk nemzeti hősünk, Július Fučík üzenetét: tmbe rek, legyetek éberek! Nem szabad felednünk, hogy ma is szemben állunk azzal a befolyássá!, melyet a fasiszta időszak hagyott hátra maga után, s ezért különösen az ideológiai harc terén meg kell javítanunk a politikai nevelőmunkát, mert az ellenség újra meg újra előhúzza a nacionalizmus régi rozsdás fegyvereit. Uszítani igyekszik, megmételyezi az embereket a burzsoá nacionalizmus mérgével. Ezért helyénvaló az éberség és a résenállás. Erre int bennünket a Hlinka gárda rohamosztagaiból kikerült fasiszta gyilkosok nemrégi leleplezése, akiknek több mint 13 évig sikerült elrejtőzniök népünk elől. Az imperialisták ma is szervezett hódítóhadjáratokat terveznek, s terveikben főként a volt fasisztákra támaszkodnak, akik saját népük haragja elől Bonnba, Washingtonba és a Vatikánba szöktek, vagy még itthon rejtőzködnek. Ezért, ha meg akarjuk őrizni a felkelés vívmányait, akkor mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy köztársaságunk még erősebb legyen, népünk pedig egységesebb, mint bármikor azelőtt. ' Ha emlékezetünkbe idézzük a Szlovák Nemzeti Felkelés üzenetét, soha sem szabad felednünk, mivel nyerte meg pártunk a nép támogatását: azzal, hogy meg tudta öt győzni igazáról és mindent megtett a nép érdekében, hogy az még nagyobb jólétben, még boldogabban élhessen. A Szlovák Nemzeti Felkelés üzenetének teljesítése nemcsak e mozgalom emlékének ünneplését jelenti, hanem azt is, hogy teljesítenünk kell az ipar és a mezőgazdaság terveit, tovább kell építenünk az EFSZ-eket, szilárdítanunk kell népünk erkölcsi és politikai egységét a proletár nemzetköziseg és a csehszlovák hazafiság szellemében. Ennek az' üzenetnek következetes teljesítésében van további sikereink biztosítéka. (Megjelent a Pártélet ez évi 16. számában) ÜJ SZÖ ,5 * 1958. augusztus 30.