Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)
1958-08-23 / 233. szám, szombat
Kép Bulgáriából Tizpnnéfj éves a szabad Románia Az osztrák lakáskérdésről Az egész bolgár mezőgazdaság előtt óriási feladatok állnak. A bolgár parasztság a szövetkezetekben lelkesen teljesíti e feladatokat. A zlatickai földművesszövetkezetben már eddig is jelentős eredményeket értek el. 1951-ben például egy tehén átlag 755 liter tejet adott, 1957-ben pedig már 1500 litert. Ugyanilyen jelentősek az állattenyésztés más területein elért eredményei. Képünkön Nederju Georgijev a szövetkezet traktorosa szénát kaszál. Csendélet Alabamában A NEW-YORK POST című amerikai lap e napokban a következő hírt közölte: az 55 éves alabamai Jimy Wilson nevű négert az atmorei fegyházban halálra ítélték, mert egy fehér asszonytól $ 1,95, szóval egy dollár 95 cent összeget lopott: Jimy Wilson kivégzését szeptember 5-re tűzték ki. Az elítélt sorsán csak Alabama állam kormányzója változtathat, amennyiben kegyelmet ad neki, mivel a halálos ítéletet annak ellenére, hogy az állítólag meglopott fehér nőnek, E. Baker asszonynak vallomása nem nyert bizonyítást, az alabamai legfelső törvényszék jóváhagyta. Az elítélt ellen azt a vádat emelték, hogy 1957. július 27-én szóbeli fenyegetésekkel arra kény szerit ette Estelle Baker nevű fehér asszonyt, hogy pénzét, az említett egy dollár 95 centet odaadja neki. A fegyvertelen néger semmiféle tettlegességet nem követett el. Azok számára, akik nem ismerik ki magukat a külföldi pénznemek árfolyamában, megjegyezzük, hogy az egy dollár 95 cent összeg a mi pénzünkben nem egészen 11 koronát jelent. Tehát egy négernek 14.— korona összeg ellopásáért Amerikában „az emberi jogok és az emberi szabadság hazájában" halálbüntetés jár ... A mi szerény kérdésünk csak az, mire ítélik el azokat az amerikai milliárdosokat, akik az arab népektől évtizedek óta milliárd dollárszámra lopják el — nem kisebb fenyegetések közepette — földjük minden kincsét, elsősorban a kőolajat... —cs—n. Ausztriában AZ OSZTRÁK KAPITALISTÁK egyre újabb támadásokat intéznek a munkások jogai ellen, újabb és újabb módszereket eszelnek ki a kizsákmányolás fokozására. Így nemrégen a vállalkozók elérték, hogy a legfelső törvényszék olyan értelmű határozatot hozott, amely szerint a munkásokat minden egyes selejtért felelősségre vonhatják. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a munkásokat mindazokért a hibákért, amelyek véletlenül esnek meg, kárpótlást kötelesek fizetni. Eddig a bírák általában úgy ítélkeztek, hogy csupán azokat a károkat kellett a munkásnak megtérítenie : amelyek rosszindulatból, vagy nagyfokú gondatlanságból eredtek. Most már a munkásoknak csak akkor nem kell az okozott kárt megtéríteniök, hogyha „megbocsátható okokból" keletkezett. Hogy mi a „megbocsátható ok", azt természetesen a vállalkozó állapítja meg. Ez a bírósági döntés kezére jár a vállalkozóknak abban, hogy még jobban hajszolják a dolgozókat, aminek következtében a munkás figyelme lankad és így több a selejt, amit természetesen a munkásokkal fizettetnek meg. F. K. ! HA A KÜLFÖLDI" LÁTOGATÓ Bécs utcáin halad, az a benyomása támadhat: I sok az építkezés. A bécsiek azonban jobJ ban tudják, mi az igazi helyzet. Igen, folynak építkezések, de fel kel tenni a kérdést: kinek a számára? Hisz az évi 5000 lakáson kívül, amelyeket a községi j igazgatás építtet, túlnyomórészt magán; házak épülnek. \ Ausztriában több mint 200 ezer hivatalosan nyilvántartott lakásigénylő van, közöttük tízezer számra olyanok, akiknek még szükséglakásuk sincsen. A bécsi lakosság nagyobbik része, több mint kétharmada, kis és nagyon kicsi lakásokban él. E lakások legtöbbje még az előző században épült bérkaszárnyákban van. , Ezekben a lakásokban a legkisebb kénye; lem sincs meg, a WC és a vízvezeték a • lakáson kívül, a folyosón, vagy az udvar: ban van. A bécsi lakások közül 51 ezer ! nyomortanya, ebből 11 ezer a pinceI lakás, 18 ezer földszinti lakás, 10 ezer söi tét, nedves, udvari lakás. Ausztria egyes I részeiben — főképp az olyan ipari vároI sokban, mint Linz — a dolgozók nagy ' része barakkokban lakik. Ezekben a vá! rosokban a lakásviszonyok még a bécsieki nél is rosszabbak. A lakásínség leginkább a lakásnélküüeket, a romházak lakóit, a sokgyermekes családokat, a fiatal házasokat s a házasulandó fiatal párokat sújtja. Sokan menhelyeken „laknak" a legkezdetlegesebb higiéniai feltételek között. Számos család ketté van szakítva azáltal, hogy az egyes családtagoknak felváltva rokonoknál vagy ismerősöknél kell éjszakázniok, mivel nincs tető a fejük felett. Mindezek az emberek az arcátlan lakásuzsora áldozatai. Még egy évvel ezelőtt Ausztriában érvényben volt a lakásvédelmi törvény, amely a hatóságoknak lehetővé tette, hogy az elhalálozás, átköltözés stb. következtében felszabaduló lakásokat hivatalos úton utalják ki. Ezt a törvényt ma új lakástörvény helyettesíti, amely csak kivételes esetben teszi lehetővé, hogy hajléktalanokat a felszabaduló magánlakásokba utaljanak be. A lakásvédelmi törvény megszüntetése féktelen lakásuzsorára vezetett. Azóta az újságok tele vannak lakáshírdetésekkel, amelyekben szégyentelenül magas, több tízezer sillíngre rúgó leléüési díjakat kérnek a háztulajdonosok és házgondnokok a lakások bérbeadásáért, jóllehet ezt a törvény kifejezetten tiltja. Még egy esetben sem került senki bíróság elé emiatt! Jonas, Bécs szocialista polgármestere újsághirdetések alapján kiszámította, hogy egy kis szobából és konyhából vagy kisebb helyiségből álló szabad lakásért átlag 23 ezer sillinget kérnek, míg jobb lakásért 40 ezertől 70 ezer síllingig terjedő lelépési díjat, sőt még ennél is többet követelnek. Ez főleg az új lakóházakra vonatkozik, amelyeket egyébként az állami lakásépítési alapból folyósított hosszúlejáratú hitelek segítségével, vagyis adópénzekből építettek. Az ilyen lakásba költözőnek természetesen a lelépésen kívül a rendes lakA BURZSOÁ NAGYBIRTOKOS rendszer Romániát csaknem nyolc évszázadon át tartotta rendkívüli gazdasági és szociális elmaradottságban. Annak ellenére, hogy az ország gazdag nyersanyagforrásokkal rendelkezik, nagy mennyiségben található itt kőolaj, sz .>n, földgáz, só, fa, vas- és más ércek, energetikai források, gazdasági ereje mégis elképzelhetetlenül gyenge volt, ipara nemzetgazdaságának mindössze húsz százalékát képezte. Románia az ipar terén Európa elmaradott országai közé tartozott és tulajdoniképpen harminc nagy nemzetközi kapitalista tröszt félgyarmata és mintegy ezer társaság hatalmas nyereségeinek forrása volt. Amikor a kizsákmányoló osztályokat megfosztották hatalmuktól 1948-ban a fő termelési eszközök a nép kezébe kerültek. Ezen az alapon a román nép a marxi-leninista Román Munkáspárt vezetésével rövid tíz év alatt döntő sikereket ért el az ország szocialista iparosításában. A népi demokratikus rendszer biztosította a népgazdaság fejlesztésének gyors ütemét és főképp a nehéziparban új ipari ágazatokat teremtett. 1948-1957 években több mint húsz nagy vállalatot, 24 villanyerőtművet építettek, valamint 240 gyárat és üzemet építettek át és korszerűsítettek. Az első ötéves terv végén a szocialista Ipar termelése az 1938 évi termelést három és félszer múlta felül. Az ország térképéről eltűntek a fekete foltok, amelyek az iparilag elmaradott területeket jelölték. Az azelőtt gazdaságilag elmaradott Moldavában a legnagyobb román csőhengerde dolgozik, amelynek kapacitása háromezer tonna évente. Itt épült a legnagyobb golyőscsapágygyár, az antibiotikum készítés első vállalata és két kőolajfinomitó. Itt épül Bicazban 210 ezer kW kapacitással egy hatalmas vízierőmű. Ezenkívül négy nagy vegyiüzemet létesítenek, amelyek szintetikus kaucsukot, műtrágyát, plasztikus anyagokat stb. fognak gyártani. Az Olt vidéke, amely valaha teljesen ipar nélkül volt, Románia olajtermelésének negyedét adja, továbbá nagy mennyiségű szenet, villanymotorokat, mezőgazdasági gépeket és gépberendezést szolgáltat. bért ís meg kell fizetnie, amely átlagosan havi 100 és 300 schilling között mozog. Megjegyzendő, hogy sok ezer régi lakás bérlőjét (akiknek lakbérét törvény szabályozza és amelyek körülbelül havi 100—150 schillinget tesznek ki) a háztulajdonos bírósági végzés útján a házjavítási költségek megtérítésére kényszerítheti. Ilyen módon sok esetben a lakók viselik a romházak karbantartásának költségeit. Számukra ez havi 250 schillingig terjedő lakbéremelkedést jelent a rendes lakbéren kívül, s emellett a lakókat még nagyon gyakran be is csapják azáltal, hogy nem mindig fordítják az egész öszszeget valójában a házjavításra, hanem annak egy részét a háztulajdonos zsebre vágja, tehát a lakókat ténylegesen meglopja. Július eleje óta a lakbérvédelmi törvényt is eltörölték; hatálya június 30-án lejárt és a parlament nem hosszabbította meg érvényét. A törvényt azért nem hosszabbították meg, mert az egyik kormányzó párt, a magát „Néppártnak" nevező reakciós párt, e törvény hatályának meghosszabbítását ahhoz a foltételhez kötötte, hogy a törvényesen megállapított lakbéreket két, sőt háromszorosára emeljék. A másik kormánypárt, a jobboldali szocialisták, szokásuk szerint ezúttal is kapituláltak. Sőt az osztrák szocialista párt hajlandó arra is, hogy a lelépési díjak uzsora rendszerét egy új törvényben legalizálja és bizonyos mértékben beleegyezzék a lakbérek általános felemelésébe. De a Néppártnak ez sem volt elég. Azt akarta, hogy ismét állítsák vissza a teljes házbér járadékot: a lakás teljesen áruvá, profitforrássá váljék. Mindezt a lakók rovására, hisz a háztulajdonos szervezetek oly nagy lakbéreket akarnak, amelyek a munkabéreknek egyötödét, sőt egyharmadát tennék ki. A lakásuzsora következtében a lakáskeresők helyzete rosszabb lett, mint bármikor azelőtt. Még súlyosabbá teszi helyzetüket az a tény, hogy a lakbérvédelmi törvény meg nem hosszabbítCsa következtében a lakáshivatalokban nyilvántartásba vett előjegyzések tárgytalanná váltak. A kapitalista Ausztriában a kommunisták a dolgozók előtt újból, meg újból rámutatnak arra, hogyan oldják meg a lakáskérdést a népi demokratikus országokban, ahol nincs lakásuzsora, ahol a lakbérek alacsonyak és ezenkívül rendszerint a munkabérekhez igazodnak. Jelenleg a kommunisták a dolgozókat és a Lakóvédő Egyesületet harcra hívják fel a lakás- és lakbéruzsora ellen. Hatásos lakástörvényt követelnek, amely valamennyi közületnek jogot ad arra, hogy az üresen álló és felszabaduló lakásokat felkutassák és a lakásuzsorásokat a legszigorúbb büntetésben részesítsék. Követelik továbbá központi, nyilvánosan ellenőrzött pénzalap létesítését a lakásjavítások fedezésére, valamint a nyilvános lakásépítés fokozását olyan módon, hogy a gazdagokat és a iómódúakat nagyobb mértékben vonják be a lakásépítési költségek fedezésébe. FRANT KUNÉRT A NÉMET FASIZMUS világuralmi céljai és törekvései a nagy sztálingrádi vereség után egyre inkább a kudarcok kátyújába süllyedtek. A letarolt országok népei hősi szerepet vállaltak Hitler hadiereje csökkentésében: szabotálták az utánpótlást, partizánharcot folytattak a gyűlölt betolakodók ellen. 1944-ben ez az ellenállási hullám például Szlovákiában is már nyílt felkelésben öltött formát. Ebben az időbfcn született meg tulajdonképpen a Román Népköztársaság. 1944-ben, augusztus 23-ra virradó hajnalon, mikor a szovjet hadsereg előrenyomulása és a népi erők szervezettsége ezt megengedte, a Román Kommunista Párt fegyveres felkelést robbantott ki. A román hazafiak behatoltak a királyi palotába, letartóztatták Ion Mihai Antonescut, a német érdekek romániai kiszolgálóját és vele együtt egész miniszteri karát. Ezzel kezdődőit a forradalom, amely a román nép felszabadulásában érte tetőfokát. A Román Kommunista Párt már jóval e nagy esemény előtt fontos politikai, szervezési és haditechnikai munkát végzett a nép és az egyre inkább kormányellenes hangulatú katonaság soraiban. Azt a célt követte, hogy az Antonescu áruló németbarát klikkje által a szovjet nép elleni háborúba vezetett román katonaságot kivezesse a saját nemzeti érdekeivel szemben álló harcból. Ez valósult meg augusztus 23-án. A hír hallatára Hitler próbálkozott még gyorsan intézkedni: „Fojtsatok el minden felkelési kísérletet. Alakítsatok kormányt egy németbarát tábornok vezetésével" — adta ki a rendeletet, ez azonban már hatástalan maradt. TIZENNÉGY ÉV TELT EL azóta, hogy Románia népe felkelt szabadságáért s egyben döntött nemzeti jövőjéről, ebből tizenegy év már a kommunisták által vezetett ország gazdasági és kulturális sikereinek időszaka. A Iíomán Munkáspárt a nemzetgazdaság fejlesztésének lenini útját követve elérte, hogy az egykori lemaradt mezőgazdasági államban az ipari termelés 1938-hoz viszonyítva 45,5 százalékról mintegy tiO százalékra emelkedett. Az iparosításban a nehézipar fejlesztésének elsődleges szükségességét tartották szem előtt, s ez az iparág ma már csaknem ötször annyit termel, mint 1938ban, a burzsoá ipari termelés tetőfokán. De az ipar nemcsak összegezve, hanem egyes ágazatokként is jóval meghaladta már a háború előtti szintet. A román elvtársak azokat az iparágakat fejlesztik a legjobban, amelyeknek megvan a hazai nyersanyagbázisa és feltételei: a nyersolaj termelést és -feldolgozást, az energetikai ipart, a szén- és színes fém bányászatot, az építkezési ipart. Jelenleg 40 modern ipari objektum épül az országban. Á Román Munkáspárt 1949-ben célul tűzte ki a mezőgazdaságban is a szocialista munkaviszonyok megteremtését. Ettől az évtől kezdve egyre több szövetkezet alakult a román falvakon és ma már az ország szántóföldjelnek több mint fel^n szocialista nagyllzemi termelés folyik. Ezáltal jelentősen növekedett a terméshozam. 1957-ben Romániában 2,1 millió tonnával csépeltek ki több gabonát, mint az utolsó háború előtti évben. Ez idő alatt a szarvasmarhaállomány ötmillióval 22 millióra növekedett az országban. A húsfogyasztás személyenként évi 21 kg-ról 27 kg-ra szökött fel. A román állampénztár bevétele a múlt évben kétszeresen meghaladta az 1938. évi bevételt. Ebből természetesen jut a népnek: a kulturális célokra való kiadások 1950től háromszorosan növekedtek. Sokat javult a szociális gondoskodás is. Ma Romániában 800 lakosra esik egy orvos (azelőtt több mint ezerre esett). írástudatlanság, mint' tömegjelenség, nincs az országban. Kétmillió kisdiák és mintegy 80 ezer főiskolás tanul a román iskolákon. A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG eddig elért országépítése, gazdasági és kulturális sikerei minket is örömmel töltenek el, hiszen bennünket a kölcsönös gazdasági és kulturális együttműködésünkről szóló egyezményen túl eszmei alapokra helyezett testvéri barátság is egybeftíz. Annál is inkább forró üdvözletünket kUldjUk Románia népeinek nagy nemzeti ünnepük alkalmából és további sok sikert kívánunk munkájukhoz a szocializmus építésében. — trik— AZ IPAROSODÓ ROMÁNIA EGYIK BÜ SZKESÉGE AZ ÜJ ROMANUI CSÖHENGERDE A rc mán ipar a felszabadulás után Az Üj Szó számára írta I. POPESCU Dobrudzsa és a magyar autonom terület is életrekelt a nagy politikai, gazdasági és szociális átalakulások után, amelyeket a párt kezdeményezésére a dolgozók széles tömegei léptettek életbe. Baraganban, amely a múltban nem rendelkezett iparral, a Duna partján a Csehszlovák Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és Lengyelország segítségével nagy kombinátot építenek, amely a Duna deltájában termő nádat dolgozza fel. A nádból cellulózét, papírt, kartont, szintetikus fonalat stb. készítenek. A népi kormány létesítette gépipar tengerjáró éa| folyami hajókat, rpozdonyokat, vagonokat, teherautókat, autóbuszokat, traktorokat, mezőgazdasági gépeket, kőolaj-, szén- és ércbányászati berendezéseket, cementgyári berendezést, szövőgépeket, esztergapadokat, elektrotechnikai készülékeket, közszükségleti cikkeket, megmunkált gépberendezéseket gyárt. Csupán az első ötéves terv éveiben 250 géptípus gyártását kezdték meg. A Román Népköztársaság szocialista iparának hatalmas fejlődését számadatokkal lehet bizonyítani, amelyek a múlthoz viszonyítva meglepőek. 1957-ben 75 nap alatt termelnek anynyi villanyáramot, mint 1938-ban az egész év alatt, egy hónap alatt annyi földgázt termeltek, mint valaha egy egész éven át. Az 1938 évi nyersvastermelést 1957-ben 70 nap alatt, az acéltermelést négy hónap alatt és a cementgyártást 37 nap alatt teljesítették. A Román Népköztársaság ban gyártott kőolajfej*tő, cementgyári berendezést és traktorokat szívesen vásárolják európai, ázsiai és afrikai országokban. Az utolsó két év során több román találmányt Angliában, Franciaországban, a Német Szövetségi Köztársaságban, Svédországban, Olaszországban és más államokban szabadalmaztattak. A számadatok és tények olyan címkét jelentenek, amelynek alapján értékelni lehet • román iparnak az ország felszabadítása után bekövetkezett fejlődését. Megváltoztak az emberek is, akik ezeket az anyagi javakat előállítják. Megváltoztak a munka-és életfeltételek is. A kapitalista uralom éveiben a bányák, tárnák, az öntödék vagy szövőüzemek pokollá tették a dolgozók életét, mert szakadatlanul súlyos munkafeltételek között tíz-tizenkét órát dolgoztak naponta. Ha betekintést nyerünk ma a bányákba, a gépipari üzemekbe, szövődékbe, semmit sem találunk a régi életből a Valea Jiulu-i szénmedence képe nemcsak a szinten, hanem mélyen a föld belsejében is megváltozott. Most széles korszerű folyósókat találunk, amelyeket villanyfény áraszt el. Mindenütt nagy teljesítményű szellőztető készülékek működnek, amelyek egyike óránként mintegy 60 ezer köbméter levegőt juttat a bányába. A csákány eltűnt. Helyet te vlllamosgépek és készülékek mű ködnek. A csilléket húzó lovat villa mosmozdony váltotta fel. Valela Jiu lui-ben a szénbányászatot 90 száza lékban gépesítették. A gépesítés to- együttműködés nyújtott. vább folyik A szállítást már teljesen népesítették. Hunedoarában a hatalmas kohókra egyetlen ember ügyel fel. Az Orasul Stalin-traktorgyár öntődéjében a termelési eljárást teljesen gépesítették. A régi öntődéket jellemző porfelleg teljesen eltűnt. Constanca kikötőben hatalmas daruk végzik el a hajók beés kirakodását. Az árut traktorokkal vontatott kocsikkal továbbítják. Az emberek, akik valaha a súlyos teher alatt görnyedtek, ma ezt a munkát csupán irányítják és csak itt-ott kell közvetlenül beavatkozniok. Az aradi Teba textilgyárban az önműködő gépazonnal megáll, hogy ha a legkisebb, rendellenesség is mutatkozna, amely által a munkást baleset érhetné. Bicazban valóban gigantikus gyár működik, ahol a munkát már ugyancsak teljesen géoesítették. Valamennyi gyár és üzem mellett poiikliniikák, központok, bölcsődék, óvodák, üzemi éttermek, klubok, könyvtárak működnek. A bányászok és a többi ipari ágazatok dolgozói szép lakóházakban laknak, amelyeket az á'lem épített számukra. Egy munkás havi fizetése 1500—2000 lei, né-' ha még ennél is több. Azt a hatalmas előretörést, amelyet a román ipar ért el a felszabadítás után, nem lehetett megvalósítani a kapitalizmus uralmának egész ideje alatt.' Ilyen átalakulásra" a régi rendszer idején nem is kerülhetett volna sor. Ez a munkásosztály pártja ésszerű politikájának, a dolgozók erőfeszítésének eredménye, akiket a szocializmus építésének nemer célja hat át. Ezeket az eredményeket nagyban elősegítette az a testvéri támogatás, amelyet Romániának a hatalmas Szovjetunió és a szocialista államokkal való testvéri