Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-16 / 225. szám, szombat

A XX. század szlovákiai művészete A Szlovák Nemzeti Galéria, melynek alapítását tíz évvel ezelőtt iktatták törvénybe, méltó és jelentős keretét képezi képzőművészeti alkotásainknak. Mi sem mutatja jobban a hazai művészet izmosodását, lendületét, mint az a tény, mely szerint a szerény kezdeti gyűjtemény időközben annyira gyarapodott, hogy befogadására nemes arányú képcsarnokunk ma már elégtelennek bizonyul. A jelen tárlat a Galériának az 1954—1958-as esztendőkből származó, a XX. század művészetét tolmácsoló új szerzeményeit vonultatja fel közönségünk előtt — a mágodik emeleti kiállítóhelyiség korlátozott terjede.me miatt — nem maradéktalan egészében. így ha nem is teljes, de feltétlenül érdekes visszapillantásra van módúnk és alkalmunk. Az 1920-tól napjainkig terjedő történelem- és társadalomformáló négy évtized eseményei jelentőségükben, hatásukban olyan sűrítettek, hogy régebbi mértékkel mérve több századnyi súlyuk van. — Ilyen hatalmas átalakulásokkal járó korszaknak a' képzőművészeti kifejezése természettől fogva is erősen váltakozó s nem egységesen kiforrott szellemet, formát, stílust kell mütasson. — A húszas évek a nemzeti önállóság, a polgár: demokrácia kora. Itt van a szlovák nemzeti képzőművészet tulajdonképpeni kezdete; ekkor nyomulnak a művészi érdeklődés gyújtópontjába a szlovák falu és népe. Eleinte néprajzi érdekességük, pszichológiájuk, (Polkoráb) később problémájuk, súlyos szociális helyzetük is hangsúlyt kap. (Mallv, Benka, Bazovský.) A századdunkbeli hazai képzőművészet három nemzedékének úgy a felfogásbeli generációs, mint a formai különbségei határozottan jelentkeznek. — Megnyilvánulnak a századeleji impresszionizmus múló pillanatot, illanó fényés színjelenségeket rögzítő megoldásai. — A német expresszionizmus, az a különleges látásmód, mely az ember lényének kivetítése a természetre, az eseményekre, amelynél nem az optikai benyomás számít, csak annak a •yifiiiiín:;;?:-HHj. 1$ m$ ÉŠ . •K * .jt^am ii ttftHKli: vwj^jfij jH L. Csemický: Éhes gyerekek, pasztell, 1933 lélekben támadt képe — rendkívül nagy teret hódít. Az expresszionista kép, mely a művész belső vallomása, a mondanivaló lényegének kidomborítása érdekében a valóságot önkényesen, néha majdnem a valószerűtlenségig torzítja. Az expresszionizmus elsősorban zaklatott, zilált idők, elégedetlen és szerencsétlen háborús és szociális bonyodalmak korának a stílusa. Érthető, hogy 1948-ig, mindaddig, míg politikai és társadalmi életünk nem alakult át teljesen, nálunk is gyökeret vert ez az irány. — Megállapítható azonban, hogy a művészi alkotások számottevő része valóságezemléletböl indul ki. Realizmusuk gyakran még a 19. századi objektív realizmus jellegzetességeire emlékeztet. — Minthogy a fejlődésben merev határok sehol sincsenek, logikus, hogy egyik művészeti felfogás többé-kevésbé belejátszik, átsugárzik a' másikba. A szociális jelennek, mai életünknek művészete mindenekelőtt szocialista és realista művészet kell legyen. A marxista tanítás értelmében a művészetnek magasztos társadalmi küldetése van. A haladó művészet hivatása, hogy segítségére legyen az embernek a világ ésszerű megváltoztatásában és megjavításában. Tehát világ- és emberformáló, társadalomalakító, nagy tömegek megnyerésére törekvő, mindenki számára világosan érthető művészetre van szükség. Ennek a célkitűzésnek a legjobban a szocialista realista alkotómódszer felel meg, nem a jelenségek lélektelen tükrözése, hanem a művész képzeletének, egyéni érzésének átköltése, átkomponálása formájában. — Ebből a felfogásból nőttek ki a kezdeti nehézségek és vívódásos próbálkozások után a legfiatalabb nemzedék mai szocialista-humanista alkotásai, melyek emberséget, igazságot, ország- és jövőépítést, megértést és békét, békét hirdetnek ebben a forró levegőjű atomkorszakban. — A legátütőbb erővel tolmácsolja mindezt grafikánk és szobrászatunk. Festészetünk nem emelkedik mindig a művészi meggyőző erő hőfokára. A Szlovák Nemzeti Galéria dolgozóinak az az igyekezete, hogy századunk művészi arcélét, bár töredékesen is kidomborítsa, — nagyjából sikerült. A nézőnek itt-ott hiányérzete támad, mert nem lát például Szabó Gyulától egyetlen festményt sem, vagy mert szívesen találkoznék Weiner-Kráľ piktúrájára jellemzőbb alkotással is. — Jakoby mellett örömmel köszöntené a látogató a többi kassait is, Bendikkel együtt még néhány prešovit és még egy-két más vidéki festőt. C\ kCarloou ö. ariovv) ^sary-i zenex nyár A Karlovy Vary-i zenei nyárnak immár 10 éves hagyománya van. Idén Karlovy Vary megalapítása 600. évfordulója ünnepségeinek jelentős részét képezi. Mindnekelött a hazai és külföldi művészek és művész-együttesek értékes műsora szórakoztatja a fürdővendégeket és az üdülőket. Karlovy Vary kulturális életének színvonala évről-évre emelkedik mind a mennyiség, mind a minőség tekintetében. Az idei Karlovy Vary-i zenei nyár sokkal hosszabb időtartamú mint tavaly volt, mert már májusban kezdődött és ha az időjárás kedvező lesz, augusztusban végződik. Népszerűek az úgynevezett zenei hétfők, melyek a cseh zenei ciklus és a kamaraegyüttesek ciklusa keretében zajlanak le. Idén például a SĽUK együttese, német esztrád-együttesek és zenekarok, a plzeni J. K. Tyl színház két cperaegyüttese és a brnói Aliami Színház operettművészei látogattak el ide. % A külföldi együttesek közül augusztusban fellép The Hywell Girls Choir, délwalesi női énekkórus, a lengyel tanítók együttese és egy népi együttes a Német Demokratikus Köztársaságból. Augusztus 22-én a Karlovy Vary-i szimfonikus zenekar L. Beethoven IX. szimfóniáját adja elő a Német Demokratikus Köztársaság rádió ének, karának és szólistáinak fellépésével. Augusztus 20—28-a között nagyjelentőségű kultúresemény lesz a I. színházi szeminárium és fesztivál E. F. Burián prágai D. 34 színházának és a Karlovy Vary-i kerületi színházának részvételével. A színházi szemináriumon kiváló színházi és kulturális dolgozóink. a kultúrfolyóiratok szerkesztői, stb. vesznek részt és megtárgyalják a színházi dramaturgia és a színjátszás néhány problémáját. Á Karlovy Vary-i források felfedezésének ünnepségét szeptemberre készítik elő. M. Imrich. KULTURÁLIS HÍREK Szabó Gyula: Kévehordás, fametszet, 1956. Ezek bizonyára csak átmeneti hiányok. Hiszen az új szerzeményeknek csak egy részével ismerkedhettünk meg. Feltételezhető, hogy a Nemzeti Galéria programba vett legközelebbi, a XX. század képzőművészetének végleges installációjánál megtaláljuk majd azokat is, akik ma még hiányoznak. BÄRKÄNY JENÖNÉ SAS ANDOR Schöpflin Aladár pozsonyi évei Schöpflin Aladár 1882-ben, tízéves korában a nyitramegyel Manigáról, ahol a

z édesapja tiszttartó volt, a pozsonyi evangélikus líceum első gimnáziumi osztályába került. Schöpflin Aladár neve jelentékeny né\ a XX. század magyar irodalmának torténelében. A Nyugat folyóiratnak 1908-ban kezdoío első évtizede heroikus korszak, Ady Endrének és a vele kortárs íróknak feltűnése teszi azzá. Az o társadalmi és művészi jelentőségüket határozott szavú heroldként Schöpflin Aladár, mint az elsők *gyike, hirdette meg. Felismerte, hogy Ady ts köre újulást jelentenek az epigonizmus akkor már évtizedekig tartó elbátortalalítő uralma után. Schöpflin Aladár 1882-töI 1896-ig, tehát lizennégy éven át Pozsonyban élt, nemfsak az evangélikus líceum nyolc gimnáziumi osztályát, hanem utána a négyéves evangélikus teológiai tanfolyamot is Itt végezte el. Amikor 1897-ben Pestre került, ott bontakozott ki irodalmi érzéke is tehetsége, Gyulai Pál egyetemi előadásait hallgatva, és azokon nemcsak «kulva, hanem rájuk kritikailag reagálva, majd tovább fejlődött, amikor tíz esztendőn keresztül mint a Vasárnapi újság ;rodaIom-kritIkai munkatársa működött és ségül a Nyugat hasábjain ismerkedik meg »z akkori irodalmi közvélemény igen fon•os mondanivalóival az akkor föllépő k i vejeles tehetségű írókról. Ml a hivatását egészen magas szinten letöltő kritikus feladata? írókat alkotómunkájukban, az olvasótat megértő képességükben irányítani. Erre akkor képes, ha föl tud ismerni művészi és egyszersmind társadalmi jelentőségű értékeket, s ezeket felmutatja Íz alkotóknak és az alkotásaik iránt érdeklődőknek. Ezeknek az értékeknek első ízben való felismerése az a munka, amelyért a kritikusnak élnie érdemes, ezzel igazolja a fejlődés kimeríthetetlen produktivitását irodalmi téren. Schöpflin Aladárnak ez megadatott. Az o pályája is azt bizonyítja, hogy az irodalmak történetének nagy virágkorai megszülik a maguk méltó kritikusait. Ami Gogollal egyidőben Bjelinszkij, ami Vietor ilugo korában Sainte-Beuve, ami a magyar népi realizmus klasszikusainak kortársaként Gyulai Pál volt, azt a szerepet vitte Schöpflin Aladár, Ady Endre és Móricz Zsigmond fellépésekor. Hogy az irodalmat egyes írók, vagy írócsoportok tetszésétől vagy önkényétől függő alkotások képezik, ezt vallja Schöpflin szerint a kritikusok nagy része s o ezt a rövidlátást éppúgy elutasítja, mint a minién konkrét kapcsolatot megtagadó játékot a l'nrt pour l'art-reí. Schöpflin Aladár polgár volt s az 1900 körüli években irodalmi téren polgári módon gondolkodni nem jelentett hátramaradást, visszafelé tekintgetést, hanem azt jelentette, hogy a kritikus arccal előre, a jövő felé fordul. Schöpflin azt írja magáról, hogy igyekszik kitapintani azokat a szálakat, amelyek valamely írót, vagy valamely irodalmi alkotást a társadalmi élettel összefűznek. És ezt a kapcsolatot a dialektika iránt való érzékkel világítja meg. Irodalmi arcképeket és tollrajzokat tartalmazó kötetének bevezetésében azt olvassuk, hogy az irodalom folytonos megújhódásra törekszik s gazdagodása abban nyilvánul, hogy új meg új elemeket vesz fel magába. ..Mindenben, ami új, immanensen megvannak a réginek eredményei épp úgy, mint ahogy minden meglévőben megvannak az eljövendőnek csirái." őt érdeklik azok a csírák, amelyek a múltban a mára és a mában a jövőre utalnak. Gyulai Pálnak Petőfi és Arany elismertetéséért nem kellett olyan harcot folytatnia, mint Schöpflínnek, amikor Ady Endre jelentősége mellett síkraszállt. Meggyőzni a maradi közvéleményt arról, hogy Ady költészete nem érthetetlen, hanem példátlanul mély értelmű, hogy magatartása nem nemzet-ellenes, hanem a szó legjobb érteimében népi, ez majdnem reménytelen kísérletnek látszott, de Schöpflin képes volt arra, hogy a demokratikus értelmiséget felsorakoztassa az új fényforrások köré. Ez volt az ó küldetése. Tekintélyt adott neki, hogy a legkonzervatívabb területről, Gyulai Pál közeléből jött és ezen a területen tudta szemléletét szinte 180 fokos elfordulással bővíteni. Ady jelentőségének fölismerése nemcsak esztetikai megértést jelentett, hanem a társadalmi fejlődés viharmadarával való rokonságot, affinitást feltételezett. Bennünket most érdekelne tisztázni, van-e már a Pozsonyban élő fiatal Schöpflin magatartásában olyan elem, amely elárulja az Adyval való válrokonságot, az ere, dendö rátermettséget erre a válrokonságra? A pozsonyi gimnáziumi években Schöpflin az evangélikus líceumhoz tartozó kotiviktusban lakott. Máscdikos korától kezdve már ösztöndíjban is részesítették, ami annak a jele, hogy tanulmányi eredménye igen jó volt. Az 1887—88-as tanévről szóló líceumi értesítőben a hatodik osztályba járó Schöpflin Aladár neve mellett a ,,pd." jelzés található, ami azt jelenti, hogy pályadíjat nyert, és pedig „Arany János Toldijában talált szóképek" című munkájával, amelyet 25 forinttal jutalmaztak. A következő évben mint hetedosztályos 30 forintos pályadíjat kap ,,Murány megvétele Gyöngyösinél, Aranynál, Petőflnel és Tompánál" című dolgozatáért. Mint nyolcadik osztályos 1890. május 27-én az ifjúság által rendezett nyilvános hangversenyen alkalmi ódáját szavalják. Mint nyolcadikos gimnazista az 1889.90 iskolai évben vezette Schöpflin a líceumnak 149 tagot számláló önképzőkörét főjegyzői címmel, mert az elnöki cím a kör felügyelő tanárát, a magyar irodalmat tanító Albert Józsefet illette meg. Schöpflin föjegyzőségének évében a kör 25 ülést tartott, ezeken 69 tag szerepelt önálló munkákkal, bírálatokkal és szavalatokkal. A körnek 2520 kötetes saját könyvtára volt. A gimnáziumi évekből említésre méltó, hogy Kvačala János Schöpflint mint a gimnázium negyedik osztályának tanulóját magyar és német nyelvre tanította. Később, amikor az érettségi után Schöpflin az evangélikus teológiai akadémia hallgatója lett, az evangélikus teológusok havi folyóiratába, a Gondolatba Kvačalának a Bethlen Gábor által Erdélybe hívott s ott jelentékeny politikai szerepet is vívó Bisterfeld János Henrikről szóló alapvető tanulmányát ismerteti. Kvačalát különben mint teológus is hallgatta, mert a főiskolán vendégelőadóként a XVII. századbeli pedagógiai megújhodásról tartott előadásokat. Mikor Schöpflin első gimnáziumba Pozsonyba került, akkor vált külön a líceum teológiai tanfolyama a gimnáziumtól. Eddig ez a kettő együtt az evangélikusok pozsonyi gyülekezetének oktatási intézménye volt, innentől kezdve a teológiai tanfolyam az akkori magyarországi egyetemes evangélikus egyház lelkészképző akadémiájává önállósodott. A teológiai akadémián Schöpflin 1894 júniusában jelentkezett lelkészi szakvizsgálatra. Az akadémia 1894/5. tanévi értesítőjében olvasható, hogy Schöpflin Aladár az akadémiai előírások értelmében elégtelen jegyét az 1894. szeptember 7-én tartott javító vizsgálaton elégségesre javította. Schöpflin főiskolai tanulmányai idején az evangélikus teológia igazgatója Schneller István, később kolozsvári egyetemi tanár volt, jeles pedagógus. Schneller a teológusok filozófiai szemináriumát vezette és abban az időben, amikor Schöpflin hallgató volt, a szemináriumban Morus Tamás utópiájával és Pláton Államával foglalkoztak. Érthető tehát, hogy az említett Gondolat című folyóiratba Schöpflin tanulmányt írt Bellamy Edvard amerikai írónak Visszatekintés a kétezredik évről című államregényéről. Schöpflin a regényt, amelynek később magyar fordítása is megjelent, német nyelven olvasta a lipJEKATYERINA PAVLOVNA PES! KOVÄT Gorkij övegyét, nyolcvanadik ! születésnapja alkalmából a szovjet ' kormány több évtizedes irodalmi és i társadalmi munkásságáért a Munka í Vörös Zászló Érdemrenddel tűntette 1 ki. A Gorkij Világirodalmi Intézet j ünnepi estet rendezett az özvegy tiszteletére. MAURICE AUDIN, az Algériában j tragikus körülmények között eltűnt j (és minden valószínűség szerint í meggyilkolt) francia antifasiszta ta! nôr felesége levelet írt André Mal! raux miniszternek. Audinné — hiI vatkozva Malraux nyilatkozatára, ! amelyet még minisztersége előtt tett ! — követeli, hogy vizsgálják ki férje i ügyét és büntessék meg a felelőse! ket. ! HANS EISLER német zeneszerzőt 60. születésnapja alkalmából' a nemzetközi író- és művészvilág üdvözlő táviratokkal árasztotta el. Az egyik táviratot szó szerint idézzük: „Kedves Mesterem, fogadja legmelegebb jókívánságaimat hatvanadik születésnapjára. Stop. Ö, ha még egyszer, hatvan éves lehetnék! Stop. Charlie Chaplin. LEV TOLSZTOJ összes műveinek kilencvenedik befejező kötete a minap jelent meg Moszkvában. Tolsztoj műveit eddig nyolcvanöt nyelven ad- * ták ki a Szovjetunióban, összesen 82 millió példányban. csel Reclam Universaí Bibíiothek-jában. Azt a nagy problémát, amellyel Bellamy képzelete birkózott, Schöpflin tökéletesen érti. Bár kispolgári kételyek is felmerülnek benne, mint olvasóban, bevallja, hogy Bellamy logikája igen szép, szinte magávalragadó. Ami egyéni gondolkodó bátorság megmozdul a fiatal teológusban, azt az uralkodó osztályviszonyok nyomasztó hatása nem engedi* teljesen megnyilvánulni, de sejthető, hogy kedvézö légkörben Schöpflinből felbuzognak bátrabb mondanivalók. Ahogy már ekkor a tőkekoncentrációt és következményeit megvilágítja, amit a távolabbi jövőben megvalósuló általános munkakötelezettségről, a tervgazdaságról, a nők helyzetéről, a szocializmus világának békeakaratáról beszél, — mindez nagyon friss és érdekes. Helyesen mutat rá, hogy Bellamy nem áll egyértelműen a a szocialisták oldalán, hogy a tőkések párthívének sem tekinthető teljesen, hanem valami — Schöpflin szerint megvalósíthatatlan — középutat keres. Ebben a tanulmányban Schöpflin azzal kezdi mondanivalóját, hogy „napjainkban a legtöbbször hallott s az egész világot leginkább foglalkoztató kérdés a szociális kérdés, melyet a töke és a munka napról napra növekedő ellentéte szül. Iparunk fejlődése — teszi hozzá, —, messze van még attól, hogy ez az ellentét a maga teljességében az országon belül megmutatkozzék." Ha figyelembe vesszük, hogy ez a fejtegetés annak az 1890-es évnek novemberében jelent meg, amelyben május 1-én a burzsoá körökben nagy volt a riadalom a szervezett munkásság ünnepi fölsereglése miatt, (nemcsak Bécsben, hanem Pozsonyban is), akkor figyelemre méltónak látszik Schöpflin megjegyzése arról, hogy „a kedélyeket izgatja a nyomorba süllyedő munkásnép zavargása", és mintegy csillapító módon hozzáteszi, hogy az ilyen megmozdulás belföldön nem lehet olyan fontos, mint az iparilag fejlettebb országokban — nyugaton. Szinnyei József életrajzi lexikonában olvasható, hogy Schöpflin a teológiai szakvizsga letétele után nem ment el lelkésznek, hanem két éven át egy pozsonyi napilapnak, a négy oldalon megjelenő Nyugatmagyarországi Híradónak munkatársa volt. A kormánypárti lap első oldalát vonal fölött és a második oldalnak is jelentékeny részét vezércikk foglalta el. Vonal alatt az, első és második oldalon tárcát közöltek, vagy novellát, vagy valamilyen tanulmányt helybeli szerzőtől, többnyire tanártól. Verset is hoz a lap a tárcában jelentéktelen helybeli lantpengetökön kívül Várady Antaltól, Pósa Lajostól, Endrődi Sándortól, tehát úttörőknek nem mondható költőktől. Schöpflin csak a szerkesztés adminisztratív teendőiben vehetett részt, cikkek írására, közlésére nem maradt a lapban hely és lehetőség. Volt a lapnak napi-hír rovata, ÚJABB PETŐFI-KÖTETET jelentett meg a Moszkvai Irodalmi Kiadó Kun Ágnes összeállításában. Az 1842—49 között írt verseken kívül nyolc elbeszélő költeményt tartalmazó kötet V. Inber, M. Iszakovszkij, V. Levik, L. Martinov, Sz. Marsak, I. Mirimszkij, M. Mihajlov, B. Paszternak, N. Tyihonov és N. Csukovszkij fordításában. A kötet bevezetője Kún Béla Petőfi-tanulmánya. ÚJABB KÉT SOLOHOV-MÜVET FILMESÍT MEG A MOSZFILM. Az egyik film az író 1925-ben írt Pásztor c. novellája — melynek cselekménye az egyik Don menti körzetben játszódik le, s a szovjethatalom létrejöttének egy epizódját dolgozza fel, — a másik az Embersors c. elbeszélése alapján készül. Az utóbbi rendezője és főszereplője Szergej Bondarcsuk. AMERIKÁBAN a Georgia állam irodalmi cenzúrabizottsága elrendelte, hogy bírósági eljárást indítsanak a könyvkereskedők ellen, akik Erskine Caldwell Isten földecskéje című regényét árulják. Most, hogy bemutatták a híres regényből készült filmet (Anthonny Mann rendezése), a déli reakció valóságos hajszát indított ellene. Caldwell annyira megundorodott az amerikai légkörtől, hogy Párizsba utazott. sot könyvek és színdarabok ismertetésének is jutott hely, azonban Schöpflin nevével 1894 és 1896 között csak akkor találkozunk, amikor Jókai félszázados íród jubileumára vezércikket írt. 1894. január 6-án Sch. A. jelzéssel hozta a lap a „Zarándoklás Jókaihoz" című vezércikkét. Ebben az írója modern, európai színvonalú magyar irodalom követelményét emlegeti. Schöpflin fejtegeti, mit jelent a Jókainak juttatott százezer forintos honorárium. Mintha kiengesztelni akarnák ezzel a nemzeti ajándékkal mindazt a sok vétket, amit a nemzet közömbösségével saját legnagyobb fiai ellen elkövetett. Ogy látszik, mintha végre valahára megtanulnák, hogy az irodalom nem puszta cifraság, fényűzésre való sallang, hanem talpköve a nemzeti kultúrának, amely nélkül nem nemzet a nemzet, hanem csak emberek halmaza. Valószínűleg Schöpflintöl való egy francia novella fordítása, mert utána s-r jelzés fordul elő. A franciából fordított novella — címe Álmodott élet — Paul Aréna (1843—1896) provencei származású író müve s témája a Eaust-mondához kapcsolódik. Faust, a kutató bölcs százesztendős lett s közben megfeledkezett a világ folyásáról, amikor egyszerre eszébe jut egy játszótársnője, akiért, mikor az 12 éves leányka volt, rajongott. Faust viszontszeretné őt látni, de közben a leány éppúgy megöregedett, mint ő maga. Az ördög megfiatalító varázsitalt ad Faustnak, de ö nem iszik belőle, hanem odaadja vonzalma tárgyának s boldog, hogy szerelmét fiatalon viszontláthatja. De a nő mcglfjúdottságfiban kicsapongó életre adja magát, elzüllik. Ugyancsak 1894-ben, amikor Schöpflin a teológiai akadémia negyedik évfolyamának hallgatója volt, hozta a Nyugatmagyarországi Híradó kétfolytatásos tárcában (május 30-án és 31-én) Schöpflin „A selyemruha" című novelláját, melyet a „Felsómagyarország" tárcapályázatán 20 koronás második díjjal jutalmaztak. Vilma, az otthon-munkában görnyedő szegény varrónő gyönyörű estélyi ruhát varr egy nőnek, aki ruhaszámláját kitartójával fizetteti ki. Ez a léha kitartó próbálja elcsábítani Vilmát, erszényét aiánlja neki, de az, bár belső küzdelem árán, elutasítja a felkínált csillogó lehetőséget. A novellában van társadalomkritika és lélekrajz. Vers számára nem adtak helyet Schöpflinnek. pedig ebben az időben számos költeményt írt, amelyeket azután a Gondolat közölt. Költeményei között vannak vallásos színezetűek, a protestantizmus gondolat- és érzésvilágából, kiemelkedő helyet foglal el ódája Koméniusról 1892-boI, mikor a nagy pedagógus születésének 300. évfordulóján a teoiógiai akadémia emlékünnepélyt rendezett s ezen Kvafala János mondott beszédet, Schöpflin ódáját pedig szavalták. Schöpflin versei között találunk családi témájú elégiát, amelyben egy fiú és egy ÚJ SZÓ 7 * 1958. augusztus 16.