Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-16 / 225. szám, szombat

ELI N PELIN: TALÁLK Elin Pelin 1878-ban született, 1949-ben halt meg. Parasztcsalád sarja; tanitói oklevelet szerzett, s először falun, majd Szófiában tanítóskodott. Az orosz realizmus, főképp Gorkij nagy hatással volt rá. Müveiben hitelesen ábrázolja a bolgár szegényparasztság életét. Novellái a bolgár szépirodalom legszebb ilyennemű alkotásai közé tartoznak. Gerákok (Gerácite) című regénye a patriarchális paraszti életforma felbomlását mutatja be. Másik jelentős regénye a Föld (Zemja). Ifjúsági könyveket is írt, több novellája megjelent már magyar fordításban. Vazov mellett a legismertebb boloár író külföldön. Korc Sztoján bátyó népfölkelő százada az előrenyomuló csapatokat követte. Néhanapján egy egész helyőrséget is rájuk bíztak, de leginkább csak afféle hidacskákra, vagy nem túl jelentős szállítmányokra kellett ügyelniök. Megesett, hogy hadifoglyokat kísértek a hátországba. Sztoján bátyó, tarka szövésű, csuklyás darőcköpenyébe burkolózva, s egy ormótlan karabéllyal fölfegyverkezve, városról városra, faluról falura masírozott. Már jó ideje rótta az elfoglalt területeket, mikor valahol a v.lág másik szélén végre kiadósabban megpihenhetett egý hossz-hosszú országutat összetoldozó híd strázsájaként. Amolyan istenhátamögötti, keserves vidék volt. Nem hallatszott oda távoli kutyaugatás még a legnagyobb éjszakai csöndben sem — amikor pedig a folyócska is el-elbóbiskolt — sem a korán kelő kakasok kukorékolása hajnaltájt. Itt maradt hát Sztoján bátyó néhány bajtársával vigyázni. Tágas, meleg fedezéket építettek — volt V. Hložník: Kisleány, akvarell, 1941—42. benne tűzhely, sőt kémény is ke|rült a tetejére. Felaggatták ruháikat, bornyuikat szalmát terítettek le, s mikor mindez megvolt, azon túl már csak a szolgálatnak szentelték életüket. t Szigorú, hallgatag sziluettjük, akár egy kőszirt, éjjel-nappal ott őrködött a környék rendjén, oly lelkiismeretességgel és éberen, hogy tudtuk nélkül még egy madlr sem repülhetett át a híd fölött. A sáros út két oldalán naphosszat hömpölygött a fogatok és társzekerek végelláthatatlan karavánja. Az ökrök serényen és alázatosan húzták a felpúpozott trértkocsikat, s fokozott igyekezetük a háború hataliftas elemi erejét példázta, amely mindenkiből teljesítőképessége maximumát sajtolja ki. Az emberek szolgálatában eltöltött id3 megtanította állati ösztönüket sejteni a feladat komolyságát és az ismeretlen céi messziségét — ezért vonszolták most oly kitartóan a szekereket: Nem várták be sem a kocsisok nógató kiáltásait, sem az ostorszíj csípő serkentését. A parasztok jámbor segítő bajtársainak, a munka és fáradság eme derék, prózai jelképeinek nehézskes járásában szerénység és önkéntes odaadás párosult. Gazdákhoz hasonlóan, ők is hadkötelezettségüknek tettek eleget és jól tudták, hogy amit most húznak, nem eke. Sztoján bátyó vállán szinte már odanőtt köpenyegével, karabélyát térdei közé szorítva figyelte a járművek roppant áradatát, s gondosan ügyelt a legjelentéktelenebb mozzanatra is. Ökrök, kocsik, kerekek, lőcsök, apróbb kényelmet szolgáló újítások, amelyeket egy-egy leleményes kocsis eszelt ki a hosszú úton — mindez szép sorjában elhaladt Sztoján bátyó figyelmes tekintete előtt, ame'y bozontos szemöldöke alatt rejtőzött. Néha megjegyzéseket is tett, éles, metsző hangon, mintha süketekhez beszé'ne. — Hé, legényke, elaludtál? Húzd meg azt az istrángot, ha az ökör rálép, elszakad! — Vagy: — Hej, testvér, elvesztetted a kocsikenőcsöt? S váltás után amikor Sztoján bátyó édesdeden sütkérezett társaival * A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó jövő évi magyar nyelvű kiadványai Megjelenik például Askenází: dián nyár, Branald: Kenyér ének, Drda: Forró föld, Frýd: Mo- § solygó Guatemala, Horák: Szlovák ^ nénhnllarfáU .Téfip" Kurucok. Je- i a fedezékben ropogó tűz mellett, a vsf/.Mfssssssssssssssssssfsssssssssssssssssssssss^ beszélgetés megint csak a napi ese$ mápyekre terelődött, s ő még egyszer megrótta az azelőtt soha nem látott és ismeretlenségbe veszett kocsisokat, akiket mulasztáson kapott: — Ügy dülöngélt a szekere, mint a részeg ember. Hát Így kell ekkfora útnak nekivágni!? Ám a politikai tárgyú beszélgető A Szlovákiai Szépiradalmi Könyv- Š sektől, amelyeik szintén gyakoriak volkiadó 1959-ben ismét számos ma- § tak a fedezékben, Sztoján bátyó gyar nyelvű könyvet jelentet meg. § mindig távol maradt. Ilyenkor a tűz — ~ ' " v fölé hajolva üldögélt, rövidszárú pipácskáját simogatta, s időnként megdöfködte a parazsat. Eső esett, sűrű küdtakaró borult jóformán hetekig felhők mögül. Nem _ _ _ _ _ , mikor sötétedik, tochvíl: Fáklya, Kukučín: Ifjúkori § ezért az éjszakák is valószínütleéveim, Langer: A fehér kulcs je- ^ nül hosszúnak, ólmosnak tűnnek, gyében, Mycha: Május, Šrámek: ^ őrájuk sem volt. Sztoján bátyót aki Ezüst szél, Štefan: Sötét fellegek, ^ közel félszáz esztendőt letudott már Vávra: Ahmed éhes, Antológia - ^ óra nélkül, most sem zavarta külöa Szlovák Nemzeti Felkelésről S nösebben a dolog, de egyik bajtársa, szóló novellák, Dobšinský: Szlo- Š egy falusi fűszeres, folyton erre gonvák népmesék, Ďuričková: Pöttyi ^ dóit s aki csak jött az úton, mln- ™ ®im«H' HMaán Kaiaš: i denkitől megkérdezte a pontos időt. Egyszer aztán Sztoján bátyó megelégelte a szüntelen tudakozódást és így szólt hozzá: — No, most felihúzom a vekkert. — Nem is közönséges masinát, hanem valódi ébresztőt szerzek neked'! Egy nap, amikor leváltották, eltűnt, s csak este került haza. — Itt a vekker, testvérek — szólt ri Viktor Fivérei, M»<;s József no- ^ Sztoján bátyó fülig húzódó mosollyal vellái, Nagy Irén egy regénye, ^ és köpenye alól egy jól megtermett * & Mesék, Ondrejov: Történetek vadonból, Parízek: Varázslók I Iyója, Pleva: A kis Bobes, Polá- Š ček: Lesállásban, Ptáíek: Második § őrség, Trnka: Piroska. A hazai magyar írókat a jövő | évi tervben Fábry Zoltán Palack- ^ postája, Duba Gyula szatírái, Eg- ^ «.; írJbfnM rivórol Mónc Trvrcr»f rvo— ^ Ordódy Katalin, Lázadókja, Ősz- & vvald Árpád versei. Szabó Béla: J; Ebek lázadása, Szőke József no- ^ vellái, Zala József versei képvise- ^ kakast húzott elő. Akkurátos ólat eszkábálták neki a sarokban, ahová este mindig bezárták. Ezt a műveletet Sztoján- bátyó szokta elvégezni, s ilyenkor min,. ... § dig elmondta: A felsorolt könyveken fevul a | S

isz

akáfifcént ugyanabban ez idő,Szlovákiái Szepirodalnu Konyvki- | ^ méq pir

kX elfctt, a kakas adó 1959-ben még mintegy 40 ^ tiszta, csengő hangja bejárta a körkönyvet jelentet meg a magyar- & nyéket, s tudatta az öreg népfelkeországi könyvkiadókkal közös ki- | lökkel az idő állását, adásban a magyar és világiroda- ^ c,..,; . lom klasszikusainak, valamint < legkiválóbb élő íróknak 'a müvei bői. Egyi este a fedezék mellett tábohosszú kocsitrombita h^ra pusztaság. Sztoján bátyó átsétált a kocsisokhoz egy J<is tereferére; kikérdezte őket, honnan jönnek, hová mennek, mi újság otthon, megnézegette a szekereket és az állatokat. A szekerek különösen elnyerték tetszését: — Látszik, hogy zágorai szekerek. Mindegyik mesteri munka. Megnézte őket élőiről, hátulról, alájuk mászott, leemelte az oldalalakat, s a lőcsöket oly barátságosan simogatta, mintha valamelyik ismerősét veregetné vállon. Hát, amint nagyban szemlélgetett egy tarka, faragott díszítésű jármot, a benne levő, békésen kérődző ökör kinyújtotta nyakát, s Sztoján bátyó arcába lehelt. — Jé! Hisz ez Fehérke, a mi Fehérkénk — örvendezett Sztoján bátyó. — Megismert. Egész biztos, megismert engem. Az asszony írta, hogy elrekvirálták, s én már azt hittem. Isten bocsásson meg érte, hogy soha többé nem fogjuk viszontlátni egymást. No nézd. Drága Fehérke, drága jó kis Fehérkénk! Sztoján bátyó letérdelt az ökör mellé, gyengéden simogatni kezdte s a homlokát vakargatta. Az ökör felemelte busa fejét s nedves pofáját öreg barátja térdére fektette. — Megismert! Oktalan állat és mégis megismert — fordult a köréje gyűlő kocsisokhoz. Sztoján bátyó bajtársai is odajöttek. — Ez itt Fehérke, akiről annyit meséltem nektek. Látjátok, eljött hozzám látogatóba s én méq azt gondoltam, hogy már soha többé nem találkozunk! Gyönyörű állat, ugye, s micsoda pompás teherhúzó! Azután ismét simogatni kezdte az állatot. — Kedves Fehérkém, hát Téged is j behívtak? Azt meghiszem, hogy bei váltál a sorozáson ... — Aztán mondd csak, legény — ; fordult a kocsisho- —, gondját visei led az én ökröcskémnek ? No. add ide az* a vakarót! Sztoján bátyó elvette a kocsistól a vasfésűt és hozzálátott, hogy megtisztítsa barátját, aki ekkora örömet szerzett neki. — Állj fel, Fehérke! Na, állj már fel! így. Mutasd a farod! Hü, de sáros vagy! S miközben a legkedvesebb és leggyengédebb szavakat duruzsolta a fülébe, gondosain levakarta róla a sarat. Aztán korpát kerített, meleg sósvízzel összekeverte és elébe adta. Oldalról nézte, hogy eszik. A kimerült állat hálásan habzsolt s amikor jóllakott, 'körülnyalta a száját, s nagy, nedves szemét volt gazdájára függesztette, aki szüntelenül körülötte forgolódott. — Ahá, értem — biztosan fázol, — motyogta Sztoján bátyó, s felpillantott a megdermedt égboltra, amelyen mintha dideregnének a csillagok. Levette köpenyét és betakarta veié az ökröt. — Nesze no, hadd melegedj fel kicsikét. Elvégre a vendégem vagy, csak nem engedem, hogy megfagyj! így, így! Látod, én nem felejtem el a jót! Már éjfél felé járt az idő. A. katonák régen az igazak álmát aludták a fedezékben, de Sztoján bátyó még mindig vendége körül sürgölődött. Későn feküdt le, s egész éjszaka nem bírt elaludni. A Fehérkével való találkozás felébresztette lelkében otthonának, szeretteinek, piciny földecskéjének minden kedves emlékét... Reggel be sem várva a korai kakasszót, már előbb fölkelt, s ismét meglátogatta Fehérkét. Amikor a karaván elindult, Sztoján bátyó együtt gyalogolt barátjával, elkísérte jó darabon. A végső búcsúzásnál pedig megállította, s úgy simogatta, csókol götta: — Isten veled, drága Fehérkém! Majd a kocsishoz fordult: — Idefigyelj, legényke, gondját viseld ám az én ökröcskémnek! Vigyázz rá! No, minden jót! Mélyen benyúlva ingébe, előhúzott onnan egy zacskót, k.oldozta, s leszámolt belőle öt rézpént a fiú markába. — Nesre, igyál egyet érte, s ne feledkezz el sohasem Fehérkéről. Vigyázz rá, nehogy lesoványodjon! És tartsd mindig tisztán... Hogy a kocsikor eltűnt a messzeségben, Sztoján bátyó még hosszan, nagyon hosszan nézett a porfelleg után s oly szomorú arccal tért viszsza a népfelkelőkhöz, mintha édes testvérétő' "Vssztották volna el. Dalmát Ff^enc fordítása híresebb a világhírű borok között, mint a somogyi, a jó borivó azonban nem ' mindig választaná a badacsonyit, mert van az úgy néha, hogy a frisse" megszelt sonka után homoki bort kí ván a gyomor, s nem azt a nehézfajsúlyú hegy levét, mit a badacsonyi lankákból sajtol a nyári verőfény. Hűtlenség lenne azonban, ha a túlsó part borát dicsérnénk, midőn itt állunk az innenső part egyik szőlőhegyének tetején s a kifogyhatatlan lopótökből ki tudja immár hanyadszor ereszti tele poharunkat az öreg szőlősgazda, Horváth Józsi-bácsi badacsonyi kéknyelűvel. Amott lent balra a pince bejáratánál szélesretárt ajtók mögött két suhanc a présgépet tisztogatja. Közeledik a szüret ideje, muszáj készülődni. Tiszta prés, tiszta kád, tiszta hordók, ezek és a kifáradhatatlanul parázsló napsugarak adják meg a Bala'ton-melléki borok aranysárga, gyöngyöző, húsleves színét. Józsi bácsi, aki az idén tölti be 74. életévét, huncutkodva invitál a pince felé. — Jöjjetek csak ... Mutatok én nektek olyan bort, amilyet régen csak a királyok ittak. Ma sem sok ember dicsekedhet azzal, hogy ilyen bort ivott.., Óvatos, léitekkel s szinte tiszteletteljes áhítattal lépünk be a pince ajtaján. 37 lépcső vezet lefelé, s ahogy belseje felé tárulkozó pincében hordók végtelen sora áll, oldalukon krétával feljegyzett dátumok. A pince legelején négy hatalmas hordón 1957 áll. Ezekben vannak a tavalyi borok. Amint befelé haladunk egyre kisebbek lésznek a hordók. Az évek száma is egyre bort nem mindennap láthat az ember. Még hordóban sem. Az öreg nem sokáig hagyott ámuldoznunk, már nyúlt is a lopótökért. Ijedten próbáltunk tiltakozríi, hogy az istenért fel nc bontsa ezt az ereklyét a mi kedvünkért, de ő csak mosolygott és legyintett egyet. — Fel van ez már bontva fiaim! Most két hete bontottam fel. í^az. fájt a szívem, 1961-ben szerettem volna felbontani, hogy 50 éves bort igyak, de hát az unokám nem várt. Most volt két hete a lakzija s én meg ki akartam tenni magamért. Megmondtam, hogy az ö lakodalmán, olyar. bort fognak inni a vendégek, amilyéi kevesen ittak csak eddig. Hát ittak is. Most igyatok ti is. És ittunk. Ittunk a 47 éves badacsonyiból s ha a gyönyörűségünket szavakban kéne kifejezni, akkor e szavakat oldalakon keresztül csak „sz" és „cs" betűkkel kéne bevezetnünk, hogy érzékeltessük azt a földöntúl gyönyört, mely értelmes szavak helyett, csak lelkes csattintásokat váltott ki belölünk. Mire felértünk a pincéből, már alkonyodott. Aranyló fény borította el c szelíd lankájú szőlődombokat s a végtelenbe vesző vizet. Az öreg Józsi bácsi a nap felé mutatott. — Látjátok fiaim... Ez adja ezt c csodálatos izt. Kora hajnaltól kése délutánig ragyog itt a hegyoldalban c napfény. Nézzétek csak a szőlőfürtöket! Mintha minden egyes szem szomjasan inná a fényt. Duzzadnak már. Cyűlik bennük az 1958-as badacsonyi. D. S. f FERENC FERDINÁND : I n mi vilÄQUKik ? Miénk a szén, a vas, a búza — tj: A Csallóköz, a Tátra csúcsa. jji Miénk a föld, a gyár, az ország — }j A mi világunk egy — rokonság. i • t Munkásvilág a mi világunk {) Valóra vált a régi álmunk. íi 'ŕ Beteljesült az ősi jóslat: JiJ „Ma még rabság, szabadság jj holnap." kt Úri bitangság megszűnt végre — JJ Nem folyik munkás s paraszt vére. Közös hazában testvérré lett. Nem ütnek többé dobra házat — í^özös erővel, közös célért — ttj £s nem hull reánk* a gyalázat. Dolgozunk békés, szép jövőért, ti A szlovák, cseh, magyar és német Amit építünk nem a másé — Munkáskezekből szövünk láncot — . .íi,,,. cpiiuuiv iiiiii a ,. i.... i HuiiArt»»rí.ťnuui ä^uvtillh Minden közös, egy nagy családé. Mi összefogja a világot. 6s együtt valljuk büszkén, bátran: Békét építünk a világban! Balatoni szőlőhegyek tetején Ameddig a szem ellát szőlőhegyek mindenfelé s azontúl, hol a szem már semmit sem lát, csak furcsán kéklő szürke semmiséget, ott mindenütt víz, a kéklő Balaton vize. Különös találkozás ez. Két éltető elem találkozik a part mentén, a víz és a ... nem a föld, hanem a lélek, a jókedv, a derűs gondtalanság éltetője, a hegy leve, az aranyat érő szólönedű, a bor. Nehéz volna eldönteni, melyik partján terem ennek a nagy víznek jobb ízű bor. A badacsonyi kétségtelenül csökken. Tisztelettudóan állunk meg egy hordó mellett, oldalán ez áll: 1947. Tízéves bort rejteget e hordó. Az öreg Józsi bácsi azonban beljebb invitál, a szakember fölényességével mosolyog szótlan csodálkozásunkon, aztán büszkén dicsekvő gazda hetykeségével megáll a pince végén egy 25 literes hordó mellett és rámutat. Nem szól egy szót sem, tudja, hogy a hordó oldalán virító szám önm\igáért beszél. HitetlenKedve nézzük. | A hordó oldalán ez áll: 1911! 47 éves ÜJ SZÖ 6 * 1958. augusztus 16.