Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)

1958-07-26 / 205. szám, szombat

I BHAKRA - NANGAL * ZARÁNDOKÚT ÚJ ISTENEKHEZ Látogatás a világ legmagasabb duzzasztógátján „És mi értelme van annak, amit csinálsz?" — kérdeztem végül az egyik szakállas paraszttól, akinek munkáját egy idő óta fejcsóválva figyeltem. Mit gondoljon az ember annak az ép eszéről, aki csapzottszörű tevéjét faeke elé fogja és barázdát szánt a sivatag homokjában. Igen, a piszkos szürke sivatagi homokban, amelyben a barázda épp oly gyorsan összefolyik, amilyen gyorsan megvonják a sivatag homokjába, amely még sohasem hajtott csírát a magból és valószínűleg nem is lesz soha erre képes. A paraszt azonban ravaszul mosolyog és azt mondja: „Nem csoda, ha értelmetlennek tűnik neked, szahib, hogy a sivatagot szántom. De majd ha jön a víz, akkor a földből öles búza terem és mindazoknak, akik a talajt szántották, elsődleges joguk lesz az új vízre, a Bhakra vizére!" Ez volt első találkozásom Bhakra-Nangallal, a világ lemagasabb duzzasztógátjával. * * * Mily varázserővel bír e szó az indiai paraszt számára. A víztől függ élete és halála, szegénysége vagy jóléte, szerencséje vagy balsorsa. India hatalmas folyamai, amelyek a Himalája gleccservidékéből fakadnak, szeszélyesek és önkényes szeszélyeiknek az ember tehetetlenül ki volt szolgáltatva. Félévig a síkságon a viz kicsi, gyenge folyócskaként kanyarog. A tűző nap kiszikkasztja a földet és a szárazság elfojt minden termést. Az emberek dalaikkal, táncaikkal vágyva-vágyón sóvárognak vízért, a brahmánok könyörgő fohászokat küldenek az égbe. És amikor beáll a monszun, a nagy esőzés, imáik meghallgatására találnak. A kis folyócska felduzzad, robajló dörejjel közeledik az emberhez, de a vágyva vágyott segítő/€s áldást osztó borzalmas ellenséggé válik. Hatalmas, dühöngő folyammá dagad, elárasztja a földeket, magával ragad embert, állatot, házakat, feldúl, szétrombol mindent, ami útjába kerül. És az értékes víz kihasználatlanul a tengerbe ömlik. így rendezték ezt el az istenek és kinek lenne hozzá ereje és bátorsága, hogy akaratuk útjába álljon? Csak az embereknek. Az ember mondotta ki, hogy a hegyekből jövő vizet meg kell fékezni, hogy egész éven át elég legyen, megszűnjön az aszály s ne iegyen többé árvíz. Akkor azután a víz áldást hoz és még többet - világosságot! A hatalmas Szatledzs, a Himalája egyik folyója megfékezésének ötlete már 1908-ban, pontosan egy fél évszázaddal ezelőtt született. Negyven éven keresztül vágyálom maradt mindaddig, míg az indiai nép széttörte bilincseit s felszabadult az idegen uralom alól. Csupán akkor kezdték keresni a helyet, ahol a duzzasztógátat építhetik. Valahol a Szivalik-hegységben, a Himalája egyik nyúlványában bukkantak rá, ahol a folyó még nem éri el a tágas Pendzsab síkságot. De az istenek megharagudtak azért, hogy az ember betört birodalmukba. A vakmerő, parányi kis ember újból és újból érezhette haragjukat és bosszújukat. A Himalája előhegysége nagy kiterjedésű, de gyönge. A sziklákat és a gránitkő'zetet homokkő- és agyagrétegek, minden gátépítő ősi ellenségei szelik keresztül-kasul. És ami még rosszabb, a folyam ágya is puha kőzet. Mindenekelőtt a hegyeket, amelyeket az istenek az ember útjába állították, kellett eltávolítani. Amikor a félénk ember csákányával és ásójával felhasította a hegy hátát, a^ istenek gúnyosan kacagtak. Ez bizony nem volt veszélyes birodalmukra. Egy szép napon azonban a völgy csendjét hatalmas robbanás rázkódtatta meg, kilencven tonna robbanóanyag levegőbe röpítésének hatalmas döreje. Amikor az első 600 tonnás földiarab a völgybe zuhant anélkül, hogy emberi kéz érintette volna, a Az Üj Szó számára írta: Harry Sichrovsky * kishitűek és félénkek bátorságukat vesztve pánikszerűen menekültek, megbánva merészségüket a mindenható istenekkel szemben. A bátrak azonban tovább harcoltak az istenek és a természet ellen. Kis csatornákat fúrtak a beteg, gyönge kőzetbe és hatalmas betoninjekciókat fecskendeztek belé, amelytől a kő megint erős és egészséges lett. Az 'agyagot ezenfelül hasznosan felhasználták az ember számára, felhevítették és szétőrölve belekeverték a betonba. Ezáltal a beton előállítása egyötödével lett olcsóbb. És az injekciók útján az agyag megváltozott formában ismét visszakerült a régi helyére. A bágerek 75 méter mélységben vájták hatalmas fogukat a folyó ágyába, kitisztították a medret, úgyhogy elhelyezhették a duzzasztógát betonpilléreit. Ezektől az alapoktól számítva a tetejéig a duzzasztógát több mint 250 méter maA DUZZASZTÓGÁT ÖRIÁSI TERÜLETEK TESZI LEHETŐVÉ ÖNTÖZÉSÉT gas lett s így a világ legmagasabb duzzasztógátja. A gépek zaja előcsalta az óriási ország minden részéből az embereket, akik hitetlen szemmel, félénk tekintettel eljöttek ide csodálkozni azon, hogy az ember, megváltoztatja a természetet. Megindult a zarándoklás Keralából és Bengáliából, Orisszáből és Bombayből, Radzsasztánból és Asszanból. S e hatalmas zarándoklatnak ma nincs vége, tovább tart az új istenek — a beton, az acél és a villany csodálata. A régi istenek azonban nem adják fel a harcot; sokféle álruhában jelennek meg, egyszer angolul beszélnek amerikai hangsúlylyal, máskor amerikai hangsúly nélkül, egyszer pöffeszkedő indiai nagyiparos színpompás ruháját viselik, máskor a bölcs mindentudó képét. S mindannyian az új és egyben a régi evangéliumot hirdetik: külföldi szakértők segítsége nélkül lehetetlen e nagy és nehéz építkezést megvalósítani, magáncégek kezdeményezését és cselekvő erejét nem nélkülözhetitek. Az indiai mérnököknek sem elég tapasztalatuk, sem megfelelő képzettségük nincs e gigantikus feladat elvégzéséhez; jó munkások nélkül semmit sem lehet kezdeni és nektek csak indiai parasztok és falusi kézművesek állnak rendelkezésiekre, akik lusták, elmaradottak, babonásak és közömbösek. Hagyjatok fel nagy terveteikkel vagy pedig áldás helyett átkot arattok! A tízezer munkásnak és a háromszáz mérnöknek nem volt ideje arra, hogy az álcázott istenek prédikációit hallgassák. Hat hónapon keresztül csak azzal voltak elfoglalva, hogy hét és fél millió köbméter földet és kőzetet elmozdítsanak. Az építkezés mindkét oldalán egyenként 17 méter átmérőjű és 500 méter hosszú alagutat fúrtak és a folyót arra kényszerítették, hogy ezen alagutakba folyjon és így az építkezés helye szárazzá váljék. A munkások letették hagyományos turbánjukat és fehér védősisakot tettek fejükre. Vastag köteleket tekertek derekukra és mint a magas alpesek hegymászói, kötelekhez erősítve ereszkedtek le a 170 méter mély szakadékba. Szabadon himbálódzva, csákánnyal és kalapáccsal — mivel gépet szállítani ide nem lehetett — kellett a falakról leverniök a laza köveket. Ily módon másfél millió köbméter követ és földet, a szó szoros értelmében levakartak a falakról. Most már úgy tűnt, minden készen áll, hogy a gátfal építését megkezdjék. Ámde álljt kiáltottak az istenek dühösen és egyben kárörömmel. Honnan vesztek elég homokot, kavicsot, cementet öt millió köbméter beton számára, honnan vesztek annyi betont, amennyi egy hatvan emelet magas, százezer helyiséggel bíró felhőkarcoló építéséhez kell, annyi betont, amelyből nyolc méter széles utat lehetne építeni az egyenlítő körül, honnan vesztek annyi építőanyagot, amennyi a hét egyiptomi piramis építéséhez volt szükség. Tanulmányozzátok az irattárakat, nézzetek körül a világban és látni fogjátok, sehol sincs példa ily hatalmas terv megvalósítására! Az emberek vizsgálódtak és próbálkoztak, kutattak, gondolkoztak, számításokat végeztek, több mint háromezer rajzot készítettek. És kivívták legszebb, legnagyobb és végső győzelmüket az istenek felett, akiket legyűrtek. Az istenek dühükben nem is g^doltak arra, hogy a győzelem feltételét ők maguk szolgáltatták. Bhakrától hat kilométer távolságban óriási homok- és kavicsrétegek húzódnak, amelyeket a folyam a Himalájából hord le sodrával, sőt különféle nagyságú sziklák is voltak, éppen olyanok, amilyenekre az építéshez szükség volt. De hat kilométer is messze van, ha az ember meggondolja, hogy három és fél A VILÁG LEGMAGASABB DUZZASZTOGÄTJA A BHAKRA-NANGAL éven keresztül éjjel-nappal, minden órában 400. tonna betonra van szükség. Több vonat kellett a szállításhoz, nem beszélve a vasúti kocsik ki- és berakásának fáradságos munkájáról. A megoldást a futószalag jelentette, századunknak e jelképe, amely a homokot és kavicsot másfél órás út távolságából szüntelen folyamban szállította. A cement egy 80 kilométernyire fekvő gyárból érkezik különleges nagy vasúti kocsikban és ezáltal a cementes zsákok millióit takarítják meg. Újabb talányokat kellett megoldani. A kavicsot a cementtel való érintkezése felhevíti és ennek folytán repedések keletkeztek a betonban. Ezért a kavics egy hűtőberendezésbe vándorol és 1500 tonna jégben fürdik meg. És hogy a kavics a keverőberendezéshez vezető útján ne „hűljön" meg, fedett, üveggyapottal szigetelt futószalagon szállítják. A keverőberendezésben 12 különböző fajta betont lehet készíteni, mindent önműködően mérnek és kevernek. Minden 41 másodpercben négy óriási vödröt töltenek meg betonnal és Diesel-kocsikkal az építkezés helyére szállítják. Vajon hány száz munkás szükséges ezen óriási üzem kezeléséhez? És éppen itt van a csodálatos e kacsalábon forgó gyárban: az egész üzemrészleget kapcsolótábla mellől egy tucatnyi gomb nyomásával irányítják. Amikor Bhakrában befejeződik a munka, az egész berendezés tovább vándorol az indiai ötéves terv más nagy építkezéseire. Dzsippünk száguldva rohan a meredek hegyi úton. A sziklafalakon nagy sárga betűk angol, hindu és urdu nyelven figyelmeztetnek: „Ami elégett, az nem pótolható többé semmivel!" „Családod is szenved azáltal, ha megsebesülsz!" „Ne bízz a szerencsében, bízzál a biztos hajtásban!" Felkapaszkodunk a gátra, amely napról napra jobban közelíti meg a dombláncolat tetejét. Egy kis ajtón át bejutunk a gátfal belsejébe, ahol örök sötétség uralkodik. A tíz alagútban jeges vizet tartalmazó csövek húzódnak, hogy megakadályozzák a beton megrepedését, amely az első hónap folyamán öszszezsugorodik. Különféle mérőműszereket építettek a betonba, amelyek később értékes tájékoztatásokkal szolgálnak majd. Fenn, a gát tetejéről pompás kilátás nyílik. „Nézze meg jól ezt a vidéket, soha többé nem fogja viszontlátni" — mondja Visnu Dutt, a bhakrai tájékoztató iroda lelkes vezetője. Valaha az istenek itt egy óriási tavat teremtettek és a geológusok azt mondják, hogy tízmillió esztendővel ezelőtt valóban tó volt ezen a helyen. Most a tó ismét visszatér az emberi kéz munkája nyomán, mégpedig 180 négyzetkilométer területre. Tizenkét milliárd köbméter vizet tárolnak itt, amely egész India egy évi vízellátására NEW MESSZE Krakkótól délre fekszik Lengyelország egyik legrégibb és .leggazdagabb sóbányája, a gyönyörű Wieliczka. Itt a föld mélyén több száz évvel ezelőtt hatalmas földalatti templomot vájtak a bányászok, amelyben minden szobor, csillár, padló, korlát sóból van kifaragva. A turisták gyönyörködve nézik a föld alatt rejlő nagy értékű sószobrokat, melyekhez hasonlót sehol a világon nem láthatnak. Wieliczkán naponta több száz turista fordul meg. Képünkön a wleliczkai sóbánya bányá'íai műszak előtt láthatók. (Horváth Sándor felvételei) A KRAKKÓI „Gluvný rynek" (főtér) egyik legszebb épülete az egykori Sukenica, vagyis az iparosok háza. melynek egyik kapualjából szép kilátás nyílik Lengyelország leghíresebb költője, Adam Miczkiewicz szobrára. Ez a tér Krakkó legforgalmasabb városrésze, ahol az üzleteken kívül Krakkó nagyon sok történelmi emléke is látható. elég lesz. Háromszázhatvanhat falu, amelyekben ma harmincezer ember él, fog a Gobing Szagar, az új tó mélykék vizébe süllyedni. Az építkezés vezetőjének vendégkönyvében büszkén mutatják nekünk a bejegyzést: „A Bhakra-gát Indiának világhírnevet szerzett. Ily n^héz és nagy vállalkozást még egy ország sem hajtott végre és büszkék vagyunk rá, hogy a világ •minden részéből jönnek érdeklődők ezt az építkezést megtekinteni és India népének csodálattal adózni, amely oly nagy lendülettel építi országát. Bhakra egyre jobban az erő és a jólét jelképévé válik. A Bhakra-gát hatalmas, óriási dolog, megrendítő még a látványa is. India haladásának jelképe!" Aláírás — D. Nehru. AMIKOR AZ UTOLSÖ négyzetméter betonalapzatot is elhelyezik, a víz' húsz méter hosszú zsilipen keresztül egy 130 méter hosszú csatornán át a völgy irányában folyik majd. Másodpercenként 130 ezer köbméter víz zuhan majd alá és így az ember keze által alkotott legnagyobb vízesést képez. Egy 4500 méter hosszú csatornán keresztül a valóban életet hozó víz az országon át folyik és Ragasztánban, valamint Pandzsabban ötmillió hektár földet termékenyít meg. A Bhakrába érkező zarándokok szótlanul csodálkoznak, amikor mindezt hallják. Ilyen csodát az istenek sohasem voltak képesek végrehajtani még a villámfokosú hatalmas Indra sem. De az istenek, akik nem tudták megakadályozni az ember győzelmét, boszszút álltak, ahol csak tudtak. Emléktábla hirdeti a munka hőseinek nevét, akik életüket a Bhakráért feláldozták. Sokan az új idegen gépaknek estek áldozatul, másokat a lezuhanó sziklák ütöttek agyon vagy ők zuhantak a mélységbe. Az egyik munkás traktorjával 100 méter mély szakadékba esett. Fiatalon, erejük teljében, életvidámán haltak meg, h'ogy millióknak új életet, világosságot és vizet adjanak. A többiek, akik tovább dolgoznak, ez új életet olyan feltételek között építik, amelyek számunkra nehezen képzelhetők el. A bérek alacsonyak, csak egynegyedét teszik ki az európai átlagnak. Á nangali munkáslakások jók, ha összehasonlítjuk a parasztok nyomorúságos agyagkunyhóival vagy a kalkuttai nyomornegyed viskóival. De így is legtöbbnyire egy helyiségben lakik az egész család, egy kicsi kert van a ház mellett és egy még kisebb konyhahelyiség. A gyapjúruha ritka és drága, a téli éjszakák Nangalban hidegek. A kórházak, szülőotthonok, gyermekjátszóterek, parkok és iskolák az elkövetkező idők előhírnökei. Nangal környékén a

z új időknek ezek az «lso ' hírmondói már láthatók. Kész a Nangal-csatorna, vidáman csobog a tiszta víz, amelyet mindkét oldalon hófehér betonfalak szegélyeznek. Ez a 170 kilométer hosszú csatorna lesz a világ leghosszabb falazott csatornája. A zsilipek felett korszerű híd ível szép formájú lámpákkal. A földeken a magasfeszültségű vezeték első póznái láthatók. Nem győzünk betelni az új korszak ezen jelképeinek nézésével. Rosan barátunk azonban, a nangali szakszervezeti titkár, a sötét múltba vezet bennünket, amely itt még a jelent-képezi. Félórajárásnyira agyagon és pocsolyákon át botorkálva eljutunk Maidoamadzsra kis faluba. Valaki égy roskatag ágyat hoz trónusul a ritka vendégnek. aki az üdvözlő italként nyújtott joghurtot éppen a rézkancsóból issza. A duzzasztógát lámpái, ahol éjjel-nappal három műszakban folyik a munka, idáig világítanak. Itt azonban csak szárított tehéntrágyából készült mécses vagy legjobb esetbén petróleumlámpa fénye pislákol. A gépek dübörgése, a daruk zaja idáig hallatszik. Itt azonban olyan faekével szántanak, mint őseik három évezred óta. Ezek a parasztok még nem láttak traktort, nem láttak cséplőgépet, nem láttak műtrágyát. De tudják már, hogy mi a csatorna és mi az alagút, láttak már cementkeverőt és zsilipet, hallottak már turbináról és kilowattról. S vágyva váriák a napot, amikor a víz eljön hozzájuk is a faluba s amikor a középkorból egy ugrással a XXI. századba teremnek. fi ÍZ évvel ezelőtt kezdték meg a bhakrai építkezést és két év múlva befejezik. Elszállítják a gépeket és velük együtt elmennek az emberek is. A hallgatás köpenye borul majd a színtérre, melyet csupán a szél sivítása szakít meg. De a betonóriásból éjjel-nappal harsogva, csobogva, kacagva áramlik majd a víz. És a parasztok éppúgy idezarándokolnak majd. mint ma, hogy megbámulják az óriást. S visszatérve falvaikba, a régi mondák és balladák mellett megéneklik Bhakra dicsőségét, az embernek az istenek felett aratott győzelmét. ÚJ SZŐ 4 * 1958. július 26. l