Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)

1958-07-19 / 198. szám, szombat

LENIN ÉS AZ IRODALOM Szemelvények A. V. Lunacsarszkij „Lenin nézetei az irodalomról" címíí cikkéből I Petrik József: h ii Í— g j ÉGRE NÉZVE Szeretem nézni az eget: derüs-borús szeszélyeit, j-í s csodálom, ha az éj fölé Q csillaghímes subát terít. H H — Nem rémlik, hogy a messzeség § köztünk örökre vont határ; <í humuszos szűzföldnek veszem, h amely megművelésre vár. ö S ez nem önző költői kép,

r az éggel sem hivalkodom: Felszabadult agyamnak ím H bátor szárnuat adott korom. Í % 5 hiszem, hogy egyszer megszűnik h az ős határ, a messzeség, g sa föld népének adja majd % tenger kincsét s fényét az ég. ? — De míg a csillagokba fel H életet, embert oltanánk, \\ itt küzdünk meg az életért, itt vár még férfiharc reánk. % k | b Életem s álmom tiprom el, ^ ha ebből részt nem vállalok — S «.) Ört állok, míg hívogatón néz le az ég s a csillagok. $ í Szókratész látogatása NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN Az irodalommal, a művészettel és a párt irodalompolitikájával kapcsolatos lenini nézetek jellemzése tekintetében rendkívül jelentős Lenin beszélgetése Klara Zetkinnel. Függetlenül attól, aogy Klara Zetkin elvtársnő mindenképpen megbízható tanú, e sorok írója engedelmet kér, hogy megjegyezhesse a következőket; Lenin közvetlen 'rányításával néhány éven át kulturális téren dolgozott, s így magától értetődik, hogy jónéhányszor hosszas és átfogó megbeszélést folytatott a napy vezérrel kulturális kérdésekről általában, a közoktatásról különöskéDpen, hasonlóképpen pedig a művészeti és szépirodalmi problémákról. E sorok írója azonban nem engedheti meg magának, hogy a beszélgetéseket nyomtatásban megjelentesse. Bűnt követne el ugyanis Lenin felmérhetetlen tekintélye ellen, ha most, jónéhány év után, pontos feljegyzések nélkül, csupán visszaemlékezései alapján megjelentetné a beszélgetéseket s ezekbe valamely szubjektív nézet csúszna be. A cikkíró éppen ezért az alábbiakban Klara Zetkin visszaemlékezéseiből fog idézni mert meggyőződéssel állíthatia, hogy az idézetekben foglalt és az említett problémákkal kapcsolatos lenini nézetek telies mértékben megfelelnek mindannak, amit jómaga lenini irányelvekként őrzött meg emlékezetében. íme, mit ír Klara Zetkin: „Oj erőkét ébreszteni, azon dolgozni, hogy Szovjetországban új művészetet és kultúrát teremtsünk — mondta Lenin —, ez helyes, nagyon helyes. Fejlődésünk viharos tempója érthető és hasznos. Be kell hoznunk azt, amit évszázadokon át mulasztottunk és mi be is akarjuk hozni. A kaotikus erjedés, új jelszavak lázas keresése, olyan jelszavaké, amelyek manapság bizonyos irányoknak „hozsannáznak" a művészet és gondolkodás terén, de holnap „feszítsd meg"-et kiáltanak, mindez elkerülhetetlen. A forradalom kifejleszt minden addig megláncolt erőt és a mélyből az élet felszínére hajtja őket. Itt egy példa a sok közül. Gondoljanak arra a hatásra, amelyet a mi festészetünk, szobrászatunk és építészetünk fejlődésére a cári udvar divatja és szeszélye, valamint az arisztokrata urak és a burzsoázia ízlése és bogarai tettek. A magántulajdonon alapuló társadalomban a művész árut termel piacra, rászorul a vásárlókra. A mi forradalmunk felszabadította a művészeket ezeknek a nagyon is prózai feltételeknek a nyomása alól. Pártfogójukká és megrendelőjükké a szovjet államot tette. Minden művésznek, mindenkinek, aki annak tartja magát, joga van szabadon, a maga ideáljával megegyezően, mindentől függetlenül alkotni. De persze mi — tette hozzá azonnal Lenin — kommunisták vagyunk. Nem állhatunk karba tett kézzel és nem hagyhatjuk, hogy tetszése szePártunk XI. kongresszusának négy napig tartó komoly tárgyalásai folyamán gyakran jártattam végig fürkésző tekintetemet a sokszáz küldöttön. Első látásra feltűnt, mennyi az őszhajú, ha.jlottháiú, kérgeskezű, magas kitüntetésekkel éke sített öreg, forradalmi harcos a kongreszszuson, akiket pártunk mélységes tisztelete és megbecsülése övez. Néhányukkal a szünetekben el is beszélgett&m. Kopecký elvtárssal, a politikai iroda tagjával a kommunista mozgalom régi, keletszlovákiai harcosairól, — Benada elvtárssal, Szlovákia Kommunista Pártja irodájának tagjával, a Szlovák Nemzeti Tanács újonnan megválasztott elnökével arról, hogy pártunk nyolc kongresszusán vett részt küldöttként és a többi háromról csak azért hiányzott, mert börtönben ült, illetve beteg volt. Pártunk egyik alapító tagjával, a 44 éve bányászmesterséget folytató Mazánek elvtárssal az északcseh bányakerületek új kötelezettségvállalásairól. Hajda elvtárs, öreg ostravai nyomdász arra az időre emlékezik vissza, amikor Ostravában azokkal a magyar szedőkkel barátkozott, akik ott szedték pártunk magyarnyelvű lapját. Űuris pénzügyminiszter elvtárssai együtt hosszasan hallgatjuk a ngykövesdi 67 éves Bodnár András elvtárs érdekes viszszaemlékezeseit. Bodnár bácsi orosz fogságból való szabadulása után már 1920ban, Irkutszkban belépett a bolsevikok pártjába és amikor hazajött és a kassai Munkásból megtudta, hogy. Csehszlovákiában is megalakult már az új típusú forradalmi párt, 1922-be* belépett a CSKP-be és azóta harcos, tevékeny tagja dicső pártunknak. Az idős, tapasztalt, érdemdús elvtársaknak kijáró megbecsülést, szeretetet és tiszteletet Harus elvtárs a mandátumvizsgáló bizottság jelentésében a kongresszusi küldöttek élénk helyeslése mellett külön hangsúlyozta. Pártunk valóban megbecsüli az öregekot. Elmondhatjuk, hog.y a kommunisták s.köz- és magánéletben egyaránt tiszterint káosz alakuljon. Ezt a folyamatot egészen tervszerűn kell irányítani és eredményét kialakítani. Klara Zetkin a továbbiakban igen érdekesen ismerteti Lenin nézeteit a művészet maradandó alkotásairól, az emberiség történetében legérettebb esztétikai korszakok legkiemelkedőbb eredményeiről és a hanyatló burzsoázia jelenlegi útkereséséről. E problémák tekintetében nálunk méq ma is vannak nézeteltérések. Éppen ezért meg kell állapitanunk, milyen nézeteket vallott, mit érzett mindezekről vezérünk. Mindjárt hozzá kell tennünk azonban, hogy a művészet konkrét kérdéseit, a művészi ízlést illetően Lenin rendkívül szerény volt. Megállapításaihoz rendszerint ezeket fűzte hozzá: „Ebben egyáltalán nem számítok szakembernek", vagy „ez az én személyes vé'eményem; könnyen meglehet, hogy tévedek." Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy én személyesen mélységes bizalommal viseltettem Vladimír Iljics Ízlése iránt és úgy vélem, hogy azokban a kérdésekben, amelyekről oly messzemenő körültekintéssel és nagy szerénységgel mondott véleményt, kétségkívül helyes megállapításokat tett, akárcsak a rendszerint hasonló álláspontra helyezkedő legjobb tanítványai. Lenin hangsúlyozta Zetkin elvtársnőnek: „Túlon-túl nagy „felforgatók" vagyunk a festészetben. Ami szép, azt meg kell tartani, például kell venni, belőle kell kiindulni, még ha „régi" is. Miért kellene elfordulnunk az igazi széptől, lemondanunk róla, mint a további fejlődés kiindulópontjáról, csupán azért, mert „régi"? Miért kell meghajolnunk az új előtt, mint valami istenség előtt, amelynek alá kell vetnünk magunkat, csak azért, mert „ez új". Értelmetlenseg, tisztára értelmetlenség. Ezen a téren sok a képmutatás és a nyugaton uralkodó művészi divatnak — persze öntudatlan — tisztelete. Mi — jó forradalmárok vagvunk, de valahogy kötelességünknek érezzük megmutatni, hogy mi is „a modern kultúra magaslatán" állunk. Nekem van bátorságom ahhoz, hogy magamat „barbárnak" nyilvánítsam. Nem tudom az expresszionizmus, futurizmus, kubizmus és a többi „izmusok" alkotásait a művészi géniusz legmagasabbrendű megnyilvánulásainak ť-k'nteni. Nem értem őket. Nem találok bennük semmi ovönyörűséget." De meglehet hogy mindennél fontosabb az, amit Lenin a művészet általános társadalmi szerepéről mondott Zetkin elvtársnőnek: „Nem az a fontos, hogy m' a mi véleményünk a művészetről. Az sem fontos, hogy mit ad a művészet a lakosság milliókat számláló egész tömegéből néhány száznak, vagy akár néhány ezernek. A művészet a népé, legmélyebb gyökereit a széles dolgozó tömegek sűrűjébe kell leboc?átania. Ezeknek a tömegeknek érzéseit, gondolkodását és akaratát kell összefognia, őket • lik. becsülik az öreg kort. Panasz csak elvétve, ha akad. De akad és ezen érdemes elgondolkodni. * . * * Gondolkodjunk el azon is. hogy vagyunk az életben, a családi életünkben ezzel a kérdéssel. Milyen a viszonyunk, magatartásunk öreg szüleinkhez, nagyszüleinkhez. Lényegében: jó, kielégítő. De azért... A közelmúlt emlékei között kutatok: Már megbeszéltünk mindent, ami a riporthoz kellett. Magam' sem tudom, miért, végül azt kérdeztem az igazgatótól: — Mikor beszélt az édesapjával? (Az édesapa jó hetvenéves öreg munkás). — Régen nem találkoztunk — válaszolt az igazgató rövid tűnődés után. — Anynyi a dolga? — kérdeztem. Még az előbbinél is hosszabb szünet következett és nagyon nehezen született meg a válasz. — Tudja, elvtárs, az én édesapám nagyon derék ember, de politikailag elmaradott. Furcsa nézetei vannak. Ha egy vasárnap délutánt náluk töltök, hétfőig zúg a fejem. Kínos együtt lenni vele. Csak bajt lát mindenben. Tudja, ahogy az ilyen bogarászó, minden kákán csomót kereső öregekkel már lenni szokott. Hirtelen emlékezetembe tódult jó néhány hasonló magyarázat. Nem egyszer érdeklődtem olyan elvtársaktól, akik az elmúlt években magasabb beosztásba kerültek: milyen a kapcsolatuk a szüleikkel ? A gyermeki hála és tisztelet számos szép példája mellett nemegyszer hallottam ilyen kijelentéseket: — Nem szívesen megyek haza, mert az édesanyám templombajáró, istenes... .— vagy: — Az öregek folyton szívességet kérnek tőlem. azt hiszik, nekem minden csak egy szavaanba kerül, pedig tudhatja. c-Ivtárs, gyűlölöm a protekciót .. . Vaoy ilyeneket: — Szüleim még mindip gyereknek tartanak, minden dolgomba ho- le akarnak szólni, pedig én beosztásomban országos méretű ügyeket intézek vagy: — Nehéz az öregekkél. Ök m«s kell felemelnie. Bennük kell a művészt felébresztenie és kifejlesztenie. Kell-e egv törpe kisebbségnek finom édes biszkvitekei felszolgálnunk. amíq a munkás- és paraszttömegek fekete kenyéren tengődnek? Ezt, magától értetődik, nemcsak a szó betűszerinti értelmében gondolom, hanem képletesen is — mindig a munkásokat és parasztokat kell szem előtt tartanunk. Az ő kedvükért kell megtanulnunk gazdálkodni, számot vetni. Vonatkozik ez a művészet és a kultúra területére is." Idézzünk még néhány sort Klara Zetkin visszaemlékezéseiből. Mint az alábbi idézetből világosan kitűnik, Lenin egyáltalán nem hitte azt, hogy a szocialista művészet valamely primitív megnyilvánulási formákra korlátozódik, amelyek — úgymond — megfelelnek a tömegek alacsony kultú-színvonalának. „Valamelyikünk — név szerint nem emlékszem, hogy ki — megemlített néhány különösen szembeszökő jelenséget a művészet és kultúra területéről, jelentkezésüket a „pillanatnyi helyzettel" magyarázva. Lenin erre azt felelte: — Tudom jól. Sokan őszintén meg vannak győződve arról, hogy „panem et circenses". kenyérrel és látványosságokkal meg lehet szüntetni a jelenlegi nehézségeket és veszedelmeket. Kenyérrel — bizonyára. Ami a látványosságokat illeti — ám legyen —, nincs kifogásom ellenük, de ne felejtsék el ezzc' kapcso'atban, hogv a látványosságok — nem az igazi nagy művészet, hanem többé vagy kevésbé szép szórakozás. Nem szabad e nellett elfelejteni, hogy a mi munkásaink és parasztjaink egyáltalán nem hasonlítanak a római lumpenproletariátusra. Nem államköltségen ta tják fenn magukat, hanem saját munkájukkal tartják fenn az államot. Forradalmat „csináltak" és vérüket patakokban ontva és számtalan áldozatot hozva, megvédelmezték annak művét. Igen. a mi munkásaink és parasztjaink többet érdemelnek, mint látványosságokat. Jogot szereztek az igazi naqv művészetre. Ezért az első felad tok közé soroljuk a legszélesebbkörú népművelést, népnevelést. Ez teremti meg az alapját a kultúrának — persze, feltéve, hogy a kenyérkérdés megoldódott. Ezen az alapon valóban fel kell nőnie egy úi, nagy kommunista művészetnek, amely tartalmának megfelelő formát teremt. Ezen az úton a mi „intelligenciánkra" nagv fontosságú, hálás feladatok megoldása vár. Megértvén és megoldván ezeket a feladatokat, lerónák tartozásukat a proletárforradalommal szemben, amely előttük is szélesre tárta a kaput, kivitte őket a szabadba azokból az alantas életviszonyokból, amelyeket ?. Kommunista Kiáltvány olyan mesteri módon jellemzett." íme ragyogó, magasztos lenini tanítás művészettörténészek és művészek, irodalomtörténészek és írók számára. korban születtek és mi már egészen más világ vagyunk . .. Igen, ha nem is gyakran, mégis előfordul. hogy egyesek politikai magyarázatokkal mentegetőznek, amiért nem törödngk idős szüleikkel. Az évek során túlságosan „nagyvonalúakká" váltak ahhoz, hogy öreg, politikailag bizony néha tényleg elmaradott szüleik ügyével, gondjával törődjenek. Megesik, hogy restellik is őket, attól tartanak, hogy a szülök esetleges kijelentései vagy műveltségbeli hiányosságai szégyent hoznak rájuk. Az sem ritka eset, hogy jól kereső elvtársak, akik megtehetnék, hogy anyagilag is támogassák édesapjukat, édesanyjukat, nem segítenek az öregek gondjain. Régen nem egy munkásnak és parasztnak adták jó barátai azt a tanácsot, ha fiát taníttatni akarta: — Ne törd magad érte, mert ha úr lesz belőle, csak lenéz majd. A munkás- és parasztsorból való kiemelkedés ára sok esetben a z volt, hogy az iskolázott gyermeknek meg kellett tagadnia osztályát és szüleit. De akiket a mi rendünk állított vezető helyekre, azok éppen azért kerültek oda, mert hozzáértésük mellett bíztunk és bízunk abban, hogy nem szakadnak el osztályuktól, régebbi környezetüktől, szüleiktől. Politikai magyarázat a gyermeki feledékenységre. hálátlanságra — majdnem kivétel nélkül csak kibúvó. Ilyen esetekben általában nem a szülök „elmaradottsága" az igazi magyarázat, ' hanem az, hogy egyes elvtársakban a munka hevében valahogy kialudt a szív melegítő tüze. Ügy akarják szolgálni, szeretni a pártot, a házát és az egész emberiséget, hop y éppen azokról feledkeznek meg, akik a párton, hazán, emberiségén belül legközelebb állnak hozzájuk. Az emberséget hirdetjük. Ez a krédónk. S az emberség kezdete ott van az; öreg szülők iránti tiszteletnél, gyengédségnél, gondoskodásnál, — szeretetnél. Szily Imre A nyugat-németországi békevédők közé tartozik Erich Kästner német író is, aki különösen gyermek-könyveivel vált ismeretessé a világirodalomban. Több könyvét magyarra is lefordították. F, helyen nem mulasztjuk el megjegyezni, hogy Erich Kästner a 50-as években hazánkban, sót Bratislavában is járt, ahol nagyon jól sikerült felolvasást rendezett müveiből, főleg gyermekek számára. Kästner a Német Szövetségi Köztársaságban lévő PEN-klub elnöke, s az utóbbi időben már többs/ör lépett fel erélyesen a nyugatnémet hadseregnek atomfegyverekkel való felszerelése ellen. Az alábbi nagyon szellemes beszédét a müncheni főiskolások előtt tartotta. A beszédet a ,,l>ie Kultur" címíí müncheni folyóirat közölte. Kedves egyetemi hallgatónők és egyetemi hallgatók! Csak azért jöttem önökhöz, hogy egy közös régi isme'rőstől üdvözleteket adjak át. Egy nagyon régi ismerőstől. Szókratésztól. Ez időben Nyugat-Németországot utazza be és ezen nem csodálkozhatunk. Végül is többek között ő az alapítója és klaszszikus mestere annak a módszernek, amelyet ma nálunk „véleménykutatásnak" neveznek. Ő nálunk járkált és körülnézett. Ő kérdezett és hallgatott. És amikor néhány nappal ezelőtt németországi utazásának befejezése után velem találkozott, éppen Bonnból érkezett. Ahogy nekem elmesélte, Bonnban az uraknak csak néhány kérdést tett fel. Miután az abderai Demokkritról, az atomelmélet atyjáról és a korszerű atomfizikáról beszélgettek, Szókratész azt mondta: „Uraim, amikor Önök parlamenti többségükkel Nyugat-Németország atomfelfegyverzését keresztülvitték, tudták-e, hogy a lakosság többsége azt határozottan ellenzi, vagy nem tudták ? És amikor az urak késtek a válasszal, így folytatta: „Amennyiben ezt nem tudták, az ember azt gondolhatná, hogy önök nem lehetnek különösképpen jó politikusok. Én vonakodom ezt elhinni. Amennyiben azt azonban tudták és a népakarattal szemben tudatosan cselekedtek, úgy arra lehetne következtetni, hogy nem lőhetnek különösen meggyőződött demokraták. És azt elhinni még inkább ellenkezem. Segítsenek nekem azzal, hogy erre válaszólnak." Az urak még mindig haboztak. Végül a legfiatalabb miniszter válaszolt: „Egy demokratikus kormány is megteheti, hogy népszerűtlenül cselekedjék." Ekkor Szókratész felkiáltott: „Ö te Alkibiadeszem! Ügy tűnik fel nekem, hogy te az elszántságot az erőszakkal s a demokráciát a zsarnoksággal téveszted össze. Mindenesetre válaszodból azt látom, hogy tudatosan a közvélemény ellen cselekedtek." Ekkor a legidősebb közülük így szólt: „Nem, mi ezt nem tudtuk". Szókratész örvendezett ennyi őszinteség felett, mert úgy látta, hogy helyesen cselekednek és megkönnyebbülve mondta: „Akkor kérdezzétek meg a népet! Ö majd válaszol nektek és hibátokat jóvá tehetitek. Semmi sem egyszerűbb ennél." De ekkor az urak közül a harmadik jelentkezett: „Sajnos, a népet sem kérdezhetjük meg, mert azt megtiltották. És mi az alkotmányhoz hűek akarunk maradni". Szókratész erre egy kicsit boszszúsan így válaszolt: „Még akkor is, ha arról van szó, hogy a néphez avagy az alkotmányhoz kell-e hűnek maradnotok, tudnotok kellene mi a kötelességtek cselekedni. Mit érne a paragrafusokhoz való hűség, ha megszegnétek a néphez való hűséget. De erről szerencsére nincs szó. Nektek szabad, sőt meg kell kérdeznetek ,a nép véleményét, melyet nem ismertek, mert alkotmányotok az ilyen megkérdezést nem tilthatja. Egy kő esett le a szívemről." „Ne hamarkodja el ezt azzal a kővel" válaszolt az egyik. „A lakosság ilyetén való megkérdezése, melyet — Isten velünk — a nén többsége kíván, ugyan nincs kifejezetten megtiltva, és ez döntő ebben az esetben — nincs is kifejezetten megengedve." ' Ennek már aztán Szókratész nem nagyon örült. És erre azt felelte: „Eny alkotmányban, mindazok bölcsességének ellenére, akik azt összeállították, nem lehet mindent tekintetbe venni. Azért a mondatnak így kell szólnia: Ami nincs határozottan megtiltva, az engedélyezhető. És különösen ebben az ügyben, amikor élet és halál fölött kell dönteni. Ha e helyett kijelentik azt és bíráik által azt akarják bizonyítani, hogy minden, ami nincs kifejezetten megengedve, az tilos, akkor ne nevezzék államukat már többé köztársaságnak!" Kedves kollégák, már teljesítettem feladatomat: átadtam önöknek régi közös ismerősünk üdvözletét. Búcsúzáskor azt mondta nekem: .-.Szeretem az ifjúságot és a jövőt. Azért engem az időszámításuk előtti 399 évben mint szabadgondolkodó!, tehát szabadon gondolkodó embert, és az ifjúság megrontóját halálra ítéltek". „Milyen szerencse az utókor és ifjúság számára, hogy maga láthatatlan" — mondtam. g. k. A FRANCIA FILMAKADÉMIA idei nagydiját az 1937-ben készült „Akinek meg kell halnia" című filmnek ítélték. A legjobb alakítás díját Pierre Brasseur „A patkányfogó"-beli alakításáért kapta. A NAGY HONVÉDŐ HÁBORÚ öt kötetre tervezett történetének e|sö kötete még az ' idén megjelenik Moszkvában. HARMINCKÉT neves külföldi tudóst választott tagjai sorába a Szovjet Tudományos Akadémia. A beválasztottak között van Linus Pauling amerikai atomfizikus. a!d kijelentette, hogv nagyon örül a megtiszteltetésnek és sokat vár a tudósok nemzetközi együttműködésétől. • • * Öregekről, szülőkről^ C J SZÓ 6 * 1958. július 19.