Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)
1958-07-17 / 196. szám, csütörtök
Csehszlovákia áľásfoglalása az USA libanoni katonai beavatkozásával kapcsolatban (ČTK) — Jota M. Álláson, az Amerikai Egyesült Államok prágai nagykövete kedden, július 15-én felkereste Václav Dávid külügyminisztert, akinek jegyzéket adott át, melyben az amerikai kormány a libanoni és iraki eseményekkel kapcsolatosan megkísérli libanoni katonai beavatkozásának igazolását. Václav Dávid külügyminiszter elutasította ezt a kísérletet íf elítélte az amerikai kormány eljárását, melyet mint a Libanon belügyeibe való beavatkozást jelölt meg. A csehiszlovák kormány — mondotta — már kétszer is kifejezte álláspontját a libanoni eseményekkel kapcsolatos n. Ezt az álláspontot a legutóbb igen világosan az a kommüniké fejezte ki, melyet Antonín Novotnýnak, a CSKP első titkárának, a Csehszlovák Köztársaság elnökének a Szovjetunióban tett látogatásáról adtak ki. A kommüniké hangsúlyozza, hogy a libanoni válsáq megoldása a libanoni nép kizárólagos belügye. Csehszlovákia és a Szovjetunió a leghatározottabban elítéli mindazokat a kísérleteket, melyek a libanoni eseményeket nemzetközi problémává akarják változtatni. Egyben elítéli az imperialista országok fegyveres beavatkozásra irányuló bármi néven nevezendő kísérleteit, melyek nemcsak a Közel- és a Közép-Keleten, hanem az eoész világon veszélyeztetnék a békét s a népek biztonságát. Az iraki fejlemények — jelentette ki Václav Dávid külügyminiszter ugyancsak tisztára az iraki nép belügycinek tekinthetők. Az amerikai beavatkozás egyáltalában nem nevezhető Libanon szuverenitásának megvédésére irányuló lépésnek, mint ahogyan ezt az amerikai jegyzék áHtja, hanem ellenkezőleg, olyan akció, amely Libanon függetlensége ellen irányúi. Az amerikai kormány katonai beavatkozása — jelentette ki a továbbiakban a külügyminiszter, — nemcsak a Közép- és a Közel-Keleten, hanem az egész világon is veszélyezteti a népek biztonságát és a békét mégpedig akkor, amikor a szocialista országok élükön a Szovjetunióval, minden békeszerető ember támogatásával és óhajaival összhangban nagy erőfeszítéseket fejtenek ki a háborús veszély elhárítása s a béke megszilárdítása érdekében. Václav Dávid elvtárs a továbbiakban kifejezte azt a meggyőződését, hogy az amerikai kormány eljárását elítéli a világ közvéleménye, mint olyan lépést, mely ellentétes az ENSZ alapokmányában lerögzített elvekkel és az ENSZ egyik tagállama népe ellen irányuló támadásnak minősíti. Ez a cselekedet — mondotta — nem gördíthet akadályt az elé, hogy az arab nép jogosan önállóságra és függetlenségre törekedve győzelmet érjen el. Csehszlovákia népe ezeket a törekvéseket rokonszenvvel követi figyelemmel. Václav Dávid külügyminiszter végül kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya viseli a felelősséget e támadó lépés valamennyi jelenlegi és későbbi következményeiért. A dolgozó ifjúság tanácskozásának harmadik napja A VILÁG dolgozó ifjúsága tanács- Nemzeti Szakszervezeti Szövetségékozásának harmadik napján vitafel- i nek megfigyelője felszólalásában szólalások hangzottak el a főbeszámolókhoz. Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára felolvasta a világszövetség felhívását a világ összes dolgozó férfiaihoz és asszonyaihoz. A felhívást a küldöttek egyhangúlag jóváhagyták. Amikor Saillant bejelentette, hogy Irakban kikiáltották a köztársaságot, a küldöttek hatalmas hurrá kiáltással fejezték ki örömüket és éltették az iraki népet. Az Egyesült Államok libanoni katonai intervenciójával kapcsolatban Saillant kijelentette, hogy az Csehszlovákia népe és a német nép barátságának he!e l (ČTK) — A Nemzeti Front Központi Bizottsága a Nemzeti Front , isszes szervezeteivel és a kulturális intézményekkel együttműködy ve szeptember 1-től 7-ig megrendezi Csehszlovákia népe és a né? met nép barátságának hetét. Az NDK területén a Demokratikus Né' metország Nemzeti Frontjának Nemzeti Tanácsa ugyanakkor szintén 7 megrendezi a barátság hetét. zeteink közötti baráti kapcsolatok további megszilárdításához, a Csehszlovák Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság együttműködésének elmélyítéséhez a szocializmus építése és a világbéke megszilárdítása érdekében folytatott harc során. Ezen akciónak, melynek különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk ez idén, amikor megemlékezünk a müncheni egyezmény 20. évfordulójáról és a Csehszlovák Köztársaság megalapításának 40. évfordulójáról, az a küldetése, hogy hozzájáruljon a nemVédjjük meg a termést a tűzkároktól A Belügyi, a Mező- és ErdőgazdaságiMegbízotti Hivatal felhívása (ČTK) - A Belügyi Megbízotti Hivatal, valamint a Mező- és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal felhívják a figyelmet arra, hogy a száraz, meleg időjárás következtében a legutóbbi napokban gyakran tüzek keletkeznek a beérő, esetleg már learatott gabonában. A tűzvész veszélye különösen a vasútvonalak mentén áll fenn, ahol a mozdonyokból kihulló szikrák okozzák a tüzet. A Belügyi Megbízotti Hivatal, valamint a Mező- és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal felhívja az összes EFSZ-ek elnökeit, az állami gazdaságok igazgatóit, valamint az egyénileg gazdálkodó parasztokat, hogy a további tűzvészek korlátozása érdekében minél hanfcrább arassák le a vasútvonalak mentén beérő gabonát, s ezt a vasútvonaltól legalább 60 méternyi távolságban helyezzék el. A dolgozó ifjúság szakszervezeti világértekezletén részt vevő lengyel küldöttség. A grúz művészek nagy sikere Bratislavában Az 55 tagú Grúz Állami Népi Táncegyüttes hat év után kedden, július 15-én újból bemutatkozott a bratisíavai nézőközönségnek. Bratislavai fellépésüket megtekintették Karol Bacílek, Pavol Dávid, Jozef Kríž, Pavol Majling, és Rudolf Strechaj, az SZLKP Központi Bizottsága irodájának tagjai, Ernest Sýkora iskola- és kultúrálisügyi megbízott, valamint politikai és kulturális életünk további kiváló tényezői. Az előadáson jelen volt Mihail Jakovlevics Kapran, A fokozott tűzveszélyt a vasútvonalak | a Szovjetunió bratislavai főkonzula és mentén learatott gabonaföldek hala déktalan felszántásával is meg kell előzni. A megbízotti hivatalok egyidejűleg felhívják a helyi nemzeti bizottságok elnökeit, hogy biztosítsák az említett megelőző intézkedések végrehajtásának hathatós ellenőrzését és a vasútvonalak mentén lévő veszélyeztetett helyeken gondoskodjanak állandó aratási őrjáratokról, melyek tagjait a lakosság, a tanulóifjúság, az EFSZ-ek tagjai, az állami gazdaságok dolgozói és a Csehszlovák Államvasút alkalmazottai sorából kell toborozni. A dolgozók nagyobb mértékben vesznek részt a szociális biztosítás elveinek megvalósításában (ČTK) — Evžen Erban, az Állami Szociális Biztosítás Hivatalának elnöke a csehszlovák újságírók prágai klubjában július 15-én rendezett sajtóértekezleten tájékoztatta a napisajtó s a folyóiratok szerkesztőségeinek képviselőit a szociális biztosítás terén előkészületben levő módosításokról, elsősorban arról, hogy a dolgozók miként vesznek majd nagyobb mértékben részt azok megvalósításában és ellenőrzésében. A szociális biztosítás 1957. január 1-én megvalósított módosítása az előző helyzettel szemben nagy haladást jelentett. E. módosítás alapján lényegesen növelték a járadékokat. A járadékok kifizetésével és a szociális gondoskodással kapcsolatos költségek a múlt évben egy és félmilliárd koronával növekedtek, úgy hogy ez idén csaknem tíz- és félmilliárd koronái tesznek ki. Egyes szakaszokon ennek ellenére bizonyos fogyatékosságok mutatkoznak, elsősorban abban, hogy a szakszervezetek csak csekély mértékben vesznek részt a szociális biztosítás megvalósításában, valamint abban, hogy az osztályszempontot e téren nem veszik kellőképpen figyelembe. A kormány ezért a CSKP KB irodájának határozata alapján bizonyos módosításokat hagyott jóvá, melyeket a nemzetgyűlés is mégtárgyalt. A leglényegesebb módosítás abban áll, hogy a dolgozók a jövőben nagyobb mértékben vesznek részt a szociális biztosítás megvalósításában és ellenőrzésében. A járási és kerületi nemzeti bizottságok legközelebbi üléseiken végrehajtó szerveikként megválasztják a szociális biztosítási albizottságokat, amelyek a jövőben eldöntik egyes elítélt személyek, a múlt rendszer jelentős politikai és gazdasági tényezői s az egykori vállalkozók járadékának módosítását; a szociális járadékok, a szociális járadékokat kiegészítő nevelési pótlék, stb. elismerését. Fontos módosítás az is, hogy az alkalmazottak és az elhunyt alkalmazottak hozzátartozóinak járadék-elismerésére benyújtott kérvényei véleményezés céljából a jövőben az FSZM üzemi bizottságai elé terjesztik. Módosítani fogják azokat az elveket is, melyek alapján továbbra is alkalmazhatók az olyan egyének, akik már igényt támaszthatnak öregségi járadékra. A 65. évüket betöltött férfiak és a 60. évüket betöltött nők a jövőben csak akkor maradhatnak továbbra is alkalmazásban, ha teljesítőképes fizikai dolgozókról, avagy mérnöki-műszaki dolgozókról van szó. Ez a termelésre vonatkozik és más ágazatokban csak a nélkülözhetetlen szakemberek hagyhatók meg állásukban. Az öregségi járadékot élvezők további alkalmaztatásáról való döntés súlypontja a jövőben az üzemek vezetőségén, valamint az üzemi szakszervezetekben lesz. a bratislavai konzuli kar további tagjai is. A grúz együttes bratislavai fellépése előtt a cseh országrészekben tartott előadásai során aratott nagy sikereket. A bratislavai vár szabadtéri színpadán megtartott előadás ezen jó hírt csak megerősítette. A grúz művészek páratlan művészete a feledhetetlen est végén lelkes ovációkra ragadtatta a közönséget. r-HÍREK © A Kassai Állami Színház előadásait az elmúlt idényben 272 469 néző tekintette meg. A Kassai Állami Színház drámai, balett- és operaegyüttesei az 1957/1958. idényben 16 bemutatót és 428 előadást tartottak. ® A prágai Nemzeti Műszaki Múzeumban megnyitották a munkautánpótlás és a szakiskolák tanulóinak IV. országos műszaki kiállítását. A kiállított tárgyak az ifjúság arra irányuló törekvéséről tanúskodnak, hogy hozzá akar járulni a különféle termelési ágazatok jelenlegi problémáinak megoldásához, valamint arról, hogy az új nemzedékben tehetséges, rátermett fiatalok fejlődnek, akik a legnagyobb igényeket kielégítő ismeretek elsajátítására törekszenek. •0 A Vietnami Demokratikus Köztársaság ipari minisztériuma elismerő és köszönő levelet küldött a Geodéziai és Térképező Intézet prágai központi igazgatóságának, valamint a brnói Geodéziai és Térképező Területi Intézetnek a csehszlovákiai szakemberek által Vietnamban végzett geodetikai-topográfiai munkák elismeréseként. ® Čierna nad Tisou állomáson egy további emelt rakodót építettek, mely alkalmas a testvéri Szovjetunióból érkező széles nyomtávú vagonok kirakodására. Ezzel újból lényegesen nagyobb lett az említett rakodóállomás teljesítőképessége. Az új rakodó előnye az általános rakodási lehetőségek növelése mellett abban áll, hogy alkalmas a hazánka szállított érc minőség szerinti osztályozására is, ami közvetlenül hozzájárul kohóüzemeink munkájának tökéletesítéséhez. ® Az árvái duzzasztógát tavában, mely 3500 hektárnyi terjedelmével kiérdemelte ,,a szlovák tenger" elnevezést, július 14-én megkezdődött az első, gazdasági szempontból nagy jelentőségű halászat. A Csehszlovák Rádió magyar adása vasárnap, július 20-án kétórás adás keretében megismétli Dávid Teréz: Lidércfény cmü drámáját. (Foto ČTK) - Havelka) amerikai imperialistáknak ez a minősíthetetlen tette veszélyezteti a világbékét és megakadályozza a libanoni népet abban, hogy jövőjéről maga döntsön. William Moore, az Angol Bányászok szintén foglalkozott a közép-keleti eseményekkel és hangsúlyozta, hogy a fiatal angol bányászok az egyiptomi intervenció idején is kifejezésre juttatták felháborodásukat: meg van győződve, hogy most is így lesz. Beszédét a világ dolgozói nemzetközi szolidaritásának éltetésével fejezte be. WILLIAM, vagy ahogyan ő bemutatkozott: Bili Mooreval beszélgettem a szünetben. Rendkívül jó benyomást tett rá'm ez a húszéves nyurga fiatalember. Yorkshireben, Nagy-Britannia szénlelőhelyén dolgozik már öt éve. Édesapja a kommunista párt funkcionáriusa, ő pedig a helyi kommunista ifjúmunkások egyik vezetője. Elmonddotta, milyen nehéz körülmények között dolgoznak, mivel a gépesítés ellen a dolgozók tiltakoznak. Hazájában még a bányászok felvételét is beszüntették, annyi a munkaerő, és a gépesítés bevezetése azt jelentené, hogy 20_ bányász közül 15 munka nélkül máradna. Az ifjúság világtalálkozóján nemcsak a program szerinti felszólalásokat dicséri, hanem azt is, hogy alkalmuk van nem hivatalos találkozásokon összebarátkozni és véleménycserét folytatni a többi országok küldöttségeivel. Szép és tanulságos estet töltöttek például a szovjet küldöttekkel, akik között különösen Alekszander Pavlovics Jerofjevvel, 28 éves kuzbaszi bányásszal barátkozott össze. JERQFJEV ELVTÁRSAT is sikerült megtalálnom a nyüzsgő folyosón. Ép| pen ellentéte a magas, sovány angol j ismerősének. Zömök, de amellett kisportolt, szélesvállú fiatalember, mellét a Szocialista Munka Hőse jelvény díszíti, ö azzal büszkélkedett, hogy a gépesítés egyre inkább megkíméli ( őket a kimerítő fizikai munkától. ! A tanácskozást nagy figyelemmel kíj séri, részletesen be akar számolni otthon a Komszomolban. - Elmondom majd társaimnak, mondotta -, hogy a világ dolgozó ifjúsága bátran • harcol jogaiért és egységesen törekszik a világbéke megőrzésére. A Szakszervezeti Világszövetség felhívása az egész világ dolgozóihoz liumoknak és az USA korm^nvának újabb' gonoszteťtétí ''ír 5 I.no.ií Elvtársak! A7. egész világ dolgozói figyelemmel kísér'k a közép-keleti események fejlődését és értékelik jelentőségüket. 4, Szakszervezeti világszövetség felhívja az összes dolgozókat, légyenek annak tudatában, hogy ezek az események megkövetelik valamennyi békevédő éberségét, hiszen a békevédők soraiba tartozik az egész világ, dolgozó férfiainak és nőinek túlnyomó többsége. Az amerikai fegyveres erők partraszállása Libanonban merénylet a béke élten. Ez a nemzetek önrendelkezési jogának aljas megsértése és az új Iraki Köztársasáa nyílt megfenyegetése. Az amerikai monopolisták — a kőolajmágnásók és a többiek is - felkészültek arra, hogy nyereségeik és kiváltságaik érdekében háborút robbantsanak ki arab területein. Az egész világ dolgozói felkészültek, hogy határozott ellenállást fejtsenek ki ezzel az új imperialista támadással szemben. Világ dolgozói, fogjatok iössze! ítéljétek el az ameriiikai monopóGerald Ross, brit munkás: Nyilvánítsatok aktív szolidaritást, az arab nemzetekkel, Libanon és Irak nemzeteivel. Fogjatok össze a lakosság összes rétegeivel és közöljétek ai amerikai nagykövetségekkel és konzulátusokkal, hogy teljes mértékben elutasítjátok a béke, a nemzetek joga és szabadsága ellen irányuló támadást! Védjétek meq lelkesedéssel a béke nagy iiqyét, veqyetek részt impérialistaellenes akciókban, melyek a legjobb alkalmul szolqálinak arra, hogy megszüntessük a fegyveres összetűzés veszélyét! Szólítsátok fel az ENSZ-ej, szüntesse be az USA hadműveíeteit és állítsa meg az amerikai imperialisták háborús gépezetét! Az egész világ dolgozói! Elérkezett az éberség és a békevédelemre irányuló akciók órája. Elérkezett a viláq összes békeerői tevékeny egységének órája. Prága, 1958. július 16. SZAKSZERVEZETI VILÁGSZÖVETSÉG Nyugat-Németországnak nem sz-Na atomfegyvereket kapnia (CTK) — Hazánkban e napokban két brit munkás, az egykori katonák szervezetének (ESMP) képviselői tartózkodtak, akik a müncheni döntés évfordulójával kapcsolatos, előkészületben levő kiállítás számára dokumentációs anyagot adtak át a Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége Központi Bizottságának. Gerald Ross, egy londoni játékgyár munkása röviddel hazatérése eíőtt elmondotta a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójával folytatott beszélgetése során, miként oitotta a propaganda húsz évvel ezelőtt a brit emberekbe, hogy Chamberlain nem árulta el Csehszlovákiát, hanem megmentette a békét. Hogy milyen következményei voltak „a béke ilyen megvédésének", erről később az egész világ meggyőződhetett. Az angolok levonták a tanulságot a történelemből és — mint ahogyan azt Gerald Ross hangsúlyozta — az országban egyre jobban erősödik a Nyugat-Németország atomfegyverekkel való felszerelése elleni mozgalom. - A brit nép óhaja - mondotta hogy általánosan tiltsák be az atomés hidrogénfegyvereket; nemcsak a kommunisták, hanem a konzervatív párt tagjai is - tette hozzá - egyre inkább tiltakoznak az amerikai katonai támaszpontok létesítése ellen, követelik az amerikaiak távozását Angliából és a csúcsértekezlet egybehívását. ® Dr. František Kahuda iskola- és kulturálisügyi miniszter szerdán, július 16án átadta az Antonín Novotný köztársasági elnök által kinevezett új főiskolai tanároknak a kinevezési okiratokat. ® A Komáromi Magyar Területi Színház kedd óta Kassán vendégszerepel és hat előadás keretében lép fel az Állami Színházban. Az előadások iránt nagy az érdeklődés. A magyar művészek öszszes előadásaira már elkeltek a "jegyek. (ÜJ SZÖ 2 * 1958. július 16.