Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)
1958-06-16 / 165. szám, hétfő
Dolgozó népünk lelkes munkával vett részt a nemzeti műszakban # S Szlovákia dolgozói a múlt hét — végén kétnapos nemzeti műszakba S léptek, hogy ezzel segítsenek a s: mezőgazdaságnak és a városok és Sj falvak szépítésében, hogy ily E módon kifejezzék szeretetüket — drága párluk iránt és elszántsá5 gukat, hogy a lehető legnagyobb E mértékben hozzá kívánnak járulni 5 hazánk szocialista építésének be— fejezéséhez. A Banská Bystrica-i kerületben több mint 120 ezer dolgozó kezdte meg a nemzeti műszakot. Legtöbben, 54 ezren az EFSZ-ek gazdasági udvarainak építésében vettek részt. Egyedül a tornaijai járásban 70 beruházási goztak. akció megvalósításén dolA prešovi kerületben a brigádosok a legnagyobb segítséqet a mezei munkák elvégzésében és a beruházási építkezésben nyújtották. A svidníki járásban a védnökségük alatt álló szövetkezetekbe látogattak el a brigádosok. A prešovi kerületben a mirkovcei brigádosok példát mutattak: 70-en 400 órát dolgoztak le az utak és az EFSZ gazdasági épületeinek építésében. * * * A bratislavai kerületben a nemzeti A kommunista és munkáspártok további küldöttségei érkeztek Prágaba A Koreai Munkapárt küldöttsége június 14-én Prágába érkezett, hogy részt vegyen Csehszlovákia Kommunista Pártjának XI. kongresszusán. A küldöttséget Kim Csan Man, a Koreai Munkapárt KB-ja elnökének helyettese és elnökségi tagja vezeti. További tagjai: Ju Cser Mok, a Koreai Munkapárt KB-jának póttagja és tartományi bizottságának elnöke és Chan Ik Szu, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. Ezenkívül további testvérpártok — India Kommunista Pártja, Chile Kommunista Pártja, Mexikó Kommunista Pártja és Spanyolország Kommunista Pártja küldöttei érkeztek Prágába. A küldöttségeket a CSKP KB képviselői és munkatársai fogadták. Indonézia Kommunista Pártjának küldöttsége Bratislavában Indonézia Kommunista Pártjának a CSKP kongresszusán Prágában részt vevő küldöttsége június 14-én Ostravából Bratislavába látogatott. A küldöttséget D. N. Aidit elvtárs, Indonézia Kommunista Pártjának főtitkára vezeti. Az SZLKP Központi Bizottsága nevében R. Strechaj, az SZLKP KB irodájának tagja, a Megbízottak Testületének elnöke, J. Lénart, az SZLKP KB titkára és az SZLKP Központi Bizottságának tagjai, M. Sulek és M. Lúčan, az SZLKP KB osztályvezetői fogadták a küldöttséget a bratislavai Devínszállóban. » bizottságok jelentései szerint a trnavaii járásban több mint 20 ezer, a trenčéni járásban kb. 18 ezer, a Nové Mesto nad Váhom-i é§ a skalicaí járásban pedig több mint 10 ezer polgártársunk kezdte meg a nemzeti műszakot. Ott, ahol kedvező volt az időjárás, főként a mezőgazdaságban nyújtottak segítséget. A žilinai kerület lakosai főként az EFSZ-ek beruházási építkezéseiben és a városok és falvak szépítési akciója keretében folyó építkezések gyors befejezésében nyújtottak segítséget. A žilinai brigádosok bekapcsolódtak a bóriki szabadtéri színpad építésébe. A Felső-Túróc vidéki ifjúság folytatta a Dolná Štubňa-i talajjavítási munkálatokat. A kassai kerületben is a brigádosok ezrei léptek nemzeti műszakba a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére. A kerületi székhelyen 1190 brigádos dolgozott a szabadtéri színpad, a Sportstadion építésén és más szépítési akciókban. A levočad járás húsz községében mintegy háromezer dolgozó kalpcsolódott be a műszakba és az EFSZ-ek építésében nyújtott segítséget. Mindent megtesznek A királyrévi szövetkezetben a takarmány biztosításának érdekében megtettek mindent. Jól megszervezték a munkát és a lucernát és szénát teljes mértékben betakarították. A napokban befejezik a kukorica- és dohánykapálást is, s rövidesen megkezdik a magkender kapálását. Bakó János, Királyrév Tonhal és jávorszarvas — Alaszkán Alaszka állatvilága élénken tanúsítja a klíma változását. Az ország déli részének vizeiben ma már halásszák a tonhalat, holott húsz évvel ezelőtt tonhalak még egyáltalán nem éltek enynyire fönt északon. A rénszarvasok viszont, amelyek régebben nagy tömegekben népesítették be a tundrákat és az északi tájak erdőségeit, erősen megcsappantak. Ugyanakkor a jávorszarvas — az egyik erdőlakó szarvasfajta — sokkal gyakoribb lett. E változást az is siettette, hogy 1867 óta a tűzvészek az erdőségek négyötöd részét fölégették, s a zuzmókban, a rénszarvasok fő táplálékában is nagy kárt tettek. A zárt erdők megsemmisülése helyet adott a jávorszarvas tápláló növényeinek, elsősorban a jegenyének és a fűzfának. Jellemző a házi rénszarvasok ^ számának alakulása. Ezek attól a 12 3 példánytól származnák, amelyeket 1891 4 —1902 között Szibériából hoztak be, Í hogy az éhínséggel fenyegetett eszkii mókát ellássák húsfélével. Számuk a jj nagy fogyasztás ellenére 1934-ig 650 A „csodatevo" várős Még ma is léteznek a világon zarándokhelyek, ahová minden évben százával érkeznek a különböző betegségekben szenvedő emberek gyógyulást remélve valamelyik szenttől. Hazánkban is van egy ilyen „csodatevő" város, Pöstyén a neve. Csakhogy itt nem képzeletbeli szent gyógyítja a reumában, isiászban, a idegbetegségben szenvedő embereket, hanem a föld 1600 méteres mélyéből feltörő, 67 fokos meleg, kéntartalmú gyógyvíz és iszap, amelyet már évszázadokkal ezelőtt is sikerrel alkalmaztak a reumatikus betegségek ellen. 1642-ben egy közelben lakó katolikus pap, Ádám Traján még latin dicsérő költeményt is írt a pöstyéni gyógyforrás magasztalására. Azóta sok év pergett már le a Fehér Kárpátok alatti, vágmenti városka életében. Minden év hozott valami eseményt, újat. A legnagyobb változás azonban az 1948-as év tavaszával köszöntött be. Azóta gyökerestől megváltozott a gyógyfürdő rendeltetése. Már nem maharadzsák, grófok és nagyurak gyógyíttatják magukat a csodatevő gyógyvízzel és iszapos fürdővel, hanem túlnyomó többségben egyszerű munkások, parasztok élvezik az állam által ingyenesen nyújtott gyógykezelési lehetőségeket. Sok száz beteg ember hagyta itt gyógyulása után emlékül mankóját és tért vissza egészségesen A gyJjjy.a.tíj szimüj.uma A híres pöstyéni üveghíd munkahelyére. Többnyire a kapitalista kizsákmányolás nehéz időszakából eredő hosszas betegségek után, mintha béklyóiktól szabadulták volna meg, úgy hagyják el és térnek vissza boldogan otthonukba a betegsegélyző által Pőstyénbe beutalt dolgozók. Amióta Pöstyént a kormány határozatából 1956-ban városi „rangra" emelték, a gyógyfürdő igazgatósága a város vezetőségével karöltve sok olyan intézkedést tett, mely a város fejlesztését, szépítését szolgálja. Pőstyénben nemsokára nemzetközi színvonalú „zenei nyarat" rendeznek, melyen nemcsak hazánk, de a szomszédos országok hírneves művészei is szerepelnek. Ide költözik át Kartový Varyból véglegesen a filmfesztivál egy része, a gyermek- és a rajzolt filmek fesztiválja, itt tartanak számos nemzetközi sportversenyt, köztük a Szlovákia díjáért rendezett motorkerékpárversenyt is. Mindezen intézkedések célja újra emelni hazánk Karlovy Vary után második, legszebb gyógyfürdőjének hírnevét, mely 1945 után a propaganda lassúsága miatt a külföldi érdeklődök előtt feledésbe merült. Pedig éppen itt lenne nagy lehetőségünk külföldi devizák szerzésére. Népgazdaságunk számára igen célszerű hazánk területén szolgálatokat nyújtani idegen fizetési eszközökért. Tavaly háromszázharminc külföldi vendég kereste fel Pöstyént Kanadából, USA-ból, Svédországból, Angliából és más nyugati országokból. Ez idén a külföldi vendégek száma előreláthatólag megkétszereződik. Ezek a vendégeink, akik legnagyobb megelégedéssel távoznak tőlünk, maguk mesélték, hogy a nyugati országokban sok érdeklődőt lebeszélnek arról, hogy Mzánkba utazzon gyógykezelésre. A városban és a gyógyfürdőben széles körben megindult a váro s szépít é si akció. Tavasszal az ifjúság kezdeményezéséből nagytakarítást rendeztek a szép szigeti lombos parkban és a város utcáin, ahol a fiatalság négyezer brigádórát dolgozott le. A város lakossága most a szabadtéri színpad kiszélesítésén szorgoskodik, amelynek létesítéséhez az állam egymillió háromszázezer koronával járul hozzá. Ez a szabadtéri színpad befejezése után 4250 személyt fogad majd be. Kubo elvtárs, a városi nemzeti bizottság elnöke elmdondja nekünk, hogy Pőstyénben jövőre megkezdik egy 1900 férőhelyes, szélesvásznú mozi építését is, amelyben jövőre a filmfesztivál filmjei kerülnek bemutatásra. Üj házak egész sora nő Pőstyénben az elkövetkező években a fürdő dolgozói számára. Ötmillió korona befektetéssel egy orvosi műszereket gyártó üzem is létesül, ezenkívül a gyógyfürdő területén felépítenek egy 250 ágyas új gyógyintézetet. Ma a gyógyfürdő 1238 ággyal rendelkezik. Ezt a számot az elkövetkező tizenöt éven belül kétezerre akarják emelni egyrészt új intézmények létesítésévél, másrészt a meglevők felszabadításával, melyek ma lakásul szolgálnák. Hisz gyógyvíz van itt elég. Nemrég nyitották meg egy új bővizű forrást, amelynek meleg gyógyvizével még a lakások is fűthetők. A fürdő igazgatósága, hogy a magánpaciensek érdeklődését is kielégítse, ez idén száz ágyat bocsátott rendelke,, Kóstoló gépek Szovjet géptervezők két különleges gépet szerkesztettek a húsok keménységének meghatározására. Az első gépben egy rugós dinamométer mutatja azt az erőkifejtést, amely ahhoz szükséges, hogy az acélszalag elvágja a húst. A másik készülékben a kipróbálandó húsdarabokat két acéllemez közé helyezik. E fém „állkapcsok" — nagyjában az emberi fogakhoz hasonlatos — alakjukkal és éles felületükkel szétnyomják és megőrlik a húst. A gép regisztráló szerkezete önműködően felrajzolja az állkapcsok mozgásának görbéjét, úgyhogy a grafikonból az egyes húsfajták keménysége meghatározható. ezerre szaporodott, azóta viszont erő' sen csökkent, úgyhogy 1950-ben már csak mintegy 25000 házi rénszarvasa volt e területnek. A nyugati partvidéken, ahol a házi rénszarvasokat tart ják, teljesen eltűnt a zuzmó, mert az állatok lelegelték. De a legelésző rénszarvascsordákon kívül nyilván az éghajlat javulása is oka lehetett annak, hogy a zuzmó teljesen kipusztult. (Orion) Cement tárolására alkalmas átrakodó állomás Ismét megtaláltak egy elveszett bolygót A sonnenbergi ob- megerősítette. E bolyszervatórium fényképes gócskák parányi testek, égboltfigyelő szolgála- amelyek napközelségük tának 1957. július 3-i és 5-i lemezén dr. Schubart egy 11-es nagyságrendű objektumot talált, amely az állócsillagok előtt gyorsan mozgott, és naponta 1,25 fokot (2,5 hold. átmérőt) tett meg. Azt a föltevést, hogy az úgynevezett AlbertAlinda-csoport egyik kis bolygójára bukkant, két további felvétel idején a Föld pályájához nagyon közel kerül nek, naptávolságukKŐr azonban messze a Mars pályáján túl haladnak. Megfigyelésükre csupán a napközelség (pe_ rihélium) idején van lehetőség, amikor a Földtől a legkisebb távolságra vannak. Schubart aztán a július 18-án, augusztus 1-én és 8-án végzett megfigyelései alapján meghatározta a bolygőcska pályáját. Ez bizonyossá tette, hogy ismét a kis, 1929 SH jelzésű bolygót találták meg, amelyet 1934-ben E. Hertzsprung fedezett föl négy, még 1929-ben Johannesburgban (DélAfrika.) fölvett lemezen. A bolygót azóta nem látták viszont, úgyhogy elveszettnek tekintették. Keringésének ideje mintegy két és íél év. A majmok és emberek maláriája Már régen megállapították, hogy a majmok vörös vérsejtjeiben a maláriát okozó parazitákkal azonos, mikroszkopikus élősdik találhatók. Számos eredménytelen kísérlet alapján azonban sokáig az volt a vélemény, hogy a maláriát okozó véglények (plasmódiumok) nem vihetők át a majomról az emberre és viszont. Most aztán a legújabb kutatások kiderítették ennek az ellenkezőjét. A malária parazitái, amelyek alsóbbrendű majomfajtákba oltva nem fejlődnek ki, felsőbbrendű majmokba — csimpánzba — oltva maláriás megbetegedéseket okoznak. Továbbá: a vérnek ezek a mikroparazitái majmokról majmokra többször átültetve az embert is újra megfertőzik. E kísérleteket 1956-ban Belga-Kongóban, majd Libériában végezték. Az idevágó felfedezések nemcsak a biológusokat érdeklik, hánem fontosak a maláriás megbetegedések orvoslása szempontjából is. Bebizonyult, amit már régen gyanítottak, hogy a malária parazitáinak az emberen kivül a felsőbbrendű majmok is tartalékgazdái lehetnek. Gyjgyüezelés közben jj zésükre. A gyógykezelés egész éven át Ú folyik és télen az árak kedvezménye- M sek. p Nemrég nyílt meg Prága— Bratislava M — Pôsty én között egy új repülőjárat, H amely az említett útvonalon naponta t közlekedik. Prágából 140 korona, Bra- [ tislavából pedig mindössze 32 korona • a repülés költsége. Mindez nagyban megkönnyíti a hazai és külföldi betegek utazását Pőstyénbe. Horváth Sándor Magasfeszültségű áram vizsgálatára épült laboratórium berendezése a Prága melletti Béchovicében levő kutatóintézetben. Üj SZO 2 * 1938. június