Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)
1958-06-16 / 165. szám, hétfő
Fokozzuk a nemzeti bizottságok által igazgatott gazdaság irányításának hatékonyságát (Folytatás az 1. oldalról) III. A CSKP KB meggyőződését fejezi ki, hogy a nemzeti bizottságok által igazgatott gazdaság irányításának új rendszere, mely tovább bővíti a nemzeti bizottságok és alárendelt szervei jogkörét és felelősségét, megteremti a dolgozók gazdasági irányításban és államigazgatásban való részvétele lényeges bővítésének feltételeit. A termelési költségvetés javaslatát a dolgozókkal való megbeszélés után tárgyalják meg a nemzeti bizottságokban. A dolgozók javaslatait a nemzeti bizottságok és a szervezetek vezetői döntésének alapján huzavona nélkül megvalósíthatják. A dolgozók aktivitásának és kezdeményezésének fejlesztése az új irányítási rendszer sikerének feltétele és ezért tartósan szerves részét kell képeznie. A nemzeti bizottságok alárendelt szerveinek irányításában a dolgozók részvételének közvetlen szervezői a szakszervezetek. Meg kell szervezniök a dolgozók részvételét a szervezet tervének vagy költségvetésének előkészítésében és teljesítésében, s a dolgozókat a forrásoknak és tartalékoknak a társadalom javára és a szervezet fejlődésének biztosítására történő kihasználására kell serkenteniök. A nemzeti bizottságok igazgatta gazdaság irányítása hatékonyságának Csehszlov ák film kapta a brüsszeli fiim-fesztivál nagydíjai A brüsszeli filmvilágfesztivál zsűrije június 11-én a következő díjakat ítélte oda: a pályázat nagydíját egyöntetűen K. Zeman A romlás feltalálása eímü csehszlovák filmje kapta. A zsűri különdíját az Istennő című amerikai filmnek ítélték oda. A legjobb rendezés díját L. Kulidzsanov és J. Szegei szovjet rendezők A mi házunk című filmje, a legjobb szövegkönyv díját Fellini, Fiaiani és Pinelli szövegkönyvírók Fortumela című olasz filmje, a legjobb fényképezés díját M. Pierludovlci operatőr Kínai fal című olasz-kínai gyártmányú filmje kapta. A legjobb színes film díját Vlagyimir Rapsport szovjet operatőr Csendes Don című filmjének első része kapta. A legjobb férfi művészi teljesítmény díját Orsón Welles amerikai színésznek adományozták A gonosz érintése című filmben való szerepléséért, a legjobb női művészi teljesítmény díját Lili Palmer német színésznő kapta a Montparnassze 19 című filmben nyújtott alakításáért. A filinújságirők nemzetközi szervezetének (FIPRESSGI) díját Orsón Welles amerikai rendezőnek és színésznek adományozták élete művéért a Gonosz érintése című film bemutatása alkalmából. Ezenkívül az Egyesült Nemzeteknek a brüsszeli világkiállításra kínevezett főbiztosa a zsűri javaslatára az Egyesült Nemzetek főbiztosának díját, A mi házunk című szovjet filmnek adományozta. A nagydíj odaítéléséről hozott döntés során a zsUri abból Indult ki, hogy A romlás feltalálása című csehszlovák film művészileg érzékenyen ki tudta fejezni Verne művének humánus értelmét és pompásan megdicsőítette a műszaki képzelet írójának alkotó szellemét. A film feldolgozása — a trükkfelvételeknek a játszott jelenetekkel a Verne-regény eredeti illusztrációjának szellemében való kombinálása — az emberiség fejlődéséről szőtt, már néhány nemzedéket izgató álmok világába viszi a nézőket. A csehszlovák filmalkotás megérdemelten aratott sikert a brüsszeli vllágkiálításon. A film bemutatása után mind a r.;>zők, mind a filmszakemberek egyértelműen a világkiállítási filmfesztiválon bemutatott egyik legjobb alkotásnak minősítették. K. Zeman filmje elnyerte a nagydíjat, ami államosított filmgyártásunk további nagy történelmi győzelmét jelenti. Győzött e mü nagy humánus eszméje és nagyvonalú eredetisége. fokozását szolgáló intézkedés nemcsak a legfőbb út a tervezés, pénzellátás, az anyagi kezdeményezés rendszere és az irányítás megszervezése megjavítására, hanem célja elsősorban biztosítani a dolgozók széleskörű részvételét az irányításban és ezzel lényegesen fokozni az irányítás gazdasági hatékonyságát. A CSKP KB ezért hangsúlyozza, hogy a nemzeti bizottságoknak, végrehajtó szerveiknek, a szervezetek és szakszervezetek vezetőinek feladata a dolgozók kezdeményezésének megszervezése és céltudatos összpontosítása azokra a kérdésekre, melyeknek megoldása megteremti a termelőerők fejlődésének és a munkatermelékenység állandó fokozásának feltételeit. A nemzeti bizottságoknak ebben tekintetbe kell venniök azt a tényt, hogy gazdaságuk nagyon tagozott és sokrétű, és hogy egyes ágai különféle funkciót töltenek be a népgazdaságban, és hogy különböző a gazdasági súlyuk. Rendkivül nagy gonddal kell fejleszteni elsősorban a mezőgazdasági termelés nagyfokú hatékonyságának biztosítását szolgáló szervező munkát. A dolgozók részvétele az irányításban csak azzal a feltétellel szervezhető sikeresen, ha a nemzeti bizottságok és végrehajtó szerveik a CSKP vezető szerepére és a Nemzeti Front szervezetével, főként a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom illetékes szövetségeinek szerveivel folytatott együttműködésre fognak támaszkodni. IV. A CSKP KB a pártszervek és szervezetek kötelességévé teszi Mindenképpen szilárdítani a párt vezető szerepét a nemzeti bizottságokban és alárendelt szervezeteikben. A helyzet konkrét ismeretének alapján rendszeresen megtárgyalni a nemzeti bizottságok által igazgatott gazdaság feljődésének alapvető kérdéseit és rendszeres segítséget nyújtani a nemzeti bizottságoknak, megjavítani a kádermunkát, emelni az ellenőrzés színvonalát és céltudatosan tökéletesíteni a nemzeti bizottságok szervező és nevelő munkájának módszereit és formáit. A tömegpolitikai munka széleskörű kibontakoztatásával, az új irányítási rendszer alapvető kérdéseinek mindennapi megmagyarázásával politikailag biztosítani az alapelvek sikeres megvalósítását. A nemzeti bizottságokban dolgozó kommunistákat arra serkenteni, hogy tovább fokozzák a nemzeti bizottságok, tagjaik és aktivistáik tevékenységét és törekedjenek a dolgozókkal valő kapcsolatuk megszilárdítására. A nemzeti bizottságok irányításában végzett pártmunkát a pártpolitikai munkának és a nemzeti bizottság gazdasági tevékenységének következetes összekötésével mélyítsük el. Az ideológiai, politikai és szervező munkát a nemzeti bizottságok igazgatta gazdaság állandó fejlődésének biztosítására irányítsák. Az összes fokú nemzeti bizottságokban dolgozó kommunistákat serkentsék arra, hogy a gazdaság fejlesztésének kérdéseit a szocialista építés érdekében következetesen oldják meg, energikusan küzdjenek a helyi érdekeknek az országos érdekek rovására történő szorgalmazása ellen, hogy minden intézkedés és a feladatok biztosításának módja kifejezze a párt politikai irányvonalának helyes követelményeit. A CSKP KB a kerületi és járási pártbizottságok és az alapszervezetek kötelességévé teszi munkájuk színvonalának emelését a nemzeti bizottságokban dolgozó kommunisták irányításában, mindenekelőtt a pártcsopOrtok munkájának lényeges megjavítását, aktivitásuk rendszeres szilárdítását a párt belső életének sokoldalú kibontakoztatásával. A CSKP KB hangsúlyozza, hogy ma a pártszervek és szervezetek és a nemzeti bizottságokban dolgozó kommunisták elsőrendű feladata, hogy az alapelvek sikeres megvalósításáért folyó küzdelem élére álljanak és valamennyi szakaszon biztosítsák az új irányítási rendszerre való gyors és saervezett áttérést, káder-szempontbál szilárdítsák a nemzeti bizottságok tanácsait és apparátusukat, valamint alórendelt szervezeteik vezetőségét és tanítsák meg őket az új irányítási módszer elveinek alkalmazására. • * * Ezeknek az elveknek érvényesítése az irányítás rendszerében új, minőségileg magasabb fokot jelent a nemzeti bizottságok tevékenységében és építésében. A CSKP ama törekvésének eredménye, mely a dolgozók államigazgatásban és a népgazdaság irányításában való részvételének állandó bővítésére és a szocialista demokrácia rendszeres elmélyítésére irányul hazánkban. A CSKP Központi Bizottsága meggyőződését fejezi ki, hogy ezeknek az intézkedéseknek érvényesítése lényegesen fokozza a nemzeti bizottságok által igazgatott gazdaság hatékonyságát és a dolgozók részvételét irányításában, fokozza a dolgozók nemzeti bizottságok iránti bizalmát és hatékony eszközzé válik a hazánk szocialista építésének sikeres befejezéséért folyó küzdelemben. Üzembehelyezlék az első lengyel atomreaktort A Varsó melletti swierki atomkutatási központban üzembehelyezték az első lengyel atomreaktort, melynek építését 1956 tavaszán kezdték meg. Az első lengyel atomreaktor berendezését — éppúgy mint Csehszlovákiáét és a többi népi demokratikus országokét — a Szovjetunió szállította. A szovjet szakemberek közvetlenül részt vettek az atomreaktor építésében a swierki központban. Fiatal lengyel szakemberek e bonyolult berendezés kezelésére a Szovjetunióban szereztek tapasztalatokat. Magyar párt- és kormányküldöttség látogat Bulgáriába Budapestről jelentették, hogy június második felében a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának és a bolgár kormánynak meghívására magyar párt- és kormányküldöttség látogat a Bolgár Népköztársaságba. A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, államminiszter vezeti. Háromszáz áldozatot követelt az indiai hőhullám Az indiai hőhullám és szárazság okozta halálesetek száma június 14ig elérte a háromszázat. Bihárban, ahol már 260 áldozata van a hőhullámnak, bezárták az iskolákat. E vidékek átlagos hőmérséklete 48 C fok. A meteorológiai intézet június 14én közölte, hogy India déli részét már elérte a monszun, mely lassan északra fog terjedni. 0 Az új francia államkölcsön a kapitalistáknak kedvez Június 17-én Franciaországban kezdetét veszi az új államkölcsön kötése. Míg t de Gaulle tábornok, miniszterelnök június 13án este felszólította a francia polgárokat, hogy adják meg az államkölcsönt és ezzel „bizalmuk első megnyilvánulását fejezzék ki a kormánynak", Pineau pénzügyminiszter sajtóértekezletén bejelentette a kölcsönkötés feltételeit, melyek nagy engedményeket és előnyöket jelentenek a tőkések számára. A kölcsön feltételei úgyszólván megfelelnek ama kölcsön felételeinek, melyet Pineau miniszterelnöksége idején 1952-ben rendelt el. Akkor az indokínai háború költségeinek fedezésére kellett találniok anyagi eszközöket. Ma, noha hivatalosan nem ismerik be, a kormány nyilvánvalóan az algériai háborúra akar pénzt szerezni. A kölcsönkötők számos pénzügyi kedvezményben részesülnek. A leírt tőke nem esik jövedelmi adó,' sem átutalási illetékek alá, mint pl. az örökösödési illeték. A tőkéseknek ezenkívül lehetőségük nyílik az üzérkedésre az arany árának emelésével, mivel a leírás árát a Napoleonaranyérme árával bizonyos arányban szabják meg. Pineau továbbá közölte, hogy azok, akik külföldön be nem jelentett pénzzel ' és vagyonnal rendelkeznek, most átvezettethetik Franciaországba és adónehézségek nélkül jegyezhetnek kölcsönt. Ezek a feltételek azt mutatják, hogy a kölcsönkötésből a tőkéseké lesz a fő haszon, noha a kormány az egyszerű polgárokat, a dolgozókat is felszólítja, hogy segítsenek megtölteni a kiürült állami kincstárt. A kormány ez ideig nem állapította meg a kölcsön elérendő összegét és Pineau miniszter csupán annyit mondott, hogy később döntenek a kölcsönkötés megszüntetéséről. EMLÉKEZETES ÉVFORDULÚ 1948 júniusát írtuk. A viharos februári napok után még izgalom fűtötte az országot, amikor június 14-én a nép figyelme ismét Prága felé, a prágai Várra összpontosult. Elnökválasztás folyt az Ulászló-teremben. A várakozás hosszú pillanatai. Hirtelen magasba szökken az árbocon a köztársasági elnök zász~aja. A köztársasaság elnökévé Klement Gottwaldot választották. A munkásosztály a februári győzelem után a prágai Várat is bevette. Évszázadok óta terjedt a nép körében a rege elődeink bölcsességéről, mivel szántóvetőt választottak a fejedelmi székbe. Ezt a regét fejezte ki a nép óhajtása, hogy ügyeit ne az uraság, hanem azok igazgassák, akik a népből származtak és valóban a név érdekeit védelmezték. Tíz évvel ezelőtt teljesült először a nép évszázados kívánsága. Kezdetét vette a köztársasági munkáselnökök új hagyománya. A prágai Vár szobáinak addig a munkások előtt zárva maradt ajtói sarkig tárulnák. A szalonokban, ahol az urak vigadoztak, ahol ravasz diplomaták a nép érdekeit árulták el, most bányászok, vasutasok, munkások tartiák értekezleteiket. Itt születtek pártunk Központi Bizottságának _ ülésein a már közeli szocialista jövő merész tervei. Tíz évvel ezelőtt megszűnt az „osztályok és politika fölött álló" köztársasági elnökök hamis játéka. Mihelyt munkás és kommunista került első ízben a köztársasági elnöki székbe, a reakció utolsó reménységének szikrái is kialudtak. Kellett, hogy azok is, akik talán még febrúár után sem akarták hinni, tisztában legyenek azzal: — Ebben az országban véget ért a tőkés uralom. N. Sz. Hruscsov üzenete de Gaullehoz Sz. A. Vinogradov párizsi szovjet nagykövet június 14-én de Gaulle miniszterelnöknek átadta N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének a Szovjetunió és Franciaország kapcsolatairól szóló jegyzékét. A szovjet nagykövet egyidejűleg a csúcsértekezlet megrendezésére vonatkozó jegyzéket is átadta. Párizsi jelentések szerint ha- i sonló jeyzékről van szó, mint amilyet pénteken Eisenhower amerikai elnök és MacMillan brit miniszterelnök kapott. Mint a DPA sajtóügynökség jelenti, a francia miniszterelnök és a szovjet nagykövet ebből az alkalomból rövid beszélgetést folytatott a francia-szovjet kapcsolatok jelenlegi állapotáról. Soustelle de Gaullenál A l'Humanité június 14-én Pierre Courtad tollából vezércikket közölt, mely kommentálja de Gaulle tábornok, miniszterelnök pénteki rádióbeszédét. Courtad a következőket írja: „De Gaulle beszédéből elsősorban azt a nyilvános beismerést jegyezzük meg emlékezetünkben, hogy csak úgy tudta kezébe keríteni a hatalmat, hogy kihasználta Franciaország szerencsétlenségét. A polgárháború veszélye nélkül az lett volna, ami az utóbbi években volt: t hanyatló RPF párt volt főnöke, s hogy megmondjuk a teljes igazságot, hajótörött politikus. Érthető tehát, miért nem ítélte el legaalább egy szóval a felkelést, melynek jelenlegi helyzetét köszönheti. Ismét a demokráciára igyekezett hárítani a felelősséget azon hibák és kudarcok egész sorozatáért, amelyek a valóságban annak következményei, hogy a ma kormányában ülő politikai vezérek minduntalan elárulták a- demokráciát. Ha 1956 januárjában népre támaszkodó kormány alakult volna, de Gaulle ma nem ülne a Matignonban. (A miniszterelnök székhelye — a szerk. megjegyzése.) A köztársaságot nem a pártok rendszere játszotta el. Az a rendszer játszotta el, amelyben az összes választási ígéreteiket és saját pártjaik programját eláruló egyének a legnagyobb francia pártot, a kommunista pártot kizárták a nemzetközösségből." De Gaulle tábornok szombaton délelőtt fogadta Jacques Soustellet, Algéria volt főkormányzóját és az algériai puccs egyik legaktívabb résztvevőjét. Beszélgetésük után Soustelle újságírók előtt kijelentette, hogy „beszélgetésük fő tárgya érthetően az algéria: helyzet volt." Hozzáfűzte, hogy „még néhány napot tölt Párizsban", mivel de Gaulle tábornoktól megbízást kapott, hogy „vegye fel a kapcsolatot a kormány egyes tagjaival és magyarázza meg nekik a helyzetet, melyet talán nem ismernek eléggé." Arra a közvetlen kérdésre, szándékában áll-e de Gaulle tábornoknak valamüyan funkcióval megbízni kormányában Soustellet, Soustelle kitérő választ adott. Csak annyit jegyzett meg, hogy „még összejön" a tábornokkal. Jugoszláv pilóta menedéket kért Magyarországon A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint egy jugoszláv repülőgép pilótája június 14-én Budapesten politikai menedéket kért. A magyar hivatalok megadták az engedélyt és azután felkérték az illetékes jugoszláv szerveket a repülőgép átvételére. Az USA Kommunista Pártjának nyilatkozata a JKSZ programjáról Az USA Kommunista Pártjának végrehajtó bizottsága nyilatkozatot adott ki az USA Kommunista Pártjának a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége által elkövetett ideológiai hibákkal szemben elfoglalt álláspontjáról. Dennis, az USA KB Központi Bizottságának titkára a nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy „a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programja arra mutat, hogy a jugoszláv kommunisták vezetősége alapjában véve az alapvető kérdése^ egész sorában feladta a marxizmus-leninizmus elveit." A végrehajtó bizottság továbbá megállapítja, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének „programja" revizionista program és egyenesen ellentmond a kommunista és munkáspártok nézeteinek, melyeket a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek 1957 novemberében kelt Nyilatkozata és Békekiáltványa fejezett ki." Az USA KP végrehajtó bizottságának nyilatkozata továbbá hangsúlyozza, hogy „a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének álláspontja eltér attól az állásponttól is, melyre az USA Kommunista Pártja legutóbbi kongresszusán helyezkedett." Döntő küzdelem Libanonban Bejrutban, Libanon fővárosában június 14-én rendkívül nehéz harcok törtek ki a népi erők és a kormánycsapatok között. Délelőtt a népi egységek megszálltak néhány rendőrállomást és nagy támadást indítottak a bejrúti központi börtön épülete ellen, ahol a mai kormány politikai ellenfeleit tartják fogva. A börtönért folyó súlyos harcokba harckocsikat és tüzérséget is bevetettek. Nagyon heves küzdelmekre került sor a város közepén, a köztársasági elnöki palota közvetlen közelében. A palotát szöges drótakadályok és erős katonai egységek veszik körül. Az Associated Press sajtóügynökség jelentése szerint a népi egységek megszakították a forgalmat a városból a nemzetközi repülőtérhez vezető úton. Bejrut az ostromolt város benyomását kelti. Az üzleteket többnyire bezárták, a kikötő munkája szünetel, a lapos háztetőkön gépfegyveres katonák helyezkedtek el, az utcákon a házak mentén katonai őrjáratok cirkálnak, mentő. és tűzoltóautók száguldanak. A népi egységek a város jelentős részét már hatalmukban tartják. A kormány elhatározta, hogy elhagyja egyes hivatalainak épületeit, például a főpostát és a pénzügyminisztériumot. A lakosság egy része elhagyja a várost és a környező hegyekbe költözik. A népi egységek rögtönzött erődítményeket építenek a stratétigai pontokon fekvő elhagyott házakban. Ma már a legkisebb kétség sem fér ahhoz, hogy a Samun és kormánya elleni népi felkelés a legszélesebb libanoni néptömegek ügye, amiről most az ENSZ megfigyelői is meggyőződhetnek. Ü3 SZŐ 3 * 1958. június ÍM. i