Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-07 / 156. szám, szombat

V a 1 1 a t á [D rSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SSSSSfSl Forró ég alatt Henri Alleg 1950-től 1955-ig az „Alger Républicain" című lap igazgatója volt. Az újságot, amely az algériai napilapok közül egyedül adott teret hasábjain az ország demokratikus és nemzeti közvéleménye megnyilvánulásainak, 1955 szeptemberében betiltották. E naptól kezdve Henri Alleg minden lehetőt megtett, hogy a hatóságokat a betiltó végzés hatálytalanítására bírja. Az algíri közigazgatási bíróság hamarosan törvénysértőnek minősítette a betiltó végzést, a hatóságok ennek ellenére megakadályozták a lap újbóli kiadását. 1956 novemberében Alleg kénytelen volt illegalitásba vonulni, hogy elkerülje a letartóztatást, azt a sorsot, amely az újság munkatársainak zömét érte. 1957. június 12-én Algír egyik elővárosában, ElBiarban AUeget letartóztatták a 10. ejtőernyős hadosztály fogdmegei, akik egy álló hónapja nyomoztak utána. Könyvében a vallatás napjait és óráit írja le addig a percig, amikor átszállították a lodi gyűjtőtáborba. (Mint ismeretes, Algériában számos ilyen gyűjtőtábor létezik, például Bossuet, Paul-Cazelles, Berrouaghia, ahol hatósági végzés alapján internálják az olyan „kényelmetlen" személyeket, akik ellen semmiféle ürüggyel sem emelhetnek vádat.) Alleg a táborból kicsempészte és eljuttatta Franciaországba annak a panasznak a másolatát,, amelyet július végén adott át az algériai tőállamügyésznek. Leírja benne mindazokat a kínzásokat, amelyekben része volt. Panaszának nagy visszhangja támadt a francia és a nemzetközi sajtóban. Ettől kezdve Algériában egyre-másra kaptak lábra a kósza hírek, hogy Alleg „eltűnt", hogy AUeget „megszöktették", sőt hogy meghalt. Csak hosszas sajtóhadjárat után idézték Alleget augusztus 17-én, vagyis két hónappal letartóztatása után végre vizsgálóbíró elé. Azóta az algíri polgári fegyházban raboskodik. Novemberben Algéria Kommunista Pártjának tagjaként vád alá helyezték azzal az ürüggyel, hogy terveket szőtt az állam belső biztonsága ellen és a feloszlatott Liga feltámasztására. Alleg panaszát azonban mindmáig „felülvizsgálják", vagyis e vizsgálat immár hatodik hónapja tart azóta, hogy Allard tábornok elrendelte. Alleget szembesítették azokkal a tisztekkel és rendőrökkel, akiket hóhéraiként megnevezett. A könyvben szereplő személyeket a szerző nem nevezi meg, csak nevük kezdőbetűit említi. A panasz kivizsgálásával megbízott hadbíró Alleg kíséretében kiszállt a helyszínre. Alleg ez alkalommal emlékezetből leírta az elbiari épület több helyiségét, még mielőtt oda belépett volna, többek között a konyhát is, amelyet semmiképpen sem ismerhetett volna, ha kihallgatása — a fogdmegek állítása szerint — „normálisan" ment volna végbe. A bírósági iratok között van két Lodiban internált orvos részletes, leletes bizonylata, akik Allegot a táborba érkezte, vagyis július 12-ike után megvizsgálták. A kínzások óta akkor már egy hónap telt el, Alleg teste mégis feltűnő sebhelyekkel volt borítva, kezén látszott a bilincsek helye, többhelyütt égési sebeket és a kínzások más nyomait állapították meg. Több más áldozat benyújtotta panaszok alapján a hatóságok számos, ugyanazokat a katonatiszteket vádló okmányt vizsgáltak felül. Alleg és védője e hóhérok vád alá helyezését követeli, nemcsak azért, hogy szigorúan megbüntessék őket törvénysértéseik miatt, hanem főleg azért », hogy felháborító, embertelen módszereiket ne alkalmazhassák többé másokkal szemben. Henri Alleg megrendítő, leleplező írását, amelynek francia kiadása ez évben jelent meg, az Üj ,Szó teljes egészében folytatásokban közli. (Pod horúcim nebom) Erős, hű táEsadalmi korképet tükröző drámával mutatkozott be az egyiptomi filmgyártás. Juszuf Sahin rendező a Nil Cinema Company produkciójú Forró ég alatt című filmjében egy előkelő pasa lánya és egy művelt fellahfiú szerelmén keresztül pillantunk be az uralkodó osztály és az elnyomott parasztok harcába. Ami a film művészi értékét fellahok, akiket éppen gén sok viszontagság és hitelességét erősíti: a pasa tesz tönkre üzel- után egymáséi lesznek, az osztályerők küzdel- meivel. A filmben fino- Nagyon jól oldotta meg mének nem sematikus man megrajzolt egyéni a rendező a befejezést: ábrázolása. Ahmed és típusok lépnek a cse- ha kissé sokalljuk is a Amal szerelme a köz- lekmény előterébe. gyilkosságokat, valószípontja történetének. Az A szerelmesek a film nűen hat az események egyik oldalon a gazdag minden jelenetében a fátylának fellebentése a főúri család áll, a má- nézőben állandó izgal- halálos sebet szenvesik oldalon a nyomorgó mat kiváltó történet vé- dett pasa szájából. A legszebb pillanat (Najkrajší okamžik) „Franciaországot védem, amikor a korrupt Franciaországot ostorozom" JEAN CHRISTOPH Nem helyénvaló magunkról beszélni ebben az óriási, zsúfolt fegyházban, amelynek minden cellája szenvedésekkel terhes. A földszinten van a halálraítéltek „osztálya". Összesen nyolcvanan várják ott bilincsbe verten a kegyelmet vagy ítéletük végrehajtását. A bennük borongó gondolatok lappanganak mibennünk is. Nem akad egyetlen fogoly sem köztük, aki éjszaka ne forgolódnék álmatlanul a szalmazsákján, azon töprengve, hogy még sötétebben virrad rá a hajnal, s nincs ember, aki elalvás előtt ne arra gondolna vágyva, hogy bárcsak semmi se történnék. Mégis, éppen a halálraítéltek osztályában harsannak fel napról napra a tiltott dalok, az a csodálatos énekszó, amely a szabadságukért küzdő népek szívéből fakad. Kínzások? Ezt a szót mind már régen jól ismerjük. Alig akadt, aki ne találkozott volna vele a gyakorlatban. Az

{ újonnan jötteket, ha véletlenül mégszólíthatjuk őket, így kérdezgetjük: „Régen fogoly már? Megkínozták? Ejtőernyősök vagy rendörök? Az én esetem csak visszhangját tekintve kivétel. Máskülönben azonban semmiképpen sem egyedülálló. Amit panaszomban elmondtam s a következőkben megírok, egyetlen eset példáján mutatja be azt, ami ebben az esztelen és véres háborúban mindennapi gyakorlata tá Vált. Több mint három hónapja már, hogy letartóztattak. Azóta annyi fájdalmon, annyi megalázáson mentem keresztül, hogy már nem is mernék szólni az elmúlt szenvedések napjairól és éjszakáiról, ha nem tudnám, hogy szavamnak foganatja lehet, ha nem tudnám, hogy az igazság kimondása is egyike az utaknak, amelyeken eljuthatunk a fegyverszünethez és a békéhez. Az elmúlt hónap alatt éjszakáról éjszakára hallottam a megkínzott férfiak panaszszavát és jajkiáltásuk mindig visszhangozni fog emlékezetemben. Foglyokat láttam, akiket puskatussal ütlegelve hajszoltak az egyik emeletről, a másikra, és akik a kínzástól és kínoktól eltompultan már csak arra voltak képesek, hogy ősrégi arab imádságuk kezdőszavait suttogják. Azóta azonban más dolgokat is megismertem. Tudomást szereztem barátom, Maurice Audin „eltűnéséről", akit negyvennyolc órával előttem tartóztattak le és ugyanaz a csoport kínzott, meg, amely később engem „vett munkába". Eltűnt, akárcsak a tebeszszi sejk, az Ulemák Szövetségének elnöke, dr. Serif Zahar és sokan mások. Lodiban találkoztam barátommal, De Millyvvl, aki a blidai ideggyógyászati tegette? amellyel a katonai bíróságra vittek, megmutatta a lábát — csupa hosszú forradás borította. „Az ejtőernyősök késsel estek nekem: az Algériai Nemzeti Felszabadító Front egyik tagját rejtegettem." A falakon túl, a fogháznak az aszszonyok részére fenntartott szárnyában fiatal lányok vannak, akikről senki sem beszél: Dzsamilla Buhired, Elyette Loupe, Nasszima Hablal, Melika Khene, Lucie Coscas, Colette Gregoire és mások. A szadista hóhérok meztelenre vetkőztették, agyba-föbe verték, meggyalázták őket. s ráadásul hideg vízzel, villamosérammal kínozták. Mindegyikünk ismeri Annicka Castelo esetét, akit egy ejtőernyős megerőszakolt: a leány abban a hitben, hogy másállapotba került, a halált választotta. Mindezt tudom, mindezt láttam és hallottam. De ki mondja el a többit? Aki olvassa a történetemet, gondoljon közben az eltűntekre, azokra, akik a maguk igazában biztosan félelem nélkül várják a halált, mindazokra, akik megismerték a bakókat és nem rettegnek tőlük, azokra, akik a gyűlöletre és kínzásokra azzal válaszolnak, hogy rendíthetetlenül hisznek a közeledő békében, a két nép barátságában. Gondoljanak rájuk, mert amit itt elmondok, bármelyikük története lehetne. Délután négy óra volt, amikor Cha . .. ejtőernyős hadnagy egy embere és egy csendőr kíséretében eljött Audin lakására, hogy gondjaiba vegyen. Szerdai nap volt, július 12-ike. Barátomat, Maurice Audint, az algíri egyetem bölcsészeti karának tanársegédét két nappal előbb tartóztatták le lakásán; egy rendőrügynök ott maradt a lakásban, ő nyitott ajtót, amikor gyanútlanul becsöngettem és mit sem sejtve besétáltam a csapdába. Megpróbáltam elszökni, de a rendőr pisztollyal a kezében utánam rohant és az első emeleten utóiért. Visszatértünk a lakásba. A felügyelő idegesen feltárcsázta az ejtőernyősök központi parancsnokságát, azonnal erősítést kért, közben gyanakodva lesett rám a szeme sarkából. Mihelyt a hadnagy belépett a helyiségbe, tudtam, mi vár rám. Simára borotvált arcát félig eltakarta nagy barettsapkája, feje háromszögletes volt és durva vonású, akár a szaharai rókáé; keskeny ajka mosolyra rándult: — Nagyszerű fogás, — jegyezte meg szinte szótagolva. — Henri Alleg, az Alger Républicain volt igazgatója! Aztán hozzám fordult: — Ki rejklinikán dolgozott, és akit az ejtőernyősök újfajta kínzásnak vetettek alá: meztelenül fémpadra szíjazták, amelybe villanyáramot vezettek. Mindmáig mély égési sebek tátonganak a két lábán. A fogház folyosóján az egyik újonnan jöttben felismertem Mohammed Szeftet, az algíri muzulmán bíróság, a Mahakma bíráját, „Negyvenhárom napja az ejtőernyősöknél. Bocsásson meg, de alig bírok beszélni. Elégették a nyelvemet" — mutatta csupa-seb nyelvét. Másokkal is találkoztam. Bualem Bahmed kázsbáni fiatal boltos a, rabszállító kocsiban, Mi köze hozzá! Elmosolyodik, fejét csóválja, s magabiztosan mondja: — Hamarosan egy kis kihallgatásban lesz része, azt hiszem megelégszik vele. Fogadjunk, hogy válaszolni fog. Fiúk, verjétek vasra! Az ejtőernyős katona biztonság okáért keményen szorongatta a karomat, így érkeztünk le a harmadik emeletről az utcára. A hadnagy Aronde-autója a túlsó járdánál várt ránk. Hátra ültettek. Az ejtőernyős ott is mellettem maradt. Géppisztolya csövét a bordáim közé nyomta; — Nagy adag orvosság van benne, tüstént kigyógyítja, ha hülyéskednék. A város felső része felé hajtottunk. * Egy villa előtt (alighanem ott volt az ejtőernyősök parancsnoksága) rövid megállót tartottunk. A házba csak Cha ... ment be; aztán a Boulevard Clemenceau-n haladtunk tovább felfelé Chateaunoeuf felé. Végre El-Biarban, a főtéren túl állt meg a kocsi, egy épülőfélben levő nagy ház előtt. Keresztülhaladtam a jeepekkel és katonai teherautókkal zsúfolt udvaron, s egy befejezetlen épület bejárata előtt találtam magam. Megindultam felfelé a lépcsőn ... Cha előttem haladt, mögöttem az ejtőernyős. A falból ' itt-ott kiálltak a vasbeton szerkezet részei; a lépcsőház korlátja még nem volt a helyén, a nyersszürke mennyezetről hirtelenében felszerelt villanydrótok lógtak. Az ejtőernyősök szüntelenül rohangáltak egyik emeletről a másikra, föl meg le; foglyokat kergettek maguk előtt, rongyos ruhájú, muzulmánokat, arcukon néhánynapos borostával — az egyenruhás hajcsárok hangosan topogva, durván röhögve gyalázták, sértegették őket. így festett a „Buzareah-alosztály szűrő központja". Hamarosan megtudtam, hogyan megy végbe a szűrés. A harmadik vagy negyedik emeleten Cha ... nyomában egy nagy helyiségbe léptem be: egy jövendőbeli lakás lakószobájába. Néhány összerakható asztal, a falakon gyanús személyek összegyűrt arcképei — pillanatnyilag még nyomoznak utánuk —, tábori telefonkészülék: ei volt minden berendezés. Az ablaknál egy hadnagy állt. Később megtudtam, hogy Ir...-nak hívják: Nagytestű medveszerű alak, a nyakán aránytalanul kicsi fej, szeme álmosan pislog, a hangja pedig sipító, édeskésen selypítő, mint valami bűntudatos ministráns gyereké. — Még egy lehetőséget adunk magának, — fordult hozzám Cha... — Tessék papíros, ceruza. Vallja be, hol lakik, ki rejtegette, amióta illegalitásba vonult, kivel érintkezett és miféle tevékenységet fejtett ki... Hangja még mindig udvariasan csengett. Kezemről levették a bilincset. A két hadnagynak ugyanazt ismételtem el, amit már Cha .. ,-nak is mondtam az autóban: — Azért vonultam illegalitásba, hogy ne tartóztassanak le, mivel tudtam, hogy elfogatási parancsot adtak ki ellenem. A múltban lapom ügyeivel foglalkoztam s azt tettem mindmáig. Ezért találkoztam Párizsban Guy Mollet és Gérard Jacquet urakkal. Mást nem mondhatok, sem szóban, sem írásban. Hiába várják, hogy elárulom azokat, akik rejtegetni mertek. A két hadnagy még mindig magabiztosan mosolyogva összenézett. — Azt hiszem, fölösleges tovább vesztegetnünk az időt, — szólt Cha ..., s Ir ... egyetértően bólintott. Lényegében nekem is ez volt a véleményem. Ha amúgyis megkínoznak, mindegy, előbb kezdik-e vagy később. Még jobb is, ha nem várakoz- J tatnak és azonnal alávetnek a legke- S ményebb próbának. * (Fordította Tóth Tibor) £ Folytatásban naponta közöljük! A mozilátogató még •lénken emlékezik a francia filmgyártás Dr. Laurent esete című filmjére Jean Gabinnel a főszerepben. Most az olasz filmgyártás hasonló tárgyú, a fájdalommentes szülés módszerét népszerűsítő alkotását láthatjuk. Luciano Emmer, több sikeres olasz film rendezője vállalta rendezését, főszerepeit pedig N. Mastroiani és Giovanna Ralli, két tehetséges olasz színész, gyakori partnerek játszották. Az egész történet egy orvos és egy ápolónő szerelmi bonyodalmainak hátterébe épül, érinti a nem éppen irigylésre méltó anyagi részét az új szülési kitűnő színész játéka helyzetben levő olasz módszer tudományos- az, ami leköti a néző orvosok társadalmi ismeretterjesztő propa- figyelmét és elvonja problémáját, ám a film gandafilm ízű népszerű- a film fogyatékosságaicselekményének nagy sítése tölti ki. A két tói. (L) oooo A KRITIKAI REALIZMUS ATYJA 110 éve halott Visszerion Grigorievics Bjelinszkij, a nagy orosz forradalmi demokrata, a kritikai realizmus úttörője és a haladó orosz irodalmi kritika megteremtője. A svédországi Sveaborgban született 1811. május 30-án; atyja ugyanis a balti hajóhad orvosa volt és állandóan úton volt családjával. A penzai gimnáziumot látogatta, de tanulmányai nem érdekelték, csak a történelem, földrajz és az orosz irodalom iránt tanúsított érdeklődést. Később a moszkvai egyetem hallgatója lett. Egyetemista korában írta meg a Dmitrij Kalinyin című ötfelvonásos drámai művét a jobbágyrendszer zsarnokságáról. A cenzúra nem engedélyezte a földbirtokos rendszert leleplező mű kiadását, sőt az egyetemről is kizárták érte Bjelinszkijt. Kezdeti kudarcai elkedvetlenítették, de további fejlődésére nagy hatással volt ismeretsége kora művelt irodalmi és művészeti egyéniségeivel. Együttműködött több irodalmi lappal, majd a Honi Jegyzetek című lap irodalom kritikai rovatának lett állandó munkatársa. Nagy működési tér nyílott meg számára, akkor amikor a Kortárs (Szovremennyik) szerkesztését a forradalmi szellemű Nyekraszov é sí Panájev vette át, de nem sokáig áty hetett munkájának. Elhatalmasodott tüdőbaján a külföldi kezeltetés sem segített és 1848. június 7-én örök álomba szenderült. Bjelinszkij életműve kritikai működésében van. ö volt az, aki az orosz irodalomban merészen szembeszállt a kispolgárok „tiszta művészetének* hamis elméletével és az élet valóságos ábrázolását tette meg a legfőbb esztétikai követelménynek. A kritikai realizmus a korhadt hűbéri társadalmat bíráló és leleplező forradalmi realista irodalom úttörője és egyengetoje, Puskin és Gogol demokratikus hagyományainak ápolója volt. Egész iskola alakult ki irányzata körül és a múlt század második felének valamennyi nagy haladó orosz írója ehhez az iskolához tartozott. Bjelinszkij nem jutott el a marxizmusig, a polgári demokrata forradalmiságának szemszögéből bírálta a társadalmat. Társadalomszemlélete haladó esztétikai nézeteiben jutott kifejezésre, melyeket a szovjet irodalomtudomány tovább fejlesztett. (1.1) A napokban Bratislavában szerepelt magyar ka.marazenekar szólistái: Tátrai Vilmos — hegedű, Dénes Vera — cselló és Kern István — hegedű. (J. Herec felvétele) ÚJ SZÓ 3 * 19^, júnia. U