Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-26 / 175. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek J SZLOVÁKI A KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. június 26. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 175.'szám A nemzetközi forradalmi mozgalom érdekében Egész pártunkat mérhetetlen örömmel töltötte el a külföldi kommunista pártok küldöttségei­nek nagyszámú részvétele a CSKP XI. kongresszusán. A világ külön­böző részeiből, öt világrészből öt­vennégy küldöttség jött össze kommunistáink tárgyalásán. Ez a gazdag külföldi részvétel még job­ban kihangsúlyozta azt az alap­hangot, amely oly kifejezésteljesen végigvonult kongresszusunk egész tárgyalásán és megnyilvánult -a hazai küldöttek és a külföldi ven­dégek beszédeinek többségében: a kommunista ínozgalom nemzetközi jellegének hangsúlyozása, a kom­munista és munkáspártok mar­xizmuson-leninizmuson alapuló szi­lárd egységének szükségessége. Célunk, amelyet a XI. kongresz­szus kitűzött: a legrövidebb időn belül befejezni a szocializmus épí­tését. Ez a célkitűzés teljes össz­hangban áll társadalmunk tovább­fejlesztésének objektív törvényei­vel. De teljes tudatában vagyunk annak, hogy e cél elérését csupán Csehszlovákiának a Szovjetunió ve­zette hatalmas szocialista táborhoz való tartozása, pártunknak a nem­zetközi kommunista mozgalomba való következetés bekapcsolódása teszi lehetővé. Az építő sikereket, azt az örömteli tényt, hogy már a láthatáron van a szocialista társa­dalom felépítésének befejezése ha­zánkban, mindezt egyrészt népünk ideológiai és akcíôegységértek, szorgalmának, de másrészt és nem kevésbé a szocialista tábor kere­tében nyújtott kölcsönös szolidáris segítségnek s elsősorban a Szov­jetunió támogatásának köszönhet­jük. A szocializmus építése sikerei­nek belső és külső kölcsönös ösz­szefüggését nem egyszer hangsú­lyozta a kongresszus és még jobban kiemelte a jelenlegi forra­dalmi munkásmozgalom fő felada­tát: megőrizni és tovább szilárdí­tani a kommunista és munkáspár­tok egységét, megőrizni a mar­xizmus-leninizmus alapelveit, a szocializmus győzelméhez vezető forradalmi utat. Büszkék vagyunk rá, hogy éppen a mi pártunk volt az, mely az utóbbi években, amikor á szocializ­mus ellenségei revizionista-nacio­nalista tendenciák terjesztésével megkísérelték gyengíteni a szocia­lista tábor egységét és a nemzet­közi kommunista mozgalom erejét, mindig rendületlenül a proletár nemzetköziség .következetes vé­delmezőinek soraiban állott. Élénk figyelemmel hallgattuk a külföldi küldöttek beszámolóit pártjaiknak a nemzetközi kommu­nista mozgalom békéért és szo­cializmusért vívott közös harcában kifejtett törekvéseiről. Megindul­tan hallgattuk, mily nagyra becsü­lik a mi erőfeszítéseinket, hozzá­járulásunkat az egész világ mun­kásosztálya nagy harcához. Mi az alappillére kommunista pártunk, dolgozóink ezen sikeré­nek? Ez az alappillér a mi szilárd akaratunk, hogy következetesen érvényesítjük tevékenységünkben a proletár nemzetköziség elveit, egy tapodtat sem térünk le a Szovjetunió vezette szocialista or­szágokkal való szilárd egységünk útjáról, a kommunista és munkás­pártok marxizmus-leninizmus ta­naihoz való hűségen alapuló szi­lárd egységének útjáról. Sikereink továbbá azon a szilárd akaratun­kon alapulnak, hogy feladatainkat a szocialista tábor és az egész nemzetközi kommunista mozgalom feladataival összhangban teljesít­jük. Győzelmeinket a nroletár nem­zetköziség zászlaja alatt értük el. Ezt a zászlót emelte magasra pár­tunk XI. kongresszusa. Pártunknak a proletár nemzetkö­ziség iránti hűsége megalkuvás nélküli hangsúlyozásával, a szocia­lista országokhoz való szolidaritá­sunkkal é^ a marxizmus-leniniz­mushoz való hűségünkkel kapcso­latban a kongresszus elítélte a Ju­goszláv Kommunisták Szövetsége vezető csoportjának revizionista tevékenységét, amely elszakadt a nemzetközi forradalmi mozgalom­tól, a marxizmustól-leninizmustől és tevékenységével a nyugati im­perialista körök céljait támogatja. Amint a jugoszláv sajtó a kong­resszus idején ismét bebizonyította, a JKSZ képviselői elhallgatják és mellőzik a tárgyilagos hozzászó­lásokat és érveket, sértett arcot öltenek és nem válogatott dema­góg támadásokra vetemednek. A semmivel alá nem támasztott állításoknak nyilvánvalóan csak az a céljuk, hogy leplezzék az ilyen cikkek megrendelőinek húzódását attól, hogy megfeleljenek számos kommunista párt képviselője által tett bíráló hozzászólásokra. Ehe­lyett megkísérlik eltorlaszolni a közeledéshez vezető utakat és a szocialista országokhoz fűződő kapcsolataikban fel akarják újítani az 1949-es év és az azt követő évek feszült hangulatát. A JKSZ vezetői a valóságnak meg nem fe­lelően igyekszenek elhitetni a ju­goszláv dolgozókkal, hogy az az elvszerű bírálat, amelyre minden, valóban marxista-leninista pártnak nemcsak joga van, hanem köte­lessége is, Jugoszlávia belügyeibe való beavatkozást jelent. A szo­cialista tábor ellen irányuló ilyen gyűlölködő eljárásuk ellenére, amely ténylegesen imperialista ellenségeinknek segít, a jugoszláv vezetők mégis egyoldalú gazdasági támogatást és segítséget igényel­nek és követelnek a szocialista or­szágok részéről. Odáig mennek, hogy szidalmazzák a szocialista or­szágokat azért, mert nem hajlan­dók nekik a segítséget megadni. De vajon lehet-e testvéri segítsé­get nyújtani annak, aki ellensé­geinkkel játszik össze és egy sor­ban áll velük. Hogyan ítéli meg a nemzetközi munkásmozgalom a JKSZ . vezető csoportjának tevékenységét, azt a kommunista pártok többségének ama döntése bizonyítja, hogy nem vettek részt a JKSZ nemrégen tartott kongresszusán. Ezzel szem­ben a kommunista pártok képvise­lői manifesztációsan nagy szám­ban vettek részt a Bolgár Kom­munista Párt minapi kongresszu­sán és most a CSKP kongresz­szusán. A XI. kongresszus Csehszlovákia kommunistái és valamennyi dolgo­zója elé kitűzte a célt — belát­ható időn belül be kell fejezni a szocializmus építését. Ez az öröm­teli távlat az életszínvonal további emelkedését, gazdaságunk további gyarapodását, a kultúra, az egész­ségügy, az iskolaügy stb. fejlődését jelenti. Gazdasági színvonalunkat tekintve már ma a világ legfej­lettebb országai közé tartozunk és dolgozóink életszínvonala oly ma­gas, mint a földkerekség kevés he­lyén. A CSKP XI. kongresszusa becsü­lettel eleget iett a nemzetközi munkásmozgalom jelenlegi első­rendű feladatának: a proletár nemzetköziség megszilárdításának, a munkás és kommunista mozga­lom egysége győzelmének, a szo­cialista országok egysége megőr­zésének. És ez minden bizonnyal javára válik hazánknak, valamint a nemzetközi munkásmozgalomnak. A CSKP dicső kongresszusának ez egyik legfontosabb eredménye. Csehszlovák kormásiirlc III döttség Albániában Szívélyes fogadtatás a tiranai repülőtéren ® Megkezdődtek a csehszlovák-albán tárgyalások Mint már jelentettük, az albán kormány meghívására kedden Viliam Široký miniszterelnök vezetésével csehszlovák kormányküldöttség uta­zott néhánynapos baráti látogatásra az Albán Népköztársaságba. Tirana (ČTK) - Viliam Široký miniszterelnököt és a küldöttség többi tagját megérkezése után a tiranai repülőtéren Enver Hodzsa, az Albán Munkapárt KB első titkára, Mehmed Sehu, az Albán Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke, az Albán Munkapárt KB politikai irodájának tagjai, a kormány és az Albán Mun­kapárt Népgyűlése elnökségének tag­jai, a tömegszervezetek képviselői, az albán közélet további vezető ténye­zői és a diplomáciai testületek tag­jai üdvözölték. A csehszlovák és albán államhim­nusz elhangzása után V. Široký mi­niszterelnök Mehmed Sehunak, az Albán Népköztársaság Minisztertaná­csa elnökének kíséretében ellépett a díszőrség előtt. Szívélyes üdvözlő szavakat mondott Mehmed Sehu. „Albánia egész népe örömmel és lelkesedéssel üdvözli önöket, mint igaz testvéreit — mondotta. Az a segítség, amelyet a Csehszlovák Köztársaság az Albán Népköztársa­ságnak nyújt, mérhetelenül értékes hozzájárulás hazánk szocialista épí­téséihez. Meggyőződésünk, hogy a Široký elvtárs vezette csehszlovák kormányküldöttség látogatása jelen­tősen elősegíti megbonthatatlan ba­rátságunk tovább'! megszilárdítását, a szocializmus nagy művét, valamint a Balkán és Európa békéjének megőr­zését." A fogadtatást Viliam Široký mi­niszterelnök köszönte meg, aki töb­bek között a következőket mondot­ta: ,Azért jöttUnk az önök gyönyörű országába, hogy tolmácsoljuk Cseh­szlovákia dolgozóinak forró üdvöz­leteit az albán népnek, amely oly nagy hősiességet tanúsított törté­nelme folyamán, és amely kommu­nista pártjának vezetésével csodála­tos bátorságról tett tanúságot az olasz és német fasiszta betolakodók elleni felszabadító háborúban. Közvetlenül a CSKP XI. kongresz­szusa után érkezünk önökhöz, amely Csehszlovákia népe elé kitűzte a szocializmus építése befejezésének jelszavát. Ez a kongresszusunk, ame­lyen 54 ország testvérpártjainak küldöttségei vettek részt, a marxiz­mus-leninizmus újabb győzelme, a proletár nemzetköziség nagy mani­fesztációja volt. Ettől a szellemtől áthatva abban a meggyőződésben ér­kezünk önökhöz, hogy látogatásunk a nemzeteinket egybefűző proletár nemzetköziség eszméi törhetetlen erejének újabb bizonyítékát adja." Ezután a csehszlovák kormánykül­döttség az albán vezetők kíséreté­ben szállására ment. A csehszlovák vendégeket útjukon lelkesen üdvö­zölték az albán főváros lakosai, akik mintegy 80 ezren gyűltek össze. Rövid pihenő után a csehszlovák kormányküldöttség a népgyűlés el­nöksége épületébe ment, ahol V. Ši­roký elvtársat és a küldöttség többi tagjait Hadzsi Lesi, az Albán Nép­köztársaság Népgyűlése elnökségéne elnöke fogadta. Innen a vendégek az Albán Népköztársaság Miniszter­tanácsa épületébe mentek, ahol ta­lálkoztak az Albán Munkapárt és a minisztertanács vezető képviselőivel. Enver Hodzsa rövid beszédben hangsúlyozta azokat az örömteli ér­zéseket, amelyekkel az Albán Mun­kapárt, a minisztertanács és vala­mennyi albán dolgozó üdvözli azon ország képviselőit, amely nemcsak hűséges barátja Albániának, hanem a Szovjetunióval együtt jelentős se­gítséget nyújt a szocializmus építé sében. Viliam Široký válaszában kijelen­tette, hogy Csehszlovákia nép5" tisz­teli albán barátait nemzeti szabadsá­gükért vívót): határozott harcukért, amelyet ma oly helyesen egybekap­csolnak az országuk felépítéséért, a szocializmusért vívott harccal. A csehszlovák kormányküldöttség délután megkoszorúzta az elesett hősök sírját. Ezután a csehszlovák vendégek az Albán Népköztársaság Minisztertanácsának épületébe men­tek, ahol megkezdődtek a hivatalos megbeszélések a csehszlovák és al­bán küldöttség között. Este a csehszlovák küldöttség dísz­hangversenyen vett résrt. MOZGALOM INDULT: a XI. pártkongresszus irányelveinek megvalósításáért Dolgozóink az üzemekben és a szövetkezetekben egyaránt nagy érdek­lődéssel ismerkednek a CSKP XI. kongresszusának anyagával. A beszél­getések és röpoyűlések folyamán a dolgozók kifejezésre juttatják ama igyekezetüket, hogy munkahelyükön minél nagyobb részt vegyenek a kongresszus kitűzte feladatok teljesítéséből. Ezért sok helyütt megszi­lárdították a kongresszusi felajánlásokat, újakat tesznek, vagy gondo­san ellenőrzik a hosszúlejáratú felajánlások teljesítését. A most születő versenymozgalom célja minél előbb befejezni a szocializmus építését hazánkban. Az élelmiszeripari dolgozók többmilliós megtakarításai A szlovákiai élelmiszeripari dolgozók a CŽKP XI. kongresszusának tiszte­letére vállalt kötelezettségek telje­sítésével az év elejétől már 86 millió korona értékű árucikket állítottak elő terven felül. Emellett 18 millió koro­nával csökkentették az önköltséget és betartották a munkatermelékenység növekedése és az átlagos keresetek emelkedése közötti helyes arányt. , A nyugat-szlovákiai kőolajtermelök újabb kötelezettséget vállalnak A malackyi Csehszlovák Kőolajtelep kísérleti-termelési üzem munkahelyein a CSKP XI. kongresszusának lefolyá­sáról és eredményeiről folytatott vita újabb üzemi kötelezettségvállalásban csúcsosodott ki. A nyugat-szlovákiai kőolajtermelők e kötelezettségvállalás teljesítésével akarnak hozzájárulni azon országos törekvésekhez, melyek a hazánk szocialista építése befeje­zésének meggyorsítására irányulnak. Az egyes fúróbrigádok kötelezett­ségvállalásainak alapján az év végéig 3 millió 762 ezer koronával akarják növelni a termelés értékét, 3050 méternyi szondát fúrnak terven felül és csak a vys'okái szakaszon 26 670 korona értékű szűkkeresztmetszetű anyagot takarítanak meg. A nagykaposi járás EFSZ-ei a beruházási építkezések befejezéséért A nagykaposi járás EFSZ-einek tag­jai a CSKP kongresszusa határozatai­nak szellemében fokozott figyelmet fordítanak elsősorban a beruházási építkezésekre, hogy az új EFSZ-tagok marhaállományát minél előbb összpon­tosíthassák és^ ezzel biztosíthassák az állattenyésztési termelés növelését. A čičarovcei szövetkezeti tagok kongresszusi kötelezettségvállalásaik teljesítésével már ez év első hónap­jaiban egy tervben előirányzott gaz­dasági épület helyett négy épület építését fejezték be. A kongresszusi tárgyalások alapján vállalt új köte­lezettségük szerint az év végéig to­vábbi öt gazdasági épületet akarnak felépíteni. A vysokái, iskei, vajáni EFSZ­ek és a járás további földművesszö­vetkezeteinek tagjai hasonló kötele­zettségeket vállalnak. Érvényesítsük mmden vasúti szakaszon az űsiíi tapasztalatokat A bratislavai kerületben is megkezdték az őszi árpa aratását A bratislavai kerület gép- és traktorállomásainak és állami gaz­daságainak dolgozói az időjárás javulása után folytatták az őszi repce és az őszi árpa aratását. A somorjai, szenei, nagymegyeri és dunaszerdahelyi járásban eddig már ezer hektár őszi repcét arat­tak le. Kedden, június 24-én aktívát rendeztek Brnóban a vasúti forgalom irányításának új szervezéséről. Az aktíva tárgyalásain részt vett Brúnó Köhler, a CSKP KB titkára és Emil V'rtiak, a közlekedésügyi miniszter első helyettese is. Brúnó Köhler, a CSKP KB titkára hang­súlyozta a vasúti közlekedés terén január óta elért sikereket és kipellengérezte a hiányos fegyelem egyes jelenségeit, me­lyek fékezik a vasúti forgalom még ked­vezőbb fellendülését. Hangsúlyozta, hogy elsősorban a munka irányításának módo­sítása és a vasutasok százezer főt kitevő hadserege tapasztalatainak kihasználása bír döntő fontoésággal. Erről tanúskodnak például a plzeni vasútvonal eredményei, ahol januárban 15 és májusban már 2654 túlsúlyos szerelvényt indítottak el. A túl­súlyos mozgalom megnyilvánult a CSKP XI. kongresszusának napjaiban is, ami­kor az ostravai vasútvonalon 535, a pl­zeni vasútvonalon 480 és a bratislavai vasútvonalon 468 túlsúlyos szerelvényt indítottak útnak. A vasutasok egyhangúiig jóváhagyott határozatukban kifejezésre juttatták, hogy az év végéig az összes vasútigaz­gatóságokon bevezetik az ústíi vasútvonal tapasztalatait és érvényre juttatják a vas­úti közlekedés irányításának elveit. Az ifjúság dunai találkozójára érkező vendégeket nagy szeretettel fogadják a bratislavai CSISZ-tagok és pionírok. Első képünkön az ostravai vendégek érkezését láthatjuk. Második képünk egy vidám zenekart mutat be, amely a dunai találkozó résztvevőit szórakoztatja majd. A találkozó első és második napjáról szó­ló jelentésünket lapunk 2. oldalán közöljük. • Š. Petráš ČÍK felv.

Next

/
Thumbnails
Contents