Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-13 / 131. szám, kedd

fl marxista-leninista pártok egysége é$ összeforrottsága: a szocialista világrendszer további győzelmeinek záloga A moszkvai Pravda május 9-# számának szerkesztőségi cikke I. Korunkat, a szocialista világrendszer történelmi győzelmének korszakát a nemzetközi kommunista mozgalom növekvő egysége és összeforrottsága, a szocialista országok népeinek egyre erősödő barátsága jellemzi. A kommunista és munkáspártok. amelyeket a közös cél, a marxizmus-leninizmus elmélete, a proletár nemzetköziség elvei egyesítenek, a nagy nemzetközi kommunista mozgalom szerves részének vallják magukat, s élénk érdeklődést tanúsítanak minden testvérpárt tevékenysége és tapasztalatai iránt. A kommunista és munkáspártok kongresszusai felkeltik minden ország kommunistáinak figyelmét. Ennélfogva a Jugoszláv kommunisták Szövetségének áprilisi VII. kongreszszusa, amely a pártprogram fontos kérdését vitatta meg. szintén felkeltette a kommunista és munkáspártok figyelmét. Ez a kongresszus néhány hónappal a testvéri kommunista és munkáspártok képviselőinek történelmi jelentőségű moszkvai értekezletei után folyt le, amelyek kidolgozták a nemzetközi kommunista mozgalom programdokumentumait: a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek Nyilatkozatát és a Békekiáltványt Mint ismeretes, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének küldöttsége aláirta a Békekiáltványt, de nem kívánt részt venni a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek értekezletén, s nem irta alá az értekezleten elfogadott nyilatkozatot. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének a kongresszus előtt közzétett programtervezete kihívta sok ország kommunista és munkáspártjának súlyos bírálatát. A testvéri kommunista és munkáspártok lapjai: Az Humanité (Franciaország), az Unitá (Olaszország), a Trybuna ludu (Lengyelország), a Tvorba (Csehszlovákia), a Scinteia (Románia), a Társadalmi Szemle (Magyarország), a Robotnyicseszko Gyelo (Bulgária), a Zeri i Popullit (Albánia), a Daily Worker (Anglia), a Drapeau Rouge Nem hagyhatjuk sző nélkül a második világháború után kialakult nemzetközi helyzetről a JKSZ VII. kongresszusán elhangzott, elvileg helytelen értékelést, a nemzetközi feszültség okainak eltorzított jellemzését, a szovjet külpolitika lényegének elferdítését. A Tanjug hírügynökség jelentése szerint Titónak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége főtitkárának beszámolóján végigvonult az a gondolat, hogy a nagyhatalmak politikája az erő elvén alapult, nem pedig azon az elven, hogy minden népnek joga van rá, hogy maga intézze sorsát. „Egyes nagyhatalmak — jelentette ki az előadó — a háború utáni időszakban nem válogattak az eszközökben, hogy kivívják az uralmat más népek fölött és a világon általában. Az efféle külpolitika egyik példája volt, sajnos az a nyomás, amelyet Sztálin éveken át Jugoszláviára gyakorolt." Ebből a kijelentésből látható, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének vezetői a Szovjetuniót egy kalap alá veszik az imperialista hatalmakkal. Durván eltorzítják a történelmi tényeket, s erőpolitikát, agressziót és világuralmi törekvést tulajdonítanak a , Szovjetuniónak. Az egész világ tudja, hogy a Szovjetuniónak oroszlánrésze volt a hitleri fasizmus szétzúzásában és a leigázott népek felszabadításában, következetes és állhatatos harcot ví' vott a fasizmus újjászületése ellen, a fejlődés demokratikus útjáért, a ' szocializmusért. Az is köztudomású, hogy a Szovjetunióval ellentétben, az imperialista körök a háború utáni időszakban azt tekintették fő feladatuknak, hogy „kijavítsák" a világháború eredményeit, s elérjék, hogy a háború utáni berendezkedés elzárja a demokratikus erők továbbfejlődésének lehetőségét, majd, hogy „kiszorítsák", elfojtsák a szocializmus és a nemzeti felszabadító mozgalom erőit. A Szovjetunió és minden szocialista erő elszántan szembeszállt az imperialista hatalmaknak ezzel az irányvonalával. A háború utáni első években több ország elszakadt a kapitalista világrendszertől, létrejött bennük a dolgozók hatalma, s kialakult a szocia(Belgium) stb. és több kommunista és munkáspárt Központi Bizottságának nyilatkozatai megállapították, hogy a JKSZ programtervezetének sok tétele ellenkezik a marxizmusleninizmus alapelveivel, A többi kommunista pártnak a legfontosabb elvi kérdésekről vallott és a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek értekezletén elfogadott Nyilatkozatban tükröződő nézeteivel. A Kommunyiszt, az SZKP Központi Bizottságának folyóirata, 1958 áprilisi (6-ik) számában bírálatot közölt a JKSZ programtervezetéről. A Zsenminzsipao, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának lapja, május elején „El kell ítélnünk a mai revizionizmust" című vezércikkében erősen megbírálta a JKSZ programtervezetét és a jugoszláv vezetők álláspontját. A cikk kifejti, hogy „nyilt, határozott és könyörtelen bírálattal kell illetnünk azokat az elejétől végig revizionista nézeteket, amelyeket a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programtervezete sűrítetten tartalmaz". Mint a kommunista pártok sajtója egyöntetűen megállapította, a JKSZ programtervezetének sok olyan tétele van, amelyek valójában a marxizmus-leninizmus revízióját jelentik. Ez különösen az alábbi nagyon fontos kérdések jellemzésére és értékelésére vonatkozik: a mai nemzetközi helyzet; két világrendszer és a két tábor; a Szovjetunióban és más országokban a szocializmus építése során szerzett tapasztalatok jelentősége; a kommunista pártoknak és a szocialista államnak az új társadalom építésében betöltött szerepe; a marxista-leninista elmélet fejlődése és a burzsoá ideológia ellen vívott harc; a proletár nemzetköziség elvei; a szocialista országok kölcsönös kapcsolatai; a testvéri kommunista pártok kölcsönös kapcsolatai; valamint a marxizmus elméletének, a kommunista világmozgalom gyakorlatának sok más igen fontos kérdése. A JKSZ programtervezete olyan okmánynak bizonyult, amely szemII. lista világrendszer. Mindenki előtt világos a Szovjetunió nagy jelentősége ebben a történelmi folyamatban. A Szovjetunió politikája: a szocialista fejlődés útjára lépő országok önzetlen baráti segítségének politikája. Aki kijelenti, hogy a Szovjetunió politikájának tartalma a háború utáni első években a „más népek fölötti uralom kivívására" irányuló törekvés volt — mint ahogyan ez a JKSZ VII. kongresszusén többször elhangzott -, az megismétli a „csatlósokkal" körülvett „szovjet birodalomról" szóló imperialista propagandákoholmányokat. Az a kísérlet, hogy a háború utáni időszakban okozott nemzetközi feszültség bűne alól felmentsék az imperialista hatalmakat s azt a Szovjetunióra hárítsák, a JKSZ VII. kongresszusán abban a vádban nyilvánult meg a legélesebben, hogy a Szovjetunió politikája volt „az atlanti szerződés létrehozásának fő oka". Ezt a gondolatot kifejtve, Tltő egyenesen azt állította, hogy a szovjet politika a Szovjetunió fokozatos elszigetelődéséhez vezetett, „mert a kis népek nem bíztak ebben a szocialista országban", s hogy „ezzel lehetővé tette az Amerika vezette nyugati országok pozícióinak megerősödését ..., amelyek ideiglenesen a nemzetközi közvélemény nagy részének erkölcsi támogatását is megszerezték". És ezt a Szovjetunióról, a Szovjetunió békeszerető politikájáról állítják arra az időszakra vonatkozóan, amikor kialakult a szocialista világ tábora, s a nagy kínai forradalom 1949-es győzelme után jelentősen növekedtek e tábor erői; amikor a világon minden haladó ember együtt küzdött a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal, az összes népi demokratikus országokkal a világbéke megszilárdításáért vívott igazságos és nemes harcukban! A Szovjetunió külpolitikájának és szerepének ilyen eltorzítása szükségszerűen felháborodást keltett mindazokban, akik valóban tevékenyen harcolnak az imperializmus és az agresszió ellen, az új háború veszélye ellen. Az Unitá, az Olasz Kommunista Párt lapja, erről szólva hangsúlyozta: „Tito kijelentése a világ tömbökre oszlásának okairól — benáll a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak értekezletén kiadott, és az összes kommunista testvérpártok által jóváhagyott nyilatkozattal. Ennek alapján a JKSZ programtervezete olyan okmány, amely nem erősíti, hanem gyengíti a kommunista és munkáspártok egységét, s a szocialista országok egységét is. Majdnem minden kommunista párt - köztük az SZKP is - úgy vélekedett, ha a kongresszuson bírálja a programtervezet. hibás tételeit, ez éles vitákra vezethet és bonyolult helyzetet teremthet a pártok kapcsolataiban. Ezért célszerűnek látta, hogy nem küldi el delegációját a JKSZ VII. kongresszusira. Ezenkívül a testvérpártok remélték, hogy a jugoszláv elvtársak helyesen értelmezik a programtervezetre vonatkozó elvtársi megjegyzéseiket. De a jugoszláv vezetők a JKSZ kongresszusán ingerülten beszéltek e megjegyzésekről, és már eleve elutasították azokat, még csak nem is bocsátkoztak lényeges megvitatásukba. A testvérpártoknak a JKSZ programtervezetére tett elvtársi megjegyzéseit azzal a váddal illették, hogy „ideológiai monopóliumot" akarnak rákényszeríteni, nyomást akarnak gyakorolni Jugoszláviára, merényletet akarnak elkövetni függetlensége ellen. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének vezetői a kommunista pártok elvtársi bírálatából nem vonták le a helyes következtetéseket; a kongresszuson éles, hisztérikus kirohanásokat intéztek a testvérpártok ellen, s makacsul kitartottak a kérdések nagy részében elfoglalt hibás, lényegében antileninista álláspontjuk mellett. A JKSZ kongresszusának a'sajtóban közölt anyaga azt mutatja, hogy az előadók és az egyes felszólalók a kongresszuson részletesen kifejtették és védelmükbe vették a programtervezet helytelen tételeit. Az ilyen felszólalások szükségessé teszik az elvi bírálatot és a határozott visszautasítást. elfogadhatatlan. Nem érthetünk egyet ennek az értékelésnek sok tételével. Könnyű észrevenni például, hogy egyáltalán nem elemzi az imperializmust, nem fejti ki. hogy mi az imperializmus, s nem elemzi az imperializmusnak azt az állandó törekvését, hogy a szóban forgó években konfliktusokat robbantson ki. Ennek az elemzésnek a hiányában nagyon könnyű eljutni a nemzetközi helyzet hamis értékeléséhez; ezt az értékelést az a hajlamosság jellemzi, hogy a sztálini korszak szovjet politikájában lássa minden baj forrását és a nemzetközi munkásmozgalom gyengülésének okait épp azokban az években, amikor a világ legkülönbözőbb térségeiben az imperializmus pozícióinak gyengülését láttuk." Az Humanité az észak-atlanti tömb megalakulásának okairól adott jugoszláv magyarázatot elvetve, megállapítja: „Az ilyen magyarázatok élesen ellentétesek a Békekiáltvánnyal, amelyet a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének képviselői Moszkvában aláírtak." Az észak-atlanti tömb megalakulására vezető igazi okok eltorzítása valójában igazolja az amerikai imperializmust, amely létrehozta ezt az agresszív katonai tömböt, mint a világuralom megszerzésének fő eszközét. Ki ne emlékeznék arra, hogy a legnagyobb monopóliumok érdekeit kifejező amerikai közgazdászok rögtön a második világháború után, 1945 májusában kijelentették: az Egyesült Államok számára kívánatos, sőt szükséges az új háború és az amerikai diplomácia a háború utáni első években kizárólag az atomfegyverrel való zsaroláson és fenyegetőzésen alapult. Ki ne emlékeznék rá, hogy Churchill már 1946ban fultoni (Egyesült Államok) cinikus beszédében követelte: szervezzenek új hadjáratot a Szovjetunió ellen, folytassák a hidegháborút és a fegyverkezési hajszát. Az észak-atlanti katonai tömb éppen az amerikai imperializmus agresszív céljait szolgálta és szolgálja. Szembetűnő, az a körülmény, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége VII. kongresszusán a felszólalók a nemzetközi helyzet elemzésekor elvetik az osztályszempontot, nem törődnek azzal a vitathatatlan ténnyel. hogy kíméletlen harc folyik a háborús imperialista erők és a béke erői között, s ez utóbbiak élcsapatában haladnak a szocialista országok. Ennek következtében - az egyik francia kommunista találó kifejezése szerint — „leplet borítanak a zord valóságra", s elősegítik, hogy a mai nemzetközi feszültség igazi bűnösei kibújhassanak a felelősség alól. Furcsán hangzanak a JKSZ vezetőinek szájából az efféle kijelentések: Kívánatos, hogy Jugoszlávia politikája és nézetei minél gyakrabban megegyezzenek az Egyesült Államok politikájával és nézeteivel — s közben ezek a vezetők kommunistának tekintik nézeteiket, s úgy vélik, hogy külpolitikájukat a szocializmus megerősítésének érdekei diktálják. Ez a felfogás merőben idegen a marxizmus-íenlnizmus szellemétől, mert nem számol a mai társadalmi fejlődés gyökeres ellentétévél: az imperializmus és a szocialista rendszer ellentétével. Ez a nézet ellenkezik a nemzetközi helyzetnek azzal az értékelésével, amelyet a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek értekezletén elfogadott Nyilatkozat határozott meg, s ellentmond a közismert történelmi tényeknek. A Nyilatkozat hangsúlyozza: „Az Egyesült Államok agresszív imperialista körei úgynevezett erőpolitikát folytatva, igyekeznek kiterjeszteni uralmukat a világ országainak többségére, és meg akarják akadályozni, hogy az emberiség a társadalmi fejlődés törvényeinek megfelelően haladjon előre... Az Egyesült Államok bizonyos agresszív körei politikájukkal igyekeznek maguk köré~ gyűjteni a kapitalista világ összes reakciós erőit. Ily módon ezek a körök a világreakció központjává és a néptömegek legádázabb ellenségeivé válnak." Az egész nemzetközi kommunista mozgalom jóváhagyta az amerikai imperializmus szerepének ezt világos értékelését; aki szembeszáll ezzel az értékeléssel, az az imperialisták malmára hajtja a vizet. III. A JKSZ vezetői nem értenek egyet azzal a jellemzéssel, hogy ma a világ két ellentétes táborra oszlik: a szocializmus és az imperializmus táborára, pedig ezt a világ minden kommunistája elismeri. Kijelentik, hogy Jugoszlávia e táborokon kívül áll. Ámde a világ nem egyes személyek vagy pártok kénye-kedve szerint oszlott két táborra. A társadalmi fejlődés történelmi folyamatának törvényszerű eredménye az, hogy az imperializmus ellensúlyaként kialakult a szocialista világrendszer, létrejött a szocializmus világtábora, s a világ két táborra szakadt. A szocialista és az imperialista tábor léte azt a vitathatatlan tényt tükrözi, hogy a világon ma nem egy, hanem két társadalmi és gazdasági rendszer van. Nem lehet egyenlőségi jelet tenni a katonai tömbök és a történelmi fejlődés során kialakult szocialista és imperialista táborok közé, miként azt a jugoszláv vezetők teszik. Valamely tömbben különböző társadalmi és gazdasági rendszerű államok is együttműködhetnek (így történt pl. a második világháború idején a Hitler-ellenes koalícióban), de tábort csak egy típusú államok alkothatnak. Az államok tömbjében a tagok érdekei egy bizonyos ideig megegyeznek. A szocializmussal szemben érzett gyűlöletük egyesíti az imperialista országok táborát, de megosztja őket, hogy önző, kölcsönösen ellentétes érdekeik vannak, amint ez minden imperialista hatalomra jellemző. Az imperialista hatalmak és rtiindenekelőtt az Egyesült Államok kormányköreinek agresszív politikája, világuralmi törekvése beleütközik mindazon országok népeinek ellenállásába, amelyek lerázták a gyarmati elnyomás igáját és függetlenségükért harcolnak. A szocialista tábor érdekei közösek, közös a tagok célja, itt nincsenek és nem is lehetnek antagonizmusok. Titó kongresszusi beszédében ez áll: „A világ tömbökre oszlása a gazdasági integráció és a gyümölcsöző gazdasági együttműködés helyett a világgazdaság szakadását Idézte elő. s ezzel óriási kárt okozott a népeknek." Természetesen, a világ katonai tömbökre szakadása nagy kárt okozott és okoz a népeknek, egyebek között gazdasági területen is. A Szovjetunió harcol a világ tömbökre oszlása ellen, lankadatlanul különböző intézkedéseket javasol a nemzetközi feszültség enyhítésére, harcol a külkereskedelem normális mederbe tereléséért, a hátrányos gazdasági megkülönböztetések megszüntetéséért. De a beszámoló idézett tétele megfordítja a történelmi jelentőségek rendjét; a lovak elé fogja a szekeret. A világgazdaság azért szakadt ketté, mert megjelent a szocializmus világrendszere. Aki azon kesereg, hogy „a gazdasági életben szakadás történt", az voltaképpen azon „sajnálkozik, hogy létrejött a szocializmus világrendszere. Sekinek sem feladata, hogy a történelem törvényei ellenére mesterségesen újra megteremtsen valamiféle egységes világgazdaságot. Ez lehetetlen. A két gazdasági rendszer fennáll és még hosszú ideig fennmarad. A fr'adat, hogy megteremtsük a két renrHeer békés gazdasági együttélését, s rendezzük a szocializmus világának és a tőkés világnak gazdasági kapcsolatait. A szocializmus és a kommunizmus fejlődése szempontjából igen nagy jelentőségű az a kérdés, milyen legyen a szocialista országok, valamint az élükön álló kommunista- és munkáspártok kölcsönös kapcsolata. Ez új probléma; csak a második világháború után jelentkezett, amikor a már fennálló szovjet szocialista ország mellett Európában és Ázsiában más szocialista országok is megjelentek a nemzetközi küzdőtéren. A marxizmus-leninizmus vezérelte kommunista és munkáspártok kidolgozták e kapcsolatok szilárd, megingathatatlan elveit; a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek értekezletén elfogadott Nyilatkozat kifejezi és elméletileg megalapozza ezeket az elveket. „A szocialista világrendszer országai és valamennyi kommunista és munkáspárt kölcsönös viszonyának alapját — mondja a nyilatkozat — a marxizmus-leninizmusnak az élet által igazolt elvei, a proletár internacionalizmus elvei alkotják ... A szocialista országok kölcsönös viszonyukat a teljes egyenjogúság, a területi sérthetetlenség, az állami függetlenség és szuverenitás tiszteletben tartásának és az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak az elveire építik. Ezek fontos elvek, de nem merítik ki a szocialista országok közötti kapcsolatok egész lényegét. A szocialista országok kölcsönös viszonyának elszakíthatatlan részét alkotja a kölcsönös testvéri segítés. E kölcsönös segítésben hatékonyan megvalósulnak a szocialista internacionalizmus elvei." A szocialista országokat egy közösségbe tömöríti, hogy ráléptek a szocializmus közös útjára, társadalmi és gazdasági rendszerüknek és államhatalmuknak közös az osztélylényege, kölcsönösen szükségük van egymás támogatására és segítségére, s közösek az érdekeik és a céljaik a szocializmus és a kommunizmus győzelméért vívott harcban. A srocializmus túllépte egy ország határait, társadalmi és gazdasági világrendszerré vált, megalakult és megszilárdult a szocialista országok tábora. Ez az a fő vonás, amely meghatározza a mai nemzetközi fejlődést, jellemzi korszakunkat. A szocialista tábor keletkezése és fejlődése a kapitalizmus általános válságának elmélyülését és kiéleződését, a kapitalista világrendszer hanyatlását tanúsltja. A szocialista tábor gazdasági erejének és politikai befolyásának gyors növekedése objektív történelmi törvényszerűséget fejez ki és feltárja a társadalmi fejlődés további távlatait. „Gyakran a szemünkre vetik — mondotta Tito —, hogy nem vagyunk internacionalisták, mert nem tartozunk a táborhoz. Ezek az elvtársak azt hiszik, hogy a nemzetköziségnek feltétele a táborhoz tartozás, nem pedig a szocialista világhoz, a sző tágabb értelmében." Magától értetődik, hogy a proletár nemzetköziség nemcsak a szocialista táborra vonatkozik, eszméi egyesítik a munkásosztály valamennyi marxista-leninista pártját, összeforrasztják a nemzetközi munkás- és a nemzeti felszabadító mozgalmat. De eb(Folytatás a 6. oldalon.) ÚJ SZÖ 5 * 1958. május 13.