Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)
1958-05-10 / 129. szám, szombat
A szovjet kormány következetesen kOzd az atomfegyverekkel folytatott kísérletek ellen Moszkva (TASZSZ) - Moszkvában közzétették a szovjet kormány nyilatkozatát, mely szerint a szovjet kormány nem fogadhatja el az USA kormányának arra vonatkozó javaslatát, hogy szovjet tudósok és a szovjet sajtó képviselői részt vegyenek az amerikai nukleáris bombák robbantásainak megfigyelésében. A Szovjetunió nem vehet részt és nem vesz részt semmilyen formában azokban az intézkedésekben, melyek célja ellenkezik a Szovjetunió elvi álláspontjával, melynek alapján egyoldalúan megszüntette az atom- és hidrogénfegyverekkel végzett kísérleteket. A Szovjetunió nézete szerint, ha másként járna el, nem csekély mértékben felelősséget vállalna az ilyen akciókért a többi nemzetekkel szemben. Könnyű megállapítani — mondja a továbbiakban a nyilatkozat, — hogy az új nukleáris bomba robbantásának bemutatása az ENSZ tudományos bizottsága megfigyelői előtt és az úgynevezett „tiszta" hidrogénbombáról világgá kürtölt hangzatos reklám csak egy célra irányul — hogy a tudósok óva intő figyelmeztetései ellenére azt a helytelen elképzelést keltse, mely szerint a nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek veszélytelenek az emberek egészségére és életére. A szovjet kormány nyilatkozata szerint az USA által az Egyesült Nemzetek Szervezete útján előterjesztett oly értelmű javaslat, hogy az ENSZ tudományos bizottságának tagállamai küldjék ki megfigyelőiket a rádioaktív sugárzás hatásának elemzése céljából az amerikai nukleáris fegyverekkel végzendő kísérlet megfigyelésére, arról tanúskodik, hogy az USA kormánya a nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek megszüntetése helyett megkísérli az Egyesült Nemzetek Szervezetének tekintélyét olyan célokra kihasználni, amelyek ellenkeznek a nemzetek biztonságának érdekeivel. Megkísérli, hogy az ENSZ-nek a rádióaktív sugárzás hatásával foglalkozó tudományos bizottságát bevonják az USAban gyártott új típusú atom- és hidrogénbombákkal végzendő kísérletekbe. A nyilatkozat befejező része hangsúlyozza, hogy az atom- és hidroA Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a vegyiipar fejlesztéséről tárgyalt Moszkva (TASZSZ) - A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1958. május 6-án,és 7-én ülést tartott, melynek során meghallgatta és megtárgyalta N. Sz. Hruscsovnak. a vegyiipar fejlesztésére vonatkozó beszámolóját. Az SZKP KB határozatot fogadott el a vegyiipar fejlesztésének, különösen a szintetikus anyagok termelésének és az ezen anyagokból készült termékek előállításának a lakosság, valamint a népgazdaság szükségletei kielégítése érdekében történő meggyorsításáról. A határozat rámutat a szovjet gazdaság hatalmas méretű fellendülésére és megállapítja, hogy a közszükségleti árucikkek termelése lényeges növelésével kapcsolatos érdekek rendkívüli igényeket támasztanak a vegyiiparral, különösen pedig a szintetikus anyagok termelésével szemben. A határozat leszögezi, hogy 1965 végéig az 1957-ben elért eredményekkel szemben a műrostok és szintetikus fonalak termelése 4,6szeresen a plasztikus anyagok és a szintetikus gyanták termelése 8-szorosan, a szintetikus kaucsuk termelése pedig 3,4-szeresen lesz nagyobb. A határozat továbbá konkrét számadatokat sorol fel az egyes árufajták, különösen a szövetek és a lábbeli termelésének tervszerű növekedéséről. A határozat egyben meghagyja az összes népgazdasági intézményeknek, hogy foglalják bele az 1959-1965 évekre szóló népgazdaságfejlesztési tervbe a vegyiiparban szükséges beruházásokat. génfegyverekkel végzett kísérletek egyoldalú megszüntetése a Szovjetunióban megteremtette a kedvező feltételeket a nukleáris kísérletek megszüntetése kérdésének végérvényes és minden téren való megoldására. Az, hogy az egész világon megszüntessék a nukleáris fegyverekkel végzett kísérleteket, most már csak az e fegyverekkel rendelkező további két állam — az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia — kormányaitól függ. A szovjet kormány újból felhívja az USA kormányát, hogy hallgasson a józan ész szavára, bírálja felül álláspontját és tekintsen el az atomés hidrogénfegyverekkel végzendő újabb kísérletektől. FelszaLadításunk évfordulójának megünneplése külföldön Moszkva •— A Szovjetunió Kommunista Pártjának moszkvai városi bizottsága, az Össz-szövetségi Központi Szakszervezeti Tanács, a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Állami Bizottsága, a Külfölddel Való Barátság Szovjet Társaságainak Szövetsége, a Szovjetunió kulturális ügyi minisztériuma, a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság s a Szovjetunió Szláv Bizottsága csütörtökön este a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában ünnepi ülést rendezett Csehszlovákiának a szovjet hadsereg általi felszabadítása 13. évfordulóján. Az elnöki emelvényen helyet foglalt N. Patolicsev, a Szovjetunió külügyminiszterének helyettesé, G. Zsukov, a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Állami Bizottságának elnöke, Gundorov tábornok, a Szovjetunió Szláv Bizottságának elnöke, Rudenko, a Szovjetunió főállamügyésze, valamint a rendező szerMalinovszkij marsall hadseregparancsa Ünnepi est a felszabadítás évfordulóján Május 8-án, hazánk szovjet hadsereg által történt felszabadítása 13. évfordulójának előestéjén a prágai Nemzeti Színházban ünnepi hangversenyt rendeztek. Az esten részt vettek a párt és a kormány képviseletében Rudolf Barák, Jaromír Dolanský, Zdenék Fierllnger, Václav Kopecký, Antonín Novotný, Viliam Široký, Ľudmila Jankovcová és Otakar Šimúnek, továbbá Oldŕich Cerník, Jiŕí Hendrych, Bruno Köhler és Vratislav Krutina, a CSKP KB titkárai, Karel Poláŕek mlniszterelnökhelyettes, a Nemzeti Front pártjainak elnökei, a miniszterek és közéletünk további képviselői. A díszpáholyban jelen voltak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Népgyúlése, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja küldöttségeinek tagjai, valamint azon országok fővárosainak e napokban Csehszlovákiában látogatóban tartózkodó képviselői. A Megbízottak Testülete a bratislavai Nemzeti Színházban május 8-án, Csehszlovákia felszabadításának 13. évfordulója alkalmából ünnepi estet rendezett. Az ünnepi esten részt vett Karol Bacítek, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elsó titkára. Rudolf Strechaj, a Megbízottak Testületének elnöke, Dénes Ferenc, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, valamint politikai és közéletünk, a hadsereg s a népi milicia képviselői, a kitüntetett és példás dolgozók. Jelen voltak a bratislavai konzuli testület tagjai is. A nézőtéren helyet foglaltak kilenc ország szakszervezeti képviselői és tagjai, akik Csehszlovákiában vannak látogatóban. Az ünnepi est művészi programjának keretében a prágai Csehszlovák Dal- és Táncegyüttes Libuša Hynková Tábortűz című táncdrámáját mutatta be. Moszkva (ČTK) - Malinovszkij marsall, a Szovjetunió nemzetvédelmi minisztere május 9-én hadseregparancsot adott ki, amelyben jókívánatát fejezi kl a Szovjetunió fegyveres erőinek a fasizmus felett aratott győzelem 13. évfordulóján, mely győzelmet a szovjet nép és fegyveres erői a Hitler-ellenes koalíció többi országainak nemzeteivel és hadseregeivel együtt kivívtak. A győzelem napja alkalmából Malinovszkij marsall elrendelte, hogy május 9-én Moszkvában, a szövetségi köztársaságok fővárosaiban, valamint Leningrád, Sztálingrád, Szevasztopol és Ogyessza hősi. városokban a tüzérség díszlövéseket adjon le. A szovjet nép teljesíti a kommunista építés nagyszerű terveit — hangzik Malinovszkij marsall parancsában — kitartóan harcol a tartós békéért és az-új háború kiküszöböléséért. A Szovjetunió a nagyhatalmak között elsőként jelentős mértékben csökkentette haderőinek létszámát és határozatot hozott az atomfegyverklsérletek egyoldalú beszüntetéséről. Az imperialista államok reakciós körei azonban folytatják a lázas fegyverkezést és meghiúsítják a nemzetközi helyzet megjavulását. A Szovjetunió biztonságának érdeke megkívánja — szól a parancs — hogy a Szovjetunió védelmét a korszerű technika és tudomány szintjén tartsák és hogy állandóan fokozódjék a szovjet fegyveres erők ereje. mľ.ran> A Lengyel Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság párt- és kormányküldöttségének közös nyilatkozata Szófia (ČTK) - A Lengyel pártés kormányküldöttség ötnapos bulgáriai látogatásának befejezéséül közös nyilatkozatot adtak ki a két ország párt- és kormányküldöttségének tárgyalásairól, amelyben kijelentik, hogy a küldöttségek eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzetről, a nemzetközi munkásmozgalom problémáiról és a két ország közötti együttműködés továbbfejlesztéséről. A két küldöttség megállapítja, hogy valamennyi megtárgyalt kérdésben teljesen egyöntetű nézet uralkodott közöttük. A Bolgár Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság teljes mértékben a Szovjetunió széleskörű békekezdeményezése mellett foglal állást és megállapítja, hogy a békés egymás mellett élés a vitás kérdéseknek békés tanácskozások útján történő megoldásának eszméje valamennyi nemzet egyre erősödő társadalmi erőit mozgósítja a pusztító atomháború veszedelme ellen, a leszerelésért és a békéért. A két fél abból az álláspontból indul ki, hogy fel kell számolni a katonai tömböket; azt a nézetet vallják, hogy mindaddig, amíg fennáll az Északatlanti Tömb, amíg az impevezetek további képviselői. Az elnöki ségben helyet foglalt J. Vošahlik, Csehszlovákia moszkvai nagykövete is. A nagyméretű oszlopcsarnokot a jelenlevők színültig megtöltötték. Az ünnepi beszédet K. V. Osztrovityanov akadémikus, a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság elnöke mondotta. Megemlékezett Csehszlovákia fasiszta megszállásának súlyos napjairól és a csehszlovák népnek Csehszlovákia Kommunista Pártja vezette harcáról a megszállók ellen. Hála a szovjet hadsereg segítségének, ez a harc teljes győzelemmel végződött s új korszak kezdődött, az új társadalom építéséért folyó küzdelem időszaka. Osztrovityanov megemlékezett a csehszlovák nép februári győzelméről, valamint a csehszlovák dolgozóknak az ország gazdasági fejlesztésében elért kimagasló eredményeiről. Osztrovityanov akadémikus beszédének befejező részében kijelentette, hogy győzelmeink kezessége a marxizmus-leninizmus elvei iránti hűségben, a lenini elvek alkotó megvalósításában, valamint a revizionizmus és szektásság elleni harcban rejlik. Ezután J. Vošahlik csehszlovák nagykövet mondott beszédet. Hangsúlyózta, hogy Csehszlovákia népe ez idén rendkívül komoly nemzetközi és belpolitikai események légkörében ünnepli hazájának a szovjet hadsereg által történt felszabadítása évfordulóját. Az est további részében hangversenyt rendeztek, amelynek során a moszkvai művészeken kívül, felléptek a D-34 együttes tagjai is. Peking — Csehszlovákia felszabadításának 13. évfordulóján Ján Bušňák mérnök, a Csehszlovák Köztársaság pekingi nagykövete mondott beszédet a pekingi rádióban. A nagykövet a kínai hallgatókat megismertette a csehszlovák nép harcával a fasiszta megszállók ellen, az ország szocialista építésével és az elért sikerekkel. • » * Phenjan — A Külfölddel Való Kulturális Kapcsolatok Koreai Társaságának védnökségével a csehszlovák rialista erők gátolják a feszültség enyhítését, a béke megszilárdítását és háborús előkészületeket tesznek, i á'llamünnep alkalmából Phenjanban a Varsói Szerződés feltétlenül szük- a Botostroj csehszlovák filmet vetíséges, mert a szocialista tábor or- - - ---- ... szágai biztonságának és függetlenségének záloga. A két küldöttség kifejezi azt a meggyőződését, hogy a szocialista országok egységének és együttműködésének megszilárdítása a proletár internacionalizmus alapján előmozdítja a szocializmus fejlesztését és a szocialista országok biztonságának kezessége. Az ideológiai egység - hangzik a nyilatkozatban — a szocializmus építése sikeres megvalósításának előfeltétele. Ezen egység megteremtéséhez múlhatatlanul szükséges a marxizmus-leninizmustól való elhajlás elleni harc. Ez nemcsak a revizionizmus elleni küzdelemre vonatkozik, amely a legnagyobb veszedelem a nemzetközi munkásmozgalomban, hanem a szektásság és a dogmatizmus következetes leküzdésére is, mert a szektásság és a dogmatizmus kerékkötője a párt és a tömegek közötti kapcsolatoknak és gátolja a marxista teóriának a konkrét körülmények között történő alkotó megvalósítását. tették. A díszelőadáson sok hivatalos személyiség vett részt. Megjelent Mikuláš Surina, Csehszlovákia phenjani nagykövete is. Bukarest — A román lapok május 8-i számukban nagy figyelmet szentelnek a Csehszlovák Köztársaság államünnepének. A Romania Libera szerkesztőségi cikkében azt írja, hogy a fasiszta járom alól felszabadult csehszlovák nép tizenhárom esztendő alatt a történelem során sohasem tapasztalt sikereket ért el, mind gazdasági, mind szociális, mind pedig művészeti és kulturális téren. * • • Athén — A Mesager ďAthénes görög lap a Csehszlovák Köztársaság államünnepe alkalmából e napokban cikket közölt, amelyben hangsúlyozza Csehszlovákia ipari és mezőgazdasági sikereit. Főképpen azt emeli ki, hogy Csehszlovákiának nagy lehetőségei vannak a Görögországgal fennálló kapcsolatok fejlesztése terén. : i fi £Ví ffii . * i* v - WVv.' " ** r > * 'S* '•d Fegyveres erőink bratislavai díszszemléjén a Sztálin téri tribün elé érkezik a gépesített gyalogság. ÜJ SZÖ 3 +1958. május 10.