Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-10 / 129. szám, szombat

A kassai kerület nemzeti bizottságainak tapasztalataiból Széles lehetőségek a tömegszervező-nevelőmunka újabb formáinak kibontakoztatására JľUqh^dmiÁi kitimtelh A kassai kerületben működő nemzeti bizottságok a műit évi választások óta jelentős eredményeket mutathatnak fel, amelyek a mezőgazdasági termelés fejlesztésében, a falvak előrehaladásában, a begyűjtés szervezésében, valamint a lakosságnak nyújtandó szolgáltatások megjavításában és kiszélesítésében nyilvánulnak meg. Szükségtelen bizonygatni, hogy a felsorolt sikerekben a járási nemzeti bizottságoknak is nagy érdemeik vannak, amelyek a tömegszervezőnevelő tevékenység formáit a HNB-k funkcionáriusain és tagjain keresztül eredményesen érvényesítették. Ez viszont csakis a széles tömegek bevonásával, az aktívák kiépítése útján válhatott lehetővé. A tömegek bevonásának másik bevált formája az állandó bizottságokon keresztül érvényesül, mivel ezek olyan egyénekkel is kiegészlthetők, akik nem tagjai a nemzeti bizottságoknak. Ezzel a lehetőséggel a kerület északi járásai éltek a legügyesebbben: Poprádon, a kéžmaroki. valamint a revúcai és gelnicai járásban bővítették az állandó bizottságok tagjainak létszámát s ezzel még több embert vontak be a közigazgatásba. El se hinné az ember, hogy a kibővült állandó bizottságok az aktivisták segítségével mily kedvezően befolyásolják a nemzeti bizottságok üléseinek előkészítését és menetét. Hiszen a munkahelyeiken, baráti beszélgetések során szerzett tapasztalataik alapján akár a tanács, akár az NB ülése éppen a legfontosabb és legidőszerűbb kérdések megtárgyalását tűzheti napirendi pontjai közé. Rajtuk keresztül a dolgozók sok értékes javaslata, bírálata kerülhet félszínre, ami csak elősegíti a nemzeti bizottságok tevékenységét. Ha az egyik oldalon a gyakorlat arról győz meg, hogy a nemzeti bizottságok ülései előkészítésében mily komoly segítséget nyújtanak az állandó bizottságok és az aktivisták, ugyanakkor a JNB tanácsülései előkészítésében a JNB funkcionáriusainak, az osztályok vezetőinek és az apparátus szakembereinek közvetlen támogatása, részvétele szükséges* A tanácsülések előkészítésében a Kassai Városi Nemzeti Bizottság funkcionáriusai jeleskednek, akik a letárgyalandó pontok beszámolóit az Találkozás Rajkinnal Hétfőn érkezett meg Prágába a leningrádi Állami Miniatűr Színház együttese Arkadij Rajkin nemzeti művésszel, a színház művészeti igazgatójával és egyben főszereplőjével az élen. A színház hazánk felszabadulása 13. évfordulójának előestéjén kezdi meg vendégszereplését a fővárosban, innen Ostravába, Brnóba, majd Bratislavába utazik. A közönség rendkívüli érdeklődéssel várta az együttes bemutatkozását, amelyről oly sokat hallott. A prágai Pálff

y-palotában rendezett sajtóértekezleten Rajkin és együttesének néhány tagja tájékoztatta az újságírókat színházuk jellegéről, programiáról. — Előbb látniok és hállaniok kellene bennünket és csak aztán beszélgetni — mondotta Rajkin, de azért elárulta, hogy programjuk, amelynek a címe „Elalvás előtt", bemutatja, mi foglalkoztatja az embereket, mire gondolnak, mielőtt este elalszanak. A leningrádi Miniatűr Színház öszszel ünnepli alakulásának 20 éves évfordulóját. Bár Leningrádban van a székhelye, ott csak négy hónapot játszanak, azután vándorbotot vesznek kezükbe és beutazzák az egész Szovjetuniót. Moszkvától kezdve a TávolKeletig mindenütt ismerik és szeretik őket. Népszerűségüket műsorpolitikájuknak köszönhetik. Rövid monológokban, dialógokban, kuplékban éneklik meg mindazt, ami összefügg a mával. Bátran bírálják a fogyatékosságokat, foglalkoznak a nő és férfi viszonyával, az erkölccsel, a neveléssel, az ifjúsággál, még a külpolitikai kérdéselctól sem riadnak vissza. Rajkin azt a reményét fejezte ki, hogy nekünk is hasonló problémáink vannak, tehát műsoruk érdekelni fogja a csehszlovákiai közönséget is. Igyekeztek úgy összeállítani, hogy kevés beszéddel sokat mondjanak. (va) osztályvezetőkkel és az ezekhez tartozó állandó bizottságokkal, aktivistákkal közösen készítik elő. Csak az így készült beszámolók ölelhetnek fel minden fontos kérdést, mert adataikat, következtetéseiket közvetlenül az életből merítik. A JNB funkcionáriusa tevékenységének mindezek mellett a HNB-k felé nyújtandó sokoldalú segítségben is meg kell nyilvánulnia. A legutóbbi időben például a kéžmaroki, levočai JNB-k funkcionáriusai ezt a segítséget oly módon gyakorolják, hogy a HNB tanácstagjait meghívják a JNB tanácsüléseire. Itt aztán jó alkalom nyílik rá, hogy a HNB-nek gyakorlatilag is segítséget nyújtsanak a községüket érintő legfontosabb kérdések megoldásában. Ha viszont a szükség úgy kívánta, a JNB tanácsa a helyszínen, vagyis lent a falvakban is összeült. Ez a gyakorlat különösen a szövetkezetek szervezésénél, a lakosságnak nyújtandó szolgáltatásdk kiszélesítésénél vált be. A JNB tanácsainak ezen ülései igazi iskoláivá váltak a HNB tanácsok tárgyalásainak előkészítése és lefolyása szempontjából és egyben a HNB tevékenységében előforduló fogyatékosságok feltárásának eszközei is. voltak. Közismert tény, hogy a kerület járási nemzeti bizottságainak funkcionáriusai különösen a szövetkezetek alakításában szereztek nagy érdemeket. Az, hogy az elmúlt időszakban 10 335 új tag lépett a szövetkezetekbe és 63168 hektárral gyarapodott a közös földterület, nem magától jött létre. A nemzeti bizottságok felvilágosító, tömegszervezö munkájának megjavulása hozta meg a sikert, ez pedig komoly kitartást követelt. Elmondhatjuk, hogy a JNB-k, a HNB-k funkcionáriusai és tagjai a legutóbbi időben szoros kapcsolatot teremtettek a lakossággal és az ifjúsággal, valamint a községekben működő tömegszervezetekkel is. Ezt a törekvésüket arra irányítják, hogy még jobban elmélyüljön kapcsolatuk nemcsak a tömeg-, hanem a gazdasági szervezetekkel is, ami különösen nagy jelentőségű a gazdasági feladatok teljesítése, valamint a szocialista munkaverseny kibontakoztatása szempontjából. Mint már arról lapunk tegnapi számában hírt adtunk, a szenei járás ifjúsága a mezőgazdaság fejlesztése terén elért szép eredményekért magas jutalomban részesült, tegnapelőtt a járás CSISZ-tagjai átvették az SZLKP 'ÍB vörös zászlóját. A járás mezőgazdasági jellegű s most, a párt XI. kongresszusa előtti időszakban a CSÍSZ helyi szervezetei minden erejükkel a mezőgazdaság segítségére sietnek. A kongresszus tiszteletére a járás fiataljai vállalták, hogy a mezőgazdaságban ledolgoznak 120 ezer brigádórát, a járás valamennyi szövetkezetében és állami gazdaságában ifjúsági munkacsoportot szerveznek, és három ifjúsági tarktoros brigádot alakítanak. Annak érdekében, hogy megjavítsák a talaj összetételét — a CSISZ járási bizottságának kezdeményezésére — a járásban kihasználják a gazdag tőzegforrásokat, s „Ifjúsági Bányát" nyitnak. Még ebben az évben a fiatalok brigádmunkával 28 ezer köbméter tőzeget termelnek ki, ebből komposztot készítenek s ezzel a járás földterületének 25 százalékát még ebben az . évben megtrágyázzák. A fiatalok szavukat állják. Az év elejétől a járás szövetkezeteiben és állami gazdaságaiban 39 ifjúsági munkacsoportot szerveztek, mely csoportokban 700 fiatal dolgozik — továbbá megalakították a három ifjúsági traktoros brigádot. Ezek a fiatalok — elsőként a bratislavai kerületben — bevezették a péntekes mozgalmat. Március 15-én szocialista munkaversenyt hirdettek, melybe az összes ifjúsági munkacsoport bekapcsolódott. A versenyt havonta értékelik. Szép eredményt értek el a tavaszi munkák idején. A CSISZ járási bizottsága szombati és vasárnapi műszakokat szervezett — így három járási műszakban 8200 fiatal 64 200 brigádórát dolgozott le. A húsvéti ünnepek alatt csupán a fiatalok 620 hektáron vetették el a tavasziakat. Meg kell említenünk azt is, hogy a járás fiataljai 301 hektáron vállalták a meliorációs munkák elvégzését. Ezzel egyidőben védnökséget vállaltak a járási pionírház és a járási kultúrház építése felett. Idetartozik még az is, hogy a CSISZ járási bizottsága szerződést kötött az állami gazdaságok igazgatóságával 400 hektár kukoricaföld megtrágyázásra. Ezzel azt akarják elérni, hogy a kukorica hektárhozama tíz mázsával emelkedjék. Mindemellett a fiatalok nem feledkeztek meg a város- és faluszépítési akcióról sem. Az akció keretében 7100 brigádórát dolgoztak le. A szövetkezetek megszilárdításával kapcsolatosan megemlíthetjük, hogy a CSISZ helyi szervezetei ebben az évben 79 fiatalt nyertek meg a szövetkezeteknek. Természetesen a CSISZ-nek nemcsak az a feladata, hogy tagjait jó munkára aktivizálja, hanem, hogy a fiatalok nevelésével is törődjék. Ezen a téren hasonló eredményekről adhatunk számot. Az ifjúsági politikai iskolázásba 1100 'fiatal, a pártiskolázásba pedig 280 fiatal kapcsolódott be. A megalakult körök előre kidolgozott terv szerint, rendszeresen dolgoznak — s a körök politikai nevelőmunkáját a mezőgazdaság konkrét segítségére irányítják. A járás CSISZ-szervezeteiben 86 esetben rendeztek megbeszéléseket- az öreg kommunistákkal s ezeken a megbeszéléseken 5500 fiatal vett részt. A jó politikai nevelőmunkának az az eredménye, hogy 76 CSISZ-tag kérte a pártba való felvételét. A fiatalok kulturális tevékenységéről képet ad, hogy az Ifjúsági Alkotóverseny járási fordulóján 64 együttes és 2300 egyén vett részt. Az együttesek zöme az EFSZ-ek mellett működik s ezeket az együtteseket a szövetkezetek nagymértékben támogatják. A hangszerek megvásárlására például a nagyfödémesi és a nagygurabi szövetkezet húszhúszezer koronát fordított a kulturális alapból. Szép eredményekkel dicsekednek a járás pionírjai is. Több mint 55 ezer brigádórát dolgoztak le, majd 32 ezer kiló vashulladékot és 4200 kiló papírt gyűjtöttek össze. Azoknak az eredményeknek, melyeket a szenei járás fiataljai szorgalmas munkájukkal elértek — itt csak egy részét gyűjtöttük össze. Azonban ezekbői is kitűnik a fiatalok szorgalma. Hogyan értek el ilyen szép eredményeket? (ks) Egvder Az utóbbi időben egyre szaporodnak azok a jelenségek, amelyek a tőkés világ elmélyülő gazdasági válságáról tanúskodnak. Ez a válság, amelyet Nyugaton „szerényen" depressziónak neveznek, kihat az élet legkülönbözőbb szakaszaira, de elsősorban a tőkés országok dolgozóinak helyzetére és a munkásosztályt fokozott feladatok elé állítja, még elkeseredettebb harcokra kényszeríti. Egyre világosabban látható, hogy a gazdaság militarizálása, a magasfokú beruházási konjunktúra és a külföldre irányuió gazdasági terjeszkedés, ami együttvéve bizonyos mértékig felélénkítette a háború utáni évtized tőkés gazdaságát, egyidejűleg elmélyítette a termelés növekvő kapacitása és a lakosság széles rétegei csökkenő vásárlóképessége közötti aránytalanságot. A hivatalos és nem hivatalos adatok egyaránt megerősítik a válságjelenségek elszaparodását a lakosság vásárlóképessége terén. A fejlett tőkés országok nem katonai iparágainak többségében eladatlan árúkészletek halmozódnak fel. Az Egyesült Államokban a szakszervezetek megállapítása alapján a gyári munkás vásárlóképessége, vagyis átlagos reálbére 1957-ben 4 százalékkal csökkent. Az inflációs irányzat, amelyet eddig egy tőkés országban sem sikerült megállítani, a nagy eladatlan árukészletek ellenére az árak további emelkedését okozza. A létfenntartási költségek a háború utáni években NagyBritanniában 43,8 százalékkal, Franciaországban 39,4 százalékkal, Olaszországban 31,3 százalékkal, NyugatNémetországban 20,6 százalékkal és az Egyesült Államokban 18,1 százalékkal emelkedtek. A növekvő munkanélküliség természetesen főleg a munkásosztálynak mint egésznek vásárlóképességét és az életszínvonalát csökkenti. Például az amerikai ipar; termelés korlátozásának minden egyes százaléka 600 ezer munkás kizárását jelenti a munkafolyamatból. Ehhez még hozzá kell számítani a lakosság normális szaporulatából eredő 400—500 ezer új munkaképes embert és a munkásoknak azon egyelőre pontosan meg nem határozott számát, akik a termelés automatizálása következtében veszítik el munkahelyüket. Í~T« á » 1958 mäluí tk A munkanélküliek számának emelkedése szemléletesen nyilvánul meg a kiskereskedelmi áruforgalom csökkenésében. így pl. hivatalos adatok szerint az USA-ban már 1957 novemberében 7 százalékkal kevesebb árut adtak el, mint az előző év ugyanazon időszakában. Az amerikai automobilipari munkások szakszervezeti szövetsége legutóbbi rendkívüli kongresszusán megállapította, hogy az utóbbi hónapokban rendkívül rosszabbodott az automobilipari dolgozók helyzete. Ez a nagy, csaknem másfél millió tagot számláló szakszervezet hagyományos „vezető" szerepet játszik a dolgozók gazdasági követelményeiért vívott harcban. Bizonyos mértékig utána igazodnak a többi szakszervezeti szövetségek is. Detroitban, az amerikai autóipar központjában teljes súlyosságában nyilvánul meg az egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliség. A Ford-üzemek szakszervezetének vezetője Eisenhower elnökhöz intézett nyílt levelében éles szavakkal ecseteli az amerikai munkások helyzetét: „Szégyen és gyalázat..., hogy a munkásokat százezer számra teszik az utcára. Nincs miből élniök s kénytelenek közjótékonysághoz folyamodni, hogy családjuknak betevő falatuk legyen. Ogy véljük, ha a munkás akar és képes dolgozni, joga van a teljes munkabérre. Ha az emberek nem dolgoznak, rrfert az adott napon nincs munka, ez még nem jelenti azt, hogy e napon enniök sem kell!" Egy másik nagy amerikai szakszervezeti szövetség, a több mint egymillió tagot tömörítő kohómunkások szakszervezeti szövetségének elnöke, MacDonald által közölt adatok szerint ebben az iparágban csupán egy hónap alatt háromszorosára emelkedett a teljes munkanélküliek száma és már jóval meghaladja a 200 ezer főt — nem számítva a részben foglalkoztatott munkások legalább ennyit kitevő seregét. MacDonald véleménye szerint a legközelebbi jövőben — „ez a kép még vigasztalanabbá válik." A kohászati szövetségnek vezetői kijelentették, hogy a jelenlegi hanyatlásból kivezető utat a békés célokra fordított kiadások növelésében kell keresni. A fegyverkezési költségek fokozása — hangsúlyozta MacDonald a kohászszövetség legutóbbi kongresszusán — nem változtatja meg a gazdaság jelenlegi visszaesését. Kiemelte, hogy a nagymérvű katonai kiadások ellenére az ipari termelés térfogata 1957-ben csökkent, míg a Szovjetunióban 10 százalékkal emelkedett. Az utóbbi hetek eseményei is arról tanúskodnak, hogy az amerikai munkásmozgalomban egyre fokozódik az a követelés, hagyjanak fel a lázas fegyverkezéssel és keressenek hathatós eszközöket a dolgozók védelmére a válság káros befolyásával szemben. De nemcsak a tőkések fellegvárában — az USÁ-ban — folyik a dolgozók fokozott küzdelme követeléseik kivívásáért. Az utóbbi időben a Német Szövetségi Köztársaság munkásosztálya új módszerekkel harcol jogaiért. Országszerte az egyik szakszervezeti szövetség a másik után .bontja fel az úgynevezett tarifa-egyezményeket (kollektív szerződés) és béremelést követel. Ezeket a tarifaegyezményeket az NSZK-ban a szakszervezeti szövetségek és a vállalkozók az 1949-ben, 1952-ben és 1953-ban hozott törvények alapján kötötték. Ezek határozzák meg az órabéreket, az akkordbért, a hivatalnokok fizetését, a munkanap hosszát és a szociális biztosítás egyes kérdéseit. Ezeknek az egyezményeknek az a hátrányuk, hogy a fizetéseket nem teszik függővé az áremelésektől. Az árakat pedig a vállalkozók önkényesen emelhetik, fgy pl. 1957. őszén a Ruhrvidéki monopóliumok a küszöbönálló ií, gazdasági válságtól való félelmükben felemelték a szén, a nyersvas és az acél árait,-' Ez év kezdete óta Nyugat-Németországban ugyancsak jelentősen emelkedett a kenyér, a brikett, a só, a cukor, a vaj és a tej ára, de drágábbak a gáz és villanyáram díjai, a közlekedési és a postailletékek. Ilyen körülmények között a régebben megkötött tarifaegyezmények értéktelen papirossá válnak. Ezért a dolgozók a szakszervezetek vezetőségeitől a régi egyezmények felbontását és az áremelkedéssel arányban lévő új egyezmények megkötését követelik. A nyugatnémet fémmunkások béremelési követelése után a vasutasok szakszervezete is a bérek 10 százalékos felemelését és a munkaidő lerövidítését követeli. Nemrégen felbontották tarifa egyezményeiket a textil, ruhaipari, a közületi szolgáltatások és a posta alkalmazottainak szakszervezeti szövetségei is. így tehát azt láthatjuk, hogy az egyes iparágak nagy szakszervezeti szövetségeinek egész sora (a nyugatnémet szakszervezetek öszszesen több mint 6,5 millió tagot számlálnak) egyszerű tagjaik nyomására aktív harcot indítottak a dolgozók jogaiért. Latin-Amerika országaiban a dolgozók alacsony életszínvonala, rossz munkafeltételei, a növekvő drágaság és a munkanélküliség emelkedése nagyarányú sztrájkokat robbant ki. A sztrájkhullám elárasztotta Argentínát, Uruguayi, Columbiát, Equadort és más dél-amerikai országokat. Sztrájkoltak a columbiai aranybányák dolgozói, az equadori községi tanácsok alkalmazottai, argentin építőmunkások, az uruguayi vágóhidak dolgozói. Az argentin banktisztviselők 10 hétig tartó sztrájkja jelentékenyen megbénította az ország gazdasági életét. A kormány erélyes megtorló intézkedései ellenére a sztrájkolók , kitartottak béremelési követeléseik mellett, aminek teljesítésére ígéretet — s azonnali pénzsegélyt kaptak. Több mint három hete tart a 160 000 faipari dolgozó sztrájkja. Bolíviában másfél hónappal ezelőtt sztrájk tört ki a cinbányákban. Közvetlen oka az egyik szakszervezeti vezető letartóztatása volt, igazi okai azonban ennél sokkal mélyebbek. Az amerikai sajtó hírei alapján a valóságban a dolgozók Bolívia „gazdasági stabilizálására" irányuló terv ellen harcolnak. E tervnek alapját, amelyet amerikai szakértők dolgoztak ki és készítettek elő, a munkások béreinek „befagyasztása" képezi. — Említésre méltó, hogy csupán a toúlt év első tíz hónapjában 292 sztrájk zajlott le Bolíviában. De még ezt is túlszárnyalja Uruguay, ahol 300 sztrájk folyt le. Heves osztályharcok folynak Brazíliában is. 1957-ben az ország több mint egymillió dolgozója vett részt a béremelési harcokban. A nagyméretű sztrájkmozgalmakat Latin-Amerikában többek között a latin-amerikai államok gazdasági helyzetének romlása okozza. Hivatalos adatok szerint az utolsó két év alatt a létfenntartási költségek Argentínában 55 százalékkal, ebből az élelmiszerárak 72 százalékkal emelkedtek. A munkanélküliek száma olyan kis országban mint Uruguay a múlt évben 70 ezret, Chilében pedig 170 ezret tett ki. Bolíviából, Paraguayból, Peruból, Columbiából, valamennyi latin-amerikai országokból érkező hírek mind a dolgozók súlyos helyzetéről tanúskodnak. Sztrájkokkal kell nehéz harcokat vívniok a legminimálisabb béremelésért. így tiltakoznak az árak állandó emelkedése ellen, követelnek jobb munkafeltételeket. De nemcsak a gazdasági, hanem a politikai követeléseikért is sztrájkmozgalmakkal kell küzdeniök, harconiok kell legelemibb demokratikus és szakszervezeti jogaikért, a reakciós törvények eltörléséért és nem utolsó sorban a nemzetközi feszültség enyhítéséért is. -cs-n. v