Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)
1958-04-23 / 112. szám, szerda
Kivonat a vádiratból (Folytatás a 2. oldalról.) Krupina azon lakosainak tömeges letartóztatását, akik részt vettek a felkelésben, a forradalmi nemzeti bizottságokban és a Felszabadító harcban általában. Az akció »orán mintegy 40 személyt, a Szlovák Nemteti Felkelés résztvevőit letartóztatták. \ házkutatások során a letartóztatottaktól •Ivették értéktárgyaikat. Például Mikšlk és Memsila három rádiókészüléket vittek el, imelyet a vizsgálat során lakásukban megtaláltak és elkoboztak. A letartóztatott személyeket, beleszámítva azokat, akiket Banská Štlavnicábói Krupinába kísértek, ihol sz'ntén Nemsila századának egyik szakasza működött, bebörtönzésük idején dur/án és kegyetlenül kínozták. A letartóztatott nőket a Hlinka-gárda rohamosztagának :agjaí meg is erőszakolták. 2. A Hlinka-gárda rohamosztaga százaljnak parancsnoksága Nemsilával és Lakoval az élén több akciót szervezett a partizánok és a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevői ellen a környező községekben is hegyi Falvakon, főleg Cerovón, Litavá>an, Drieňovón, Žibritovban, Čabracká Vr>ovkán, stb. Egyes akciók során a Hllnía-gárda rohamosztagának polgári ruhába itöltözött tagjai a lakosság előtt provoka:ív módon partizánnak tetették magukat, íogy igy tájékoztatásokat nyerjenek a partizán egységek mozdulatairól és azokról a íelyekról, ahol a felkelés résztvevői tartózkodnak. Azon személyek ellen, akik vaamilyen segítségben részesítették őket ibban a hitben, hogy partizánoknak segítenek, a Hlinka-gárda rohamosztagának ragjai megtorló Intézkedéseket, házkutatásokat, stb, foganatosítottak. Ilyen akciókban •észt vettek Laco, Osvald, Zauška. Koprda, róth, Stolár, Mikšík és Masar.vk vádlottak, iz akciók során számos személyt letartóztattak és I.itaván megsebesítettek egy kb. I éves fiút, aki később sebesülésébe belela! t. 3. 1944 novemberének végén t.aco vádott a Hlinka-gárda rohamosztagának taglaiból mintegy 10 tagú csoportot állított issze. A csoportban voltak Zauška, Tóth, itolár, Mikšík és Masar.vk vádlottak is. \ csoportnak mintegy 50 letartóztatott személyt a krupinai vasútállomásról a Janská Bystrica-i börtönbe kellett kísérnie. K fegyveres kíséretet a vádlottak látták •I és a letartóztatottakat átadták a német szerveknek. A Sicherheitsdienst bizonyos parancsokságának kérésére Laco vádlott másnap íjra a börtönbe ment azznl, hogy a letartóztatottakat fegyveresen tovább kitérik Banská Bystricáról Kremničkára. A börtön udvarán 4—5 teherautó álott, amelyekre mintegy 100 személyt, a elkelé^ résztvevőit helyezték el. A letartóztatott személyeket a vádlottak segédtezésével Kremničkára szállították. Amicor a tankelhárító árokhoz érkeztek, a leartóztatot* személyeket kiszállásra kényizerítették és az árok közelébe parancsolták, ahol le kellett feküdniök. Ezután i személyeket a tankelhárító árokban csolortosan legyilkolták. A gvilkosságban a lémet katonákon kívül részt vettek 0«:ald, Záuška, Tóth, Stolár. Mikšik és Masaryk vádlottak is, mégpedig úgy, hogy a etartóztatott személyekbe lőttek, akik tétségbeesésükben és borzalmukban a tankelhárító árokba vetették magukat. Záuška 'ádlott könnyű gépfegyverből, Osvald au-' omata fegyverből, a többi vádlottak pustá ból lőttek. Majd teherautókon a tankelhárító árokíoz szállítottak további letartóztatott szenélyeket is a Banská Bystrica-i börtön>ől; ezeket a vádlottak ugyanilyen módon negg.vilkolták. A tömeggyilkolás a reggeli iráktól a délutáni órákig tartott, mialatt nintegy 300 személyt lőttek le, közöttük lagy számban asszonyokat és kiskorú gyernekeket is. A legyilkoltak között voltak ilyan személyek is. akiket a vádlottak egy lappal ezelőtt Krupinából Banská Bystrl'ába kísértek, valamint 15 szentély, akiiét Nemsila századának tagjai a Pánsky liel alatti barlangban tartóztattak le. V meggyilkolt személyektől elrabolták éréktárgvaikat és ruházatukat, s többeknek titördelték aranyfogaikat. Ezeken az értéktárgyakon megosztoztak a német katolák és a Hlinka-gárda rohamosztagának tagjai. A rablásban főleg Osvald, Záuška, Tóth, és Masaryk vádlottak vettek részt. A tömeggyilkosság után Nemsila parancsíok a kivégző csapat tagjait különleges dicséretben részesítette. Egyidejűleg parancsot adott, amellyel halálbüntetés terhe ilatt megtiltotta a gyilkosságról való beizélést azzal, hogy az egész ügyet a legizigorúbb titokban kell tartani. 4. 1944. december 14-én I.aco vádlott t Hlinka-gárda rohamosztagának önkénteseiből újból egy kb. tíztagú csapatot állI— ott össze. A csapat tagjai Záuška, Tóth, (oprda. Stolár és Mikšík vádlottak voltak. V csapat autóbusszal Krupinából Zvolen rányába 13 letartóztatott személyt kísért, cözöttük több asszonyt és egy kb. 8 éves rtslányt. Amikor az autóbusz a „Vendégőnél"" elnevezésű helyhez érkezett, ahol tankelhárító árok volt, a letartóztatott izemélyeket kiszállásra kényszerítették i Hlinka-gárda rohamosztag-csapatának tagjai a tankelhárító árok közelébe hur•olták őket és a Sicherlieitsdienst jelenévő tagja tarkdlövésekkel megölte őket. V vádlottak e tömeggyilkolásnál nemcsak írizték a letartóztatottakat és meghiúsíották esetleges menekülésüket,, hanem iözvetlenül beléjük lődöztek, mégpedig La0 géppisztollyal, Záuška, Koprda és Lichtíecher puskával. Alexander Lichtnecher, a Hlinka-gárda •ohamosztag-csapatának tagja lelőtt egy lőt, Koprda vádlott puskatussal szétzúzta 1 nyolcéves kislány fejét. Amint a vizsgálat folyamán megállapítást nyert, a Hlinka-gárda rohamosztagának tágjai felsorolt gaztetteiket a klerofasiszta kormány tudomásával, Tiso háborús bűnös, Ferdinand Ďurčanský és mások parancsai és utasításai alapján követték el. 1944. decemberének második felében, imlkor a Vörös Hadsereg közeledni kezdett Krupinához, Nemsila százada fejetlen vlszszavonulásba kezdett. Kisebb-nagyobb csoportokban vonultak vissza Banská Štiavlicán. Prievidzán, Žllinán keresztül Bratislavába, ahol úiból egységekbe akartík alakítani őketegység egyes tagjai elszöktek, több tagját pedig különleges felforgató kártevő tanfolyamokba osztották be Sekulén, Hol ičon és Trenčianské Teplí cén, ahol kiképezték őket a diverzáns tevékenységben, amelyet hazánknak a Vörös Hadsereg által való felszabadítása után kellett volna végezníök. V. A vizsgálat során nyert dokumentumok, főleg Otomár Kubala, a Hlinka-gárda vezérkari főnöke által kiadott parancsok eredeti példányai, valamint Nemsila századparancsnoknak az egységek tevékenységéről a Hlinka-gárda rohamosztaga főparancsnokságára küldött írásbeli jelentéseinek eredeti példányai azt bizonyítják, hogy a Tiső-vezette klerofasiszta kormány a Hlinka-gárda rohamosztagának gaztetteiről és bestiális cselekedeteiről részletesen tájékoztatva volt és hogy Nemsila százada nagy következetességgel és kezdeményezően teljesítette a Hlinka-gárda főparancsnoksága által kitűzött feladatokat. Megmutatkozott, hogy a Tiso, Ďurčanský és mások által vezetett klerofasiszta kormány a hitleri fasizmussal szövetségben hívéit és követőit a legbestiálisabb gaztettekre vezette a dolgozó nép és a Csehszlovák Köztársaság ellen. Ezért jogos a vád, hogy 1. Leonard Sliačan, 2. Pavel Párničan, 3. Ondrej Šepitko, 4. Julius Krajci vádlottak a Szlovák Nemzeti Felkelés részben való elnyomása után 1944 novemberében és decemberében Krupinában mint a klerofasiszta Tiso-féle rendszer buzgó exponensei szorosan együttműködtek a Hlinka-gárda rohamosztaga Nemsila századának parancsnokságával, amelynek feladata a nemzeti, felkelés felszámolása, a partizán-csoportok elleni harc és a felkelés résztvevői elleni megtorló intézkedések végrehajtása volt. 5. Ľudovít Laco, 6. Ernest Osvald, 7. Pavel Záuška, 8. Štefan Tóth, 9. Alojz Koprda, 10. Jozef Stolár, U. Ferdinánd Mikšlk, 12. Štefan Masaryk vádlottak 1944. szeptember 15-től egészen a felszabadulásig Bratíslavá, ban. Banská Bystricán, Krupinán és másutt, mint a Hlinka-^árda rohamosztaga századának tagjai a Tiso-féle fasiszta kormány utasításai és Otomar Kubala, a Hlinka-gárda vezérkari főnökének utasításai alapján nagyméretű fegyveres akciókat hajtottak végre a partizán-csoportok és a felkelés résztvevői ellen azzal a céllal, hogy felszámolják a szlovák nemzet felszabadító harcát és segítsék a hitleri hadsereget a felszabadító Vörös Hadsereg elleni harcában. Emellett többszörös megtorló intézkedéseket hajtottak végre a felkelés résztvevői, a CSKP tagjai, a forradalmi nemzeti bizottságok tagjai, valamint a haladó és demokratikus gondolkodású lakósok ellen. E személyek liözül sokat durva módon üldöztek, bebörtönöztek, kínoztak, megraboltak és koncentrációs táborokba hurcoltak. Közvetlen részt vettek két tömeggyilkosságban is; az egyik esetben Kremničkánál, mintegy 300 személyt és Krupinánál 13 személyt lőttek le. E kivégzések alkalmával ők is a letartóztatott személyekre lőttek, tehát: valamennyi vádlott: a háború folyamán az ellenség javára és a véderők kárára működött, emellett tetteiket különösen súlyosbító körülmények között követték el. Ezenkívül: 1. Leonard Sliačan, 2. Pavol Párničan, 3. Ondrej Šepitko, 4. Július Krajci: szándékosán segítséget nyújtottak másoknak a gyilkosság bűntettének elkövetésében a büntetőtörvény 216. §. 1. és 2. szakasza a, b, c pontjai szerint: 5. Ľudovít Laco, 6. Ernest Osvald, 7. Pavel Záuška, 8. Štefan Tóth, 9. Aloiz Koprda, 10. Jozef Stolár, 11. Ferdinand Mikšík, 12. Štefan Masaryk másokkal együtt szándékosan öltek, emellett tettüket több személy ellen különösen durva módon, különösen súlyosbító körülmények között követték el. Ezzel valamennyi vádlott a következő bűntetteket követte el: Az 50/23. sz. törvény 6. §-a 1. és 2. szakasza szerint minősülő katonai árulás bűntettét. Ezenkívül 1. Leonard Sliačan, 2. Pavel Párničan, 3. Ondrej Šepitko, 4. Július Krajčí vádlottak: a büntetőtörvény 7. §-ának 2. szakasza, s a 216. §-ának 1., 2. szakasza a, b, c pontjai szerint minősülő gyilkosság bűntettében nyújtott segítség bűntettét; 5. Ľudovít Laco, 6. Ernest Osvald, 7. Pavel Záuška, 8. Štefan Tóth, 9. Aloiz Koprda, 10. Jozef Stolár, 11. Ferdinánd Mikšík, 12. Štefan Masaryk vádlottak bűnrészesek a gyilkosság bűntettében a büntetőtörvény 6. §-a 216. szakasza 1. és 2. bekezdés a, b, c pontjai szerint. I Ä Szlovák Nemzeti Tanács bizottságai Szlovákia 1958. évi költségvetéséről tárgyalnak A Szlovák Nemzeti Tanács bizott§ ságai hétfőn megkezdték Szlovákia | 1958. évi költségvetése egyes fejeze^ teinek megtárgyalását. ^ A mezőgazdasági bizottság Jozef $ Mjartan, az SZNT alelnöke, valamint $ Ján Marcelly, az élelmiszeripari- és ^ mezőgazdasági terménybegyűjtési ^ megbízott jelenlétében megvitatta az ^ Élelmiszeripari- és Mezőgazdasági ^ Terménybegyűjtési Megbízotti Hivatal i költségvetési fejezetét, í Pavol Lúč képviselő, a szóban forgó ^ költségvetési fejezet előadója rámu^ tátott arra, hogy az élelmiszeriparra |és a begyűjtésre háruló feladatok ^ igen igényesek és teljesítésük nagy § jelentőségű az állami költségvetés S Szlovákiára vonatkozó részének befc tartása szempontjából. Meg kell ja* vulni a begyűjtők és a beadók közötti ^ kapcsolatoknak, a nemzeti bizottsá$ gok segítségével meg kell nyernünk ^ az összes mezőgazdasági üzemeket ^ arra. hogy egyenletesen teljesítsék ^ a kötelező beadással kapcsolatos fel^ adatokat és sikeresen váltsák valóra i az állami felvásárlási tervet, b A bizottság tagjai a vita során fog^ lalkoztak az élelmiszeriparral és a ^ begyűjtéssel kapcsolatos legfontosabb ^ problémákkal. § A gazdasági és a költségvetési bi$ zottšág ülésén részt vettek Dénes ^ Ferenc és Michal Zákovič, a Szlovák i Nemzeti Tanács alelnökei. A gaz§ dasági és költségvetési bizottság ^ Szlovákia költségvetésének első feje$ zeteként a Szlovák Tervhivatal költ^ ségvetési tételét tárgyalta meg. ^ Pavol Hudec előadó, a Szlovák !> Nemzeti Tanács képviselője, indoko^ lásában rámutatott arra, hogy a ter$ vezés a CSKP KB februári ülése után ^ az ipar és az építészet irányítása ^ gazdasági hatékonyságának növelésé§ vei kapcsolatosan milyen funkciót § tölt be. A Szlovák Tervhivatal fő fel^ adata az, hogy ki kell dolgoznia Szlofc vákia népgazdasága fejlesztésének ^ hosszabb időre szóló távlati tervét. ^ A képviselők a vitában főleg a ^ termelőerők kellő széthelyezésével, a ^ termelőképességek bővítésével kap^ csolatos kérdésekre, elsősorban az is-. ^ kolaügy terén szükséges beruházási ^ építkezésekkel kapcsolatos problé4 mákra, a mezőgazdasági szocialista ^ szektor fejlesztésének meggyorsltá^ sára, a nők foglalkoztatottságára. ^ stb. összpontosították figyelmüket. ^ A Szlovák Statisztikai Hivatal költségvetési tételével kapcsolatban Pavel Hudec hangsúlyozta a kellőképpen vezetett statisztikai nyilvántartás jelentőségét és fontosságát a népgazdaság helyes irányításában. A mezőgazdasági bizottság ülésén, amelyen Michal Zákovič, az SZNT alelnöke és František Tuplk, a mezőés erdőgazdasági megb^ott helyettese is részt vett, megtárgyalta a Me ľ ző- és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal költségvetési fejezetét. Ján Lichner képviselő, e fejezet előadója részletesen elemezte a mezőgazdasági termelésre 1958-ban háruló feladatokat. Hangsúlyozta, hogy a szövetkezeti mozgalom kibontakoztatása 1957-ben és ez év elejétől további feltételeket teremtett meg a szocialista mezőgazdasági termelés belterjesebbé tételére. A mező- és erdőgazdaságnak 1958-ban biztosítania kell a mezőgazdasági termelés terjedelmének további "bővítését és az EFSZ-ek további fejlesztését, valamint megszilárdítását is. Ezzel kapcsolatosan lényegesen nagyobbak lesznek a GTÁ-k feladatai is. A képviselők a vita során foglalkoztak a mezőgazdasági termelés legfontosabb kérdéseivel és számos értékes javaslatot tettek e problémák sikeres megoldására. A mezőgazdasági bizottság tárgysorozatának utolsó pontját a Szlovákiai Vízgazdálkodási Igazgatóság költségvetési fejezete képezte, amelyről Michal Hatadám képviselőelőadó tartott beszámolót. Megállapította, hogy a Szlovákiai Vízgazdálkodási Igazgatóság 1957-ben teljesítette tervfeladatait. A képviselők a vita keretében foglalkoztak különösen a duzzasztógátak, a vízvezetékek és csatornák építésével kapcsolatos beruházási építkezéssel, továbbá a talajjavítás kérdései*, vei és azzal,, hogy mindez milyen befolyást gyakorol a mezőgazdasági termelés növelésére. A Szlovák Nemzeti Tanács gazdasági és költségvetési bizottsága délutáni ülésén megkezdte a Közlekedésügyi Megbízotti Hivatal költségvetési fejezetének megvitatását, amelyről Michal Hrubý mérnök képviselő tartott, mint előadó beszámolót. Azután megtárgyalta az Építészeti Megbízotti Hivatal költségvetési fejezetének javaslatát, amelyet Vladimír Kriško képviselő adott elő. Hangsúlyozta, hogy bár az építészetben határidő előtt teljesítették és túlteljesítették az 1957. évi tervben előirányzott feladatokat, ennek ellenére még mindig elég fogyatékosság észlelhető az építészettel kapcsolatos munkák terén. A kerületi építészeti szövetségek létesítése hozzájárul az építészeti termelésben résztvevő egyes vállalatok egybehangolásához, úgy hogy most már jobbak a feltételek, mint a múltban a feladatok egyenletesebb és zavarmentes teljesítésére. A Szlovák Nemzeti Tanács bizottságai javasolták a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, hogy hagyja jóvá Szlovákia 1958. évi költségvetésének megtárgyalt fejezeteit. A Szlovák Nemzeti Tanács bizottságai kedden, április 22-én folytatták Szlovákia 1958. évi költségvetése további fejezeteinek megvitatását. Üdvözlő távirat Joszip Broz-Tito köztársasági elnöknek Antonín Novotný köztársasági elnök, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, hétfőn, április 21-én a következő üdvözlő táviratot küldte Joszip Broz-Tltonak, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökévé való újbóli megválasztása alkalmából: „Ingedje meg nekem tisztelt elvtárs, hogy szívből jövő jókívánságaimat fejezzem ki abból az alkalomból, hogy önt újból megválasztották a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökévé. Sok sikert kívánok önnek a hazaja felvirágoztatása érdekében végzett munkájában." ANTONÍN NOVOTNÝ, a Csehszlovák Köztársaság elnöke, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első tftkára. Ünnepi est Braiisfavában V. i. Lenin születésének 83. évfordulója atkaímából ^ Szlovákia fővárosának dolgozói ün^ nepi est keretében emlékeztek meg ^ V. I. Lenin születésének 88. évfor^ dulójáról. Az ünnepi estet Szlovákia ^ Kommunista Pártjának Központi Bi^ zottsága, kerületi és városi bizott^ sága rendezte hétfőn a bratislavai ^ Nemzeti Színházban. ^ Az ünnepi díszbe öltözött színpadon !? elhelyezett elnöki asztal mellett he^ lyet foglaltak Karol Bacílek, Ľudovít § Benadá, Pavol Majling és Rudolf i Strechaj, az SZLKP KB irodájának v tagjai, Milan Rázus, az SZLKP KB irodájának póttagjai, Jozef Kríž és Augustín Michalička, az SZLKP KB titkárai, valamint Szlovákia Kommunista Pártja kerületi és városi irodájának tagjai. A nézőtéren helyet foglaltak a § Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének ^ és a Megbízottak Testületének tagjai, * a Szlovák Nemzeti Front pártjainak ^ és tömegszervezeteinek képviselői, ^ valamint politikai, közéletünk és kul^ turális életünk további képviselői. ^ Jelen voltak a bratislavai konzuli | testület tagjai is. Az ünnepi estet | Jolana Hercková, az SZLKP városi ^ bizottságának vezető titkára nyitotta ^ meg. i A leninizmus eszméinek óriási je5 lentőségét Jozef Lénárt, az SZLKP ^ KB tagja értékelte ünnepi beszédé5 ben. ^ Beszéde bevezető részében érté^ kelte a leninizmus eszméinek óriási ^ jelentőségét, azon eszméket, melyek az egész nemzetközi proletariátus felbecsülhetetlen útmutatói. Lénárt elvtárs beszéde további részében rámutatott arra, miként igyekszik a burzsoázia éket verni a szocialista orsíágok társadalmába és . miként terjeszt különféle esztelen Š revizionista irányzatokat. Ezek az 6 elméletek azonban egymás után hajó-' § törést szenvednek és hajótörést is $ kell szenvedniök, mert a szocialista ^ országok , hűsége a proletár nemzet§ köziség elveihez kezeskedik ezen el^ vek érvényre juttatásának sikeréről. ^ Lénárt elvtárs beszéde további részében a békeharc kérdésével foglalkozott. Kötelességünk — folytatta - hogy mindenképpen támogassuk a Szovjetunió, valamint az egész haladó szellemű emberiség békeharcát, mert ahogy Lenin mondotta, aki azt hinné, hogy a béke könnyen és minden nehézség nélkül elérhető, hogy elegendő a békéről csak beszélni és a burzsoázia tálcán kínálja azt fel nekünk, az igen naivan gondolkodik. A szónok beszéde befejező részében foglalkozott azzal, milyen jelentőségű hazánkban a szocializmus építésének betetőzése során a tömegek ideológiai nevelése és emellett hangsúlyozva idézte Lenin szavait, melyek szerint a tömegek igazi nevelése sohasem lehet elszigetelt a tömegek önálló politikai, de főleg forradalmi harcától. Az ünnepi est az Internacionálé eléneklésével ért véget. Az ünnepi est nuivészi programja keretében a Csehszlovák Rádió bratislavai zenekara Karel Šejnnek, a Cseh Filharmónia karmesterének vezetésével előadta Sosztakovics XI. szimfóniáját. A kerületi székhelyek dolgozói szintén ünnepi estek keretében emlékeztek meg V. I. Lenin születésének 88. .évfordulójáról. + Dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első helyettese a külügyminiszter képviseletében, hétfőn fogadta a Külügyminisztériumban J. M. Alllson urat, az USA új rendkívüli és megbízott nagykövetét, aki ez akalomból átadta megbízólevelét. -K A CSISZ Központi Bizottsága levéllel fordult a Nyugaton élő fiatalok összes demokratikus szervezeteihez. A levélben felszólítja a fiatalokat, hogy tegyenek félre mindent, ami elválasztja őket egymástól és sorakozzanak fe! mindnyájan az új háború előkészületei elleni harcra. M Szakembereink eddig a szíriai Homsa város közelében építették fe! külföldön a legnagyobb gyárépületet, mégpedig egy kőolajfinomltót. Hazánkból erre az építkezésre már 650 vasúti teherkocsi anyagot küldtünk. Műszaki dolgozóink e napokban, megkezdik Szíriában az üzem gépi berendezésének felszerelését, valamint a tároló medencék építését. •fc A bratislavai V. I. Lenin Múzeumot 1951-iben történt megnyitása óta több mint 185 ezer látogató, közöttük 3500 Külföldi vendég látogatta meg. -k A Pov. Bystrica-i Považská! Gépgyár Klement Gottwald Üzemben hétfőn összeállították a százezredik Pionier 550 motorkerékpárt. -k A Lomnlci-csúcson 2632 méternyi magasságban a tenger szintje fölött új postahivatalt adtak át rendeltetésének. A postahivatalt a geofizikai évvel kapcsolatos közvetlen levelezés, valamint a számos külföldi tudós látogatásának örvendő Meteorológiai Intézet céljaira rendezték be. •¥ A nagyfátrai Ľubochňa! Erdőüzem hegyeiben vasárnap, este két medvét lőttek. A két öreg nősténymedve a vadászatra engedélyezett állatok közé tartozott. Szlovákiában kb. 200-ra becsülik a medvék' számát. -K Április utolsó napjaiban végződik a bratislavai Népi Egyetem harmadik évfolyama. A Népi Egyetem ezen évfolyamában 37 népszerű-tudományos előadást tartottak 2387 hallgató jelenlétében. A kassai kerületekben az utóbbi két év alatt ezer személyautót vásároltak. További 1700 személyautót igénylő már letétbe helyezte a pénzt a takarékpénztárban. + A bratislavai kerületben kedden megkezdődött az Ifjúsági Alkotás versenyének első kerületi menete. A fiatalok ezen örömteljes versenye nyolc napig tart majd és ez alkalomból mintegy 150 együttes és több mint 300 szólista érkezik Bratislavába. A győztesek minden este szórakoztatni fogják a bratislavai üzemek dolgozóit. -K A bratislavai Háztartási Cikkek n. v. Bratislavában a Palace-szálloda mellett korszerű üveg- és porcelánáruházat nyit. Szereden új áruház nyílik, ahol mindennemű vasárú, háztartási cikkek, elektrokészülékek, televízorok és rádiók, valamint komplett bútorok lesznek kaphatók. Az új áruház a járás legnagyobb üzlete lesz. Trenčínben is új szaküzletet nyitnak, ahol különösen televízorok és rádiók lesznek kaphatók. A szaküzletnek televízor-iavítft műhelye is lesz. K. P. ÜJ SZÖ 3 * 1958 április Ü.V