Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)

1958-04-19 / 108. szám, szombat

ŐSZINTE VALLOMÁS KÍNÁRÓL A nyugati burzsoá propaganda kevés dologra pocsékolt annyi figyelmet és energiát, mint a nagy kínai forradalom befeketítésére és a Kínai Népköztársaság megfojtására. Ez a nagy igyekezet, amely nem volt mentes a legdurvább provokációktól sem, most már belátják ők is - fabatkát sem ér. Szerepük egy kicsit hasonlított ahhoz a kínai mesehőshöz, aki egy szál lapáttal kiállt a szilaj folyam partjára és megfenyegette a nagy vizet, hogyha nem ad neki halat, elrekeszti a medrét. Kínáról több útirajzot olvastam már, de egyik sem izgatott úgy, mint a két amerikai diák könyve, amelynek címe: Kémek voltunk Kínában. Nem izgalmas kémhistóriát vártam e kötettől, hanem azt, hogyan néz erre a nagy népre egy olyan amerikai, aki „hazája szolgálatának" hazug és vak ürügyén még a kémkedést sem utasította vissza. A történet váza röviden a következő: Egy amerikai diákházaspár Allyn és Adele Ricket Csang-Kaj-sek-ösztöndíjjal Kínába mennek tanulni. Mielőtt útra kelnek, a tengerészeti hírszerző szolgálat, amelynél a második világháború alatt szolgált, beszervezi a fiút kémkedésre. Pekingben élik át a csang kaj sek-klikk óriási vereségét és a népi rendszer alatt a legkülönfélébb módon szerzett híreket juttatnak el haza. A népi hatalom megerősödésével egyre nehezebbé válik feladatuk, de képtelenek abba hagyni a kémkedést. Rövidesen letartóztatják őket és megkezdődik a többéves börtönélet. Itt ismerkednek meg igazán a kínaiakkal és megrázó belső viaskodás és lelkitusa után felismerik hibáikat és megértik a kínai nép korszakalkotó küzdelmének lényegét*, a kínaiak őszinte barátaivá lesznek. A kínai börtönök világa egészen új előttünk. Az egész országban végbemenő nagy forradalmi változás, az emberek átnevelése szenvedélyes hullámokat vet a börtönfalak között is, és szinte csodákra képes. A cellákban különféle bűnöket elkövetett figurák elevenednek fel előttünk, akiket igyekszik az új rendszer rendes emberekké formálni, hogy megerősödjön bennük a jó tulajdonság, a tiszta erkölcs és a hazaszeretet, hogyha visszatérnek a társadalomba egész emberként új életet kezdjenek. A börtönben töltött négy év alatt az amerikai diákházaspár egy életre leckét kapott, becsületes emberekké lettek, és erről az útról akkor sem tértek le, mikor hazakerültek és otthon a hidegháborús légkör fojtogatta őket, bizonytalanná tette létüket. A történetet fejezetenként felváltva mondja el a férj és a feleség. Itt közlünk Ízelítőnek egy rövid szemelvényt arról, hogyan fogadta Honkongban a kiutasított amerikai kémeket a nyugati propagandagépezet és milyenek a módszerei: * RICK: Mihelyt átléptem a határt, üdvözölt a hongkonki rendőrség főfelügyelője és az Amerikai Vöröskereszt egyik képviselője. Az utóbbi elhajtott velem a vámterületen kívül fekvő rendörbarakkokhoz, hogy majd onnan visznek be a városba. Alig léptem ki a rendőrségi autóból, amikor csattogó fényképezőgépek, felém nyújtott mikrofonok és kiáltozó, kérdésekkel bombázó emberek vettek körül: „Miért tartóztatták le?" „Kémnek tekinti magát?" „Megkínozták?" — és így tovább. Amikor leszögeztem, hogy igenis kém voltam és a körülményekhez képest nagyon elnézően bántak velem, a riporterek arcáról hirtelen lehervadt a lelkes mosoly, hitetlenkedő, majd nyíltan ellenséges pillantásokat vetettek rám. Hallottam, amint a rendőrfelügyelő halkan, de érthető hangon odaszól az egyik riporternek: „Az agymosás reménytelen áldozata". Azt hittem, hogy már régóta felkészültem az ilyen fogadtatásra, de most, a valósággal szembekerülve, defenzívába szorultam és lassanként dühbe gurultam. Még szerencse, hogy ez az első találkozás a sajtóval nem tartott sokáig. Nemsokára megjelent az amerikai konzulátus autója és elvitt a hongkongi Gloucester Hotelbe, akol a Vöröskereszt foglaltatott szobát számomra. Itt még több riporter várt rám, és miután néhány perc időt hagytak a tisztálkodásra, ismét el kellett mondanom až egész j történetet. Ez alkalommal már a kezdeti lelkes fogadtatás is hiányzott. MEGDÖBBENTŐ FOGADTATÁS Csak úgy záporoztak felém a beugratós kérdések. Az egyik riporter végül hűvös hangon megkérdezte: — Amikor a feleségét kieresztették, azt mondta, hogy még nem vált be mint kommunista. Mi az ön véleménye erről? Egy ideig próbáltam fékezni magamat, de most éreztem, hogy megremeg az ajkam — a sajtó ezt az ideges tünetet később az agymosás egyik következményeként könyvelte el —, és felé fordulva dühösen kijelentettem: — Nagyon is igazat mondott a feleségem. Olyan országból jöttem, ahol csak a legderekabb ember lehet kommunista. — És mondtam még jó néhány dolgot, amiről akkor jobb lett volna nem beszélni. Néhány órával később véget ért az interjú, s én megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Kifárasztott, hogy hirtelen és ellenséges támadás formájában zúdítottak rám egy teljesen eltérő álláspontot, és a folytonos harc, nehogy tudatosan félremagyarázzák és szenzációvá torzítsák mindazt, amit mondtam, az ebédet, amikor a riporterek — ezúttal kisebb csoportokba tömörülve — rámrontották. Legtöbbjüket nyilvánvalóan csak az érdekelte, hogy olyan anyagot gyűjtsenek, amelynek segítségével az Egyesült Államokban tovább szíthatják a gyűlöletet és bizalmatlanságot a szárazföldi Kínával szemben s igazolhatják azt a támogatást, amelyet Washington nyújt Csang Kaj-seknek Formosa szigetén. Néhányan annyira el voltak telve előítélettel, hogy nem is leplezték megvetésüket. Az egyik riporter gúnyosan kérdezte: — Miért nem maradt Kínában, ha annyira tetszik magának? — Azért nem, mert amerikai vagyok. Sok mindent láttam Kínában, ami tetszett nekem, olyat is láttam, ami nem tetszeti, de Amerika a hazám, és Amerikában a helyem. — Támogatná a hazáját, ha megtámadnák? — kérdezte egy másik, ugyanolyan ellenséges riporter. — Ha megtámadnák, éppen úgy harcolnék érte, mint a második világháborúban. De azt hiszem, nincs jogúnk beleavatkozni egy másik ország belügyeibe. Békét óhajtok és meg vagyok győződve róla, hogy helyre lehet állítani a baráti kapcsolatot a két ország között. Ez mindkét országnak előnyére válna. Kína bámulatosan gyors ütemben fejlődik és csupán teherautóink számára olyan piacot jelent, ami nagy segítséget nyújthatna az amerikai autóiparnak. Higgye el nekem, szívesebben látnám, ha az amerikai munkások békés célokra gyártanák a teherautókat és nem háborús célokra a tankokat. Többen rá akartak venni arra, hogy tompítsam nyilatkozataim élét, hiszen tekintetbe kell vennem a saját jövőmet. Az egyik bizalmasan közölte velem, hogy nagy szamár vagyok, mert legalább 800 dollárt kaphatnék egy olyan interjúért, amelyben elmondanám, „mi történik igazán Kínában". Egy másik még tovább ment: — Nézze csak, apám, tudja, hogyan vélekedünk mi otthon a vörösökről. Ha nem változtat a hangján, még utcaseprőként sem helyezkedhet el odaadát. Ehhez nem kell kommentár, minden sor magáért beszél. Aki szereti a jó könyveket, olvassa el a két amerikai diák kínai élményeit — nem bánja meg. Sz. B. IVaum Sluszny Beethoven-estje Naum Sluszny belga zongoravirtuóz kulturált, nemes müvészegyéniség. Játékának egyéni stílusát építő, formáló hajlama adja meg. Felépítése meglepően világos, olyan tudatosan, tisztán körvonalaz, hogy az ember szinte úgy érzi, erős nappali fényt vet a zene anyagára. Játéka férfias lírát sugároz és lágyságában sem ellágyuló. Technikája sima és kiegyensúlyozott, de soha nem lép előtérbe. A technika Sluszny művészetének természetes velejárója, amelyet teljes egészében tisztult zenei elgondolásainak szolgálatába állít. Belga vendégművészünk műsora zenekedvelőink számára külön örömet jelentett. Egy este négy nagy Beethoven-szonátát hallani: ritka élmény. Beethoven művészetének gyökerei tulajdonképpen a zongoramuzsikában nyugszanak, bár alkotókedve éppen ezen a téren lanyhult el egy időre, mert gondolatai túlnőttek a zongora kifejezési lehetőségeinek keretein. „A zongora elégtelen hangszer" — csapta be egyszer Beethoven a zongora fedelét. De a Beethoven-szonáták világában bennünk nem merül fel ez a gondolat. Ilyen igazat, költőit és mélyet még senki nem mondott a zongorán. A hangversenyt megnyitó d-moll szonáta megformálásában az első tétel elgondolkoztató volt. Miről is van itt szó tulajdonképpen? A tétel kétütemes Largóval kezdődik, hárfaszerűen felszálló akkord, elmélkedő bevezetés, amely még nem ért gondolattá. A nyomban rákövetkező Allegro szintén csak indulás, még minden kialakulatlan, kérdéses, minden csupa készülődés és éppen ezért sokatígérően érdekes. Csak a kétszer visszatérő Largo-Allegro-változat után kezdődik határozottan és teljes erővel a tulajdonképpeni Allegro. Sluszny koncepciójában pedig a gyors téma már az első ütemekben teljes hangsúllyal lépett fel, amiért ez a különös előjáték kevésbé érthető. A Waldstein-szonátával az előadóművész minden meggondolásunkat elsodorta. Beszédesen szólaltak meg az első tétel várakozóan lüktető mély akkordjai, nagyvonalúan érvényesült a sajátságos ritmikai és harmóniai hatásokra épült áradó téma. Meleg, bensőséges volt az Introduzionénak nevezett Adagio, és a Rondóban szinte robbant a tételben rejlő explozív erő. A cis-moll szonátában a művész meglazította a szentimentalizmus könnyű fátyolából szőtt „Holdfényszonáta" elnevezést, és talán éppen azért, mert el akart kerülni minden szentimentalizmust (ami lényének idegen is), a szonátát kissé zárkózottan adta elő. És végül: az Appassionata, a sodrő erejű, forró és szenvedélyes előadásával Sluszny művészete valóban „kiteljesedett" a szó legjobb értelmében. Az Appassionata tolmácsolása tiszta muzsika volt — ezzel mindent megmondtunk. A közönség melegen ünnepelte Naum Sluszny zongoraművészt, aki szerény lényével és egyszerű, pózmentes játékmodorával már a megismerkedés első perceiben megnyerte a hallgatóság rokonszenvét Havas Márta Újra megrendezik a szegedi szabadiéri játékokat Szeged, Déi-Magyarország városa a múltban szabadtéri játékokat rendezett, amelyeket a külföldiek nagy számban felkerestek. Ez a kulturális esemény nemcsak a várost, hanem egész Magyarországot is megmozgatta. A szociáiista vívmányok tízéves évfordulóját Szegeden is megünneplik. A városi pártbizottság és a tanács végrehajtó bizottsága ez alkalomból elfogadta azt a javaslatot, hogy a híres szegedi szabadtéri játékokat újra meg fogják rendezni. Ez a színpompás ünnepség kétségtelenül hozzá fog járulni Szeged város idegenforgalmának fetlendítéséhez. Ne csak operettet Lelkes hangú tudósításában Kopper János arról a sikerről számolt be, amelyet községük színjátszói Kálmán Imrének a napokban bemutatott Marica grófnő című operettjével arattak, Levelezőnk beszámolója végén megjegyzi — s ezt mi is hangsúlyozzuk: — a Csemadok nagymegyeri csoportjának most arra kell törekednip, hogy a jövőben a mai témájú haladó szellemű prózai darabokat is olyan sikerrel játsszák, mint a most bemutatott operettet. OOOO Köpenicki kapitány — 1958-ban Nemrég futott a csehszlovákiai mozikban Heinz Rühmann, a kiváló német jellemszínész alakításában a köpenicki kapitány mulatságos és egyben tanulságos története. Most a Német Demokratikus Köztársaság DEFA filmtársasága műtermeiben elkészült „Hamis kártya" címen a film parafrázisa. A Hamis kártya hőse egy állástalan pincér, aki munkakeresés közben véletlenül volt fasiszta katonák ún. „bajtársi" találkozójára jut, akik volt náci tisztnek tartják. A pincér nem sokat magyarázkodik, ellenkezőleg, erre építi jövőbeni boldogulását. Mint „volt náci" a mai nyugatnémet hatalom birtokosainak kegyét élvezi és rohamosan halad előre a társadalmi karriér lépcsőin. Végül is feleségül veszi Pferdapfel befolyásos gyáros gazdag leányát. Keischenek és Tschesno-Hellának, a film szövegíróinak és Slatan Dudow rendezőnek sikerült a maga meztelen valóságában érzékeltetni a mai nyugatnémet viszonyokat szellemes filmvígjáték keretében. Reméljük, hogy a film mielőbb hozzánk is elkerül. (jó) BESZÉLGETÉS MICHAL KARÍNNAL Jelenet Verdi: Othello címú operájából, amelyet ma mutat be a bratislavai Nemzeti Színház. (J. Herec felvétele.) Imrich Vysočan: Helpai falurészlet, akvarell 1957. A Szlovák Filharmónia zenekara, zongoratriója és szólistái nagysikerű belgiumi vendégszereplése után rövidesen hangversenykörútra indulnak az NDK-ba. Ebből az alkalomból felkértük Michal Karin kiváló zongoraművészt, a Szlovák Filharmónia szólistáját, nyilatkozzék a külföldi vendégszereplések során szerzett benyomásokról. M. Karin fiatalos frisseséggel, élénk fekete szemében barátságos mosollyal fogadott minket. — Immár több mint negyven éve annak, hogy a zongorajáték életem alkotó elemévé vált — válaszolja a művészi pályája kezdetét illető kérdésre. A zene szeretetét apámtól örököltem, aki fáradságos napi munkája után hegedűjével szórakoztatott. Nagyon korán, még jóval az ABC ismerete előtt kezdtem meg a zenetanulást és 8 éves koromban már megtartottam első önálló hangversenyemet. Küzdelmes és nehéz volt előrehaladásom a múltban, s így annál inkább értékelhető, hogy a mai társadalomban a zenei tehetséggel rendelkező fiatalok előtt nyitva áll az út és csupán kitartásuktól, akaratuktól függ előrehaladásuk, hisz ma már hazánkbari 60-ra emelkedett a különböző zeneiskiják száma. — Művészi pályafutásom során több külföldi vendégszereplésem alkalmából sok szép élményben volt részem, de talán a legszebb emlék a kínai és koreai vendégszerepléshez fűződik. Nehezen fejezhető ki szavakkal az a határtalan vendégszeretet, amellyel bennünket mindkét országban fogadtak. Nagy örömünkre szolgált, hogy pedagógiai ismereteinkkel és tanácsainkkal is segíthettünk az ottani zenei élet fejlesztésében. A koreai háborúban romba döntött városokban bámulatos gyorsasággal, szinte a földből nőttek ki, 4-6 hónap alatt épültek fel a színházak és hangversenytermek, ahol felléptünk. Rendkívül nagy volt az érdeklődés hangversenyeink iránt és zsúfolt nézőtereken ezrekre menő tömegek hallgatták a zeneműveket. Nem kevésbé érdekes volt a filharmóniával való belgiumi vendégszereplésünk. Az igényes közönség előtti fellépések megkövetelték, hogy tudásunk legjavát adjuk és öregbítsük zenekultúránk jó hírnevét Nyugaton. Ez a törekvésünk eredményes volt, mert a belga lapok bírálatai szerint is átütő sikere volt mind a zenekarnak, mind pedig az egyes szólistáknak, zongoratriónknak, melynek tagjai rajtam kívül Gašparek Tibor és Berky Albin. A hangversenyeken legjobb szlovákiai zeneszerzőink műveit is megszólaltattuk. Nagyon tanulságos volt a mi zenészeink és a belgiumi — a nyugati — zenészek szociális helyzetének összehasonlítása, amire a Brüsszelben rendezett találkozóinkon alkalmunk nyílt. Elsősorban meglepő volt számunkra, hogy Brüsszelben, Belgium gyönyörű milliós fővárosában — nincs filharmonikus zenekar, csupán rádió- és opera-zenekar működik. Ennek oka nem az érdeklődés hiányában, hanem a hangversenyek magas helyáraiban keresendő. Ezért a hangverseny-termek bezárulnak a szélesebb néprétegek előtt. A belga zenészek nagy meglepetéssel szereztek tudomást arról, hogy a mi népi demokratikus államunk milyen messzemenő támogatást nyújt filharmóniánknak és a zenészek milyen magas fokú szociális biztosítást élveznek Csehszlovákiában. Náluk a kiöregedett és rokkanttá vált művészek komoly létfenntartási gondokkal küzdének. Mindnyájunk számára igen tanulságos volt ez a nyugati vendégszereplés és bizonyára hozzájárult a kapitalista országokban köztársaságunkkal kapcsolatban elterjedt téves és hamis elképzelések eloszlatásához. — Jövő terveimről egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a hazai hangversenyekre való szorgalmas felkészülésen kívül németországi vendégszereplésre készülünk. Hangversenykörútunk állomásai: Berlin, Lipcse, Altenburg, Drezda, Brandenburg. Reméljük, hogy a valóban zeneértő német közönség előtt is megálljuk helyünket. Michal Karin nagy elfoglaltsága, valamint pedagógiai tevékenysége mellett — családjával, két szép gyermekével is gondosan foglalkozik. Rokonszenves lényével, fogékony művészlelkével jelentékeny helyet foglal el a szlovákiai zenei életben. Szerényen hárította el az ünnepléseket 50. születésnapja alkalmából és szorgalmasan felkészül művészpályájának újabb fontos feladataira. Szívós szorgalmával, tehetségével egyik példaképe a szlovákiai zenei utánpótlásnak is. B. L tJJ SZÖ 7 * 1958. április 19,