Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-11 / 70. szám, kedd

Világszerte a szovjet kezdeményezésről beszélnek A világ közvéleménye élénk figyelemmel kíséri a szovjet kor­mány emlékiratában és N. A. Bulganyin üzenetében foglalt leg­utóbbi szovjet javaslatokat. A lapok az erre vonatkozó tudósítá­saikat feltűnő helyen vastag betűs címmel közlik. A nyugati sajtó kommentárjaiból kitűnik, hogy állandóan fokozódik az értekezlet mielőbbi megtartása iránt az érdeklődés és egyúttal erősödik az a meggyőződés, hogy erre u értekezletre előbb-utóbb sor keriil. Nagy-Britannia, - a News of the World, a vasárnapi angol lapok egyike részletes kommentárt közöl, amelyben A. Bevan munkáspárti képviselő és pártvezető élesen bírál­ja a nyugati hatalmak kormányait, melyek a legkülö zőbb ürüggyel akarják kikerülni értekezlet ösz­szehívását. Bevan a többi között eze­ket írja: Az emberek milliói haragos nyugtalanságot kezdenek nyilváníta­ni. Az állandó huzavonában bizonyí­tékot látnak arra, hogy a nyugati államférfiak nincsenek tudatában a kérdés sürgős voltának. Előbb — vagy utóbb — hangsúlyozza Bevan — sor kerül a csúcsértekezletre, ha nem akarják, hogy a világ egyre job­ban a harmadik világháború „vesze­delmes posványába" süllyedjen. Kanada - A Globe and Mail ka­nadai lap szekesztőségi cikket közölt, amelyben felszólítja az Amerikai Egyesült Államokat, értsen egyet a miniszterelnökök értekezletének sür­gős megrendezésével. N. A. Bulganyin legutóbbi üzenete lehetővé teszi ezen értekezlet meg­rendezését a közel-jövőben — írja a lap. - Amennyiben az USA to­vábbra is elutasítja a tárgyalásokat a Szovjetunióval, úgy a világ valameny­nyi országának egyszerű népei el­A földközi-tengeri paktum nem keltett lelkesedést Párizs (ČTK) — A Francé Presse hírügynökség közlése szerint a ma­rokkói és tuniszi kormánykörök hű­vösen fogadták a földközi-tengeri paktum megteremtésére irányuló ja­vaslatot, amelyet Gaillard francia mi­niszterelnök terjesztett elő a francia nemzetgyűlésben. A marokkói kormány megbízottja kijelentette, hogy a rabati kormány nézete szerint Algériának kellene len­nie a földközi-tengeri paktumról szó­ló bármilyen fontolgatások és mér­legelések központjának, és szemére vetette Galllardnak, hogy javaslatában nem tesz említést Algéria helyzeté­ről. A Reuter hírügynökség közlése szerint tuniszi kormánykörök ragasz­kodnak Algéria önállóságához és ezért a földközi-tengeri paktumot megvalósíthatatlannak tartják, mert nincs kilátás arra, hogy a francia kormány ezzel a követeléssel egyet­értsen. A kínai népi önkéntesek első egységei elhagyták Koreát Phenjan (CTK) - A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tartóz­kodó kínai népi önkéntesek első csapatai e napokban átadják felsze­relésüket a koreai hadseregnek és elhagyják Koreát A kínai népi ön­kéntesek első csoportja április 13-ig távozik Koreából. A kínai önkéntesek távozásuk előtt virágcsokrokat helyeztek el azon tár­saik sírjaira, akik Koreában hősi ha­lált haltak az amerikai intervenciósok elleni harcban. Az önkéntesek szí­vélyesen búcsúztak a koreai kato­náktól is, akiknek emléktárgyakat adtak át. fordulnak a nyugati hatalmaktól. Ez további bizonyíték lesz arra, hogy „a szovjet kormány a békére törek­szik, amíg az Egyesült Államok to­vábbra is a „hidegháború" politiká­ját űzi. Argentína. — Argentína lapjai vastagbetűs címen közöltek hírt az üzenetről. A Démocracia beszámolt az értekezletnek a Szovjetunió javasolta napirendje főpontjairól és megálla­pította, hogy a Szovjetunió engedé­kenységet tanúsított a nyugati hatal­makkal szemben, hogy valóra vál­hasson a csúcsértekezlet. 1.1 ín a. — A Zsenminzsipao a be­számoló cikk címében hangsúlyozza: „Bulganyin azt tanácsolja Elsenho­wernek, ne halogassa szándékosan az értekezlet összehívását". A Takung­pao így ír: Az USA a csúcsértekez­letről beszél, azonban egyúttal gya­korlati lépéseket tesz a háború elő­készítésére. Hogy létrejön-e a mi­niszterelnökök értekezlete vagy nem — az ma az Amerikai Egyesült Álla­moktól függ. „A Szovjetunió hajlan­dó megtárgyalni minden, a hideghá­ború beszüntetésére irányuló javas­latot", írja Kvangminzsipao. Lengyelország. - A Trybuna Ludu hangsúlyozza, a szovjet kor­mány kifejezte készségét, hogy a csúcsértekezleten megtárgyalja a kozmikus légkörnek katonai célokra való használata betiltásának kérdé­sét. valamint a békeszerződés meg­kötését Németországgal. A lap hoz­záfűzi, hogy az ezen kérdések közös megtárgyalásárra irányuló szovjet ja­vaslat teljesen érthető éa indokolt. A Német Demokratikus Köz­társaság. - A Neues Deutschland Németország Szocialista Egységpárt­ja Központi Bizottságának lapja hangsúlyozza a Szovjetunió készségét a német békeszerződés kérdésének az értekezleten való megtárgyalására. Németország egyesítésének útja a két német állam értekezletén át v»zet. Nyugat-Németország atomfelfegyver­zése ezt az utat eltorlaszolná. Az atomfegyvermentes övezet megte­remtése és a nemzetközi helyzet enyhítése megkönnyítené az egyesí­tést. Bulgária. — A Rabotnyicseszko Delo vezércikkében a következőket írja: Amennyiben a jelenlegi nemzet­közi feltételek között valamennyi ál­lamférfiú részéről megnyilvánul a szükséges készség, a csúcsértekezlet a közeljövőben megvalósulhat. Nyugat-Németország lakossága tiltakozik az atomfegyverkezés politikája ellen mokrata párt, a különféle szervezetek helyi csoportjai értekezletének részt­vevői síkraszálltak t nyugat-német­országi atomfegyverkezés ellen. Bonn (ČTK) — Nyugat-Németor­szágban egyre terjed a tiltakozó moz­galom az atomfegyverkezés politikája ellen, amelyet az uralkodó körök va­lósítanak meg. Az ADN hírügynökség jelentése szerint Németorszáq Szociáldemokrata Pártjának dél-bajorországi kongresz­szusár a jelenlevők szervezeteik 30 ezer tagjának nevében határozatot fo­gadtak el, amelyben tiltakoznak a Bundeswehrnek atomfegyverekkel való felfegyverzése, valamint a rakétatá­maszpontak elhelyezése ellen Nyugat­Németország területén. A Német Szövetségi Köztársaság dolgozói melegen támogatják a 44 nyugat-németországi professzor fel­hívását az atomháború veszedelmének elhárítása elleni közös akcióban az európai atomfegvvermentes övezet megteremtéséért folyó harcban. A hamburgi, düssedorfi szakszervezeti értekezletek küdöttei, valamint a szociáldemokrata párt és a szabad de­Németország Szociál­demokrata Pártja az atomfegyverkezés ellen Bonn (ČTK) — Németország Szo­ciáldemokrata Pártja egyöntetűen és megalkuvás nélkül szembehelyezkedik minden atomfegyverkezéssel — jelen­tette ki Erich Ollenhauer, Németor­szág Szociáldemokrata Pártjának el­nöke. a párt március 9-i hannoveri évzáró gyűlésén. Hozzáfűzte, a szo­ciáldemokraták arra a meggyőződésre jutottak, hogy az atomfegyverkezés nem növeli a nyugatnémet lakosság biztonságát, hanem csökkenti. Moszkvai levél: A világ egyhatoda választásokra készül A Legfelső Tanácsba való választások kampánya tetőfokára ér 9 A jelölőlistákon sok az új képviselő Űj autonóm terület Kínában Telčice és Little Rock A WORKER amerikai hetilap egyik legutóbbi számában Bery, a lap kom­mentátora hírmagyarázatot közöl a New York Times tudósításával kap­csolatban a telcicei kis morva falu iskolás gyermekeiről. Ezek a fiatalok hulladékanyagokat gyűjte te.c, hogy annak az árából támogassák a Cseh­szlovákiában tanuló néger diákokat. A haladó sze'le nü amerikai újság­író a telčicei iskolások nemes cseleke­detében a Little Rock-i néger tanu­lókkal váló szolidaritást üdvözli. Köz­tudomású, hogy Little Rockban a dél­an erikai fajgyűlölet hívei megakadá­lyozták a néger diákoknak, hogy nyil­vános iskolákban folytathassák tanul­mányaikat. Azok a néger fiatalok, akik nálunk élnek — nyugodtan ta­nulhatnak. (szüy) SZÁMOS MOSZKVÁBAN levő külföldi tu­dósító a rendkívüli mozgalmas tavalyi év után előre örült ennek az évnek: Nyu­godtabb lesz — mondották. Ez a remé­nyük azonban nem teljesült. Kétségtelen, hogy az idei év is rendkívül jelentős és politikai szempontból mozgalmas lesz. Ezt mutatja már az elsó negyedév: a válasz­tási kampány, a GTÄ-k átszervezéséről szóló tézisekkel kapcsolatos országos vita. kampány. Az esti Moszkva gazdag fényeihez csatlakoznak az „agitpunktok" — agitá­ciós központok — világító táblái. A távol fekvő helyekre agitációs brigádok mennek, diákok, munkások, katonák. Az egész., or­szág március 16-ra, a legfelső tanácsba való választások napjára készül, amelyen további négy évre választják meg a nép képviselőit a Szövetségi Tanácsba és a Nemzetiségi Tanácsba. Választani fognak a dél-sarki állomások és a tudományos telepek dolgozói is. Országszerte az em­berek százával és százezrével választási gyűlésekre jönnek össze, ahol találkoznak a "jelöltekkel s megbeszélik azokat a kér­déseket, amelyek az embereket a legjob­ban érdeklik: a béke és a háború kérdé­seiről, az országépítésről, a helyi ügyek­ről, a városok és falvak szépítéséről, a la­káshiány gyorsabb kiküszöböléséről stb. A Szovjetunió valamennyi nemzetének nyelvén megjelenő lapok naponta közlik a különböző köztársaságok jelöltjeinek fényképeit és életrajzát. Ott vannak közöt­tük a védősisakos vájárok, a jellegzetes kalapú kohászok, textilmunkások, ukrajnai kolhozparasztok, üzbég gyapottermesztök, politikai dolgozók, akadémikusok, írók. Ha betekintenénk a gyűléstermekbe, ilyen sza­vakat hallhatnánk: melegen ajánlom Vaszil Ivanovics Csujkovot, mert a nép becsületes fia, olyan ember, aki dicsőséget szerzett a sztálingrádi csatában, és aki minden idejét néphadseregünknek szenteli." (Amint Kotelman agitátor a Szmeljanszkij­választókörzetben mondotta.). Vagy pedig ezt hallhatja: teljesen megbízom Olga Vsevoldovna Ablaszovában. mert egyenes, becsületes ember. Sok éve neveli és jól neveli gyermekeinket". Ezt mondották az emberek a moszkvai oktamrai körzetben tartott gyűlésen, szeretett tanítónőjükről. Nagyon érdekes a választási kampányt figyelni. Minden szemfényvesztés, látvá­nyosság nélkül folyik — nem úgy mint a Nyugaton. Nagyon tárgyilagosan és hatáso­san folyik. Számadatokkal és tényekkel mutatnak rá a szovjet rendszer előnyeire és főleg azokra a sikerekre, amelyeket a legutóbbi választások óta eltelt négy év folyamán elértek. Meglepő számadatok ezek, és figyelemre méltóak már azért is, mert nemcsak az ismert nagyvárosokból és lakótelepekről érkeznek, hanem az óriási ország legtávolabb fekvő járásaiból is. „Mi­lyen változások állottak be városunkban, utcáinkban..." — ilyen tárgykörök töltik be az újságok választási rovatait. Ebben a tanulságos földrajzban egészen új fe­jezetet is találunk: városokat, amelyek az utolsó választások idején még nem voltak városok. Ezek közé tartozik a Jangi Jer város (új föld), mintegy előretolt állomás, ahonnan támadást készítenek elő az éhség­sztyeppe ellen. Ugyancsak igy kellene ne­veznünk mindazokat a szovhoz-városokat, amelyek Kazahsztán, az Altáj és a Volga­menti nagy térségeken keletkeztek. A jövő képviselők, akik között nagyon sok az új ember, a választók kérdéseire válaszolva, jól tudják, hogy megválasztásuk után munkájuk súlypontja nem a legfelső tanácsnak az év folyamán tartott ülésein nyugszik, hanem főleg a népek körében végzett mindennapi tevékenységükön. Ehhez már most megkapják az utasításo­kat választóiktól, a város, a község, első­sorban a lakások, utak. iskolák, mozik építését illetően, a „kommunális vállala­tok" munkájának megjavítására vonatko­zóan, mint nálunk. A falvakon e napokban természetesen a GTÄ-k átszervezésének és a kolhoztermelés továbbfejlesztésének kérdései állanak előtérben. A választási kampány március 16-án éri el tetőpontját. A Szovjetunió egész terü­letén az urnákba hullanak a kommunisták és pártonklvüliek tömbjének jelöltjeire le­adott szavazólapok, akik a pártnak és a kormánynak segítségére lesznek abban, hogy sikeresen egyengesse a további sike­res, gazdagabb és békés évek útját. Emil Šíp A dél-kínai Kuangszing tartományban nemrég a Kuangszi—Csuang autonóm terü­letét létesítették. Ez a terület magában foglalja a 233 800 négyzetkilométer kiterjedésű eddigi Kuangszi tartományt, 18 millió lakossal. Ebből 6 és félmillió a csuangok száma. Az egységes gazdasági terület megteremtése e tartományban ls előrelátható­lag jelentős mértékben hozzájárul a terület gazdasági fejlesztéséhez. A Csuang tar­tomány Tungli Tun községében a lakosság llej Pa-csunnak, a kinai vörös hadsereg egyik hadosztálya volt parancsnokának volt lakásában iskolát rendezett be. Képünkön a kisdiákok az új isfcoia előtt a tanítás megkezdésére várnak. („Oj Kína" felvétele) A TASZSZ a SEATO országainak komoly felelősségére figyelmeztet Moszkva (TASZSZ) — Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában március 11. és 13. között tartják a SEATO tanácsának ülését. A SEATO tagálla­mai és elsősorban az USA katonai tényezőinek, és politikusainak hiva­talos kijelentése szerint ezen az ülé­sen fogják kidolgozni a dél-kelet­ázsiai agresszív katonai és politikai tömb aktivizálásának terveit. A SE­ATO-tanács ülésének összehívása, amely közvetlenül a NATO és a Bag­dadi Paktum tanácsülése után kö­vetkezik, valamint a napirend kér­déseinek jellege az imperialisták azon törekvéséről tanúskodik, hogy meg­őrizzék és megszilárdítsák a nemzet­közi feszültséget. A TASZSZ ezzel kapcsolatban nyi­latkozatot közöl, amelyben a többi között rámutat arra, hogy a SEATO tömb tagjai olyan lépéseket tesznek, amelyeknek nincs semmi közösségük a béke érdekeivel, hanem ellenkező­leg, a nemzetközi helyzet romlását idézik elő és ellenkeznek a békés egy­más mellett élés elveivel. A nyugati hatalmak agresszív kö­rei a SEATO ázsiai tagjainak orszá­gait felvonulási területté akarják vál­toztatni, amelyekre eképpen össz­pontosítanák a támadó ellen irányuló vissza csapásokat. A Szovjetunió szilárdan meg van győződve arról, hogy a nemzetközi helyzet lényeges javítását és az ál­lamok közötti kapcsolatokhoz szüksé­ges bizalom helyreállítását az^ euró­pai és ázsiai kollektív bíatonsági rendszer megteremtésében kell ke­resni. Az erre vezető úton fontos lépés lenne az ázsiai kollektív béke-' paktum megkötése. A Szovjetunió vezető körei szüksé­gesnek tartják felhívni a SEATO tagállamai kormányainak figyelmét arra a komoly felelősségre, amelyet azzal vállalnak magukra, hogy a nemzetközi feszültség kiéleződésére irányuló tervek realizálására törek­szenek. Hirano professzor: A nép elutasítja Japán csatlakozását a SEATO-hoz Hirano professzor, a Japán Béke­bizottság elnöke a TASZSZ tudósító­jával folytatott beszélgetésében ki­jelentette, hogy a japán nép határo­zottan ellenzi azt a törekvést, hogy Japán a SEATO-hoz, vagy más ag­resszív tömbhöz csatlakozzék. A japán nép nagyon jól tudja, — mondotta Hirano professzor, — hogy Japán csatlakozása a SEATO-hoz, vagy más agresszív csoportosuláshoz annyit jelentene, hogy Japán terü­letén amerikai nukleáris fegyvereket és irányítható lövedékeket helyezné­nek el, amivel közvetlenül veszé­lyeztetnék Japán biztonságát. Japán békeerői nem engedik meg, hogy az amerikai imperializmus meg­valósítsa Japánnak agresszív straté­giai rendszerébe való bevonására és az atomfegyvereknek Japán területen történő elhelyezésére irányuló ter­veit. Ezt megerősíti 35 millió japán aláírása az atom- és hidrogénfegy­verek betiltását követelve. m Ujabb adatok az Egyesült Arab Köztársaság elleni összeesküvésről Kairó (ČTK) — Kairóban március 10-én folytatták a pert államellenes összeesküvők csoportja ellen, akik előkészítették Nasszer elnök meg­gyilkolását és a monarchia visszaállítását Egyiptomban. Az öt összeeskü­vő, az egyiptomi királyi kormány volt magasrangú katonatisztjei, kül­földre menekült. Távollétükben ítélnek felettük. A katonai bíróság előtt Esam-Ad­din Chalil repülőtiszt, a vád főtanúja vallott, aki színleg részt vett az ösz­szeesküvésben és később az össze­esküvést leleplezte. Chalil azt vallotta, hogy az összeesküvés fő szervezője Ahmed Mortada Marathi, volt egyip­tomi belügyminiszter volt, aki az angol kémszervezetben teljesített szolgálatot és kapcsolatokat tartott fenn lord Graighton angol hírszolgá­lati katonatiszttel. Chalil vallomása szerint az egyip­tomi összeesküvők angol közvetítéssel megegyezésre törekedtek az izraeli kormánnyal és segítségével Egyip­tomban államfordulatot akartak vég­rehajtani és vissza akarták állítani a monarchiát. Chalil közölte egyben, hogy az összeesküvők az anyagi eszközöket Szaud Arábiából kapták és hogy Szaud király személyesen is be volt avatva az összeesküvésbe. Szaud Ará­bián kívül támogatta az összeeskü­vést Irak, Nagy-Britannia, az Ame­rikai Egyesült Államok és Francia­ország. Chalil kihallgatása után a bíróság Farid Sarif Saker további tanú val­lomását hallgatta meg, aki az össze­kötő szerepét töltötte be Chalil és az összeesküvők között. Saker megerősí­tette, hogy Szaud király, Szaud Ará­bia uralkodója és Fejszál Iraki király anyagi támogatásban részesítették az összeesküvőket és az USA hadi­hajókat ígért az összeesküvők támo­gatására. • * • Damaszkusz. — Abdul Hamid Szar­radzs ezredes, az Egyesült Arab Köztársaság szíriai tartományának bel­ügyminisztere március 9-én Damasz­kuszban jelentette, hogy az ügyész­ségnek iratokat adtak át a közel­múltban leleplezett összeesküvésről, amelyben a szíriai tisztek egy cso­portja államfordulatot készített elő és lehetetlenné akarta tenni az Egye­sült Arab Köztársaság kihirdetését. A tisztek ezért 2 millió font sterlinget kaptak, amelyet átadtak az állam­pénztárnak és az összeesküvést lelep­lezték. Szarradzs közölte az összeesküvés részleteit. Aszad Ibrahim, Szaud ki­rály apósa Szaud királlyal együtt ti­tokban találkoztak Aziz Abbaddal, Szíria szaúd-arábiai nagykövetével, aki az összeesküvésben való részvé­telt színlelte. Abbad az összeeskü­vést leleplezte. A perben tanúként szerepelt. Az újságírók azon kérdésére, hogy a vádlottak között Szaud király is helyet foglal-e, Szarradzs ezredes azt válaszolta, hogy ezt gátolják a dip­lomáciai szokások. Az Egyesült Arab Köztársaság hivatalos körei jelentet­ték, hogy hajlandók a leleplezett összeesküvés valamennyi okmányát a Szaud király által összeállított vizs­gáló bizottság elé terjeszteni. ÜJ SZÖ 3 * 1958. március lfc.

Next

/
Thumbnails
Contents