Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-08 / 67. szám, szombat

/l^KEPEŕHAIÍOlBOllBi HANOI TIPIKUS trópusi város. A központban európai házak épültek, a tó körül széles körút. Modern üzletek láthatók, amelyekben az év minden időszakában gyönyörű szép trópusi virágokat árulnak. A központtól néhány méternyire kis utcák útvesztőjében találjuk magunkat. Ezekben az utcákban sok mindent adnak-vesznek, kötnek-varrnak, vasalnak, egy borbély terpeszkedik felszerelésével, a kerékpárjavító rámáival, dobozaival, itt eladnak és vásárolnak, megtárgyalják a politikai helyzetet és pihennek. A központban valaha franciák, a gyarmatosítók tartózkodtak. Ezek most vagy Franciaországban, vagy Dél-Vietnamban tanyáznak, elmélkednek régi kiváltságaikról, vagy a „jobb időket várják". A volt francia lakásokban most a központi hivatalok, a Vietnami Demokratikus Köztársaság minisztériumai, a követségek, a pártintézmények, a biztonsági közegek vannak. A lakásaikban maradtak azonban azok is, akik habár a francia uralom alatt az uralkodó osztályokhoz tartoztak, a megszállókkal nem tartottak fenn szoros kapcsolatokat. Ezek közé tartoznak a mérnökök, a specialisták, az orvosok, akik néhány évvel ezelőtt a vietnamiak közül az egyedüli viszonylagosan kulturált emberek voltak. Megtanultak írni-olvasni, — sőt magasabb képzettségre tettek szert és most pedig vagy meggyőződésből, vagy kényszerűségből beleilleszkedtek az új rendszerbe a megváltozott körülmények között. Szépen laknak, szolgálják az új népi hatalmat, viszonylag magas fizetést kapnak,, emellett azonban tudják, hogy ez csak ideiglenes kiváltság. Az új népi értelmiség már nő és fejlődik és előbb-utóbb átveszi az új gazdasági élet, az új kultúra irányításának gyeplőjét. Eszerint tehát az új Vietnamra jellemző életet nem láthatjuk Hanoi középpontjában, mert az a központon kívül az utcák és a túlzsúfolt kis udva útvesztőjében játszódik le, ahol főképpen este rendkívüli élénkség uralkodik. A város közepén az európait senki észre sem veszi. Azonban a lakónegyedekben, ahol a hanoi munkások, iparosok és az üzleti alkalmazó^ tak laknak, az európai felkelti a figyelmet. VENDÉGLÁTÓIM, a hanoi újságírók elvezettek egy itt lakó iparos családhoz. A családfő részt vett az ellenállási mozgalomban, megtisztelő udvariassággal fogadott, láttam rajta, hogy látogatásomtól megtisztelve érzi magát. Felesége egy szép, nála jóval fiatalabb asszony, szertartásosan kezet nyújtott nekem, az asztalra teát hozott és megkérdezte, hogy a teát cukorral, vagy cukor nélkül iszom-e. Ok a teát cukor nélkül isszák, azonban a vendégek számára az asztalra teszik a cukortartőt. Egy fiú mezítláb, pálmalevelekből házilag szőtt kalapban a földön ült. Kedves mosolylyal figyelt engem. Üdvözlésemre felállt, hogy kezet adjon, azután úgy tett, mintha valami lekötötte volna a figyelmét, nem vett részt a társalgásban, — elvonult, később azonban láttam, hogy ismét a sarokban ül a földön, oly módon, mint ahogy a vietnami falu parasztjai üldögélnek. Szemeiben öröm sugárzott. Talán annak örült, hogy olyan szépen elbeszélgettünk egymás mellett ülve a szlovák és a vietnami, akiknek lakóhelyét több ezer kilométer választja el egymástól. Észrevettem azonban valamit, a fiú szégyenkezve kérdésre nyitotta ajkát. A fiú édesanyjától azt kérdezte, hogyha francia vagyok, aki megjavult és jószándékkal jött szegényes házukba, szép ruhában és cigyenge lábon áll, és sok más dolog sem áll tisztán előtte, azonban mérhetetlenül szereti hazáját, Vietnamot. A Szabad Vietnam állami lobogóját, a vörös zászlót sarkában sárga csillagokkal búcsúzásul nekem ajándékozták, ö maga festette. Az emléktárgyat megőrzöm. A VIETNAMI DOLGOZOK lakásai a mi viszonyainknak nem igen felelnének meg, mert szinte meglepően siKÜLÖNÖSEN SZÉP az asszonyon népviselete Sinnai községben. Az asszony ujján függő lánc a rabszolgaidők jelképes emléke A VIETNAMI KÉZMŰVESEK ezeket a berendezési tárgyakat az úgynevezett Rotang-pálma fiatal hajtásaiból készítik. pőben, kijelentem-e előttük, vietnamiak előtt, hogy sajnálom ami történt — a francia katonák szégyenteljes tetteit? A kilenc éves fiúnak megmagyarázták, hogy nem vagyok francia. Csehszlovák állampolgár vagyok. Hogy jobban megértse, megmondták neki, hogy inkább orosz, mint franA Hoab Binh város körül élö muongnemzetiségi csoport tagjainak háromnegyed része már megtanult írniolvasni. Képünkön egy fiatal muong asszony látható, aki nemrég tanult meg írni-olvasni. cia és az oroszok nem gyarmatosítók. Vagyis, hogy itt sem én, sem rokonaim nem öldököltek. Olyan fehér emberek azok, akik nem gyilkoltak, akik soha senkit nem akarnak megölni. Megható volt barátkozásom a kis Tran-nal, az új népiskola kis diákjával, akinek földrajzi tudása még A VIETNAMI KÉZMŰIPARI készítmények már több nemzetközi vásáron jó hírnevet szereztek készítőiknek. A kézművesek többsége ma Vietnamban szövetkezetekbe tömörül, amelyeket jelentősen támogat az állam is. Képünkön az egyik kézművesszövetkezetben lakkozott művészi dobozokat készítenek. Az Új Szó számára írta: Kurt Seliger f Bécs) az olasz sajtót és parlamentet, arról nevezetes, hogy az írástudatlanok száma 60—70 százalék. Urzulei faluban a háború előtt a gyermekek 80 százaléka trachomában szenvedett. Szardínia azonban egyébként gazdag sziget, ha az ember a föld mélyének kincseire, szénre, vasra, ezüstvárak. A sarokban szúnyogháló hever, alatta összegöngyölt takaró, a falnál kis asztal és rajta esetleg melegvizes termosz. Szekrény? Az itt fényűzés volna. Két karó, rajtuk deszka, ez a lóca. Téglából épült ház kevés van. A legtöbb házikó bambuszból készült. Egyes Aégléból épült házakban a szobában van vilanyventillátor, amely zümmög, elűzi a moszkítókat. A padlózat nem puszta föld, hanem betonból, vagy deszkából készült, kivételesen szőnyeget is láthatunk rajta. Hanoiban a francia uralom alatt 400 ezer lakosra mindössze 10 000 vízvezetékcső jutott. A város egy lakosára ma is mindössze 2 négyzetméter lakásterület esik. Néha egy szobában egy család, gyakrabban kettő, azonban három is lakik. Más vietnami városokban sem jobb a helyzet. Doson kikötővárosban petroleumvilágítású szállodában laktam; itt van fürdőszoba, zuhany, magasan felette petroleumlámpás. Fürdés után a szobába vezető lépcsőket keresve a sötétben botorkáltam. A bambuszházban körben három-négy olajlámpa ég, hogyha este még valami munka befejezésre vár. Az asztalka, vagy a kaptafa fölé hajló iparos este sokáig így dolgozik. A kilencéves háború és a 80 éves francia garázdálkodás után Vietnamban nem lehet csodákat várni. Sem a gazdasági élet fejlődésében, sem az életszínvonal emelésében, sem a kultúra terén. Kisebb csodák azonban mégis történnek. A gazdasági élet terén elérték a háború előtti 1949. év szintjét. Ez nagyon sokat jelent. Észak-Vietnam megfelelő élelmiszerkészlettel rendelkezik. Másik csoda: Hogyha ez meggyőző érvként nem hat ránk különösebben, akkor tekintetbe kell venni, hogy Észak-Vietnamban, főként a Delta táján az éhinség néhány évvel ezelőtt szokásos, szinte járványszerú volt. Hiszen 1944-1945 telén, amikor az új népi hatalom született, e területen kétmillió ember halt éhen. Ezért az éhség elleni harcban elért győzelem volt Ho Si Minh kormányának első átható eredménye. Kezdetben nyomor, éhség volt, azonban most már minden jobbra fordult. Hanoi utcáin puplin ingeket, szvettereket, kínai vattázott kabátkákat látunk. Hogyha eső jön, amely szüntelenül szemerkél, és a járókelőt az év bármely szakában elkaphatja, a kis tó környékén vízhatlan köpenyegben láthatunk párokat sétálgatni, így láttam egy szerelmes párt decemberben. Amikor a fiatal pár tp kintete találkozott, megható, kissé melankolikus mosollyal néztek egymásra, kedvesen, boldogan. BOLDOG AZ A NEMZET, amely kivívta szabadságát, még ha új életét olyan szerény viszonyok közt építi is, amelyeket nehéz elképzelni. „Muon, nam, muon nam!" „Hosszú éveket, hosszú éveket!" kiáltották az emberek Hanoiban a vasárnapi manifesztáción a párt, a kormány, az elnök tiszteletére. Ez a kép minden helyett beszél. Láttam az arcokon a boldogság pírját, és ez emlékezetemben marad. Aki északi oldaláról mássza meg a Monte Limbarat, tiszta időben könnyen egész Korzikáig elláthat. A sziget déli csücskéről a Cap Teuladáról nem lát most az ember, csak a napfényben csillogó nyílt tengert, hisz innen Afrikáig még legalább 200 km a távolság! És ami Monte Limbara és a Cap Teulada között fekszik, az Szardínia. Az ember este Civita Vecchiában nyugalomba helyezkedik hajókabinjában és másnap reggel Olbia kikötőjében ébred fel: nyolc órai út és egy másik világban találjuk magunkat! Szardiniát, a Földközi-tenger második legnagyobb szigetét a Nuraghok szigetének is nevezik. Ezek a Nuraghok óriási kőépítmények, amelyek toronyként meredeznek a láthatáron 2300—3000 esztendővel ezelőtt Szardínia lakóinak erődítményül szolgáltak ellenséges támadások ellen. Sok hódítót kellett visszaverniök a szardíniaiaknak. Alghero kis városkában az emberek még ma is katalán tájszólással beszélnek; a sok évszázaddal ezelőtt itt letelepedett spanyolok utódai ezek. Dorgaliban sötétbörű, hollófekete hajú asszonyok és férfiak láthatók, akiknek ősei, a szaracénok (arabok) évszázadokkal ezelőtt keresték KÉ

T N'URO-KÖRNYÉKI paraszt jellegzetes fel a kis szigetországot. Phöníciaiak és kartágóiak, vandálok és bizanciak — mind le akarták igázni Szardiniát s természetesen a Habsburgok sem hiányozhattak a hódítók közül. Híres emberek neve szorosan egybeforrott a sziget történetével. Napoleon és lord Nelson, Honoré de Balzac és Garibaldi neve. Antonio Gramsci, az Olasz Kommunista Párt alapítója Szardiniában született. Szardínia ma csendes sziget, jellemes, szabadságszerető nép lakja, amely megőrizte régi erkölcseit és szokásait. A nép élete nehéz, nehezebb, mint odaát a szárazföldön, de a régi hagyományos vendégszeretet most is él; ünnepnapokon kiveszik a szekrényekből a színes népviseleteket, amelyeknek színpompája, gazdag díszítése felejthetetlen képet nyújt a szemlélőnek. Szardínia szegény ország, ha az ember a nép életét, a kosárfonók, a bánya- és sómunkások, a szegényparasztok, földmunkások és pásztorok életét nézi. Az 1,3 millió lakosú szigeten nem kevesebb, mint 50 ezer a munkanélküli! Az ország valaha viruló parafaipara hanyatlóban van. Nuoro tartományban a 'lakosság 67 százaléka majdnem mind szegényparaszt vagy pásztor, nem ismeri az ágyat, a földön alszik, vagy ha nagyon jól megy a sora — gyékényen. Borzalmas a földmunkás sorsa. Virradattól késő estig robotol egy pár Uráért s emellett még örülhet, népviseletben re és ólomra gondol. Diís narancs- és citromüitetvények, pompás parafaerdők vannak a szigeten és a lankákon százezer számra legelnek a juhok. Helytelen volna azt mondani, hogy Szardíniában az utóbbi években semmi sem történt. Bizonyos, hogy a malária megszűnt, a bandiiatámadások nem oly gyakoriak, mint azelőtt és a vérbosszú is egyre ritkább. Cagliariban, a sziget fővárosában korSEDINI faluban több család barlangban él. ha egyáltalán munkát kap, mert a A képen látható barlanglakás már negyven legtöbb földmunkás évente csak 120— * *" "" ~ ' ' 140 vagy 180 munkanapot dolgozik! Az átlagos életkor, amely Piemontban vagy Liguriában 63 év, Nuoroban éves. Egyike a legjobbaknak, mert legalább ablakkal rendelkezik (A szerző felvételei) szerű lakóházak láthatók, de ugyan43 évre csökkent! Orgosoló község, abban a városban a modern házakamelynek banditaharcai és az egyes családok, sőt nemzedékek között dútól nem messze, a kis Sant Antioco szigeten a családok barlangokban élló vérbosszú éveken át foglalkoztatják nek! Szardínia nyu^ Ar^n^ déra, nyilvánvaló, A SZIGET úgyszólván valamennyi részén vízhiányban szenved h°9V ez az elnevea lakosság. A képünkön látható primitív szerkezettel gondos- zés még ma is fűkodnak az egész falu vízellátásáról láló. UJ SZÖ 6 * 1958. március 8.