Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-06 / 65. szám, csütörtök

Megkezdődött az ENSZ ázsiai és távol-keleti gazdasági bizottságának ülése Kuala Lumpur (ČTK) — Kuala Lumou-bin, a Maláj Szövetség fővá­rosában megkezdődött az ENSZ ázsiai és távol-keleti gazdasági bí­zottjának 14. évzáró ülésszaka, amolv március 15-ig tart. Az ülésen 25 ál'am és terület küldöttségei vesznek részt. PhiUipe de Seynes az ENSZ főtit­kárinak gazdasági és szociálisügyi helyettese az ülés megnyitása után felolvasta Dao Hammarskjöldnek, az ENSZ főtitkárának nyilatkozatát, amelv a többi között foglalkozik az ázsiai országok gazdasági kérdéseivel. A nyilatkozat rámutat arra, hogy az ázs>i országok egész sorában nin­csenek meg a kedvező kilátások a lakosság elegendő élelmezésére 1958­ban és szükségesnek mutatkozik, hogy ezen országokba nagy mennyi­séaű élelmiszert szállítsanak. Rámu­tat arra a jelentős segítségre is, amelyet az ázsiai országoknak a Szovjetunió és a Kínai Népköztársa­sáo nyújt. A román néptanácsok választási eredményei Bukarest (ČTK) - A néptanácsok választásánál a Román Népköztár­saságban megválasztották a népi de­mokratikus front jelöltjeit 16 terü­leti néptanácsba, Bukarest város néptanácsába, Bukarest város 8. ke­rületébe, 191 járási néptanácsba, 171 városi néptanácsba és 4314 községi néptanácsba. Azokban a járásokban, ahol nem választották meg a jelölte­ket, pótválasztások lesznek. 10 870 450 választó közül 99,62 szá­zalék szavazott. Ezek közül a népi demokratikus front jelöltjeire 99.43 százalék adta le szavazatát, a népi demokratikus front jelöltjei ellen 0,45 százalék szavazott, 0,12 százalék volt az érvénytelen szavazatok szá­ma. A néptanácsok 137 790 képvise­lőjét választották meg. A képviselők 47,87 százaléka a Román Munkáspárt tagja, 52,13 százalék a pártonkívüli. A képviselők között 35 082 a nő. A képviselők 87 százaléka román nemzetiségű, a többi a Romániában élő kisebbségek soraiból került ki. Murphynak nem sikerült közelebb hozni az álláspontokat a tuniszi-francia vitás kérdésben Párizs (ČTK) - Róbert Murphy amerikai meghatalmazott kedden Londonból visszautazott Párizsba, miután Londonban Selwyn Lloyd angol miniszterelnökkel tárgyalt. A Reuter hírügynökség úgy véli, hogy Murphynak a "francia és tuni­szi kormány megbízottaival folytatott eddigi tárovalásai során nem sikerült közelebb hozni álláspontjaikat. Az angol kormány azt javasolja, hogy legelőszőr tárgyalják meg a Tunisz­•sssssssssss// Baráti országok: MONGÓLIA ba.i állomásozó valamennyi francia egységek összevonását a bizertai tá­maszponton és a tunisz-algériai ha­tár, valamint a dél-tuniszi repülő­terek „ellenőrzésének valamilyen for­máját". Az angolok nézete szerint a bizertai francia támaszpontra vonat­kozó tárgyalásokat ..későbbi időre kellene halasztani". Ez a véleménye az amerikai kormánynak is. A Francé Presse hírügynökség tu­dósítása szerint a francia kormány ezeket a javaslatokat „túl igénye­seknek tartja", habár a Szakiet­Szidi-Jusszef bombázását követő na­pokban a francia kormánytényezők több ízben is kijelentették, hogy készek egyetérteni a francia had­erők kivonásával Tuniszból. Most azonban a francia kormány csupán ..korlátozott tuniszi átcsoportosítás­ba" hajlandó beleegyezni azzal, hogy fenntartja magának „a repülőterek ellenőrzésének" jogát. A francia kor­mány bármilyen francia-tuniszi tár­gyalás előzetes követelményeként teikinti a bizertai katonai támasz­pontra vonatkozó jogának elismeré­sét a tjruiszi kormány rész-érői. Ä lipcsfii nemzfitliözi minl;iv;ísir Japán munkások létfeltételeik javításáért tüntetnek Tokió (ČTK) - Az állami intéz­mények és vállalatok több mint 5000 dolgozója és alkalmazottja március 3-án Tokióban a japán parlament épülete elé vonult, ahol éppen az 1958-1959. évi i költségvetést tár­gyalják. A tüntetők vörös zászlókat és transzparenseket vittek, amelye­ken követelték a minimális munka­bérnek 8000 jenben való megállapí­tását, a munkabérek emelését és a dolgozók jogainak védelmét. A MINDEN ÉVBEN megrendezett lipcsei nemzetközi mintavásárnak nagy politikai és gazdasági jelentősége van. Erre az egész világ felfigyel. A nemzetközi lipcsei mintavásár gazdag tradíciókra tekinthet vissza. Már ezelőtt 800 évvel kereskedelmi vásárokat rendeztek Lipcsében, ahol főleg orosz és lengyel árutermékeket cseréltek ki nyugat-európai árukra. A vásár jellege később megválto­zott és a 19. század végén az áruvásár nemzetközi mintavásárrá alakult át. A Német Demokratikus Köztársaság ve­zető körei nagy gonddal és elővigyázatos­sággal készítik elő ezt a nagy eseményt, mivel az ország életében mindig hoz vala­mi újat. A lipcsei vásáron mindegyik ki­állító ország a legjobb minőségű újdonsá­gaival szerepel. A mai időkben éppen ez a hely hivatott arra, hogy a legszemlél­tetőbb formában ápolja a népek közötti megértést, együttélést, a világ minden né­pének egyenjogúságát, s egyszersmind al­kalmat ad arra Is, hogy tapasztalatcserével sok olyat tanuljanak meg egymástól az emberek, ami csak javukra válhat és előbbre viheti a kultúra fejlődését. Hazánk is temérdek szebbnél szebb, ki­váló minőségű gyártmánnyal képviselteti magát ezen az árumintavásáron. A cseh­szlovák köztársaság kereskedelmi kapcso­latai a Német Demokratikus Köztársaság­gal már igen régi keletűek és bensőséges, baráti formában nyilvánulnak meg. Az el­ső hosszúlejáratú kereskedelmi szerződést 1951. december 1-én kötöttük a Német Demokratikus Köztársasággal. Az árúcsere a két ország között évről-évre nő és 1946 óta a nyolcszorosára emelkedett. Az új ke­reskedelmi szerződés, amely 1957—1960-ra szól, még nagyobb méretű. Eszerint az árúcsere meghaladja az 1955. évi forga­lom kétszeresét. Köztársaságunk főleg kőszenet, kokszot, nehézgépeket, motorkerékpárokat, bőrárút, komlót, sőrárpát, sportcikkeket exportál a Német Demokratikus Köztársaságba. On­nan viszont finommechanikai műszereket, optikai, elektrotechnikai gyártmányokat, nyomdaipari és textilgépeket, a vegyiipar gyártmányait, műfonalat, perionból készült kötöttárukat kap. A szocialista tábor többi országa is el­küldte kiállítási anyagalt erre a mintavá­sárra. Ezek főleg gondos és ízléses cso­magolásukkal, praktikusságukkal és jő mi­nőségükkel tűnnek ki. A Szovjetunió és a népi Kína kiállítási csarnokai — mint min­den évben — most is nagy vonzóerőt gya­korolnak a szemlélőkre. Általában mondható, hogy Lipcse ezen a vásáron ls a nemzetközi béke és meg­értés szellemét hinti el a különböző vi­lágnézetű és társadalmi rendben élő em­berek között és minden társadalmi ren­dezvényével. A lipcsei nemzetközi mintavásárnak ez a láthatatlan jelszava: „Egymás mellett békében élni, szabadon versenyezni, egy­mást megérteni és mindenben segíteni." H. T. A műanyagból készült áruk szemléje Csehszlovák nap a lipcsei nemzetközi vásáron A mongol népi forradalmi hadsereg művészegyüttese fiatal táncosnőinek művészetében felelevenednek az ősi mongol népi hagyományok. is a brnói naflyvásáron Lipcse (CTK) — A lipcsei nemzetközi vásáron a műanyagokból készült árukat nem állították ki egy csoportban. Külön­böző helyeken találjuk őket, mert gya­korlati alkalmazásuk elsősorban a köz­szükségleti cikkeket illetőleg nagyon el­térő. Rendkívül érdekesek a müfonalból készült szövetek, amelyek gyapjúnak lát­szanak és a gyapjú tulajdonságaival ren­delkeznek. Ezeket a fonalakat takarók, szvetterek, ruhaszövetek, kosztümök, úszó­ruhák készítésére és különféle technikai célra használják. Más fonalakból elpusztíthatatlan szőnye­geket, puha támlásszékeket és szőrme­kabátokat készítenek. E fonalfajtákat kö­zös elnevezéssel „vegyi-textilnek" hívják. Minden pillanatban a műanyag további fajtáira akadunk. E műanyagok különféle tulajdonságokkal rendelkeznek! Nagyobbrészt könnyűek, ellenállók, egyesek áz acélnál is szilárdabbak. E műanyagokból gépkocsi­karosszériákat, fogaskerekeket, orvosi mű­szereket, csónakokat készítenek. Építke­zési anyagnak is használják és gyakran konyhaedényt is készítenek belőlük! Március 4-én a csehszlovák kiállítási pavilonban úgynevezett csehszlovák napot tartottak, amelyen Heinrich Rau miniszter­elnökhelyettessel az élen részt vettek a Német Demokratikus Köztársaság kima­gasló képviselői, a nemzetközi vásáron résztvevő hivatalos kormányküldöttségek és számos kereskedelmi képviselő, akik megszemlélték kollektív kiállításunkat. A Centrotex ez alkalommal divatbemutatót rendezett. Este a brnói filharmonikus zenekar vendégszerepelt Lipcsében. Csehszlovákia kormányküldöttsége Ing. L. Jankonvcová a miniszterelnök he­lyettesének vezetésével március 4-én fel­kereste Heinrich Raut, az NDK miniszter­elnökének helyettesét. Jelen volt Richard Dvoŕák, Csehszlovákia külkereskedelmi mi­nisztere, aki kedden érkezett Lipcsébe, va­lamint Ottó Klička, Csehszlovákia NDK­beli nagykövete. A csehszlovák kormány­küldöttség tagjai Heinrich Rau miniszter­elnökhelyettessel a két ország gazdasági együttműködéséről s a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok kibővítésének le­hetőségeiről tárgyaltak. Szó volt a Német Demokratikus Köztársaságnak részvételéről Albion közmondásosán hideg­vérű, flegmatikus népe az utóbbi na­pokban alaposan meghazudtolta e jel­legzetes tulajdonságait. A harmincas évek nagy gazdasági válsága, a Fran­co iránti „be nem avatkozási politika" és a Hitlerrel kötött müncheni egyez­mény miatti felháborodás óta nem volt példa ily hatalmas tömegmeg­mozdulásra, mint amilyen most vihar­zik a szigetországban. A konzervatív párt kormányra jutása óta a legsúlyo­sabb válságát éli, a munkáspárt for­rong. Mi az oka ennek a nagy felháboro­dásnak? Az egyre növekvő létfenn­tartási költségek, a lakbérellenőrzés megszüntetése, a fokozódó munkanél­küliség, az amerikai és a nyugatné­met konkurrencia a piacokon ? Mindez nyugtalanítóan, elkeserítően hat, de ami a válságot kirobbantotta, nagyobb horderejű dolog: az angol és az ame­rikai kormány között megkötött egyezmény, amelynek értelmében Anglia területén amerikai rakétatá­maszpontokat létesítenek. Ez az első NATO állammal megkötött „öngyil­kos" egyezmény, — ahogy az angol lapok egy része nevezi — politikai dinamitként hatott az angol közvéle­ményre és a két nagy vezető pártra. Az angol kormány nemrégen közzé­tett Fehér Könyve, főleg a könyv egyik fő szerzője, Duncan Sandys hadügyminiszter azt akarják elhitetni az angol közvéleménnyel, hogy most az atombomba korszakában fokozott veszély fenyegeti Angliát a Szovjet­unió részéről és ezt csupán „kutyaha­rapást a szőrével" elv alapján foko­zott atomfegyverkezéssel, az úgyne­vezett „elrettentő" politikával lehet ellensúlyozni. Ezúttal azonban vissza­felé sült el a fegyver, az angol nép felfigyelt a veszélyre, de nem úgy, ahogy azt az amerikaiakat kiszolgáló angol „erőpolitikusok" kívánták. Az angol nép nem a „szovjet támadást" lehetőségétől retteg. A legszélesebb néprétegeket, - amelyek már úgyis szorongó aggodalommal tekintenek az égre, ahol hidrogénbombát szállító amerikai repülőgépek keringenek fé­jük felett, — végleg felrázta a kor­mány legújabb merénylete: az ország területének amerikai rakétatámasz­pontok céljaira való kiszolgáltatása. Ez az esztelen politika annál élesebb színben rajzolódik az egyszerű embe­rek szeme elé, mert abban az időben folytatják, amikor a csúcstalálkozó érdekében kifejtett ismételt szovjet erőfeszítések következtében minden reális lehetőség meg van a nemzetkö­zi kérdések békés rendezésére. Még a nyugati körök hivatalos szó­csöve, az egyébként oly tartózkodó Reuter ügynökség is leszögezi: „Eb­ben a rég nem tapasztalt nagyarányú népmozgalomban az atomfegyverek eltiltásáért, az atomleszerelésnek a Kelet-Nyugat közötti tárgyalások út­ján való megoldásáért folyó kam­pányban nemcsak a mindenütt ott levő baloldaliak, nemcsak pacifisták és quäkerek vesznek részt, hanem elsősorban az átlagpolgárok ezrei." Az Angliában kibontakozó minden eddiginél hagyobbméretű tiltakozó mozgalom az atom- és rakéta fegy­verkezési tervekkel szemben nemcsak angol jelenség. Nyugat-Európa szerte fokozódik az ellenállás azon amerikai kísérletekkel szemben, amelyekkel a nyugat-európai országokat amerikai rakétafegyverek támaszpontjaivá akarják változtatni. A múlt hét folyamán különösen a hét végén lezajlott tüntetéseken az angol szellemi élet kiválóságai, a leg­különbözőbb világnézetű és politikai meggyőződésű emberek, az egyszerű dolgozók ezrei követelték, hogy „yankee go home"-amerikaiak taka­rodjatok haza. Ugyanakkor követelték az atomfegyverek betiltását is. Ami az amerikaiak által létesítendő rakétatámaszpontok katonai értékét illeti, szintén komoly kétségek hang­zanak el. A Manchester Guardian pl. a következőket írja egyik legutóbbi számában: „Duncan Sandys hadügy­miniszter olcsón kapta a rakétalöve­dékeket, ötvenet vagy százat kétmil­lió fontért, de vajon megérik-e ezt a pénzt? Aligha növelhetik a Nyugat megfélemlítő erejét. Nagy-Britanniát viszont még inkább célponttá teszik... Semmi értelme ok nélkül még jobban fokozni a veszélyt. Az amerikaiaknak — nagyon helyesen — nem jut eszükbe ballisztikus lövedéktámasz­pontokat létesíteni száz mérföldnyi körzetben New York, Boston, vagy Chicago körül — de mi bezzeg he­lyezzük el azokat London közelében!" Az angol alsóházban pénteken nagy felzudulást keltett az ellenzék körében Sandys hadügyminiszter kije­lentése: „Anglia háború esetén egy­általán nem védelmezhető többé."Ezért a kormánynak az a feladata, hogy a legrosszabbtól „atomfegyverrel való megfélemlítés által védekezni". Még a munkáspárt jobb szárnya is „felhá­borítónak" minősítette a legutóbbi véderővita során, hogy a kormány minden összeütközésnél rögtön atom­háborúra gondol. Kihívásnak minősí­tette és elítélte az amerikai rakéta­támaszpontok létesítését Angliában a csúcsértekezlet megtartása előtt és komoly törekvést javasolt a feszült­ség enyhítésére. Ezzel egyidejűleg azonban helyeselte az „elrettentés" elméletét. így azután nem adott vá­laszt az angol közvélemény legége­tőbb kérdésére: hogyan lehet az egyedüli igazi biztonságot, a leszere­lést elérni akkor, ha az atomfegyver­kezést tartják a biztonság kezességé­nek? Ez az ellentmondás, ezek a félmeg­oldások forrongásba hozták az egész munkáspártot. A „Szocializmus győ­zelméért" elnevezésű parlamenti cso­porthoz, amely vagy egy tucatnyi képviselőből alakult, két hét leforgása HELYZETKÉP A MAI ANGLIÁBÓL. (Az Előre karikatúrája). alatt 70 munkáspárti képviselő csat­lakozott. Ennek a csoportnak hatóerejét csökkenti az, hogy nincs határozott politikai programja. De erőssé teszi a közös meggyőződés, hogy Anglia biztonsága csak egy új, független kül­politika által érhető el, amely a közép­európai atommentes övezethez, az idegen csapatok általános kivonásá­hoz, a feszültség enyhüléséhez, az atomfegyverek eltiltásához vezet. Ezért ellenzik a rakétatámaszpontok létesítését nemcsak a kormányfői ér­tekezlet előtt, hanem minden körül­mények között. A munkáspárt e „lá­zadó" csoportja továbbá azon a néze­ten van, hogy a párt a küszöbön álló választásokon csak akkor arathat biz­tos győzelmet, ha nemcsak többé ke­vésbé erélyesen bírálja a konzervatív kormányt, hanem ha merőben más politikai programot állít fel. A Daily Herald, a munkáspárt hivatalos lapja nem rokonszenvez a „lázadókkal", ha­nem elsősorban a párt választási sikerét tartja szem előtt. Ezért külö­nös jelentőségű a figyelmeztetés, amellyel a párt vezetőségét inti: „A lakosság egyre nagyobb aggoda­lommal figyeli az atomfegyverkezési versenyt. A politikai vezetőség ku­darca miatt már nem politikai szemé­lyeket hív segítségül. Mit tesz a mun­káspárt, mit tesz a szakszervezet? A lakosság élén kell haladniuk, nem pedig mögötte kullogni! Beláthatatlan még, hová, milyen irányban fejlődnek az angol politi­kia életnek ezek az irányzatai, ellent­mondó jelenségei. Anglia jelenlegi helyzetét azonban nem a munkás­pártban beállott szakadás, nem a két nagy párt közötti villongás jellemzi. Ennél sokkal messzebbmenő jelentő­ségű folyamatnak vagyunk tanúi. Az oly sokszor apatikusnak tartott ango­lok, maga a nép emelte fel szavát. Vezető politikusainak esztelen politi­kája következtében hazája puszta lé­tét fenyegető nagy veszély tudatára ébredve kiment az utcákra, zsúfolásig megtölti az üléstermeket és követeli a béke legnagyobb veszélyeztetésének, az atomfegyverkezésnek megszünte­tését és a vitás kérdések tárgyalások útján való békés megoldását. — cs - n ÜJ SZŐ 4 * 1958. március 6. )

Next

/
Thumbnails
Contents