Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)
1958-03-23 / 82. szám, vasárnap
iemmäMA JMUMMMMl***.**************** ******* ******* A békéért vívott küzdelmen kívül a szocialista munkaverseny erőteljes kibontakozása pártunk XI. kongresszusának méltó előkészítésére, a széles fronton megindult küzdelem a gyorsabb fejlődésünk érdekében álló nagyobb gazdasági hatékonyságért, a beruházási építkezések költségeinek és költségvetésének ellenőrzése, a munka termelékenységének szüntelen fokozása — ezeK azok a kérdések, amelyek most a munkásosztály, a technikusok, mérnökök, gazdasági vezetők figyelmének középpontjába kerültek. Jó, nasznos és célszerű dolog Leninnek a munkáról szóló írásait tanulmányozni. A munkáról szóló lenini tanítás ma is éles fegyver a kezünkben a termelés frontján. Ez a tanítás: fény, amely megvilágítja a termelékenység fokozásának, a szocialista munkafegyelem megszilárdításának jelentőségét, eszközeit, lehetőségét. Egyben útmutatás, amely az építő munkában tett erőfeszítéseink fokozására lelkesíti, mozgósítja a dolgozókat. Az harcol szívósan, szenvedéllyel, aki tudja: miért küzd. Lenin megmagyarázta a munkásoknak: miért kell fokozniok a munka termelékenységét, miért kell fáradhatatlanul küzdeniök a termelőmunka újabb és újabb sikereiért, mi a jelentősége az új fajta szocialista munkafegyelem megteremtésének. A termelékenység fokozása — nem egyszerűen gazdasági kérdés. A termelékenység fokozásával a dolgozó nép jólétéért, a szocializmus végleges győzelméért és megszilárdításáért küzdünk. „A munka termelékenysége, ez végeredményben az új társadalmi rend győzelme szempontjából, a legfőbb dolog" — tanltja Lenin. Miért győzheti le, miért kell legyőznie és miért fogja okvetlenül le is győzni a szocializmus a kapitalista gazdasági rendszert? Mert a munka magasabbrendű formáit, a munka nagyobb termelékenységét eredményezi, mint a kapitalista gazdasági rendszer. Mert több terméket tud adni a társadalomnak, gazdagabbá tudja tenni a társadalmat, mint a gazdaság kapitalista rendszere. De a munka termelékenységének fokozása, a szocialista állam gazdasági erejének növelése nemcsak a szocializmus végső győzelme, hanem a kapitalista környezetben való fennmaradása, a szocialista állam elpusztítására törő imperialisták visszarettenése érdekében is elengedhetetlenül szükséges. A harc gazdasági erőnk fokozásáért — egyet jelent a felszabadult dolgozók szabadságának védelmével, egyet jelent a béketábor erejének növelésével, a háborús úszltók próbálkozásainak visszaverésével. Éppen ezért a termelés fokozása, a gazdasági építőmunka — mélyen nemzetközi jelentőségű: erősiti a szocializmust, gyengíti az imperializmust. reményt és buzdítást önt a még elnyomott, kizsákmányolt dolgozók szívébe. n. Nem ok nélkül beszélünk a munka frontján vívott harcról. Harcot folytatunk a termelékenység állandó fokozásáért. Hiszen a laza norma: fékezi a termelékenység emelését, eltompítja a dolgozók kezdeményező, újító kedvét, drágítja a termelést. Márpedig a technikai fejlődés következtében elavuló és elavult normák — lazák. A normáknak nagy a jelentőségük a szocialista gazdaságban. Technikai normák nélkül a tervgazdaság lehetetlen. Helyes normák nélkül nem lehet megbízható termelési terveket készíteni, pontos határidőket adni, a munkaerő szükségletet kiszámítani, a terveket helyesen felosztani. A technikai normák azért is kellenek, hogy az elmaradt tömegeket az élenjárók előbbre vigyék A technikai norma — nagy szabályozó erő, mely a termelésben a munkások nagy tömegeit, a munkásosztály élenjáró eleméi közé csoportosítva szervezi meg. A helyes norma: a teljesítmény fokozására, szocialista versenyre ösztönöz. De csak a helyes normák szolgálják ezeket a célokat, a laza normák nem. Márpedig a normák nem örök érvényűek, elavulttá teszi őket a fejlődés, a jobb technika, a fejlettebb szervezés, a dolgozók nagyobb tudása. Ha mindezek alapján a normát nem változtatjuk meg — úgy elmarad a fejlődés mögött, tehát nem a fejlődést, hanem az egy helyben topogást szolgálja. Mi olyankor a teendő, ha a régi technikai normák nem felelnek már meg a tényleges viszonyoknak? Üj idők — új normák. Amikor időnként a normákat rendezzük — ez a haladásunkat szolgálja. Szakítunk a régi, az elmaradást szolgáló, laza normákkal. rn. Egyes ellenséges személyek az üzemekben uszályukba vonhatják a maradi elemeket. Igyekeznek befolyásolni azokat, akikben még erősen élnek a kapitalizmus által beléjük nevelt szokások, nézetek maradványai : akikben erős az önzés és a kapzsiság, a tunyasag és a nemtörődömség, a közöny. „Minél nagyobb falatot kicsikarni, s azután továbbállni" — így jellemzi Lenin ezt a gondolkodásmódot. A párt, a kommunisták, az öntudatos munkások küzdenek a maradi munkások e szokásai ellen. A nagyobb munkatermelékenység, a szocialista munkafegyelem elképzelhetetlen e harc sikeres megvívása nélkül, a párt nevelőmunkája, felvilágosítása nélkül. Birtokba vettük az államhatalmat, az üzemeket. De ennek nyomán sem alakult ki magától a munkához való új szocialista viszony, az a tudat, hogy már nem a tőkés, hanem a dolgozó nép az üzem gazdája. A párt türelmesen tanítja erre a tömegeket: meggyőző érvekkel, a verseny szervezésével, a tömegek vezetésével. Ez a feladat nem könnyű. Nem végezhetünk vele napok, hetek, hónapok alatt. Lenin Írja: „Ünnepélyes és szilárd ígéretet teszünk egymásnak, hogy minden áldozatra készek vagyunk, hogy szilárdan megállunk és kitartunk ebben a roppant nehéz harcban, a szokás ereje ellen vívott harcban és fáradhatatlanul fogunk dolgozni éveken és évtizedeken át. Dolgozni fogunk, hogy kiirtsuk azt az átkozott szabályt: mindenki önmagáért, egyedül isten mindenkiért, hogy kiirtsuk azt a szokást, amely a munkát csak kötelességnek tartja ..." És Lenin rávilágít e harc hatalmas történelmi jelentőségére: „ ... nehezebb, mélyrehatóbb, alaposabb, döntőbb jelentőségű, mint a burzsoázia megdöntése, mert* ez a magunk renyhesége, fegyelmezetlen; sége, kispolgári önzése feletti győzelmet jelenti, a győzelmet jelenti azokon a szokásokon, amelyeket az átkozott kapitalizmus hagyott örökségül a munkásnak és a parasztnak." Csak ennek a harcnak, ennek a céltudatos és szívós tömegnevelő munkának az eredményeként alakul ki a munkásosztályban a munkához való új. fajta, szocialista viszony, a szocialista munkafegyelem. Mi új ebben a fegyelemben? Az, hogy nem a korj bács és a bot kényszerít rá mint a feudalizmusban, nem is az éhség, a munkanélküliségtől való félelem, mint a kapitalizmusban. A szocializmusban mindenekelőtt az öntudat sarkallja fegyelemre a dolgozót. Az sarkallja, hogy felismeri: ő az üzem gazdája, saját magának épít, termel/ „Az új fegyelmet, a munkafegyelmet, az elvtársi kapcsolat fegyelmét, a szovjet fegyelmet — állapítja meg Lenin — valóban a dolgozók és kizsákmányoltak milliói teremtik meg ... Ez nehéz feladat, de hálás feladat is, mert csak akkor, ha ezt gyakorlatilag megoldjuk, csak akkor verjük be az utolsó szeget abba a koporsóba, amelyben a kapita l'sta társadalom nyugszik, s amelyet mi földelünk el." A munkához való újfajta szocialista viszony kialakításának legnagyszerűbb eszköze: a szocialista verseny A munkaversenyben az a legjelentősebb, hogy az embereknek a munkáról való nézeteiben gyökeres fordulatot idéz elő. Lenin történelmi érdeme, hogy kidolgozta a szocialista versenyről szóló tanitást. Szembeszállt azokkal a helytelen nézetekkel, amelyek azt állították: a szocializmus elfojtja a versenyt. Bebizonyította: ellenkezőleg, csak a szocializmusban lesz igazán tömegméretűvé a verseny, mert a legszélesebb dolgozó rétegeket ragadja magával. A szocialista verseny célja, osztálytartalma gyökeresen más mint a kapitalisták versenye. A tőkés versengésben a győztes eltiporja, megsemmisíti a lemaradókat. A tőkés verseny célja: a kizsákmányolók magasabb profitja, amelyet a munkástömegek nyomora és szenvedése kísér. A szocialista versenyben ezzel szemben az élenjárók elvtársi segítséget nyújtanak az elmaradóknak, hogy általános legyen az emelkedés. A szocialista verseny hasznát nem egyesek, hanem az egész dolgozó nép élvezi, mert ez a verseny a tervek teljesítését, az életszínvonal emelését, a szocializmus építését segíti elő. Éppen ezért a pártnak állandóan szerveznie és lelkesítenie kell a szocialista versenyt. Lenin szembeszállt azokkal, akik a versenyt kampánynak „bolsevik divatnak" tekintették és megmagyarázta: a verseny a szocializmus építésének alapvető, állandó, kommunista módszere. Olyan módszer, amely mozgósítja a munkásosztály alkotóerejét, kezdeményezőkészségét, munkalelkesedését. Nem szárnyalhatjuk túl a kapitalizmus termelékenységének színvonalát a szocialista verseny sikerei nélkül. Csakis a milliós tömegek munkalendülete és munkalelkesedése biztosíthatja a munka termelékenységének azt a folytonos növekedését, amely nélkül a szocializmus végleges győzelme a kapitalizmus felett elképzelhetetlen." Ma, a második ötéves tervünk döntő évében különösen időszerű ezeket a lenini tanításokat emlékezetünkbe vésni. Csak féleredménnyel harcolhatunk a nagyobb munkatermelékenységért, ha ezt a harcot nem támasztják alá a szocialista verseny újabb és újabb termelési sikerei, ha nem mozgósítjuk a dolgozókat a terv teljesítésére és túlszárnyalására. Legöntudatosabb dolgozóink és kollektíváink ezért vállalnak mind újabb és újabb kötelezettségeket, munkafelajánlásokat. Lenin tanításainak, a Nagy Október és a győzelmes Február szellemének arra kell ösztönözniök minden funkcionáriust, minden öntudatos munkást, hogy tovább szervezzék a versenyt s kiharcolják a szocialista versenymozgalom új, nagy fellendülését. Ebben a harcban: a szocialista munkaversenyben, a nagyobb munkatermelékenységért vívott ütközetek eredménye nemcsak a több vas és szén, hanem az újfajta ember is. Olyan ember, aki a párt nevelőmunkája nyomán megszabadult a kapitalizmus által beléje nevelt önzéstől és szűklátókörűségtől, akinek szemében mindenekelőtt való a nép, a köztársaság, a szocializmus ügye. Olyan dolgozó, aki nem nyűgnek, hanem dicsőségnek érzi a munkát, aki alaposan érdeklődik az üzem, a termelés kérdései iránt. Olyan munkás, aki mestere szakmájának, ura a technikának, aki egyre közelebb kerül a szellemi munkás technikai színvonalához. Olyan munkás, aki bátran és merészen tör előre, kezdeményez, újít, forradalmasítja a termelést. Üj, magasabbrendű, szocialista ember ez. *** Lenin tanítása a munkáról: hatalmas nevelő erő, amely a munkához való újfajta szocialista viszonyra, a szocialista munka iránti odaadásra neveli i tömegeket. Lenin tanításainak tanulmányozása biztosítja, hogy az Üzemekben vívott hétköznapi harc során nem feledkezünk meg a nagyszerű távlatokról, arról, miként válik újfajta, szGw.alista munkásosztállyá a mi nagy múltú munkásságunk. SZILY IMRE TUDÓSÍTÓINK JELENTIK i Nagymagyar Pöcz Gyuláné falujuk kulturális életéről szóló beszámolójában többek között ezeket írja: — A CSISZ helyi szervezetének színjátszói a napokban nagy sikerrel játszották Cslky Gergely: Ingyenélők című négyfelvonásos színművét. A darab előadása nehéz munkát rótt a szereplőkre. A csoport lelkes tagjai azonban a műkedvelői színvonalat felülmúlva oldották meg feladataikat. A darabot Papp István rendezte, aki munkájáért dicséretet érdemel. Tudósítónk levele további részében elmondja, hogy a színjátszók az Ingyenélőket eddig már hatszor játszották, vendégszerepeltek Nagypakán s most újabb vendégszereplésekre készülnek. Losonc Sólyom László Losoncról küldött tudósításában arról számol be, hogy a Csemadok losonci színjátszói javítják tevékenységüket. Hosszabb „tétlenség" után most hozzáfogtak Jókai Mór: A Kőszívű ember fiai című regényéből készült színdarab betanulásához. A nagy felkészültséget kívánó színműre a csoport tagjai gondosan ké nek. A darabot, melyet Dedák Sándor rendez, májusban tervezik bemutatni. Vereknye Vereknyéről Macho János küldött tudósítást Többek között ezeket írja: — A falu Ifjúsága a napokban Szigligeti Ede Cigány című színművét játszotta sikerrel. A rendezés Zverina János munkája, aki mint régebben, tmost is lelkesen dolgozik a falu kulturális életének fellendítésén. A vereknyei színjátszók ezzel a darabbal részt vesznek a járási népművészeti versenyen. Az eredmérfyt izgatottan várják és egyre játékuk tökéletesítésére törekednek. A vereknyeiek további eiedményeire mi is kíváncsiak vagyunk. Reméljük kedvező híreket adhatunk munkáiukról a jövőben is. Abora A község népé — írja Szakai Elek nyugalmazott tanító — március 16-án a Csemadok nagykaposi helyi szervezetének színjátszóit látta vendégül, akik értékes kultúrműsorral szerepeltel: falunkban. Az előadás mind anyagilag, mind erkölcsileg várakozáson felül sikerült. Szakai Elek küldött egy rritsik tudósítást is, amelyben az énekléssel foglalkozva, többek között elmondja, hogy bölcsődékben, napközi otthonokban, óvodákban s mindenütt, ahol gyerekeket nevelnek, nem szabadna hiányozniok a dal és zene iránti érdeklődés felkeltő játékoknak. Szükség van a dalra és zenére, mert megszépítik és boldogabbá teszik a" életet. Vághos zúfalú A Csemadok vághosszúfalusi szervezete március 16-án sikeres irodalmi vitaestet rendezett. Ezzel kapcsolatban Mészáros Dezső a következőket jelentette: A vitaesten részt vett kedves ismerősünk, a garamkövesdi születésű Gyurcsó István költő, aki a könyvekkel és irodalommal kapcsolatban mindenki tetszését megnyerő értékes előadást tartott. A felszólalók szavait a vághosszúfalusiak minden bizonynyal megszívlelik és a jövőben jobban fogják szeretni a könyveket és többet fognak olvasni, mint eddig. Tudósítónk a Csemadok helyi szervezetének nevében köszöni a megje'entek baráti szavait és kéri, ho;jv máskor is látogassanak el falujukba. Cb) J él sikerült ünnep František Pavlíček Fekete zászló című drámája, melyet a napokban mutatott be a prágai Realista Színház, a „Szeretnék visszatérni" círtiű két évvel ezelőtt színrehozott darabjának a folytatása. Az első darab is napjainkban egy nyugati gyűjtő-táborban játszódik le és bemutatja a hazájukhoz hűtlenné vált szökevények szomorú életét. Tragédiával végződik: Vilém Just megöli szökevénytársát, a hazájába visszatérni készülő Pavel Kociánt. A Fekete zászlóban ugyanez a Vilém Just lép színre. Hazája iránti gyűlölettel szívében tért vissza, hogy az ellenségnek kémkedjék. A fiát visszaváró Kociánné nem is sejti, hogy fia gyilkosában kígyót melenget keblén, tudatlanságában mindenben kezére jár Justnak és elárasztja meleg anyai szeretetével. A gyilkos azonban így sem találja helyét, elvesztette talpa alól a talajt. Idehaza nem maradhat, mert nincs ereje, hogy tettét bevallja és vállalja az érte járó méltó büntetést, de Nyugatra sem térhet vissza dolga végezetlenül. Összeroppan. A halott Kocián édesanyja felismeri bűnét, és amikor a szomszédék nála játszadozó kisfia kezében felrobban Just idecsempészett tölténye, vállalja a következményeket, mert tudja, mi a kötelessége hazájával és népével szemben. Elhatározza, hogy szabad folyást enged az igazságszolgáltatásnak s feljelenti önmagát és Justot is. Az áruló, de mindamellett gyáva Just számára nem marad más kiút: öngyilkos lesz. A főszemélyek tragédiáját egy délcsehországi bérház lakóinak sorsa szövi át. Valamennyien kisemberek, ki-ki a saját sorsával küzd. Megismerjük a szomszédban lakó tanár zilált családi életét, Pavel Kocián elhagyott menyasszonyának szerelmi problémáit, no meg az öreg postás bácsi sokáig titkolt érzelmeit Kocián mama iránt. Pavlíček drámájában bátran elemezi a mai ember lelkének eddig még teljesen át nem világított tragikus mélységeit és ezzel a cselekedetével úttörő munkát végez. A Fekete zászló is, mint Pavlíček előző darabja, a mához szól, a mához, melyet szerzője ugyan nem mutat be rózsaszín szemüvegen át, de mégsem vádolhatjuk pesszimizmussal. A valóságot viszi színre, minden szépítés nélkül. Kíméletlenül rámutat a következményekre, melyek elkerülhetetlenek azok számára, akik meghasonulnak önmagukkal, akik megszűnnek bízni embertársaikban, hazájukban és az ellenség oldalára állnak. Pavlíček nem görgeti el személyei útjából az akadályokat, melyeket önmaguknak kell leküzdeniök, nem segíti őket kievickélni a bajból, melybe saját hibájuk folytán jutottak. Az élet nem könnyű és nem minden végződik úgy, ahogy szeretnénk. Ezt igazolja a darab is és ezért távozunk az előadás után elgondolkodva a szereplők keserű tapasztalatain, szenvedésén, kudarcán. Bár Pavlíček személyei élnek, érezzük, hogy húsból-vérböl valók, a színészek teljesítménye ezúttal mégis némi kívánni valót hagy hátra. Vonatkozik ez elsősorban Leo Spáčilra, az áruló Just szerepében, akinek fellépése eléggé egyhangú, árnyalatmentes. Fanatizmusába a bizonytalanság szikrái vegyülnek és kevéssé tudja beleélni magát kétségbeesett harcába, melyet a válósággal kell megvívnia. Jarmila Májová, mint Kociánné, az anya, a jóságos, gyermekéért mindenre képes édesanyának már-már a jelképe. Az események arra kényszerítik, hogy büszke zárkózottságából kivetkőzvén, a tragikus körülményeknek megfelelően, — becsületét visszanyerve — cselekedjék. A további szereplők közül a nyolcéves, tehetséges kisfiún kívül, különösen Valter Taub tűnik ki a levélhordó szerepében. A helyesen felfogott, aránylag kis szerepet nagy tragikomikus jellemszereppé formálta. Az elhagyott, magánosan élő asszonyt az államdíjas Jana Dítétová játszotta. Megmutatta, hogy bár a nő élete a család, mégis vannak mé? ennél is magasabb érdekek, a párt érdekei, melyek betöltik életét, elégedetté teszik. Igen jó alakítást nyújtott Libuše Pešková, a mindenről tájékozódni akaró, hírszomjas, kíváncsi, öregedő leány szerepében. Mindenbe beleüti az orrát, hordja és hozza a híreket, pletykákat, melyek a házban lábra keltek, amelyekhez azonban semmi köze. Ezzel a bemutatóval a prágai Realista Színház fordulót ünnepelt: 1945 óta Pavlíček drámája a huszonötödik eredeti hazai színmű, mely színpadán előadásra került. Kívánatos, hogy tehetséges hazai szerzőink minél több, a mához szóló, a szocialista öntudatot fejlesztő, időszerű színdarabbal gazdagítsák színházaink műsorát! Kardos Márta ÜJ SZÖ 5 *1958. március \